Kelet-Magyarország, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-13 / 138. szám

FIATAL — és nemcsak fiatal — művészek panasza, hogy kísérleteiket, meré­szebb törekvéseiket a kö­zönség nem fogadja megér­téssel. Hallottuk, hogy egy tehetséges szobrász a mél­tatlannak érzett kudarc utáni elkeseredésében ki­fakadt: „Nem érdemes a fejemet törni, újat próbál­ni, úttörőnek lenni. Ha a szokványosabb formákat ismételném, sikerem len­ne.” De hozzátette: „To­vábbra is keresni fogom az új megoldásokat, s remé­lem, a közönséggel is sike­rül majd előbb-utóbb elfo­gadtatni a megszokottól el­térő műveket. Mert a leg­fontosabb a közönség véle­ménye, azoké az embereké, akiknek a művész dolgo- zik.” Ez az álláspont azért fi­gyelemre méltó, mert Őszin- tén felrója ugyan a vélt, vagy valódi értetlenséget, de ezt mélyen fájlalja, és ahelyett, hogy a nem szak­értő néző véleményét nagy­képűen elutasítaná és a sértődöttség hadállásaiba vonulna — bízik a közönség­ben, várja, hogy a nézők ezrei és tízezrei közelebb jussanak a művészet újsze­rű alkotásaihoz. Erre van lehetőség. Nemrég történt, hogy új vonalú bútorokból, mo­dern lakberendezési . tár­gyakból kiállítást, s ezzel együtt közvéleménykuta­tást rendeztek. összeha- sonlítási alapról is gon­doskodtak: a modern szoba­berendezések mellé a ré­gi „komplett garnitúrának” is helyet szorítottak. Saj­nos — vagy szerencsére — elkövették a hibát, elfelej­tették kiírni, hogy ez utób­bi a riasztó példa, a giccs, amelyről szeretnénk lebe­szélni a vásárlókat. A lá­togatók nagy része a tükrös rekamiéra szavazott. A ter­vezőművészek egy része le­gyintett: „Hát érdemes? . . .” Történetünk folytatása rá­cáfol a kishitüekre, s egyben válasz a bevezetőben idézett szobrásznak és mind­azoknak, akik feladatuk­nak érzik a közönség ízlé­sének formálását, a művé­szet korszerű törekvéseinek megszerettetését. Akadtak azon a kiállítá­son olyan művészek is, akiket nem kedvetleníteti el a szavazás első forduló­ja. így szóltak: „Tévedtünk, amikor azt hittük, hogy a sok-sok évtizeden át el­terjedt. felfogásoktól eltérő bútorok és dísztárgyak egy „Sáncu és „Kaptár64 a díszlet Készül a „Nehézéletüek" című új magyar film A sík, szikes mezőből szin­te látomásszerűen emelke­dik ki a komor, különös erődre emlékeztető fehér várépület. Nem messze tőle zsuppfedeles parasztház mel­léképülettel — aztán közel, s távol semmi. Az első, nagy udvar üres. A vasveretes gerendakapun átmenve ki­sebb udvarba érünk. Szűk folyosók ágaznak szét belő­le, fésű fogaira emlékeztető különös kerítés tűnik fel. / kis udvar egyik falán vas­kereszt, rajta gyűrű. A folyo­sók. a „fésű” után újabb ud­var következik. Félkör i lak­ban, néhány lépcsőfoknyi magasságban deszka cellasor sorakozik, kis „egyesek”; alacsony, szűk valamennyi. , állni, feküdni nem lehet mázt az egykori betyárvilág­ról, megmutatni milyen kö­nyörtelenül irtották azokat az embereket, akik — ha nem is tudatosan, korlátáik ellenére — az akkori forra­dalmi gondolat hordozói vol­tak. Megfeszített munkával dolgozik a „stáb”. Néhány nap alatt elkészült a film­nek mintegy negyedrésze. Bankovits Tamás érdekes díszleteiben Jancsó Miklós mozgatja a színészeket és a statisztákat, a kamera mö­gött Somló Tamás ül. Ke­mény, tragikus mű lesz a Ne­hézéletüek, izgalmas és fel­kavaró. <Sz) csapásra hódítani fognak, népszerűek lesznek.” Mun­kához láttak: tárlatvezetés­re vállalkoztak, előadáso­kat tartottak, nem restell­tek odamenni a kiállítást látogató munkásokhoz, házi­asszonyokhoz. Érveltek és magyaráztak, elmondták, miért tartják avultnak a vitrint és ízléstelennek a sokszínű porcelán pávát. Beszéltek az új bútorok előnyeiről, a modern szín- és formakultúráról, terve­zési törekvésekről. Érdemes volt fáradniuk. Közönsé­gük továbbadta a hallotta­kat, s a „szájpropaganda” fellendítette a kiállítás for­galmát és az érdeklődést. A vendégek rokonszenve a kívánatos új, a praktikus, ízléses bútorok és berende­zési tárgyak felé fordult, íme, ez is érv a fölényeske­dő. a közönséget lebecsülő arisztokratizmus ellen és amellett, hogy a legértéke­sebb műveket és kezdemé­nyezéseket is meg lehet kedveltetni a vásárlókkal. AKIK pedig nem veszik a fáradságot, hogy a köz­ízlés hatékony formálására eszközöket keressenek, és felvilágosító szavukat is a jó ügy szolgálatába állítsák, eljátszák a jogot, hogy ér­tetlenségről, visszhangta- lanságról panaszkodjanak. Ilyen esetet is említhetünk, Budapest egyik nagy esz­presszójában nemrég elhe­lyezték a nagyhírű, nem­zetközi elismerést kivívó szobrász bronzfiguráját. Er­re a műre, a lantot tarló leány alakjára sokan tesz­nek gúnyos megjegyzést. Újszerűsége kétségtelenül túlmegy a nálunk eddig megszokott és elfogadott határon. A mű értékét ez alkalommal nem felada­tunk vitatni. Azt azonban nem hallgathatjuk el, hogy a megrendelő és a kivitelező részéről egyaránt balfogás volt ezt a művet azon a helyen, abban az építészeti környezetben elhelyezni. Választásuk olyan szoborra esett, amelyek bemutatása és megmagyarázása csak kiállítási terem és avatott tárlatvezető feladata lehet. Dersi Tamás Hat évtized élettapaszta­latáról, a tudományos meg­figyelések eredményeiről- amit dr. Westsik Vilmos, a Magyar Tudományos Aka­démia levelező tagja köny­vében közreadott — nehéz lenne részletesen beszámol­ni: a mű címjegyzéke maga felölel egy hasábterjedel­met. S e címek alatti mon­danivalók részletező aSa- possággal, fokról fokra ra­gadják magukkal az érdek­lődő szakembert, hogy tel­jességében megismerje a szerzőnek, a mezőgazdasági tudomány művelőjének mind az elmélet, mind a gyakorlat számára úttörő munkásságát. A nyírségi kísérletek há­rom évtizedet ölelnek fel, de bennük sűrűsödnek azok az ösztönző gondolatok is, amelyeket Westsik Vilmos a Duna-Tisza közén szer­zett. A szerző tudományos munkássága kiterjed a Nyírség ökonómiai viszo­nyaira, a tájegység termé­szeti adottságának az elem­zésére, arra, hogy főként a félmillió hold laza futóho­mok területet miként állí­totta az ember a huszadik században a termelés szol­gálatába. A nyíregyházi „Homok- kísérleti Gazdaság” meg­közelítően hű tükrét nyúj­totta természeti adottságai­ban a Nyírségnek, így a ho­mokjavító, termés horamfo- kozó kísérletek eredményei bázisul szolgáltak a száz­ezer holdak sorsának a rendezéséhez. A kötet 3—5. fejezetét társszerzők írták: dr. Ste- fanivits Pál, dr. Sarkad! János és dr. Justyák János akik igénybe véve a mai kutatások modern eszköze­it, módszereit, a „Homok- kísérleti Gazdaság” talaj- viszonyait, a vetésforgó- kísérletek talajainak hu­musz- és tápanyag adottsá­gait, majd az időjárási elemek hatását taglalták. Munkásságuk mai megvi­lágításba helyezte mindazt az eredményt, ami a koráb­bi primitívnek mondható technikai feltételek köze­pette nem mutatkozott meg tudományos teljessé­gében. A társszerzők mun­kássága nem csupán tudómé, nyos adalék; a megállapí­tások, a grafikonokkal, táblázatokkal szemléletessé tett fejezetek hű képét ad­va a vizsgált témarészek­nek, igen sok gyakorlati kö­vetkeztetés levonását te­szik lehetővé a homokon gazdálkodó mezőgazdasági szakemberek számára. Vagy_ is: a társszerzők munká­ja szervesen beleilleszkedik Westsik Vilmos kísérletei­nek további taglalásába. A nyolcadik, terjedelmé­re legnagyobb — a tizenöt homoki vetésforgót ismer­tető — fejezet igazolja, hogy a nyírségi homoki gazdá'kodás — szántóföldi gazdálkodás — mai fokán és az adottságok közt csak­is a vetésforgó rendszer biztosítja a kellő ered­ményt, súllyal a zöldtrágyá­zásra és a műtrágyákra alapozva. A szerző kiemel­kedő helyet szentel a csil- lagfürt-kérdésnek. s megál­lapítja, hogy valamennyi alkalmazott fajra szükség van a továbbiakban is, hogy a zöldtrágyázás i és takarmánytermesztési igé­nyeket ki lehessen elégíte­ni. Westsik Vilmos tudomá­nyos munkásságát összefog­laló művének legnagyobb értéke a gyakorlatiasság, aminek során, a technikai fogások részletezésén túl, a vetésforgó rendszerek gaz­dasági kihatásait is bősége­sem taglalja. Hogy nem me­rülünk a könyv részletes ismertetésébe, azt azért tehetjük meg. mert a ho­mokon gazdálkodó terme­lőszövetkezetek vezetőinek százai, tagjainak ezrei hosszú évek óta a ..Ho- mokkisérleti Gazdaságban” szerzett tapasztalatok alap­ján — már ismerik a ho­moki vetésforgós gazdáiko- 1 dás több gyakorlati fogását; a nagyüzemi viszonyok kö­zött a gazdaságok tucatjai­ban alkalmazzák is a szer­zett ismereteket. Azokat is, amelyek méltó helyet kaphattak volna a könyv­ben: mert a szerző kísér­leti munkássága nem kor­látozódott a szántóföldek­re, hanem kiterjedt a nyír­ségi gyümölcstermesztésre, annak tápanyaggazdálkodá­sára is. Ennek nyomán ve­hetett nagyobb lendületet a homoki gyümölcster­mesztés. A gyakorlati értéket hangsúlyozva végül te­gyük még hozzá, hogy a könyv tárgyilagosan fog­lalkozik mindazzal a té­nyezővel. amely hatással van és lehet a termelési eredményekre, s ezek tük­rében foglalt állást a leg­újabb homoki gazdálkodási elképzelésekkel kapcsolat­ban. Bár kimondja a szer­ző. hogy a vetésforgó rend­szerű gazdálkodás elenged­hetetlen, saját — úttörő, tartamra nemzetközileg is szinte egyedülálló — kísér­leti eredményeivel koránt­sem igyekszik lezárni a kört, hanem hangsúlyozza, hogy a modern technika, a nagyüzemi gazdálkodás szülte „új viszonyokhoz al­kalmazkodó, korszerű ve­tésforgókra lesz szükség... ’ A továbbhaladáshoz ezen az úton Westsik Vilmos élete munkásságával meg­teremtette az alapot, s új könyvében ezt a gyakorló homoki mezőgazdászok rendelkezésére bocsátotta. Samu András JIRI WOLKER: Alázat1 Egyre kisebb és kisebb le­szek. én leszek a legkisebb ezen a világon. Reggel a réten, nyáron, a legkisebb virág után nyúlok. Megölelem, s fülébe súgom: — Mezítlábas kicsi fiú, az ég rádtámaszkodott egy harmatcseppel, hogy le ne essen. Szalatnai Rezső fordítása Jiri Wolker (1800—1924) íiatalon. tüdővészben halt meg. Üj útra vitte a mo­dern cseh költészetet: a forradalmiság, az emberies­ség, a lelkiismereti tisztaság felé. Verseiből fordított Jó­zsef Attila és Szabó Lőrinc is. EMLÉKEZÉS JÓSA ANDRÁSRA A nyíri pajkos bennük. Mi ez az épület? A „sánc”. És mi ez a különös cella­sor? A ..kaptár”. Hol va­gyunk? Egy órányira Buda­pesttől, egy évszázadnyira a mától. Itt forgatja Jancsó Miklós új filmjét, amelynek címe „Nehézéletüek”. Az első udvart statiszták népesítik be. A rongyos ze­kék, gubancos subák között kakastollas kalpagok tűnnek fel. Az idősebb és fiatalabb parasztemberek között í fel­ismerünk néhány arcot: Görbe János. Latinovits Zoltán, Kautzky József. Si- ménfalvy Sándor. Körülöt-, tűk pedig a környező fal­vakból jött parasztemberek, a film szereplői. A film a kiegyezés utáni időszakban játszódik. Ráday Gedeon hozzákezd a szegény- legények felszámolásához. Ebből a korból sok írásos anyag maradt fenn, eaykor ponyván árult füzetek, le­véltári dokumentumok egyaránt. Jancsó Miklós ezeket tanulmányozta át, és a történelmi tényanyag a'apján — nem a történeti hűség igényével — megírta a ..Nehézéletüek” forgató- könyvét. Az egész cselek­mény a „sáncban” s a ta­nyán játszódik. A történet összefüggő, mégis tulajdon­képpen epizódokból áll, va­laha élt vagy fantázia szül­te alakok sorsa kapcsolódik egységes egésszé. A rendező elképzelése sze­rint a reális ábrázolás le akarja hántani a romantikus' Utcatáblák, épületeken díszlő felírások alatt, sőt ál­talában szobrok előtt is a megszokás közönyével ha­ladunk el. A nevek egykori tulajdonosainak személye, munkája, működése lassan feledésbe merül és az utókor embere megelégszik annak tudomásul vételével, hogy az illető valamiért kiérdemelte a megbecsülést. Alighanem sokan vélekednek így Jósa Andrással kapcsolatban is és jó ha azt tudják: — mú­zeumigazgató volt. Másodállásban. A pátri­árkái kort megél t, vidám ke­délyű Jósa _ akit Krúdy Gyula „A nyíri pajkos" cí­mű újságcikkében búcsúzta­tott el halálakor — várme­gyei tisztifőorvos volt. Azon­kívül műkedvelő színház- igazgató, szakkönyvek alko­tója s kitűnő tollú, közked­velt újságíró. 1918-ban halt meg. Érdekes, változatos, tet­tekben és eredményekben gazdag élete megérdemli, hogy felidézzük emlékét. Nagyváradon, majd Po­zsonyban járt iskolába és a szabadságharc kezdetekor gyerekfejjel egyenesen az iskolapadból állt a nemzet­őrök közé. 1849-ben már a mai rakétafegyvernem kez­detleges ősénél a röppentyűs honvédeknél szolgált. A sza­badságharc bukása után be­fejezte iskoláit és Magyar­óvárra iratkozott gazdász- nak. Rövid ideig gróf Szé­chenyi István nagycenki birtokán is gyakornokosko- dott. Hajlandósága azonban az orvosi pályára vonzotta. 1859 és 1864 között Bécsben elvégezte az orvosi egyete­met, ahonnan egyenesen a nagykállói kórházba került főorvosnak. A megye akkori egyetlen kórházát nem kell és nem is szabad mai fogal­maink szerint mérni. Erede­tileg 8 (!) ágyas volt. Jósa húsz évi főorvoskodása ide­jén fejlődött 80 férőhelyes­re. A főorvos mellett azon­ban ekkor sem állt több két segédorvosnál. Nagykálló me­gyeszékhely volt, de Jósa doktor rengeteget utazott. „Míg Nagykállóban orvos- koiltam, többet laktam szekérén, mint házban. Egy itts nagyítással azt is állit- hutom, hogy talán várme­gyénk összes dülőútjait úgy ismertem, hogy bátran be- állhattam volna éjjeli ko­csisnak.” Közkedvelt és nagyon jó orvos volt. rendelőnap iáin 100—150 beteg is megfordult a keze alatt. Megyei útjai során kezdett el érdeklődni Szabolcs múltja, a sokfeié előforduló régészeti leletek iránt. Ezek jó részének akkor egyáltalán nem volt gazdája és ki, mit talált, szabad prédának tekintette. Zalfco- don például kubikmunkán értékes hun ékszerek tömege került elő. Egy élelmes toka­ji aranyműves nyomban le­csapott rájuk és valamennyit beolvasztotta. Csak égy szép- díszű csat kerülte el sor­sát. amit a váratlanul ka­pott pénzből lerészegedett kubikosok fityegőnek kulyá- juk nyakába akasztották. Jó­sa az 1860-as években kez­dett el régészkedni és gyűj­teménye, legelőbb geszterédi ásatásainak leletei képezték a múzeum alapját. Autodi­dakta. önmagát képzett Szak­ember volt, de olj'an alapos­ságú, hogy a tudomány hi­vatásos művelői között is rangos nevet szerzett magá­nak. A különböző leleteket ismertető harmincnyolc dol­gozata jelent meg az Arc­heológiái Értesítőben. Egye­bek közt megállapította, hogy az általa nyírséginek nevezett történelemelőtti kultúra független volt a tudományosan jói ismert hallstatti kultúrától. Feltárta Szabolcs földvárát, száznégy Árpád-kori sírt és a maga idején az ő birtokában volt az ország leggazdagabb hon­foglaláskori kardgyűjtemé­nye. 1884-ben megválasztották megyei tiszti főorvosnak. A múzeum ekkor már Nyír­egyházán volt, de még a századforduló után is csak a megyeháza egy nagy és két kisebb szobájában ösz- szezsúfoltan. Jósa ernyedet- lenül szorgoskodott és agi­tált múzeuma érdekében. Beutazta egész Európát és összehasonlította a külföldi gyűjtemények sorsát az itt­honi vigasztalan helyzettel, így írt: „Álmodom, tűnődöm, hogy miként lehetne múzeumun­kat berendezni, hogy aki oda bemegy, ne csak régi­séget lásson, hanem isme­reteikben és őslakóink irán­ti kegyeletben gyarapodva távozzon onnan.” Az akkori megyei lap. a Nyírvidék, olvasóinak rend­szeres szórakozást jelentett, jó humorú, népnevelő cikkso­rozata: „Csevegés múzeu­munk érdekében is”. Szünte­len munkájának volt foga­natja, a múzeum anyaga kevés megyei segítség és sok magánadomány révén lassan gyarapodott. A megyei főorvos munká­ja ugyanakkor minden volt, csak nem szórakoztató. Jósa András elődjétől semmilyen nyilvántartást, még „recept­papír méretűt sem” örökölt. ö vezette be Szabolcsban az egészségügyi statisztikát, a kötelező halottkém’elést. az iskolai egészségvédelmi ok­tatást. Személyesen utazott külföldre difiériaszérumért, eltiltotta az akkor még el­terjedt karról karra oltást, meddő szélmalcmharcot ví­vott a túlzsúfolt, embertelen cselédlakások ellen és a jó- vízű kutak tömegét furattá. Közismert negyvennyolcas gondolkodásmódja ellenére, a kormány sem tudta megta­gadni tőle a Ferenc József- rend lovagkeresztjét, amikor az álmatag megyei közigaz­gatás szabályait önhatal­múan átlépve, leküzdötte • szabolcsi kolerajárvány.. Jómódú ember volt. ria so­sem gazdagodott meg. Halá­lakor így írt róla a Nyírvi- dék: „Mindenki más annyi munkával, oly bámulatos ké­pességekkel, annyi tudással élete végére egyetemi ta­nárrá és dúsgazdag ember­ré ver^kedte volna magát, de Jósa Andrásnak, az európai hírű orvosnak és régésznek még két nappal a halála előtt betegeket kellett vizsgálnia. hogy megkeresse a -'-den- napi szükségletére valót* Herman Ottó. Rom=: FK5- ris és a kor nagy tudósai egyaránt tisztelték Jósa Andrást. Hosszú élet ke­mény, eredményes és kitar­tó munkájával érdemelte ki, hogy nevét ma a megye múzeuma és Nyíregyháza égjük utcája viseli. a i A közízlés Vetésforgókísérletek homoktalajon Dr. Westsik Vilmos új könyvéről

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents