Kelet-Magyarország, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-27 / 150. szám
Bugát Pál (1793—1865) a tudományos ismeretterjesztés magyar úttörője Irta: Dr. Moskovits Károly, megyei főorvos Bugát Pál, a haladószelle- mű tudós nevét, munkásságát kevesen ismerik, mert a ierenc Józsefi Magyarország, Horthy reakciós szellemű kultúrpolitikája nem emlékezett meg azokról, akik a nemzeti eszmét és haladás szellemét szolgálták, harcoltak a társadalom fejlődéséért és küzködtek azért, hogy a tudomány ismereteit a nép közkincsévé tegyék. Bugát Pál, a kiváló orvos- professzor, harcos, demokratikus gondolkodású tudós emlékének kegyelettel szolgálunk, halálának 100. évfordulóján, amikor életének forradalmi munkájáról, eszméinek megvalósulásáról és továbbfolytatásáról emlékezünk meg. 1793-ban született Gyöngyösön. Ez a korszak a nagy francia forradalom terjedésének időszaka, Európa különböző országaiban. Paraszti jobbágycsaládból származott, apja szegény szabómester volt. Nagy küzdelmek, nélkülözések mellett végezte tanulmányait az egri líceumban és mivel kitűnő tanuló, így sikerült bejutnia a pesti orvosi egyetemre- Nélkülözések, származása miatti lenézés, megedzette Bugátot, aki kitűnő eredménnyel végezte el az egyetemet és 1818- ban orvosdoktorrá avatták. Rövidesen megpályázta az országos szemészeti állást, de kitűnő vizsgái dacára „előkelő származásút” neveztek ki. Később meghívták a ka- záni egyetemre, ahol Loba- csevszkij is tanított, de Fe- renc-császár nem engedte ki az országból. 1924-ben végre kinevezték a pesti egyetem tanárává; sebésznövendékeknek adhatott elő, — itt ellentétben a medikusokkal, — magyar nyelven folyt az oktatás. Bugát Pál felismeri az egyetemi oktatás elmaradottságát, az alacsony színvonalat, mivel a dotációt a bécsi és prágai egyetemre fordították. Hiányoztak a megfelelő magyar nyelvű tankönyvek is. Ebben az időben a feltörekvő kapitalizmus, az ipar gyors ütemű fejlődését igényelte és ez a természettudományokat is forradalmi mozgásba hozta. Az új talál- ■ mányok egymást követték. A kísérleti kutatások, a régi elméleteket sorra döntötték meg. Magyarországon ebben az időben a tudományos forradalomnak még nyoma sem volt. Az osztrák uralom is akadályozta az ipar fejlődését és ezáltal a polgárság és a munkásosztály kialakulását is. A haladó tudósok a legkülönbözőbb szakterületen indították el a harcot a nemzeti önállóságért, a hazai ipar fejlődéséért, tudományos elmaradottságunk megszüntetéséért. A tudományos munkásság szerves részévé vált az osztrák elnyomás elleni harcnak. A feudális rendszer nyelve a német és latin volt és a kö- zös nemzeti nyelv megterem- tése a társadalmi fejlődésnek és harcának eszköze is. Bugát Pál az orvosi és tér- mészettudományi magyar irodalom megreformálását, a tudományos ismeretek magyar nyelvű terjesztését tűzte ki maga elé íeladatként- Igazi hazaszeretete által teremtette meg a magyar orvosi biológiai gyógyszerészeti nyelvezetet, sok új szót és kifejezést alkotott, munkásságát Kazinczi, Bajza, Vörösmarty, Kisfaludy Károly nagyra értékelte és támogatta. így vált lehetővé a magyar nyelvű szakkönyvek megírása is. 1831-ben létrehozta az első magyar nyelvű orvosi szaklapot ,,Orvosi tár” címen és néhány év múlva az ország legkiválóbb tudósai írnak a lapban. 1849-ig jelent meg a lap, mely a természettudományi társulat lapja is volt, a szabadság- harc leverése után a reakciós osztrák kormány a haladásért bátran harcoló lapot betiltotta. Bugát felismerte, hagy a tudomány ismereteit a nép között is kell terjeszteni- Létrehozta a természettudományi társulatot azzal a célzattal Is, hogy a felvilágosítás és demokratikus eszméket terjessze. 1841-ben írja, hogy a „bányász közölje bányája kincseit a tudóssal, a tudós viszont a tudomány adatait a bányásszal”. Ez a tudomány és a termelés egyesítését jelenti a jelenkor számára is. Ma fs útmutató minden haladó szellemű tudós és szakember számára, hogy a nép tudását emelje, mert a tudomány csak úgy fejlődhet nagymértékben, ha a tömegek ügyévé válik. Bugát eszméi, gondolatai teljes mértékben a mai társadalomban nyert elismerést és valósulhatott meg. Politikai életben, gondolkodásban az első időkben Széchenyi eszméinek híve, utópista volt, azt hitte, hogy a gazdagok önként lemondanak a tulajdonaikról és reformok útján jöhet létre az új társadalmi rendszer. 1848-ban ismeri fel a nép forradalmi erejének szerepét és Kossuth mellé áll- írja: „apa gyermekének ne domíniumot, hanem munkásságot adjon örökségül”. A Honvédelmi Bizottság Bugátot Magyarország főorvosává nevezi ki. A tavaszi hónapokban a rendkívül nehéz helyzetben a legjobb szellemű orvosokkal szervezi a kórházi ellátást, járványvédelmet és a sebesültek szállítását. Követte a kormányt Debrecenbe és végig kitartott a forradalom mellett. A forradalom leverése után a reakciós egyetemi bizottság katedrájától megfosztotta, üldözik és gúnyolják. 12 évi mellőzés után 1860-ban ismét megválasztották a természettudományi társulat elnökévé, Bugát eszméi tovább élnek és fejlődnek a mi életünkben- Tudósok és szakemberek, a szocialista haza- fiság szellemében ismertetik a felszabadult magyar néppel a tudomány mindenki számára fontos ismereteit, hogy a magyar nép életét egészségesebbé és jobbá tegyük. Nyíregyháza azon városok közé nő fel, ahol a korszerű színház mellé egyre nagyobb tömegű, igényes, művészetkedvelő közönség tömörül. Többen azzal érvelnek, hogy a színházi életnek ez a felvirágzása tiszavirág életű, hisz a város színházkedvelő, művészi produkcióra éhes közönsége más városok — Budapest—Déryné, Debrecen, Miskolc — színházaink, műsorpolitjká- jának a függvénye, hisz nincs saját társulata. Ez eddig igaz. De az is igaz, hogy a megye és a város már korábban is vállalta volna az önálló társulat életre hívásának a gondjait. Hogy eddig még nem kerülhetett rá sor, abban több tényező játszik közre. A másik oldalon viszont az is igaz, hogy van abban sok jó is, hogy a főszezonban három társulat hozza el előadásainak zömét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba. Kedvezően befolyásolja és előnyösebb feltételeket biztosít a műsorpo- litika, a színészi játék megismerése, és a színházi élet más területein. így vált lehetővé, hogy a nyíregyházi közönség három színház művészi kollektíváját ismerhette meg. De ezentúl három színház évadbeli műsorának majdnem minden egyes játszott darabját megnézhette. Ez viszont már jninden tekintetben kedvező hatást gyakorol. A közönség három színészi kollektíva modern, európai színházművészeti törekvéseit — a mgguk lehetőségei között — megvalósítani akaró „boszorkány- konyhájának” ha nem is a centrumába, de hatókörébe került. És ezzel kevés vidéki város dicsekedhet. Azt. viszont az igazság kedvéért el kell mondani, hogy ebben is vannak olyan tényezők, amelyek úgy a színés?ek művészi produkcióját, mint a közönség műélvezetét hátrányosan befolyásolják. Egyik ilyen tényező, hogy a művészek az esetek döntő többségében a Debrecen— Nyíregyháza, vagy Miskolc —Nyíregyháza, vagy esetenként Budapest—Nyíregyháza közötti út fáradalmaival az izmaikban, idegükben lépnek színpadra. Játékuk művészi színvonalát és értékét nem ez határozza meg, de befolyásolja. Másik ilyen figyelemre méltó dolog a sajátos, nyíregyházi színpadadta lehetőségek. Tudvalevő, hogy a debreceni és a miskolci társulat a darabokat az anyaszínház színpadi lehetőségeinek megfelelően dolgozza ki. Itt Nyíregyházán nincs forgószínpad és a játéktér is jóval kisebb. Az évad folyamán a debreceniek Háború és béke előadásán hatott majdnem zavaróan a színpad szűkössége. Például Kutuzov és Napoleon egy méter távolságra ha álltak egymástól, holott itt éppen a végtelen tér hatását kellett volna kiemelni. Ilyen szempontból kétségtelen tény, hogy a kamara darabok előnyösebb helyzetben vannak. Ezeknél a modern színpadtechnikai megoldások is bátrabban alkalmazhatók. Legsikerültebb megoldás e téren Pável Kohóul Ilyen nagy szerelem (Déryné); és Marcel Achard: Bolond lány (Debrecen) c. előadásokon láttuk. A Móricz Zsigmond Színház műsorpolitikája jó volt, ízelítőt adott az európai színházak műsorából is; Shakespeare, Ibsen, Shaw, Bértől Brecht, Arbuzov és mások darabjaival. De egyéb rendezvényei is voltak különösen az ŐRI zenei bérletes. hangversenysorozatait kell kiemelnünk. Az évad legkiemelkedőbb előadása mind az eszmei mondandó —, a világbéke gondolatának plasztikus kifejezése, — mind pedig a színészi játék tekintetében Lev Nyikaláje- csi Tolsztoj: Háború és békéje volt (Debrecen). Sokat nyert a közönség Pável Kohout darabjával is. Az Ilyen nagy szerelemben ugyanis társadalmi és morális problémák szintén korunkba ágyazottan jelentkeznek. A mű, és művészi játékokkal párosított előadása nemcsak szórakoztatott, de nevelt is (Állami Déryné Színház.) P. Horváth László Bakonyi története különleges helyet foglal el a bemutatók sorában. Ugyanis a nyíregyházi Ősbemutató után a szerző és a rendező — Szalay Vilmos, s a szereplők részvételével az előadás után vitát rendezett az Állami Déryné Színház. így a nyíregyházi néző az írói, rendezői és színészi produkció alkotó műhelyébe került úgy, hogy hozzászólásával maga is aktív résztvevője lett az alkotó folyamatnak. Régóta vitatott dolog színházi, színházpolitlkai és kritikusi berkekben az operettek gyorsabb sikerének titka. Az operett „tarolni akar” kifejezés is el-elhang- zik gyengébb, vagy erősebb hangszinen. A mi körülményeink között is elmondható, hogy még a műfajon belül is egy kommerszebb ízű Szabin nők elrablása hamarabb eltalált a nézőkhöz, mint például a Viktória. Kasszasikere versenyzett a Bolond lánnyal. Az évad darabjait figyelve azt a következtetést kell levonni, hogy maguk a színházak sem igyekeztek minden tekintetben figyelembe venni közönségük igényeit. El kell marasztalni a színházak műsorpolitikáját olyan éj-telemben — különösen a Dérynét és Debrecent —hogy mivel az ő közönségük zöme a paraszti sorból jövőkből tevődik ki, vagy ma is azok, ennek ellenére még műsortervükön sem szerepel mai paraszti témájú darab. A színházak műsortervét egy kicsit értelmiségi központúnak találtam az évad folyamán: — Németh László Nagy család, Marcel Achard Bolond lány, P. Horváth László Bakonyi történet és mások. Öröm, hogy a főiskolák fiataljai, a munkásfiatalok és a középiskolák fiataljai megszerették a színházat, magukénak érzik es rendszeresen látogatják az előadásokat. ök alkotják azt a magot, amely igényével előbbre viszi a jövő színházát. De felbecsülhetetlen az a hatás is, amelyet iskolai és közösségi nevelésükben az előadások jelentenek. Mellettük a város munkásai, a falvak lakossága; a termelőszövetkezeteink es állami gazdaságaink dolgozói alkotják azt a magot, akik egyre nagyobb igényt támasztanak a színházak műsorpolitikájával szemben. Itt kell elismeréssel szólnom a tsz-ekből rendszeresen színházba járó nézőkről, akik egy-két alkalommal talán a traktorról íe- száilva, vagy a burgonya földelését alig befejezve, vagy a vetőgépet alig a színbe vontatva szaladtak haza, hogy legalább úgy ahogy átöltözzenek és a buszba, vagy a teherkocsi ponyvája alá húzódjanak, — sokszor nem is vacsorázva, — hogy eljussanak á színházba. ök alkotják azt az új közönséget, akiknek az igénye a művészetre, a kultúrára már megnőtt, de a kielégítés lehetőségei még nem a legrendezettebbek. Meg kell értenünk a színházba mindenáron eljutni akaró parasztságot azért, mert már közülük soknak nem hétvégi kikapcsolódás, nem divatbemutató a színház, hanem szellemi igény. Aki ezt nem akarja elismerni, az nem hisz a kultúra nemesitő hatáséban. A nyíregyházi előadások majd mindegyikét a művészi kollektívák belső alkotó láza hatotta át, amelynek eredményeképpen néhány nagyszerű előadás és egy egész sor kitűnő alakítás koronázta az évadot. Sigér Imre Bar anyi Ferenc: Füst ezüst H ajamra száll a város füstezüstje, tekintetem is szürke-sugaras, immár dúdolva járok, nem fütyülve, huszonnyolc éves, őszülő kamasz. A lányokat se szólítom le folyton virtuskodó mohón ma már sehol, szórakozottan magamhoz mosolygóm akibe vágyam éppen megbotol. Nem csattanok fel már az asztaloknál, csak lassan szólok, csöndes-élesen, s ha megkötöz az intrika-folyondár: nem tépi, csak lefejti a kezem. A wurlitzerbe nem dobok be pengőst, rossz csíny a hamis pénzen vett ricsaj, még a veszélyes csínytevés se fed hőst, legföljebb vásott vakmerőt takar, Én jól tudom, hogy nem megalkuvás még a férfikorral ez a fegyelem, csak mint vetőjét formázza az árnyék — éveimet majmolja jellegem. Tudom, hogy az a konok lobogás, mit szememben hordtam — szivembe kerül, és majd annál fehérebben parázslik, minél mélyebbre zárom ott belül. — Ugyan, gyerekek, búcsúzzunk el itt. — Valameny- nyiünkkel kezet rázott, felvette a hátizsákot, az órájára nézett és csak annyit mondott anyjának: — Gyerünk, itt az ideje! És elmentek... Először történt, hogy nem teljesítettük a parancsát. Kilopóztunk a pályaudvarra és akkor döbbentünk rá, miért tiltakozott a kikísérés ellen: Aljonka várta ott, Vlagyka integetett, Aljonka sírt. Nem haragudtunk a „parancsnokunkra” megértettük, így kellett ennek lennie... És most kezemben a képeslap, s már vagy század- szőr pillantok a jól ismert vonásokra. Mégis Vlagyka volna? Volt nekem régen egy fényképem: ő ült a kompániánk közepén, A fénykép azonban elkallódott. Vlagyka édesanyja meghalt. Rokonai nem voltak. Aljonka? Már rég férjhezment. Hol, merre lehet? Aligha emlékszik jobban a parancsnokra, mint én. A kis társaság szétszóródott. Hogyan bizonyíthatnám, hogy Iván Ivánovics Volhov nem más, mint Vlagyka Krimov? Emlékszem, egy vasárnap elhatároztuk, hogy lefényké- peztetjük magunkat. Mindig vonzott városkánk közepén a fényképész üvegvitrinje. A tulajdonos, alacsony, görbe hátú öreg, szokása szerint így fogadott bennünket: — Bon jour. Monsieur, Bon jour! — Mit mond? — kérdeztük suttogó hangon Vlagy- kát, mikor a fotográfus átment a másik szobába. — Külföldi szavakat mond. A z öreg fekete kendőt ■í*' borított a fejére, gépe fölé hajolt, exponált. — Hát ez mi? — kérdeztük később a sarokba álló nagy kopott ládára mutatva. — Ezek negatívok. Monsieur — felelt a fényképész. — Tízezer negatív. Tízezer emberi sors. Mikor kimentünk, láttuk, hogy ketten álldogálnak a kirakat előtt, mosolyogva nézegetik a feliratot. A fényképész cégtáblája valóban furcsa volt. Nagy betűkkel állt rajta a szerény „Fényképek” szó alatt: „A negatívokat örökre megőrizzük”. Persze, nem tudtuk, mit mosolyog ezen az elegánsan öltözött férfi és nő: nekünk tetszett a cégtábla szövege. — A provinciális reklám mintapéldánya — mondta a férfi, — Inkább a magabiztosságé — felelt a nő, és nevetve ellépdeltek. — Micsoda buták! — mondtuk mi! — Talán lehetséges, hogy az akkori fotográfiának nega- tívja is megmaradt? A reklám esetleg igazat mondott? Minden lehetséges! Ismerős és Ismeretlen utcák. Ismerős és ismeretlen házak. A poros úttestet aszfaltozták. Zörögve rohan a villamos. Itt zajlott le a gyermekkorom. Innen vonult be a hadsereghez Vlagyka Krimov. Az élelmiszerüzlet mellett takaros öregasszony orgonát árul. Talán tud valamit az öreg fényképészről? Persze, emlékszik rá. Csuda egy öregember az! Él még, ha nincs is valami jó állapotban, Homályos kis szobába vezetnek be. Ott fekszik a kisöreg, az ágyon. Nagyon leromlott, pedig mindössze csak húsz év telt fl„. — Egy régi negatívra volna szükség? — kérdi csöndesen. — Kérem szépen. A negatívokat örökre megőrizzük. Büszkén mondja ezt. Micsoda öregember. Ez aztán a fényképész a javából! Megtartja a szavát! Az Öreg megtörli zsebkendőjével kopasz fejét, majd mosolyogva rámkacsint, mint régi ismerősre szokás, és így folytatja: — Bon jour, Monsieur. A negatívokat? Előkptor egy furcsa, régi ütött-kopott ládát. — Tízezer negatív — dörmögi az öregember. — Tízezer sors. Melyik évből Monsieur? — Kilencszáznegyvenegyböl. — Negyvenegy? Az első háborús év! allamosan csörög a zár és látom a rég) negatívok ragyongóan megőrzött archívumát, év szerint, összerakva, dossziékban. — Családi neve, Monsieur? — Krimov — válaszolok. — Égés? életemben arra vártam, hogy a negatívjaim- ra szüksége lesz az embereknek. Húsz éve már — és most végre jött egy ember... ön az első, uram- Kérem, mondja meg, miért van szüksége a negatívra? És ekkor elmondtam Vlagyka Krimov történetét. Az öreg tisztelettudóan, fejét előre ejtve, figyelte szavaimat. — Ha minden egyezik, szíveskedjék megírni nekem. Nagyon kérem. Ha minden egyezik... S én akkor nyugodtan halok meg. Tudni fogom, hogy mégsem éltem hiába... persze, ha minden megegyezik. Megírja majd, Ugye? Kezemben az Ogonyok, Melleteszem a fényképet, íme, a gyerekek és középen Vlagyka, gyermekkorom hőse. összehasonlítom a két arcot, összehúzott, mosolygó szemek, keskeny, hajlott orr, Úgy tetszik, hogy a lapban lévő Vlagyka nem is nagyon öregedett meg. Igen, akkor tizennyolc éves volt, most pedig harmincnnvolc. A hasonlóság világos. És az anyajegy? Miért van az új- i ságban a bal arcán az anyajegy, a fényképen meg — a jobbon? Persze, hogy Vlagyka anyajegye a jobb arcán volt. Biztos. Vagyis... Hosszan nézem a két képet és egyre inkább látom, hogy Iván Ivánovics Volhov és Vlagyka Krimov két különböző személy. Aztán félreteszem az Ogonyokat és lefekszem. Am képtelen vagyok elaludni. Felkelek és elmegyek a postára. Veszek egy levelezőlapot, néhány szót írok rá: „Köszönöm önnek! Minden egyezett. Megtaláltuk Vlagyka Krimovot. Mindkettőnk nevében hálásan köszönöm önnek! És elküldtem a levelezőlapot az öreg fényképész címére. I1 udom, hogy Vlagyka *- Krimov is így tett volna. Pető Miklós fordítása. 1965, június 27. 7 SZÍNHÁZ:
