Kelet-Magyarország, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-27 / 150. szám
Magángyűjtők kiállítása Nyíregyházán Rudnai, Koszta, Tornyai... és a vitatható Madarász Viktor képek — Az alig ismert szabolcsi művész is szerepel — Sohasem unatkozom. Mert nagy emberek társaságában élek: Koszta, Mednvászki. Szőnyi, Rippl—Rónai, Rudnai, Fényes, Ava— Novák... És még sorolta az ismert neveket a társaság egyik tagja. Többen mosolyogtak: persze, ez a hobbyja. Az ötlet Aligha szorul bővebb magyarázatra, hogy a sohasem unatkozó ember: műgyűjtő. Megszállottja a festményeknek, szobroknak. Háromezer kötetes könyvtára van és a fia kopott cipőben jár. ö maga sem költ, haszontalan szórakozásra, annál többet értékes festményekre. Ha beszél, művészettörténésznek hinné az ember. Ilyen emberek kiállítását nyitották meg csütörtökön a múzeum emeleti termeiben. Eddig a lakások falát díszítő képek előléptek a szűkebb környezetből, hogy mégis- merje szépségüket mindenki, aki rajongója vagy egyszerű nézője a festményeknek. Soltész Albert nyíregyházi festőművész fejében született meg az ötlet: miért ne lehetne az üresen álló emeleti helyiségben megrendezni egy eredeti kiállítást. S Csallány Dezső múzeumigazgatóval együtt megkezdték a látogatást a magán- gyűjtőknél. Sok órába került míg elkészülhetett a teljes felelősséget rögzítő átvételi elismervény. S menynyi ötlet követte egymást a képek elrendezésénél, hogy az összhatás is jó legyen. A padláson heverő elfelejtett képekről is letörölték a port. S ott áll eleven kérdőjelként a festmények között Madarász Viktor két alkotása: Hunyadi László sifátása, s egy másik képe is a nyíregyházi műgyűjtők és a szakemberek érdeklődésének középpontjába kerül. Eldőlhet, eredeti-e, vázlata egy neves alkotásnak, vagy... De ez a vagy maradjon meg a szakembereknek. „Kis-galéria“ Egv másik szenzációja a magángyűjtők ■ kiállításának az ismeretlen festő képe. Erről a képről Is érdekes dolgok derülhetnek ki. Talán, ha hiteles adatqkkal bebizonyítják eredetét hallatni fog magáról nem is olyan sokára. „Vendégszereplője” is van a kiállításnak, Horace Maillard francia festő Nyári est című alkotása, melyet Franciaországban élő volt nyíregyházi honfitársunk — egykori szabótanuló — juttatott el a Jósa András Múzeumnak. A „párizsi vendég” így ittmarad örökre, s a szabolcsi képzőművészeti kincseket gazdagítja. Talán túlzás leírni, hogy egy kis Nemzeti Galériába téved az ember, az a benyomása, a most megnyílt és jó másfél hónapig a közönség rendelkezésére álló kiállítás helyiségében. A magyar festészet nagyjai vannak itt: Koszta József, Vaszari János, Szőnyi István, Rudnai Gyula, Aba-Novák Vilmos, Fényes Adolf, Tornyai János, Csók István, Glatz Oszkár, Révész Imre. Hogy csak néhányukat említsük és minden rangsorolás nélkül. A sóstói művésztelep emlékei De ott vannak a szabolcsiak is, az 1930-as években működő sóstói művésztelep tagjai közül Boross Géza és mások. Megyénk korán elhunyt és igen tehetséges festője Barzó Endre is méltó helyet kapott a nagy kortársak és elődök között. Néhány szobor is változatossá teszi a kiállítást: Liipola. Az élet útja, Telh Ede, öreg parasztasszony, s egy ismeretlen szobrász alkotása. Izgalom, érdekesség, meglepetés a nyíregyházi magángyűjtők kiállítása. S mit mondhatnánk a tulajdonosokról? Strausz Sándor, dr. Vigvárj László, Nagy Károly,! Barzp I .ajos és István, s mindazok, akik a hatvannál több alkotás szépségeit közkinccsé teszik, megérdemlik a nyíregyházi közönség elismerését. Páll Géza V ázlatkönyvből Az új Erzsébet-híd. Szlovák György rajza, Szobrásznő és építész Szobor: fiú kutyával. Az egyik szegedi iskola bejáratát díszíti. Alkotója Szatmári Gyöngyi (Borvendég Bé- láné) a szegedi főiskola tanára. Itthon, Nyíregyházán beszélgettünk vele és férjével, aki építészmérnök. Szatmári Gyöngyi szatmári hazalátogatóban újabban mindig hoz egy két kisebb szobrot is. Legutóbb a megyei képzőművészeti kiállításon ismerkedhettek meg a látogatók egyik munkájával. Még nem tartja magát szobrászművésznek, bár nem kis sikere volt a szegedi kiállításokon. Most pedig nyíregyházi megbízás alapján vázlatokat készít egy tervezett Bessenyei emlékműről. — Nem lesz éppen köny- nyű megbirkózni a feladattal. Sok-sok elképzelésük lesz a Bessenyei-hódolók- nak. szakembereknek. Ezenkívül természetesen nekem is vannak szubjektív gondolataim, melyet szeretnék megvalósítani. Újra felelevenítettem a régebbi tanulmányokat Bessenyeiről, hogy élményeket kapjak... Segít ebben férje is, aki elsőszámú kritikusa és bá- toritója. Borvendég Béla az „idegen” szemével mondott Honfoglalás korabeli női sírt tártak fel Bujon Régészeti anyagokban igen gazdag honfoglalás korabeli női csontvázas sírt tártak fel Búj—Gyepteleken. A községnek ezen a részén egy hordott halom található, amelynek felső rétegét magházföldnek a helyi termelő- szövetkezet kertészetébe hordták. 'Munka közben a sírt feldúlták, s a leletek egy részét a magházfölddel elhordták, más része a csontvázzal együtt a sír környékén szétszóródott. A test alsó része azonban eredeti helyzetében sértetlenül maradt meg, így következtetni lehetett arra, hogy a halottat fejjel nyugatnak, lábbal keletnek temették el. A régészeknek sikerült a sír leletanyagának túlnyomó többségét összegyűjteni, s azt a nyíregyházi múzeum most megnyíló régészeti kiállításán már be is mutatják. A sírból a csontvázon kívül 143 darab, egymástól eltérő és más-más rendeltetésű, kisméretű, de igen érdekes értékes tárgy került elő. Ezek között, mint a felsőtestet díszítő tárgy, többek között található egy darab aranyozott bronz fülkarika, 11 darab rombusz alakú préselt aranyból készített ruhadísz (mell részen használták), egy darab kerek préselt arany rozet- ta, 3 darab aranyozott ezüstből, két tagból álló nagyméretű, csüngős nyakszegély dísz. Még gazdagabb volt a csizma díszítése. Ennek régészeti értékét csak növeli, hogy kisebb, állati túrások következtében előállott elmozdulásoktól eltekintve, eredeti helyzetben találták meg és így csaknem pontosan meg lehetett állapítani a veretek elhelyezését. A csizmák fejének középső részén 4—4 darab ötven filléres nagyságú, kör alakú bronzkorongot használtak. Ezeket 25—25 darab háromszög alakú aranyozott ezüst verettel övezték. Ezenkívül még 9—9 darab hasonló anyagból készült veret is előkerült, amelynek rendeltetése még nem ismeretes. Napvilágot látott három nagyméretű aranyozott, tömör ezüstből kialakított I csizmahúzó horog, És ez volt az első olyan feltárt honfoglaláskorabeli női sír,' amelynek leletanyagából ' pontosan meg lehet mutat- | ni azt, hogy a csizma szárát is díszítették. Az e célra j használt kis korong alakú' aranyozott ezüst gombokból 47 darab került elő. Ezek rendszerben helyezkedtek el a cstzmaszáron. Az országban körülbelül negyven lelőhelyen találtak csizmavereteket, egy részüket azonban csak szórványosan. Úgy látszik a megye gazdag ilyen tekintetben, mert néhány évvel korábban Tiszaeszláron találtak női csizmavereteket a mostaninál lényegesen kisebb mennyiségben. Hódi László 1 férj Nyíregyházáról néhány gondolatot Nyíregyháza városképéről, épületeiről, az építészet és a képzőművészet kapcsolatáról. Dicsérte a város szobrait, elismeréssel szólt az új épületekről, a Zrínyi Gimnáziumról, a konzervgyárról az SZTK-épületről, s arról a merész lépésről, hogy Nyíregyháza is „felfelé” törekszik, tízemeletes házak épülnek a közeli években a város több pontján. — Az új épületek, városrészek esztétikus környezetet is kívánnak — jegyezte meg kapcsolódva a képzőművészeti témához. — Nem tudom itt hogy van, de Szegeden igyekszünk minden komolyabb épületet képzőművészeti alkotással is kiemelni. Persze ezen sok vita folyik, hogy a modem építészet hogyan bírja el és milyen képzőművészeti alkotást kíván. De, hogy erre szükség van azt kevesen vitatják... Egy időben nem sokat törődtek ezzel nálunk, de az utóbbi években erősen megnőtt az igény a képző- művészeti alkotások iránt. Ahogy Borvendég Béla mondta: a város jó közérzetéhez hozzátartozik a sok szép alkotás, amely összbenyomásával naponta befolyásolja az ott lakók ízlését, gondolkodását. Nyíregyháza is rálépett erre az útra, mint erről hírt adtunk huszonnégy létesítményt övező képzőművészeti alkotás tervjavaslata készült el. S ennek egyik részese lehet kedvező elbírálás esetében Szatmári Gyöngyi. (PS> Levél Balkániból A napokban két szovjet kultúrcsoport és egy futballcsapat vendégszerepeit községünkben a szovjet— magyar barátság jegyében, nagy sikerrel. Mi, vendéglátók, igyekeztünk méltóképpen ünnepélyessé tenni ezt az alkalmat, és a vendéglátásról sem feledkeztünk meg. Szeretettel fogadott vendégeink jól érezték magukat községünkben. és Ígérték, hogy még ellátogatnak hozzánk. Szívesen jönnek községünkbe a magyar művészek Is. a művelődési ház szép környezetű szabadtéri színpadára. Nemrégen szerepelt nálunk a D»-vné Színház rövidesen nedi« a jSzoirmhi SziálinoH Színház előadásaira kerül sít. Bihari Gyula Balkány N épszerű képeslapunkban egy katona fényképét láttam és alatta a szöveg. „Ez az ember 1941 decemberében a volhovi fronton sebesülés következtében elvesztette emlékezőképességét. Sokáig az élete is veszélyben forgott, de az orvosok fáradozása nem volt hiábavaló: a katona meggyógyult. Emlékezőképességét azonban nem nyerte vissza többé. Miután okmányt nem találtak nála, kiléte máig is ismeretlen. Abban a kórházban dolgozik, ahol annak idején kezelték. Személyazonossági igazolványát feltételesen Iván Ivánovics Volhov névre állították ki. Aki képünkről felismeri, küldjön értesítést az alábbi címre...” Tovább néztem á képeslapot, átfutottam egy cikket a labdarúgásról, egy másikat a fókákról. Ám a szerencsétlen emberről szóló közlemény nem ha1965. juníus 27. I gyott nyugton és újra, meg újra visszalapozgattam rá. Néztem a kis fényképet. Középkorú embert ábrázolt, akiről senki se gondolná, hogy élete hajszálon függött. Keskeny, hajlott orra volt, kis, élénk szeme, s a bal orcáján anyajegy. Félretettem a lapot és felkiáltottam: — Ne éljek, ha ez nem Vlagyka Krimov! Aztán megint csak tanulmányozni kezdtem a fén> képet. Semmi kétség. Ugyanaz a huncut szem, ugyanaz a hajlott orr és az anyajegy! Vlagyka Krimov Leningrad alatt tűnt el. 1941 telén értesítették anyját fia sorsáról. Krimov gyermekkorom hőse volt. A város peremén laktunk. Nagy udvarunk a Iveitekkel a rétekig terjedi. A fák tetejéről ide látszott a széles és gyors vizű folyó. Kizárólag Vlagyka Krimov tudta átúszni! Már elvégezte a tízosztályost, de tartotta a barátságot velünk, az udvar süvölvényeivel. Szerette megjátszani előttünk a nagyfőnököt. Fáradhatatlan volt. Hol azt találta ki, hogy éjszaka kém járt az udvarunkon, s nekünk le kell lepleznünk az ellenséget, Borisz L a p in: A negatívokat örökre megőrizzük hol meg tutajt eszkábálta- tott össze, mellyel tengeri csatákat vívtunk, kalózokra vadásztunk, majd a szigeten titkos erődítményt építettünk. A városkában majd mindenkinek volt kertje, gyümölcsöse, az almalopás senkit sem izgatott különösebben. Viszont kertünk szomszédos volt egy magas kerítéssel és dróttal ..megerősített” kerttel, s e kisvárosban igen különösnek ható kínai fal tulajdonosát „Komor” úrnak neveztük el; tőle „elvből” loptuk az almát. „Komor” úr, „parancsnokunkkal" egyidős lánya, rendszerint rajtakapott minket, s hívta az apját. Az öreg ilyenkor nagy zajt csapott s mindenfélével fenyegetett. Mi csak nevettünk rajta. Egy ízben azzal fenyegetett meg, hogy a fenekünkbe lő, ha tovább lopjuk az almáját. Nemsokára be is váltotta a fenyegetését. Sót tett a riasztópisztolyába s a kerítés tetején sétálló Vlagy- kát úgy eltalálta, hogy leesett a csalán kellős közepébe, Elcipeltük „parancsnokunkat” a folyóhoz, kiáztattuk a sebét, de a só alaposan beivódott a fenekébe. Mostuk, mostuk Vlagykát, beretvával kihegyezett gyufadarabokkal piszkálgattuk ki a sebéből a sókristályo- Uat. ö szívta a fogát, de hősiesen viselkedett az „operáció” közben. Bosszút fogadtunk. Mikor ..Komor” úr leánya lement a folyóhoz fürödni, elcsentük a ruháját, s a bokorban elrejtőztünk. A lány kijött a vízből, a haját fésülte, szép volt és karcsú, de kényte- lenségből ot vacogott, amíg csak be nem sötétedett. Nem sírt, mégis megsajnáltuk, s a szomszéd kislánnyal odaküldtek a ruháját. De „Komor” úrnak is elege volt be lőlünk. Észrevétlenül bármerre járt, spárgát feszítettünk a lába elé. Vagy százszor orrabukott, a szomszédok szeme láttára is. Átkozott bennünket, mi pedig megesküdtünk, hogy annyiszor fog hasra esni, ahány sókristályt kioperáltunk ,,parancsnokunkéból. S meg is tettük volna, ha nem jön közbe Aljonka. „Komor” úr kislánya felkeresett bennünket a nagyudvaron. Szépen kiöltözött, eleinte fel sem ismertük, de aztán fenyegető falként tömörültünk elé. Aljonka azonban nem ijedt meg, hanem karonfogta a „parancs nokot” és indult vele kifele. Egész este ott üldögéltek a kapun túl, a kispadon, csendesen tárgyaltak valamiről. Másnap Vlagyka kiadta a parancsot: — Elég volt, gyerekek a spárgából. Megértettétek? — Miért? — kérdeztük. — Hiszen beléd lőtt! — Bolondság! Nem ő mászott a kertünkbe, hanem mi az övébe. IV em értettük a dolgot, de a parancsot teljesítettük. Aljonka ezután gyakran eljött hozzánk. Esténként Vlagykával üldögélt a kispadon. Ilyenkor a „parancsnok" ránk se hederí- tett. S bér nappal még eljátszogatott velünk, rájöttünk, hogy már nem vagyunk érdekesek a számára. Aljonka szép kislány volt, mindannyiunknak tetszett, nem volt semmi kifogásunk ellene. A háború első napjaiban Vlagyka bevonult, kiment s harctérre. Mikor útnak indult, ki akartuk kísérni az állomásra, de ő tiltakozott Iffboni beszélgetés
