Kelet-Magyarország, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-24 / 147. szám
Apró Antal Leningrádba utazott Egy sor ország helyesli a szovjet részvételt az afro-ázsiai értekezleten A brit nemzet közösség érdekelt országai távol maradnak a csúcstalálkozóról A román külpolitika alapja: testvéri szövetség a szocialista országokkal Az RMP első titkárának beszéde Szerdán délután a Ferihegyi repülőtérről Apró Antal az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese vezetésével magyar küldöttség utazott Leningrádba, a KGST Végrehajtó Bizottságának 18. ülésére. A Szovjetunió nem fogadja a nemzetközösségi missziót MOMkva, (TASZSZ): Anglia, Ghana és Nigéria nagykövete a londoni brit nemzetközösségi értekezlet megbízásából szerdán azzal a kéréssel fordult a szovjet kormányhoz, hogy fogadja Anglia, Ghana, Nigéria, valamint Trinidad és Tobago kormányfőinek a vietnami helyzet ügyében küldendő misszióját. A szovjet kormány — a TASZSZ által szerzett értesülések szerint — visszautasította a javaslatot, kijelentve, hogy senkiből sem kapott felhatalmazást a vietnami helyzet rendezését célzó tárgyalások folytatására. 2. — Mégha meg is egyeznénk a politikai pártokkal, Dél testében akkor is tüskeként izgatna az Ányanya — hallottam újra meg újra Khartumban. valahányszor arról érdeklődtem, van-e valami remény a Szudán afrikai törzsek lakta három déli tartományában kialakult feszültség rendezésére. — Miféle csodabogár ez az Ányanya? — tudakolództam. — A déli tartományokban feltűnt gerillaszervezet — válaszoltak. Az Ányanya a dinkák nyelvén egyébként csakugyan egy bogár, egy fájdalmas csipésű bogár neve. Az Ányanya gerillák is inkább csak csipkelődnek, állandósítva a bizonytalanságot. Elejtett megjegyzésekből és a lapokban megjelent utalásokból úgy tűnt, hogy az Ányanya csoport nem élvezi a déli tartományok lakosságának támogatását, sőt Dél politikai pártjai sem vállalnak közösséget vele. A küldöttség búcsúztatására megjelent Tímár Mátyás pénzügyminiszter, a Külügyminisztérium és az Országos Tervhivatal több vezető munkatársa. Ott volt G. A. Gyenyiszov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. végre — jelenti a UPI hírügynökség. Mint egy amerikai szóvivő közölte, bombákkal és fedélzeti rakétafegyverekkel támadták az amerikai Skyhawk és F—8- as gépek Moc Chau körzetét, ahol állítólag a VDK hadseregének laktanyáját akarták megrongálni. Sajtójelentések szerint az Imbert-féle jobboldali katonai klikk meggyilkolt politikai ellenfeleinek első csoportjáról van szó. A New York Times San- to Domingó-i tudósítójának jelentése szerint a junta még mindig több mint 2500 foglyot tart börtönben. Washington, (UPI, Reuter AF): Robert Kennedy szerdán felhívta a Johnson-kor- mányt, azonnal kezdjen tárgyalásokat a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozásáról szóló szerződés megkötésére. A szenátus előtt Kennedy, meggyilkolt bátyja figyelmeztetéseit ismételve, kijelentette, hogy az 1963. évi atom- csendegyezményt bizonyos föld alatti robbantásokra is ki kell terjeszteni. Nem lehet biztonság a világon, amíg egyes kormányok kezében nukleáris fegyver van — mondotta. Kennedy hangsúlyozta, hogy a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályoJeienleg három politikai párt vallja magát a déli lakosság képviselőjének. Ketté mindössze néhány hónapos múltra tekinthet vissza, minthogy Abbud marsall katonai diktatúrájának megdöntése után alakult. Múltja csak a SANU-nak — a Sau- dáni Afrikaiak Nemzeti Szövetségének van. A SANU vezetői a katonai rezsim idején a Szudánnal szomszédos Ugandába menekültek, mintegy 100 ezer dél-szudánival együtt. A SANU így lényegében a déli emigránsok pártjának tekinthető. Márciusban a khartumi kerekasztal-érte- kezletre is Ugandából küldték haza képviselőiket. A vezetőség nevében Villiam Deng kijelentette: a SANU- nak nincs kapcsolata az Ányanya gerillákkal, nem is ellenőrzi, de esetleg befolyásolhatja. S William Den? állítását Khartum jólinformált köreiben sem vonták kétségbe. — Tárgyi bizonyítékaink nincsenek de biztosan tudjuk — mondta egy vezetőállású tisztviselő —, hogy az Moszkva, (MTI): Nemcsak és nem elsősorban a földrajzi helyzet, hanem az afro-ázsiai forradalmi és felszabadító mozgalmak támogatásában betöltött szerep Indokolja a Szovjetunió részvételét az algíri értekezleten — hangoztatja a szovjet sajtó az afro-ázsiai külügyminiszteri értekezlet küszöbén. Moszkvában cáfolják azt az egyes afrikai és ázsiai országokban elterjedt véleményt, mintha a Szovjetunió számira közömbös volna az algíri értekezleten való részvétel. A* utóbbi hetekben három szovjet külügyminiszter-helyettes látogatott el egy sor afrikai és ázsiai országba. Ma már világos, hogy ezeknek az országoknak a túlnyomó többsége helyesnek és célszerűnek tartja a Szovjetunió részvételét ezen, az elnevezésében regionális, de eélkitűzéseisását kell az amerikai politika tő kérdésének tekinteni. E kérdés fontosabb, mint a vietnami háború, ehhez fűződik legfőbb érdekünk — mondotta. A New York-i szenátor utalt arra, hogy jelenleg öt ország birtokában van nukleáris fegyver és legalább egy tucat más országnak esélye van 3 éven beiül hasonló fegyverek előállítására. Kennedy öt pontban foglalta össze a fő célkitűzéseket: az Egyesült Államoknak tárgyalnia kell a nukleáris hatalmakkal; atom- fegyvermentes övezetet kell létesíteni Latin-Ameriká- bgn, Afrikában és Közép- Keleten ; az atomcsend- egyezményt ki kell terjeszteni. Ányanya egy külföldi — nyugati — hatalom kreációja és külföldről kapja a fegyvereket. Arra a kérdésemre, melyik ez a nagyhatalom, azt válaszolták: — Amelyik diplomáciai képviseletének a legmagasabb épülete van Khartumban. Ebből világosan tudhattam, honnét fúj a szél. Khartumi tartózkodásom első napján feltűnt, hogy a belváros 2—3 emeletes épületei közül a Gordon-si'gár- úton toronymagasan kiemelkedik egy 7 emeletes skatulyaház. Az épületet az amerikai külügyminisztérium építette khartumi nagykövetsége részére. Az Ányanya akciónak dátumai elárulják, hogy a gerillacsoport mögött rpeg- húzódókat milyen hátsó gondolatok vezérlik. Sokat sejtető már az is, hogy a gerillák 1980 nyarától kezdtek mozgolódni éppen attól az időszaktól, amikor Szudán délnyugati szomszédja, Belga-Kongó kivívta politikai függetlenségét és az imperialista hatalmak megkczdben egyetemes jellegű tanácskozáson. A brit nemzetközösségi értekezlet afro-ázsiai országainak képviselői szerdán úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt az algíri csúcsértekezleten — közük gyorshírben a hírügynökségek. A döntés a nemzetközösségi értekezlet nyolcadik ülése előtt született, IS afro-ázsiai ország vezetője és Kiprlanu ciprusi külügyminiszter részvételével lefolyt félórás tanácskozáson. A döntést annak ellenére hozták, hogy a két algériai különmegbízott újabb erőfeszítéseket tett, hogy a részvevő feleket meggyőzze. Algéria fővároséban közben tovább folynak az előkészületek a meghívott vendégek fogadására. Az algíri repülőtéren és a nemzetgyűlés tengerpartra néző épületén, ahol a külügyminiszteri előkészítő értekezletet tartják, már ott leng a több, mint 60 afro-ázslai nemzet lobogója. Kedden este a hivatalos tárgyalások befejezéseként Csou En-laj bankettet adott Nasszer elnök tiszteletére. Csou En-laj pohárköszöntőjében kijelentette, hogy a kínai kormány teljes mértékben támogatja az algériai kormánynak az afro-ázsiai csúcsértekezlet megtartásáról hozott döntését és reméli, hogy a részt vevő országok együttes erőfeszítéseivel nemcsak megtarthatják az értekezletet, de az sikeres is lesz. Nasszer elnök válaszában megállapította: teljesen egyetért Csou En-laj-jal a tekintetben, hogy minden erővel arra kall törekedni, hogy a tervezett algériai csúcstalálkozót a tervezett időpontban megtarthassák. Időközben már 15 ország küldöttsége megérkezett Algírba az értekezletre. Kedden az esti órákban érkezett mintegy negyven tagú küldöttség élén Csen Ji kínai külügyminiszter. Maga Csou En-laj — algíri tájékoztatás szerint — július elsején érkezik Algírba. ték a független Kongó elleni aknamunkájukat. Az Ányanya tevékenysége csodálatosképpen éppen a Kongóval határos egyenlítői tartományban volt a legaktívabb. E bizonytalan helyzetre hivatkozva 1960-ban Abbud marsall kormánya megtagadta a Szudán területén történő leszállást azoktól a repülőgépektől, amelyek segítséget vittek a kongói nemzeti erőknek. A múlt év elejétől, amikor a kongói hazafias erők sikeres ellentámadásba lendültek az amerikai—angol és belga tőkések érdekeit védő zsoldoscsapatok ellon, az Ányanya újból megélénkült és a bizonytalanság légkörét alakította ki a déli tartományokban. De árulko- dóak az elmúlt hónapok eseményei is. A katonai diktatúrát szétzúzó demokratikus forradalom után októberben megalakult koalíciós kormány célul tűzte, hogy a „déli kérdést” tárgyalóasztalnál oldja meg. A kormány amnesztiát hirdetett, felhívta az Ányanya mozgalmat, hogy szüntesse be a harcot. De a kormány a'ig kezdte meg munkáját, amikor december elejétől az Ányanya fegyveresek idóről- időre lecsaptak a kormány- csapatok egységeire. Ezek a zaklatások aztán ürügyet szolgáltattak a délen állomásozó haderők abbudista Bukarest, (MTI): Mint a Scinteia jelenti, június 22-én tartották a román belügyminisztérium pártaktíváinak értekezletét, amelyen részt vett Nicolae Ceausescu, a párt Központi Bizottságának első titkára, Chivu Stoica, az államtanács elnöke, Ion Gheorghe Maurer, a minisztertanács elnöke és Alexandru Drag- hici belügyminiszter, a Politikai Bizottság tagjai. Ceausescu felszólalásában foglalkozott az új ötéves terv kongresszusi irányelveivel, a párt és a tömegek kapcsolatának szilárdulásá- val, a szocialista demokrácia kiszélesedésével, majd a nemzetközi kérdéseket elemezte. Az RMP Központi Bizottságának első titkára rámutatott, hogy az imperializmus megpróbál szembehelyezkedni a napjaink gyökeres társadalmi változásaival. A vietnami, valamint (Folytatás az 1. .oldalról) A viharos megbeszélésen jelen volt Bume- dien is és gyors cselekvéssel megelőzte Ben Bellát. Katonáival körül vétette Ben Bella lakását és letartóztatta az elnököt. Az Humanité szerdai száma felhívást közöl amelyet az FLN aktivistáinak egy csoportja juttatott el Algírból Párizsba, az FKP lapjához. A felhívás hangoztatja, hogy az imperializmussal szövetséges belső reakció súlyos csapást mért a szocialista forradalomra. A reakció lesújtott a köztársaságra és a pártra, Ben Bellára és sok száz FUN-aktivistára. Az államcsíny végrehajtói demokráciáról beszélnek és közben a legrosszabb fajta diktatúrát vezetik be. Ezt azért teszik, mert szét akarják zúzni a forradalmat. Azért folyamodtak az államcsínyhez, mert féltek attól, hogy a földreform újabb és döntőbb szakaszába lép, a földreform, amelyről az úgynevezett forradalmi tanács nyilatkozatában egy szó sincs. tisztjelnek a katonai diktatúra idején meghonosított tisztogató hadművelet folytatására. Az Ányanya csipkelődései kettős hatást értek el. Tartósították a déli válságot, amelynek ziláltsága a kormány helyzetét is megingathatja, s a bizonytalan helyzettel megnehezítették, hogy a kongói hazafias erők Szudán felől kellő segítséget kaphassanak. A demokratikus koalíciós kormány nyilatkozatban biztosította támogatásáról a kongói hazafias erőket, s ez tettekben is megnyilvánult. Azok a fegyverszállítmányok, amelyeket az Egyesült Arab Köztársaság küldött a kongói szabadságharcosoknak, az egyenlítői tartomány székhelyéről, JubáDól kerültek Kongóba. Márciusban és még májusban is a Csőmbe zsoldosainak kegyetlenkedései elől menekülő kongói lakosok és sza- badságharcosok szintén Szudánban kaptak menedékjogot. A khartumi 7 emeletes palota lakóinak mindez nem tetszett. Az Ányanya pártfogói tehát nem Szudán déli lakosságának érdekeitől vezérelve kuszálják az egyébként is zilált helyzetet, hanem kongói kitartottjuk, Csőmbe védelmében. Bőgős László Következik: El „Magyar’'. a dominikai események azt mutatják, hogy az amerikai imperializmus nem riad vissza attól, hogy a legreak- ciósabb erők megsegítése érdekében durván lábbal tiporja a népek függetlenségét és szuverénítását. — Államunk külpolitikájának alapja a testvéri barátság és szövetség valamennyi szocialista országgal — mondotta Nicolae Ceausescu, majd befejezésül kijelentette: Románia — a többi szocialista ország oldalán — a béke megvédéséért, a nemzetközi feszültség csökkentéséért harcol, lankadatlan éberséggel figyeli a népek békéjét fenyegető agresszív körök akcióit. A jövőben is a legnagyobb figyelmet szenteljük államunk védelmi képessége biztosításának, összhangban a haza függetlensége, a dolgozó nép forradalmi vívmányai megvédésének érdekével. A felhívás felszólítja az algériai hadsereg tisztjeit és katonáit, csatlakozzanak ahhoz a népi ellenálláshoz. amely most szerveződik a városokban és a falvakban, Constantine, Oran és Algír vidékén. A felhívás nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az FLN aktivistáinak, a párt harcosainak kell a fikcióval szembeni ellenállás megszervezésében az élen járni. Az FLN aktivistái egy csoportjának felhívása ezekkel a szavakkal fejeződik be: „Le az ellenforradalommal, éljen a szocialista forradalom!” Hírügynökségi jelentések szerint a forradalmi tanács vidéken megkezdte a tisztogatást. Egyes megyék prefektusait leváltották tisztségükből. A France Nouvelle, a Francia KP hetilapja elemezve az algériai események okait, rámutat arra, hogy az állacsínyre az FLN Politikai Bizottságának ülése előtt került sor Azt, hogy az államcsíny nem ütközött azonnal népi ellenállásba, a AP egy igazi jól sztrvezett párt hiányával magyarázza, ugyanis csak egy Ilyen szervezett erő lett volna képes azonnal kellőképpen cselekedni az államcsíny teremtette helyzetben. Mindamellett — teszi a lap hozzá — senki sem köszöntötte tapssal az utcán Bumedienék államcgtny- jét. Az egyetlen szervezet, amely örömét fejezte ki az. erőszakos fordulat láttán, az a mohamedán hittudósok reakciós szövetsége volt. Amikor azonban az államcsíny meglepetésszerű hatása szertefoszlott, megkezdődött a „forradalmi tanáccsal” való szembeszállás kibontakozása. Az államcsíny sikere — húzza a,lá a France Nouvelle — még korántsem biztosított. A szembenállás óráról órára szerveződik, Bu- medien győzelmének bizonytalanságát tükrözi az is, hogy az új rendszert az egy£g országok kormányai vonakodnak diplomáciailag elismerni. Az államcsíny nemzetközi kihatásáról szólva, * lap megállapítja, bárhogyan- is alakuljanak a fejlemények, ez az államcsíny sötét árnyékot vet a második Bandungra, amelytől a nemzeti felszabadító mozgalom oly sokat várt. Az imperializmus é* különösen az amerikai imperializmus most örül, mert soha sem nézte jó szemmel azt az Algériát, amely magasra tartotta a nemzeti felszabadító mozgalom zászlaját és a függetlenségükért harcoló népek példaképéül szolgált. Légi terrortámadás a VDK ellen Saigon, (UPI): Az amerikai haditengerészet repülőgépei a szerdai nap folyamán is több ízben mélyan behatoltak Észak- Vietnam légi terébe és a fővárostól, Hanoitól 130 kilo- méternyiré délnyugatra két bombatámadást hajtottak Dominikai kegyetlenkedések A dominikai Imbert-junta kegyetlenségeinek kivizsgálásár» alakult AÁSZ-bizott- ság bejelentette, hogy újabb bizonyítékokat talált. A Santo Domingó-i börtönhöz vezető úton lévő híd mellett hét holttestre bukkantak. A holttesteken fizikai erőszak nyomai láthatók. Robert Kennedy t A nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozása fontosabb, mini a vietnami háberá Szudání ufijegyzetek Az Ányanyák Jelentések Algériákéi