Kelet-Magyarország, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-16 / 114. szám
Katkó István: BÜSZKE EMBEREK A földméréshez a szám- tantanárt küldte el az iskolaigazgató. Lenta István kerékpárral ment a földúton a Mária-fáig, ott kellett találkoznia a szövetkezet emberével. Egy öregembert talált ott. Amint melléje ért, biccentett, de azt is sietség nélkül. — Valakit várok — szólt Lenta. — Talán engem? — kérdezte az öreg nagyotthallós, vékony fejhangon. — Maga jött a Békétől? Az csak bólintott, aztán nehézkesen feltápászkodott. — Mehetünk. Lenta tolta maga mellett a kerékpárt, az öreg pedig csendesen ballagott utána. — Jó ez a föld _ törte meg a csöndet — Megjárja — felelte a másik, s a hunyorgó szem mintha mosolygott volna. — Hanem ott a kiserdőn túl porhanyósabb. A mikor megérkeztek, ■ szétnyitotta az ölmérő két ágát, mint egy ollót, aztán várakozón pillantott a fiatalemberre. — Maga is kap belőle? — Igen. — Aztán volt dolga földdel? — Nem — válaszolta Lenta. — Városi ember voltam. Az öreg nem szólt semmit. A fiatalember azon tűnődött, mit is csinál majd a két holddal? Annyi jut neki is az iskola földjéből. A fővárosban nőtt fel. Anyjának zöldre festett ládikóban muskátli piroslott. Néha ő locsolta. — Mit érdemes bele ültetni? — A kukoricát !s elbírja, Csak később csövesedik. Az öreg egy földbe vert karótól kezdte a mérést, lassan, nyugodtan haladt. A feleúton megállt, elővette a dózniját. — Milyen tudományra tanítja a gyerekeket? — Számtanra. —4 Az szép. A nagy, rézhüvelyből készült öngyújtó elé tartotta a tenyerét, hogy a szél el ne oltsa a lángot. Aztán fújta a füstét. — De a föld is _ tette hozzá. — Csak hát nehezebb..mármint erő dolgában vélem nehezebbnek. A tenyerébe vett egy darabkát a földből és morzsolta. — Nem tudhatja az, akinek sosem volt. A tanár érezte, hogy ez most neki szól, neki, a kicsit ügyetlenül botladozó idegennek, aki verdesi cipője sarkáról a sarat, aki csak egyforma rögöket lát a lába alatt. — No. menjünk tovább. Amikor odaértek a másik karóhoz, a fiatalember elővette a noteszét, beírta a négyszögölek számát, majd törte a fejét egy darabig és így szólt: — Kevesebb ez bácsikám, három holddal kevesebb; mint ami jár a tanítóknak. —• Az elnök tudja. Ö verette le már a múlt héten a két karót. Kérdezze meg őt... Termetes, feketekalapos férfi volt. az elnök. Végigmérte a tanárt, aztán csak a kalapját tolta hátra a homlokára. — Mi az a sürgős dolog, tanító elvtárs? Lenta közölie vele, hogy a mérés nem egyezik. — Mi pedig jól mértük. Már ment is be az irodahelyiségbe. A számtantanár egy darabig álldogált gyámoltalanul. Mit szól majd ehhez az igazgató? Dénesi a szertár sarkában ült és egy törökkorabeli cserepet ragasztott. A múzeoló- gia volt a szenvedélye. Átvette a földet? Lenta most neki mondta el, hogy nem egyezik a mérés. Az igazgató nem csodálkozott, nyugodtan bíbelődött tovább a fazékkal, aztán hirtelen felkelt az asztalitól. _ Azt nem mondta, hogy még ennyit sem érdemiünk meg? Ügy hallottam, hogy a közgyűlésen a tanítóföldek ellen beszólt. Dénesi közel járt a hatvanhoz. Ha levette a vastag szarúkeretes szemüvegét, akkor még jobban látszott, hogy milyen mozgékony ráncok futkároznak a szeme körül. — Menjen vissza az elnökhöz. — Az órám? — Elmarad. —< Mit mondjak az elnöknek. — Amit akar. De ezt a földet intézze el. A számtantanár újra a kerékpárra ült. Ment az elnök után a majorságba, de ott sem találta. Visszamegyek Dénesihez — gondolta. — ö lemond a két holdjáról, s akkor el van intézve az ügy. Már megfordította a kerékpárt, amikor benyitott a tehénistállóba. Egy középtermetű tehenész köszöntötte. — Jónapot, megismerem a tanár urat. A fiamat tanítja számtanra. A Jámbor Sanyit. Lenta kezet nyújtott, nézte a kérődző állatokat, majd azt kérdezte: Haragszanak maguk a tanítókra"? — Nem. Miért haragudnánk mi? —• Mert a maguk elnöke kevesebb földet adott ki, mint amennyi jár. A tehenész vállatvont. — Az elnököt is meg kell érteni. Ránkbízták az állami tartalékot, aztán innen is, onnan is lecsípnek belőle. Mifelénk kevesebb a föld, mint másutt. A tagság is számonkér minden holdat... Lenta bámulta, hogyan dugja be az orrát a csaphoz a tehén, s akkor egy ügyes szerkezettel megindul a víz. — Kimérik a takarmányt? — Pontosan. < Ebből nem csípnek le? A tehenész elértette a kérdést és mosolygott. — No hiszen, akkor magunkat csapnánk be... megapadna a tőgyük. — Azt . hiszem a tanítókkal is kár haragba lenni _ mondta elgondolkozva és elbúcsúzott. Az esetet levélváltás követte. Az elnök végül beismerte, hogy elvétették a mérést, de a tanítók erre az évre elégedjenek meg annyi földdel amit kaptak, majd jövőre... Egy napon a számtantanár észrevette az öreget, kivel együtt voltak kint a határban. Ott álldogált a kapu előtt, aztán verdeste a csizmáját a vaskaparóhoz. — Csak nem a padba akar beülni, bácsikám? Az öreg bajusza megrez-1 zent, ez a mosolygást jelezte nála — No, azt nem. Mégegyszer végighúzta a talpat a kaparón. Tiszta csizmával akarta megtisztelni az iskolát. — Hanem küldöttségbe jöttem az igazgatóhoz... merre találhatnám? A fiatalember felvezette az emeletre. Dénesi szemüvege megugrott az orra nyergében, amikor meglátta az öreget. — Mi jót hozott, Antal bácsi? Az csak nézte az igazgató asztalán heverő tatár koponyát. kis késedelemmel válaszolt: — A paradicsomot szednénk .. .-— Az derék dolog. Az öreg bólintott az igazgató szavaira, mint aki dicséretnek veszi. — Csak hát kevés az ember ... — Az baj _ mondta kurtán Dénesi és úgy tett, mintha az irkalapra helyezett bronzérme kötné lé a figyelmét. — A szövetkezet vezetősége úgy gondolja, hogy épp úgy, mint tavaly, az iskola segíthetne... Az iskolaigazgató keze megrángott és az érem legurult a padlóra. —■ Hogy képzelik maguk? Antal bácsi csendesen felelte: — Hát úgy, mint tavaly. — Innen senki sem megy! Dénesi ezzel hátatfordított az öregnek és a könyvespolchoz lépett, mint aki befejezte a tárgyalást. Miután az öreg nem mozdult, Dénesi leemelt egy könyvet, s halkan, mintha magának mondta volna, megszólalt: — A maguk elnöke más faluból jött, meglátszik, hogy nem hozzám járt iskolába ... Lenta közbeszólt: — Igazgató úr kérem, mégis segíthetnénk a szövetkezetét . .. Dénesi szemöldöke a homlokára szaladt: — Ügy beszél, mintha nem is magával járatták volna be az egész határt. _ Mit mondjak a vezetőségnek? — kérdezte most a küldött. Dénesi előrejött, s szemébe nézett az öregnek. — Tudja mit, ha a maguk elnöke idejön hozzám és bocsánatot kér, akkor talán. Antal bácsi bólintott. — Megértettem. T enta délben hazafelé ment, amikor az új víztoronynál szembetalálkozott Jámbor Sanyi apjával, a tehenésszel. A férfi megállította. — Most én kérdem a tanár urat. Haragszanak a Békére? A tanár bólintott. — Áll a háborúság. A tehenész megcsóválta a fejét. — Makacs ember mind a kettő. Ott voltam az irodán, amikor Antal bácsi közölte az elnökkel a feltételt... No, olyan left ettől, mint a rák. Büsizke ember nagyon a mi elnökünk. —« A mi igazgatónk is —> tette hozzá Lenta. _ A paradicsomot meg ott eszi a fene — morgott az ember. — Miattuk. Mentek volna tovább, kiki a maga útjára. A tanár azonban visszafordult. — Mondok valamit. Kihagyhatnánk őket... Az elnököt is meg az igazgatót is. — Ott az utcán meg is beszélték a taktikát. Dénesi csak akkor tudta meg, hogy a számtantanár a háta mögött megszervezte az iskolát a paradicsom leszedésére, amikor a gyerekek és a tanítók vasárnap kora reggel már kimentek a kiserdőhöz. Méregbe gurult, kölcsönkérte a patikus kerékpárját és öregesen, de azért kemény elszántsággal hajtotta a pedált az enyhe emelkedőn felfelé. Az -elnöknek is vasárnap szóltak, hogy megérkezett a segítség a paradicsomszedéshez. Délelőtt még dolga akadt a kőművesekkel, aztán motoron elindult ő is a határba. Egy kerékpáros alakot pillantott meg, aki nehezen, lassan haladt a keréknyomon. Dudált, aztán kikerülte a kerékpárost. Hajtott volna tovább, de ki tudja miért, hátrafordult és észrevette az iskolaigazgatót. Fékezett, s aztán leszállt a masináról. Dénesi odaért. Ügyetlenül, fáradtan állt meg, aztán nézték egymást. — Hát... — kezdte az elnök — köszönöm, igazgató úr, — Mit köszön? _ meredt rá Dénesi. — Az iskola segítségét.;, azt köszönöm. Az öregember felkapta a fejét, már a nyelvén volt, hogy a számtantanárnak köszönje az egészet. De nem szólt semmit. Az elnök pedig azt mondta: — Oda tehetné a biciklit a pajtához, igazgató úr, aztán együtt mehetnénk a motoron ... úgy könnyebb. — Együtt? — tűnődött Dénesi, s aztán bólintott — Mehetünk, A motor megugrott, s mivel más kapaszkodó nem volt, az iskolaigazgató kénytelen volt hirtelen j megfogni az elnök vállát. Az j meg mondott valamit, de nem értette, mert ezek a kétszázötven köbcentis mo- t torok erősen tudnak zúgni. Őj film Ki volt dr. Sorge ? A múlt év szeptemberében rövid újsághír adott tájékoztatást arról, hogy a Szovjetunióban nagy sikerrel mutatták be íves Ciámpi „Ki volt ár. Sorge1’ című filmjét. A film. amely a napokban kerül bemutatásira, válaszolni akar címére. Az első képsorok, embereket mutatnak, akik azon meditálnak, vajon tényleg meghalt Sorge és egyáltalán ki volt. Kém? Hazafi? Vagy náci? • Az elmúlt húsz év alatt nem sokat hallottuk nevét ennek a ténylegesen nagy hősnek, aki beleszólt a második világháború történetében. Életét kockáztatta és áldozta fel hazájáért, a Szovjetunióért. Ennyit tudunk róla, s a film után sem tudunk meg többet. Sorge a tokiói német nagy- követség sajtóattaséja, a náci párt tagja, a Frankfurter Zeitung tudósítója, kellemes társalgó, tréfamester és a nők bálványa. Ez jellemzi nappal. Éjjel titkos leadóján felbecsülhetetlen értékű híreket sugároz Moszkvába. Evekig kutat utána a japán titkos- szolgálat, mindenkit gyanúba fognak a külügyminisztertől a nagykövetig. A film végén Sorge lebukik és állítólag felakasztják. Szemtanuk nincsenek, akik voltak, azok is meghaltak. Tavaly a Pravda egy egész oldalt szentel Sorge emlékének, a cikk írója kijelenti: ..dr. Sorgeról nem sokat hallottunk az elmúlt időben. De ligy érzem, hogy itt az ideje; a világ tudomást szerezzen a második világháború egyik legnagyszerűbb alakjáról, Ri- chárd Sorgeról”. A film kételkedik Sorge kommunista voltában. Bár beszél nagyapjáról, aki Marx munkatársa volt, de hogy 1917-től, a Német Kommunista Párt megalakulása óta tagja volt a pártnak, ezt nem említi. Kiemeli származását, hogy két nemzetnek volt a fia — apja ugyanis német származású volt. Azt próbálja boncolgatni a film, hogy milyen nehéz azoknak. kik két nemzetnek szülöttei, annak a két országnak, amelyek hadban állnak egymással. Az igazi problémát nem említi. Sorge hű volt hazájához a Szovjetunióhoz. Haláláig 1944 november 7-ig, szinte nem volt olyan óra, hogy élete biztonságban lett volna. Mindez a Szovjetunióhoz való hűség jegyében történt. Ez a fiatalember, aki minden képzeletet felülmúló bátorságával és hősiességével szerzett nevet a második Vi- j lágháború történetében, kom- j munistának vallotta magát. | Ives Ciampi a rendező hosszasan kutatott a barátok, ismerősök és tanúk után, hogy Sorge igazi lényét felfedje. Nem sikerült. A film hasonlít egy jó detektivre- gényhez, azonban sok zavaros momentummal. Éi-zésünk szerint nem az a legfontosabb, hogy tudomást szerezzünk arról. Sorge él-e. vágy meghalt, hanem hogy életében mit cselekedett. S ezek a tettek önmagukért beszélnek. A főszereplő, Thomas Holzmann, híven adta vissza a vasidegzetű, mindig tettre kész, igazi hős Sorgét. Magvar hangja Latinovits Zoltán, még hitelesebbé tette alakját. íves Ciampt nehéz fába vágta fejszéjét, mikor Sorge történetét filmre vitte. Technikailag és színészileg a film kifogástalan, az egyetlen hiba, de ez elég súlyos, hogy nem a hőst, hanem a kémtörténetek népszerű sztárját formálta meg dr. Richárd Sorge személyében. Schiffer Fercne Ratkó Józsefi Apám \ páni elitta mindenét, ^feleségét, hat gyerekét, tagsági könyvét, bútorát, elitta halotti torát, csöpp húgom elől a tejet, fogunk közül a kenyeret, s filléres, rossz játékaink eladta és elitta mind, és ételéből nem hagyott soha egy szíves falatot, csak mustot adott eleget, s amikor nyögtünk, nevetett, röhögött, könnye is kijött, és csúfolt és úgy röhögött, és aztán elment cs ivott, hazatántorgott, ordított, anyámba rúgott. Mindenét elitta, egész életét clitta: szívét és agyát, tenyerét, emberi szavát — és végül semmi sem maradt belőle. Elpusztult. Kihalt. Arcomat, vonásaimat az a vasgyúró indulat, az az eszelős szenvedély formálta, amely az övét, s idétlenül se embert (ásult, bomlott ösztönei itt fortyognak még sejtjeim röldmeleg, forró mélyein — de sem örököse, sem fia nem akarok lenni soha! Napjaim: emberi szemek, óvjatok, melegítsetek — néptelen lelkű ne legyek! mindig veletek, értetek szóljak, tegyek; miattatok legyek én ember. Adjatok annyi erőt, annyi hitet, hogy értelmesen s szabadon szolgálhassak mindenkinek! Bory Zsolt: Szélfújta réteken S zélfújta réteken jöttem ide. Nem is tudom, mi volt: Olyan vágy űzött, olyan érzés, Mit semmi el nem olt. A sárga virág majdnem térdig ért> Rikítóit, kiabált. Nagy fekete dongó figyelte Füvek között a báltValami szelíd erő letepert, Ott feküdtem hanyatt. Két karommal vígan söpörtem A sárga aranyat. Es csak ámultam azon, hogy a nász A föld színén örök. Vigyáz az ajzott bogarakra A fény, a fű, a rög. Szélfújta szabolcsi rétek ölén Sejtem ám> hogy mi volt: Itt vív kemény, gyönyörű harcot Az élő és a holt. Bogártetemre a futó bogár Lábával jelet ír. Holt gólyahírre visszagondol Az élő gólyahir. Egymást nézi a jóízű kalász Meg a keserű gyom. Vallom, hogy a rétek szerelme Szép szerelem nagyonEs én se voltam, elhihetitek, Ilyen szerelmes rég. Tudom, hpgy meg nem halhatok mar, Mert én vagyok a rét. Rét zöldfa vagyok, ég kékje leszek, Kéklő tenyérnyi folt. Réteken jöttem, futottam ide: Most már tudom, mi volt! Jacquts Prévert: Ballada Jacques Prévert (srfll. I9M-han1 egyike a legnépszerűbb franci* költőknek. Par el es verseskötete óriási visszhangot keltett, és több mint háromszázezer példányban fogyott el. Maszkabál címen az Európa Könyvkiadónál jelent meg 1961* ban egy versgyűjteménye. A jtó melyet valaki kinyitott Ajtó melyet valaki becsukott A szék amelyen valaki pihent A macska melyet megcirógatott Egy körte melybe beleharapott Levél melybe valaki elmerül A szék mely hirtelen feldúl Ajtó melyet valaki kinyitott Üt melyen valaki futva fut Erdő melyben valaki bujdosott A víz mely csobbant egy nagyol Kórház melyben valaki már halott. Fordította: Tamkő Sirató Károly
