Kelet-Magyarország, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-14 / 112. szám

Zökkenők nélkül A gépállomások átszervezése a csengeri járásban Szakkörök és a tudomány a termelő­szövetkezetekben Dr. Szatmári Nagy Imre nyilatkozata a Hazafias Népfront időszerű kérdéseiről Dolgozó parasztságunk or­szágszerte nagy erőfeszítéseket tesz, hogy az időjárás okozta nehézségeket leküzdje, és az igazi tavasz késedelmes érke­zesét ellensúlyozza. A hivata­los szervek is mindent meg­tesznek a mezőgazdasági mun­ka sikeres elvégzéséért. A Ha­zafias Népfront Országos Taná­csa még március elején ülést tartott, amelyen foglalkozott a népfront falusi feladataival- Ezekről dr. Szatmári Nagy Imre, az Országos Tanács tit­kára adott tájékoztatót. — Az Országos Tanács ülése a kormányhatározatban meg­jelölt feladatok megoldásának támogatására hívta fel a nép­frontot. A cél, hogy ebben az évben rendezettebben, maga­sabb intenzitással, takaréko­sabban. gazdaságosabban ter­meljünk. E feladat megvalósí­tása mindenütt másként jelent­kezik, a helyi viszonyoknak és adottságoknak megfelelően. dást szerezzenek. Végül a rendszer« együttműködés so­rán kialakul olyan klubszerű élet, amely a szakképzés mel­lett bizonyos kulturális fel­adatokat is megold. — Az egyes tájegységek problémáinak megoldá­sára milyen javaslat szü­letett? — A népfront titkársága, Erdei Ferenc főtitkár javasla­tára, kezdeményezte, hogy te­remtsék meg a termelőszövet­kezetek járási fórumait. így az állami igazgatási apparátus mellett olyan társadalmi szerv is alakul, amely fontos kérdé­sekben állást foglal, és javasla­tot tesz a szakigazgatásnak. A Hazafias Népfrontmozgalom feladata, hogy ennek a fontos társadalmi fórumnak a létre­hozását és munkáját támogas­sa. ügy véljük, az új szerv létrehozása fontos lépés a párt VIII. kongresszusa határozatá­nak megvalósításában, amely az államigazgatási feladatok társadalmasítását jelöli meg egyik lényeges tennivalóként. Az új társadalmi szerv nagy segítséget jelent majd a járási tanácsoknak, szakigazgatási szerveknek. — Milyenek 3 tapasz­talatok a Isz-bizottságok eredményeiről? — Az ellenőrző és a fegyel­mi bizottságok, a népfront és a társadalmi szervek segítsé­gével. ma már intenzíven mű­ködnek a tsz-ek többségében. A tsz-demokrácia és a tagság életkörülményeinek javítására hozták létre a közgyűlések a szociális és a kulturális bi- zottságokat. Eddig ezek mű­ködtek a legkevésbé. Pedig igen fontos mindkét bizottság jó működése. A őrhalmi Nép­Indul a tanya a faluba Már csak romol. ^ ,4nnak vagyok «* áldozata" ^ Könnyű megszokni a jót A csengeri járásban 1964 első felében szerveztük át a tyukodi és csaholci gépállo­másokat gépjavító állomás­sá. Ahhoz, hogy vizsgáljuk az átszervezés eredményét az eltelt egy év rövid. Azon­ban az eddigiekből néhány fontos mutatószám alapján lehet következtetéseket le­vonni ,az átszervezés hely es­ség éré.\ Ez annál is szüksége­sebb, rrtivel 1964-ben csak a csengeri\és tiszalöki járások­ban szűritek meg a gépállo­mások. Ez évben már több gépállomástól vettek át ter­melőszövetkezetek gépeket. Folyamatban van a megyé­ben több gépállomás gépja­vító állomássá történő át­szervezése. Ezért helyes, ha a szerzett tapasztalatokat azok a szövetkezetek haszno­sítják, ahol a gépeket most, a tavasz folyamán vették át a gépállomásoktól. A gépállomások átszerve­zése a termelőszövetkezetek­nél még átmenetileg sem okozott nehézséget, mivel a tsz-ek megfelelő körültekin­téssel készítették elő a gé­pek átvételét. Ez azért tör­tént így, mert a gépek átvé­tele előtt biztosították a gé­pek folyamatos üzemeltetését azzal, hogy gondoskodtak traktorosokról. A két gépál­lomásról 114 traktorost és 10 műhelyi munkást vettek át a termelőszövetkezetek. Vala­mennyi traktorossal előzőleg megállapodtak abban, hogy mely időponttól és milyen anyagi javadalmazás mellett fognak dolgozni a termelő­szövetkezetekben. Az átszervezés ideje alatt trakíorosképzés folyt alap­fokon 125 dolgozó részére, középfokú oktatásban pedig Kl-an vettek részt. Az alap­fokú traktorostanfolyamok befejezése után újabb tanfo- I vamot indítottunk 112 fővel. Je enleg egy traktorra járási s inten 2 fő jut. Ennek elle­nére még mindig vannak olyan szövetkezetek, ahol az a.áily ettől jobb, vagy rosz- szabb. A termelőszövetkezetek a gépállomásoktól 127 erőgépet t ettek át, így az egy trak- toiegységre jutó szántó 116 hold. A járás gépesítése a viegyei átlagtól jobb. Azon­ban a tényleges gépesítés nőm mondható ilyen jónak, mert a traktorok között 56 G—GS 35-ös is van, és ezek főleg állómunkában vesznek már csak részt. A gépállo­másokon a gépek nem vol­tak olyan mértékben kihasz­nálva, mint a termelőszövet­kezeteknél, mivel a traktoro­kat akkor vették igénybe a szövetkezetek, amikor látták, hogy a munkában lemara­dás van. Ezt'a számok is iga­zolják: 1962-ben járási szin­ten 198 021 normálhold volt az összteljesílés, 1964-ben 263 620 Ez 25 százalékos emelkedés­Ha az 1964-es évet vizs­gáljuk azt is meg kell álla­pítani, hogy viszonylag ma­gas a szállítás aránya mivel a 263 620-ból a szállításra 126 121 normálhold, az összes traktormunka 47 százaléka esik. Ez részben azzal ma­gyarázható, hogy növekedett ugyan a szállítás mértéke, azonban a termelőszövetke­zetek a szállítási kapacitást nem kellően használták ki. Elsősorban azért, mert a gép kapacitásának megfe­lelően nem volt kielégítő terhelés, részben pedig azért, mert csúcsmunkák idején sok az olyan állásidő, ami a termelőszövetkezetek hibájá­ból, másrészt önhibáján kí­vül adódik. (Például a vasúti átvevőhelyek szűk kereszt­metszete.) Azoknál a termelőszövet­kezeteknél, amelyek igénybe vették a gépjavító állomás­sal szerződésben kötött tel­jes műszaki kiszolgálást, elé­gedettek a végzett javítási munkával. A 22 termelőszö­vetkezet közül nyolcban al­kalmazzák ezt a formát. — Ez különösen ott szükséges, ahol a termelőszövetkezet műszaki ellátottsága gyenge, és nem rendelkeznek megfe­lelő javítóműhellyel. összességében megállapít­ható az, hogy a gépek átvé­tele helyes volt a jobb ki­használás miatt. továbbá azért, mert a gépek állan­dóan rendelkezésére álltak a szövetkezeteknek. A trak­torosok, mivel átmentek a szövetkezetbe, jobban érdekeltté lettek téve a mi­nőségi munka végzésében, és a gépekre is jobban vigyáz­tak. Ahhoz, hogy a terme­lőszövetkezetek ezeket az előnyöket jól tudják haszno­sítani, feltétlenül szükséges a megfelelő létszámú trak­toros biztosítósa, ezzel a gé­pek kapacitásának teljes kihasználása, természetesen megfelelő irányítás mellett. Bélteky Béla mg. oszt. vez. — Milyen országos fel­adatokat akar megoldani a népfrontmozgalom? — Főleg azt szeretnénk el­érni, hogy a tudomány gyakor­latban bebizonyított és kipró­bált eredményeit minél gyor­sabban hasznosítsák a terme­lésben, és ennek szószólói le­gyenek a népfrontbizottságok tagjai. Módszerére mindenek­előtt a mezőgazdasági munka­verseny, a szocialista brigád- mozgaíom és az üzemi szakkö­rök szervezése és munkába irr dítása szerepel programun­kon. — Az üzemi szakkörök szerepe ezek közül a leg­kevésbé ismert a köz­vélemény előtt. Kaphat­nánk erről bővebb felvi­lágosítást? — Lényege a következő: a termelőszövetkezeteken belül alakítsanak szakkört azok a tagok, akik valamilyen szak- műveltséggel rendelkeznek, il­letve egyéni gazda korukban kiváló termelési eredményt ér­tek el, lehat a termelési kul­túrában az átlagon felül emel­kedtek. A szakkörök feladatát a következőkben jelöltük meg: a termelőszövetkezetek adott­ságaiknak megfelelően vegyék át a tudomány módszereit a növénytermesztésben és az ál­lattenyésztésben; népszerűsít­sék ezeket, s gyakorlati alkal­mazással bizonyítsák, hogy ez a módszer többet hoz a kony­hára. Ha ipari hasonlatot ke­resnénk, azt mondhatnánk, a szakkörök megfelelnek az üze­mek műszaki fejlesztési bizott­ságainak. A második feladat, hogy a jól működő szakkörök kapcsolják be munkájukba a környék legkiválóbb szakem­bereit és így további szaki u­Záporűző könnyű szél su­han végig a határban. bor- zolgatva a szépen zöldellő búzatáblákat. Szinte a látó­határig futnak, sehol egy kútgém, vagy tanyai épülel. Pedig nem is olyan régen még tanyai házak tarkítot­ták » földeket. „ Epek maradlak “ Száraz János, a Nagyká.lJói Járási Tanács munkatársa alig néhány száz méterrel távolabb a dűlő mentén rombadöntött tanyai házak maradványaira mutat. — Ezek maradtak... Itt, volt a Nagy Pista bácsié, amott a Balázs Illésé... Be­költöztek a községbe-.. Hosszasan nézegetjük a valaha sárból vert tálakat. Ha szólni tudnának ezek a falak, köztük született gye­rekekről, a temetőbe költö­zött öregekről, a paraszti álmokról és arról a verejté­ke« munkáról, melynek fá­radalmait közte pihenték ki a tanyasi emberek, bizony több kötetre valót is kiten­ne... Igaz. a terebélyes diófák, a szőlőtőkék maradványai, az itt-ott kibújó rózsaágak azt mutatják, hogy nemrég még elven élet lüktetett itt. A gazdák társakat kerestek a községben, hogy a múltba temessék a régi magányos életet. Visszajőve! alig kanyaro­dunk Nagykálióba. új utca, villaszerű sorházak hívják magukra a figyelmet. A „ta­nyai” lakókat keressük. Az egyik szép, rendezett udvarú ház kapujában feketeruhás, fejkendős néni áll, özv. Nagy Istvánné, a házigazda. Szíves szóval befelé tessé­kel bennünket. Menyecske lánya a konyhában. Kisgyere­kek vannak, mosni kell... Beszélgetünk- Sok szó esik a hosszú múltról és a rövid jelenről. „Vasai nap futott egy-két óra“ — Mennyivel más a mai fiatalok élete — mondja a hatvankét éves asszony. — Szépen járnak, kulturálód­hatnak. Bizony az én időm­ben erre nem telt a tanyán. Tizenöt gyereket neveltem fel, meg ott volt az özön munka. Szegény férjemmel tizenöt hold földön gazdál­kodtunk, több mint harminc évig. Ha vasárnap futott is egy-két óra, örültem, ha le­pihenhettem. Dehát ezek a mai fiatalok... — Most már jobban érzi magát a községben? — Még mindig fáj a szí­vem, ha a tanyára gondolok. front Tsz példája jól bizonyít­ja, milyen eredményesen lehet javítani a tagság életkörülmé­nyein. E tsz — megfelelő anyagi bázist teremtve, — a hatvan éven felüli öregeknek havi 260 forint szociális se* gélyt folyósít. Ennek a tapasz­talatnak az alapján a Hazafias Népfront, nőtanács, a KISZ és más társadalmi szervek kö­zös munkaprogramot dolgoz­nak ki a szociális és kulturá­lis bizottságok társadalmi tá­mogatására. Az illetékes álla­mi szervek ezzel teljesen egyetértenek é* a munkát tá­mogatják. A Hazafias Népfront tehát igen sokrétű munkaprogramot állított össze a mezőgazdasági termelés fejlesztésére, az em­beri viszonyok, körülmények javítására, a szaktudás, a kul­túra növelésére. E program megvalósítása hasznos lesz dolgozó parasztságunknak, az egész országnak. Mindenem megvolt. Legjob­ban az faj, hogy nem tudok dolgozni- Ha nem volna itt a lányom, meg a pesti uno­kám, visszamennék a tsz-be dolgozni. De így messze van. A lábam gyenge, pedig erőm még volna. — A tanya, a tanya - szól közbe a lánya, özv. Ma­dura Mihályné —, hisz an­nak vagyok az áldozata... Nem jái'hattam iskolába... A gyerekeimnek már köny- nyebb. Tízéves a fiam, ötös tanuló, a kislányom ősszel fog menni az iskolába. Bár sohase tudják meg, milyen volt az én tanyai életem. Az idősebb asszonyban a múlt és a jelen kavarodik még. Nehéz a megszokottból kizökkenni, a két éve eltávo­zott férjét elfeledni. De mégis legjobban annak örül, hogy tizenöt gyerekéből egy sem jutott az ő sorsára- Leg­többje városon él, dolgozik, akik talán már el is felej­tették a tanyai életet. O pe­dig csak most kóstolgatja a számára furcsa életet, a mo­zit, a televíziót... „Elég volt hú»* évig egyedül“ Alig néhány házzal arrébb Balázs Illés másik „tanyai” lakoshoz kopogtatunk. — Sajnos, borral már nem tudom megkínálni, elfo­gyott. Pedig jóízű termett a tanyán. De gondoskodom, hogy itt is olyan teremjen... A lakás tiszta, csinos, íz­léses berendezését bárki megirigyelhetné. Az ötven- év körüli ember 1951 óta tagja a Zöld Mező Tsz-nek, a növénytermesztésben dolgo­zik. Azelőtt tíz holdon gaz­dálkodott a tanyán, a föld­osztáskor kapta. Jól gazdál­kodott, apjától örökölte a mesterséget. Szép lovai, sok jószága fémjelezte ezt, no meg a jó bora. De most sem szégyenkezhet a háztá­jiban- Alig egy hónapja be­költözött a faluba. Hogy miért? — Elég volt húsz évig a magányból, meg a petró­leumlámpából... — Ha én nem erősködök — szakítja félbe a felesége —, talán még most is ott lak­nánk. Pedig én tudom iga­zán, mit szenvedtünk ott. — Most mi a tervük? — Pótolni szeretnénk, amit elmulasztottunk. Rá­diót, televíziót akarunk ven­ni... — Már eljárogatunk a moziba, kultúrházba — foly­tatja a férje —. meg a szom­szédokkal beszélgetünk a világ eseményeiről. Vasár­nap meccsre Járok-.. Milyen könnyű megszokni a kultúrát, a villanyt, s el­felejteni a sáros utat, a magányt. Elbontják a tanyá­kat, új házakat építenek; amelyben új életet is kezde nck. Szebbet, jobbat... Bálint Baráth Lajos: A fiú és a nagymise rP öbbdioptriás szemüve- * gén át nézett rám a fiú. A szemüveg nagyobb volt mint a keskeny homloka és vékony kis orra, s a vastag szája, mely csodálkozva meg­nyílt figyelés közben. Az ab­lakon keresztül figyelt; tulaj­donképpen nem is dolgoztam, csak firkálgattam össze-vissza magamnak. Ám a gyerek szor­galmasan követte a betűk, mondatok útját. Mikor harmadszor is meg­néztem magamnak, intett. — No? mondtam, miután kinyitottam az ablakot. Meleg nyári vasárnap dél­előtt volt, sok fénnyel és ün­nepi csönddel, a szomszéd kertben dáliák és árvácskák virítottak, a közeli templomból pedig akkor indult el a kör- menet, a sokadalom fölött já­tékos-vörösen imbolygott a baldachin. — Mit csinálsz? — kérdezte a világ legtermészetesebb hangján s megkaparta orratö- vét. — Dolgozom — mondtam ugyanolyan komolyan, mint ahogyan azt egy tíz-tizen- két éves gyerek kérdezhe­ti az embertől, s aho­gyan egy ilyen érdeklődő emberke szempárja vizsgálhat­ja a kérdezettet, majd a szo­bámat: a vetetlen ágyat, a kis zöld szekrényt, a rajta felejtett bőröndökkel, a könyveket és a haszontalan kályhát a tetejére helyezett kancsó vízzel és a poharakkal. Szegényesnek ta­lálhatta a lakosztályom s a vá­laszom sem elégíthette ki, mert furcsán és elégedetlenül ingatta fejét. — Miért itt laksz? — kérde­zett újra s figyelmesen várta a válaszom. Megvontam vállam. — Mert szegény vagy ? — s szinte átfúrt tekintetével. — Itt csak szegény emberek laknak? — kérdeztem vissza. — Úgy mondják. — Hát... azért — mondom erre én. — Te hol laksz? — siettem elébevágni kérdésem­mel a kíváncsi szempárnak. — A Marx téren — s intett is fejével, hogy merre van az a tér, aztán mondta is. — Villamoson négy. buszon két megálló. Közel ide. — Közel — hagytam jóvá. — De mi mindig gyalog jö­vünk a kerékpárúton. — Kivel? — A faterral. — Aha — mondtam, hogy jelezzem* tudomásul vettem, hogy ő az apjával a kerékpár­úton gyalog jön ide __Aztán hová jártok? Rokonokhoz? Hümmögött, ferdére húzta a száját. — A Karmelitákba. — Misére? — Arra. Misére — titkolóz­va körbekémlelt és csak az­után szólalt meg újra. — Az öregem cipeli a baldachimot. Minden vasárnap misére kell jönni vele.., Szörnyen unal­mas. — Kinek? — vizsgáltam a kis arcot, akkor vettem észre, hogy az orratövén pár szeplő- folt virít, de ez valahogyan jól állt neki­— Nekem szörnyen unal­mas. — Nevetett. Rosszul nőtt fogai kfvillantak. Aztán bizal­masan közelebb hajolt hoz­zám. — De én kiszököm.. . Még az elején... A legelején, amikor a papnak először csen­getnek ... — Megint nevetett, mint aki egy furcsát gondolt vagy valami nagyon vidámat, — Nagy hülyeség, de a fater mágikus.. • — Ügy látszik a mágikus szó tetszeti neki, mert újra meg újra megismé­telte. —• Te nem hiszed az Is­tent? Olyan furcsán nézett rám, mintha két fejem lenne. — Te talán hiszed? Intettem, hogy nem, én sem hiszem. — De én templomba se járok. Mentegetőzött, egy kicsit szégyellte is magát. — Mu­száj. Egy kutya somfordáit arra, olyan csavargó, lompos eb, csont után kutatott a szemét­kupacban. Rámvillantotta tekintetét. — Mibe, hogy egyből eltalálom — s gyorsan felvett egy ka­vicsot. Ám a kutya megérezte a veszedelmet — az ilyen csa­vargó, otthontalan állatoknak különös érzékük van arra — a továbbiszkolt. — Vesztettél — nevettem. — így nem ér!' Nem dob­tam utána — de ezért is res­telkedett­Igazat adtam neki. Újra én kérdeztem. — Aztán honnan tudod, hogy nincs isten? Az iskolából? — Onnan is... — s rámné­zett komolyan, megfontoltan — De meg lehetetlen is. A pa­pok találhatták ki. különben nem lehetnének papok. — Persze — adtam neki új­ra igazat, — Aztán... ha­zudni szoktál? Megsértődött. — Sose! Hogy gondolhatsz ilyet rólam...? — Ohó! — csaptam le rá. — De apádnak azt mondod, hogy misét hallgatsz, közben . . . — Mondtam már neked, hogy muszáj. Nem kapok ebé­det, ha elmaradok. A lompos árva kutya vissza­felé jött az utcán. Óvatosan, a kerítések mentén oldalgott a szemétkupac irányába. Ügy lát­szik, zsákmányt sejtett a sze­mét közt. Meglóbázta a kezét az én fiúm, a kóbor eb felvo­nított, majd továbbiramodott. Szinte abban a pillanatban megszólalt a Karmeliták templomának kisebbik harang­ja. — No — mondta s áhitato- san az égre nézett —- Megér- demlem az ebédet. Sűrű sorokban jöttek az em­berek a vasárnapi nagymisé­ről. Arcukon fagyos áhitat és dermedtség, kezükben ima­könyv és rózsaíüzér. Halk zsongás töltötte meg a vasár­nap délelőttöt, az utcákat. A kis szemüveges barátom, kezében imafüzetlel, egy ko­paszodó férfi mellett lépkedett. Amikor elhaladt az ablakom előtt, óvatosan visszafordult, hunyorított egyet és kiöltötte a nyelvét. Azt tudom, hogy a kacsintás nékem szólt, de hogy a nyelvét kire öltötte ki? Rám e vagy a kimérten lépkedő apjára — ebben nem vagyok biztos.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents