Kelet-Magyarország, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-13 / 111. szám
E&crnémfck sótokban De Gaulle helyteleníti az USA dominikai egresszióját Gyorsfénykép a háborúról A bonni parlamenti pártok képviselői szerdán közös sajtóértekezleten bejelentették, hogy a német kérdést illetően közös választási platformban egyeztek meg. hogy biztosítsák: a választási kampányban mindhárom párt — a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták és a szabaddemokraták — közös álláspontot képviseljen a „német kérdés alapvető tételeiben”. Athénben szerdán véget ért a balkáni együttműködési bi- Tottságok képviselőinek ötödik találkozója. Az összejövetelen Görögország, Bulgária, Románia és Jugoszlávia képviselői vettek részt. Megfigyelővel Ciprus is képviseltette magát. A találkozó résztvevői közleményt fogadtak el, amely szerint meg kell szüntetni a gyarmati rendszert, fokozni kell az ENSZ szerepét és meg kell szilárdítani a békét a Balkánon, a Földközi-tenger medencéjében és az egész világon. Konstantin görög király szerdán magánkihallgatóson fogadta Makariosz ciprusi elnököt. A beszélgetés részleteit nem hozták nyilvánosság- ra. Ili Hasszán marokkói király és Ben Bella algériai elnök megkezdte tárgyalásait az algériai Saidában. A nyugat-berlini hidakba különleges robbanókamrákat építettek be a hidak megsemmisítése céljából arra az esetre, ha ezt a „helyzet megköveteli”. Ezt a nyugati hatalmak nyugat-berlini hatóságai jelentették be hivatalosan. Rusk amerikai külügyminiszter szerdán reggel repülőgépen Londonba érkezett, hogy a NATO külügyminiszteri tanácsának zárt ülésén válaszoljon az Egyesült Államok vietnami és dominikai politikáját ért bírálatokra — jelenti az. AP. A Nyikolajev űrhajós házaspár kepe naponta a francia lapok első oldalán szerepel. Valentyina Tyereskova és Andrijan Nyikolajev Párizs- zsai ismerkedik. Megtekintették a Louvret, látogatást tettek Lenin egykori párizsi lakásában. bejárták Quartier Latin-t. A diákok felismerték és melegen ünnepelték Nyiko- lajevékat. Az Humanité szerkesztőségébe is ellátogattak, utána az UNESCO vendegei voltak. A francia kormány De Gaulle elnökletével megtar- i tott szerdai minisztertaná- I csán a londoni NATO-tanács- kozáson részt vevő Couve de Murville helyett Joxe állam- miniszter számolt be a külpolitikai eseményekről. A minisztertanács után Pcyrefitte tájékoztatásügyi miniszter az újságírók előtt kijelentette: a francia kormány álláspontja a dominikai eseményekkel kapcsolatban nem változott, i j Franciaország helyteleníti a ' fegyveres beavatkozást egy : független ország belügyeibe, s reméli, hogy a Dominikai | Köztársaságban végül is a la- ! kosság szabad akaratának \ megfelelő kormány jön létre. Arra a kérdésre, vajon a I francia kormány jelenleg Caamano ezredes kormányában látja-e a Dominikai Köztársaság képviselőjét, a miniszter kitérő választ adott. I A kormány szóvivivője fog- í lalkozott a három nyugati > nagyhatalomnak a német kér- | désben közzétett nyilatkozatával is. Hangsúlyozta: elkép- j zelhetetlennek tartja, hogy a j német kérdést békés úton ren-: dezni lehessen valamennyi érdekelt európai állam részvétele nélkül. A francia kormánynak ez az álláspontja kifejezésre jut a közös nyilatkozat szövegében. Az Amerikai Államok Szervezetének öttagú bizottságából az argentin Ricardo Colombo — a bizottság elnöke — és a guatemalai Carlos Garcia Bauer kedden este Washingtonból elindult Santo Domingóba. A bizottságot eredetileg azzal a céllal hozták létre, hogy a dominikai válság „békés rendezéséről” folytasson nem hivatalos jellegű tárgyalásokat, de hétfőn megbízták azzal is, hogy ellenőrizze a Dominikába küldendő AASE közös haderő megteremtését és működtetését. Az AÁSZ washingtoni főhadiszállásán bejelentették, hogy május 20-ára tervezett Rio de Janeiro-i Amerika-kö- zi külügyminiszteri értekezletet a dominikai válság miatt — egyelőre új időpont kitűzése nélkül _ elhalasztják. Nytjgati hírügynökségek jelentése szerint Johnson elnök elküldte személyes megbízottját Dominikába, az alkotmányt védelmező erők vezetőivel folytatandó tárgyalásokra. Johnsont ugyanaz a John Bartlow Martin volt Santo Domingo-i nagykövet képviseli, aki előzőleg bizalmas tárgyalásokat rotytatott Bosch elnökkel is Puerto Ricoban. Caamano ezredesnek, a Bosch- párti alkotmányhű kormányzat vezetőjének tárgyalását az amerikai megbízottal a pápai Nuncius szervezte meg, de a megbeszélések eredményéről semmiféle információ nem áll rendelkezésre. Újabb 1400 amerikai katana érkezeit Dél-Memamba Szerdán Dél-Vietnamban ú;abb amerikai tengerészgyalogos zászlóalj szállt partra Chu Lainál, Da Nangtól mintegy 80 kilométernyire délkeletre. Mint ismeretes, az amerikaiak ebben a térségben a múlt héten egy új légitámaszpont építését kezdték meg. A szerdán érkezett 1400 katona az Okinawán állomásozó harmadik tengerészgyalogos hadosztály harmadik zászlóalja. Az AP jelentése szerint erősen tartják magukat a hírek, hogy rövidesen az egész harmadik hadosztályt Dél-Vietnambg vezénylik. A most érkezett alakulat immár a hetedik amerikai tengerészgyalogos zászlóalj j Dél-Vietnambari. Ezzel a nyugati sajtóban „bőrnyakuak- ! nak” becézett amerikai tengerészgyalogosok létszáma Da Nang és Chu Lai térségében I H ezer főre emelkedett. Az amerikai tengerészgyalogosnak — karján a jelzés: US Marine — csak a nevét tudjuk. Az a gyorsfénykép, amelyet a Quick című nyugatnémet hetilap James C. Farley káplár három arcáról készített, még's sok mindent elmond nekünk. És nemcsak a Dél-Vietnamban harcoló tengerészgyalogosról. A Quick gyorsfénykép-sorozata tulajdonképpen az amerikaiak indokínai szennyes háborújának fotográfiája. James C. Farley három arca — ennek a háborúnak három arcát villantja fel. Farley káplár, arcán magabiztos reklámmosollyal bevetésre indul... Igen, valahogy így kezdődött: az Egyesült Államok, a nyugati világ vezető nagyhatalma — minisztereinek és tábornokainak arcán magabiztos reklámmosollyal — bevetésre indult Dél-Vietnamban. Afféle partizánvadász bűntetőexpedicióra, amelynek sikerében — természetesen — pillanatig sem kételkedett. Farley káplár, arcára fagyott döbbenettel, lelőtt bajtársa oldalán ráébred, hogy ebben a háborúban — vissza is lőhetnek... Igen, valahogy így folytatódott: az Egyesült Államok, a nyugati világ vezető nagyhatalma — minisztereinek és tábornokainak arcára fagyott döbenettel — ráébredt, hogy Dél-Vietnamban egy nép felszabadító harcával találta szemben magát. Farley káplár, a kiürült lőszeresládára borulva sir.., A felvétel szintén Dél-Vietnam- ban készült. Vajon mire gondolhat James C. Farley? A győzaleimre, vagy... De nem: az Egyesült Állam ok., ak, a nyugati világ vezető nagyhatalmának miniszterei és tábornokai még nem tartanak ott, ahol James C. Farley. Sőt: a háború kiterjesztésére gondolnak. Sugárhajtású va- dászboimbázóik pilótái arcukon ugyanolyan magabiztos, mosollyal indulnak az észak elleni bevetésre, mint eg'kor odalent, délen Jgmes C. Farley. De — minden bevetésnél — eljön a pillanat, amikor a Vietnami Demokratikus Köztársaság légvédelmének tűdébe érve, arcukra fagy a mosoly. És sokuknak már soha többé nem adatik meg azután, hogy magukba szállva a lőszeresládára boruljanak és sírjanak... Irak megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Nyugat-lNémetországgal A bagdadi rádió szerdán létének határozataihoz iga- rtggel bejelentette, hogy az zodva megszakítja a diplomá- iraki kormány úgy döntött: ciai kapcsolatokat Bonnal, megszakítja diplomáciai kap- Nyugat-Németország bagda- csolatait Nyugat-Németország- ^ nagykövetének szerdán reg! Az iraki kormány nyilatko- Sei átnyújtották az iraki kor- i zata — amelyet a bagdadi rá- many jegyzékét, amely hiva- dió ismertetett — rámutat: talos formában értesíti Bonnt mivel az NSZK kormánya el- a kormány döntéséről. Irak határozta a diplomáciai kap- érdekeit Nyugat-Németország-1 csolatok felvételét Izraellel és ban a jövőben a svájci nagy- o döntése szerdán életbe lépett, követség képviseli, mig Nyúllak az arab külügyminiszte- gat-Nemetország érdekeinek 1 rtk március 14-én és 15-én védelmét Irakban a francia , James C. Farley mosolyogva megy az ütkö- James C. Farley rájön, hogy kevés oka via Kairóban megtartott értekez- nagykövetség látja el. | zetbe. a mosolyra. Sipos Gyula: A nagy éjszaka 24. Suttogva beszélt és duruzsolva, hogy az alvót föl ne ébressze, közben megigazította a pokrócot is, valójában azért, hogy megnézze: alszik- e Tibor. — Mi baj van? — simult hízelegve Jánoshoz. — Otthon történt valami? Se menni, se maradni... A férfi nem válaszolt, csak megsimogatta a hozzábujó asszony haját. Sárikát megnyugtatta ez a mozdulat, fölemelte fejét és szájoncsókol- ták egymást hosszan, belefeledkezve. János keze önkéntelenül is a megszokott kereső, símitó mozdulattal ölelte, fogta át az asszonyt. — Bú- esúcsók — villant föl benne. — Judáscsók, — mart belé a gondolat, mikor kibontakoztak egymás karjából. Nem, nem lehet így elbúcsúzni. Kihez mehetne rajtuk kívül? Beleveti magát a munkába, vagy elsírja bánatát az öreg tanítónak. Most nem mondhatja meg neki, hogy mindennek vége, éppen most, amikor Tibor is elveszett, elmerült. Szépen kell elbúcsúzniok, nem mocskolhatják be mindazt, ami köztük történt, ami most már mindenképpen megmarad titoknak, férfiemléknek élete végéig. Majd, — majd — nyugtatta magát. — Hiszen délután jön Csekő, sikerülni kell a dolognak és akkor már semmi se olyan sürgős. Találkoznak még és Sárika mindent megért és úgy válnak el, hogy jó emlékeik maradnak egymásról. De ezt se mondhatja el most, Katit se, meg Csekőt se, mért szomorítsa külön is, amikor éppen elég a baja, otthon a sápítozó öregasszonynyal, aki most a földjét siratja és azon rémüldözik, hogy a magukfajta öregek végül majd a szeretetházba kerülnek és úgy töltik öreg napjaikat mint a kivénült koldusok, akiknek semmijük nincs. Itt meg ez a részeg fiatalember, aki alól mindig kicsúszik a talaj és aki Sárika nélkül talán végképp el- züllene. Most még jöjjön ő is a híreivel, mondja meg kegyetlenül, hogy nem láthatják többé egymást, nem találkozhatnak, legalábbis úgy nem... Hagyja magára az asszonyt, aki szeretett, akit szeret, hiszen éppen ezért kell elvál- niok, akármilyen furcsa, ha csak jóbarátok lennének, véletlen társak egy könnyű kalandban, nem volna itt gond. minden maradhatna a régiben. De így? — Jaj, én olyan szerencsétlen vagyok! _ Ha gyerekesen nyafogva és játékos panasz- kadón is, de ijesztően igazat mondott Sárika. Annyira a szörnyű valóságot, hogy ezt talán nem is lehet másképp kimondani, csak így, egy könnyű bukfenccel, magasajnáló fintorral. Másképp nem tudná elviselni az ember. János emlékezett rá, soha nem nevettek annyit, mint a hadifogság legkeservesebb napjaiban. Egy szó, egy groteszk mozdulat elég volt ahhoz, hogy a lesoványodott, elkeseredett társaság hahotázni kezdjen, mert az ember élni akar, nem adja meg magát, lázzal válaszol a betegségre és éppen a legnagyobb leszorított- ságban, a sorvasztó bánatban keresi a gyógyító nevetést. — Szomorú vagy bogárka! — Mert mókázol, onnan tudom, hogy szomorú vagy. Tudod, mit szokott mondani édesapám? — Mesélj, úgy szeretem, mikor mesélsz. — Ez nem olyan. — Na, gyere ide, dörmögd cl, te mackó, olyan jó, amikor dörmögsz, mondjad most már. — Hiszen tudod te is, a Mátyás királyról szóió mesét, hogy addig nincs baj, amíg káromkodnak, meg mérgelődnek az emberek, akkor van baj, ha vígadnak, énekelnek. — Te, dörmögő medvém, most ezt mért mondod? __ Csak úgy eszembejutott. — Mert panaszkodtam? — Mert vigasztalsz. Te vigasztalsz engem. — Ugye? Hát mondd, mit csináljak Tibivel? Olyan aranyos volt, de ezt így nem lehet. Mi lesz belőle? És mért kell három napig inni, te érted ezt? Most jó lesz újra és szégyelli magát előttem. Más előtt nem, de engem elkerül egy hónapig, aztán küld majd valami ajándékot, virágot, vagy mint a múltkor is egy nagy babát és akkor már készülhetek, mert újra beállít, mint most, három nap után mocskosán, fillér nélkül. Beszélj vele! Kedvesem, téged szeret, beszélj vele. Közben teríti az asztalt, kenyeret rak ki, sült húst, tányérra teszi az uborkát és még savanyított cseresznyepaprikát is vesz elő, az itt van, kinn a présházban nagy üveggel, minden évben kitesznek néhány palántát a szőlősorok közé. — Jani, Janika, egyél, én is úgy megéhültem. — Ne költsük fel? — Aludjon csak. Majd vizet kér, hoztam egy üveg ásványvizet, megmosakszik, talán eszik is néhány falatot, aztán kiviszem az esti vonathoz. Egyél, na... Csináljak rántottat? — Mennem kell mindjárt, — Ne siess! _ és kacsintva elneveti magát, — Te mindig úgy sietsz. Ez is a titkos nyelvhez tartozott, csak ők ketten értették senki más, csak ők ketten érezték, minden ízét és emlékét, ahogy a legbodul- tabb őszinteség pillanatában visszhangzott a suttogás: — ne siess, kedvesem, te, ne siess! — De most igazán mennem kell. Most dől el minden. — Minden? És ki dönti elr, — néz Jánosra, mint amikor egy szigorú bölcs felnőtt korholja a bünbeesett gyerenet. — Te Takács János vagy! Mondd meg mindenkinek, aki nem tudná. Te döntőd el, hogy mi lesz veled, meg velünk... Hogyhogy eldől minden? Eldől? Hát hiába magyaráztam eddig? Te olyan okos vagy, nem vetted még észre, ha jön valaki a minisztériumból, előbb megy hozzád, mint a tanácsházára. Mi a Takács elvtárs véleménye? Mi dől el? Semmi. Csak végre egyenesbe jutsz. Magának is töltött, s fölemelte a poharat. — Nálam is jártak, nehogy azt hidd, hogy én senki vagyok. _ Üj műsor kell, Sárika. Szövetkezeti műsor. Na? Ezért lógatod az orrod? Te, drágám, hát nem jobb így neked? Megmutathatod, ki vagy, te igazán, nem veszíthetsz semmit. — Csak a láncaimat, mi? — Az tudnád egyszer elveszíteni! — örülnél neki? — Én így is örülök neked. Olyan jó, hogy vagy, hogy vagyunk. Mit csinálnék én nélküled? Rettenetes, hogy így hozzádnőttem. Nem Tibinek van szüksége elvonókúrára, hanem nekem. Nem volna szabad ennyire tőled függnöm. Janikám, borzasztó ez. Odaállt János mögé — átölelte nyakát, úgy duruzsolt a fülébe. — Mennem kell — állt fel János. Sárika egyszerre szikrát vetett. — Menj! — sziszegte. Az* tán hátat fordított Jánosnak, nem nézett föl, csendesen mondta, szomorúan: — És ide ne is gyere többet. • Mondta ezt már máskor is, elváltak már néhányszor úgy, hogy soha nem találkoznak többé, ez így nem mehet, ennek végét kell szakítani. De most ez a menj tele volt szomorúsággal, rosszabb volt, mintha igaz lett volna, mert azt mondta: maradj, meghalok nélküled. — Várnak, most az egyszer igazán mennem kell, kisbo- gár. — És én hányszor vártalak? János szó nélkül felállt, gombolta a kabátját, indult az ajtó felé. — Haragszol? — állt elébe Sárika. — Undok voltam, úgye? — ráborult János mellére. _ De olyan nehéz, Jánoskám, olyan nehéz. — Nem, most nem lehet — gondolta János — így nem lehet búcsúzni, találkoznunk kell még és mindent elmondani, mindent a helyére tenni. Jaj, Sárika, Szenthe Sárika, mi lesz veled, az én gondom vagy te már, az én terhein. akár látlak, akár nem, Úgy csókolták meg egymást, könnyedén, mint akik holnap úgyis találkoznak. (Folytatjuk! 2 1965. május 13.
