Kelet-Magyarország, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-07 / 106. szám

1939—1945 Két kép a csehszlovák történelemből Két történelmi fotó — az első: az 1939 március, a náci megszállás első percei, a má­sodik: a felszabadult város ehő pillanatai 1945 május kilencedikén. Prága két arca — ez a két kép egész regényt mesél el. Sípos Gyula: A nagy éjszaka 20. Aztán abbahagyta az uta­zást és a színdarabról kezdett beszélni, melynek próbáit most kezdik majd meg a mű­kedvelő rn i.írttal, részleteket mc*nd' 1 el, kissé gunyorosan tú­lozva. egy-egy jelenetnél vé- gigtáncolt a szobán. Ez az asszony, ez a férfi- módra helytálló asszony mer játszani, mer gyerek lenni, amit a komoly felnőttek mind ügy szégyellnek, titkolnak ön­maguk előtt is. — Éreztem ám, hogy jössz — mondta egyszer és hitték is, hogy meg lehet érezni, ha távolból egymásra gondolnak, mint ahogy azon a ködös esti úton, ahol alig esett szó közöttük, pontosan tud­ták. hogy ennek így kellett történni, s most valami új kezdődött életükben. 1993. májas 1. Sári nem volt szép a szónak abban az értelmében, ahogy a szépségkirálynöket és a kozme­tikai szalonok reklámképeit szépnek tartják. Középtermetű telt asszony volt, nem kövér, csak formásán gömbölyded, or­rát, száját mintha kissé elna­gyolták volna, a feje formája volt szép, meg a szeme. A szeme é,t legelevenebben az egész asszonyban: nevetni tu­dott vele, vitatkozni, tagadni és igent mondani és ragyogni, dióbarnán rácsodálni a világ- ra. Talán itt volt a varázslata a szemében. — Tudod, én boszorkány vagyok ám! A mi falunkban még kétszáz évvel ezelőtt bo­szorkányokat fogtak pörbe. Bizony! — és szökdécse.t, mintha seprőn lovagolna. A mozgása! Régi képes újsá­gokban sokszor jelent meg fénykép szépeégkirálynő­választásröl. Álltak a lányok a bizottság komoly férfitagjai előtt s egy éltesebb kopasz úr. a „szakértő” centiméter sza­laggal mérte bokájukat és csípőjüket, a mellbóséget, a lábszár karcsúságát. Mit mondanak az ilyen számok és mit mondanak a tökéletes arányok is a belső sugárzás « élkül! Tökéletes arányú dísz­ük hidegek és illattalanok tudnak lenni, mint a nagy meddő dáhliák és néha k:s piszék és kócosak illatoznak részegítően. És még ez se min­den, a nyugvó test szépsége. Éppúgy bájolhat áz a-szeny mozgásával, lépésének muzsi­kájával, egy kéznyújtással, vagy ahogy a poharat a; asz­talra teszi, ahogy fölegyene- sedik munka közben, a moz­dulat ezernyi változatú har­móniája úgy hozzátartozik mint madárhoz a repülés. Sá­rinak a .mozgásában volt va­lami könnyedség, a táncnak, a játéknak az üde:ége. Köd van ugye? Sokszor kér­dezték egymástól később, amikor már szükség volt erre a ködre, hogy ne lássák az utat, hova vezet. Eleinte ritkán találkoztak és János mosolygott is ezen, ak­Útijegyzet az Elba-paiiiól Fiatalok az NDK-ban i. Bad Schandau a sok kö­zül csak az egyike azoknak a szász-svájci, tipikusan né­met, kicsiny, de igen rendezett városkáknak, amelyek évszáza­dokkal ezelőtt épültek az Elba partjain, a folyót kétoldalt kísérő hegyek völgyében. Mint a többi Elba-parti város, úgy Bad Schandau is csaknem ki­zárólag a íolyónak köszönheti pezsgő életét, forgalmát. Városi jogot kapott már az ezemégyszázas évek közepén. Csehszlovákia és az NDK ha­tárán fekszik. Itt rakjak part­ra a Szabolcsban termett jona­tánt a kék-piros-fehér cseh­szlovák és a fekete-pirős-sárga NDK zászlós hajókról és a va­súti tehervagonokból, hogy az­tán tovább szállítsák az üdülő­helyekre. A schlossbastei nem magas fenyvesei alatt, hegyol­dalában épült emeletes és ki­zárólag manzardos, sok ablakú kertes házai az Elba jobb partjáról tekintenek a tava­szok folyamán ugyancsak da­gadó és partvédelemmel alig ellátott sebesen rohanó folyó­ra, mely ilyenkor, április má­jus hónapokban felszökik az Elbára futó utcák torkolatáig. Ilyenkor az Elba-parti parkírozó helyek kiürülnek, s a németek kiállnak a kert vé­gébe szemlélni a víz emelkedé­sét. Arcukon még csak nyo­ma sem látszik a nyugtalan­ságnak. Csak mi lepődtünk meg, amikor Pirnából jövet Richard Bleiweiss, a német idegenvezető kijelentette, hogy a magas vízállás miatt a komphajó nem húsz, hanem harminc pfenningért visz át bennünket a jobb partra. De maradjunk Bad Schan­daunál, ennél az alig ötezer lakost számláló városkánál, az Elba ajándékánál. Itt csaknem minden második ház szálló s ilyenkor kezdődik a nyaralá­si idény. A HO jelzésüek ál­lamiak, de sok magánszálló, étterem, üzlet cukrászda is van. A városnak kórháza, mú­zeuma, zeneiskolája van. Hét­köznapokon forgalmas, vasár­nap csendes a város. Nem tu­dom, német szokás-e, de este tíz órakor már a szórakozóhe­lyek is elcsendesülnek. Addig viszont szolidan, sokan csa­ládjukkal együtt szórakoznak. Stucnis poharakban aranylóan csillog a Radeberger Pilsner a férfiak és nők előtt. Ezt isz- szák evés előtt és étkezés után. Április 25-e vasárnap. Az Elb-hotelban — ahol megszáll­tunk — az ősz hajú pincér hoz­ta tudomásunkra, hogy ma kü­lönleges nap van Bad Schan­dauban. Ma lesz a nyolcadik általánost végzetteknek a fel­nőtté avatása. Erre készültek az Elb-hotelban is, ahol a fia­talokat megvendégelték. Nagy gondot fordítanak az ifjúság nevelésére. Ezen a vasárnap reggelen csaknem mindenki a városi kultúrházban volt. Ezért tűnt kihaltnak Bad Schandau. Magyar kísérőnkkel, Tur- mezey Tibornéval részt vet­tünk a fiatalok felnőtté avató ünnepségén. Kedvesen fogad­tak. Az egyik tanár elnézést kórt, mivel helyet nem tudtak részünkre biztosítani. Állva néztük végig a csaknem más­fél órás avatást. Minden hely foglalt volt. És csak annyian voltak, ahány ülőhely volt a szép, mennyezet megvilágítású teremben. Szemben a színpa­don a város zene- és énekkara Mendelssohn dallamokkal fo­gadta a terembe vonuló fiata­lokat, akiknek az első soro­kat fenntartották. Frau R. Franz színésznő üdvözölte az apákat, mamákat s az elegán­san felöltözött fiatalokat. Az iskola igazgatója mondott ava­tó beszédet, felkészítette a fia­talokat az életre, s ellátta őket tanácsokkal. Ezután eskütétel következett. A fiatalok foga­dalmat tettek arra, hogy be­csülettel dolgoznak a demokra­tikus Németországért, a szocia­lizmus építésében legjobb tu­dásukkal részt vesznek. S utána újra zene és ének. Beethoven, Corelli és Mozart klasszikus muzsikája csendült fel a húrokon és az ajkakon, majd egymás után szólítottak ki az úttörőőrsök tagjait. Fel­mentek az emelvényre, meg­kapták az igazgatótól a felnőt­Líbia kairói ügyvivője fel­kereste Sayednofalt, az Arab Liga helyettes főtitkárát és értesítette arról, hogy kor­mánya az arab országok kül­ügyminisztereinek az izraeli nyugatnémet fegyverszállítá­sokkal kapcsolatos határozata értelmében tiltakozásul vissza­hívta bonni nagykövetét. Az Arab Ligához ezzel pár­huzamosan intézett líbiai jegyzék hangsúlyozza, hogy té avatásról szóló bizonyít­ványt, ajándékképpen egy-egy könyvet, s egy-egy kis csokor virágot. A színpadi drapérián egyet­len felirat volt: Jugend von heute — hausherren von mor­gen. Magyarul valahogy így hangzik. A ma ifjúsága a hol­nap házigazdái. Nekünk, a mi fülünknek furcsa, de ők arra a fiatalságra gondolnak, akik­re az a feladat hárul, hogy fel­építsék az NDK-ban a szocia­lizmust. Erről beszéli a szónok is, amikor arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy vonják le a következtetéseket a keserű múltról éljenek a jelenben, s becsületesen dolgozzanak a bé­kés jövőért. Ünnepség után a szülök ajándékokkal kedveskedtek gyermekeiknek, akikkel együtt közös ebéden vettek részt. Ezzel az aktussal — mim a németek mondták — a fiatalok beléptek az életbe. Persze ezt alaposan előkészítik. Az isko­lák nyolcadik osztályait kiváló szakemberek, neves tudósok, intézetek vezetői keresik fel, előadásokat tartanak szakmá­jukról, üzemek munkáját is­mertetik, hogy a fiatalok pá­lyaválasztásában segédkezze­nek. Az a fiatal, aki az nyolc általános után nem akar to­vábbtanulni az egyetemen még két középiskolát végez, s csak az érettségizik, aki to­vább akarja folytatni tanul­mányait. A szülők és a tanárok társa­ságában elfogyasztott ebéd után benépesült az Elba-part, este pedig a táncos szórakozó helyek, s német szokás szerint sörrel ünnepelték a fiatalokat. Ezen a vasárnapon az ő egész­ségükre ürültek a söröspoha­Libia a Palesztinái probléma megoldásának egyetlen lehe­tőségét az arab államfők csúcsértekezletén megjelölt úton képzeli el. Ez a jegyzék a líbiai állás­pont megváltozását jelenti: egyfelől a Bonn és Kairó vi­szályában eddig tanúsított fenntartások megszűntét, más­felől Burgiba tunéziai elnök álláspontjának elvetését. 3 rak. Farkas Kaiman Líbia visszahívta bonni nagykövetét kor titkolóztak legjobban, amikor még nem volt titkolni- valójuk. A présházban, mely annyira szomszédos volt, hogy feltűnés nélkül láthat1 ák egy­mást, Nagyligeten néha és egyre inkább úgy, mint a ka­maszok az első szerelem hó­napjaiban. Kati tartotta a ha­ragot és hónapokig fölemleget­te az Anna-napi búcsút, a nagyligeti táncos lányt, János szokatlan makacssága meglep­te ugyan, de nem hajlította meg. Valami konok versengés alakult ki köztük: ki bírja to­vább? Jött az oszd munkák sok gürcölése, napok, melyek után az ember tompa elnehe­zedett érez vállában, dereká­ban és alig várja, hogy vé­gignyújtózhasson az ágyon. A szüret ezernyi gondja, segítség kell, meg hordó kell, meg új­ra be Nagyligetre, hogy ve­gyék át idejében a mustot — mentek a napok névtelenül és számolatlanul. Egyszer, még a szüreti elő­készületek idején, bor is volt benne, János meg akarta csó­kolni Sárit és a- asszony ki­húzta magát az ölelésből. — Csak játszik ez velem? — aggodalmaskodott akkor Já­nos. — Talán teste sincs ennek a nőnek, csalódott, elfásult, azért beszél annyit a lélek örömeiről, a testetlen szép­ségről, és azért utálkozik any­nyira a rábámészkodó fér­fiakon? Milyen undorodva tu­dott beszélni a mocskos tekin­tetekről, és ajánlatokról! Nagy szerelem, szerencsétlen házas­ság, kihűlt, kiégett, visszame­nekült a tiszta gyermeki vi­lágba. Érdekes, hogy férjéről, házasságáról sohasem beszélt. Néha egy félmondattal, de azt is elharapta és inkább szomo­rúság volt a hangjában mint vád vagy gyűlölködés. Jól is van ez így — gon­dolta János — léiekbeli társ és vigasztaló, s ő szemébe mer nézni Katinak bármikor, mert tartja ezt a fájdalmas hűséget. Mégse volt ez vigasz, egyre jobban belebonyolódott érzéseibe. Két asszony Köd volt azon a délutánon is, a berek felől húzódott föl, megállt, félúton a hordó emel­kedőjénél, tenger, melylíől csak a hegycsúcsok látszanak ki, aztán ostromló gomolygás- sal tört egyre feljebb, kúszott az út mélyedésében, végül kö­rülölelte a présházat, a dió­fát, az egész hegyet. Nem gyújtottak lámpát, csak ültek eldőlve egymás mellett a he- verőn, nézte Sárika szemét s a behunytszemű csókok után szájának nedvesen fénylő vo­nalát, olyan egyszerű volt, olyan tiszta, hogy ennek így kellett történni. — Kedvesem — és simo- gotta az asszony haját, aki most már bújt mellé hálásán és szerelmesen. — Köd van ugye? — kér­dezte akkor is Sári, János meg arra gondolt: olyan ez mint az istenkísértés, mint amikor gyerekkorában, az első kételkedések idején titokban a kályha tüzébe dobott egy szentképet, dördüljön meg az ég, nyilatkozzon meg az ur hatalma s akkor ő hívő lösz és alázatos lélek. A kép elégett mint más papírdarab, csak aranyozott szegélye fényiéit kissé tovább, aztán fekete pernyévé pöndörödött az is. Milyen egyszerű az ő szerel­mük is, milyen természetes, nem dördül meg az ég, nem dől össze a világ, a nagy éb­resztőóra ugyanolyan egyhan­gúsággal ketyeg tovább az ablak párkányán mint eddig. — Mi lesz velünk? — Ne gondolj rá, hát nem jó így? — kérdezte vissza Sá­rika. De ha próbálta is elfe­ledni, mindig kínozta a kér­dés. — A gyerekek miatt —' mondta egyszer Sárikának —{ nem hagyhatom ott őket. ne« ronthatom el az ő életüket. (Folytatjuk!

Next

/
Thumbnails
Contents