Kelet-Magyarország, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-23 / 120. szám

Eleiem-, vízhiány Dominikában Helyzetkép a 24 órás tűzszünet után Santo Domingo, (MTI): Mint mar jelentettük, a Dominikai Köztársaságban pénteken megvalósult a 24 oras tűzszünet és a Vörös- keresztes egységek megkezd­ték a sebesültek kórházba szállítását.' A tűzszünet szóm baton, magyar idő sze­rint 18 órakor jár le. A hírügynökségek közlik, hogy Santo Domingo északi része romhalmazzá válto­zott, az utcákat vastagon bo­rítja a törmelék, nincs víz, nincs villany. Az ENSZ megbízottai há­rom kórházat kerestek fal Santo Domingóban. Megtud­ták, hogy a héten megsebe­sült 1700 dominikai közül kétszázán meghaltak. Több kórházban nincs víz, a be­tegek igen nyomorúságos kö­rülmények között vannak. Élelemhiány lépett fel. és immár 23 napja csak rizst és lisztet adnak - á bete- geknek. A sebesültek nagy része a kórházakban a padlón hevér, a műtéteket az orvosok zseblámpa fé­nyénél végzik. Az ENSZ és az AASZ képviselői arra kérték a szembenálló feleket, hosz- szabbítsák meg a tűzszü­netet még egy nappal. Caamano ezredes, az alkot­mányos. kormány vezetője jelezte, hogy kész tartós fegyverszünet megkötésére.. A katonai junta még nem adott választ, de a jelek ar­ra vallanak, hogy a jobb­oldali erők nem akarják abbahagyni a harcot. Washingtonban ismét ülést tartott az AÁSZ. Bunker amerikai nagykö­vet bejelentette, hogy az Egyesült Államok bizo­nyos létszámú katonáját kivonja Dominikából, mi­helyt megérkezik a Bra­zília által beígért katonai kontingens. Az Amerikai Államok Szervezetének tagállamai közül Hondu- rasnak 250, Nicaraguának 158 katonája van Domini­kában. A hadsereggel nem rendelkező Costa Rica húsz rendőrt küldött Santo Do- mingóba. Az amerikai küldött be­jelentéséből arra lehet kö­vetkeztetni, hogy az Egye­sült Államok mindössze 1700 katonáját rendeli vissza. Letartóztatások Bolíviában La Paz: .Pénteken, a bolíviai ál­talános sztrájk ötödik nap­ján a hatóságok újabb le-, tártóztatásokat rendeltek , el és .megszállták a sztrájko­lok rádióadójának épüle­tét. Á bolíviai szakszerve­zeti ' központ közleményt adott ki, amelyben tilta­kozását fejezte ki a szak- szervezeti vezetők letar­tóztatása és a rádióadó megszállása miatt. A köz­leményben újból megerő­sítette azt a szándékát, bogi' az általános sztrájk folytatására szólít fel. Hírügynökségi jelentések szerint a bolíviai légierők repülőgépei felderítő repü­léseket hajtottak végre és .röpcédulákat dobáltak le a bányavárosok , felett. A fő­várostól- s .körülbelül 20 ki­lométernyire fekvő. Millu-Ni bányavárosban a bányá­szok túszként fogva tarta­nak öt repülőtisztet bizto­sítékul esetleges repülőtá- madásokkal, vagy a bánya­vidékek közelébe kirendelt katonaság támadásaival szembén,, . Terror Ezt a három döbbenetes felvételt egy amerikai, még­hozzá Pulitzer-díjas fotóri­porter készítette: Horst Faas. DébVietnam mai hétköznap­jait örökítette meg. Drámai képek kerültek lencsevégre anélkül, hogy a fotós külö­nösebben törekedett volna rá. Maga a helyzet drámai, maguk az események fel- háborítóak, maga a terror kezd egyre elviselhetetleneb­bé válni Dél-Vietnamban. Aki tehát tollal, v,agy fényképező masinával a ke­zében ott jár, aligha tudja elkerülni, hogy ennek do­kumentációját fel ne je­gyezze, le ne fényképezze. íme. uz első kép. A sai- göni bábkormány egyik ka­tonája előhúzza hosszú ké­sét, hogy „megbüntesse" egyik honfitársát: egy dél- vietnami parasztot. Mi a bűne? Az. hogy „félreve­zette”, hamisan informálta a jenki megszállókat és sgj- goni zsoldosokat. A dél­vietnami lakosság túlnyomó többsége nanonta elköveti ezt a „bűnt”. Nem adja ki sa­ját véreit: a partizánokat a terroristáknak. Miért is adná? Hiszen a dél-vietna­mi paraszt fia. öccse, vagy bátyja is köztük van, ha éppen nem ő maga is parti­zán az éjszaka leple alalt. Miért adná ki azokat, akik­ről tudja: az ő szabadsá­gáért, függetlenségéért és jobb életéért harcolnak! Amikor húsz esztendővel ezelőtt az első amerikai har­coló katonák megérkeztek Dachauba, Buchenwaldba. Mauthausenba, sírtak. Nem akartak hinni a szemüknek; ilyen borzalmak csakugyan léteznek? S íme. alig két évtized múltán, e harcosok mai utódai Dél-Vietnamban, szintén szögesdrót-kerítette koncentrációs táborokat hoz­nak létre. (Második képünk.) A fasiszták vandalizmusára emlékeztető kegyétien ter­rort honosítják meg Dél- Vietnam földjén, ahová ille­téktelenül betolakodtak. A koncentrációs táborba zárt hazafiakat ábrázolja a második felvétel. A harmadik kép pedig a dél-vietnami főváros: Sai­gon utcáin készült fényes nappal. Diákok, fiatalem­berek tüntettek a jenki be­tolakodók és a dél-vietnami bábkormány ellen, szabad­ságot. demokráciát követel­ve. A képen láthatóik: ho- Eryan bántak el a tüntetők­kel, e/en a felvételen efrr fiatal leánnyal és fiúval az imperializmus védelmezői. Sipos Gyufa: A nagy éjszaka 33. Lé se oltja a villanyt, úgy táiitorodik ki a szobából, s ahogy a nyitott ajtón ki vető­dik a 'fény, a konyha deren­gésében ■ látja a nagy ásztalt, a* ágyon a fölpuposodott dunyhát, Eszti néni szürke haja látszik a párnán, a kis­lány belül alszik, a kis Kati, a® ő lánya. Tudják ezek a gyerekek, mit szenved értük a szülő, az apa? Megtudják valaha is? A kínokat, az ag­gódást, a fegyelmet? Mit tud­nak a papok? — semmit se tódnak! Szerzetesinél na­gyobb fegyelmet vállal az, aki gyermeket nevel. Emlék­ként is, újult áradással is az a torkot fojtogató tragédia tört rá újra, amit a kórház felé vezető úton érzett két esztendeje; amikor Janika bent feküdt súlyos diftériá- val és a teléfonérdeklődésre csak annyit mondott az ápo­lónő: rögtön jöjjenek a szü­lők, Most csak áll János meg­bénulva, szemét is behunyja, olyan éles az emlék, mint a villám fénye és olyan .hirte- lenüt sújtó is, nem a gondolat egymásutánjával sorakozik föl, . hanem egyszerre zúdul rá, egyszerre izzítja át az idegeket. — Rögtön jöjjön — mondta az ápolónő és ő sür­gette volna a vonatot, a leg­rosszabbra gondolt és babo­násan hesegette el magától a szót, jaj: csak ki ne mondja, mintha ebben lenne a veszedelem, mintha a szó távoltartásával a bajt is el lehetne távolítani. Emberek utaztak a vonaton, jártak az utcán, sétáltak, mentek dol­guk után és beszélgették, mint most a szomszéd szo­bában, élték a maguk életét, csak ő viaskodott a szóval, ment a kórház felé, mint az alvajáró, akinek a teste, a mindennapi lénye mély ön­tudatlanságba zuhant, csak belül él a megbüvöltségben, egyetlen görcsös mozdulat­ban, viaskodásban a szóyal, amit nem szabad kimondani. És akkor, amikor a gyermek- osztály épületéhez ért. a szürkeruhás kórházi szolgák éppen egy letakart kis tes­tet hoztak ki az épületből, négykerekű kocsira tették, s tolták tovább közönyös arc­cal. Nem ment hozzájuk, csak rohant föl a lépcsőn, az ápolónő szavát se hallotta, be­nyitott a kórterembe és ott éppen szemben az ajtóval ott ült Janika, már ült az ágy­ban és hintázta magát. Job­ban volt. Megérti-e ezt va­laha is a gyerek? — Meg- érez-e valamit belőle? És megértik-e az emberek a szé­gyent, ami éppen a-könnyeb­bítő sírással ' tört föl János­ban: hát az a kicsiny test,- melyet viaszosvászonnal ta­kartak le a szürke köpenyes kórházi emberek? Az is vala­kinek a gyermeke volt! Érte nincs könnyed, érte nem vias­kodsz a rosszal? Nem is az emlékek sora, a gondolatok rendje vonult föl János előtt, hanem az érzés támadt föl, annak a napnak, azoknak a perceknek hirtelen ható mérge áradt szét egy­szerre testében. A titok Most odalép a gyermek ágyához, mely a konyha ho­mályos részében áll, s a ho­mályban is látja, hogy az ágy sfzélén Janika mellett ott fekszik Kati ruhástól. Fehér arccal feküdt ott az asszony, jobb karjával a gyermeket öleli, alszik mély egyenletes lélegzéssel, mint áki sírásban fáradt el. János mintha még a fölszáradt könny árkait, is tisztán látná az. arcán. Óvatosan megcsókolta az asszony szemét. Kati nem éb­redt föl és nem rázkódott meg, csak úgy álmában ki­vonta karját kisfia feje alól és átkarolta Jánost. A gye­rek anyja felé fordult össze­kucorodva és nyitott szájjal lélegzett mintha susogna. — Katikám, édesanya, alud­jál, jövök mindjárt. Az asszony János nyaka kö­ré fonta karját, úgy álmá­ban dünnyögött és mosoly futott át arcán. Az udvaron már hangok hallatszottak, Jánost keresték. — Hol a gazda? dörmög Csekő és többen is ott topo­rognak már a veranda ajta­jánál. János kibontotta ma­gát az asszony öleléséből és megy a vendégekhez. Azok már a kabátokon osztoznak, az öreg Lovas a kucsmáját keresi, nem leli sehol, végül is a szépszemű Rózsika ka­bátjából pottyan elő. Nagy nevetés, a többiek ugratják Keceli Ferit is, meg az őre- get is. János úgy hallja az egészet, mintha mindez távo­li. nagyon távoli lenne, csak hagyja, hogy megöleljék, ke­zét szorítsák, két kézzel hát­ba veregessék, nem is tudja, melyik kinek a keze, kinek a hangja. — Szép kis gazda, megszö­kik a vendégektől! _ Hej, de sötét van! — Hát akkor reggel az iro­dában. Kezdjük. — Hidd el, komám, nincs itt mit meggondolni. — Sok sikert, Takács elv­társ! — Köszönjük a vendéglá­tást. — Köszönjük, köszönjük. Kézfogások és ölelések, nyílik a kapu, tódulnak ki rajta az emberek, némelyik nótát diinnyög csöndesen, az­tán halkul a beszéd. Lépések koppannak, páros lépések, meg csoportosan egymásra- koppanók. — Nálam van még hely — hallja Csekő hangját, azután fölgyiíl egy másik autó ref­lektora is, ott van Sárika, Ti­bort segíti be a hátsó ülésre és amint libegve átmegy a reflektor előtt, olyan egy nlTanatra, mintha a fény kö­rűi repülne. fndul az- autó, a fény még végigtapogatja a szomszéd ke­rítést, az utat, kúszik tovább / elégedetlenül, maga mögött hagyva, amit már egyszer végignézett. Eltűnnek a fények, a han­gok is elcsöndesednek, min­dent elnyel az éjszaka. Nagy éjszaka van. Nyáron itt galambrajok köröznek az égen, egy-egy fordulónál eltűnnek, aztán föl­villannak újra. Éjszakánként meg csillagok ragyognak, azok között is. van. eltűnő és újra fölragyogó, van olyan hal­vány is,' hogyha sokáig nézi az ember, nem tudja, csilla­got lát-e. vagy csak valami tünemény játszik vele. Most nincs az égen se gá~ lamb. se csillag. Innen, az udvarról nem lát­szik semmiféle fény. Más a sík vidék, ott kilo­méterekre világít egyetlen lámpa, egyetlen tanyai ablak fénye. Itt dombok vannak, hordók, erdők és gyümölcsö­sök. itt megbűvik á fény, nem látszik messzire, ha van még egyáltalán egyetlen lám­pa is ébren a környéken. Alszik a falu És az ember egyedül van a hűvös éjszakában, a csillag- taian ég alatt. Mégsincs egyedül. Azok a galambok most benn ülnek a dúcokban, a padlás rekeszeiben a csillagok is ott fénylenek messze, fönn az éjszakában és talán az köztük a legnagyobb, a legiz­zóbb amelyiknek csak pislá­kolva éi- ide a fénye. ' És az emberek, akiknek a lépései elkoppantak az utcán, mégis itt vannak, elérhető kö­zelségben közelebb mint bár­mikor. szólni, Kiáltani se keü utánuk. János áll -•->•» éjszakában es valami fűre- - é’es józanság­én! egyszerre világosan áraz mindent. Máskor is volt már így, leginkább mulatság, la­kodalom után; rövid ...alvás, korai, ébredéssel, mikor: az ember mintha fokozottabban érzékelné a világot, a színek is frissebbek,- a hangok jobban elválnak egymástól és.; össze­kuszált emlékek. ízek, illatok meglepő egyszerűséggel- - he­lyükre találnak. Nyugmlanítő érzés ez; mint­ha titokba látna bele az em­ber, titokba, amit nem élég egyszer meglátni, • mit egy al­vás, Vagy az ébrenlét gondja újra elhomályosíthat. Talán a fekete Kósát látja legvilágo- sahbnak; ‘ meg az öreg Lovast, az ő titkukat. Ezek az embe­rek tudják,, hogy szüksége van rájuk a világnak. Céljuk van. Mértékük. Mert nem a1 két fit a gond. nem az. hogy két út van előttem, választa­nom' kell mindennap, és min­den órában. Bármelyik úton eltévedhet az ember, ha el­veszti önmagát. Úrrá kell len­ni asszonyon, helyzeten, sor­son és önmagunkon elsősor­ban. Alszik a falu. Ernyedten szétnyílnak a ke­zek. a munkában megkérge- sedettek, az eres-csontosak, a finemfogásúak, és a görbén maradt ujjúak, a kezek, me­lyek teremtik, formálják az emberi világot. S az igazság, a fölismerés nem olyan, mint a csöndes otthon. amelybe megpihenni érkezik az ember. Olyan mint az út, amelyen el kell indulni, s amely csak a céltalan embernek kusza szö­vevény. — Nem lesz könnyű- — mo- soiyodik el János. De. széjl lesz. Férfimunka. :És- talán a! a legfontosabb, hogy az- em­ber, önmaga előtt ne maradjon soha szégyenbe .............. VÉGE 1965. május 23, 2

Next

/
Thumbnails
Contents