Kelet-Magyarország, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-18 / 65. szám

Napló »65. március 18, csütörtök Névnap: SÁNDOR, EDE A Nap kel: 5 óra 53 perckor, nyugszik: 17 óra 53 perckor. A Hold kel: 19 óra 98 perckor, nyugszik: 6 óra 42 perckor. Április 5-én kezdődik a tavaszi szünet az iskolákban A tanévnyitó utasítás elő­írása szerint az idén az ál­talános és középiskolákban a tavaszi szünet április 5-én keadődik. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 3-a, szünet utáni első pedig ápri­lis 20-a. Országos jellegű tanácsko­zást tartanak március 22— 23-án a József Attila Megyei Művelődési Házban. A tanács­kozás célja megvitatni a me­gyei kultúrotthonok munká­ját. A kétnapos tanácskozás­ra hat megye küldi el kép­viselőjét. Az első nap prog­ramjához tartozik három já­rási székhely kultúrotthoná- nak a megtekintése. Lakberendezési kiállítást nyit a nyíregyházi Zrínyi gim­názium előcsarnokában az Iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalat április 7-től kezdődően. A kiállítás látogatói emlék­tárgyakat kapnak, a századik és ötszázadik látogató értékes tárgyjutalomban részesül. Iskolák felújítására Aporligeten 25 ezer, Kislétán 42 ezer forintot fordítanak ez évben. Kislétán emellett 50 ezer forintos költséggel be­fejezik a politechnikai műhely építését. ■ Beregi hetek A március 27 és április 4 közt tartandó beregi hetek al­kalmából író-olvasó találko­zót tartanak Vásárosnamény- ban. A találkozón részt vesz Váci Mihály, Veress Péter, Urbán Ernő, Szabó Pál, De- zséri László és Várnai Zseni. Felszabadulásunk 20. év­fordulója alkalmából képző­művészeti kiállítást, ismeret­terjesztő előadásokat és vetél­kedőket is tartanak a beregi hetek keretében. Hímzett csapatzászlót aján­dékoz április 4-én a halmos­bokori Uj Élet Termelőszö­vetkezet a helybeli Zrínyi Ilo­na úttörőcsapatnak. Minden lakosra egy könyv. 1400 kötetes a panyolai köz­ségi könyvtár. A település la­kóinak száma is 1400, s így minden lakosra jut már egy könyv. 1965-ben 2500 forint értékű könyvvel fejlesztik községfeljesztési alapból a községi könyvtárat. öntözési ankétot szervez a fehérgyarmati járási pártbi­zottság és a járási tanács. A március 17-1 ankéton Fülöp Mihály, a megyei tanács ön­tözési szakmérnöke tart elő­adást. Olvadó fémnek is ellenálló szövet A Clough Wood angol tár­saság szakemberei olyan szö­vetfajtát készítettek, amely ellenáll az 1600 C fokos hő­mérsékletnek, s alkalmas az öntödében dolgozók munkaru­hájának anyagára. A szövet nylonláncból és gyapjú vetü- lékszálbóí áll. A szövés utáni végső kikészítés sima felüle­te^ ad, amely feltartóztatja az olvadó fémet. Ha az ol­vadó fém csak néhány „fol­tot” hagy az öltözéken, attól az még ugyanannyi időn át használható marad, mint bár­milyen más ruha. Ha nagy mennyiségű olvadó fém ha­tásának van kitéve, (ami vég­zetessé válna, ha a munkás nem viselné a különleges ke­zeslábast), ki kell cserélni. A televízió műsora 17,10: Iskola-tv. Kémia a dolgo­zók gimnáziuma 1. oszt. számára. A kén oxidjai és savai I. (ism.) — 17,43: Hírek. —17,50 : Hol volt, hol nem volt. .. (3—« éveseknek!) 1. A világítótoronyban. (NDK báb­film.) 2. Bator akarok lenni. (Szov­jet rajzfilm.) — 18,20: Prospektus helyett. A háziasszonyok munká­ját segítő újdonságokról. — 18,35: Napló. — 18,40: A jövő hét műsora. — 13,55; Telesport. — 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 19,50: Napi jegyzetünk. — 19,55: Elő ten­ger. Angol kisfilmsorozat. Madár- sziget. — 20,20: Klasszikusok a képernyőn. Polikuska. Magyarul beszélő nyugatnémet—olasz—fran­cia film. (14 éven felülieknek1) — 21,30: Zenés beszélgetés Szabó Fe­renccel. — 28,10; Tv-híradó — 2. kiadás. T engerészházasság a víz alatt Ralp Klotz amerikai ten­gerész elhatározta, hogy min­den körülmények között hű­séges lesz szeretett eleméhez, a vízhez. Ezért esküvője nap­ján menyasszonyával, a ta­núkkal, az anyakönyvvezető- vel együtt búvársisakban le­szállt egy négy méter mély medencébe és ott kötött há­zasságot. Változó felhőzet Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, néhány órás napsütéssel. Szórványosan előforduló eső. Gyenge, időnként kissé élén- kebb szél. A hőmérséklet ala­kulásában lényeges változás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Jégvermet készítettek társadalmi munkával az fmsz és tsz segitségével a kérsemjéniek. A mintegy 160 mázsa jég egy részét aratásra tar­talékolják, más részét állategészségügyi célok­ra fordítják. 100 férőhelyes növendék- marha-istálló építését kezdik meg tavasszal az olcsvaapáti Petőfi Termelőszövetkezetben. II MOZIMŰSOR SZÉLESVÁSZNÚ BÉKE MOZI: Március 18-24-ig. SZÉLES VÁLTOZATBAN! CLEO 5—7-IG. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ DÓZSA MOZI: Március 18—21-ig. SZELES VÁLTOZATBAN) HÚSZ ÓRA! Új magyar film. Páger Antal és Keres Emil főszereplésével. Március 22—a4-ig. M ARANYÉREM! Új magyar film. a tokiói olimpiáról. Előadások kezdete; *, Ä ás 9 órakor. GORKIJ MOZI: Március 18—21-ig. ~ MINDEN MEGTÖRTÉNHET! Látványos, színes zenés angol filmvíg játék. Március 22—24-ig. EGY SZÉLHÁMOS VALLOMÁSAI! Magyarul beszélő nyugatnémet film. Előadások kezdete: 4. 6 es S órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HAz SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Március IS-ána SZÜNNAP! Március 19—21-ig. KOMÉDIA A KILINCCSEL) Magyarul beszélő cseh film. Március 22—24-ig. széles változatba»« BAB RÁBY! Jókai nagysikerű regényes magyar filmen. Előadások kezdete: fél 6 és léi 8 órakor. Pénztárnyitáe: du. fél t órakor. IRTA*- HUNYADY JÓZSEF RAJZOLTA: FRIEDRICH GABOR Csíkos és kockás minta sötét színben Tavaszi divatéiőzetes a nyíregyházi boltokból A téli holmik helyét felöl­tők, ballonok, könnyebb, tava- szias öltönyök váltják fel. Ho­gyan készült fel a kereskede­lem, erre kértünk választ az illetékesektől. A női divatáruk sorában a csíkos és kockás anyagok, hódí­tanak. Ezekből készítik a di­vatos tavaszikabátok többsé­gét Is. A boltokban 4 színben kaphatók a divatos, gyüri.ele- nitett terlyszter anyagú szol^ nyák. A színek közül általá­ban a sötétebbek a dominá- lóak, főként, a barna és a szür­ke különböző árnyalatai. A ta­valy közkedveltté vált világos színekből csak a sárga ma­radt meg. A kiskereskedelem a közelmúltban kapott na­gyobb mennyiséget a műszálas Neva és Krisztina blúzokból. A férfiruhák legtöbbje is műszálas alapanyagból készül. Mintegy 15 féle yester, pester anyagból készült férfiöltöny kapható, amelyek egyaránt készülnek mellénnyel és mel­lény nélkül, a nadrágok pe­dig feihajtóval és anélkül. A férfiöltönyök mintázatában Pepita bébiruha hímzett fehér .mellrésszel. előkelő helyet foglal el az esz- terházi kockás. A sötét szinefe itt is vezetnek. Az átmeneti kabátok közül a legszebbek a műszálvatelin bé­lésű Pelikán kabátok, ame­lyek kétféle fazonban, kötött és müprém gallérral készül­nék. A sportzakók és olcsóbb nyári öltönyök választéka jó. Újdonság az NDK import sportzákó, amely könnyűségé­vel és jó fór-májával tűnik ki a többi közül. A szóló nadrá­gok választéka is több köny- nyű, szellős műszálas nad­rággal bővült. A gyermekkonfekcióban új­donság a kapucnival készülő bébiballon, amelyet öt színben készítenek. A leányka ballo­nok fazonja divatosabb, oldalt felvágással készítik és a »-a- gyományosok mellett mustár- sárga és narancssárga színek­ben is kapható. A gyermek­pantallók és íiúöltornyok mint­egy húszféle színárnyalatban, komgarn és műszálas alap­anyagból készültek. <ms| Újabb ezüstdénárok Már korábban hírt adtunk arról, hogy IIL Béla és II. András korabeli ezüstdénáro­kat küldtek be Nagyecsedről a Nyíregyházi Jósa András Mú­zeumba, A helyszíni szemle után tisztázódtak a Nagyecsed „Sár­vár” melletti területről szár­mazó dénárok felszínre kerülé­sének körülményei. A 43 ezüstérem azóta 500 darabra duzzadt nem számítva a töre­dékes darabokat. Az értékes leletek felkutatá­sában nagy segítséget nyújtott Mocsári Gabriella helybeli pe­dagógus. Gombos Imréné 1959-ig az Űjfehértói Állami Gazdaságnál volt konyhavezető. Itt sik­kasztást követett el, amiért a bíróság egy évi szabadság- vesztésre ítélte. Az Elnöki Tanács kegyelemből a bünte­tés végrehajtását 3 évi pró­baidőre felfüggesztette. Gombos Imréné azonban nem tanult a büntetésből. Hamarosan kölcsönöket vett fel különböző személyektől azzal az ígérettel, hogy rö­vid időn belül megadja. Tar­tozásait azonban ígérete el­lenére sem rendezte, a meg­adást halogatta, különféle va­lótlan tényekre hivatkozott, így ejtette tévedésbe hitele­zik Gombos Imrénének De- mecserben volt egy házrész tulajdona. Az állami gazda­ságtól elsikkasztott összeget e házrész telekkönyvi teher- lapjára jegyezték fel, de idekerült ezenkívül Gombos- né minden tartozása. Már 1959-ben kért folyamatosan nagyobb összeseket különbö- I ző személyektől azzal, hogy a kölcsön erejéig jelzálogjog! A gulyába rohant a vonat Kártérítésre kötelezték a vasutat elháríthatatlan ok idézte ei&j amely kívül esik a vasút ve­széllyel járó tevékenységi kö­rén. Az átjáróban rendkívül nagy volt a baleseti veszélvj tekintettel arra, lrogy 1958-tól ezen az útszakaszon megszün­tették a korábbi sebességkorlá­tozásokat. A gázoló gyorsvonat is 90 kilométeres sebességgel haladt ezen a vonalrészen. A helyzet veszélyessége alapján a vasút már korábban intéz­kedett, hogy ezen a helyen so­rompót létesítenek, de azt csak a baleset után szerelték fel. A vonatot még ilyen körülmé­nyek között is idejében meg lehetett volna állítani. A moz­dony egyik oldaláról ugyanis mintegy ezer méterről észre le­hetett volna venni az átjárót, rs ez a távolság jóval nagyobb, 'mint a gyorsvonat féktávölsá- ga. A baleset tehát nem volt elháríthatatlan, megelőzésére több tekintetben is megvolt a lehetőség — állapította meg a bíróság, s mintegy 126 000 fo­rint kártérítés megfizetésére kötelezte a vasutat. bekebelezést engedélyez. A házrészre több mint hetven­ezer forint kölcsönt vett fel. A nyomezás során megállapí­tották, hogy Gombos Imréné házrésze csupán 35 000 forin­tot ér, azonban ezt az össze­get is jelentős korábbi tarto­zások terhelik, tehát a hitele­zőket e házrészből nem lehet kielégíteni. Sorozatos csalásáival ösz- szesen 77 240 forintot vett fel hitelezőitől abban a tu­datban, hogy ezeket az ösz- szegeket visszaadni soha nem tudja. L.E. nyíregyházi lakos­tól azért vett fel pénzt csa­lásain túlmenően, hogy L. E. elveszett fülbevalóját ma­gánúton ki fogja nyomoztat­ni. Gombos Imrénét február elején előzetes letartóztatás­ba helyezték. Ügyében az ügyészség benyújtotta a vád­iratot, amelyben 15 rendbeli visszaesőként elkövetett csa­lással és befolyással való üzérkedéssel vádolja Gombos Imrénét. A bíróság a közel­jövőben fogja tárgyalni a bűnügyek A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel. 18—7«, 16—71. 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Bethlen G. u. L Tel. SO—«8. Felelős kiadó; Farkas PÁL Terieszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivata­loknál és kézbesítőknél. Indes szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda ipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 8. Felelős vezető: Makrai JAmes Csalt - bíróság elé kerül Szokatlan baleset történt Tá- piószentmárton és Farmos kö­zött egy sorompó nélküli vasú­ti átjárónál: egy gyorsvonat belerohant a farmosa községi gulyába, amelyet éppen akkor hajtottak át a sineken. A pá­lyaőr azután adott szabad jel­zést a gyorsvonatnak, amikor a gulyások már megkezdték az állatok átterelését. A gyors­vonat 13 tehenet elgázolt. A tulajdonosok a bírósághoz for­dultak, s a kár megtérítését kérték. Az ügyben másodfokon, jog­erősen ítélkezett a fővárosi bíróság. ítéletében rámutatott: a vasút, mint veszélyes tevé­kenységet folytató üzem, fe­lelős a kárért. Ez alól csak ak- 1 kor mentesül, ha a kárt olyan

Next

/
Thumbnails
Contents