Kelet-Magyarország, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-31 / 76. szám

Napló r 1965. március 31, szerda Névnap: ÁRPÁD A Nap kel 5 óra 26 perckor, nyugszik. 18 óra 11 perckor. A Hold kel 5 óra 18 perckor, nyugszik 16 óra 24 perckor. KÁLLAI GYULA CIKKE A PRAVDÁBAN Moszkva, (TASZSZ): A keddi Pravda közli Kál­lai Gyulának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhe­lyettesének a lap számára írt cikkét. A Magyarország fel­szabadulásának 20. évfordu­lójáról szóló cikk ismerteti az MSZMP politikájának főbb vonásait és részletesen fejtegeti a magyar ipar, me­zőgazdaság, kultúra helyze­tét. Mintegy másfél millió forint költségvetéssel korszerű kul- túrház építését kezdik meg rövidesen Tuzséron. Az új lé­tesítmény elkészítéséhez a helybeli tsz közei 100 ezer fo­rint támogatással járul hozzá részben készpénzzel, részben társadalmi munkával. Felszabadulási emlékkiállítások Nyíregyházán Hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából a Szabolcs-Szatmár Megyei Ta­nács VB művelődési osztálya, a megyei múzeumok igazgató­sága és a megyei művelődési ház rendezésében felszabadu­lási emlékkiállítások lesznek Nyíregyházán. A foto- és kép­zőművészeti kiállítást április 2- án. délután fél öt órakor Gulyás Emilné d-r.. a megyei tanács vb elnökhelyettese nyit­ja meg a megyei művelődési házban. A ,,Szabolcs-Szatmár megye 20 éve” című kiállítás ünnepi megnyitására április 3- án kerül sor a Móricz Zsig- mond Színházban, délután ő órai kezdettel. Megnyitó be­szédet Sánta János, a megyei tanács művelődési osztályának csoportvezetője mond. Tizenhétezer idei csir­két ad át az ünnepek előtt a felvásárló válla­latnak a nyíregyházi Ságvári Tsz. A szövet­kezet idén, a tavalyi 60 ezerrel szemben 100 ezer darab étkezési baromfit értékesít. A tv helyszíni közvetítése az állami zászló avatásáról és az országgyűlésről 19 tanfolyamon 360-an tet­tek sikeres vizsgát az elmúlt hónapban a felnőtt dolgozók szakmunkásképző tanfolyamai harmadik évfolyamán. A kö­vetkező hetekben további 400 Kinőtt tsz-tag szerzi meg a Msakmunkás-bizonyítványt a megyében. Az Építésügyi és az Egész­ségügyi Minisztérium pályá­zatot hirdet falusi egészség- ügyi létesítmények, azaz négy egymástól eltérő körzeti ren­delő megtervezésére. A pá­lyázati kiírás már átvehető az Építésügyi Minisztérium tervezési főosztályán, Buda­pest, V. Beloiannisz utca 2. F. A. Jagyogyin profesz- mor, a Nemzetközi Atom­energiaügynökség főigazgató helyettese néhány napot Ma­gyarországon töltött. Itt-tar- tozkodása alatt tudományos intézeteket látogatott meg, fogadta Jánossy Lajos pro­fesszor, az Országos Atom­energia Bizottság elnöke és Mód Péter, a külügyminisz­ter első helyettese. Hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából a Ma­gyar Televízió április 3-án ün­nepi műsort sugároz. Szomba­ton délelőtt 9 óra 50 perces kezdettel helyszíni közvetítést Tisztasági verseny kezdődött Nagykő Hóban, a népfront­bizottság és több tömegszerve­zet kezdeményezésére. A ver­seny kiterjed a családi házak, üzemek és intézmények terü­letére. Ma tartja évi rendes köz­gyűlését a Szövetkezetek Sza­bolcs-Szatmár megyed Értéke­sítő Központja Nyíregyházán, az almatároló tanácstermében. A közgyűlés megvitatja az igazgatóság beszámolóját az 1964. évi munka eredménye alapján, valamint a felügyelő bizottság jelentését és határo­zatot hoz az 1965. évi felada­tok végrehajtására. Idegen nyelv tanfolyamot rendeznek áprilisban a fehér- gyarmati járási művelődési házban. Orosz és német nyel­vet sajátíthatnak el a jelent­kezők. Befejeződtek a megyében a takarékszövetkezetek 1964. évi mérlegjóváhagyó küldött köz­gyűlései. Megérkeztek a gólyák mé­gyeszerte, s nagy szorgalom­mal kezdtek a fészkek „resta­urálásához”, és a vizenyős ré­tek, legelők vadászásához. A Beregi Napok alkalmából jőf sikerült hangversenyt adott március 28-án Barabá­son és Tiszaviden a megyei művelődési ház szimfonikus zenekara. Az irodalmi színpad Tiszaadonyban és Beregdaró- con szerepielt megyei írók mű­veivel. Értekezletet tartottak a tár­sadalmi könyvterjesztéssel foglalkozó aktívák a baktaló- rántházi járási KlSZ-bizott- ságon. Az értekezlet után a résztvevők szellemi vetélke­dőt rendeztek. A lottóhúzások áprilisi menetrendje A Sportfogadási és Lottó Igazgatóságon elkészült a lottó- sorsolások következő havi me­netrendje. E szerint április­ban 5 lottóhúzás lesz, négy vi­déken, egy pedig a fővárosban. Április 2-án, Putnok, 9-én Pacsa, 16-án Devecser, 23-án Tótkomlós lesz a lottósorso­lás színhelye, majd április 30- án Budapesten. (MTI) Hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából Prágában és Pozsonyban magyar íilmnapokat redez- nek. Az ünnepi filmnapokra delegáció utazott Csehszlová­kiába. A bécsi balettegyüttes ked­den lengyelországi vendég- szereplésre utazott. Március 31- én és április 8 között hét alkalommal lép fel az együt­tes Varsóban, Poznanban es Gdanskban. A televízió műsora 9,40: Dr. Kildare. A kabala. Magyarul beszélő amerikai film (ism.) (14- éven felülieknek!) — 10,30: Az elsők. Riportfilm (ism.) — 10,50: Élő tenger. Angol kis­íilmsorozat. A mélység vámsze­dői (ism.) — 17,08: Hírek. — 17,15: A Magyar Hirdető műsora- — 17,25: Bagolyvár. (6 éven felü­lieknek!) — 17,55: Vár a mezőgaz­daság. Kis film. — 18.20: Visszapil­lantó tükör, önkéntes rendőrök a közlekedésben. — 18,30: A bélyeg útja születésétől napjainkig. — 18,55: Esti mese. — 19,00: Mátrai Betegh Béla színházi jegyzete. — 19,10: Közvetítés a Nemzeti Szín­házból. Shakespeare: Macbeth. Tragédia 2 részben. (14 éven fe­lülieknek!) — A szünetben: Kb. 20,10: Tv-híradó — Napi jegyze­tünk. — 22,10: Tv-híradó — 2. ki­adás. adnak a Kossuth Lajos térről az állami zászló felavatásáról. 10 óra 55 perces kezdettel pe­dig a Parlamentből jelentkezik a televízió, ahonnan helyszíni közvetítésben számol be az or­szággyűlés ünnepi üléséről. Huszonegy szakoly! felnőtt dolgozó tett eredményes vizs­gát az általános iskola VII. osztályának anyagából, és va­lamennyien a VIII. osztályban kívánják tovább folytatni ta­nulásukat — írja Tamás Mik­lós levelezőnk. Csökken a hőmérséklet Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, 1—2 helyen átfutó esővel. Mérsékelt, nyu­gati, majd északira forduló szél. A nappali felmelegedés csökken. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 9—14 fok között. Vidám zenés délutáni prog­ram szerepel a Nyíregyházi Szamuely Tibor Űttörőház áp­rilis 8-i műsorán. Huszonnégy tsz csatla­kozott eddig a kisvárdai járásban a nyíregyházi Ságvári Tsz egész éves, felszabadulási verseny- felhívásához. Országos első helyezést ért el a Szabolcs-Szatmár megyei Moziüzemi Vállalat, a Műve­lődésügyi Minisztérium film főigazgatósága által a múlt év­ben meghirdetett kultúrpoli­tikai versenyben. Aláírták a magyar—finn kulturális egyezményt Szívélyes baráti légkörben lezajlott tárgyalások után ked­den, a Kulturális Kapcsolatok Intézetében dr. Ortutay Gyula akadémikus, a magyar—finn kulturális vegyesbizottság ma­gyar albizottságának elnöke és Kustaa í?. Vilkuna akadémi­kus, a finn albizottságának elnöke aláírta a Magyar Nép- köztársaság és a Finn Köz­társaság kulturális egyezmé­nyének 1966—67. évi munka­tervét. Kedden délután az április 4-i ünnepségekre, valamint a moszkvai, leningrádi és kijevi magyar irodalmi napokra há­romtagú magyar íróküldött­ség érkezett Moszkvába Dar­vas Józsefnek, a írószövetség elnökének vezetésével. A kül­döttség tagjai Sánta Ferenc és Somlyó György, Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés; Moravszki Jánös és Berényi Má­ria leánya Erzsébet, Bartha Gá­bor és Bodogán Margit leánya Ágota Margit, Giba István és Kunkli Borbála leánya Katalin, Varga János és Auxi Júlianna fia Tibor István, Szabadi Sándor és Ernőd Mária Margit leánya Mag­dolna és Éva (ikrek). Nyics And­rás és Kokas Júlianna leánya Júlianna, Ferkó András és Pintér Johanna leánya Jolán, Vaskó Gyula és Dankó Magdolna leánya Csilla, Varjasi Miklós és Lóczi Magdolna fia Miklós, Demcsák Jó­zsef és Balczó Ildikó leánya Ani­kó, Kelemen János és Besnyi Ilo­na leánya Erika Judit, Pintér Fe­renc és Berecz Ilona fia Zoltán, Misák Sándor és Mitruczki Ju­lianna leánya Rózsa, Tóth Pál és Kovács Eszter leánya Katalin, Er­zsébet, Baksi Mihály és Szilágyi Ilona fia János, Tóth Mihály cs Bódi Mária fia Mihály József, Ko­vács István és Molnár Mária fia István Zsolt. Házasság Nemes András és Zolnai Vero­nika, Lovas János és Hudák Éva, Komonyí János és Sulek .Túlian- na, Kálmán János és Sallai Er­zsébet, Papik István és Bakó Má­ria, Kovács Ferenc és Berzéki Irén, Nagy Zsigmond és Miski Irén, Baráth József és Eenko Ilona, Földi András és Valóczki Borbála. Halálozás Pál Konstantin Józsefné 64 éves, Boros Jánosné 75 f?/es. Kirják Ist­vánná 81 éves, Nyárádi Ferencné 76 éves, Homicskó Mihály 82 éve». Országos gyász Chilében A földrengés sebesültjeinek százai a kórházakban Rombadőlt házak Nogalesben. (Rádiotelefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Santiago, (MTI): Chilében országos gyász van. Mindenünnen halálról, pusztulásról futnak be jelen­tések a minisztériumokhoz, a végleges adatok azonban még mindig nem ismeretesek. Hi­vatalos körökben attól tarta­nak, hogy a vasárnapi, katasztro­fális hatású földrengés­nek országszerte végül négyszáz halálos áldozata lesz. Az ország különböző városaiban a sebesültek százait kezelik a kórhá­zak. Mint ismeretes, a legsú­lyosabb csapást a Chile észa­ki részén fekvő El Cobre falucska szenvedte, amelynek j közvetlen közelében a földrengés átszakított egy v.ízduzzasztó gátat. A sziklatörmelékek, a sár cs víztömeg hetven mun­kásházat teljesen elborí­tott és — most már hi­vatalos becslés szerint — a kis bányásztelepülés 250 lakosa pusztult el. A hírügynökségek drámai tudósításokat közölnek az el­temetett faluról. Az AP dósítója egy ötven év körüli bányásszal beszélgetett, aki feleségét és nyolc gyermekét vesztette el. A „mentési” munka voltaképpen ásatások­kal egyenlő, hiszen a telepü­lés legmagasabban fekvő épü­letének, a rendőrőrsnek is csak a teteje látszik ki az iszapból. A helyszínen dol­goznak többek között a chilei rendőrtiszt-képző főis­kola hallgatói. Parancsnokuk közölte a Reutér tudósítójá­val, hogy ha az ásás egyhuzamban fél évig tartana, akkor sem tudnák felszínre hoz­ni az összes holttestet. Mint ismeretes, a földren­gés, illetve a földrengés ál­tal kiváltott tűzesetek követ­keztében rendkívül sokat szenvedett az Argentin ha­tár közelében fekvő , Llay- Llay, San Felipe (a földren­gés valószínű epicentruma), valamint Los Andes városka, A központi egyetem föld­rengéstani intézete kiszámí­totta, hogy a vasárnapi föld­mozgások éltei felszabadított energia a Hirosimára . ledo­bott atombombáét körülbelül harmincszor haladja meg. A kormány kezdeti leRés- kéht, 1 400 000 dollárt szava­zott meg az áldozatok meg­segítésére. U Thant, az ENSZ főtitkára Eduardo Frei köztersasági elnökhöz intézett részvétnyilvánításában szintén segítséget ajánlott fel. A chilei földrengést külön­ben újabb földmozgások kö­vették. A nyugati félteke va­lamennyi szeizmográfiai in­tézete igen heves földlökéseket észlelt hétfőn este aa alaszkai Aleuti-szígetek irányából. Epicentruma ennek a föld­rengésnek az alaszkai Ancho- rage-tól körülbelül 2400 ki­lométernyire lehetett dél­nyugatra. A honolului partvi­déken a Richter-skála sze­rint 7,3 erősségű földrengést észleltek, s azonnal kiadták a riadóparancsot a szökőár­veszély miatt. Szökőár azon­ban nem 'következett be. „ÁBC"-áiuház épül az Északi Alközpontban és a Toldi utcán Gazdag tavaszi választék a boltokban kisebb mennyiségben Indiai tropikálok, angol és jugo­szláv öltönyszövetek gazda­gítják a .választékot. Az áruházak és szaküzletek nyári újdonságai között né­met, csehszlovák és indiai lábbelik, import fehérneműk, divat és kötöttáruk lesznek. Vasúti karambol Nyíregyházán Szabolcs-Szatmár megyei meat»- sága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 31. Tel. ti—7*i 16—71, 16—73. Kiadja: a Szabolcs megy«4 Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel. 3#—**. Felelős kiadd: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivata­loknál és kézbesítőknél. Indes szám: 35 «5». Kéziratokat nem Orziink meg ág nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmar megyei Nyomda­ipari Vállalat Nyíregyháza» Dózsa György űt S. Felelős vezető: Makrai János­tőt Sóstón; egyet Nyíregy­háza belterületén, egyet . pe­dig Kisvárdán helyezned ei. Három nyíregyházi élelmi­szerüzletet — a Pazonyi útit, a Ságvári telepit ej a Petőfi utcait — önkiszolgáló bolttá alakítja a vállalat még az év első felében. Növekszik az éleimiszer- boitok hűtőkapacitása. A közeljövőben újabb 24 hűtő­gép érkezik az üzletekbe, így a megye boltjainak 90 százaléka rendelkezik majd hűtőgéppel. / Ebben az évben kezdenek hozzá két ABC-áruház épí­téséhez Nyíregyházán: két­szintes áruház épül az Észa­ki Alközpontban és a Toldi utcán. A nyíregyházi Zrínyi Ilona utcán kávé—tea—édesség szaküzletet nyit az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. A boltban mindhárom cikkből nagyobb választékot kínálnak majd a vásárlóknak. Presszó­kávé állandóan, forró tea pe dig az őszi-téli hónapokban kapható majd a szaküziet- ben. Korszerű berendezéssel látják el az üzletet ezen a héten és április első hetében 100 ezer forintos árukészlet­tel megnyitják. A nyári áruellátás növelé­sére négy utcai pavilont ál­lítanak fel. A pavilonokban édességeket, hűsítő italokat, hidegen fogyasztható élelmi­szereket, trafikárut és nyári kozmetikai szereket árusíta­nak. Az új pavilonokból ket­Az időjárás és a naptár | fordultával a nyíregyházi kis- 1 kér boltokban és a vidéki fmsz üzletekben, áruházak- | ban is egyre több tavaszi ru- ! házati cikk jelent meg. A boltok árukészlete meg- I felelő. A kelleténél kevesebb 1 csak a szintetikus anyagú i szövetekből, kosztümökből, | és öltönyökből van. A boltok és a nagykereske- | delmi vállalatok több újdon­ságot, praktikus szezoncikke- S két kínálnak. A hazai ipar j termékein kívül import tisz- i ta gyapjú „mllpoen" szövetek, A jelentések szerint ló ko­csi megrongálódott, a Diesel­mozdony kisiklott, az anyagi kár több százezer forintra tehető. A karambol okozta akadály elhárítása az éjsza- ' kai órákig elhúzódott. i Az ügyben megindult a vizsgálat. A nyíregyházi vasútállomá­son, március 30-án 14,56-kor, egy tolató szolgálatot, végző Diesel-mozdony az általa vontatott kocsisorral, a moz­donyvezető figyelmetlensége következtében egy áthaladó tehervonat utolsó kocsiját keresztbe szelte. Emberélet­ben nem esett kár, sebesülés nem történt.

Next

/
Thumbnails
Contents