Kelet-Magyarország, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-21 / 68. szám
Hősökkel vagy hősök nélkül? — Illés Béla Kossuth -díjas író otthonában. Zinner lirzsébet Iclv. beszélésekig: egy ötletekből, élményekből, mesélő kedvből ki nem fogyó iró önti vonzó szellemi kincseit. S emellett az anekdoták, emlékezések, „találkozások'’ végeláthatatlan sora. Ne azt nézzük, hogy ezek között a kis írások között akadnak halványabbak, köny- nyebb tollal írottak is, ne azt kutassuk, hogy mi helyett született meg az anekdoták dús sora. Arra mutassunk rá, hogy ezek az írások a novellákkal, sőt a regényekkel! együtt is egy nagy emberi ] célt, egy nemes írói szándé-! kot szolgálnak és érvényesíte- j nek: Illés Béla a legnehezebb! években is arra törekedett, j hogy felcsillantsa írásaiban a j szocializmus emberi dei-üjét, { hogy megmutassa a ki zsák-j rnányolás nélküli társadalom' humanizmusát, igazát. S haj ezt az új humanizmust ideig- ; óráig beárnyékolták is a sze-, méJ.yi kultusz felhői, Illés Bé- ■' la szocializmusba vetett hite, humánus bizakodása igazolódott: az elmúlt időszak felleg- oszlató volt. Az író hetvenéves. A folyóiratok és hetilapok új és új írásait közük: nemcsak alkotó erejéről adnak hírt azok az elbeszélések, hanem Illés Béla emberi erejéről is. amellyel le- küzdi a betegséget. Magunknak azt kívánjuk, hogy még sokáig olvashassuk Illés Béla új, meg új írásait, az írónak pedig azt, hogy töretlen akarattal folytassa művészi munkáját, hogy tíz esztendő múlva, nyolcvanadik születésnapján, ismét nagy pohárral koccinthasson olvasóival arra, hogy a kilencvenedik születésnapon is éltető bor csillanjon serlegében. K. P. ségű és közelségű megjelenítése, a lebilincselő mesélőkedv, a valóság realista művészi megközelítésén belül a romantikus motívumok gazdasága. De jelentős ez a regény az irodalomtörténet összefüggései között vizsgálva is. A magyar széppróza modem fejlődésének azt a vonalát képviseli, amely a mikszáthi előadásmód hagyományait tükrözi bele a szocialista világlátásba, a szocialista realizmusba. Évekkel a felszabadulás után adta ki Illés Béla harmadik jelentős regényét, a Honfoglalást (1954.) Ebben a könyvében a felszabadító harcokban részt vevő író írja meg a szemtanú hitelességével és az élénk képzelőerejű művész emelkedettségével azt a történelmi fordulatot, amely urak országából a dolgozó nép hazájává tette Magyarországot. A regény számos pontján zavaróan hatott a személyi kultusz nyomása, megnehezítve a történelmi események minden vonatkozásának kimunkálását. De a nehézségek, akadályok ellenére is fontos és sikeres regényt Illés Béla: a horthysta magyar hadsereg vezetőinek maradandó értékű ábrázolása, az úri vezérkarral szembeállított hadifogoly-tömegek képe, a huszonöt éves elnyomás és butítás ájulásából ébredező emberek rajzai — mind ez nem csak Illés Béla helyes é3 igaz látásmódját, hanem írói megjelenítő erejét is dicséri. S a regények mellett ott tarkállik novelláinak, anekdotáinak színes szőttese. Az aranylibától a Történelmi leckéig, a Háztűznézőtől a Szásáig, a Sámson és Delilútól a Válaszúlon-ban szereplő elOlvasóinak népes tábora köszönti a hetvenéves Illés Bélát. Köszöntik őt a munkások és értelmiségiek, parasztok és tisztviselők, magyarok és nem magyarok: köszöntik őt a világ minden tájáról a szocializmus és az irodalom hívéi. És ezen a széles táboron belül is elsősorban azok. akik Illés Bélának személyes hívei lettek. még ha nem ismerkedtek is meg az íróval személyesen. Mert Illés Béla sajátos varázsa talán éppen abban van, hogy rendkívül gyorsan kerül emberközelségbe olvasóival; előadói modora mintha jelenlévő hallgatósághoz. s nem távol lévő olvasókhoz idomúina. Ennek az előadói modornak első jellegzetessége egy mély és harcos humánum, amelyen szigorú helyzetek szorításában is ott csillog a derű; a nagy élet leszürem- lett bölcsessége; az élet kedvesebb oldala iránt előzékeny írói figyelem. A másik jellegzetesség az a szuggesztív személyiség, amely az író személyét — legtöbbször nevét rejtve — mindig odaállítja művei középpontjába, vagy a középpont közelébe. Illés Béla a Nyugat hasábjain indult el írói pályáján, Ady Endre bíztatására. Hamarosan bekapcsolódott a munkásmozgalomba, s már 1918- ban a forradalmi katonatanács tagja. A Tanácsköztársaság idején Újpesten végez pártmunkát; a bukás után Bécs- be emigrál, Kárpát-Ukrajná- ban dolgozik a mozgalomban, letartóztatják, kiszabadul — a kommunista mozgalom hullámverése hajtja városról városra, országból országba. Közben íróvá érik, s amikor Ausztriából is kiutasítják, 1923-ban a Szovjetunióba megy. Tevékenyen részt vesz a szovjet írók és külföldi kommunista írók szervezeteinek munkájában: neve és munkássága elválaszthatatlan a proletár irodalomnak ettől a harcokban és sikerekben gazdag szakaszától. Illés Béla három nagy regénye a magyar szocialista irodalom három jelentős fegyverténye. Az Ég a Tisza (1929) a Magyar Tanácsköztársaság küzdelmeinek, belső harcainak, szép lendületének és az elkövetett hibáknak széles ölelésű átfogó igényű, expresszív erejű művészi képe. Olyan ez a regény, mint az író, a mozgalom, a forradalom fiatalsága: hitében rendíthetetlen és szertelen, dinamikus és nyugtalan, friss tekintetű és lehetetlent nem ismerő. Még nem kiforrott írói munka, de már ott látjuk benne a jelentőssé növő író művészi formátumát. A csúcsot a Kárpáti rapszódia jelenti (1939); itt már felfénylik minden, ami Illés Béla írásművészetének erénye: az érdekes előadás, a pártos népszeretet írói megszólaltatása, a széles eszmei alapon felvázolt kép részleteinek anekdotikus kedvesÖtezer évig a föld alatt A legelső ember formálta szobor szabolcsi földöli élő. föld: etnbv. sk : ml: harcolnak, gondolkodni— oly.ior ingadoznak, olykor hibákat köveinek el. de végeredményben helyes következtetésekre jutnak.” A fegyveres megoldások alkalmazásának egyik oka még az is. hogy Csák Gyula és Pintér Tamás a ma emberének hőssé fejlődésit csak külső drámai történés közepette tudja elképzelni. Nem látják a beiül, a lélekben megvívott karc szerepét a pozitív előrevivő egyéniséggé válás folyamatában. A szociálisát irodainak, s köztük a mi irodalmunk is a mai kor hősének ábrázolásában nagy. döntő szerepet tulajdonít a belső harcok feltárásának. Még a háborúról szóló művekben ugyancsak a hős belső fejlődése kerül a művészi érdeklődés középpontjába (pl. Solohov: ...Emberi sors”. Szimonov: ..hlök és holtak”, ..Ballada egy katonáról” és mások.) A magyar irodalomban is megfigyelhető a jelenkor hősei ábrázolásának ez a tendenciája és módszere. Gondoljunk csak arra, hány értékes mű tett kísérletet az elkövetett hibákkal — saját hibáival is — szembenéző, küszködő, az új helyzet új kérdéseivel és feladataival viaskodó mai hősök alakjának megformálására. (Pl. Darvas József drámái, Sánta Ferenc „Húsz órá”-ja, Galambos Lajos „Isten őszi csillaga” stb. Korunk jellemző vonása, hogy új, korszerű hősök születnek és forrnak ki társadalmunk jelenlegi fejlődési szakaszában. Irodalmunk egyik legfontosabb törekvése, hogy felfedezze és ábrázolja ezeket a vonzó, a társadalom és a nép ügyét előbbre vivő mai embereket. Váci Mihály „észrevétlen forradalmár”-oknak nevezi a munkájukat saját területükön és környezetükben hivatástudattal és állhatatosan végző embereket, akik, — mint ahogyan írja — „nem az erő, a hatalom, fegyverek forradalmárai már, de munkájuk, képességeik. erkölcsi tisztaságuk kibontásáért éveken át küzdő, megszállottan tevékenykedő új arcú kommunistái, új feltételeket teremtő társadalmunknak.” Galambos Lajos és mások a szocializmuson belüli újért, a szocializmus gazdasági, társadalmi, humanista lehetőségéinek minél gyorsabb és eredményesebb valóra váltásáért küzdő emberekben fedezik fel a kor hősét (például: „Utas a Göncöl szekéren”.) Ezeken kívül sok értékes törekvést látunk, meiyek mind a ma társadalmilag tevékeny emberének, ellentmondásos de pozitív irányba mutató belső harcait tárják fel. Irodalmunk újat teremtő, ismeretlen területeket és tartalmakat felfedező, eredeti látásmódot kidolgozó fő áramlatából szakad el az az író, aki lemond a társadalmunkban születő, növekvő és kibontako#j pozitív erők és értékek kutatásáról s kifejezéséről. Tarthatatlan helyzetbe kerül, mert gondoljunk például csak arra, hogy még Camus is, aki az emberi létezés tragikus értelmetlenségét vallja, pozitív erkölcsi magatartást képviselő alakok megteremtésére törekszik. Amikor pl. a pestissel viaskodó várost ábrázolja, megmintázza a szörnyű betegséggel szembeforduló orvos alakját is. A modern kapitaiizmus világának sivárságát, az embert emberi lényegétől megfosztó hatásait kifejező nyugati polgári írók javarésze is igyekszik kiutat keresni, értékeket felfedezni. A mi társadalmunk amely az ember felszabadítását valósítja meg, napról napra létrehozza e harc hőseit és értékeit — mindennapi munkában, küzdelemben az újért a régi ellen. Az az író, aki nem látja meg társadalmunk embereinek éleiében, lelkében és tetteiben a születő új pozitív értékeket, az hasonlatossá válik Stendhal „Pórmai kolostor ’-ának Fabriciojá- hoz. Ez a fiatalember részt vett a Waterlooi csatában, s amikor sebesülten feküdt az amiensi fogadóban, egyre csak azon gondolkodott, hogy „csata volt-e, amit látott... s ez a csata a Waterlooi csata volt-e?” Még ma is élnének hát Fabicio-k, akik a kortárs) rövidlátás és tájékozatlanság eme „klasszikus erényével'' ékeskednek?! IDée UJM legyver korunk jelképe. Ez a .élei módot nyújt a megíuta- nodásra a felvetett problémák ielelős, igényes, konstruktív megoldása elől — a hősnek és íz írónak egyaránt. Persze, ha a színművel elemezzük, látnunk kell mesterkéltségét és zavarosságát, s így megértjük, hogy miért igyekezett megszabadulni hősétől ez író. Szako- nyi Károly ..Ködben a tavon” ;ímü elbeszélése feszült légkörű írás. Problematikája izgalmas és fontos. Kitűnően indítja hősei küzdelmét az író, de amikor az igazi harc következne. itt is megszólal a fegyver. Ezúttal egy vadászpuska. A hős cgv járási funkcionárius. aki ittasan, vívódva, vadászat közben, vadkacsa helyett lepufíántja a csónakban vele szemben ülő, szorgalmasait evező gépkocsivezetőjét. Csák Gyula elejti a tényleges problémán. s egy más síkra tolja hőseit, hogy használhassa a fegyvert. Szakonyi nem bontja ki és nem viszi végig a megragadott konfliktust, s ezért lövet. Mindkét írásban, de más hasonló művekben is a megragadott konfliktus jellege nem fegyveres, erőszakos megoldást kívánna, hanem a társadalmilag és pszichológiailag indokolt küzdelem teljes ábrázolása révén egészen más megoldáshoz vezethetne. Természetesen sokkal egyszerűbb meghuzatni a hőssel a ravaszt, mint el- mélyülten ábrázolni harcát önmagával, környezetével, s kidolgozni mai életünk problémáira az előre mutató, szocialista szellemű új válaszokat. A „fegyverhasználat” ellenállhatatlan kísértése megfosztja ez esetben az írókat, hogy korunk, társadalmunk pozitív embereit mutassák be, azokat, akik küzdenek céljaikért, s ha bonyodalomba, nehéz helyzetbe kerülnek, akkor is megvívják harcukat — fegyver nélkül. Ezekben az írásokban szereplő embereknek nincs módjuk a küzdelemre, a pozitív vagy negatív irányú fejlődésre, mert az író akaratából időnek előtte elpusztulnak. Ez a módszer különösen veszélyes, mert lehetetlenné teszi, hogy íróink társadalmunk fejlődését előrevivő, eszményeikért harcot vállaló, a problémáikkal megküzdő hősöket formáljanak. Ha alaposabban megvizsgáljuk ezeknek az írásoknak szemléleti hátterét, akkor megállapíthatjuk: a fegyveres konfliktus-feloldást előnybe részesítő írók nem is akarnak pozitív hősöket teremteni, mert kétségbevonjük társadalmunkban a pozitív hős jelenlétét, kialakulásának lehetőségeit. Csák Gyula drámájához írt előszavában kategorikusan kijelenti: szívesen ábrázolt volna „központi, pozitív hőst”, de ilyennel nem találkozott, és saját képzeletében sem tudja létrehozni. Hasonló állásfoglalás jut kifejezésre Pintér Tamás „Láncreakció” című kisregényében is. Fő alakja egy vasutas, felgyújtja a raktárt, s egyedül akarja eloltani, hogy majd hősként tiszteljék, mint egykor, amikor megmentett a kisiklástól egy gyorsvonatot. A társadalom megbecsülésének meszerzésére, a hőssé válásra e szerint nincs más lehetőség, illetve a kisregény főszereplője erre nem lát más módot, mint azt, hogy valamilyen végzetes csapást, szerencsétlenséget hárítson el? Nem nehéz felismernünk Csák Gyula és Pintér Tamás hősfelfogásának dogmatikus gyökereit. Csák Gyula — előszava tanúsítja! — összetéveszti a pozitív hőst a pozitív eszményi hős alakjával. E dogmatikus hősfelfogásnak. Szimonov a Szovjet írószövetség 1953 októberében tartott plénumán már szemléletes kritikáját adta. Szaltikov Ecsedrln következő gondolatát idézte: „De nehogy azt gondolja az olvasó, hogy mi az írótól eszményi, minden lehetséges erényt magukban egyesítő emberek ábrázolását kívánjuk. Nem, mi nem eszményi embereket, hanem eszményeket követelünk tőle.” Szimonov hozzáfűzte, hogy „Ez igen fontos és helyes gondolat. Világosan ki keil mondanunk: amikor mi, drámaírók művünket alkotjuk, eszményeink mellett állást foglalunk, a mű cselekményének egész kifejlődésével és igen nagy mértékben pozitív hőseink tetteivel és szavaival. Ennek azonban semmi köze a hősök idealizálásához. Hőseink Köszöntjük Illés Bélát Dorren a fegyver... a golyó célba talál, sebez, vért ont, és időnként öl is. A konfliktus ezzel lezárul, s a hősöktől már búcsúzhatunk. Háborús történet? Kémhistória? Detektívre- gény? — Téved az olvasó, ha azt hiszi, pedig méltán gondolhat erre. Mégsem erről van szó, hanem mai életünket, napjaink dolgozó embereit ábrázoló új drámáról, s novellákról. Nemrég jelentek meg az irodalmi lapokban. Tehetséges fiatal írók művei. A befejező jeleneteik sémáját írtuk le. Az összeütközések, konfliktusok erőszakos, fegyveres formában is véget érhetnek. Senkit sem ér váratlanul, amikor Shakespeare Hamletje végül is leszúrja a királyt, sőt úgy érezzük, hogy a kibontakozó lelki folyamatok következménye ez a tett. Lavrenyev „Negyvenegyedik” című elbeszéléséből készült kiváló film bolsevik hősnője lelövi a megérkező fehérek felé rohanó cári tisztet pedig szenvedélyesen szereti. Megrendítő belső drámai vívódás betetőzése a lövés. Sarkad! Imre „Elveszett paradicsom'-ának fiatal orvosát pusztulásra ítéli kiégett, tépett és kiüresedett lelke. Hiába küzd érte a család, a szerelmese... az egész élet, ha saját magának már nincs ereje az újrakezdésre. Halálba- zuhanását sokoldalúan ábrázolt küszködés, vívódás, harc előzi meg, mely — érezzük — másként is végződhetett volna. Ezekben és más művekben is (a példákat folytathatnánk!) az erőszakos vég mindig bonyolult folyamatok ábrázolása, a konfliktusok kibontakoztatása után következik be, a jellem, az egyéniség fejlődésének végső pontján. A szúrás, a lövés vagy másfajta erőszakos tett csak külső kifejezése annak, hogy a lélekben eldőlt a harc, az ellentétes, egymással viaskodó erők közt s ezáltal elvégeztetett a hős sorsa. Harcát megvívta a pusztító tett bekövetkezése előtt, s az erőszakos vég indokai, feltételed, lehetőségei kialakultak. Irodalmunk számos műve (pl. Darvas József „Részeg esó”-je, Galgóczi Erzsébet „Félúton’ -ja stb.) nem egyszer- magából az erőszakos tettből (öngyilkosság, gyilkosság stb.) indul ki, s feltárja fokozatosan mindazokat az egyéni, társadalmi okokat, történéseket, egyéni s közösségi folyamatokat, melyeit ide vezethetnek. Ez a modern, irodalmunkban gyakran alkalmazott szerkesztési módszer sem biztosít azonban más helyet és szerepet az erőszakos tettnek, mint a hagyományos koncepció, sót talán még jobban hangsúlyozza a „következmény-voltát, „betetőző” a jel- lemfejlődés folyamatában, Azokban a művekben, melyekről elöljáróban szóltunk, az erőszakos cselekedetnek más funkciója van, mint amit eddig jellemezhettünk a világirodalom és a magyar irodalom müvei alapján. A „fegyverdörrenés ’ ezekben az írásokban nem betetőzi a kibontakoztatott konfliktust, a jellemek fejlődésének és harcának lezajlott folyamatát, hanem ezt . hirtelen, váratlanul a bonyodalom szakaszában megszakítja. Ily módon a „fegyver-használat” megakadályozza a hősöket, hogy a problémáikkal szembenézzenek, ezekre választ keressenek s harcukat végigvívják. Az ógörög drámákban még az istenek jelentek meg, hogy szétbontsák a gondolatok, érzelmek, viszonyok, kapcsolatok gubancát. Moliere időnként felvilágosult királyt léptette fel, hogy elrendezze az összekuszált ügyeket. Mai irodalmunk hősi korszakában nem egyszer a párttitkár toppant be, hogy eligazítsa villámgyorsan a viaskodó hősök sorsát. Napjainkban pedig egyes írók műveiben a fegyvert rántják elő, és lőnek... és ezzel az „úri gesztussal” vágják ki magukat a bonyodalmakból. Csák Gyula ..Békesség a bűnösöknek” című társadalmi igényű, közösségi érdekű konfliktust megragadó drámája így válik voltaképpen sablonos háromszögtörténetté. A tanácstitkár lelövi a kiábrándult, cinikus barátját, akivel megcsalta a felesége. A színmű ily módon befejeződik, de a tényleges konfliktus nem bomlik ki, torzó marad, s a felvetett fontos problémákra nem I kapunk válasz! Csák hőse in- | dokolásképpen kijelenti ugyan meglepő biztonsággal, hogy a szobrokkal is), kiknek bűvös i erőt tulajdonítottak. Még régebben kerültek a ' Nyíregyházi Jós« András Múzeumba neolit-kori leie- I tek: ember alakú szobrok Iá- j bai (Paszabról, Kenéziőről és ! Tiszapolgár határából). Üjab- I ban pedig mint szórványle- ! letek, háromszög alakú plasz- j tikus arc jött elő Tiszavasvá- { ri-Keresztíalon. Balsa-Fecskeparlról tavaly j szállítottak be egy teknősbé- í kához hasonló zoomorf állat- alakot. Az állattszobrocskák nem ritkák ebből a korból. Az állatot néha használati tárgyra is formázták. Tisza- öob Borzik-tanya a lelőhelye annak az újabb kőkori agyagfedőnek, amelyre egy figyelő állatalakot mintázlak. A lets állatszobroknak őrző, házvédő, bajelhárító funkciójuk volt. Ellenségeik voltak — a kőkorszaki ember felfogása szerint — mindenkinek, aki gonosz szándékkal közeledett. Feltehetően (a mi edényfedőnk esetében) a figyelő állat a gonosz szellemektől óvta az edény tartalmát Csallány Géza idején népesült be észak, dél, délkeletről bevándorló lakossággal. A kő megmunkálásának új * technikájával (csiszolásával) az agyag sokféle felhasznásával, az állattenyésztés és a növénytermelés megkezdésével e népesség (i. e. 3200— 2500) körülbelül hélszáz év alatt lerakta egy földművelő paraszti kultúra alapjait. Az újabb kőkor népe ősközösségi társadalomban, páros családban élt. E korra igen jellemző volt az anya- jogú társadalmi rend. Ez időben fejlődik ki a termékenység kultusza is a Nyírség és a vele szomszédos le- tületek sokrétű népessége körében. Talán éppen ezzel a termékenység kultusszal kell összefüggésbe hozni azt a tényt, hogy gyakori jelenség a női alak ábrázolása. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum is őriz néhány értékes szobor-, illetve edénytöredéket, mely női alakot, vagy arcot ábrázol. Az ülőszobrok házi istenek voltak (de találkozunk fülénél fogva felakasztható istenKülönös alakú tárgy látott napvilágot az idén, egyéb régészeti leletek társaságában a Tiszadada községhez tartozó Kálvinházán. Megtisztítás után szürke színű, agyagból formált emberi ballábat ismert fel benne a szakember. Az agyagszobor többi részét még nem lelték meg. Kezdetleges formaérzékkel kialakított végtag, mely úgy látszik egy ülő szoborhoz tartozott. Bármelyik ügyes kezű gyerek megfoi-mázná. És mégis különös jelentőséggel, különös értékkel bír ez a 10 és fél centiméter talphosszúságú töredék. A vele talált leletek döntő bizonyítékok amellett, hogy ősi alkotással van dolgunk, mely az időszámításunk előtti harmadik évezredben került föld dia. Ez — feltárásaink alapján — o legősibb, embert ábrázoló szobor, melyet valaha is e tájon megformáltak. A művész ujjlenyomatait jól megőrizte az anyag. Megyénk területének jórésze a középső kőkor végén és az újabb kőkor (neolit)
