Kelet-Magyarország, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-19 / 66. szám
Napié 1965. március 19, péntek Névnap: JÓZSEF A Nap kel: 5 óra 50 perckor, nyugszik: 17 óra 54 perckor. A Hold kel: 20 óra 02 perckor, nyugszik: 7 óra 02 perckor. ..A szocialista mezőgazdaság közegészségügye” címmel kiállítást rendezett a KÖJÁL, amelyet március 15—20 között a Nyírmadai MEDOSZ székházában mutatnak be — írja Kricsíalussy Béla tudósítónk. Villany a Manda— Lóczi bokorban A Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat befejezte a Nyíregyháza Manda—Lóczi bokor villamosítását. A szakemberek pénteken délelőtt vizsgálják felül a vezetékeket, és amennyiben a kivitelezésben semmiféle javításra szoruló hibát nem találnak, a délután folyamán már be is kapcsolják a hálózatba. „A fasizmus igazi arca” című vetített képekkel illusztrált, a nácizmus üldözöttéinek bizottsága által rendezett előadást a baktalórántházi járás öt községében hétszázötvenen tekintették meg. Háromszáz hold burgonyát, kilencszáz hold szántóföldi és legelő területet kíván öntözni az idén a vencsellői termelő- szövetkezet. A hasonló adottságokkal rendelkező balsai Petőfi Termelőszövetkezet 600 holdon fogja bevezetni az öntözéses gazdálkodást. Holland melegágyak építésére közel negyed- millió forintot fordít a vasmegyeri Micsurin Termelőszövetkezet. A tiszanagyfalui Uj Elet Tsz-ben ugyanerre a célra százezer forintot irányoztak elő. A holland melegágyak segítségével j kevesebb trágyával, ol■ csobban tudják előállítani a palántaszükségletet és a további termel- vényeket — írja Hollósy Árpád agronómus. Több. mint 16 millió darab totó-lottó szelvényt, vásároltak a fogadók az év első két hónapjában. Közülük tizenheten négyes, ketten 12-es és egy 13-as találatot értek el. Szabó György: MILYEN IS VOLT EZ A VÁROS? Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy vasárnapi, március 21-i lapszámunkban megkezdjük Szabó György rendkívül érdekes írásának közlését: Milyen is volt ez a város? címmel. Szabó a régi Nyíregyháza, a letűnt világ embereinek életét mutatja be. A sorozatot hat egymás utáni folytatásban közöljük. Egyébként a szerző megyénk szülötte, Nyíregyházáin volt újságíró, jelenleg Budapesten dolgozik, a Lobogó című hetilap szerkesztője. 1400 óra társadalmi munkát vállaltak a LIGNIMPEX baktalórántházi telep KlSZ-szer- vezetének tagjai a telep fásítási, parkosítási munkájára, és a röplabdapálya építésére. A budapesti munkásőrség kultúr csoport ja a közelmúltban Szamostatárfalvára látogatott — írja Király Béla levelezőnk. — A vendégeket a termelőszövetkezet és a Hazafias Népfront elnöke fogadta. Este a kultúrházban adtak színvonalas műsort. 73,6 millió forintot helyeztek el megyénk dolgozói január elsejétől március 15-ig a betétgyűjtő helyeken. Eb- bűi az összegből a zárszámadások időszakára mintegy 50 millió forint jut. Február 25-én a megye betétállománya elérte az 500 millió forintot, s a jelenlegi állomány 516 millió. Parkrongálók Március 14-én fiatalkorúak- ból álló csoport rongálást végzett Kisvárda parkjaiban — írja Takács Sándor gazdasági csoportvezető. — Megrongálták a parkoszlopokat, hirdetőtáblákat, a parkot szegélyező vascsöveket, KRESZ-táblá- kat, mintegy 3000 forintnyi kárt okozva. A fiatalkorúakat a rendőrség előállította. f Abraktakarmány nélküli hízlalási módszert vezettek be a nagyhalászi Petőfi Termelőszövetkezetben. Az ötven növendék szarvasmarhát lucernaszénával, szárított répaFelh Sátvonulások Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások néhány helyen kisebb esővel. Gyenge, majd megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Szórványos hajnali ködképződés. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Értékes újítást dolgozott ki Koós István, a * Nyíregyházi Konzervgyár TMK műhelyének dolgozója. A hidraulikus , kocsihoz használható gumidugattyút bőrrel helyettesítette. így a ko- ; esik teljesítménye, tartóssága lényegesen emel- í kedett — írja Kiss Mihály olvasónk. Közlekedési balesetek Szaporodtak a közelekedési balesetek. Március 18-áig 26 esetben kellett kiszállni a közlekedési rendőrségnek. 17- én két baleset is történt megyénkben. Gaál Róbert nyíregyházi lakos személygépkocsijával 70 kilométeres sebességgel haladt a Vöröshadsereg útján. A Honvéd utca torkolatánál elgázolta Kiss Andrást, aki kivilágitatlan kerékpárral haladt. Gaál Róbert- nek a múlt évben lejárt az orvosi vizsgája, tehát érvénytelen jogosítvánnyal vezetett. Fülpösdarócon Nagy András autóbuszvezető okozott balesetet. Gépjárművével figyelmetlenül és szabálytalanul tolatott hátra, s elütötte a mellette álló motorkerékpárost. A vizsgálat mindkét esetben tovább folyik. A televízió műsora 8,05: Iskola-tv. Kémia, a dolgozók gimnáziumának I. oszt. számára. A kén oxidjai és savai I. rész. (ism.) — 9,40: Klasszikusok a képernyőn. Po- likuska. Magyarul beszélő nyugatnémet film (ism.) 14 éven felülieknek. — 10,50: Élő tenger. Madársziget. Angol kís- film (ism.) — 11,15: Telesport (ism.) — 11,30: A jövő hét műsora. A nyíregyházi rádió Madách emlékestet rendezett a közelmúltban Mátészalkán a járási művelődési ház irodalmi színpada. Dalforrás címmel mutatták be műsorukat, melyet hatszázan tekintettek meg. szelettel, kukoricaszárral és melasszal táplálják. Ezzel a takarmánnyal az eddigi tapasztalatok szerint elérik a havi 25—28 kilogrammos súly- gyarapodást. mai műsora A nap eseményei. — Népművelőknek ajánljuk. — Könnyű melódiák. — Orvosi tanácsok. — Népi zene. — Egy sportoló portréja. — Tánczene. IRTA: HUNYADY JÓZSEF RAJZOLTA**FRIEDRICH GABOR 120 társasház OTP hitelből Munkaértekezlet az OTP megyei Igazgatóságán Az OTP Szabolcs-Szat- már megyei Igazgatósága március 18-án, csütörtökön munkaértekezleten értékelte az igazgatóság munkáját, és ismertette az 1965. évi feladatokat. A megbeszélésen részt vett dr. Tarján Endré- né, az OTP vezérigazgató-helyettese és Nemes Imre, a megyei tanács vb elnökhelyettese is. A megye betétállománya 1964-ben 127 millió 800 ezer forinttal növekedett Az egyéni meggyőzés és felvilágosító munka eredményeként a takarékpénztári dolgozók mintegy 28 és fél millió forint Bár a fürdési szezon még messze van, a Sóstó fokozatosan készül a kirándulók fogadására. Már két nap óta dolgoznak a Kertészeti Vállalat szakemberei a parkosítás, vi- rágkiültetés előkészítésén. Budapesti cégtől újabb öt csónakot rendeltek, s előreláthatólag a jövő hónap végére le is szállítják azokat. Utána már csak az átfestés marad hátra és május elsejétől igénybeve- hetik a csónakázni vágyók. Újabb 100 darab napozógyé- kényt vásároltak. Közkedveltek a 2—S személyes kertipadok, amelyebből 30 darabot rendelt a vállalat A betétet szereztek az elmúlt évben. 1964-ben tovább fejlődött a hitelezési tevékenység. 18 474 esetben közel 135 millió forint összegű hitelt folyósítottak, többek között 1.026 dolgozó részére családi otthon megteremtéséhez. Bojtos István, megyei igazgató ismertette az OTP kilenc szocialista brigádjának eredményes munkáját is. Az 1965. évi feladatokat ismertetve többek között elmondta, hogy ebben az évben előtérbe került a társasház építkezés. Ebben az évben mintegy 120 ilyen lakás felépítéséhez engedélyez majd hitelt az OTP. kirándulók igénybe vehetik a most érkező 10 fonott nyugágyat és a 20 napozópadot is. Különösen a gyerekek körében számíthat ma jd nagy népszerűségre a felszerelésre kerülő 5 darab billenőhinta. Jól halad a kabinok építése is. Már nagyjából elkészültek, csupán az utolsó simításokat végzik rajtuk. Április 15-ig 114 darabot adnak át rendeltetésének. Ezek közül 60 darab hatszemélyes, 54 darab pedig háromszemélyes kabin lesz. Ha tovább javul az idő, hozzáfognak a víztorony felújításához is. járatoknál, ahol ezt az útviszonyok és a csatlakozások lehetővé teszik. A buszok jelenlegi átlagsebessége 27 és fél kilométer óránként. Kocsijaink 1052 kilométeres útszakaszon közlekednek, ebből azonban csak 560 kilométernyi a portalanított út. Ismerjük a községek, üzemek, iskolák igényeit. Az utóbbi években — főleg a helyi járatoknál — minden menetrendváltozás előtt meghallgattuk az üzemek, intézmények képviselő^ a tanácstagok vélenx a lakosság kéréseit, A * aradék- talan teljesítésre azonban kocsihiány miatt nincs lehetőségünk. Terveink szerint újabb két kalauz nélküli buszt indítunk Szatmárcseke—Mátészalka, valamint Lövőpetri—Kisvárda —-Szabolcsbaka között. Az új autóbuszmenetrend miközben váratlanul egy zsebkést vett ki a zsebéből és azzal Sziszák arcához csapott. Sziszák Andrást nyomban orvoshoz, majd kórházba vitték, a jobb szemének látását azonban a gyors orvosi beavatkozás sem menthette meg. A nyíregyházi járásbíróság a napokban tárgyalta Szabolcsi András bűnügyét és őt maradandó testi fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés miatt másfél évi szabadságvesztésre ítélt*, Ás ítélet sem Jogerő* KÜLPOLITIKAI HÍREK ttom halam adás egy vietnami falusi Iskola elled A dél-vietnami háború véres történetében is szinte példátlan gaztettről számolnak be a nyugati hírügynökségek. A dél-vietnami hadsereg repülőgépei szerdán bombatámadást intéztek egy falusi iskola ellen és 37 iskolás gyermeket gyilkoltak meg. Az eset Da Nang-i támaszponttól alig nyolc kilométernyire levő Man Ouang faluban történt. A támadásnak az iskolásgyermekeken kívül több polgári lakos is áldozatul esett. Gromiko és Home találkozása Gromiko szovjet külügyminiszter csütörtökön találkozott Douglas-Home-mal, az angol konzervatív párt vezetőjével. A beszélgetés során számos nemzetközi kérdést érintettek és foglalkoztak a szovjet— angol kapcsolatok fejlesztésének kérdésével. Összesít az nj romád mtrlament Csütörtökön délelőtt Bukarestben összeült a március 7-én megválasztott új román nagy nemzetgyűlés ülésszaka. Az ülésteremben megjelentek a párt és a kormány vezetői Ion Gheorghe Mauer miniszterelnökkel az élükön. Hohlov sajtóértekezlete Az Izvesztyija szerkesztősége csütörtökön sajtókonferenciát rendezett, ahol Nyi- kolaj Hohlov számolt be Csőmbe börtöneiben eltöltött 46 napjáról. Beszámolt a lu- fumgulai koncentrációs tábor és a mahalai börtön szörnyűségeiről az éhezésről, az ellene elkövetett provokációról. Bonyolódik ______Bonn— Kairó vitája Werner kereszténydemokrata képviselő jelenleg Kairóban tartózkodik, hogy kifejtse a bonni kormány közel-keleti politikáját. Algéria és Jordánia bejelentette, hogy elegei tesz az Arab Liga határozatainak és megszakítja» diplomáciai kapcsolatokat a Német Szövetségi Köztársasággal, amint a bonni fcos> mány elismeri Izraelt. Általános valasrtasok kezdődtek Kongóban Kongóban csütörtökön általános választások kezdődtek. A szavazást „forgó rendszer” szerint hat héten keresztül bonyolítják le és az egész választás április 30-án ér véget. Ez alkalommal a nemzet- gyűlés, azaz az alsóház és ó tartományi gyűlések tagjait választják meg. X Magyar Szocialista Munkáspárt Szaboics-Szatmár megyei bizottr sága éa a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyházat Benczúr tér M. Tel. Iá—1* 16—71, 16—72. Kiadja: a Szabolcs megvet Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u, 1. Tel. S0—*«. Felelős kiadó; Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Postm ■ Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivató« lóknál és kézbesítőknél. Index szám: 23 033. Kéziratokat nem őrzünk meg tó nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmar megyei Nyomdó» ipart Vállalat Nyáregyházat Oóasa György ót L MMAs veatóőt Makrót Maatf Csökken a menetidő megyénk autóbuszközlckedésében Megyénk 237 községéből 205-ben közlekednek a MÁVAUT autóbuszai. Eddig évenként két alkalommal készítettek új menetrendet, a jövőben pedig a MÁV menetrendváltozásával egyidő- ben évente egyszer, május 30-án változik meg az autóbuszok menetrendje. — Milyen szempontok alapján készítik el az új menetrendet? — kérdeztük meg Szőke Barnától, az AKÖV előadójától. A változás lényege a vonatcsatlakozás biztosítása, ahol az igények megkövetelik és a kocsik elfoglaltsága megengedi. A legutóbbi menetrendváltozás óta 18 módosítást végeztünk el, figyelembe véve a megváltozott igényeket, az iskolák körzetesítését stb. — Az új menetrend kialakításánál egyik fő célunk a« átlagsebesség növelése, tehát a menetidő csökkentése olyan jus 30-an lep eleibe, se. Ittasan dulakodott Szabolcsi János nyírszőlős! lakos december 24-én nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott a lakásán. Az esti órákban ilyen ittas állapotban indult el rokonaival az országúton Kótaj felé. Az úton az ittas Szabolcsi belekötött a jelenlévőkbe, akik rendesebb viselkedésre kérték. Ekkor Szabolcsi rugdosta a sógorát, Sziszák Andrást, aki a rúgástól elesett, majd dtfla- kodjst kezdett vele, Dulakodás Nyitásra készül Sóstó Újabb csónakok, nyugágyak, napozópadok 114 kabint adnak át