Kelet-Magyarország, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-17 / 14. szám

Váci Mihály — a miénk! Gondolatok A zsezse-madár olvasása közben Váci Mihály minden új kö­tete jelentős eseménye mai irodalmunknak. Uj kötete „A zsezse-madár’’ emellett azért is jelentősen érdekes, mert — próza. Éspedig nem akármi­lyen. A költő Váci szépséges, érzékletes nyelve lüktet sorai­ban, a közéleti személyiség fe­lelősségteljes lelkiismeretótől lángolnak gondolatai s a szen­vedélyes igazságkereső kortárs mondja ki ezeket a súlyos, éles és igaz szentenciákat. A kö­tet tanulmányokat, cikkeket, riportokat ad közre, izgalmas külön-külön valamennyi, együtt pedig keresztmetszetben felméri a kötet mai gondjain­kat. Amikor szíikebb hazánk, Szabolcs-Szatmár tanyavilágá­nak szorító gondjairól szól, ak­kor is az egész ország lelki is­meretét mozgatja meg, s ha jobban odafülelünk, kihalljuk a szívdobogásból, hogy az egy egész új korszakért, a szocia­lizmusért dobog. Ennyi nemes veret egy köteten izgató kér­dést hagy az emberben, meny­nyire igaz? De ebben kételked­ni sem lehet. Ritka az a költő, akinek egyénisége, személyi élete, hétköznapja, álma any- nyira eggyéforrott költészeté­vel, mint Váci Mihályé. „A- mindenütt otthon” költője, a „Bodza” emlékezője, a „Szegé­nyek hatalma” kiteljesedő nagy művésze mindig és mindenütt a liöltő, aki ebben a prózai kö­tetben is a költő, akinek szíve kitárulkozik társadalmunk, a közösség gondjai előtt és ma­gába fogadja. Szerény. Mintha immár nem is ő lenne mai irodalmunk egyik legjelentősebb alakja, a közösségi gondolat legszenvedé- lyesebb képviselője, korszakot teremtő költője. Amint a kötet első részében, az „Uj baráz­dákban” vall nagy művészek­ről és kortársakról, hangja csendesen komoly, csak ntt forr türelmetlen lázassággal, ahol értetlenséggel, haladás-el- lenességgel találkozik. József Attiláról szóló tanulmányit így kezdi: „Honnan veszem a jogot, hogy hozzád folyamod­jak? Hiszen én nem voltam egyike nagyszámú barátaid­nak, nem ismertem a nyomo­rod, nem adtrim neked kölcsön se pénzt, se nadrágot...” De amikor Solohov „Feltört ugar” című művével kapcsolatban a hazai kritika itt-ott elmaraszta­ló hangjáról ír, élesedik a szava. „Az önhitt és újra me­rész polgári álláspontú kritika nem tud mit kezdeni ezzel a számára szőrös től-bőröstől ide­gen... következetesen új tör­vényű művészi világgal” — jegyzi meg Váci, majd lejjebb így folytatja: „Némely embe­rek azt hiszik: mert megma-i radt polgári életszínvonaluk, poziciójuk, — ezért úgy lát­szik — megmaradt osztályuk történelmi pozíciója is” ...s ..pusztába kiáltott szó dz ő régi kőtábláiknak tízparancsolata.“ Biztos alapállású, határozott állásfoglalás ez! S még kiál- tóbb, amikor az idézőjelbe tett irodalmi életet teszi mérlegé­re. a kötet második részében. Számunkra, szabolcsiakra legszívheaszólóbb a kötet to­vábbi része, a harmadik, ne­gyedik és ötödik rész, ame­lyekben a szőkébb ház« földje indíttatja kezében a tollat. „A mohos favödör” csodálatosan szép, tisztahangú emlékezése, melyet már jó néhány éve is­merünk. annak az elkötelezett­ségnek hangja, amely Váci és szülömegyéje között kimon­datlanul láncolódik. „— És te ittál abból a vödörből. — Na­gyon sokszor ittam. — Hát in­nen ismerjük egymást! — Igen — innen ismerjük egymást. Is­merjük annak a favödörnek a tiszta vizét — és azok szomjú­ságát, akiknek ajkai elkoptat­ták a favödör szélét.” Ez a fa­vödör a tanyai kocsma udva­rán állt, jelképesen azonban a tanyák kulturális, emberi sze­génységének kútja, amelynek egyszerű favödrét eikoptatja Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből (1919 —1929) I. kötet ság \ádirata arról tanúskodik, hogy a proletárdiktatúra leve­rése után tovább éltek a for­radalmi erők és már újak is születtek. Létüket és ujjászer­veződésüket a dokumentumkö­tetben a Kommunisták Ma­gyarországi Pártjának első röpiratai adják hírül. A KMP akkori elméleti munkásságát a kor illegális sajtójában hagyta az utókorra. 1920-ban a Proletárban. 1922- ben K orr műn ben, a huszas évek közepén az Uj Március­ban és 1928-ban kiadott Kom­munistában napvilágot látott cikkek ennek az elméieti tevé­kenységnek egyes fejezeteit mutatják. Nincs a magyar tár­sadalom politikai, gazdasági életének olyan jelensége, amelyre a kommunisták ne reagálnának. Hogy nem min­dig helyesen, azt a közreadott dokumentumok is bizonyítják. Mindez azonban nem csökken­ti, hanem emeli pártunk har­cának jelentőségét. Megmutat­ja, hogyan harcolták meg a magyarországi forradalmi munkásmozgalom harcosai — a mai fiatalok számára elkép­zelhetetlen terror közepette _ saját elméleti fejlődésüket, ho­gyan kovácsolódott ki ezekben az években nagy győzelmek és tévedések árán a Kommunis­ták Magyarországi Pártja. A huszas évek közepén a KMP-nek sikerült kitömi az illegalitás fojtogató szorításá­ból. Politikájának megnyerte a szociáldemokrata pariban lét­rejött ellenzék jelentős részét, és vezetésével új legális mun­káspárt született, — a Ma­gyarországi Szocialista Mun­káspárt, a népszerű MSZMP. Az illegális kommunista mozgalom — a helyzeté­nél fogva viszonylag kevés dokumentumot hagyott az utó­korra, az MSZMP felhasználva féllegalítása minden lehetősé­gét röpiratak és újságok gaz­dag anyagát készítette. Ebből az anyagbőségből ké­szített válogatás sokoldalúan mutatja be az MSZMP har­cát. Az MSZMP szétverése után a Kommunisták Magyarországi Pártja új fejlődési korszakba lépett. Felhasználva az előző időszak gazdag tapasztalatait erősítenie kellett szervezetét, új módon kellett dolgoznia a legális szervezetekben is. Hogy miképpen kereste a felvetett kérdésre a választ erről adnak hírt a huszas évek végén ke­letkezett anyagok, újságcikkek, röplapok. A dokumentumkötet hűen kíséri végig a magyar forra­dalmi munkásmozgalom fejlő­désének útját és a maga kor­látozott lehetőségei keretében a magyar forradalmi munkás- mozgalom harcosainak is emlé­ket állít. Olykor nem név sze­rint, de a közreadott doku­mentumok bizonyító erejével. Éppen ezért a forradalmi mun­kásmozgalom dokumentumai­nak közreadásával hozzájárul pártunk és a magyar munkás­mozgalom történetének tanítá­sához, dolgozóink szocialista tudatának formálásához, nem­zeti hagyományaink alaposabb megismeréséhez és még na­gyobb megbecsüléséhez. Sz. A. A „Nehéz emberek64 című film — a tanuk padján ! A Szabó féle görgőseke évek óla tartó közismert bonyadal- maihoz most újabb esemény kapcsolódik. A sokat vitatott eke rövidesen sorra kerülő újabb bírósági tárgyalására a „Nehéz emberek” című filmet is megidézték. A bajai bíróság a jövő év elején tárgyalja Sza­bó István feltaláló és a Bajai Állami Gazdaság perét, s a szakvélemények alapján dönti el, hogy a görgős eke valóban megfelel-e a szerződésben vál­lalt követelményeknek, jár-e díj a feltalálónak. A feltaláló Rázsó Imre pro­fesszort is megidéztette tanú­nak, a neves szakember azon­ban időközben meghalt. Meg­maradt viszont a „Nehéz em­berek” című film, amelyben éppen Rázsó professzor mél­tatja a görgős eke előnyeit, jó tulajdonságait, ezért a feltalá­ló jogtanácsosa a tárgyalásra tanúként megidéztette a fil­met. A „Nehéz embere”-et te­hát levetítik a bíróság előtt, így a magyar — s valószínűleg a nemzetközi jogszolgáltatás történetében is — első ízben egy játékfilm tanúvallomása segíti a bíróság munkáját. A vádlott Magyarul beszélő csehszlovák film A Karlovy Vary-i fesztivá­lon a legtöbb vitát Jan Kádár és Elmar Klos a Vádlott című filmje váltotta Icb elsősorban témája miatt. A film a szocia­lizmus építésének jelenlegi problémáit veti fel, és azt, hogyan lehet jobban és gyor­sabban célhoz érni ezen az úton. A vádlott egy elektromos centrálé igazgatója, akit az állami vagyon elherdálásának vádjával állítanak törvény­szék elé. Szemére vetik, hogy termelési jutalmakat adatott ., dolgozóknak, jogtalanul. Ez a módszer elősegítette a cent­rálé gyorsabb felépítését, ha­marabb lehetett működésbe hozni, és ezáltal az áramellá­tási igényeket jobban kielé­gíthették. A per folyamán világossá válik, hogy a vádlott száz százalékig becsületesen járt e', és nem fordított egyetlen koronát sem a saját hasznára abból az ötmillióból, amit fel­rónak neki. De az ügyben ugyancsak érdekelt két mun­katársa nem így viselkedett: visszaéltek az igazgató bizal­mával, nyugtákat írattak vele alá olyan pénzösszegekről, amelyeket ők vettek fel. A film érdekessége akkor sem csökken, amikor ez kide­rül, ugyanis a bíróság bűnös­nek mondja ki a két szélhá­most, és súlyos börtönbünte­tésre ítéli őket, ám az igaz­gató is három hónap fegyház­büntetést kap gondatlansá­gáért. Míg a két másik belenyug­szik az ítéletbe, az igazgató fellebbez, azzal, hogy ő nem vétett a törvényesség ellen, ha nem cselekedett volna ónálló felelősséggel, bizonyára nem a vádlottak padján len­ne, és így a gazdasági élet kárt szenved. „Ez semmiféle megoldást nem jelent — mondja — senkit nem rázunk fel álmából, ez csupán bujócs- ka-játék.” Ezzel a magatar­tással szemben az ügyész, a törvény betűje szerint kényte­len reagálni, és n vita felsőbb, fórumon tovább folytatódik. Ha beillesztjük A vádlottat a fiatal csehszlovák filmmű­vészet felvetette témák közé, Kádár és Klos filmje erősíti a filmnek, mint kora tanújá­nak izgalmas felfogását, azt, ahogyan ez a művészet az életből meríti ihletét, és dia­lektikus módon visszahat a valóságra. Ebben az értelem­ben sorolhatjuk A vádlottat a konstruktiv kritika körébe, nevezhetjük a társadalom mo­torjának. Az „őserdő orvosa“ Schweitzer elhárította a meg­hívást és — mintegy visszavá­gásként a gőgös germán fenn- héjazásra — így fejezte be le­velét: „Közép-afrikai üvdözlet- tel, Dr. Albert Schweitzer.” Schweitzer a közép-afrika Gabonban először igyekezet1 eltitkolni a háborút az érzé­keny afrikaiak elől, amikoi azonban a világégés forrósáéi az Ogové partjára is eljutott amikor az afrikai asszonyol sírva búcsúztatták az európa: és észak-afrikai hadszínte­rekre vonuló fekete katonákat maga is könnyezni kezdett. A; első atombomba robbanása pe­dig még hangosabb tiltakozás­ra serkentette az akkor már világhírű tudóst és orvost. Nobel-békedíj Schweitzer azokhoz állt, akik az emberiséget igyekeztek rá­döbbenteni az atomrobbantá­sok veszélyére, a kormányokat pedig figyelmeztetni felelős­ségükre. 1957-ben az oslói rá­dióban öt nyelven sugárzott beszédében követelte az atom­robbantások beszüntetését, s irodalmi munkásságát is ennek a célnak szolgálatába állította. „Béke vagy atomháború”? cí­mű könyvében a tudós és or­vos alaposságával mérlegelte a helyzetet, őszinte elismeréssel méltatva a Szovjetunió erőfe­szítéseit a leszerelésért és a békéért. Akkor már mint a Nobel bé­kedíj kitüntetettje jelenthette ki: „Én a béke munkása va­gyok!” S amikor Európába hívták, így válaszolt: „Kérem hagyjanak dolgozni. Én itt nél­külözhetetlen vagyok. Tovább kell építenem az új lepra-tele­pet és ehhez nagyon jól jött a Nobel-díj, sok hullám lemezt vehetek ezért a pénzért és be­tegeim tető alá kerülhetnek.” Pedig a munka, az élet az is­ten háta mögötti Lambareneben nem könnyű. Amikor a 29 éves Olga Deterding, egy angol mil­liomos lánya, csalódva az élet­ben, ápolónőnek jelentkezett az őserdei kórházba, hamarosan otthagyta Lambarenet... Mert az őserdei kórház em­bert követel, olyan embereket, mint Albert Schweitzer, az „őserdő orvosa.” Sebes Tibor Szabolcsi zeneoktatás Több mint ezer növendéké van a nyíregyházi, a máté­szalkai és kisvárdai zeneis­kolának. Ezenkívül számos általános iskolában működik zenetagozatú osztály. A megnövekedett igényeket azonban még igy sem tudják kielégíteni. Ezért évről évre egyre több művelődési ott­hon kapcsolódik be e mun­kába. Jelenleg 25 falusi mű­velődési otthonban van zene­oktatás. Felszereléssel a megyei művelődési osztály támogatja az intézményeké:. szaktanárokról a művelődési otthonok gondoskodnak. A tanulók az állami zeneisko­lákban vizsgáznak. Ily mó­don kb. kétszáz gyerek is­merkedik a zenével a megyé­ben. A kötet két dátuma a ma­gyar és a nemzetközi munkás- mozgalom történetének két fontos időpontját jelenti. Az egyik 1919. augusztus 1., a Ta­nácsköztársaság megdöntésé­nek tragikus időpontja, a má­sik 1929. augusztus 1., a forra­dalmi munkásmozgalom hábo- rúellenes tüntetésének napja. E két történeti esemény köz­ti időben szerveződik újjá a magyar forradalmi munkás- mozgalom. A kommunista pártnak mély illegalitásban és az ellenforradalmi rendszer kegyetlen körülményei küz'.f kellett kialakítani illegális tak­tikáját és szervezeti módsze­reit. A dokumentumkötet lé­nyegében ennek a folyamat­nak a bemutatására vállalko­zott. A Somogyi Munkás tudósítá­sa még arról számol be, hogy a szakszervezeti ülésen Kapos­vár dolgozói a proletariátus hatalma mellett tettek hitet, amikor a „szakszervezeti" Peidl-kormánv már egymás után adja ki a kapitalizmust visszaállító rendeletéit. Kibontakozik a fehérterror, ezreket gyilkolt, tízezereket hurcolt börtönbe, internáló tá­borokba. A kommunista, szo­ciáldemokrata dokumentumok, a hatalom urai által kiadott rendeletek és intézkedések közrebocsátásával a kötet be­tekintést nyújt az olvasónak a fehérterror hónapjaiba. Mialatt Újjáalakult a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. a mun­kásosztály legális pártja és jobboldali vezetői osztálybéké­re hívnak fel röplapjukban, a kommunista és szociáldemok­rata bányászok szervezett meg­mozdulásokban lépnek fel a kapitalista restauráció ellen. A szászvári csendőrőrs jelentése csak úgy, mint a győri ügyész­csinyes pózáii”. A tanyasi1 gyermekek továbbtanulása ér­dekében emeli fel szavát. S a zseszé-madár gyönyörű­séges, pirosán pettyezett mellű kis madarát sem azért írja' meg hallatlan tömör szép nyel-! ven, mert egy érdekes embert i akar az olvasónak bemutatni, i a madarászt. Nem. Itt egysze- í rtien Nyíregyháza iparosítását sürgeti, jól ismerve a szapora népű megye ipartalanságának fájó pontját. A Jezsi-baba problematikája a Népszabad­ban is megjelent, de másutt is írt már róla; a homokverte területek öntözéséről szól. S ahogyan szól, s amit mond, eb- j ben a gazdag kötetben, az mél- j tó folytatása a költő Váci mun- j kásságának. De nem is helyes így széttagolni tevékenységét. Ha van ember, akiben így egyesül a közéletiség és a leg­bensőbb személyes líra, érzés, az azt a ritka és nagyon érté­kes jellemzőt mondhatja el magáról, mint Váci Mihály: másokért él. Ennél embpribo, szebb, nagyobb jellemzőt, vagy jelzőt nem érdemes kutatni, nincs. Nagy öröm A zsezse-madár kötetet olvasni. Nekünk, sza­bolcsiaknak külön öröm, hogy Váci a miénk — a miénk is —, de egy kicsit mégis inkább a miénk. Nemcsak azért, mert ez a táj, ez a sokféle gonddal egyenesedő nép nevelte, hogy itt irta meg első táskára való versét titkon, ismeretlenül ta­nyai tanító korában, hanem mert ma is haza jön, ha jön és sokszor jön, s azért mégis az itteni boldogság számára az igazi boldogság. Váci Mi­hály — Miska — költészete, munkássága az országé, — az idő hozza el, hogy a határok meddig tolódnak —, de felfe­dező szeme, szelíden-hareos embersége csak a miénk — ön­ző szeretetünk parancsa Íratja ezt velem. Sipkay Barna az igazi szomjúság. A t; nya' Napjaink egyik legégetőbb kérdése, különösen megyénk­ben, ahol a lakosság jelenté­keny része él távol a nágyobb közösségek óvó erejétől. Leg- megkapóbbau talán az „Innen még nem látszik” c. riportja áb­rázolja azt a küzdelmet, ame­lyet a tanyasi embernek meg kell vívnia az élettel. Halasi Marika, nagykáta—alsóegres- kátai iskolai tanuló a riport hőse, akit nemcsak megsajná­lunk, de szívünkbe is zárunk, Váci legbelsőbb akarata szerint. Ebből is hadd idézzek, nem le­het azt se jobban, se megköze­lítőleg olyan szépen elmonda­ni, mint ahogy a költő. Marika reggele: „Marika köré seregük ez az egész elmerülő, kivesző­iéiben levő. más gyerekeknek csak leporellókban, biológiai órán kitömve és tv-ben muta­tott világ, ez a rezervátum, ez a halálra ítélt dzsungel: — a disznóólak kócossága, a kazal­aljak gizgaza, a kertalja ren­detlen nyomora, a bocibőgés szomorúságának köve a nyak­ban, a kutyahízelgés térddöfö- lése, a malacetetések sodrása, a talpak alatt a sár boszorkány­motyogása, a homok monoton mániája, a szél sivatagi kara­vánimája, a homokdombok ringató tevehátai. Jön ez az egész történelem alatti világ, az emberiség történetéből ki­vesző dolgok. lények, eszkö­zök, körülmények és már alig ismert tevékenységek, munka- folyamatok utolsó rohama — és nekimennek, húzkodják, lökdösik, húzzák a szoknyáját, vállára szálnak, megrikatják, elszomorítják a szívét, és le­döntik a lábáról, mielőtt elin­dulna.” És miért szeretteti meg Váci velünk ezt a kis ta­nyasi lányt, miért dobogtatja meg szívünket sorsáért? Talán rálátni irodalmi siker érdeké­ből? Távolról sem. Maga vall­ja „Kelet felől” című költemé­nyében: „Kik innen jönnek, mind keveslik a költészet kj­dolta, ezzel lehet majd a leg­többet, — szülei haragja, bará­tainak megrökönyödése ellené­re, az első világháború kite f é- se előtt Afrikába indult. Tudta, hogy új munkahelyén, a francia gyarmati rabságban sínylődő Gabonban teljesen magára lesz utalva. A gyarma­ti hatóságok cseppet sem örül­tek a „különcködő orvos” vál­lalkozásának. Albert Schweit­zer, a fiatal orgonaművész mindenét pénzzé tette, hogy legalább a legszükségesebb fel­szerelést beszerezze, orvosságo­kat vásároljon jövendő kórháza számára. így érkezett Lambarenebe Azóta a Grand Docteurt megismerte az egész világ, ő azonban csak néhányszor hagy­ta el az Ogové menti telepet. Az első világháború alatt a franciák fogolytáborba zárták, de Schweitzer visszatért. Ez­után már csak akkor hagyta el Lamberene-t, amikor európai és amerikai hangversenykörút- jaival szerzett, anyagi bázist kórházának fenntartásához és bővítéséhez. Felolvasó köruta- kat tartott, Bach szerzemé­nyeit orgonálta, azután sietett vissza, megüzdeni a gyarmati hatóságok gáncsoskodásával, az ezeréves babonákKal, a bi­zalmatlansággal, tudatlanság­gal és álomkórral, leprával... A francia hatóságok igye­keztek lehetetlenné tenni mun­káját, mert Schweitzer nyíltan ostorozta a koloniaüzmus ke­gyetlenségét, „ faj üldözést, Af­rika kirablását. „ kösép-afrikai üdvözlettel44 Közvetlenül a második vi­lágháború előtt látogatóba jött Európába, amikor az Atlanti­óceánon hajózva a rádióból Hitler egyik fenyegető beszédét hallotta. Még a hajón elhatá­rozta, hogy azonnal visszatér Afrikába. Elítélte a nemzeti gő­göt és a fasizmust, s amikor a hitlerizmus tobzódása idején Németországból meghívólevelet kapott, befejező sorában „né­met üdvözlettel”, Albert Ahol már nincsenek utak. ahol véget érnek az ösvények, ahol csak fatörzsből vájt csó­nakkal, piroggal közlekednek ahol gz esztendő háromszáj napján szakad a trópusi eső néhány kilométerre délebbre az Egyenlítőtől az Ogové fo­lyó partján több mint ötver évvel ezelőtt deszkabódékai ácsoltak. Kórházat építettele s varázslókkal gyógyító afri­kaiak számára a kontinens legelmaradottabb vidékén Egy halk szavú ember, aki ma­ga is ácsolta a gerendákat* biz­tatta az építőket, s gyújtotta meg a vidék első petróleum- lámpáját. Azután gyalogosan és csónakkal járta a feketék falvait, kunyhóit, igazi gyógyí­tást ígérve a varázslók és a hokusz-pókuszozó „orvosságos emberek” helyett. Lanibarene így született ötvenegy esz­tendővel ezelőtt Gabonban, az Ogové partján Lambarene, Először sárból tapasztott „kór­termekből” állt, azután egyre bővült, s ma már 400 beteget fogad be és külön 150 szemé­lyes lepratelep tartozik hozzá. S alti építette, vezette, aki a betegeket gyógyította: Albert Schweitzer, az elszászi születé­sű orvos és tudós, január 14-én ünnepelte 90. születésnapját. Az „őserdő orvosa” a Grand Docteur, a Nagy Fehér Doktor — ahogyan a gaboniak nevezik és tisztelik őt, — korunk egyik legérdekesebb, s legkiemelke­dőbb személyisége. Strasbourg- ban. majd Berlinben és a pá­rizsi Sorbonne-on tanult, har­minc éves korában már a filo­zófia doktora, teológus, ismert író. ünnepelt orgonaművész Romain Rolland elismerően írl nagyszerű Bach-játékáról. So­kan „csodagyereknek” tartot­ták, ő pedig egyetemi tanári elfoglaltsága mellett harminc­hat éves korára négy tudo­mányágban szerzett doktori ok­levelet! Már huszonegynéhánj esztendős korában elhatározta hogy 36 éves »korától minder erejét és tehetségét embertár­sainak megsegítésére fordítja És amikor megszerezte orvosi diplomáját is, mert úgy gon-

Next

/
Thumbnails
Contents