Kelet-Magyarország, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-01 / 1. szám
kellemes és hihetetlen volt az ördögi dömöckölések után. 1 Anyám megint meghatódott és mint mindig, elbőgte magát. Apám — látta az arcom, és rámkacsintott. És most jött a meglepetés. Miután a kimosott sebekbe új csöveket rakott, a sebek felületét Ultra- szép til-porral hintette be. Aztán — csak néztük, mit csinálnak — felálltak, és a gézcsíkokat egymás kezére csavarva, mintha pamutot gombolyítanak — különös, hat centiméter átmérőjű és három centiméter magas falú koszorúkat tekertek. Hat darabot. Hat seb volt a combomon. Közben Názár dünnyög- te, hány kezet, lábat kötözött, amputált már. Káromkodott. — Eh, Misái Ne félj, minden rendben. — Kész volt a hat gézkoszorú, mindegyiket egy-egy sebre szorították. A koszorúkra tették a vattapap- lant, csak aztán tekerték át a combomat a gézcsíkokkal. A sebekhez nem érhetett hát többé a vatta. 'Ultraszeptil- por fedte őket és ha átnedvesedtek, nem ragadtak a vattához. Nem tépődött, nem mérgesedett tovább. Mire a kötéssel készenlettek, elnyomott az álom. Huszonnyolc érát aludtam egyfolytában. m-lázár attól kezdve csajul ládtagként járt hozzánk. Minden szabad idejét ott töltötte, mindennel ellátott, amit csak elő tudott szegezni, hogy gyógyulásom segítse. Haemokakaót hozott nekem, ezt a kincsetérő, ritka, vérképző haemoglobindús táp- és gyógyszert, rengeteg Uitraszeptilt, annyi gézt, hogy tíz év múlva is volt belőle. Mikor az emberek melásszal éltek, ő nekem fazékkal hozta a cukrot. Enélkül nem gyógyulsz meg! — Almát kerített, mézet bögreszám. És kétnaponként egy citromot! Mindent tömött belém. Táp- be hozásomat nyomasztóan pontosan ellenőrizte. Tulajdonképpen naponként többször pontos viziteket tartott, mintha az osztályán feküdnék. Lázat mért,' hetenként egyszer súlyt mért a szomszéd tengeridarálómalomból áthozatott tizedes mérlegen. Milyen körülményes volt! — Nem báj, Misé! Ha a vesém újra megfájdult vagy egyet köhögtem, azonnal elhozta belgyógyász kollégáját. — Én sebész vagyok — mondta —, amaz biztosabban ért hozzá. — Sietni kell! Gyógyulj meg, mert én elmegyek. Májusban elmegyek. — Nem igaz! — És bizony torkunkon akadt a szó. Anyám egyszer megkínálta borral. Nehezen. elfogadott egy pohárral. Félig kiitta. — Igyál, Názár, van bor! — Mámká! Honnan van a bor? — Ne törődj vele. Názár, van elég. Cseréltem. — Miért? — Egy liter búza, egy liter bor, Názár. Názár szigorú lett. Eltolta inágától a poharat. — Mámká! Azonnal vidd vissza a bort! Te ne c eréid a búzát borra. Itt sokáig nem lesz kenyér. Misának enni kell, hogy meggyógyuljon. Sose evett nálunk semmit. Egyszer volt hajlandó a disznótorra eljönni a nővérrel és a belgyógyásszal, de csak azzal a kikötéssel, hogy az italt ők hozzáír. Esténként, ha ápolásommal végzett, már sokszor a nyakába akasztotta a harmonikát és nyekergett, kínlódott. Pirult, szégyell te magát, de biztattam. Május első napjaiban kivitetett az udvarra, apám és az öcsém cipeltek ki. Szánalmas cirkusz volt. Názár hozott a lakásáról egy hintaszéket, abba ültettek. Szédültem, hányinger gyötört. Hat hónap óta vízszintes testhelyzetben éltem. De most ott kellett ülnöm negyedórát. Názár ragaszkodott hozzá. Aztán egyre többet. Esténként és reggelenként — eddig is — tornáztatta a lábam; Felemelte behajtotta, kinyújtotta. Ti: percig. Először üvöltöztem Félévig bénák voltak az izmaim. a térdem dagadt fada rab. Tépődtek az izmok, de ő ürelmesen kínozott. Az udvari levegőzést is követelte. E gy hét múlva aztán a hintaszékből felemelt ő és az öcsém. Hónom alá karoltak és vittek. Én mint a izalmával tömött báb. Lábaim lógtak, mintha rongyból lettek volna. Názár kiabált. — Lépjél rá! Próbálj lépkedni ! De hiába léptem volna, nem éreztem, hogy talpam, lábam van. Idegeim sem működtek. Csak fityegett ez a két érzéketlen rongy. Utáltam. — Misái Nem érted? Járnod, mozognod kell, mert megbénulsz! Teljesen megbénul a lábad, ha még most sem tudod mozgatni. Állj rá! Lépj! De bizony csak napok múlva éreztem, hogy a talpam alatt föld van. Hangyák tépték az izmaimat és szánalmasan összecsuklottalc a térdeim. Hányszor kiáltoztam. — Hagyjuk abba, nem megy! Szégyellem! — Hány nap és mennyi veszekedés, nyögés, őrült türelem kellett ahhoz, hogy támogatásukkal megálltam a lábamon egy-két másodpercre. Aztán, amíg az ágyamtól az asztalig léptem. Ketten tartották körém a karjaikat. Egy lépés volt mindössze. Egy lépés! Megtettem s rárogy tara az asztalra. Aznapra Názár is elegendőnek tartotta ezt a teljesítményt. így tanultam meg járni újra. Nehezebben, mint egy kis gyerek, mert nekem elesnem sem volt szabad. És Názár erőszakos volt. tornáztatott, káromkodott, biztatott, és az öcsémmel együtt cipeltek hetekig. Végül is egy hónap alatt annyit elért, hogy egy-két lépés erejéig egyik támogatóm karjai közül a másikba tudtam esni, bicegni. — Nem baj! Megmozdult a lábad! A többit már ti is el- végzitek. Egy hét múlva Bécsbe helyezték.-‘- Názár. Vidd el a harmonikát! Mi örülnénk. Názár vidd el! — Mi marad neked, Misa? Még nagyon sokáig szükséged lesz rá! Hát kerítettünk neki egy másik, ugyanilyen harmonikát A vasutas zenekar harmonikusának volt kettő. Ki tudja, honnan szerezte. Több mázsa búzáért és kukoricáért. olajért, mindenféle holmijainkért — nekünk adia. Mikor búcsúzni jött — elé tettük. — Nézd, van még egy. Nekem is marad. Ezt fogadd el. Hiszen már játszani is tudsz, Názár! Az asztalon volt a két har- monlka. Názár nézte a har- i monikát, az arcunkat. Durva ■ katonaköpenye felhajtókáját szeméhez emelte, hozzámjöit, az ágyhoz, átölelt sokáig, aztán mamkát, apámat, öcsémet. Mindenki hallgatott, csak anyám fújta az orrát mindig. Apám csendben szidta. — Misa, Misá, ne hagyd el magad. Állj talpra. Jön a tavasz, Misá! Felkapta a harmonikát, kisietett. Teherautó várta. A távolodó autóról hallatszott, hogy Názár máris nyöszögteti a harmonikát. E gy hónap múlt el. Éjszaka volt. Olvastam. Egyszercsak verik az abalkot. Anyám felugrik az ágyból. Kinéz. — Jaj istenem! Egy orosz. Mit akar? — és kinyitotta az ablakot. — Mámká! — Názár borult a nyakába. — Misá hogy van? Beengedtük. — Názár! Hát te, hogy kerülsz ide? — Gépkocsival megyünk hazafelé, a tokaji hídon át. Ott van a pihenő. Lába-lába jöttem, csak harmincöt kilométer. Azonnal kell visszamenni. Misa, akartam látni, hogy vagy? Egy óra múlva útnak is eredt. Most már én kísértem a kapuig. Éjszaka volt. Elment. Már nem is láttuk a sötétben. — Hé! Názár! Hová is . mégy? , — Murmanszkba. — írjál! — írok, Misa! Sose írt. Sose hallottunk ■ róla többet. Szilágyi György: Hova tűntek...? Egy kérdés gyötör már évek óta, melyre tőletek választ várok, áruljátok el, talán tudjátok: hová tűntek a proletárok?... De tényleg. Mondjátok, hová tűntek? Hiszen itt egykor, nem is régen, annyi proletár volt az országban, amennyi csillag van az égen... Heteken át kijártam egy gyárba. Kiderült, hogy hiába járok; a munkásosztályt megtaláltam, de eltűntek a proletárok...! Vidéken csupa téesz paraszt van. Azok meg, akik Pestre járnak: háztáji menyecskék, kalmár kofák, nem nevezhetők proletárnak... Elmentem még a kápolnába is! (Ebből ma nem származnak károk) De igy szólt a pap: „Csal: Isten tudja, hová tűntek a proletárok...’’ Sokezer autó robog az utcán, (ettől van a forgalmi válság) a volánnál nem tőkések ülnek, de kik? hol van a proletárság?! A keresgélést nem hagytam abba, benéztem egy budai bárba: láttam fülorvost, kazánkovácsot, de nem ütköztem proletárba... Az áruházban, mely azonos volt egy ostrom alatt tartott várral, a tömegben még véletlenül se találkoztam proletárral... A lóversenyen ezrek tolongtak; vésztők, nyerők és bukmékerek, proletárt viszont egyet se láttam, erre, ha kell, esküdni merek!... A lilacsernpés gőzfürdő mélyén, mint a rákok, pirosra főzve, nem proletárok. — reumások heverésztek a sűrű gőzbe’... A Gundelnál egy asztaltársaság — fütyülve a tetemes árra — kacsát, fogyasztott!, de közöttük sem akadtam éhes proletárra... Egy építkezésen kergetődztek munkaidőben vidám párok: malteroslányok és ácslegények. (de) ezek sem voltai; proletárok...! Szemügyre vettem az ifjúságot, jólöltözöttek, tiszták, nettek; ivari tanulók, gimnazisták, (de) a proletárok hova lettek?! Kik állnak sorban olasz vizűmért? melyért magam is sorban állok — Kik vesznek bútort és hűtőszekrényt? A nép! — de kik a proletárok ...?! Kik nézik meg a magyar fimeket? Kik isszák gyümölcsként a kátrányt? Ha nincs proletár, kiknek jeleni ez országszerte többnyire hátrányt ...? Kik lottóznak? Kik hizlalnak sertést? Ki tart papagájt, vagy kanárit? Tudom, a lakosság, node akkor voltaképpen ki proletár Itt?!... Ki proletár? Senki. Mégis vallom, ha a tényeket veszem sorra; a költő is egykor erre gondolt, ilyen proletár utókorra! Ahol a szó a tettel egyezik, mint e versben a sok fura rím, s proletárt már csak a lexikonban találni, hölgyeim és uraim...! Uj esztendő, új magyar íütnek Januárban mutatják be as ÍGY JÖTTEM című filmet. Jancsó Miklós alkotásának főszerepét Kozák András cs a fiatal szovjet vendégművész, Szergej Nyikonyenko alakítja. A felszabadulás történelmi napjait örökíti meg a HA7.ÁL- KANYÁR, s több más sikeres film rendezőjének. Bokor Péternek új, egész estét betöltő dokumentumíUmje. az ÉJSZAKÁRA HAJNAL (Fejezetek a felszabadulás történetéből). A figyelemre méltó film kitűnő rendezéssel, sok eredeti, még nem ismert dokumentummal és híradó felvétellel, s a történelmi eseményeket átélő emberek visszaemlékezésével ér el nagy hatást. A Tanácsköztársaság kikiáltásának 43. évfordulója alkalmából mutatták b=" Rényi Tamás DÉLTŐL HAJN ’' című filmjét. Fiiszéfén’fii R jíor István. Szegedi Erika Kon ez Gábor, Szakáts Miklós. Az új év első nagy ad ének bemutatói közt szo-eoel Hintecb György R4B Ü.to? című filmje. A cirnsszreDet Kálmán György játssza. II. József: Pager Antal. Szabó L«t- ván ÁLMODOZÁSOK KORA (FELNŐTT KAMASZOK' című első játékfilmje fiats! értelmiségiekről szói: főbb szerepeit Béres Ilona. Bálint András fh.. Halász Jutka játsszák. Aktuális, mulattató témát dolgoz fel Bán Frigyes KÁR .4 BENZINÉRT című vigiáíéka, amelyben Vass Éva. Kállai Ferenc. Kibédv Ervin. Garas Dezső, Pécsi Sándor. Szemet Mari játszik. A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI című kétrészes színes, cinemascope film eg' műsorban jelenik majd meg. Vita a megyei képzőművészetről válogatott. Tárgykört tekintve, változatosságot nem kínál a bemutatott anyag — főszerepet játszik a táj és csendélet — variációit szinte ugyanazon témára. Ez azonban nem tekinthető hibának — a hely- hezköíöttség eredményezi a közvetlen környezet festői felfedezését s ezen keresztül az artisztikum megtalálására kifejlődő érzéket. A festők: Berecz András, Huszár István, Kerülő Ferenc, Pál Gyula és Soltész Albert mindkét műfaj gyakorlatait bemutatták. Szűkebb pátriájuk, vagy egy-egy művésztelepen eltöltött rövidebb idő szolgált ihlettel. Megoldásaikban kitapintható hagyományok ismerhetők fel. A realizmus közelébe sorolható képek mellett szép számmal fordulnak elő pl. a Barcsay-féle konstruktív irányt követők munkái is. A sokszor ismételgetett pa_ rásztházak, utcák, szénaboglyák azonban eléggé vérszegény művészi vénára vallanak. Utalnunk kell itt a tájkivágás helyességére, témaválasztásra, a megtalált tájrészlet művészi megoldására, ezek együttesen eredményezik a művészi összhangot, mely tartalom és forma harmóniájából sugárzik. Berecz András lendületesen fogalmazott Jegenyék c. olajképét tiszteletreméltó igyeke. zet hatja át, két csendélete közül a Margaréták színhatásával, a Fehér bögre erőteljes ecsetkezelésével megint más stílusirányba való kalandozásaira utal. A Lópatkolás nézőpontja bár kevéssé szerencsés, örömmel üdvözöltük, mint ritka és becses igyekezetei a kiállításon a falusi élet megörökítésére. I SOLTÉSZ ALBERT mértéktartó színekkel megfogalmazott akvarelljei, szerény utcarészletek, egy-egy házportré , úgy tekinthetők, mint becsületes vázlatok, kísérletek. Több tussrajzán azonban nem tudott megbirkózni a látvánj konstruktiv rend szerinti cso- ■ portosításával, ennek következtében itt-ott zavaros a megoldás. A magas, fehér fa] előtt lovaival bíbelődő kocsi- . sát sokkal frissebbnek talál- i tűk, ugyanígy az egyik, erőteljesebb színekkel megoldott Tokaji részletét is. Pál Gyula nem egy művé- i vei valóságos Nagy Istvár ; igézetében él, ahogy ezt néhány bemutatott képe tükrözi. Monoton, sötét színekkel testesítette meg a Várakozó asszonyok alakjait s ugyanilyen az Asszonyok megoldása is, ahol az előbbi szereplők perspektivikusan háromszögbe komponáltan, háttal egymás mellett helyezkednek el. A művész harca önmagával, az alakuló kompozícióval, színek összhatásával nyilvánvaló és sokkal több segítséget érdemelne, hogy végig- vihesse, kiteljesíthesse festői vágyait. Kerülő Ferenc az ifjú nemzedék erőteljes reménysége mindössze három alkotással szerepel. A két színezett tusS- rajz Füredi ház és a Csónakok, dinamikájával figyelemre méltó, de olajképe a Vásári bódék virító, vörös-sárga- kék színpacnikkal még iehig- gadásra vár. SZÁNDÉKOSÁN hagytuk utolsónak Huszár István műveinek tárgyalását — aki olaj képpel nem is szerepel — mint grafikus azonban a legtehetségesebb ígéret a kiállításon. A tussal és aszfaltkrétával váltja valóra művészi álmait. Mindkettővel igen jó érzékkel bánik. Kisméretű finom, lírai női ábrázolásai, EZEN AZ ŐSZÖN is, mint nőst már az egymást követő esztendők során a megyei cözpontok képzőművészeti kiállításain a vidéki és fővárosi /endégművészek azon legjobb alkotásaival találkozhatunk, melyek a legutóbbi hónapod alatt láttak napvilágot. Szolnokon, Vásárhelyen, Miskolcon és Nyíregyházán — szerte az országban festők és grafikusok, szobrászok és iparművészek tárják a közönség elé művészi elképzeléseiket. Évről évre megállapíthatjuk, hogyha óvatosan bár — lépnek előre művészeink s új tehetségek is bontogatják szárnyaikat, így nincs okunk keseregni a sokszor ismételgetett „ujjgyakorlatok" láttán sem, mert a szerényebb igényű munkák mellett a tehetség felcsillanása kárpótlást jelent számunkra. A nyíregyházi tárlaton csupa helybéli művész mutatja be tudását, s mint mindenütt, itt is heterogén a művészi termés. Egységesen tudatos érzékeléssel nem találkozunk itt sem, egyedül Vásárhely kivétel, ahol a művészek munkái — jórészt az átalakulóban lévő falusi élet ábrázolására — érzékeny reakcióknak tekinthetők. A vidéken élő művészek, bár közelebb élnek ezekhez a problémákhoz, sok esetben a technikai felkészültség, a nagyobb koncepció hiánya fosztja meg őket attól, hogy maradéktalanul juttathassák kifejezésre elképzeléseiket. Sok esetben ezek a művészek nagy áldozatkészségről tesznek tanúságot, amikor szivósan ragasz, kodnak művészetük folytatásához, mivel legtöbbjük mesz- sze a fővárostól — sőt megyei központtól is — tanít, vagy dekorál a több szabad idő, vagy továbbtanulás legkisebb reménye nélkül. Legtöbbször magárahagyottan, társtalanul, a már megtalált kifejező eszközök birtokában, fejlettebb tudással rendelkező művésztársakkal folytatható termékenyítő viták nélkül, múzeumok, képtárak, kiállítások látogatásának gyér lehetőségével, küzdelmes művészi útkeresés az osztályrészük. Mégis felülemelkednek a nehézségeken, — ahogy ezt a nyíregyházi tárlat 5 kiállító művésze is bizonyítja. A TÄRLATRA BEHÍVOTT művészek munkái közül a Képzőművészeti Alap zsűrije mint pl. ÉVa vagy Krúdy művekhez készített illusztrációi egyéni felfogásból születtek. Nagyméretűek az asztalikréta lapok, monumentális, helyenként Picasso reminiscenciá- icat hordozó alkotások. mint pl. az Érem, mások, mint pl. .. a Munkás, vagy Ady: Úri szűz dicsérete c. illusztrációja szinte szobrászian modelláltak. Kár, hogy a szenvedélyes hanghordozás időnként nehezen érthető megoldásokhoz ia vezeti. Nem kétséges. hogy Huszár kiválóan alkalmas lenne monumentális elgondolások valóra váltására. A megye egyre fokozottabb ütemben emelt középületeinek díszítésére általában több esetben kellene igénybe venni a helybeli művészeket. Így a megrendelt feladat lelkiismeretes teljesítése közben hagvohb lépéssel juthatnának előre művészi pályájukon s az állami támogatás révén nagyobb megbecsülést is szerezhetnének. Telepy Kataün műtörténész, Műve'ődésügyi Minisztérium múzeumi főosztálya és a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa Fodor József: Uj utak Óh új utak, szabad határok, S ha tetszik, vad víz, domb, avagy árok, Hol lábam tovalép! Űj út szabadsága, enyém te, Töltsd, hozd új s új csudád elémbe; Ballagni, nézni szépÓh új s új zsákmánya a szemnek, Tájak, amint víg-szállva tűnnek. Tettel teljes napok! Kéz, láb még friss készsége, ép szem, Mindennel mindent és egészen! Ér zeng, a szív lobog. Óh tettek és szavak, s a térnek Végtelenjei! Meddig érnek Léptek, utak s a vad Képzelések, eszmék ragadnak; Tájaknak, még nem volt sza vaknak, Hívó a tér, szabad. Mint friss, ép árboccal a Minden Partján, indulni újra, menten, Elem és vágy emel — Míg lehető és lehetetlen Fog még, percig, száz ismeretlen képzelt izeivel!
