Kelet-Magyarország, 1964. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-02 / 282. szám

„...hol adják a babakelengye kiutalást ? " Az újszülött apja bekopog — „ Csak van valami igazam “ — Egy délelőtt a városi tanács folyosóján ö volt az első Hatodik esztendeje a nyíregyházi tanyavilágban — Megosztott hét Vajda’bokor és Sóstóhegy között A városalapítók utódai itt élnek Nyíregyháza tanyabok­raiba«. A felületes szemlélő, aki csak e sajátos tanyai te­lepüléseknek a romantikájá­ra kíváncsi, könnyen azt hi­heti, mit sem változott a tir­pákok élete az évek során. Molnár Bertalannak, a városi tanács vb. vajda-bokori és sós­tóhegyi kirendeltségvezető­jének is furcsa volt. Tótul köszöntek — Igen, mert tótul kö­szöntöttek, így beszéltek hozzám — magyarázza. — Nem egyszer megtörtént, hogy el­hívtak valamelyik tanyába igazságot tenni. Már óra hosszája beszéltek, perleked­tek, s én nem értettem sem­mit. Végül mondtam, hogy most már magyarul is mond­ják d, miről van szó. Ne­vettek, mert megfeledkez­tek arról, hogy én nem ér­tem a nyelvüket. Hetedik esztendeje élek közöttük. Elegendő idő ahhoz, hogy ma már megértem, mit be­szélnek, s gagyogni is tudok valamit tótuj — mondja. Molnár Bertalan azonban nemcsak a nyelv okozta ne­hézségekkel küldött meg. Megszerette az embereket, azok meg őt. A két kiren­deltség körzetében több mint négy és fél ezer lélek lakik. Ennyi ember gondjáról-bajá- ról gondoskodik. S neki mindenhez érteni kell. — Vajda-bokorban kedden, csütörtökön és szombaton, Sóstóhegyen pedig hétfőn, szerdán és pénteken van hi­vatal. Eléggé szétszórt a te­lepülés. A Vajda-bokor 21 tanyabokorÖól áll. Gyalogol­hat az ember; Hetvennégy motoros Hivatalos idő? Csak papí­ron. Kiírva á kirendeltségek ajtajára. Ha valami baj van éjszaka, hajnalban is felkel­tik. — Küldjön vissza őket? — Hisz gyalogoltak 10—15 kilo­métert. Sokat segítenek a tanyafelelősök. Ez minden ta­nyának van. Egy részük ta­nácstag is. Postát, idézést, fontosabb és sürgős iratokat ők viszik az emberekhez, Ezek csak belefújnak „ kürt­be, összejönnek az emberek, s ha közmunkáról van szó, télen hóakadály megszünteté­séről, vízlevezetésről, pár perc múlva már jönnek is. ö meg gyalog, motoron megy, mikor hogyan lehet Molnár Bertalannak min­denhez értenie kell. Esket, anyakönyvez, mezőgazdasági ügyekkel foglalkozik, szerve­zi a tanfolyamokat. Ott la­kik a Vajda-bokorban egy domb tetején. Mindenki is­meri, s ha valami baj van, csak neki szólnak. — Néhány évvel ezelőtt még nem volt a tanyabok­rokban villany, a városba jártak a fiatalok szórakozni, moziba, ott esküdtek, s itthon sátrakban tartották a bálo­kat. Ma már változott a helyzet. Régen úgy tudták, hogy ezek az emberek eléggé maradiak, s a ló a mindenük. A technika, a fejlődés rájuk is hatással volt. Ez év augusztusában szerveztem egy motorvezetői tanfolya­mok Mit gondol, mennyien jelentkeztek? Hetvennégyen, s csaknem mind sikeresen le­vizsgázott. S van mindnek motorkerékpárja is. A sikeres vizsgát megünnepelték. A szakmunkásképző tanfolyam második évfolyamán 34-en, a harmadikon pedig 28-an ta­nulnak. Most fognak vizs­gázni. Lámpák helyett villany Lámpák helyett villany vi­lágít a nyíregyházi tanya- bokrokban. Igaz, még nem mindegyikben. A Benkő-bo- korban a jövő évben gyullad ki a fény. A Vajda-bokorb3 iskola és orvosi lakás építé­sét tervezik. — Ha lassan is, de itt is változik az élet — jegyzi meg a fiatal kirendeltségve­zető. — S öröm látni, hogy megvan az összefogás. Ta­vasszal három házat elöntött a víz. Akkor sem maradtak tétlen az emberek. Megszólaltak a kürtök, jöt­tek tíz—tizenkét kilométer­ről is segíteni. Molnár Bertalan ment első­nek. (FvE.) Kapcsolat a szomszédos országok műszakijaival A MTESZ jövő évi programjából (Munkatársunktól) Az MTESZ Szabolcs-Szat- már megyei intéző bizottsága hétfőn ülést tartott. Többek között tárgyajtak a műszaki értelmiségiek jövő évi külföldi tanulmányútjainak, tapasztalatcseréjének meg­szervezéséről, lehetőségeiről. A jövő évben kevesebben, de hosszabb időre és határozott tudo­mányos, kutatási céllal lá­togatnak el más országok­ba. , — Bácsi, tessék adni har­minc fillért! Szurtos, foltozott térdű, hat év körüli, feltűnően élénk fekete szemű fiúcska szólított meg az emberforgatagban. Te­kintetében egyáltalán nem valami szánalomra méltó es- doklést láttam. Volt benne va­lami parancsoló, követelő, amelytől szinte úgy éreztem, hogy tartozom azzal a har­minc fillérrel. — Hm. Miért éppen ennyit kér? ügy látszik, ez lehet az az optimális összeg, amely leg­inkább megnyitja az embe­rek pénztárcáját. (Gyakorlat­ból tudhatja.) A pénzt oda­adtam, talán mert tetszett a fiú magabiztossága, de az is lehet, hogy csak szabadulni akartam. Meg sem köszönte, csak gyorsan előreszaladt a járdán. Kövér, közömbös kinézésű fagylaltos lóbálta csengőjét egykedvűen triciklijére tá­maszkodva. Nem ment az^ üz­let. Borús, eső utáni hűvcs délután volt. Az én harmincfillérrel párt­fogoltam tolakodőan nyújtot­ta tenyerében pénzét a fagy- laltosbödönök fölé. — Nincs csak harminc fil­lérem. Tessék adni érte egy fagyit. UTCÁN — Mars! — volt az egyér­telmű válasz. — O, de Igazán... a bácsi­nak annyi fagylaltja van... Csak nem akart tágítani. A kövér ember, mint akit sem­mi sem tud kizökkenteni nyu­galmából, egykedvűen, min­den felháborodás nélkül rea­gált: — Kell egy pof? — s kéz­fejét invitálásképpen elörele- gyintette, egyben jelezve a távozás idejének bekövetkez­tét is. S baj, azaz hogy nem is a haj itt kezdődött, mert ezzel a csöppet sein eredményesnek mondható mozdulattal feldöntötte az aprópénz befogadására hiva­tott Clark eérnásdobozt. Az érmék csörömpölve hullottak szanaszéjjel, még a járókelők közül is felfigyeltek rá né- hányan. Az elevenszemű fiúcska reflexszerűen ugrott a tovaguruló forintok után. Mi­kor minden összeszedett pénzt a dobozba rakott, egy bű­vészinas ügyességével forgatta kézfejeit a megrémült tulaj­donosa előtt, bizonyságául, Sértett igazságérzet ilyen jól, fvagy valami okból összetűztek vezetőikkel. Most azonban ne boncoljuk az oko­kat Elég annyi, hogy az elis­merés nem születhet szubjek­tív érzések alapján, mert ha így születik, az nem értékelés s buzdítás helyett épp ellenkező indítást vált ki: ellenkezést, elégedetlenséget. S az elégedetlenséget nem elsősorban az anyagiakban el­szenvedett hátrány élesztgeti. A prémium, a jutalom csak egyik kifejezője a megbecsülés­nek. Az érdemtelenül kiadott ju­talom, dicséret, prémium és a megérdemelt jutalom vissza­tartása nemcsak az illető dol­gozó önérzetét sérti, hanem munkatársainak, a többségnek igazságérzetét is. És ez a fon­tosabb. Társadalmunk nyilván­való, közérthető igazságokra épül. Az egyik ilyen igazság: az érdemel nagyobb megbecsü­lést, aki több hasznosabb mun­kát végez a társadalom érdeké­ben. Másszóval: az kapjon el­ismerést, akinek jár. S akinek jár, attól ne sajnálja senki, mert szemben találja magát a többséggel, a társadalom igaz­ságával. Az pádig erősebb, mint a szubjektivitás. S. B. sajnos előfordul — nemcsak egyes emberekkel, hanem bri­gádokkal, egész termelő egysé­gekkel is. Gyakran elegendő egyetlen ember sérelme, hogy mások abból következtetéseket vonjanak le, általánosítsanak saját munkájukra is. „Ha x munkája csak ennyit jelent, akkor mit számít a mienk?’1 S a viszonylatokhoz rendszerint alapul szolgál egy érdemen felüli elismerés is. Leggyako­ribb, hogy nem az kap jutal­mat, prémiumot, aki legjobban megérdemelné, nem azt a bri­gádot emelik ki munkája alap­ján, amelyik megdolgozott ér­te. Lehet ennek az alapja egy- egy felelőtlen, elhamarkodott értékelés, lehet azonban szán­dékosság is. „Dolgozhatunk mi akármilyen jól — mondta egy üzemrészvezető egy nyír­egyházi társaság beszélgetésén, — akkor se mi leszünk a ki­tűnőek.” A mulasztás, az elha­markodott véleménykialakítás még javítható. De a szándékos­ság már nem. Az emberek megérzik az igazságtalanság mögött a szándékot, s erre nincs elnézés. A szándékosság mögött pedig lehet személyi viszály, lehet egy régebbi sé­relem, lehet puszta előítélet azok vagy az iránt, aki, vagy akik azelőtt nem dolgoztak Furcsa dolog, épp egy or­vos panaszkodott mostanában arról, hogy az intézmény, amelyben dolgozik, pontosab­ban ennek az intézménynek a (vezetősége nem értékeli az ő munkáját. Hogy ez mennyire elkeseríti. Pedig munkája nél­külözhetetlen az egészségügyi intézményben, más osztályok tevékenységét egészíti ki. Érzé­se szerint jól dolgozik, de nem látványosan. A megbecsülés hiánya anyagi helyzetére is hátrányos. Azért kezdtem így: furcsa ez, mert orvosaink zöm­mel anyagiakban nincsenek hátrányos helyzetben. Ha egy orvost, pontosabban főorvost is bánt, ha egyébként teljesen független és önálló munkásságát nem értékelik érdeme szerint, ha szóvá teszi, hogy éz anyagiakban is hátrá­nyos, akkor mit mondhatnak azok a kisfizetésű dolgozók, akik nem önálló munkakörben végzik nehéz munkájukat. Ez­zel nem akarom csorbítani a sérelmet, ami a főorvos önér­zetét éri. Az önérzetében meg­bántott ember, legyen az bárki, bárhol, egyformán szenved, s egyformán jelentkeznek a kí­sérő tünetek, a munkakedv csökkenése, a kezdeményezés bátortalansága és az elégedet­lenség. Ez előfordulhat — és ; Hétköznap délelőttökön zümmögő méhkashoz hason­lít a városi tanács folyosója. A kilincseken egymást vált­ják a tenyerek: panaszosok, kérvényezők, ügyes-bajos dol­gaikat intéző nyíregyháziak jönnek, mennek. Ügyfelek — így nevezi ezeket az embe­reket a hivatalnoknyelv. Ügyfelek, naponta több szá- aan. Az első emeleti folyosón té- »vázó vasutas egyenruhás Eérfi nézegeti az ajtókon lé­im piros üveglapok feliratait. „Fér még a rubrikába!“ — Nem tudja hal adják a labakelengye kiutalást? — fordul hozzám és tanácsomra bekopogtat a kereskedelmi osztály ajtaján. Aztán eltelik ragy öt perc, s az „ügyfél”, íz újszülött apja mosolyogva íön ki az irodából: — Ezt gyorsan intézték. Meg is kaptam a négyszáz forintos kiutalást. Csáki Sándor mozdonyfű­tő hatodik gyermeke 24-én született. — Fiú. De azt sem bánnám ha lány lett volna. Egy lányom és öt fiam van. Előveszi a személyazonossági­ját és mutatja a gyerekek születési éveit: — 1954, 1955, 1959, 1961, 1963 és 1964... — sorolja és hozzáteszi: — még ugyan­ennyi belefér a rubrikákba. —■ Ezelőtt a feleségem in­tézte a kiutalást, de most még benn van a kórházban és én először járok itt. Miért nem lehet hamarabb ? GaJ?u!ya János már job­ban ismeri a városi tanács folyosóját. Nem először ki­lincsel a pénzügyi osztály aj­taján. — Hatvanegy óta vagyok tszcs-tag a nyíregyházi Bes­senyeiben. Nem volt velem azóta sohasem baj, mindig tudtam a kötelességemet. Ta­valy az adómnak csak a 90 százalékát fizettem be, ezért megvonták tőlem a 20 száza­lékos kedvezményt — magva­rázza az idős parasztember és zsebéből zsineggel összekö­tözött, szakadozott iratcso­mót húz elő, — Itt vannak a papírjaim. Alig ismerem ki magam be­lőlük. Valóban az első hivatalos írást tavaly kel térték, az utolsót a.z idén. — Nem értem én ezt. Miért nem lehet hamarabb elintéz­ni az ügyemet? Most is art mondták itt a pénzügyön, hogy fellebbezzek. Ha egyszer itt is biztatnak, akkor csak van valami igazam. Csak miért, nem mond iák meg ke­rek perec a dolgokat... A földszinti folyosón is nagv a sűrgés-for?ás. Ki-be “csukódik a gyárrrfjf$i hivatal ajtaja, egyesek dolguk végez­tével betérnek a büfébe. Dél felé jár az idő. A munkaköz­vetítő ajtaja előtt már nem áll senki. Ma itt nem volt nagy forgalom. Az új gyárak óta egyébként is csendesebb ez a hely. Az anyakönyvi hivatal fe­lől négy „ügyfél” közeledik — doigavégezetlenül, őket nem a hivatali bürokrácia szólította fel arra, hogy még- sgyszer jöjjenek: a vőlegény falíehér arca árulta el az myakönvvvezetőnek, hogy az ifjú férjjelölt ittas. A sza­bályok szerint így nem köt­hetnek házasságot. Az egyik íanú a közeli Jegeskébe tá­mogatja barátját. Egv-két íupla után hátha sikerül az sslsüvő! Elhalhatott adatváltozás A szabálysértési előadó aj­tajánál három fiatalember várakozik. Ok már túl van­nak a tárgyaláson, társukat várják, aki most benn iz- aad. — Nem jelentettük be az adatváltozást a „kiegen” — mondja az egyikőjük — nem is gondoltam, hogy ez lesz belőle. — Hatszáz forintra bírsá­goltak — folytatja bosszúsan a másik — de azt mondták lehetett volna több is a bün­tetés. Nem érte meg. Beszélgetésünket az irodá­ból kilépő magas szőke fia­talember szakítja félbe. — Háromszéz! — jelenti társainak és együtt elindul­nak lefelé a léncsőn. Dél elmúlt. Elcsendesednek a városi tanács folyosói. Az ebédszünet után megkezdik a délelőtti ügyfelek panaszai­nak ügves-baios dolgainak, a város problémáinak intézé­sét. Szilágyi Szabolcs Diszpécserszolgálat A MÁV-tó! \árnak segítséget az északi alközpont építői földből. Akkor a gyorsaságra felfigyelve nagyon sokan nyi­latkoztak elismerően. Most vi­szont joggal csóválják a fejü­ket, hogy a nagy lendület csak eddig tartott? „Segítséget kérünk a panel- szállítás meggyorsításához” — írták akadályközlő levelükben az északi alközpont dolgozói. Mi kérésüket továbbítjuk a MÁV-hóz. Reméljük, nem eredménytelenül! S. E Az északi alközpont építői jelentették: három épület, ösz- szesen 130 lakás tető alatt van. ötvenhat lakást 22 nap alatt minden eddigi normát felülmúlva rekordidő alatt sze­reltek össze. A három épület­tömbben megkezdték a téliesi- tést. A téliesítés lehetővé te­szi majd, hogy a lakások jóval a határidő előtt elkészülhesse­nek. Tájékoztatást kaptunk ar­ról is, hogy további három épület, illetve 77 lakás össze­szerelése decemberben szintén megtörténhetne, ha az építők a Felsözsolcán tárolt kész pa­nelokat megkapnák. November 24-én „Hat tömb helyett, csak öt a stadionnál” című cikkben már szóvá tet­tük az építők gondját azt, hogy munkájuk folytatásához a MÁV szállítási osztályától várnak segítséget. Jelenleg — és már két hete — az északi alközpontban dologtalanul vesztegel a két óriásdarú, az építkezés dolgozói panel hiá­nyában csak szükségmunkákat végeznek. Az északi alközpont építése — nyugodtan lehet mondani —, nemcsak az építőipari mun­kásoknak, de az egész városnak szívügye. Nemcsak a lakásra és beköltözésre váró több mint 200 család kíséri figye­lemmel az építkezés további ütemét, azok is, akik bár ér­dektelenek, de látták, hogy a három épülettömb szinte egyik napról a másikra nőtt ki a Társasutazásokat a korábbi évekhez képest kevesebbet szervez az MTESZ központja. Ilyen jellegű utazásokat a helyi intéző bizottságok in­dítványoznak. A külföldön rendezendő tudományos konferenciák­ra az idén a vidéki műsza­ki értelmiségiek közül is többen juthatnak majd el. Az MTESZ központja je­lenleg kutatásokat folytat, hogy mely államokba és mely tudományos területekről küldjön tanulmányútra mű­szaki értelmiségieket. Az MTESZ nyíregyházi in­téző bizottsága tervbe vette, hogy a megyénkkel határos or­szágok műszaki szakem­bereivel, illetve tudomá­nyos egyesületeivel kap­csolatot teremt. Szovjet és csehszlovák mű­szakiakat kívánnak meghívni tapasztalatcserére, illetve nyíregyházi műszaki értelmi­ségieket tanulmányútra külde­ni. hogy egyet sem tett el. Ér azonban láttam, hogy egy két­forintos a járdaszegély mellet­ti tócsába gurult. A fiú is lát­hatta, mert rögtön terpeszbe állt a tócsa fölé, kisajátítva azt magának a benne tudotl értékkel. Tekintetünk találko­zott, de úgy láttam, egy csep­pet sem bosszantja, hogy tu­dok a dologról. Barátságosai rámhunyorgott, ezzel engerr is cinkostársává téve. Aztán ismét elővette pén­zét, s egy húszféllérest bele­ejtett a vízbe. Hirtelen utá­nakapott, s keresgélni kezdet' a pocsolyában. Gondolatbar drukkoltam, vajon megleli-e c kétforintost? Megtalálta. A zsebében _ gon­dosan megtörölte, s ismé odaállt a fagylaltoskocsi elé — Most már igazán tetszil adhatni egy fagylaltot! ■ — Tűnj innét, ha nine: pénzed, ötven fillér égj gömb. — Hát akkor... — s jelentő ségteljesen odacsapta a két , forintost — kérek ezért! A fagyialtos szeme kerekre nyílt a pénz láttán. •— Loptad gazember, éntő- lem loptad! — Sebtiben fel­kapta, nézte, mintha ráismer­ne. ■— Nem is igaz. ne® top­tam, az enyém — segítséget váróan pillantott körül. —■ Neeem? Hát akkor az előbb miért csak harminc fil­lérért akartál venni? Mi? — Mert ki akartam pró­bálni, hogy milyen jószívű tetszik lenni. De most már látom. Erre aztán nem tudott gyor­san válaszolni a fagylaltos. Láthatta is, hogy tanúja va­gyok a jeleneteknek, s gon­dolva, hogy most már ugyan mindegy, a vevő akkor is ve­vő, ha lopja a rá valót, vagy ha ilyen szemtelen kölyök is, leemelte a cseréptégely fede­lét. — Nesze, most aztáp tűnj a szemem elől! A fiú boldogan kanyarítot- ta körül nyelvével a jeges gömböt. Én pedig magamra marad­tam a gondolattal: vajon mi­lyen ember lesz ebből a fiú­ból. Továbbra is az utca ne­veli majd, vagy lesz, aki meg­fogja a kezét. Mielőtt még nem késő. Béres Géza

Next

/
Thumbnails
Contents