Kelet-Magyarország, 1964. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-11 / 290. szám

Hasznos ismeretek — szórakoztatóan A szónokképzés társadalmi igény — A zenei estek összeállítása: Ránk köszöntött a tél, meg­kezdődött a téli művelődési évad. Megyénk kulturális éle­tének irányításában jelentős szerepe van a József Attila Megyei Művelődési Háznak. Milyen élet, milyen tevé­kenység folyik ebben a fol­tos intézményben? — ezt kér­deztük Győri Sándor főelő­adótól. A klubélet, mint tantárgy — Éppen most folyik a klub­vezetők továbbképzése — mondja. — Ez rendszeres, ha­vi továbbképzés, melyet a klubvezetők mellett a művé­szeti ágak vezetői részére ts megtartunk. — A mai foglalkozáson a klubvezetők Tőkey Károly előadását hallgatták meg a klubélet tárgyi feltételeiről. S épp most tart a „Zenei neve­lés a klubban” című előadás, melyet László Béla, a Fehér­gyarmati Járási Művelődési Ház igazgatója tart. Érdemes lenne az előadóval is váltani néhány szót — javasolja. zenés vetélkedő A szünetben beszélgettünk László Bélával. — A zenei estek szervezése volt a téma kezdete. — Mai gyakorlati foglalkozásunkon szó esik a népzenei-, tánc­zenei- és operettestek összeál­lításáról. Azonban az anyagot úgy állítottuk össze, hogy azok segítségével széles körű álta­lános ismereteket is nyújt­sunk. Ezek az estek valójá­ban zenés vetélkedők lesznek, hiszen minden dal után egy kérdést kell majd megfejteni. Például az Egri ménes... cí­mű dal után n vetélkedőnek arra a kérdésre kell majd megfelelnie, hogy melyik írónk sírja van az egri várban? — Reméljük, beválik e mód­szer, s elérjük célunkat, szó­rakoztatva tudunk hasznos is­mereteket terjeszteni. Ideológia, szónoklattan Az előadót várták j, hallga­tók. Győri Sándorral beszél­getünk tovább. — Igen komolyan készü­lünk — mondta, — hogy Si­keres legyen P rövidesen kez­dődő szónokképző tanfolyam. Ezt is havonkénti foglalko­zások formájában bonyolít­juk le. A résztvevők ideoló­giai előadást hallgatnak majd a foglalkozásokon, megismer­kednek majd a szónoklattan követelményeivel, a beszédváz­latok készítésével, csiszolják a beszédkészséget, s részt vesznek gyakorlati tapaszta­latcseréken. Művelődési há­zunk tevékenyen részt vesz e tanfolyam szervezésében, lebo­nyolításában. Nagy feladatot jelent e munka, hiszen társa­dalmi igényt kell kielégíte­nünk. Ugyanis egyre több dol­gozó kér társadalmi szónokot jelentősebb családi ünnepsé­geire. Ez kulturális életünk forradalmának egyik jelensé­ge, társadalmi fejlődésünk fokmérője, s igyekszünk úgy felkészíteni a jelentkezetteket, hogy azok közmegelégedésre végezhessék jövőbeni, megtisz­telő feladataikat. Bézi László Ötmillió forintot költöttek a mozik korszerűsítésére ötmillió forintot költöttek az idén Szabolcs-Szatmár me­gyében a mozik felújítására, korszerűsítésére. 660 000 fo­rint ráfordítással 47 mozi — nagyrészt művelődési ottho­nokban üzemelő — belsejét hozták rendbe, festették ki. Kilenc moziban végeztek na­gyobb felújítást, s ezeket egy­ben szélesvásznú filmek vetí­tésére tették alkalmassá. Ezzel a megyében működő szélesvásznú mozik száma 27-re emelkedett. tiszadobi mozik felújítása. A csengerit egymillió forintos, a tiszadobit 950 000 forintos költséggei korszerűsítik és alakítják át szélesvásznúvá. Utóbbihoz a járási tanács is jelentős segítséget nyújt. Szélesvásznusítják még többek között a porosai­mat, a szakoly!, a kótaji mozikat. Több helyen korszerűsítik a fűtést és „ világítást. Nyolc­százezer forintot irányoztak elő a filmszínházak belső ta­tarozására. Ma még Bakta- lórántháza az egyetlen olyan járási székhely a megyében, ahol keskeny mozi üzemel. Jövőre itt is normál vetítőgé­pet szerelnek be, mivel az épület adottsága miatt széles- vásznusítani nem lehet. A ki­sebb települések filmellátását kívánják javítani azzal, hogy a kiskörzeti mozik minden játszási helyére egy-egy vetí­tőgépet szerelnek fel. OLVASÓNK hl A: A legjelentősebb korszerűsí­tést — egymillió forintos költ­séggel — Kisvárdán végezték, s a munkálatokat rövidesen befejezik. Teljesen átépitették és berendezését is kicserélték a tiszalöki mozinak. Az új­jáalakított filmszínházat de­cember 19-én adják át ren­deltetésének. A szélesvásznú- sításon kívül korszerűsítették még a dombrádi, a nagyecse- di mozikat. A művelődési otthonokban működő mozik fűtésének megjavítására 40 kályhát és 32 hősugárzót vásárol­tak. A berendezés 30 pénztárasz­tallal, 700 darab székkel gya­rapodott. öt mozi kapott új függönyt, a keskeny és nor­mál mozik gépparkjának fel­újítására és karbantartására 1,7 millió forintot költöttek, 120 lemezjátszót, 103 mikro­font és 20 magnetofont sze­reztek be. Az elkészített program sze­rint 1965-ben az ideinél is fél­millió forinttal többet, öt és fel milliót fordítanak a megye mozihálózatának további korszerűsítésére. A jövő évi munkák közül kiemelkedik a csengeri és a Varrógép műszerészt spe­ciális gépekhez azonnal fel­veszünk. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén úti­költséget térítünk. Jelentkezés személyesen. Nyírség Ruházati Ktsz, Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 5. (578) Romantikus Nyíregyháza ... Nyíregyháza főbb útvona­lainak hómeníesítésére gon­dolok. A hó leesett a közép­korban is, aztán jöttek a csi­lingelő szánkók, szépen le­nyomták, s a márciusi nap el­olvasztotta. Igen szép és ro­mantikus volt ez akkor. A hó eltakarítása városunkban az úttestről pontosan így törté­nik ma is, csak ma már kevés­bé szép és kevésbé romanti­kus. A havat ha az első na­pon hóekékkel nem takarít­ják le, az ezen közlekedő au­tók és szekerek ravasz kis dombokat, síkos kis völgye­ket alakítanak ki, mely rövi­desen lefagy, így még sí to­kosabb lesz. Köztudott, hogy a város lakóinak nagy száza­léka kerékpáron és motoron igyekszik munknheJyére, vi­szi gyermekét iskolába, böl­csődébe. Azaz csak vinné... Az elmúlt évben az ebből származó kar- és lábtörések száma 41 volt. Ebben nincs még az egyszerű ütések, kis banális balesetek száma. 41 ember fájdalma, szenvedése, munkából való kiesése, táp­pénzállománya stb. Ezt okoz­ta — és ez amit nem tudok most megfogalmazni, hogy mi; fe­lelőtlenség, hanyagság, nem­törődömség — az utak meg nem tisztítása. Pedig úgy tu­dom és látom, hogy létezik autóra szerelt hóeke, mely a frissen leesett havat az út­test szélére tolja. (Budapesten 3 ilyen autó halad egymás mögött.) A városunk 8—10 fontosabb útvonalának meg­tisztítása, legalább a város ha­táráig lényegesen megjavítaná a helyzetet. Persze a már letapadt jeges, síkos úttal me­gint félő, hogy tavaszig kell várni és várni a 41 vagy még több kar- és lábtöröttet, ahogy a sors és az időjárás szeszélye ránkméri, mert segíteni úgylátezik nem lehet. Persz homok vagy sóder le- hintése is segítene, de hol van homok? Előzzük meg a balesetet. De tegyünk is érte valamit. Egy olvasójuk: Dr. O. V. (Bp. HK) /. o. dióhelet legmagasabb napi áron Debrecenbe beszállítva vásá- , ról a Debreceni Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat, Deb- I récén, Vöröshadsereg útja I 54. i (D. 35280) Felesleges ember ? A termelőszövetkezet foga- tosa téli fuvarok idején meg­fázott, tüdőbetegséget szer­zett- S amikor a hajdanán erős, egészséges ember le- gyengülten visszatért falu­jába, nagyon elkeseredett. A tsz vezetői és a tagság azonban bebizonyította, hogy nem ismernek felesleges em­bert. Még csak nem is kel­lett sokat törni a fejüket ah­hoz, hogy a lábadozónak megfelelő munkakört, tisz­tességes jövedelmet biztosít­sanak: az éppen elkészült tsz- fűrdő fűtését, gondozását bízták rá, s ő lett a szövet­kezeti udvar gondnoka. Dol­gozhat, eltarthatja családját, a munka nem akadályozza a gyógyulásban, s ami a leg­fontosabb, felelős helyen áll, érzi, hogy szükség van rá, tehát egyáltalán nem feles­leges ember. Sajnos nem mindenütt van ez még így. Falun és váro­son is többször panaszkod­nak a beteg, a megrokkant, a csökkent munkaképességű emberek, akiknek legnagyobb bánatuk az, hogy érzésük szerint felesleges embernek, szinte már tehertételnek tartják őket némelyek. S a közönyösek nem veszik ész­re, hogy amikor a felesle­gesség hideg bélyegét szeren­csétlen társaikra sütik, tu­lajdonképpen az önmaguk embertelensége, szép céljaink iránti közömbösségük felett mondanak Ítéletet. S hány becsületben, mun­kában megöregedett embert emészt a feleslegessé válástól való félelem. Az öregség éveiben leszűkült körülöttük a világ. Ritkán kérik taná­csukat, segítségüket, kevesen kiváncsiak tapasztalataikra. S a fiatalabbak, a munka­bírók között is akadhat majd olyan ember, aki önhibáján kívül nem tudja képességei javát adni. Talán éppen sze­rénysége, vagy félszegsége és gátlásai akadályozzák ab­ban, hogy az élet pereméről beverekedje magát a gondok, az alkotás sűrűjébe, ahol teljes értékű embernek vall­hatja magát. A mi társadalmunkban mindenkinek megbecsülés, s a teljes értékű ember rang­ja jár, aki erejéhez képest teljesíti, vagy már teljesítet­te kötelességét. Csak a má­sok iránti közönyt, némelyek rideg szemléletét kell még legyőzni ahhoz, hogy ez a szép törvény maradéktalanul érvényesüljön. A Nyíregyházi Vendéglátó­ipari Vállalat 19. sz. üzem­egységének 91624. számú el­számolási bélyege elveszett Ezúton hívjuk fel vala­mennyi szállító vállalatunk figyelmét fenti számú bé­lyeg megsemmisítésére. A Dorogi Szénbányászati Tröszt föld alatti bánya- munliára keres RPRÓHIRD ÉTÉ S EK Egy darab 200 kg-os kövér sertés eladó. Fürj utca 44. (4516) Nagy Singer szabó­gép eladó. Kossuth u. 59. (4529) 110 kg-os sertés el­adó. Árpád u. 64. (45.1!) Három darab 250 kg-os hízott sertés el­adó. Búza tér 21. (4515) MENTESEK a beszolgáltatás alól a javítani kívánt csapágyaik Az ország egyetlen speciális szövetkezete rövid határidőre vállal min­denfajta gördülőcsapágy-javí­tást. Vegye igénybe javítószolgá­latunkat, mert az önköltség- csökkentést jelent! Csapágyjavító részleg. Buda­pest, VI. Szinyei Merse u. 28. Tel: 315—724. <HK) OPERA LEXUS szempillafesték A megnedvesített kefét a dobozban található festékn»» dacskán néhányszor végig húzzuk, majd ezzel a szem­pillát tövétől kiindulva egyenletesen befestjük és szárad­ni hagyjuk. Száradás alatt a szempiliaszálakat a kefével válasszuk szét, hogy az egyes szálak különváljanak. Ily módon a készítmény bársony os mélyszínű, hosszú szempil­lát biztosít. i­Az Opera Luxus szempill afesték a szempillák sötétíté­sére, színezésére szolgál. (Bp. 3876) Kössön SERTÉSHIZLALÁSI SZERZŐDÉST m aa Állat forgalmi Vállalattal 18—45. év közötti férfiakat A munkába állásról és egyéb körülményekről a Járási Tanács munkaügyi osztálya és a Dorogi Szén- bányászati Tröszt nyújt felvilágosítást. (42402) Hirdessen a Kelet-Magyarország HASÁBJAIN Apróhirdetés ára: hétköznap szavanként 1.— Ft, vasárnap szavanként Z.— Ft, Az első szó két szónak számít. Hirdetéseket magánosoktól, állami szervektől telefonon is naponta felvesz A LAPKIADÓ VÁLLALAT Nyíregyháza. Bethlen Gábor u. 1. Telefon: 30—00 szerződéses hizlalással!

Next

/
Thumbnails
Contents