Kelet-Magyarország, 1964. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-09 / 288. szám

fffW. december §, szerda. Névnap: GYÖRGYI Szerencse az újságárusnál A Nap kel 7 óra 20 perckor, nyugszik 15 óra 53 perckor. A Hold kel 11 óra 24 perckor, nyugszik 20 óra 37 perckor. Kitüntetéseket, jutalmakat adnak át szombaton, az MHS kibővített megyei elnökségi élésén. A szövetség vezető­sége ez alkalommal értékeli az 1963/64-es év kiképzési eredményeit is. A megyei klubvezetők részére szervezett tanfolyam keretében A művelődési klu­bok funkciója és a megye népzenéjének helyzete témák­ról lesz előadás a tanfolyam következő — december 10-i foglalkozásán. ötvenhatan képezik magu­kat mezőgazdasági zöldség­termesztői szakmunkássá a ti- szadobi gyermekotthon ifjú lakói közül. Zöldre festett, üvegezett bódé áll a nyíregyházi Beth­len utca és a Kossuth tér sar­kán. Újságok, folyóiratok kap­hatók itt, de f<z utóbbi hóna­pokban családi házat, ví- kemdházat, személygépkocsi­kat, motorkerékpárt, cam­ping felszerelésit, hűtőszek­rényt és sok más értékes árut ajánl vásárlóinak özvegy Bocskai Béláné hírlapárus — és mindössze négy forintért. Ebben a kis bódéban és a többi hírlapárusnál, postásnál ennyi pénzért vásárolható meg(-a szerencse. V ! Tanyai lakosság kul- \ ^ turális, egészségügyi és szociális helyzetének ; helyi javítási módsze­reit, s a tsz-ek zár­számadásainak szerve­zett előkészítését tár­gyalja pénteken a Ha­zafias Népfront nyírbá­tori járási elnöksége. — Már sokat eladtam és egyre nő az érdeklődés a sze­rencse sorsjegyek iránt — mondja két kiszolgálás kö­zött. — Nem először árulok sorsjegyet Tudom, hogy min­dig a végén rohannak meg. Előre látom, hogy de­cember végén, január elején egy nap platt többet megvesz­nék, mint most egy hót alatt. Magam is vettem már egy jópá­rat. A fiam éppen tegnap kér­te, hogy neki is vigyek még kettőt Autót szeretne nyerni, mert autószerelő. Lehet, hogy szerencsénk lesz... sz. Felhős, párás idő Várható időjárás ma estig: felhős, párás, a reggeli és délelőtti órákban sokfelé kö­dős idő, helyenként zúzmara- képződés. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet mí­nusz 2, plusz 2 fok között. Jégvermet építettek tár­sadalmi munkában Nyír- parasztnyán, Nyírmeggyesen, Jármiban és Nvírcsaholyban a földművesszövetkezetek tagjai és dolgozói. A közsé­gek tsz-ei vállalták, hogy a tél folyamán megtöltik jég­gel a vermeket Háromnapos vezetőképző tanfolyamon vesznek részt a nyíregyházi középiskolák KISZ alapszervezeti és csúcs- titkárai december 20—21 és 22-én. A tanfolyamon az ifjú vezetők munkájukhoz mód­szertani segítséget kapnak. ünnepélyes keretek köaött adják át 19-én } Tiszalökön a teljesen felújított, modern szé­lesvásznúvá alakított és S korszerű berendezéssel felszerelt mozit Az a épület korszerűsítési : a költsége mintegy 700 13 ezer forintba került. Felhívás A Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola előké­szítő tanfolyamával kapcso­latban november 25-i, 26-i számunkban közölt felhívás határidejét december 15-ig meghosszabítjuk. Szabolcs-Szatmár Megyei Ta­nács VB. pénzügyi osztálya. <576) Tizenöt alkalommal volt ez évben véradónap Nyíregy­házán, s a tavalyi 120 fővel szemben 1288 önkéntes vér­adó 347 liter vért adott KGST ülés Budapesten A KGST Közlekedési Ál­landó Bizottságának 2. számú szekciója december 1—7 kö­zött Budapesten tartotta 6. ülését. Az ülés megvitatta és egyeztette a KGST-tagorszá- gok gazdasági-műszaki együtt­működésének több aktuális kérdését a vasúti közlekedés területén. Többek között meg­vitatták a vasúti kocsik ti­pizálását és szabványosítását, valamint a KGST-tagorszá- gok közötti személyforgalom megjavítására irányuló intéz­kedéseket. A szekció ülésének ideién dr. Csanádi György közleke­dés- és postaügyi miniszter fogadta a küldöttség vezetőit. Ötmillió forintos beruhá­zással modem, emeletes áru­ház épül a következő évben Fehérgyarmaton. HuQadékanyagből 5 ezer ácsderékszög és ezer darab vonalmérő készítését vállal­ták a Mátészalkai Fa- és Bú­torüzem részlegénél. Félezerrel több fiatal tanul szakmát ebben az oktatási évben a Mű. M. 110 számú Iparitanuló-intézetben, ahol így a tavalyi 1500 tanulóval szemben jelenleg 2080 fiatal nyert kiképzést. A Magyar Állami Opera­ház kilencven tagú balett­együttese Nádasdy Kálmán­nak, az Operaház Kossut.h-di- jas igazgatójának vezetésével hétfőn különrepülőgépen Kai­róba utazott. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közvéleményku­tatást rendez aa év végi, az 51. és az 52. heti, lottószelvé­nyek hátoldalán. A kérdések útján a fogadók játékmód­szeréről, lottózó szokásairól „játékszenvedélyéről” kíván­nak tájékozódni. Azok között a fogadók köpött, akik az em­lített két hétben a szelvénye­ken feltett kérdésekre vála­szolnak — és az igazoló szel­vényrészt a Budapest 62-es postahivatal postafiók 70. szám­ra február 10-ig beküldik — 50 zsebrádiót sorsolnak ki. Televízió műsor »,31: Tv-hfradő. (ism.) — S.40: Vízivárosi nyár III. Tv-film. (ism.) — 10,35: A kisfilmek kedvelői­nek. 1. Az Azovi-tengeren. Szov­jet kisfilm (ism.. 2. Hogyan tölt­sük a tíz percet? Román kis­film. 3. Niobe. Lengyel kisfilm. (ism.) — 17,10: Hírek. — 17,25: A Magyar Hirdető műsora. — 17,35: Házunktája. A jászklséri háztáji baromfitenyésztők. — 17,40: Visz- szapiliantó tükör. A gyalogos fe­lelőssége. — 17.55: Ki minek mes­tere? Portréfilm. — 18,05: Lehet egy kerékkel több? — 18,15: Ex­portra készül . .. Közvetítés a Gamma Optikai Művekből. — 18,35: Lányok, asszonyok. — 18,55: Esti mese. — 19,05; Közvetí­tés a Debreceni Csokonai Szín­házból. Csajkovszkij: Anyegin. Opera 5 felvonásban, 7 képben. Az előadás 1. szünetében: Tv- híradó. Napi jegyzetünk. — 22,05: Tv-híradó — 2. kiadás. ECRI-CSIUÄQOK­Szöveg: Máriusz László 15­Rajz: Zórád Antal Homokozzák a síkos utakat Már két nyomvonalon szabadok a főutak A KPM Közúti Igazgató­ságának hóügyelete jelentette kedden a déli órákban: Hétfőn reggelre Szabolcs- Szatmár megye mindén fő- közllekedési és mellékútvona­la, bekötő útja járhatóvá vált. Kedden délelőtt négy gép indult el a főközlekedési utakon, hogy két nyom­távon is járhatóvá tegye azokat. Hómaró gép dolgozik Bereg- surány és Nyíregyháza kö­zött a 47-es úton. Tisztogat­ják a Baktalórántháza—Nyír­egyháza, Téglás—Balkány— Nyíradony közötti még nehe­zen járható utakat. A leg­több hóeltakarító gép Kisvár- da és Mátészalka térségébe vonult fel: ezeken a területe­ken mérték a legnagyobb hó­vastagságot. E két térségben szükség volt az utak sikta- lanítására is. Működésbe léptek a ho­mokszóró gépkocsik is. A KPM Közúti Igazgatósá­gának munkásai homokkal szórták le az úttestet a veszé­lyes útkanyarulatoknál, a sorompók előtt és a hídfeljá­róknál. Ha a jelentőszolgálat va­lahol síkosságot, fagyási észlel, azonnal intézkedik az utak leszórásáröt. Az igazgatóság hóügyelet* továbbra is állandó szolgála­tot lát el. Nohaboros búcsú Penészleken — halálos végű verekedéssel Ljabb két szabolcsi négyes A lottó 49. játékhetén 19 négyes találatot értek el a fogadók. Az egyik nyertes szelvényt Zsolcsák László Kisvárda, Mózer Ernő u. 30. sz. alatti la­kos, MÁV alkalmazott nyúj­totta be beváltás végett a kis- várdai OTP-nél. Az EL. 390 804. sz. szelvény tulajdonosa még nem jelent­kezett. Annyit sikerült meg­állapítani, hogy a nyertes szelvényt a vencselői takarék- szövetkezet hozta forgalomba. A nyertesek részére az év legnagyobb lottónyereményét — 219 693 Ft-ot — még kará­csony előtt kifizeti az OTP. Búcsút rendeztek Penészle- ken ez év júniusában. Ebből fiz alkalomból az egyik terme­lő engedélyt kapott, hogy 300 liter bort kimérhet — nagyobb tételekben. Csapra is verték a. hordókat egy magánháznál és a rendelkezéssel élleintét- ben, Éterenként í viták a no- habort. Részt vett a mulato­záson Szabó János, Szabó Mi­hály, Szabó István, akik test­vérek, Szabó Mátyás és Szabó András unokatestvérek. A bor hamarosan a fejük­be szállt, kötekedni kezdtek. Többen igyekeztek szétválasz­tani őket, de eredménytele­nül. Ekkor Báné« Sándor, aki szintén jelen volt. sértő meg­jegyzést tett a Szabókra. Azonnal rávetették magukat, ütötték, oldalát, fejét rugdal­ták. Bóna eszméletét vesztet­te. Kórházba szállították, ahal bélrepedés következtében h». marosan meghalt. A nyírbátori járásbíróság halált okozó súlyos testi sér­tésben mondta ki bűnösnek az öt vádlottat, s ezért Sza­bó Jánost, Szabó Mihályt é* Szabó Andrást 3 év 6 hónapi, Szabó Istvánt 1 év 6 hónapi* Saihó Mátyást 1 évi szabad­ságvesztésre ítélte. Másod­fokon Szabó István bünteté­sét 1 év 6 hónapról 2 évre emelték fel, a többit helyben- hagyták. Az ítéletek tehát jogerősek. Elmebetegnek a rablással vádéit Egy texasi esküdtbíróság elmebetegnek nyilvánította R. Eatheriy-t a „hirosímai pi­lótát". Eatherly-t — aikiről köny­vet is írtak — aizért állították bíróság elé, mert ez év szep­temberében harminckét dol­lárt rabolt. Bűntettéért azon­ban nem fogják elítélni, mert orvosszakórtök véleménye nyilvánítanák „hirosímai pilótái“ alapján az esküdtek elismer­ték, hogy őrült. Eatherly volt a pilótája an­nak a B—29 típusú amerikai felderítő bomfoázógépnek, amely ei hirosímai bombatá- madásit megelőzően a terep­szemlét végrehajtotta, s ő volt az, aki azt az értesítést küldte az amerikai légierő­nek, hogy nincs akadálya a támadás végrehajtásának. A Magyar Szocialista Munkáspá»* Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja, Sz» kesztl • Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő Ordas Nándor. Szerkesztőség Nyíregyháza! Benczúr tér M. TeL 56—70, 16—TI, 16—71. Felelős kiadó: Farkas ML Kiadta: a Szabolcs megye» tapkladő Vállalat, 1 Bethlen G. u. L Tel. 80—00, Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 2S 083. Kéziratokat nem őrzünk meg ág nem adunk vissza. 8zabolcs-Szatmár megyei Nyonule. ipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezető: Makrai Jánoa. A SZULTÁN A SÁTOR ...ES, MOSOLYOGVA MEGCSÓKOLJA A GYERMEKET. ...ES ELINDULT A SZOMORÚ MENET ÓBUDA FELÉ. ELŐTT FOGADTA A VENDÉGEKET, S KEZÉBE X. VETTE A ■ \\ GYERMEKET. r JÁTSSZÁL , VELEi íatsz/k, jjggv k/PAÍKA/Ak születtél... V LÖVETEK V/SSZA , A LV/PALVKE/KAK ES moli/ojaVox.heg, WGT ATK/4 LESZEK APJA /YEZVErr ES uoq/ AZÉ/V KAP0ON , OPkÖO/K PAJTA ES AZ 0PSZÁ6AK. n foupak, JZULTA/VLLA/k ŐFELSÉGE/VEK VEWÉGE/ KAGVTGK. C/PPl/SL BORA/kk KAP/VAKZ ...ES AMÍG A F0URAK A SZULTÁN BORÁT ITTAK..

Next

/
Thumbnails
Contents