Kelet-Magyarország, 1964. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-30 / 304. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! xxi. Évfolyam, solszAm ÁRA: 50 fillér 1964, DECEMBER 30, SZERDA Ojítómozgalom a tsz-ekben „A tertnelőszövetkez-úek egy­re több erő- és ni .ngépet, állattenyésztési és más, u nagy­üzemi mezőgazdasági termelést szolgáló gépet és berendezést használnak. Gazdálkodásuk eredményesebbé tétele, megkí­vánja, hogy a fejlett termesz­tési és tenyésztési módszere­ken, eljárásokon kívül felhasz­nálják azokat az új gazdasá­gos műszaki megoldásokat is, amelyek az újítások eredmé­nyeként jönnek létre. Ezért célszerű, ■ ha a termelőszövetke­zetek is megszervezik az újí­tási ügyek intézését.” A fenti sorokkal kezdődnek azok az „Irányelvek”, amelye­ket a Földművelésügyi Minisz­térium nemrég tett közzé. Eb­ben a minisztérium és az Or­szágos Találmányi Hivatal azt ajánlja a termelőszövetkeze­teknek, hogy a jövőben, dol­gozóik újításait, javaslatait a megvalósítás eredményével arányosan díjazzák. Az Irány­elvek kiadása időszerű voit, mert például a megye több termelőszövetkezetében már eddig is sok értékes újítást megvalósítottak, de a tovább­fejlődést nehezítette a mező- gazdasági újitómozgalom alap­elveinek rendezetlensége, az egységes jogi és díjazási mód­szerek hiánya. Közismert, hogy mezőgaz­daságunknak nagy problémát jelent az öntözéses gazdálko­dás kiterjesztése. Az ország szerény anyagi lehetősége csak mérsékelt ütemű fejlődést tesz lehetővé. A helyi kezdeménye­zésnek e tekintetben rendkí­vüli nagy szerepe lehet, A bol­dog! Béke Tsz-ben az egyik újító — idősebb Csordás Ist­ván — például olyan kutakat készített, amilyet az ország minden olyan területén, ahol hasonló víznyerési lehetőségek vannak meg lehetne valósítani. A „Boldog”-i kútról most csak annyit, hogy 12, 15. 32 milli­méter átmérővel béléscső nél­kül készül, 8—9 méter mélyen nyúlik a talajba, szakaszos használat melletti némelyik percenként 800—1200 liter vi­zet is ad. Egy ilyen kút mélyí­tése átlagosan 250 forintba ke­rül és a karbantartása sem igényel többet évenként 800— 1000 forintnál. Boldogon ebből a kútból már 500-at telepítet­tek és segítségükkel nagy terü­leteket öntöznek. A szervezett újítómozgalom hiánya miatt ezt a módszert a tsz-ek több­ségében még nem ismerik. Fi­gyelemre méltó újításokat ve­zettek be például Vencsellőn is a gépesítésnél, de a kellő el­ismerés és nyilvánosság hiá­nyában ezek és még sok más megyei ésszerűsítés nehezen jutnak a község határán kí­vül más gazdaságokba. Az említett és hasonló újítá­soknál azonban nemcsak az a hátrányos, hogy alig jutottak túl „szülőföldjükön”, hanem az is, hogy a megfelelő intézke­dések, útmutatások hiányában az újítók, jól végzett alkotó munkájukért legtöbbször nem részesülnek semmiféle anyagi és erkölcsi elismerésben. A termelőszövetkezetekben már a múltban is gyakran fel­merült az a kérdés: vajon egy tsz-ben egyáltalán mit tekint­hetnek újításnak? A Földmű­velésügyi Minisztérium szó­ban forgó irányelvei erre a kér­désre is határozott választ ad­va kimondják: „Újítás lehet a termelőszövetkezet gazdasági tevékenységével kapcsolatos minden olyan termesztési, te­nyésztési, műszaki sbb. meg­oldásra vonatkozó javaslat, melynek megvalósítása a ter­melőszövetkezet számára ha­szonnal jár és a népgazdaság részére is előnyös.” Ebből kö­vetkezően megállapítja azt is, hogy mit nem lehet újításnak tekinteni. Ilyenek például azok az elképzelések, amelyek nem tartalmazzák a konkrét meg­oldás módját, vagy az olyan javaslatok, amelyeket a tsz va­lamelyik üzemágában már megvalósították vagy a megva­lósítását elhatározták. Az irányelvek még több más ki­záró tényezőre is felhívják a fi­gyelmet. Végső soron az a lé­nyeg, hogy hazánkban a csak­nem 4000, a megyében a 278 termelőszövetkezetben tevé­kenykedő dolgozók előtt széle­sebbre tárult az alkotó munka lehetőségének kapuja. Ezzel szükséges és érdemes is élni. Határozat a folyamatos zöldségellátásra, az oktatás továbbfejlesztésére Ülést tartott a megyei tanács A megyei tanács kedden tartotta idei utolsó ülését. El­főnek a megye zöldségterme­lésének helyzetét és az ebből adódó feladatokat vizsgáltak meg. Tapasztalatok szerint fo­kozódik a zöldségfogyasztás, ami változatosabb és vitamin- dúsabb táplálkozást jelent. Megyénkben az egy főre eső zöldségfogyasztás 50—60 kiló között váltakozik, az országos átlag 76 kilóra becsülhető. A helyi igények kielégítése mel­lett jelentkezik még a kon­zervgyári szükséglet és az or­szágos árualaphoz való hozzá­járulás. Megyénkben az el­múlt években -ennek megfele­lően emelkedett a zöldségter­mő terület, 1960-ban 5000 hol­don, az idén pedig már több. mint 9000 holdon termeltek zöldséget. Ezt a területet az e> kö­vetkéz» években fokozato­san 15 000 holdra növelik. Egyre nagyobb területre ter­jesztik ki a szerződéses ter­meltetést. Néhány évvel ez­előtt naég csak 3400 holdon, ez évben pedig 7900 holdon termeltek szerződéses alapon. A terület 37 százalékát öntöz­ték. Kívánatos, hogy ez az arány — a lehetőségek jobb kihasználásával — legalább 50 százalékra emelkedjen, Különösen lehetőség van erre a nyíregyházi járás­ban, de a csőkutas rend­szer meghonosításával lé­nyegesen növelhetik az öntözött területet a esen- geri, vásárosnaményj és fehérgyarmati járásban, az új öntözőfürtök megépíté­sével pedig a tiszalöki járás egyes községeiben. Ugyanez vonatkozik a víztárolók kör­nyékén gazdálkodó termelő­szövetkézetekre. Előreláthatólag mintegy 41 termelőszövetkezet foglalko­zik majd nagyobb területen zöldségtermeléssel. Ezekre s helyekre felsőfokú képesítés­sel rendelkező szakember be­állítása szinte nélkülözhetet­len. Ezért tató, hogy közülük évről évre egyre többen szerzik meg az oklevelet. Ennek következté­ben néhány év múlva már je­lentősen megközelítik n me­gyében a szakos ellátottsági követelményeket. A szaktanárigény kielégí­tésében máris fontos sze­repet tölt be a Nyíregy­házi Tanárképző Főiskola. A községi és járási tanácsok a szakos nevelők letelepedését sok helyen lakások építésével és vásárlásával segítik elő. Két év alatt a Művelődésügyi Minisztérium segítségével hat­millió forintot költöttek la­kások vásárlására. Az idén például 92 lakást adtak a pe­dagógusoknak. A tanácsülés határozata sze­rint gondoskodni kell arról, hogy az általános iskolai ta­nulóknak a jelenleginél jóval nagyobb része a tankötelezett­ségi időn, belül végezze el a nyolc osztályt. Előreláthatólag 1970-ig befejezik a körzetesí­tést és minden iskolában be­vezetik a gyakorlati foglalko­zást, A tanácsülés felhívta já­rási és községi tanácsokat, hogy a rendelkezésükre álló forrásokból és társadalmi erők mozgósításával se­gítsék elő a tantermi és műhelytermi problémák megoldását úgy, hogy 1970-ig legalább 140 új tanterem épüljön. Támogassák a nevelők letele­pedését. Karolják fel az újabb tanyai diákotthonok létesítésére irányuló kezde­ményezéseket, évenként fog­lalkozzanak a felnőttek okta­tásával. Valamennyi nevelői testületben vitassák meg, a megyei tanácsnak a falusi ifjúság nevelésének, képzésé­nek, a fenőttoktatás színvona­lának emelésére vonatkozó tei-vét. A megyei tanácsülés elis­merését fejezte ki mindazon üzemek vezetőinek, mun­kásainak, iskolák igazgatói­nak. nevelőinek, párt, tanács és társadalmi szervek vezetői­nek. aktiválnak, akik az ered­mények elérését közvetlenül, vagy közvetve elősegítették és ehhez a jövőben is támoga­tást nyújtanak. \v. IITi f'e/enlfíei/wL: Dobi István üdr ö/.lö távirata az olasz köz- lársasági elnökhöz^ Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Giuseppe Saragatot, az Olasz Köztársaság elnökévé történt megválasztása alkal­mából. Selepin sajtóért c kc/icte Selepin. az Egyesült Arab Köztársaságban tartózkodó szovjet parlamenti küldöttség vezetője hétfőn este sajtóérte­kezletén számolt be a küldött­ség tíznapos látogatósái-ól Ki. jelentette, nagyon elégedettek vagyunk az EAK veze ujvel történt találkozása nkkal. Meg­vitattunk sok olyan kérdést, amelyek kölcsönösen érdeklik országainkat. A kérdésekre válaszolva Selepin kifejtette, hogy a Szovjetunió őszintén, minden politikai és egyéb fel­tétel nélkül testvéri segítsé­get nyújt a fejlődőben levő országoknak. Kémek leleplezése. Az indonéz állambizottsa- gi szervek lelepleztek és fel­számoltak egy-föld alatti kou- mintangista szervezetet Ma- kasai' városában. Dél-Celebes közigazgatási központjában. Mint az Antaira hírügynökség jelenti, ez a messze elágazó kémhálózat felforgató és szabotázs akcióra készült In­donéziában. A szervezet, amelynek hat vezetőjét le­tartóztatták. még 1925-ben teremtette meg a kapcsolato­kat a kuomintangista klikkel és „komoly károkat, okozott az indonéz nép harcába'''' Krumey és Hunseb# életfogytiglan? Meleg tantermek, filmvetítés, társasjátékok az iskolai napközikben Január 4-én kezdődik a tanítás, 23-án zárul a félév Az általános és középisko­lákban még javában tart a téli vakáció. Az iskolák ve­zetői gondoskodtak arról, hogy a napközis gyerekek jól érezzék magukat. Mindenhol, — természetesen a lehetősé­gek figyelembe vételével, — a szünet idejére munkatervet állítottak össze. A diákokat fűtött termek várják. Napközben fil­met vetítenek számukra. De nincs hiány a külön­féle társasjátékokban sem. A szórakozás mellett gondol­tak a tanulásra is. Általában napi egy-két órát a könyvek mellett töltenek a tanulók, hogy felkészültén foglalhas­sák el helyeiket az iskola padjaiban. A tanítás január 4-én reggel nyolc órakor kez­dődik. Szinte kivétel nélkül minden iskolában arra használták fel a szünidőt, hogy elvégezzék a nagytakarítást. Ahol szük­séges volt, ott felolajozták a padlókat, ablakot tisztítot­tak. A tantermek kicsinosítva várják a diákokat. Hermann Krumey és Otto Hunsche, Eichmann két buda­pesti cinkosa ellen életfogytig­lani fegyházbüntetést java­solt a főállamügyész a Frank­furtban folyó perben. A vád képviselői, dr. Hans Gross­mann főállamügyész és Kari Wagner ügyész vádbeszédeik­ben hangsúlyozták: a tárgya­láson bebizonyosodott, hogy Krumey és Hunsche bűnös legalább 300 000 ember aljas indító okból elkövetett ke­gyetlen álnok módon való í meggyilkolásáért. Előző nap már kifütik a kályhákat, hogy a tanu­lók barátságos környezet­ben kezdhessenek házzá a hajrához. Az első félévet minden iskolában január 25-én zárják le. Az. előző évhez hasonlóan nem adnak bizonyítványt, a jegyeket csupán az ellenőr­ző kői vbe írják be. A diá­koknál. tehát még bő három hét áll rendelkezésükre, hogy a február elején kiosztásra kerülő ellenőrző könyvbe minél jobb jegyek kerülje­nek. fbf) Koszorúzósi ünnepség a szovjet parlamenterek emlékműveinél Az 1944. december 29-én mártírhalált halt két szovjet parlamenter emlékművénél kedden — hősi haláluk 20. évfordulójára emlékezve — koszorúzási ünnepség volt. Steinmetz kapitánynak a vecsési határban lévő szob­rát nemzeti színű és vörös zászlókkal díszítették fel a XVIII. kerület dolgozói, az emlékmű előtt a fegyveres testületek tagjai díszörséget álltak. A szovjet és a magyar Himnusz, valamint a megem. nagyobb gondot kel] for­dítani a szikember után­pótlásra. A területet fi­gyelembe véve 308 szak- technikusra és 15*0 szak­munkásra lesz szükség. A fiatal szakmunkásképző is­kola első. második és harma­dik évfolyamán 131-en tanul­nak. A létszám növelésére szűk égé sé válik felnőtt szak- munkáskpéző tanfolyam indí­tása. A konzervgyári igények ki­elégítése mellett a .jövőben szükséges, hogy a MÉK a központi alap­ból a lakosság részére forgalomba hozandó zöld­ségfélék terítésénél az eddigiektől körültekintőb­ben járjon el és biztosít­sa a folyamatos ellátást. Nyíregyházán létesítsen új el­árusító helyeket, de a na­gyobb ipari települések és le­hetőleg járási székhelyek fo­lyamatos ellátását is szervez­ze meg. A vb: mezőgazdasági osz­tálya tevékenységének, vala­mint a mezogazda*agi és fel­vásárlási áliandó bizottság munkájának értékelése után került sor az alsófokú okta­tás helyzetének, további fel­adatainak megtárgyalására. Az előterjesztés szerint az utóbbi három évben fokoza­tosan tovább javultak a ne­gyében az oktatás tárgyi és személyi feltételei. Ez idő alatt főként helyi erőforrások­ból 43 új óvodát létesí­tettek, 164 óvónőt állítot­tak munkába. Mégis a férőhelyek biztosítá­sa tekintetében a megye mesz- sze az országos színt alatt maradt. Jelentős sikereket értek el az iskolai hálózat bővítésében. Három év alatt 72 általános iskolai tantermet, 15 műhely- termet létesítettek. Az iskolai napközis csopor­tok száma három év alatt 52- vel emelkedett. Ezek szerepe a nevelési és Oktatási vonat­kozásban egyaránt nagy. A napközis csoportok 87 száza­lékában egyetlen bukott tanu­ló sem volt. Szembetűnő az előrehaladás a szakosított oktatásban. 1961-ben a feisóíagozatos ta­nulóknak kb 20 százaléka, ma már csak 12,5 százaléka nem részesül szakosított oktatás­ban. Az eredményt a körzeti iskolák kialakításával, kisebb részben tanyai kollégiumok létrehozásával érték el. Utób­biból már 4 működik a me­gyében. Részben központi részben társadalmi erőforrás­ból legközelebb Nyíregyházán éoítenek tanyai kollégiumot. Örvendetes, hogy a mátészalkai járásban már befejezték körzete­sítést. a baktrlórántházi I járásban a felsőtagozaíos I tanulók 96, a. nyírbátori járásban 97 százaléka vesz részt szakrendszerű okta­tásban. A pedagógushiány leküzdé sere az elmúlt években igei sok képesítésnélküli nevelő itállítottak munkába. Megnyug­lékező beszéd elhangzása után elhelyezték a kerületi pártbizottság, a tanács, a Ha­zafias Népfront, az MSZJ3T és a többi helyi szervezet koszorúit, s virágot helyeztek a talapzatra a mártír hozzá­tartozói is. A Budaörsi úton lévő Oszta- penko-azobornál a Magyar Szovjet Baráti Társaság helyi szervezete és a kerületi nép­frontbizottság rendezett ko. szorúzási ünnepséget.

Next

/
Thumbnails
Contents