Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-15 / 269. szám
Események sorokban Nyugati jelentéseit szerint Csőmbe zsoldosai egyre jobban közelednek Stanleyvilie- hez. Mint a Reuter tájékozott körökre hivatkozva közli, fehér zsoldosok vezetésével a pénteki napon a leopoldwillei hadsereg egyik alakulata teljesen megközelítette Punia varost. Ez a helység jelentheti majd az „ugródeszkát” a még szabad Stanleyville lero- hanáséhoz. Az amerikai és belga katonai felszereléssel jelentősen megerősített kongói kormánycsapatok túlerőben vannak. Harvé Álphánand Francla1- ország washingtoni nagykövete több mint egy órát tárgyalt Rusk amerikai külügyminiszterrel. Francia követsé- gi források szerint a tárgyaláson főleg az atlanti és délkelet-ázsiai problémákat vitatták , meg. Spaak belga külügyminiszter egy parlamenti képviselő írásbeli kérdésére válaszolva bejelentette, hogy a belga kormány ■ részletes felvilágosításokat kért a lengyel kormánytól a nukleáris és a hagyományos fegyverek Kö- zep-Euröpaban való befagyasztásának, illetve korlátozásának tervéről. A miniszter azt mondotta, hogy Belgium szeretne építő módon hozzájárulni a fegyverkezés korlátozása-• nak megvalósításához. George Ball amerikai külügyminisztex-heiyeítes szombaton kétnapi tartózkodásra Nyugat-Berlinbe érkezett Frankfurtból, hogy részt vegyen a IV. német—amerikai . nferencián. A miniszterhelyettest a tempelhofi repülőtéren ünnepélyesen fogadták. Heves felháborodást robbantott ki Angliában az Ya című spanyol napilag vezércikknek támadása Anglia, elten Gibraltár miatt, „Visszaszerezhetjük Gibraltárt, ha légmentesen, elzárjuk a külvilágtól, amivel távozásra kény- szerítenénk az angol csempészeket..." — hangoztatja a cikk. majd azzal vádolja Angliát, hogy a gibraltári kereskedelem — amelynek megzavarása miatt tiltakozott Anglia — voltaképpen nem egyéb, mint törvénytelen árucsempészés, amelynek megszűnése csalt hasznára válna a spanyol kormánynak. je-trrr--—----I Szudéni Kommunista Párt leleplezi a hadseregben szőtt összeesküvést Kairó, iMTI): Az AFP az A1 Ahram című kairói újság jelentése alapján a Szudáni Kommunista Párt Khartoumban közzétett nyilatkozatát ismerteti: Eszerint a szudáni hadseregben összeesküvést szőnek az október 21-i forradalom vívmányai ellen. A párt közleménye rámutat, hogy a demokratikus érzelmű katonatisztek csoportja ismét követelte 24 katonatiszt leváltását. Éz utóbbiak ugyanis hívei a forradalom során feloszlatott katonai főtanács nemrégiben letartóztatott és az ország nyugati részébe száműzött tagjainak: A londoni Times — az AP jelentése szerint — vezércikkben hangsúlyozza, hogy a kommunista párt Szudán történetében elsőízben „nyílt és jelentős szerepet játszik” az ország életében. A jól megszervezett kommunista párt erőtámasszal rendelkezik a szakszervezetekben és a munkásság körében — írja a lap. Ugyancsak az A1 Ahram közli hogy a Szudáni Nemzeti Front — a jelenleg hatalmat gyakorló kormánykoalíció — Abbud köztársasági elnök leváltását követelte. A fővárosban több tanácskozás zajlott ez ügyben. A nemzeti front — a kairói újság jelentése szerint — háromtagú elnöki tanács megalakítását ajánlja a köz- társasági elnöki ‘ jogkör gyakorlására. amerikai atom- tudisok érkeztek a Szsrviefuniőba t ‘ Leningrad, (TASZSZ): Szombaton amerikai atomtudósok érkeztek Leningrád- ba. Az atomenergia békés felhasználósának kérdéséivé! foglalkozó amerikai tudósok szovjet atomenergiai tudományos kutatóintézeteket keresnek fel, tanulmányozni fogják a radioaktív .melléktermékek felhasználásának és megsemmisítésének gyakorlati módozatait. Az amerikai kutatók körülbelül két hetet töltenek a Szovjetunióban. Hétfőn kezdődiIí Bécsben Eichmann munkatársának pere Becs, (MTI)* TBSZSZ-kommentár az indiai ultrák atomiegyverkezési kampányáról dalára állítsák az országos bizottság tagjainak többségét. Az ülésszak részvevőinek többsége azonban nem esett az atomfegyverkezés híveinek kelepcéjébe, mert számot vetett azzal, hogy az indiai nép széles tömegei nem helyeslik ezt a rendkívül súlyos követA bécsi esküdtszéken hétfőn kezdődik Franz Novak egykori SS főrohamosztag-ve- zetőnek, „Eichmann jobbke- zenek” pere. Az ügyész tömeggyilkossá- gokban — többek között 400 000 magyar zsidó deportálásában és elgázosításában — való részvétellel vádolja Novakot. 1957-ig álnéven, azután pedig — annak ellenére, hogy keresték — saját nevén élt Bécsben, s egy nyomda vezetőjeként dolgozott. 1961- ben. tartóztatták le az osztrák fővárosban. A tömeggyilkos | nagy érdeklődéssel várt pere [előreláthatólag 4—5 hétig tart (majd. kezményekkel járó lépést. Bonnba érkezett a brit külügyminiszter Kucenkov, a Pravda delhi tudósítója kommentálva az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt országos bizottságának nemrégiben lezajlott ülésszakát, a következőket írja: Lesz-e Indiának atomfegyvere? — ez volt az ülésszak vitájának fő témája. Két reakciós indiai párt, a szvatantra és dzsan szang vetette fel ezt a kérdést. A két párt vezetői széles körű kampányt, indítottak India atomfelfegyverzéséért. Amilyen mértékben kibontakozott a ..saját bombáért” folytatott agitáció, úgy vált egyre világosabbá, hogy a lárma mögött az indiai és a nemzetközi reakció alaposan átgondolt hadjárata rejlik, amelynek célja: aláaknázni a Nehyu által, kidolgozott és utódai..által elfogadott, politikai elveket. A két jobboldali párt által indított kampány jeladás volt arra, hogy az . India Nemzeti Kongresszus Párton belül is csatasorba lépjenek „az új irányvonal” hívei. Mint a tudósító megállapítja, a vita során az atombomba hívei elkeseredett kísérleteket tettek arra, hogy a maguk olSzombaton este Bonnba érkezett Gordon Walker brit külügyminiszter, aki vasárnap Erhard kancelläral és Sehroder külügyminiszterrel tárgyal, majd hétfőn és kedden részt vesz „ nyugat-európai unió miniszteri tanácsának bonni ülésszakán. A brit külügyminiszter bonni megbeszéléseinek legfontosabb témaköre előreláthatólag a sokoldalú atomhaderő kérdése lesz. Bonni kormánykörökben 3 mostani látogatástól azt várják, hogy sikerül majd áthidaló megoldást . találni az eredeti MLF-tervet módosító angol javaslatok és. a bonni álláspont között, g ebben az esetben „zöd fényt” kap a Polaris-flot’.a. Nyugatnémet lapok londoni tudósítói viszont rámutatnak arra, hogy Gordon Walker az MLF ügyében aligha túsz még magával teljesen kiforrt elképzeléseket, mert Londonban a végső döntést ebben a kérdésben majd csak Wilson amerikai útja után hozzák meg. A brit külügyminiszter inkább csak puhatoló eszmecserét akar folytatni a nyugatnémet vezetőkkel. Külpolitikai széljegyzet: Erősödnek az ellentétek a NATO-ban Válságban van-e a NATO? A kérdés nem olyan egyszerű, hogy puszta . igennel, vagy nemmel lehetne válaszolni rá. Annyi biztosan megállapítható, hogy a nyugati táborban mindjobban elmélyülő ellentétek jelentkeznek a nyugati hatalmak közös katona-politikai elgondolásaiban is. Tények bizonyítják ezt. Az Északatlanti Szövetség decemberben megtartandó ülésszaka előtt a legélesebben a multilaterális atomerő létrehozatalának kérdése merül fél. A közös atomflotta tervét Washington és Bonn szeretné ez évben tető alá hozni, amit. Franciaország ellenez. Sőt, olyan hírek terjedtek el Nyugaton, hogy Franciaország a NATO elhagyására készül. Jellemző, hogy ezeket a találgatásokat Párizsban sem meg nem élesítették, sem meg nem cáfolták, A francia kormányhoz közelálló körökben azonban utalnak arra, hogy a kérdést úgy kell felvetni: fennmaradhat-e a NATO jelenlegi formájában, ha létrejön a multilaterális atomerő, amelyben a NATO egyes tagállamai — mint például Franciaország nem vesz részt. Washington ugyanekkor minden befolyását latbavetve igyekszik Wilso- nékat elhatározásra bírni. Ennek érdekében „öltözteti” London számára tetszetősebb rúnába a többoldalú NATO atomütőerő tervét. Az eredeti tervek szerint ugyanis az előreláthatólag négy és fél milliárd dollárra rúgó költségeket 40—40 százalék arányban az Egyesült Államok és Nyugat- Németország, 10 százalékban Anglia fedezi, s a többit más NATO-államok fizetik. Az atomfegyver bevetésére vonatkozó szavazatok pedig igy oszlanak meg: Washington 35 százalék, Bonn 32 százalék, s ami marad, afelett osztozik az összes többi NATO-ország. A legújabb változat azonban még tovább megy. Eszerint az angol stratégiai légierő nukleáris fegyverekkel felszerelt Vulcan bombázóit Washington hajlandó közös parancsnokság alatt összekapcsolni a felszíni Polaris-flottával, s így nagyobb „nukleáris szavazati jogot” adnának Angliának. Egyelőre azonban az októberi angol—amerikai külügyminiszteri megbeszélés nem vezetett e tárgyban eredményre. Nem egységesek azonban e kérdésben' a kisebb NATO-hatalmak sem. Október utolsó napjaiban a dán és a norvég parlament a multilaterális flottában való részvétel ellen foglalt állást. Ismeretes, e két ország annak ellenére, hogy tagja a NATO-nak. addig sem engedte meg területén atomfegyver tárolását. Egyik kormány sem vállalja a felelősséget, hogy hozzájáruljon ,Nyu- gat-Németország atomfegyverhez juttatásához. A vita és az ellentétek halmozódása — folyik. Az egyik hangsúlyos ellentétet. De Gaulle szítja. . Párizs európai hegemóniát követel a NATO-n belül — francia vezetéssel! Súlyosan terheli a NATO-t a nukleáris fegyverkezés mai helyzete, amely szerint az interkontinentális rakéták, a stratégiái légierő a Polaris rakétákkal felszerelt tengeralattjárók az Egyesült Államok és nem a NATO ellenőrzése alatt vannak. Franciaországon kívül a szövetség más európai vezető hatalmai is nemzeti nagyságuk megsértését látják ebben. Ezért Anglia a NÁTO-n kívül fejleszti tovább atomhaderejét, — Franciaország pedig nagyhatalmi állást kívánva bizonyítani, ezért hozta létre saját atomfegyverét. Bírálják azonban az Északatlanti Szövetséget Nyu- gat-Németországban is, ahol túl lassúnak találják a NATO atomfegyverrel történő felszerelése kérdésének megoldását. Ez a bírálat természetesen azt a kívánságot fejezi ki, hogy a Bundeswehr minél hamarabb jusson nukleáris fegyverhez. Nem jelentéktelen az az ellentét sem, amely a ciprusi helyzet miatt két NATO tagállam Görögország és Törökország között alakult ki. összegezésképpen: minden jel arra mutat, hogy e szövetségen belüli ellentétek válságos helyzetet teremtettek. Ugyanakkor hiba lenne azt hinni, hogy ezek a súlyos belső ellentétek közeli felbomláshoz Vezetnek. Ä nyugati sajtó vészharang kongatásaiban rendkívül sok a teátráíls és. piopagandisztikus vonás. Á reális végkövetkeztetésnek azt kell figyelembe vennie, hogy milyen célokból hozták létre a nyugatiak agresszív katonai tömbjét? Az eredeti cél — « haladó erők elleni permanens katonai fenyegetés. Ez ma sem változott. Minden egyéb e tény függvénye. G. Röviden: a Varsói Vajdaság egyik cementgyárában speciális cenientet, úgynevezett „404-es” gyorsankötő cementet gyártanak. Ezt a fajta cementet a vízi építkezéseknél, á folyógátak' emelésénél és a sziklák megerősítésénél, a hegyi vízi erőmüvek építkezésénél használják. Természetesen sokkal drágább a rendes cementnél, és nagyon keresett a hazai és külföldi piacokon is. Ezért ez . a cementgyár főleg exportra termel, elsősorban Ausztriába, Svédországba és Norvégiába szállít, azokba az államokba, amelyek hegyi duzzasztóművek és vízi erőművek építésére specializálták magukat. A 404-es" gyorsankötő cement kissé más jellegű, mint amelyet a rendes építkezéseknél használnak. Csaknem olyan fehér mint a liszt. Innen a „fehér gengszterek” elnevezése is. Az építőanyagokat a külkereskedelmi központ, a ..BU- DEX” közvetítésével exportál2 1964. november 15. juk. Körülbelül két esztendővel ezelőtt a cementünk minőségével kapcsolatban a „BU- DEX” reklamációt kapott. Tehát néhány szakembert külföldre küldtek, többek, között Lisewski mérnököt, a cementgyár egyik igazgatóját is. De Lisewski igazgató felhasználta bécsi tartózkodását, hogy más cégekkel is felvegye a kapcsolatot, amelyek vízi erőművet építettek az osztrák Alpokban, valahol Linz mellett. Ennek a konzorciumnak is sürgősen szüksége volt „404-es” gyorsankötő cementre, tehát Lisewski a cementgyár nevében lépett fel, s megkerülve a „BUDEX”-et, több tízezer tonna cementet adott el nekik. Tulajdonképpen nem eladta, hanem mivel nála volt a cégjelzéses blanketta és a gyár pecsétje, szerződést kötött a cémentszállításra, megegyezett a leszállítás határidejében és a fizetési feltételekben és egy nagy összeget előlegül is felvett. Természetesen nehéz valami biztatót mondani, de az az érzésem, a konzereium képviselői, nem ismerve a mi külkereskedelmi struktúránkat, jóhiszeműen jártak el és valóban azt gondolták, hogy a cementgyár meghatalmazott képviselőjével írják .alá a szerződést. Lisewski nem kockáztatta az előleg beinkasszálasát és az egyszerű szökést. Félt. hogy ezért az Ausztriában elkövetett bűncselekményért az „INTERPOL" az egész világon keresni fogja. A csekkel együtt visszatért Lengyelországba és itt igazi gengszterbandát szervezett. Hamis adatok segítségével lenyomták — természetesen csak papíron — a cementgyár termelését. Meghamisították az Ausztriába küldött cement súlyát és hamis fuvarleveleket használtak. A bandának a határon is ott voltak az embereik, akik ügyesen megváltoztatták és átcímezték a Lengyelországból kimenő cementtel megrakott vagonokat. Tízegynéhány embernek, akiket Lisewski jól megfizetett, így óriási mennyiségű cementet sikerült kiküldeni külföldre. Minden vonatszerelvényben, amely cementtel indult Ausztriába, a „BUDEX” rendelkezésére kiküldött vagonok mellett ott volt a linzi konzorcium számára szánt szállítmány is. Ez valóban nagyszerű munka volt, a legapróbb részletig átgondolva. Valószínűleg a. fő ravasz fickónak sikerült is volna realizálni a privát szerződésben vállalt szállítást és később, az első alkalommal külföldön felvenni a pénzt és a „szabadságot választani”. Tulajdonképpen véletlenül buktak le. A kisváros helyi rendőrőrse, — ahol a cementgyár van — felfigyelt arra, hogy a gyár egyik másik munkása és az egyes vasutasok hirtelen ..felemelték a maguk életszínvonalát.” Mint ahogy ilyenkor szokás — rádiót, televíziót vásároltak, másutt pedig új Jawa motorkerékpárt és nagy ivászatöt rendeztek a komákkal a helyi vendéglőben. A rendőrőrs parancsnoka azt gondolta, ez biztosan a cementgyárban vagy az állomáson elkövetett lopásból ered, abból a néhány zsák cementből, amely a helyi illegális építkezéshez szükséges. Ezért nem sokat tétovázott, hanem néhány fickót lecsukatott. Nem talált bizonyítékot. így negyvennyolc órán belül ki kellett őket engedni. Jelentést küldött a járáshoz, ahol jól megmosták a fejét, ám mégis foglalkozni kezdtek az üggyel.. Most már sokkal diszkrétebben nyomoztak és a gyárból egymás után1 behívták beszélgetésre a különböző beosztású embereket. A nyomozásból annyi anyagot gyűjtöttek össze, hogy rájöttek — nem fért hozzá kétség — a cementgyárban valamilyen csoda történik. De még akkor sem hitték el, amikor már a járási rendőrparancsnokság bizonyos eredményre jutott, hogy ez egy nemzetközi méretű botrány és hogy ebbe még az igazgatók is bele vannak keverve. Közben Lisewski sem tétlenkedett. Lázasan szervezte az utolsó transzport kiküldését, s ugyanakkor ő és társai, ahogy tudták, úgy tüntették el a nyomokat. A gyár igazgatási épületében a maguk okozta tűzzel, — különben gyorsan eloltották — „véletlenül” a cementgyárnak csaknem a teljes könyvelése elégett. Az állomáson is elvesztek a szállítólevelek másolatai és a cementgyár vakvágányára állított vagonok számainak kimutatása. Olyan átgondoltan működtek, hogy a gyárban megfelelően megrongáltak minde*i wdfcpleget. sőt az állomás vagonmárlegét is. Nem csoda tehát, na ezzel az üggyel annyi hónapja gyötrődünk. Tehát csaknem mindent, még a cementgyár erre az időszakra eső napi termelését is a tanuk vallomásainak és a bevont szakértők véleménye alapján kellett meghatározni, mert a bizonyítékokat eltüntették vagy úgy elrejtették, hogy eddig nem sikerül megtalálnunk. A nyomozás megkezdése és az első letartóztatások után Lisewski a banda többi tagjával, akik még szabadon voltak, megpróbálták másképpen kicsavarni ennek az ügynek a nyakát. A letartóztatottak családtagjainak fizettek és valamilyen módon szót értettek a bebörtönzöttekkel, rábeszélték őket arra, vállalják magukra az egész bűnt, és ismerjék be, hogy lopták a cementet és — főleg Varsóban — eladták. Sőt ezeknek a vallomásoknak az igazolására előkészítették a bizonyítékokat is. De az ügyet nem sikerült eltussolni. A banda egyre újabb tagjai estek a nyomozás csapdájába. Egyre több ember kezdett „köpni”. Egyesek viszont kezdtek „meglépni". Csak Lisewski maradt végig az őrhelyén. El kell ismerni, nem tudtunk rábizonyítani semmit, a bebörtönzöttek szolidárisán hallgattak, ha igazgatójuk felől kérdeztük őket. Sőt úgy látszott, Lisewski ártatlan, mert látszólag segített nekünk a nyomozásban és nem is próbált megszökni. De közben, mint később kiderült, Lisewski már mindent előkészített a külföldi utazáshoz. Csak á levélre várt. A „Donaa bank” írására, hogy a konzorcium befizette a cementért járó többi összeget. Egyszerűen egy pillanatra sem tudta elhagyni a cementgyárat, mert a posta minden pillanatban hozhatta a régen várt értesítést. A levél, Lisewski feltételezése szerint, megérkezett, de szerencsére nem jutott a címzett kezébe. Sikerült előbb megszereznünk. Abban a pillanatban lelepleződött Lisewski szerepe, mint a banda szervezőjéé és vezetőjéé. Letartóztatása után, amikor megmutattuk neki az írást, elismerte a neki felrótt bűncselekmények nagy részét, és csak az elkövetett sikkasztás nagyságát próbálta kisebbíteni. A „Donau bank” levelében, amit a cementgyár vezetőségéhez küldött, értesítette a gyárat, hogy a cementgyár rendelkezésére befizetett nyolcvanezer dollárt. Ezzel rendelkezik a szerződés és a konzorcium szerint Lisewski igazgató azzal a feltétellel, hogy az említett levelet felmutatja. Ez tehát zárolt csekk féle volt és csak Lisewski ajánlására töltötték ki. — Magad is érted tehát — fejezte be elbeszélését az ügyész — milyen fontos számunkra, hogy visszaszex’ezzük ezt a csekket. Ennek alapján a banda bármelyik tagja, ha Bécsbe kijut, beinkasszálhatja a hatalmas összeget, a nyolcvanezer dollárt. — Nos, nem nagyon érteni az egészet — jegyezte meg ai őrnagy, — mert a levélen kívül szüksége van Lisewski mégha; talmazására is, hogy felvehes se a pénzt. {Folytatjuk!