Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-13 / 266. szám
TW. ÉVFOLYAM, 26T*.SZÄM ____________________6 ÄRA: 50 fillér 1964. NOVEMBER 13, PÉNTEK Az MTI ftltidjtiJiÜ&L : Ismét Antonin Novotny lett a Csehsztovák Szocialista Köztársaság elnöke \ •• Ulcst tartott a Nyíregyházi Városi Tanács VB. A Nyíregyházi Városi Tanács VB. november 12-én a lakosság kulturális fejlődéséről, többek között a könyvtári helyzetről tanácskozott. Megállapította, hogy 1961 óta a szépirodalmi, gazdasági, technikai könyvek száma 500 százalékos fejlődést' mutat. Az utóbbi években nagy gondot fordítottak a tanyavilág, és a bokortelepülések olvasómozgalmának fejlesztésére. A várostól távol eső települések lakosainak érdeklődését elsősorban mezőgazdasági szakirodalommal keltették fel. A 25 tanyasi könyvtár készlete volt a legforgalmasabb az idén. Az olvasómozgalom továbbfejlesztésére tervet dolgoztak ki Nyíregyházán. Többek között író-olvasó találkozókat rendeznek a legkisebb tanyai településen is, képzőművészeti kiállításokat és irodalmi tapasztalatcseréket rendeznek. Az ülésen határozták el, hogy bizottságot alakítanak a nők helyzetének megvizsgálására. A bizottság munkája lesz, hogy felkeresse azokat a mezőgazdasági és ipari üzemeket, amelyek legtöbb asszonyt és leányt foglalkoztatnak. A beszélgetések során képeket kapnak arról is, hogy a dolgozó nők munkáját menynyire befolyásolják magánproblémák. A nők vizsgálata után a bizottság tagjai beszámolnak majd a városi tanács végrehajtó bizottságának. Ülésezik a földmű v essző vet keze ti tanács Csütörtökön a SZÖVOSZ- székház. nagytermében összeült az Országos Földműves- szövetkezeti Tanács, hogy megvitassa a szövetkezeti kereskedelem, illetve . a falusi lakosság ellátásával kapcsolatos ' tennivalókat. Részt vett az ülésen Tausz János belkereskedelmi miniszter, Szirmai Jenő, a SZŐ VOSZ elnöke, Dégen Imre az Országos Vízügy'. Főigazgatóság vezetője és Nánási László, az Elnöki Tanács tagja, a SZÖ- VOSZ felügyelőbizott .ágának elnöke. Molnár Károly. a SZÖVOSZ elnökhelyettese, a tanácskozás előadója rámutatott: gondoskodni kell arról, hogy a falusi üzlethálózat és áruválaszték összetétele, az árukínálat és a kijzo’gálás színvonala fokozatosan megközelítse a város kereskedelmét. Minden szinten meg kell valósítani a kereslet rendszeres és módszeres tanulmányozását. Koszigin távirata az új japán miniszterelnökhöz Aieksaej Koszigin a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke táviratban köszöntötte Ejszaku Szato újonnan kinevezett japán miniszterelnököt. Táviratában kifejezte azt a reményét, hogy a két fél közös erőfeszítései révén tovább fog fejlődni a jószomszédi viszony a Szovjetunió és Japán között a két ország és a világbéke javára. Igazságügyi küldöttség utazott a Szovjetunióba A, F. Gorki rmak, a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága elnökének meghívására, a szovjet igazságügyi szervek munkájának tanulmányozására dr. Nezvál Ferenc igazságügyi miniszter vezetésével, igazságügyi küldöttség utazott csütörtökön a Szovjetunióba. A küldöttség tagjai: dr. Markója Imre igazságügymi- niszter-helyettes és dr. Nagy Zoltán, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője. A KGST-tagországok tudósainak szimpóziuma A Szovjetunió Orvostudományi Akadémiája Táplálko- zástani Intézetében Moszkvában megnyílt a KGST-tagor- ezágok tudósainak népélelme- zéstani módszereket kidolgozó nemzetközi szimpóziuma. A tanácskozás munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Lengyel- ország. Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió szakemberei vesznek részt. Ülést tartott az országgyűlés külügyi bizottsága Az országgyűlés külügyi bizottsága csütörtökön Szirmai István elnökletével ülést tartott a Parlament Gobelin-termében. Az ülésen részt vett Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Vass Istvánná, az országgyűlés elnöke. Ott volt a % ülésen a bizottság tagjain kí- \ ül több más képviselő is. Prága, (MTI): A csehszlovák nemzetgyűlés csütörtökön a prágai vár Vladislav termében megválasztotta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökét. Böhusiav Lastovicka, a nemzetgyűlés elnöke méltatta a volt elnök, Antonin Novotny érdemeit és munkásságát, majd a CSKP Központi Bizottsága és a Nemzeti Front nevében javasolta, hogy a következő öt évre újból Antonin Novotnyt válasszák a köztársaság elnökévé. A nemzetgyűlési képviselők a javaslatot egyhangúlag elfogadták. így az elkövetkező öt éves időszakban is Antonin Novotny tölti be a köztársasági elnöki tisztséget. ★ Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban köszöntötte Antonin Novotnyt, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökét. Szívből jövő kívánságait fejezte ki a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökévé történt újra választ üsa alkalmából. A szocializmus építéséhez, a népek békéje és barátsága érdekében kifejtett tevékenységéhez jó egészséget és további sikereket kívánt. Rendőrroham, ülősztfrájk fogadta a „Tengeri sárkányt” Hatalmas méretű tüntetéseken tiltakozik Japán népe Sasebo, (MTI): A japán szervezett munkásság, a politikai pártok tagjai és az egyetemi diákság csütörtökön reggel hatalmas méretű tüntetésen tiltakozott a „Sea Dragon” amerikai atom- tengeralattjáró sasebói jelenléte ellen. A 2552 tonnás hosszú, fekete testű „tengeri sárkány” (Sea Dragon), 7. amerikai flotta egysége, 11 örhajó és egy repülőgép kíséretében futott be az Egyesült Államok sasebói haditengerészeti támaszpontjára. Már jóelőre beharangozott érkezését munkásörök jelzőrakétával adták tudtul társaiknak. Az adott jelre hatalmas embertömeg áradt a kikötő felé. Autóbuszokon szakadatlanul egyre többen és többen érkeztek a helyszínre. Az AP jelentése szerint több ezer, főként szocialista tüntető háromezer rendőrrel találta magát szemben. A várható ütlegek miatt sisakba és viharkabátba öltözött felvonulók megrohanták az amerikai ha,- ditengerészeti támaszpont bejáratát. A rendőrséggel való összecsapásban különösképpen bátor magatartást tanúsítottak a baloldali Zengakuren diákszövetség tagjai, akik már 1960-ban élenjártak az úgynevezett amerikai—japán biztonsági szerződés felbontásáért indi- tott tüntetésekben. A hatóságok a rendőrségen kívül igénybe vették a Nagy Japán Hazafias Pártja elnevezésű fasiszta ifjúsági szervezet segítségét is. Az összefogózva és cikk- cakkban előrenyomuló diákok szembeszálltak a fasiszta su- hancok által támogatott rendőrséggel. A hosszú verekedésben 12 egyetemistát letartóztattak. A TASZSZ jelentése szerint többen megsebesültek, közöttük Naraszaki, a szocialista párt parlamenti képviselője. Amikor a rendőrségnek sikerült visszaszorítani a tömeget a haditengerészeti támaszpont bejáratától, a szocialisták és a diákok a rakpart kövezetére telepedtek, hogy ülősztrájkjukkal megakadályozzák az atom-tengeralattjáró legénységének bejutását a városba. A rendőrök felrán- cigálták az ülőket, többjüket letartóztatták. Bár a tüntetők lassan szétszéledtek, a helyzet — mint az AP tudósítója jelenti — továbbra is feszült, s a tengeri sárkány három napra tervezett látogatása során újabb nagyméretű megmozdulások várhatók. A TASZSZ arról tudósít, hogy a Japán Szakszervezeti Főtanácshoz tartozó üzemek munkásai országszerte gyűléseken tiltakoztak az amerikai atom-tenger- alattjárók japán kikötőkben való állomásoztatása ellen. A gyűlések részt vevői tiltakozó táviratot küldtek a kormánynak. A Reuter jelentése szerint Akira Jvai, a Japán Szak- szervezeti Főtanács főtitkára sztrájkfelhívást helyezett kilátásba arra az esetre, ha a kormány nem tesz eleget a munkásság követeléseinek. VILÁG mOLáíARJAI, EGYESÜLJETEK l tályvezető-helyettese és mások. A pályaudvari búcsúztatáson jelen volt Szipka József, hazánk moszkvai nagykövete, aki tagja volt a magyar párt- és kormányküldöttségnek, valamint a magyar nagykövetség számos munkatársa. A szovjet és magyar zászlókkal feldíszített pályaudvaron a moszkvai dolgozók meleg szeretettel vettek búcsút a magyar vendégektől, akiknek vonata moszkvai idő szerint 11,10 órakor gördült ki a Kijev pályaudvarról. SZKP Központi Bizottságának első titkára, L. F. Iljicsov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, M. A. Leszecsko, a minisztertanács elnökhelyettese P. N. Fedoszejev, az SZKF Központi Bizottságának tagja a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnöke N. A. Tyihonov miniszter, s Szovjetunió állami tervbizottságának elnökhelyettese, V. A Zorin külügyminiszter-helyettes, L. N. Tolkunov, az SZKF Központi Bizottságának aloszMoszkva, (MTI): A magyar párt- és kormányküldöttség, amely Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, a kormány elnökének a vezetésével Moszkvában részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulójának ünnepségein, csütörtökön délelőtl elutazott a szovjet fővárosból A Kijev pályaudvaron a küldöttség búcsúztatására megjelentek: L. I. Brezsnyev, a2 II magyar párt- és kormányküldöttség hazaindult Moszkvából Befejeződtek a KISZ járási küldöttértekezletek Csisztu László beszámolója a nyíregyházi járás fiataljainak négyévi munkájáról vb elnöke. Az-elnökségben foglalt még helyet Nagy Zsig- mond, Koncsák Miklós, Tompa Erzsébet, Orosz Ilona, Mórocz Mónika, Fohsz József, Smidt József, Szabó András, Kányák Margit és Lippai Ilona. Megyénk utolsó járási küldöttértekezletét Németh József nyitotta meg, majd Csisztu László járási KISZ-titkár számolt be az elmúlt négy évben végzett munkáról. Csisztu László bevezetőben arról beszélt: megyénk egyik legnagyobb járásának a fiataljai — közel 12 ezren — megértették: életszínvonaluk emelését csak fokozottabb munkával érhetik el. Szólt a taglétszám szaporodásáról és az e tekintetben elkövetkező feladatokról, majd részletesen értékelte a KISZ legutóbbi kongresszusa óta végzett gyakorlati munkát. Először — az ISZM követelményeinek szellemében — 1961-ben hirdették meg a járásban az ifjúsági munkacsapatok versenyét, melyre 23 tsz-bői több, mint felezren jelentkeztek. Egyéh_-terxneiéa ....versenyben több, mint 3 ezer fiatal vett i-észt. A fiatalok termelő munkájának segítésére társadalmi osztályt létesítettek a járási bizottság mellett, melyben 15 mezőgazdasági szakember és 5 ifjúsági mUnkacsapatve-iető vesz részt. Tavaly 27 ifjúsági munkacsapat közel 2,5 ezer holdon gazdálkodott eredményesen s 82 fiatal traktoros vett részt a megyei traktoros versenyben. 1964-ben már 47 ifjúsági termelési egység vállalt védnökséget közel 3 ezer hold megmunkálása felett. g ért el figyelemre méltó eredményeket. Hasonló termelési sikereket mutatnak fel a kongresszus közeledtével az ipari ifjúmunkások. A nagyhalászi kenderüzem, a nyírbogdányi kőolaj- finomító. a Rakamazi Cipész Ktsz ifjúsági brigádjai élen járnak a gazdaságos termelésben, az exporttervek teljesítésében. Egybevetve: az utóbbi négy évben a nyíregyházi járás fiataljai 800 ezer társadalmi munkaórát végeztek, amely 4 millió forint megtakarítást jelent a népgazdaságnak. Bár állandóan növekszik a részt vevők száma a különböző oktatásokon, még mindig nem kielégítő a mezőgazdasági szakmunkásképző tanfolyamok iránti érdeklődés. Sürgős feladatnak tekintik az oktatás feltételeinek javítását, a végzettek megbecsülését és a felvilágosító munkát. Jelentős eredmény viszont, hogy a négy év alatt megtartott 3 ezer ismeretterjesztő előadáson esetenként 30—40 fiatal jelent meg, s nőtt az érdeklődés a művelődési házak klubjai, szakkörei iránt A beszámolót vita követte* majd a részt vevők megválaszt tották a járási bizottságot és a megyei küldötteket. A nyír- egyházi járás KlSZ-titkárávd isimét Csisztu Lászlót választották. Fogadás a római magyar nagykövetségen társaság, Felső Volta, Finnország, Franciaország, Hollandia, Jugoszlávia, Lengyelország, a Lett és a Litván Szovjet Szocialista Köztársaság, a Német Szövetségi Köztársaság, Ruanda, Burundi érsekei és püspökei továbbá más egyházi méltóságok. A fogadáson részt vett La Pira Firenze polgármestere, továbbá az Olasz Köztársaság és a Szentszék mellé akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői és képviselői, az olasz külügyminisztérium vezető tisztviselői, valamint Olaszország politikai és kulturális életének számos más kiemelkedő személyisége. Száll József, a Magyar Nép- köztársaság római nagykövete november 11-én a római Magyar Akadémia helyiségeiben fogadást adott a Hamvas Endre kalocsai érsek vezetésével a második vatikáni zsinat harmadik ülésszakán részt vevő magyar püspöki és főpapi küldöttség tiszteletére. A hangversennyel egybekötött fogadáson megjelent Franz König bécsi bíboros hercegérsek, Agostino Casarolli államtitkár, a Vatikán képviseletében, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Bulgária, Brazília, Csehszlovákia, az Észt Szovjet Szocialista Köz(Münkatársunktól:) Csütörtökön Nyíregyházán, a megyei űttörőházban tartották meg a nyíregyházi járás KISZ küldöttértekezletét, melyen többek között részt vett Dicz- kó József, a párt megyei végrehajtó bizottságának tagja, a KISZ megyei első titkára, Omajtényi László, a járási pártbizottság osztályvezetője, Vincze József, a iárási tanács