Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-11 / 264. szám

X a p I é 1984. november II, szerda Névnap: MÁRTON A Nap kel: 6 óra 43 perckor, nyugszik: 16 óra 13 perckor, , Hold kel: 12 óra 51 perckor, nyugszik; 21 óra 44 perckor, A Hazafias Népfront Or­szágos Elnöksége határozatai­ból fakadó feladatokat vitat­ja meg 12-én a nyíregyházi városi népfrontbizottság el­nöksége. Sor kerül a külön­böző akcióbizottságok meg­választására, illetve felújítá­sára is. A megye legnagyobb nap­raforgómagot tároló helyisége épül Nyírbátorban, a nö­vényolajgyár telepén. A 450 vagon napraforgót befogadó létesítmény 48 méter magas lesz, s építői már elérték a 30 méter magasságot Hangversennyel egybekötött rendezvényt tart 14-én, a me­gyei kamagyklub Nyíregyhá­zán, a József Attila Megyei Művelődési Ház nagytermé­ben. Bevezető előadást Mak­iári József, az Országos Nép­művészeid Intézet zenei osz­tályának vezetője tart. Érdekesnek ígérkező, mű­soros Ki mit tud és szakmai vetélkedő estet tart 14-én Nyíregyházán a megyei Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat az Irodaház nagytermé­ben. Yiz alatt Róma több lakónegyede A több mint 24 órája tartó viharos esőzés zűrzavaros hely­zetet teremtett az olasz fővá­rosban. Róma több lakónegye­de teljesen víz alatt álL A pe­remvárosok új lakónegyedeit valóságos sártenger szigeteli el. A lakóházak és üzletek szá­zait öntötte el a víz. Az utak járhatatlanok, tucatjával vesz­tegelnek az utakon a gazdátla­nul hagyott járművek. Róma —Pisa között megszakadt a vasúti forgalom. A viharban egy léglökéses repülőgép a Ci- ampino repülőtérre zuhant. A pilóta szörnyethalt! Űjabb siker öregbítette a magyar természetfilmek nem­zetközi hírnevét. A II. Firenzei Nemzetközi Vadászkiállítás filmfesztiválján a magyar te­levízió „Őserdő a Duna men­tén” című vadászfilmje első díjat nyert. Az olasz nyelvre szinkronizált filmet Szőnyi Sándor és Novákovics András, a Magyar Televízió munkatár­sai készítették a gemenci vad­rezervátum szarvas, vaddisznó és őzállományának életéről. A filmfesztiválon európai, ázsiai és afrikai országok va­dászfilmjei vettek részt. Újabb három mintabolt és megrendelő iroda nyitását tervezi 1965-ben a megyei TÜZÉP Vállalat Mátészalkán, Vásárosnaményban és Fehér- gyarmaton, Péntek 13: lottósorsolás Csengerben! A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság november 13-án pénteken Csengerben a Vörös Csillag Kultúrházban rendezi meg a 46. heti lottósorsolást. A lottójáték fennállása óta ez lesz a 15. lottósorsolás me­gyénkben. A lottósorsolást egyébként igen nagy érdeklő­dés előzi meg. A lottósorsolás előtt és után a helyi földmű­vesszövetkezet műsoros divat- bemutatót tart fővárosi művé­szek közreműködésévelj Felhős, párás, ködös idő Várható időjárás szerda es­tig: felhős, párás, helyenként ködös idő. Néhány helyen ködszitálási, vagy kisebb eső. Mérsékelt délkeleti szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—8 fők között Az ötödik fúróit ku­tat készítik községfej­lesztési beruházásból az alig háromezer lakosú Geszteréden. A napok­ban egy kilométer hosz- szú betonjárda építése fejeződött be a község legforgalmasabb utcá­jában, több mint 100 ezer forint értékben. A jövő régészei Páratlan lelet (Y. Ptyfcin raj») A Magyar Helikon Könyv­kiadó Életmű 'sorozatának Bal­zac „Emberi színjátékba után — újabb, nagy érdeklő­désre számot tartó vállalkozá­sa Lev Tolsztoj összes művei­nek tíz kötetes kiadása. A na­pokban jelent meg a sorozat első könyve, amely a „Gyer­mekkor — Serdülőkor — Ifjú­ság” című önéletrajzi trilógiát tartalmazza és felöleli az 1852 —1859 között írott 14 elbeszé­lés^. \Szocialista brigád- vezetők tanácskozása TZO lemezjátszót és 21 magnetofont kapnak ez évben a megye falusi mozijai, az előadások kellemesebbé tételére. T elevízióműsor 9,30: 1000 vagon termény befogadására újabb rak­tárakat épített a Me­gyei Malomipari és Terményfelvásárló Vál­lalat. Az építkezések a jövő év elejére fejeződ­nek be. Gyár és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési terüle­teire lakatos, hegesztő, eső­szerelő, kovács szak- és se­gédmunkásokat ózdi, tiszasze- derkényi, kazincbarcikai, di­ósgyőri, almásfüzitői, duna­újvárosi munkahelyeire. Je­lentkezés: Budapest, VI. Pau­lai Ede u. 52. személyzeti osztály. Munkásszállás van. Jelentkezés írásban, vagy sze­mélyesen. (Bp. 7426) Az Erdőhát! Körzeti Föld­művesszövetkezet Igazgatósá­ga a gacsályi 4. sz. vegyes­boltba szakképzett boltvezetőt keres. Felvételhez erkölcsi és működési bizonyítvány szük­séges. Jelentkezni lehet az fimsz tg. elnökénél Gacsály, Petőfi u. 35. Útiköltséget fel­vétel esetén térítünk. (524) A Nagykállói Épületsze­relő Ktsz azonnali belé­péssel felvesz műszaki ve­zetői beosztásba építőipa­rt technikust és gyors és gépírót. Jelentkezés: Nagykálló, Kossuth u. 12. (529) A termelőszövetkezeti szo­cialista brigádok vezetői ré­szére tapasztalatcsere értekez­letet rendez az MSZMP me­gyei bizottsága, a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága, a Hazafias Népfront megyei el­nöksége és a KISZ megyei bizottsága november 18-án Nyíregyházán, a megyei ta­nács nagytermében. A ta­nácskozást Koncz Károly, a Hazafias Népfront megyei bi­zottságának titkára nyitja meg, majd Gombás Sándor elvtárs, a megyei pártbizott­ság titkára tart vitaindító előadást Az Állami Bábszínház mű­vészegyüttese vendégszerepei 13-án Nyíregyházán, a me­gyéi művelődési ház nagyter­mében, az Aladin csodalám­pája című műsorával. Elő­adások lesznek fél 9, fél 11 és fél 3 órai kezdettek Hulladékgyűjtési versenyre hívta a tornyospálcai Kos­suth Lajos úttörőcsapat a kisvárdai járás valamennyi Úttörőcsapatát. A versenykez­deményezők vállalták, hogy tervüket <— a KISZ II. kongresszusának tiszteletér; — 10 százalékkal túlteljesítik *— írja a szerkesztőségnek küldött levelében Bacskárdi Jenő iskolaigazgató. Háziipari Szövetkezet veze­tősége értesíti a Guszev lakó­telepen lakó asszonyokat, hogy f. hó 15-én vasárnap délelőtt a Guszev telepi iskolában be­regi keresztszemes munkát ké­szítő részleget alapít. Jelentke­zés vasárnap délelőtt 9—11 óráig az iskola helyiségében. (532) Bizos üzemképes Skoda sze­mélygépkocsi családi okok miatt azonnal eladó. Eötvös u. 8. (4315) Tv-híradő (ism.) — Példázat I. Válaszút. Mesterházi: tv-játéka (ism.) tíz éven felüliek­nek — 10,40: Nevessünk! Ameri­kai burleszkíilm. (ism.) — 15,20: Zsenya születésnapja. Humoros je­lenetek egy moszkvai cirkusz­iskolából. — 17,43: Hírek. — 17,50: Visszapillantó tükör. Csúszós úton. — 18,00: Belépés csak tv-nézőknek! „Szülői értekezlet” a negyedik ütegnél. — 18,30: Tessék kérdezni — a nyelvész válaszol! Lőrincze Lajos műsora. — 18,55: Esti me­se. — 19,05: Közvetítés a Katona József Színházból. Szakonyi: Éle­tem Zsóka ...! Dráma két rész­ben. (16 éven felülieknek!) A szü­netben: Tv-híradó. — Napi jegy­zetünk. — 21,40: Mesterségem a veszély. Tigrisvadászat. Amerikai kisfilm. — 22,05: Tv-híradó — 2. kiadás. Életem, Zsóka~J A Katona József Színház­ból közvetíti a televízió Sza­konyi Károly két részes drá­máját Köves Ferenc fiatal író és felesége, Zsóka között feszült a viszony. Amikor Köves megtudja, hogy legjobb ba­rátja, Rácz öngyilkos lett, le­pereg előtte házasságának né­hány epizódja, a szerelem kezdetétől az elhidegülésig. 8 éve házasok. Köves életében feltűnt egy új nő: Éva — s a könnyebb élet kísértése. El­veti eszményeit a pénzkere­sésért. Amire rádöbben, hogy élete kátyúba jutott, már ké­ső: az asszony végleg elfor­dult tőle. Szereplők: Sinkovits Imre, Dómján Edit, Kállai Ferenc, Suka Sándor, Tóth Gabriella fh., Moór Mariann fh., Hor­kai János, Balázs Piri fh. Két éve üresek a Takaréképület üzlethelyiségei Lakberendezési terveznek Nyíregyházán Egy elsietett intézkedés kö­vetkeztében két éve állnak üresen és kihasználatlanul a Takaréképület Dózsa György utcai oldalán lévő üzlethelyi­ségek. Kérdést intéztünk az Iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalat vezetőihez: mik a ter­veik a hosszú idő óta üres he­lyiségekkel. Beck József a vál­lalat főkönyvelője elmondotta, hogy a tervek szerint egészen újszerű, a mai igényeket mindenben kielégítő lak- berendezési áruházat léte­sítenek. Sajnos a tervezés, a kivitele­zés nagyon lassú folyamat. A terveket a miskolci Tervező Iroda készíti és a tanulmány- terv december 1-ére készül eL Ennek alapján készítik el a ki­vitelezési terveket, melynek határideje 1965 március L Az egymillió-nyolcszázezer forint beruházással készü­lő lakberendezési áruház előrehaladást jelent a nyír­egyházi kereskedelem éle­tében. Ezzel azonban még nem oldód­nak meg a város kereskedel­mének fejlesztési gondjai. Van néhány szép és korszerű üz­lethelyiségünk, de korántsem annyi, hogy a fejlődő városunk igényeit kielégíthessük. Csak néhány példa. Nincs megfelelő gyermekkonfekció boltunk és vasboltunk sem elégítheti ki a kereskedelem mai igényeit. A Rákóczi úti vasbolt például hat helyiségben üzemel. De nem megfelelő a Kos­suth téri edényboltunk sem. Arról is beszélnünk kell, hogy a városnak nincs egy megfe­lelő cipőboltja. 1965-ben a Zrínyi Ilona ut­cában a most építésre ke­rülő bérházban az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat modern és korszerű férfi­konfekció üzletet nyit. Ez a létesítmény jó és hasz­nos lesz, ez azonban nem old­ja meg a problémát. Az elkö­vetkezendő építkezéseknél fel­tétlenül figyelembe keli venni a fejlődő kereskedelmünk igé­nyeit is. A bérházakban a ke­reskedelem részére új üzlethe­lyiségeket kell biztosítani. Farkas Pál A felsőfokú intézményeik és a megyei tanácsok művelődés osztályai az idén is meg­szervezik az egyetemek és fő­iskolák nappali, esti és levele ző tagozataira pályázók élőké szító tanfolyamait. A felvétel vizsgák előkészítő tanfolya maira a jelentkezés pontos határidejét, az illetékes felső- oktatási intézmények és a ta nácsok művelődési osztá­lyai a sajtóban közlik. A je­lentkezések általában novem­ber hónapban zárulnak, az ok­tatás a két tantárgyas tanfo­lyamokon decemberben az egy tantárgyas tanfolyamokon pedig márciusban kezdődik. Mindkét típusú tanfolyamon júniusban ér véget az oktatás. A tanfolyamokra azokat ve­szik fel akik érettségivel, illet­ve képesítővel rendelkeznek, egészségileg alkalmasak fel­sőfokú tanulmányra. Az esti és levelező tagozatnál további előfeltétel, hogy a jelentkező a tanév megkezdéséig másfél éves munkaviszonnyal rendel­kezzék. A tanfolyamra történő felvételhez a munkáltató ja­vaslata szükséges. A tanfolyamok egyébként önköltségesek. A többtárgvás tanfolyam 450 forintba, az egy tárgyas 230 forintba kerül. Az érdeklődők részletesebb felvi­lágosítást a tanfolyamokat szervező intézményektől (ta­nácstól) kaphatnak. Tizenötmillió méter bél hurkához, kolbászhoz Elegendő fűszer a házi disznóölésekhez A kereskedelem a disznó- ölési idényre a tavalyinál 120 vagonnal több, 2230 vagon rizst és 120 vagon árpagyön­gyöt hoz forgalomba. A házi kolbász és hurka készítéséhez mintegy 15 millió méter bél vásárolható a szakboltokban. Megfelelő ellátást ígér a keres­kedelem az idényjellegű fűsze­rekből is, a rendelkezésre álló kész­letek lényegesen nagyob­bak, mint amennyit tavaly felhasználtak. Többek között lesz elegendő só, á tavalyinál 500 vagonnal több kerül forgalomba. Az íze­sítéshez 124 vagon paprika, 29 vagon bors áll rendelkezésre. Bár nem általánosan használa­tos, nem hiányzik a fűszervá­lasztékból a majoránna sem, amelyből 200 mázsányit hoz­nak forgalomba. A 760 mázsa köménymag bizonyára elegen­dő lesz a disznóölések idején. Sonkapác ugyancsak az igé­nyeknek megfelelő mennyiség­ben kapható. Az eddigi tapasztalatok alapján a legkeresettebb fűszereket a szokottnál na­gyobb egységcsomagolás­ban hozzák forgalomba. A disznóvágás kellékeivel böllér felszerelésekkel, szúró­késsel, hurkatöltővel, zsírosbö- dönnel is jól ellátták a bolto­kat. Sok disznó hízik s kerül majd a böllér kése alá me­gyénkben. Nyíregyházán a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat 200 hurkatöltővel és húsdarálóval, perzselő masi­nákkal segíti a házi disznóölé­seket! A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja. Szer­keszti « Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő Ordas Nándor. Szerkesztőség Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel. 16—70. 16—71. 16—71 Felelős kiadó: Farkas Pál. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. i. TeL 30—09. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg éí nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda. Ipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezető: Makrai János. vénytermesztő gépészeket ké­peznek. A jövő évtől kezdve a mezó- gazdasági tanulók gyakorlati képzését is új módon oldják meg. Rövidesen megkezdik aa úgynevezett gyakorlógazdasá­gok — erre alkalmas állami gazdaságok, termelőszövetkeze­tek és más mezőgazdasági nagyüzemek — kijelölését; Ezekben a fiatalok tanuló ide­jük alatt megismerkedhetnek a nagyüzemi gazdálkodás korsze­rű munkafolyamataival és megfelelő szakmai és pedagó­giai vezetés mellett csoportos gyakorlatokat folytatnak. A tél folyamán a mezőgazda- sági termelőüzemek pontosai* felmérik, hogy a közeljövőben és távlatilag hány és milyen képzettségű szakmunkásra lesz szükségük. Ennek alapján ké­szülnek majd el a központi tervek a mezőgazdasági szak­munkásképzés anyagi-technikai feltételeinek megteretésére. A harmadik ötéves tervben az állam előreláthatólag több százmillió forintot fordít me­zőgazdasági tanulóképző isko­lák, kollégiumok, a gyakorló­gazdaságokban szükséges tana- lószállások és az iskolákhoz tartozó gépszínek építésére és •ftcvl orröi-ol ócésT'ía A kormány a közelmúltban határozatot hozott a mezőgaz­dasági szakmunkásképzés to­vábbfejlesztéséről. A határozat ; megvalósítását csak a követke- ! ző, 1965—1966-os tanévben kéz- ; dik meg, de előkészítésként í már az idén szerveztek néhány ; kísérleti osztályt. Ezekben — , a határozatnak megfelelően — az eddigi 3 helyett évente 5 hónapig tart az elméleti okta­tás. A tanulók így bővebb és alaposabb természettudományi ismereteket kapnak és az isko- : Iák jobban kifejthetik oktató­nevelő tevékenységüket. A kí­sérleti osztályokban főleg nö­Kísérleti osztályok a mezőgazdasági tanulóképzésben Felmérik a mezőgazdasági üzemek szakmun k ásszük ségletét Előkészítő tanfolyamok egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra Megható esemeny zajlott le a napokban a Heves megyei Visonta községben. Szovjet tu­risták érkeztek a faluba, aki­ket a helybeli termelőszövet­kezet meleg vendégszeretettel vett körül. A baráti találkozón részvevő egyik szovjet kislány elmondotta, hogy bátyja 1944. őszén a felszabadító harcok idején a Mátrában esett el. A fiatal szovjet katonát bajtár­sai hántolták el és a rögtön­zött temetésről fényképet ké­szítettek, amelyet akkoriban szovjet újságok is közöltek. A dokumentumok alapján az erdőt legjobban ismerő vison- tai tsz-gazdák elindultak a fia­tal lánnyal a sírhely megkere­sésére. A felderítés eredmény­nyel járt. A kihantolt sírban megtalálták az annak idején otthonról kapott levelet is. A hős katona hamvait hazaszál­lítják a Szovjetunióba. Megtalálta bátyja sírját a bátrában egy szovjet kislány

Next

/
Thumbnails
Contents