Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-05 / 260. szám

Sok új dolgozó munkába állítását tervezik a szabolcsi vállalatok 50 százalékhal több építőipari tanuló — 15 gyógyszerész és 15 asszisztens jelölt 1965-ben Megyénk üzemeinél, vállala­tainál, tanácsi szerveinél már «lkészült, vagy készülőben van a jövő évi tervjavaslat. Álta­lános tapasztalat, hogy szinte minden tekintetben lényeges felfutást irányoztak elő. Ez igen fontos a népgazdaság szempontjából, de érzékenyen érinti a munkaerőgazdálkodást is. Közismert, hogy Szabolcs­ban igen sok az ingázó, s a cél az, hogy itt biztositsunK nekik állandó munkalehető­séget. A könnyűipari vállala­toknál a tervezett 5,2 százalékos felfutást 0,4 százalékos munkáslétszám növekedéssel kívánják el­érni. Ennek meg is lesznek jövőre a feltételei, hiszen egyes iparágakban anyagigényesebb termékek gyártására kerül sor. Például ládapánt, vas­vázas színek, napellenző, stb. Alkalmazotti létszámnál 6,7 «ázalékos növekedést javasol­nak a szakemberek. Indokolt ez a szám, hiszen csak a vas­iparnál a termelési érték 23,3 százalékkal, ezenbelül a Vastömegcikkipari Vállalat­nál 50 százalékkal emelkedik. Itt feltétlen szükség van új műszakiak, — MEO, műveze­tő, gyártásvezető, technoló­gus — beállítására. Az élemiszeripar jövő évi munkaügyi tervjavaslatát az ide vonatkozó párt és kor­mányhatározat figyelembe vé­telével dolgozták ki. Ennek alapján a 2,7 százalékos ter­melési értéknövelést 1,7 szá­zalékos munkáslétszám felfu­tással fogják elérni. öt százalékkal magasabb munkáslétszámot javasol­tak jövőre az építőiparba. Ilyen létszámemelkedés mel­lett közel 3 százalékkal nő a termelékenység. Ennek ala­kulását döntően befolyásolja, hogy 1965-ben az építőipar nem végez dohánypajta épí­tést. Másik lényeges szem­pont, hogy a pajtaépítésen dolgozó ács szakmunkások és segédmunkások nagyrésze ki­válik a vállalattól és helyet­tük új, gyakran más szak­májú dolgozókat kell felven­ni. A létszámtervezésnél szá­moltak a soron következő évek egyre növekvő felada­tával, ezért a szakmunkás utánpótlás érdekében az ipari tanulók létszámát 50 százalékkal emelik. Megyénkben egyre több mo­zit adnak át rendeltetésének. A moziüzemi állományi lét­számot 7 fővel, az állományon kívüli létszámot éves átlagban 32 fővel növelik. Az Egész­ségügyi Minisztériumtól nyert tájékoztatás alapján 1965. július elsejétől 15 államvizsgás gyógysze­rész, augusztus 1-től pedig 15 asszisztensjelölt beállí­tását tervezik a gyógyszertáraknál. Természetesen a fentieken kívül a gazdasági ágazat sok vonalán kerül sor létszám- emelésre. Ezzel párhuzamosan az összbéralap is növekszik. B. F. Kollégium a volt Kállay kastélyban Távirat érkezeit — Fürdőszoba, meleg vízzel — 400 ezer forint az évi fenntartásra Húsz év létesítményeiből Holnapig: Félmillió gylmsicsfasitványt termel ki a G plaf£ nyal Kísérleti Gazdaság Az évi nevelés több, mint fele téli alma Közellátó teleppé 1950-ben alakult át az addig néhány holdon, a Nyírségi Mezőgaz­dasági Kísérleti Intézet gyula­tanyai gazdasága kezelésében levő faiskola. Jelenleg 180 hold tartozik a telephez, s a legkorszerűbb módsze­rekkel nevelik a különböző gyümölcsfa csemetéket. Még 1962-ben is 3—4 éves olt­ványokat árusított a telep, de az sem fogyott el teljesen. Az­óta két évre rövidítették az oltványok nevelési idejét, mégis, esetenként csak más megyék faiskolájának közre­működésével tudja kielégíteni a szabolcs-szatmári tájon a közös gazdaságok rohamosan megnövekedett igényeit. A követelményeknek megfe­lelően, csakis nagyüzemi áruter­melésre csemetéket szapo­rítanak a telepen, s a szaporítóanyagot az ország különböző részein levő törzs­fákról, és a saját törzsfaiskola egyedeiről szedik. Az évi ne­velés 55 százalékát képviselik a közkedvelt almafajták, emellett a táji jellegnek meg­felelő szilva, körte, meggy, birs, kajszi és őszibarack cse­metéket nevelnek. Az idei kitermelést október 10-én kezdték meg a telepen, és november 7-e tiszteletére, az ünnep előtti napon fejezik be. Ebben az idényben össze­sen 500 ezer vegyes olt­vány kitermelésére kerül sor. A leszállítás folyamatos: októ­ber 31-ig termelőszövekeze- teknek 53 320, állami gazdasá­goknak 48 280 ültetni való fát adtak át a telepen. A teljes ki szállítás — előreláhatólag — november 25-re fejeződik be. Nagyban megkönnyíti a mun­kát, hogy a kitermelést 1963 óta száz­százalékban gépesítették. Szükség van viszont arra, hogy egyes rendelő tsz-ek ne halogassák az átvételt, az el­szállítást — a kedvezőtlen idő­járás ezt nem engedi meg, s a kitermelt fák nagy értéket képviselnek. Mutatja a megye gyümölcsfa iskolájának jó munkáját az is, hogy a megengedettnél mintegy 10 százalékkal kevesebb az idei selejtes termelés. Ez pedig jelentős pénzmegta­karítás a gazdaság, illetve az állam számára. (ab.) Kei randevú Kis köröket rajzolgatott ma­ga elé a cukrászda négyszögle­tes asztalára. „Igen, húsz per­cet nem késik, az biztos. Ha nem zuhogna az eső, nyugodtan el is mehetnék, mire várnék még?” Kemény ajka apró, fa- nyarkás mosolyba rándult. Tu­lajdonképpen semmi indulat nincsen benne, — egy kis csa­lódottság legföljebb. Valaha nehezen sikerült volna idegességét palástolnia, már kétszer is fölugrott volna asztalától, hogy a bejáratból végigkémlelje az utca hosszát, nem bukkan-e föl a jól ismert, sietős léptű nőalak. Meg rém­képeket rajzolt volna maga elé: idegen férfiarcok ködlöttek volna föl előtte, utcai baleset, bámészkodó csoportosulás, rendőr... Mi minden érhette! Ma már tudja, hogy semmi, Semmi különös. Holnap dél­előtt megcsendül majd a tele­fon és minden szépen kitisztá­zódik, mert a valóság egysze­rűbb, mint a szabadjára eresz­tett képzelet. Igen, negyvenkét éves korára az ember már mérlegel és meg­ért. Átmegy a barátaihoz, el­tölt velük egy lazára fogott, gondtalan estét, együtt vacso­ráznak. Tekintete a szomszédos asz­talra tévedt. Kedves, összebújó fiatal pár. Ketten együtt lehet­nek vele egyidősek. Eljátszo­gatott arcukkal, mozdulataik­kal, tulajdon emlékeivel töltöt­rülnek a tárcák, apró szám­lácskák zizegnek, aprópénz csörren az asztalon. A fiú itt a szomszédban, ide­gesen a hajába túr, már nem is hallja, amit a lány mesél. Most, most rögtön megkérdi majd tőle a kis fitos: — Mi bajod van? — És ő az ősi, buta férfigőggel feleli majd: — Ugyan, semmi, semmi... — s közben veríték üt ki a bőrén, viszketően, csípőn és egyetlen árva mentőötlet után kutat hasztalanul. Mert ide most nem ötlet kellene, hanem... Még két asztal van hátra, mindjárt odaér hozzájuk a fi­zető pincér, ö csak aztán ke­rül sorra. Szegény gyerek! Ér­zi, amint megcsapja a régi hetyke nekilendülés. Ö, ez még onnan való, a maga húszéves korából. És azért annyira nem öreg még, hogy bosszút ne álljon a sorson a tulajdon fél­recsúszott randevújáért. Lega­lább a másikét megmenti. Int is a fiúnak, aki maga sem érti, mit akarhat tőle az idegen, deres halántékú férfi, de azért tétován fölkel, odalép hozzá. Hogy mit mondjon ne­ki? A szavak annyira melléke­sek. A fő a rejtetten odacsúsz­tatott pénz, meg a biztató mo­solygás: — Mulassanak jól! Odakinn, az ablakon túl már el is állt az eső. Vidor Miklós Foto: Hammel József A szakember védelmében Fontos hírről tudósítót» tak pénteken a telexgépek! a MEDOSZ központi veze­tőségi ülése megvitatta a mezőgazdasági üzemek mun­kásvédelmi helyzetéi A traktorosokról, a me­zőgazdasági gépek kezelőid ről, a szocialista nagyüzemi gazdálkodás minden elis­merést megérdemlő élhar­cosairól volt szó a tanács­kozáson. Éppen ezért van nagy jelentősége az említet) vitának, s az ottani vég­zett felmérésnek. Öröm­mel nyugtázhatjuk, hogy » mezőgazdaságban — első­sorban az állami szekto­rokban — a múlt éveihez képest jelentősen csökkeni a balesetek, s külö­nösen a halálos kimenetelű balesetek száma. Figyel­meztető jel azonban, hogy még mindig több mint a fele traktorvezetőkkel tör­ténik; az ő munkakörülmé­nyeikre. szociális és egész­ségügyi viszonyaikra tehát fokozott gondot kell fordí­tani. Nagyon sok tenniva­ló akad a traktorra ülők, a gépkezelők felelősségének ébrentartásában is, hiszen a mezőgazdaságban történt halálos balesetek háromne­gyed részét még mindig a gondatlanság, a fegyelme­zetlenség, az ittasság okoz­ta. A MEDOSZ központi ve. zetőségi ülése felhívta az il­letékes állami szervek fi­gyelmét: többet és intézmé­nyesebben kell foglalkozni a mezőgazdaság egészség­ügyével. Erre emlékeztet például, hogy 1963-ban 900 megvizsgált traktoros kö­zül csaknem 200-ról derült ki: egészségi okok miatt nem alkalmasak a traktor- vezetésre. Az ilyen és ha­sonló problémákat — bár je­lentős a munkaerőhiány — rendezni kell. Konkrét ja­vaslatokat tett a MEDOSZ, amikor a munkapszichológiai vizsgálatok széles körű al­kalmazásának bevezetését, a vegyi anyagok használa­tával kapcsolatos mun- káavédelem megszervezését indítványozta. Reméljük, hamarosan konkrét intézkedések kö­vetik a jó és időszerű jár vasiatokat. 1964. november 5. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola homlokzati része. Fábián Jancsi is ezt mond­ja: — Lehet, hogy itt jobb tanu­ló leszek — otthon sokat dol­goztam, szántottam, csutkát rágtam — nem sok idő maradt a tanulásra. — Fábián Jancsi nyolcadikos. Beten vannak testvérek, édes­apjuk nemrégen halt meg. Szemüveges, szomorú gyerek — kabátja hajtókáján ott van a gyászszalag. Itt, a vidám kis közösségben bizonyára ő is visszanyeri kedvét... Kezdődik a megnyitó ünnep­ség. A megyei, járási vezetők méltatják a diákotthon meg­nyitásának jelentőségét, jó erőt, jó egészséget kívánnak a nevelők és a gyerekek munká­jához, s míg arról beszélnek, hogy a társadalom mennyit ál­dozott erre az egy kollégiumra — Csordás Marika az ötödikes újszőlőskerti kislány szava jut eszembe. Amikor megkérdez­tem tőle, hogy tetszik az új ott­hon, nagy'szemével rámcsodál­kozott, s tömören, egy szóval felelt, de abban a' szóban ben­ne volt minden kedvességé, gyermeki őszintesége: — Nagyon! Ratkó József lenne, ha a kislányom hazajár- la. Anya vagyok, s úgy szere­tem, ha a gyermek velem al­szik, velem kél. Ezt mondja Csurpek Jánosné is. S mint ahogy ilyenkor len­ni szokott, elmorzsolnak egy­két könnycseppet is a szemük sarkában, s aztán belenyugsza­nak a dologba, hiszen akármi­lyen szigorúan vették szemügy­re az új otthont, semmi hibát nem találtak. S nem találtak a gyerekek sem. A kis hatodik osztályos Silimon Jancsit megkérdez­tem: — Tetszik a diákotthon? — Tetszik hát. Itt lesz már jó! — Honnan tudod? — Hát én tudom — feleli határozott, megfellebbezhetet­len hangon, majd hozzáteszi: „Itt jobb tanuló leszek...” — Otthon kellett dolgozni, itt nem. Tehénnel jártam, min­dent csináltam, azért volt kö­zepes a bizonyítványom is. Itt biztosan jobb lesz. Pár perccel 11 óra előtt dísz­távirat érkezett:' „Szeretettel köszöntjük önöket a diákott­hon megnyitása alkalmából, és működésükhöz sok-sok sikert kívánunk!” A távirat a kállósemjéni volt Kállay-kastély új lakóinak és nevelő testületének jött — hat­van tanyasi gyermeknek és há­rom pedagógusnak. Az építő vállalat, az Országos Műemléki Felügyelőség küldte, amely több mint másfél millió forin­tos költséggel állította helyre a volt úri kastélyt, amelybe hét­főn reggel költöztek be a pé- terhalmi, újszőlőskerti és újfa­luréti felső tagozatos gyerekek. Tiszta szoba, brokátpaplan — Mi várja őket itt? Estók Károly igazgatónak alig van ideje válaszolni, nem­sokára kezdődik a megnyitó ünnepség: — Száz forint havi térítési díj ellenében napi ötszöri ét­kezés, patyolattiszta szobák új ágyakkal, négyszáz forintos brokátpaplannal, gyapjútaka­rókkal, fürdőszoba hideg-meleg vízzel, kilencezer forint értékű játék és sporteszköz — s ter­mészetesen a tanyákéval össze sem mérhető kulturált élet- és munkakörülmények. Ezek a gyerekek eddig a tanyán össze­vont tanulócsoportokban ta­nultak megfelelő szakképesíté­sű tanárok nélkül, szemlélteté­si lehetőségük minimális volt. Itt korszerűen felszerelt iskola, jó szaktanárok várják őket, s mi, internátusi nevelők is min­dent megteszünk azért, hogy tudásban, életismeretben ne maradjanak el gyermekeink fa­lusi-városi társaiktól. — Ez a diákotthon a negye­dik olyan intézmény a megyé­ben, amely tanyai gyermekek számára készült. Évente 400 ezer forintot költünk fenntar­tására. Okos és hasznos dolog volt olyan járásban létrehozni ezt, amelyben több mint száz­húsz tanyai település van. Kastélybejárás kételyekkel A megnyitó ünnepségre egy­más után érkeznek a szülők. Némán, szeretettel és nem kis aggódással nézik, hogyan ját­szogatnak gyermekeik a tágas tanulószobákban. Varga Ká- rolynénak, aki a péterhalmi ta­nyáról jött, első dolga volt vé­gigjárni a kastélyt, megnézni, milyen helye lesz hatodikos kislányának. — Nagyon szép itt minden — mondja sóhajtva —, de •gért én csak azt mondom, jó sát. Nem volt neki szánva, in­kább oldalról érte csak, amint körülkapta a fejét és1 szemé­ben megvillant valami. Gya­nakvó tekintet volt, a pult fe­lé irányult, ahol a kiszolgálónő várta, míg megrakják a tálcá­ját. A lány beszélt épp. Melléke­sen, kötetlenül, a maga cseve­gő módján, ahogy köznapjaik morzsáját szórják egymás elé a fiatal szerelmesek, — hiszen minden érdekes, ami a másik­kal történik. De a fiú mintha egyre fogyatkozó türelemmel hallgatná. Zavart körpillantá­sai sűrűbbé váltak. Mintha fő- bekólintotta volna egy orv gondolat, hogy egyszeriben be­lesápadt. Aztán kettejük közt tévelyeg tekintete a márvány- asztalon. A két kistányéron fut át s megáll a poharakon. A fekete ruhás, fehér köté- nyes kisasszony a szemközti sarokban számol el s bocsánat­kérő mosollyal közeledik a kö­vetkezőhöz. — Elnézést... váltásunk van... Inkább a mosolyából, mozdu­lataiból olvasta ki a megszo­kott szavakat. És sorra előke­te ki a hézagokat. A fiú diák lehet, egyetemista. A lány? Tisztviselő, vagy elárusítónő? Milyen elmélyülten magya­ráz neki a fiú! Még szentül hisz benne, hogy éppen ez a fitoska, huncut szemű szőke az, aki legrejtettebb gondolatainak igazi értője! Hogy esik odakinn! Ha vala­mi bosszantotta, inkább ez. Várni kell. Nem a találkozóra többé, csak arra, hogy az eső el­álljon. S mert jobbat úgysem tehet, hát oda-odapillant a szomszédos asztalhoz. Mondjuk, ez a fiú az ő he­lyében már nem lenne ilyen megbocsátó, szenvedélyes faj­tának látszik. Olyannak, aki el­sírja magát, ha túlfeszítik az idegeit. És ahhoz talán nem is kell nagyon sok. A lány persze élvezi az ilyen jeleneteket, ti­tokban meg is tervezi őket elő­re, — nem gonoszságból, csak, hogy aztán annál édesebb le­gyen a kibékülés. Előttük még a kiürült kistá­nyér. Egy-egy sütemény hár­tyapapírosa tekergőzik rajta üresen, kimúltan. És a két po­hárban a félig kiivott ital. Most elkapta a fiú pillantá­3

Next

/
Thumbnails
Contents