Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-28 / 280. szám
Néhány kocsi * salakon múlik Csak bosszúságot okozott odúig a Nyírmaclai Állami Gazdaság almaosztályozá berendezése. A szép nagy csarnokot elfoglalja, nagyon sok pénzbe is került, de egyik alkatrésze sűrűn eltörik, s etni att nem tudják kihasználni. Ez nagyon hátráltatja munkájukat. Zeneoktatás Tarpán A. tiszta Nyíregyházáért hogy az utcaseprők nagyvonalúan takarítanak. Előfordul az is, hogy rendesen összeseprik az utakat, de egy csomóban otthagyják ä szemetet, ami a szinte állandóan fújó nyírségi szélben nem a legjobb megoldás. Tudom, e néhány soros figyelmeztetéssel nem lesz egyszerre tiszta Nyíregyháza. De észrevételemet figyelmébe, ajánlóm az illetékes szerveknek, és mindazoknak, akik szívükön viselik városunk tisztaságát. dr. Vargha László Tanárképző Főiskola Hidegek a várótermek — az orvosnál és a vasúton A lap megírta, az illetékes szerv válaszol Az elmúlt télen beteg voltam és minden szerdán át kellett járnom Zsarolyánba, a körzeti orvoshoz. Hideg, köves váróteremben kellett várakoznunk, mert kályha ugyan volt a váróban, de a tűz nem égett benne. Most ismét jártaim a körzeti orvosnál. S, hogy kétségeim Se legyenek az idei fűtést illetően, már a kályhát sem láttam beállítva a váróban, még a füstcső nyílást is gondosan befedték. Demeter László Cégénydáflyád Sokat járok vidékre, s ennek során egyre több szomorú Mikulásra Ki volt a hibás ? Közlekedési balesetekkel kapcsolatos legfelsőbb bírósági állásfoglalások Egy étterem előtti megállóban néhány ember várakozott az autóbuszra. A felszállók között volt egy férfi is aki nem a hátsó, hanem az első ajtón akart a kocsiba lépni. A kalauznő nem vette észre, lecsöngette a kocsit, ugyanakkor a gépkocsivezető; M. Mihály — aki szintén nem látta az első ajtó előtt álló utast, — becsukta az ajtót, éppen abban a pillanatban, amikor a férfi lába már a lépcsőn Volt. Amikor a busz elindult, az illető elesett és bokáját törte. A járásbíróság M. Mihály gépkocsivezetőt felmentette a foglalkozás körében elkövetett súlyos testi sértést okozó, gondatlan veszélyeztetés vádja klói. A felmentő ítélet ellen azonban a legfőbb ügyész UBORKA N incs ubórka a boltokban. Sem a polcon, sem a pult alatt, sem az üzletek raktáraiban. Tavasz óta nyoma veszett. Utána nyomozni kár, úgysem lehet ráakadni. Eltűnésének a következő okai lehetnek: 1. Az idén nem volt uborkaszezon. Ha igen, akkor is csak faluhelyen. A rossz kooperáció miatt azonban ezek a falusi készletek nem jutottak el konzevgyárainkhoz, ezért az idén nem gyártottunk üvegben tartósított és ecettel, Valamint egyéb füszeranyagokkal ízesített uborkát. 2. Jó volt a kooperáció, gyártottunk is elegendő mennyiségű tartósított uborkát, de a göncölszekér és A sarkcsillag egymáshoz viszonyított fényességi együtthatója még nem éri el azt az állapotot, hogy meg lehessen kezdeni az árusítást. Az italboltvezetők és az uborkát árusító kereskedelmi szervek olyan megegyezést kötöttek. hogy amíg kapható nyíri vinkó a kocsma-hivatalokban, addig nem kezdik meg az uborka árulását, mert savanyúból is megárt a sók, és vigyázni kell a dolgozó egészségére. Elveszett az országos uborkaraktár kulcsa, esetleg a fő uborkaraktáros külföldre távozott, sőt az is elképzelhető, hogy súlyos visszásságok mutatkoznak az országos uborka- hivatalban. Esetleg az uborkákról ellopták az üveget, emiatt nincs azokat miben a boltokban szállítani. Egy főfő uborkaszakember ésszerűsítést nyújtott be, amely szerint uniformizáljuk a savanyúságfogyasztást. Egy és ugyanazon időben csak egyféle savanyúság vásárolható ezután. 3. Az idén volt uborkaszezon. Jó volt a kooperáció. Hegyeket raktunk tartósított uborkából. A központi uborkaraktár kulcsa is megvan. A kereskedelem azonban éves ütemterve szerint csak január közepén igényelheti meg a negyedévi készletet. Ezek után felhívom minden vásárló figyelmét, hogy őrizze meg nyugalmát, mert jól értesült körök szerint lesz uborka. Kisebb tételekben már a télen árusítani kezdik, de zömmel tavasszal kerülnek a boltokba, az idényvégi kiárusításokra — leértékelt áron. Pallai János A súlyosbító körülmény Az ítéletek ellen s legfőbo ügyész törvényességi óvást emelt. A járásbírósági ítélet ellen azért, mert mellékbüntetésként nem mondotta ki a foglalkozástól való eltiltást, a megyei bírósági ítélet ellen pedig azért, mert javító-nevelő munkát alkalmazott. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a törvényességi óvás alapos. L. István már három alkalommal Volt elítélve veszélyeztetés büntette miatt, azonban közkegyelem alapján mindhárom esetben mentesült a büntetés végrehajtása alól. Sem a korábbi ítéleteknek, sem pedig annak, hogy a büntetések alól mentesült, L. Istvánra nem voll megfelelő javító hatással ezért most a gépkocsivezetői [foglalkozástól is letiltották. kérjen könyvismertetőt! A* illetéke« ts&ervek egész sorát felkerestük kérésünkkel eredménytelenül. Az Irodaház udvarának íeltöltéséről kellene intézkedniük, öt-hat kocsi salak megoldaná a problémát. Naponta 1100 etnbei élelmezéséhez szükséges nyersanyagot kell behozni éí csaknem 1000 ember részén főzött ebédet kell erről a: Udvarról kiszállítani. Ha esil az eső, nagy a sár, a kátyúkban áll a víz, az udvar gidres- gödrös, az edényekből kiiötyö' az étel. így a vállalatok nen az általunk kiadott ételmeny nyiséget kapják, mire az ebé det a helyszínre szállítják. ígéretet persze kaptunk. D< ettől nem lettek jobbak szállítási. körülményeink. Alföldi üzemi Vendéglát« Vállalat nyíregyházi üzeme Ä megyei felszabadulási pályázat eredménye Dicséretben részesítették Sikolya Károly Nyíregyháza. Sí stói út 2. sz. alatti lakos bekül lőtt verseit. A helytörténeti jellegű pályamunkák közül Végh k idre kisszekerest lakos ..Kigsiékores község rúonográliája (lő-'S-— 1964)” c. művét IX. díjjal, Küld Lajos tiszadobi lakos ,,lv)44. november 7” című dolgozatát III. díjjal jutalmazták. A pályadíjakat a nyertesek postán kapják meg 1964. XII. 15-ig. A pályázatra beküldött írásokat a megyei könyvtárban őrzik meg, A Kelet-Magyarország 1964. augusztus 2ö-i számában szépirodalmi és helytörténeti művek megírására hirdetett pályázatot a megyei könyvtár. A bíráló bizottság javaslatára a beküldött szépirodalmi igényű írások jutalmazására két III. dijat adtak ki, az egyikkel Bácskái Antal Gáva. Lenin út 118. szám alatti lakos „Hajnalhasadás előtt” című elbeszélését, a másikkal Steiner Sándor TiszavaSvárl, Alkotás u. 1. szám alatti lakos „A szabadság hajnala és így történt” című élményleírásait díjazták. Nem keil hfvnl senkit 300 ezer forintot kaptunk mag- kenderből. A káposzta értéke meghaladja az 1 millió forintot. A Zöldség is félmilliót ér. S ha ehhez még hozzáadjuk a sárgarépából szerzett közel 3 millió forintos bevételünket, elmondhatjuk, hogy jól gazdálkodtak a tagok.” 1 MILLIÓS PRÉMIUM. Ennyi összeget fizetett ki a termelőszövetkezet a tagoknak a közeli napokban az egyes hövényféleségek termesztése Után. 800 e2er forintot osztat’ tak ki előlegként ebben az évben. 10 forintot munkaegységenként. A háztáji? Az is százezreket ér.- S a tagok hemésak megkeresik a pénzt, de tudnak is vele ésszerűen bánni. Beosztó életmódjuknak egyik legjobb bizonyítéka, hogy a kifizetett pénz idén nagyrészt a helyi postahivatalnál került betétkönyvbe. S rrtint megtudtam, a posta újabb üres betétkönyveket kért, hogy a lakosság ilyenfajta igényiét ki tudja elégíteni. A TAGOK ELÉGEDETTEK. Az elmúlt évi 61 forintos munkaegység után ebben az évben is jóval meghaladja majd az egy munkaegység értéke az 50 forintot. A tagság nem tétlenkedik. Trágyahördás, karbantartás, fanyesés várja a szorgos kezeket. Es nem kell hívni senkit . Egyemberként dolgoznak Kéken százak boldogulása érdekében. Nemes Gyula (Tudósítónktól): : Már az utolsó símitósoícaí 1 végzik a kéki határban a i Búzakalász Termelőszövet- 1 kezet tagjai. A szorgos kezek i által megmunkált föld nem i maradt adósa a tagságnak. A ; tsz irodájában az asztalokon < papírok hevernek, s fölöt- j tűk érdeklődő tekintetek figyelik, mit mutat a számi- ] tás. Ä tsz párttitkára, főagro- 1 nómusa és főkönyvelője ; hosszú jegyzéket vesz elő és j abból próbálják leszűrni a \ tapasztalatokat. NEM TITKOLNAK SEM- 1 MIT. Szemmel láthatóan örül- i nek a közös munka eredmé- < nyének. „Nem titkoljuk mi i azt, — mert eZ nem a közös- > ség hibájából fakad —, hogy « gyengén sikerült ebbén az év- . ben a kalászos. No, de kárpó- : tolta ezt a közös akarat, a 1 törek 'és” — egészíti ki a párt- 1 titkár. Mert bizony, amikor 1 láttuk, hogy baj van, at eddi- 1 ginéi is nagyobb gondot for- s dítottunk a káposzta és a zöld- < ségfélék megmunkálására. Az pedig jól fizetett. 95 holdas területen termesztettek káposz- 1 tát és a holdanként! átlag el- i érte a 205 mázsát. Sárgarépát » közel 10 000 mázsával tér- : mellek többet a tervezettnél. Az átlagtermés 272 mázsa volt. Nem fizetett rosszul a magkender sem. A főkönyvelő papírt és ceruzát ves2 elő és számol. NYERS SZÁMÍTÁS. Ez azonban sokat mond „1 millió Ez év nyarán kerültem Nyíregyházára. Megelőzően Székesfehérváron laktam. Ez a város példaként állítható az ország elé tiszta utcáival. Mielőtt láttam volna Nyíregyházát, hallottam, hogy itt nem ezt fogom tapasztalni. Nem hittem el, sőt az első impresszióm is jó volt; szépnek találtam, széles, fásított utcáival. Az első kevésbé kellemes benyomás „ Beloiannisz téren ért. Rengeteg itt a papír és az egyéb szemét. De ugyanezt láttam a Kossuth téren is, a város központjában, Többször tapasztaltam, tősége segített a probléma megoldásában: zongorát vásárolt a művelődési háznak Zongoraoktatót is kaptunk. A művelődési ház hirdetésére 34 gyermek jelentkezett zongoraoktatásra. Nem voh könnyű ennyi gyerek zongoraói áját és gyakorlati idejét beosztani. Bizony, még vasárnap is egész nap váltják egymást a zongora mellett. Azt természetesen nem tudjuk előre meddig jutnak el a későbbiek folyamán ezek a gyerekek a zenei képzésben, de a zenetanulás pedagógiai hatását Hier tőén máris jó tapasztalataink vannak. Novak Lászlóné müv. ház igazgató 1961-ben készült el a tar- i paiak egyik büszkesége, a tá- • gas, szép művelődési ház. A csaknem 4 ezer lakosú köz- : sigben ekkor kapott méltó helfet a művelődés, az igényes • szórakozás. A lehetőséget ki is i használják a helybeliek, de a szomszéd községekből is gyak- > ran járnak át az emberek egy- i egy színházi előadásra, ren- i dezvényre. < Az 1964—1965-ös községi mü- . velődési terv elkészítésekor igyekeztünk a legmesszebbme- ; nőkig figyelembe venni a la- : kosság kulturális igényeit. Többek között kiderült, hogy sok szülő szeretné gyermekét hangszeres zenére taníttatni. A helyi termelőszövetkezet vezetörvényességi óvást nyújtott be. Az; ügy a Legfelső Bíróság elé került, amely határozatában kimondta, hogy 3 törvényességi óvás alaptalan. Szabályosan kell felszállni A lábtörést szenvedett sértettnek ugyanis módjában lett volna a hátsó ajtón felszállni, hiszen ott mindössze két-há* rom ember várakozott. A gépkocsivezető nem is láthatta, hogy a férfi elől akar felszállni: az illetőt a leszálló utasoktól nem vehette és2m L. István 31 éves gépkocsi- vezető felkereste egy autószerelő barátját, akihez éppen akkor hoztak kisebb javításra egy Skoda személygépkocsit. A munka elvégzése után az autószerelő megkérte L. Istvánt: üljön a volánhoz és vigye a kocsit a tulajdonos lakására, mert ő reggel már pálinkát ivott, nem vezethet. L. István elvállalta a megbízatást, annak ellenére, hogy aznap ő is fogyasztott szeszes italt. Nem sokkal később bekövetkezett a karambol: a Skodával a járdára, majd a ház falának rohant. Sérülés szerencsére nem történt, a kocsi azonban megrongálódott. A járásbíróság ittas vezetés bűntette miatt négyhónapi szabadságvesztésre ítélte L. Istvánt, a megyei bíróság azonban fellebbezés folytán az ítéletet megváltoztatta és a terheltet tízszázalékos bér- csökh-enés mellett hathónapi javító-nevelő mun Icára kötelezte. tapasztalától szerzek a vasúti várótermek fűtését illetően. A tiszabezdédi állomáson kályha sincs a váróban. Gondoltam, kis állomás, kevés az uta3, ezért nem fűtenek. A napokban viszont Komoró vasútállomáson kellett három órát várakoznom a vonatra. Itt már láttam kályhát, de meleget ez sem adott. Hasonló állapotokat találtam Gyulaházán is. Ügy látszik, a MÁV- állomásokon csak az irodákra vonatkozik a fűtés. Hován József Hazafias Népfront járási titkára Kisvárda A Kelet-Magyarország november 4-én „Az autóbusz visszafelé nem közlekedik” címmel közölte egy nyíregyházi olvasója levelét. Válaszképpen közöljük, hogy a repülőtér és Dózsaszőlő közötti tanyatelepülésekből 20 iskolás jár a dózsaszőlői tanyai iskolába. Ezeknek a gyerekeknek az új téli menetrend élétbe lépését megelőző időben a Beloiannisz térre kellett bejönniük, hogy az innen 6 óra 30- kor induló autóbusszal kijussanak az iskolába. A szülők és a helyi szervek kérésének tettünk eleget, amikor n Beloiannisz térről 7 óra 05-kor induló járatot Dózsaszólőig közlekedtetjük. A repülőtériek beutazása a 'árosba biztosítva van. A levél írója feltehetően inkább aít kifogásolja, hogy a repülőtérről az elágazásig kell elgyalogolni, de ez a távolság összesen 600 méter. 5. sz. AKÖV