Kelet-Magyarország, 1964. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-11 / 239. szám

Szombat ? 8 ezer sportoló fogadalma Vasárnap: Tizenegy sportág versenye MEGNYÍLT AZ OLIMPIA 'v*a/v*wwwvvvvvvwvvvww*'wwvwvvwVVvwV)/VvvvvvvvvwvXA/*mWmwm*vv\<%« Ünnep köszöntött szombaton Tokióra: a XVIII. Nyári Olim­piai Játékok megnyitója. Az egész városban, de különösen a Meiji-parkban — itt van a nemzeti stadion — érezni, látni lehetett, hogy a japánok milyen nagy szeretettel készí­tették elő a sport négyéven­kénti hatalmas demonstráció­ját, amelyre ezúttal először került sor Ázsiában. S talán kissé ez a tény is további ösz­tönzést adott ahhoz az eredeti elgondolásukhoz, hogy minden eddigi olimpiai játékot felül­múljanak. Rendezők dész­egyenruhában Díszegyenruhájukat vették fel a rendezők, a rendőrök ez­rei, legszebb kimonójukat a nők, a gyerekek zászlókat lo­bogtattak, s már a kora reggeli órákban megkezdődött a sor­baállás a stadion több mint 40 kapuja előtt, amelyeket pont­ban 9 órakor nyitottak meg. 12 óra tájban már 50 ezren üldögéltek nagy türelemmel a lelátókon és még jobban össze­húzták magukat az amúgy is síűk helyeken, hogy minél többen kaphassanak helyet, mert állítólag plusz jegyeket is kiadtak ezzel a feltétellel. (Érdekességként említhető meg, hogy pénteken éjjel már „vigíliája” volt a megnyitónak szerte a városban, a különböző sportlétesítmények körül olim­piai műsoros esteket rendez­tek hatalmas közönségsikerrel.) 13 óra tájban már telt ház fogadta a késve érkezőket. Az időjárás nagyon kegyes volt az ünnepi naphoz, s a meteoroló­gusok sok dicséretet kaptak pontosan bevált előrejelzésük­ért. Napfényben fürdött a tíz­milliós város, lekerültek az emberekről az esőköpenyek, s éppen ezért tarka színben pom­pázott a stadion nézőtere. olimpiákon — élhessen is jo­gaival.) Felvonulás nyolcas sorokban A sportolók bevonulását, mint eddig mindig, az olimpia szülőhazája, Görögország ver­senyzői nyitották meg éjfekete formaruhában. A menetelük sorában 35-nek következett a magyar csapat ■— Hongkong után, Izland előtt. Kulcsár Gergely gerelyvető bajnok tartotta magasra a ma­gyar zászlót és a vasárnap reg­gel rajtoló öttusázókon kívül a többi 15 sportág magyar képvi­selői niod ott voltak a nyol­cas sorokban. A Szovjetunió küldöttségé­ben Vlaszov haladt az élen, balkézzel előre kitartva a zász­lót. Szürke és krémszínű ösz- szetételű ruhában, a lányok pi­ros zsebkendőt lobogtattak. A sort a rendező Japán legna­gyobb létszámú küldöttsége zárta. Piros-krém változatú ru­hában, fehér kalappal. A taps érezhetően felerősödött, de még akkor sem csapott át az Euró­pában oly gyakran megszokott ritmusba. Kerek 55 perc alatt zajlott le az ünnepi menet, s utána emelvényről Daigoro Vasukawa, a japán szervező bizottság elnöke köszöntötte a részt vevőket, majd Avery Brundage, a NOB elnöke mon­dott beszédet. A MOB elnökének beszéde Brundage többek között ki­jelentette: komoly igényként került megrendezésre az olim­pia először Ázsiában. A ja­pán szervezők gondos és ala­pos munkájával szinte a vilá­gon egyedülálló lehetőségeket teremtettek, s kiváló létesítmé­nyekben folyhatnak majd a küzdelmek. Amikor az Olim­piai Bizottság létrehozta a vi­lág legjobbjainak ezt a talál­kozóját, nem a sportlátványos­ság volt elsőrendű célja, hanem a világ ifjú sportolóinak békés fesztiválja. Utána Hirohito japán császár nyitotta meg hivatalosan a XVIII. nyári játékokat. Ezt követően hat japán tengerész vonta fel a zászlót az északi ka­pu előtt felállított árbócrúdra miközben az eredményjelző táblán fényes betűkkel jelent meg az olimpia oly jól ismert három szava: Citius, altius, fortius. A következő percekben egy­mást érték a japán meglepeté­sek. Kisdobosok ütöttek ki egy ritmust, miközben a római pol­gármester átadta a belgák ál­tal az olimpiának 1920-ban ado­mányozott zászlót — Tokió fő­polgármesterének. Tízezer lég­gömb színesítette meg a kék eget a stadion felett, majd az olimpiai váltó utolsó embere, Yoshinori Sakai érkezeit a pá­lyára, s futott fel több mint 100 lépcsőn — a dísztribünnel szemközti lelátón — s meg­gyúj tóttá a tüzet a stadion te­tején elhelyezett kandeláber­ben. 15 napon át hirdeti az itt lobogó láng, hogy Tokióban mérik össze erejüket a világ legjobb sportolói. A hagyományoknak megfele­lően a zászlótartók félkört al­kottak a pálya közepén, az emelvény körül és a nézők To- koshi Onotól, a japán olimpiai tornászbajnoktól hall­hatták a csaknem 8000 részt vevő az olimpiai fogadalmát. Rögtön utána 8000 galamb repült a magasba, a tiszta kék égre pedig öt lök- hajtásos repülőgép rajzolta ki színesen az olimpiai ötkarikát. Ez is jelképe volt a béke és barátság szellemében vasárnap megkezdődő versenynek. 15 30: óra után kezdődött a sportolók elvonulása, miközben ezer és ezer rakéta robbant a levegő­ben és. festette pirosra, sárgá­ra, kékre, zöldre, az amúgyis ezer színű Tokiót. Ma szorítóban: Török Gyula és Tóth Hordozható tv a sajtó- páholyban A sajtó munkatársait azzal ípték meg a rendezők — ta­in, hogy a nagyon szűk hely kozta kényelmetlenségért kár­ától ják1 őket —, hogy minden adkára, amelyen hárman ül­ik, hordozható kis tv-készülé- et szereltek fel és ennek a áperr.yőjén hozták közelebb stadion különböző szekto­rit, a díszpáholyt, mindazokat részleteket, amelyeket az új- gírók egyébként nem láthat- >k. Tizennégy órakor érkezett és ' díszpáholyban elfoglalta a elyét Hirohito japán császár, Slesége, valamint Avery Brun- age, a NOB elnöke. Amint el- jglalták helyüket, azonnal legkezdődött a sportolók be- onulésa. Az olimpiára neve- ett kilencvennyolc ország csa- ata közül azonban csak 94 je- ;nt meg, mivel közben Bárba- osz és Ecuador visszalépett és sajnálatos körülmények liatt hazautazott Indonézia és szak-Korea küldöttsége. (Ez z esemény különben egy rnypontja a tokiói olimpiá- ak, s az általános hangulat serint a jövőben a NOB-nak lindent el kell követnie azért, logy aki el akar indulni az A sok-sok előkészület után vasárnap már 11 sportágban megkezdődnek olimpiai já­tékok versenyei. Ebből 8 sportágban a magyarok is érdekeltek. Evezésben az előfutamo­kat rendezik meg, kosár­labdában pedig az A és B csoportban mérkőzik a 16 együttes. A magyar férfi válogatott ‘helyi idő sze­rint 13,30 órai kezdettel Lengyelország ellen tép pályára. Rajtol az ökölvívók bajnok­sága is. Szombaton reggel megtartották a mérlegelést, majd a sorsolást is megejtet­ték. A párosítás alapján a vasárnapi első versenynapon már két magyar' ökölvívó is szőri tóba lép: a harmatsúlyú Török Gy.ula — 16 óra körül — és a kisváltósúlyú Tóth István, körülbelül 3 órával Török után. A szerencse nem pártolt Török Gyula mellé, mivel első ellenfelének a szov­jet Grigorjevet, a római olim­pia harmatsúlyú bajnokát, a kétszeres Európa-bajnokot húzták ki. A sorsolás szeszélye foly­tán így már az első napon a római olimpia lég­éi harmatsúlyú bajnoka került szembe egymással. Tóth Istvánnak a thaiföldi Prasestson a vasárnapi ellen­fele. A további három ma­gyar ökölvívó hétfőn vagy kedden lép szorítóba, Európán kívüliek ellen. A légsűlyú Pappnak kenyai, s könnyűsú­lyú Kajdinak nepáli és a nagyváltósúlyú Sebőknek gha- nai ellenfelet adtak — be­mutatkozásra. Labdarúgásban csoport­mérkőzéseket rendeznek. A magyar válogatott 14 órakor lén pályára a Nem­zeti Stadionben Marokkó ellen. A legnagyobb érdeklődés a légsúlyú súlyemelők küzdel­me iránt nyilvánul meg, mi­vel itt már bajnokavatás lesz az első napon. A 30 tagú me­zőny délelőtt és délután két csoportban mutatja be tudá­sát. A magyarok — Földi Imre és Nagy Róbert — dél­utáni kerülnek sorra. Földi a világbajnok szov­jet Vahonyimial, valamint a japán Furujamával és Ichinosekivel &z esélyesek közé tartozik. A szakemberek sokat várnak az edzésen kitűnő formát mu­tató Földi Imrétől, s sokan már eleve érmet adnak neki, ki ilyen, ki olyan színűt... A szabadfogású birkózásban is megkezdődik a harc, itt azonban csak reggel lesz a mérlegelés, s utána ismerte­tik a műsort. Igv minden versenyzőnek a színhelyen kell maradnia, senki sem tudja, hogy sorra kerül-e a délelőtt folyamán vagy sem. Szombat esti érte­sülések szerint a magyar ver­senyzők súlya rendben van. Az öttusázók ko^án kel­nek. Hat órakor már ki­indulnak az Asaka-park- ba, ' ahol a. lovaglással kezdődik az ötnapos küz­delemsorozat. 11 ország válogatottja indul, közöt­tük Magyarország együt­tese, dr. Török Ferenc, dr. Török Ottó és Nagy |mre összeállításban. A röplabdázów közül a női mezőny kezd, itt nem indul magyar csapat. Vízilabdában a reggeli óráktól estig ren­deznek mérkőzéseket a Met- ropolitan-úszócsamokban. A magyar válogatott 17,40 óra­kor az EAK ellen száll víz­be — győzelmi reményekkel. Az úszók is elkezdik ver­sen., ükét. Délelőtt a nűi műugrók három gyakorla­tot mutatnair be, s lebo­nyolítják - 109 m-es fér­fi gyorsúszás időíuíamait, amelyekben a magyar szí­neket Bobay, Szál), Gul- rich képviseli. A korn délutáni órákban a 200 m-es női mellúszás idő­futamaira, majd a női műug­rók további gyakorlataira ke­rül sor. A további programot a 100 m-es férfi gyorsúszás középfutama és a 200 m-ss férfi hátúszás időfutama egé­szíti ki. Utóbbiban Gsikány indul. Mai sportműsor Atlétika: Az egyesületi baj­nokság hatodik fordulója reg­gel 8 órától a Diák-pályán^ Labdarúgás. NB I. B: Nyír­egyházi . Spartacus-—Salgátar- jáni BTC, Nyíregyháza, sta­dion, 13 órakor. Vezeti: Gere. A haza- csapatot a mérkőzés előtt állítják össze az alábbi keretből: Pilcsük, Hargitai II, Ignéczi. Di.vinyi, Krskötő, Csürke, Siska, Harcsa. Szé­les, Kovrcsics, Fapp, Aranyi, Virágh, Kczs’a. NB II: Jászberényi Lehel— Nyíregyházi, Munkás. Jáezbe- rény 14 óra 30 perckor. Ve­zeti: Bircsák. NB III: Nyíregyházi VSC— Debreceni Honvéd, .Nyíregy­háza. Vasutas-pálya, 9 óra 30 perckor. Vezeti; Czirják. Nagykálló—Szuhavclgyi ‘ Bá­nyász, Nagvkálló 14 óra 30 perckor.. Vezeti: Losonczi Kisvárdai Vasas—Egercsehi Bányász. Kis várd a 10 óra 30 perckor. Vezeti; Gáspár. Megyei I. osztály: Nyíregy­házi Munkás II—1Tíszalök, Dózsa-pálya. 14 órakor (Hor­váth L.). Nyírbogdány—Váté- szalkai MEDOSZ (Lengvári), Ibrány—Ny Irmád-, (Balkányi), Nagycc-ed—Nyíregyházi Spar­tacus II (Áiler), Balkány—■. Nyírbátori Dózsa (Maróthy), Nyíregyházi Dózsa—Záhony, Dózsa-pálya, 10 óra 30 perc­kor (Zsákai). Nyírbátori ■Spartacus—Dombrád (Tóbiás), Tiszavasvári—Nagyhalász (Ti­vadar). Megyei I!. osztály: Ujfe­hértó—Tiszát ercel (Néma), ; Pap—Nyírteleki Tsz (Szajcz), j Nyíregyházi MEDOSZ—Nyír- : tess (Gál), Nyíregyházi Hon­véd—Rakamaz- (Kovács), Kó- taj—Ajak (Mikula', Dertccser —Vencsellő (Kónya), H-n véd ASE—Kemecse (Ambrus), V-namény—Nábrád (Takács), Ópályl—Nagydobos (Trrncsé- nyi). Csen ger—Tyúkod (Töl­gyesi), B-lórántháza—Máté­szalkai VM (Ilcsik\ A-agy— Kocsord (Bognár). Tuzsér—Va­ja (H. Nagy)., Mándok— Cé- génvdánvád (Vágó), Jínk- majtis—Tornyospálca (Mursa). Papp LásfJó pontozással gy»*8ll A bécsi Stadthalléban pén- éken este Papp László az an- ;ol' Mike Leahy ellen vívott iözépsúlyú Európa-bajnoki [öntőt Az igen szívós, tíz év- -el fiatalabb angol bajnok el­len Papp 15 menetben ponto­zásos győzelmet aratott. Leahy a negyedik menetben kétszer és a 14. menetben egyszer a padlóra került. Pappnak ez volt a 29. mérkőzése és a 27. győzelme. Az olimpiai sorsjáték nyereményeinek húzására szombaton került sor Budapesten a Sportcsar­nok vívótermében. A főbb nyeremények közül a 14. osz­tály 32 961 sz. sorsjegy Wartburg de Lux gépkocsit nyert. A me­gyénkben vásárolt és nyertes 13—14 osztályú szelvények gyorslistáját anyagtorlódás végett a keddi lapunkban fogjuk közölni. Nemzetközi labdarúgó-mérkőzések Szombaton délután két ma­gyar labdarúgó válogatott sze­repelt Csehszlovákiában. A B. Válogatott Osztravában mérkő­zött, az utánpótlás válogatott találkozójára Trencinben ke­rült sor. Magyarország B. Válogatott —Csehszlovákia B. Válogatott 2:0 (0:0). A magyar együttes­ből elsősorban Tamás, Kiss, Nagy A. és Menczel játéka di­csérhető. Magyar Utánpótlás Váloga­tott—Csehszlovák Utánpótlás Válogatott 2:2 (1:1). A magyar csapatból Varga, Páncsics, Horváth, Varsányi II. és Siko- ra játszott kiemelkedően, Szegedi EAC—Tátrán Presov 4:1 (3:1). Szombaton délután Szegeden a város felszabadu­lásának 20. évfordulója alkal­mából lejátszott mérkőzésen végig fölényben volt a hazai együttes csehszlovák ellenfelé­vel szemben. Debreceni VSC—VSS Jedno- ta Kosice 1:0 (1:0). A Nagyer­dei stadionban színvonalas, mindvégig izgalmas mérkőzé­sen megérdemelten nyert NB I. ellenfele ellen a hazai együt­tes. NB II bajnoki mérkőzések: KISTEXT—Békéscsaba 3:2, Budai Spartacus—Kaposvári Honvéd 2:0. A járási labdorúgó- bajnokságokról A fehérgyarmati járási első osztályú bajnokságban Köl­ese már megnyerte a bajnok­ságot, s megvan a két kieső csapat is. Legutóbbi eredmé­nyek: Milota—Nagyszekeres 4:1, Vámosoroszi—Kölese 1:1, Túristvándi—Szatmárcseke 3:3, Szamosújlak—Botpalád 2:1, Fülesd—Gyügye 1:4. I. Kölese 17 13 1 3 49:19 27 2. Szatmárcs. 18 13 1 4 49:30 27 3. Milota 17 11 2 4 27:23 24 4. Tunyogm. 17 10 3 4 29:12 23 5. Túristvándi 17 6­7 4 27:25 19 6. Turricse I« 7 3 8 38:28 17 7. Vámosoroszi 17 7 2 8 33:40 16 8. Nagyszekeres 17 4 — 13 12:51 8 9. Jánkm. II. 18 3 1 14 14:59 7 10. Nábrád II. 18 2 2 14 16:16 6 A nyírbátori járás bajnoksá­ga befejeződött, s a két cso­portban Nyírbogát, illetve Aporliget szerezte meg az el­sőséget. Külön dicséret illeti Nyírpilis együttesét; mert min­den mérkőzésre kiállt annak el­lenére, hogy szinte alig kapott támogatást. A két csoport vég­eredménye a következő. A járási II. osztályú bajnok­ságban még két csapat — Bot­palád és Szamosújlak — sze­rezheti meg a jogot, hogy fel­jebb kerüljön. ,,B” csoport. 1. Aporliget 14 12 — 2 75:10 24 2. Nyírlugos 14 9 1 4 31:25 19 3. Szennyes 14 9 1 4 23:23 19 4. Encsencs 14 9 — 5 21:22 18 5. Terem 14 7 1 6 30:29 15 6. Nyírpilis 14 4 — 10 8:42 8 7. ftmböly törölve 8. Nyírvasváti törölve A csengeri járásban is befe­jeződött a labdarúgó-bajnok­ság, melyet Komlódtótfalu együttese nyert, jelentős pont­fölénnyel. Érdekes, hogy a sportszerűslgi versenyben is Komlódtótfalu áll az élen Porosaiméval együtt — pont­levonás nélkül. A bajnokság végeredménye: 1. Komlődtótf. 18 18------- 84: 6 36 2. Porcsalma 18 14 1 3 49:19 29 3. Ura 18 9 3 6 18:29 21 4. Pátyod 18 7 3 8 27:29 17 5. Csegöld 18 8 1 9 13:17 17 6. Tisztaberek 18 8 — 10 20:32 16 7. Nagygéc 18 7 — 11 29:43 14 8. Csenger n. 18 5 3 10 22:52 13 9. Gacsály 18 4 1 13. 9:17 9 10. Tyúkod n. 18 3 2 13 13:40 t „B” csoport. 1. AMG 4 4-------10: 6 8 2. Téglagyár 4 3 — 1 6: 5 6 3. A. G. 4 í — 2 14: 3 4 4. TSZ 4 1—3 8:12 2 5. TTTASZ 4------4 2:12 0 1964. október, 11. „A” csoport 1. Nyírbogát 14 12 1 1 63:12 25 2. Nyírmihálydi 14 10 2 2 34:13 22 3. Piricse 14 10 1 3 24:36 21 4. Nyírgelse 14 8 1 5 27:20 17 5, Máriapócs 6. Gyutaj 14 6 1 7 15:25 13 14 4 3 7 13:22 11 7. Kisléta 14 4 1 9 10:35 9 8. Béltek 14 — ■ 14 9:29 — 9 „A” csoport 1. Tanács 4 4 _ — 6:2 8 2. Kórház 4 2 1 1 8:5 5 3. BM 3 1 1 1 2:2 3 4. KTSZ 3 1 — 2 4:7 2 5. Vegyesipari V. 4 — 4 1:5 0 Fehérgyarmaton, az üzemi labdarúgó-bajnokság B-cso- portjában már véget ért a küz­delem, de az A-csoportban is eldőlt áz elsőség kérdése. A közeljövőben az abszolút sor­rend eldöntéséért mérkőznek majd a csapatok. A bajnokság állása: 1. Botpalád 9 6 1 2 11: 7 13 2. Szamosújlak G 5 1 — 16: 5 11 3. Tiszabecs 8 4 1 3 8:14 9 4. Gvügye 6 4 — 2 10:10 8 5. Fülesd 7 2 1 4 7:14 5 C. Tiszacsécse 10 10 2: 5 — törölve

Next

/
Thumbnails
Contents