Kelet-Magyarország, 1964. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-30 / 255. szám
Az Ifjúság Parkja Záhonyban Gaál Gyula bekopog — Munkához lát a főmérnök és az ifjúság — Az eredmény: Kétszázezer forintot érő munka Átadták rendeltetésének a záhonyi MÁV állomás új, reprezentatív külsejű épületét. Ünnepeltek a dolgozók, az építők, és ünnepelt az a 350 fiatal is, akinek igen nagy szerepe volt a környező rész csinosításában. Bár olykor már hűvös az idő, de az őszi napfényben az utasok közül még most is sokan megpihennek az állomás előtti park padjain. Abban a parkban, amelyet 350 fiatal épített teljesen ingyen, társadalmi munkával. Segít a főmérnök A történet még júliusban kezdődött. Befejezéshez közeledett az állomás épülete, már az átadás határidejéről beszélgettek a szakemberek. De az előtte lévő tér siralmas képet nyújtott. — Kár,, hogy nem tudok róla fényképet mutatni — mondja Csősz Béla KISZ-tit- kár. — Félig kiszáradt, gondozatlan fák, nyaktörő gödrök, tégla, kavicshulladék tarkította az egész környéket Voltak hangok, hogy rendbe kellene hozni, de a feladat óriásinak látszott, nemigen mertünk belevágni. Először Gaál Gyula KISZ szervező ment be a KISZ-tit- kár irodájába. Előkerült a papír, ceruza, vázlatokat készítettek, számolgattak. A munka valóban nagy, de elvégezhető. Azonban ahhoz, hogy megindulhassanak, mérnöki pontosággal készített terv szükséges. Még aznap felkeresték Kovács Zoltán főmérnököt. Kovács elvtársnak éppen elég gondja, munkája volt, de látva a fiatalok lelkesedését, nem tudott nemet mondani. És esténként, amikor a család otthon nézte a televíziót, az emberek szórakoztak, vagy éppen pihentek, a főmérnök a rajzasztal fölé hajolt. Tv nézés helyett A tervek, — szintén társadalmi munkában, — hamarosan elkészültek. És az egyik nap, munkaidő után, megjelentek a fiatalok, összesen háromszázötvenen. Ott voltak a fűtőház, a géptelep, a MÁV 7. számú, az ÉM. 6. számú építésvezetőségének KISZ-fíataljai, de rajtuk kívül eljött, aki csalj tehette. Szőgyéni Sándor szocialista brigádvezető az elsők között érkezett. Volt csodálkozás, hiszen tudták, hogy csak nemrégen vásárolt televíziót. — Holnap is lesz műsor, de jó idő ki tudja meddig —* mondta és hozzálátott a munkához. Az átrakó lapáttal, csákánnyal és egyéb szerszámokkal segített, a géptelep is adott -munkaeszközöket. Negyvenkilenc félig kiszáradt fát kellett kiásni, és ki tudná megmondani, hány köbméter földet mozgattak meg, hogy egyenletes legyen a terep. Bár a fiatalok szinte kivétel nélkül a vasútnál dolgoztak, akadt közöttük mindenhez értő, ezermester. Fát hoztak a Tisza partjáról, hozzáláttak a padok ácsolásához. Lányoknak nem való a nehéz, fizikai munka, ők virágokat ültettek, locsoltak. A park nevet kap Amikor sor került a MÁV állomásépület átadására* már a park is készen volt. Igaz, még látszott rajta, hogy friss munka, de azért szép lett. S amikor a bizottság befejezte a felmérést, maguk sem akartak hinni szemüknek: a 350 fiatal összesen 200 000 forint értékű társadalmi munkát végzett. Hasonlóra alig akad példa a megyében. Azonban hiányosságok, apró bosszúságok még most is akadnak. A park egyik sarkában mintegy 20 köbméter zúzott kő, építőipari hulladék rontja az összképet. Már többször kérték az építőipari vállalat vezetőségét, hogy szállítsák el. Intézkedés még mindég nem történt. Jövőre még több pad lesz a sétányok mellett, és még több virág díszíti a gyepszőnyeget. A fiatalok nem hagyták abba a munkát. Ha tavasz lesz, tovább fogják gondozni, csinosítani. A parknak hosz- szú ideig nem volt neve. Amikor elkészült, már mindenki tudta, így fogják hívni: az Ifjúság Parkja. Bogár Ferenc Felállították Gáván a hidr oglóbuszt. A 38 méter magas víztorony összeszerelve került felállításra. Képen: Veress Ferenc és Krusoczky József a tartókötelek utófeszítését végzi. Hammel József felv. Új szakmunkás* iskofo Tiszabercefen Október 29-én átadták rendeltetésének Szabolcs-Szat- már megye legkorszerűbben felszerelt szakmunkásiskoláját Tiszabercelen. Ez az új intézmény nagyjelentőségű lesz a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok szakmunkásellátása szempontjából. Évenként mintegy negyven hallgató sajátíthatja el majd az iskolában a növény- termelési Blapismereteket, a legjobb termelési módszereket. Megismerkednek a szakmunkáshallgatók a mezőgazdasági üzemszervezési és irányítói problémákkal is, hogy a saját munkaterületükön otthonosak legyenek a rájuk bízott részfeladatokban. Az új négytantermes iskolában helyet kapott egy gazdag szakkönyvtár, szórakozóterem és diákotthon is. A tiszaberceli szakmunkás- iskolában november elsején kezdődik meg a tanítás. Ahol már télies a hangulat: Technikum a balkánéi művelődési otthonban Értelmiségi klub alakult Az állami gazdaság és a tanyavilág művelődése Felkészülés a vasúton Állítják a hóso vényt, megtartották a gőzfűtési próbát, meleg ruhával látják el a dolgozókat Feltartóztathatatlanul közeledik a tél, ami mindig nagy nehézség elé állítja a vasúti közlekedést, a vasutasokat. A nyíregyházi pályafenntartási főnökség dolgozói már a nyár elején megkezdték az idei télre a felkészülést. A megrongálódott talpfákat kicserélték, s ahol szükséges volt, síncserét is végeztek. Már zömmel kiszállították a hó- sövénytáblákat és megkezdték a felállítási munkát. Előreláthatólag október 31-ig be is fejezik. A hóeltakaritáshoz szükséges szerszámokat beszerezték, és felvették a kapcsolatot a vasutak mentén lévő községe^ tanácsaival, akik szükség esetén elegendő számú hómunkást bocsátanak a vasút rendelkezésére. Közel 120 fős figyelő őrszolgálatot szerveznek, akik a vasút egyes szakaszait ellen- őrz'k és az esetleges forgalmi akadályokat előre jelzik majd. A legtöbb állomásra már nagy mennyiségű homokot szállítottak, s ezzel előre biztosítani akarják a síkos jeges téli időben az utasok testi épséget Készen állnak a speciális benzinlámpák, amelyekkel a váltók eljegesedését olvasztok fel. Gondoskodnak a munkások téli ruha ellátásáról, eddig 100 vattanadrágot, kabátot osztottak ki. Előrelátha- tó'ag 100 bundát, és esőkabátot is adnak a dolgozóknak. Ezenkívül természetesen több dolgozó van ellátva védőruhával, mert sok előzőleg kiadott védőruhának még nem járt le a kihordási ideje. A hidegebb idő beálltával védő italból (forró tea, vagy kávé) sem lesz hiány. A szállítási forgalom dan- Hárja még javában tart. Kötél háromezer vagon almát kell elszállítani a fagy beállta előtt, de a konzervgyár exportszállítmányai is jelentősek. A szállítási forgalom nagyarányú növekedését bi- Jtonyítja például, hogy az elmúlt hónapban 800-zal több kocsi fordult meg az állomáson, mint 1963 ugyanezen időszakában. A város fejlődésével az üzemek termelésével arányosan gyarapszik a forgalom. A fűtőháznál is megkezdték a munkások és a mozdonyok felkészítését a télre. Az első telet töltő vasutasokat külön kioktatják a téli _ munkával kapcsolatos problémáktól. A mozdony személyzetét figyelmességre és óvatosságra intik. A gőz és motormozdonyok karbantartási munkálatai folyamatosan történik. Befejezték a fűtőkazánkocsi, a hóeke, és a gőzfűtési berendezések javítását. A személyszállító kocsik gőzfűtési próbáját még a hónap elején elvégezték és az éjszakai szerelvényeken már megkezdték a fűtést. A fűtőházi műhelyekben, ahol szükséges volt, az ablakokat üveggel látták el és rendbehozták a motor és gőzmoz- donyszin fűtőberendezését. Elegendő száraz homokot tárolnak a mozdonyok részére. A személyzetet bundákkal, csizmákkal és szőrmesapkákkal látják el. A szabadban dolgozók védő italt kapnak. (E. I.) Bármelyik kisebb város megirigyelhetné a balkányi művelődési otthont. 1961-ben épült 2 millió 600 ezer forintos költséggel. Akkor úgy tűnt, nagyra méretezték a 8,5 ezer lakosú községnek, ahol a lakók 65 százaléka a tanya- világban él. Most pedig kiderült, hogy kicsi. — Már hozzá is láttunk építeni egy nagyobb klubhelyiséget — magyarázza Palu- gyai János, a művelődési otthon igazgatója. — Négyszáz- ezer forintba kerül. Mindig látogatott A színház és moziterem előtt a folyosón sokan várakoznak, a kisteremben sakkoznak. A kihelyezett kertészeti technikum hallgatói várják a Nyíregyházáról érkező tanárt. <— Itt adtunk helyet a technikumnak, mert az általános iskola túlzsúfolt, délTéli tárolásra készítették elő az AGROKER központi telepén példás rendben felsorakoztatott gépeket, mezőgazdasági felszereléseket. A raktárkészlet mintegy 140 millió forint értéket jelent. Foto: Hammel József előtt, délután tanítás folyik minden, tanteremben. így nem zavarnak senkit. Ha pedig elfogy a kréta, szaladunk az iskolába. Sajnos elég sokan kimaradtak, negyvenen iratkoztak be, tizennyolcán maradtak. De akik kitartottak, elég jó eredményt tudnak felmutatni. . Soha sem néptelen a művelődési otthon — mondják a falubeliek. Havonta meglátogatja Balkányt a Déryné Színház, évenként három ízben az Állami Bábszínház. Már- kint vannak a plakátok, novemberben Aladin Csodalámpáját nézhetik meg a falusi gyerekek a fővárosi művészek tolmácsolásában, mérsékelt helyárakkal. — Esténként az énekkar, a tánccsoport, az irodalmi színpad és a felnőtt zenéi szakkör foglalatoskodik a termekben — sorolja tovább az igazgató. — És most van alakulóban egy bábszakkör. A színjátszók a Jegygyűrű a mel- lényzsebben című darabot tanulják. A Déryné már bemutatta, de úgy látszik megtetszett. A balkányi művelődési otthonban már télies a hangulat. Megkezdődött n művelődési idény. De milyen műsor vár a tanya világfa? Részükre bajos lenne a községbelihez hasonló művelődésről beszélni. De csak egy ideig, ugyanis az állami gazdaság, amely közelebb esik a tanyákhoz, leginkább a két Újhelyi tanyához, a Görény pusztához, az Uj Erő Tsz központjához és más kültelki településhez, új épülettel gazdagodik. A másik központ — Mintegy három—négyszáz család él a könyéken. Egyrészük állami gazdasági dolgozó. A gazdaságnak 6—700 dolgozója van. ez. idényben felmegy ezerre is. 1954. óta nyereséges a gazdaságunk, talán ennek tulajdonítható, hogy engedélyt kaptunk egy 600 személyes üzemi konyha, étterem építésére. — Bojtor Miklós, a Balkányi Állami Gazdaság igazgatója még megjegyzi, hogy voltak olyan hangok, mi értelme kint építkezni s> pusztán, ki fog oda kimenni. — Ez abból ered, hogy egyesek nem ismerik az épület jellegét. Nem titkoljuk* hogy a művelődésnek is szánjuk részben a 3,5 milliós építményt, hisz lesz benne egy nagyterem színpaddal, ahol az ünnepségeket megtarthatjuk, és szórakozhatnak a fiatalok, csakúgy, mint a klub- helyiségben és az olvasóteremben. Lesz könyvtár is. Szívesen látjuk majd a környéken lakókat, akiknek fárasztó begyalogolni a községbe. Úgyhogy ez lesz a másik kulturális központ Balkány- ban, amely a tanyavilághoz esik majd közelebb. Ez a dolog egyik oldala. De a másik’ ami a beruházást elsősorban indokolja a dolgozók ét* lceztetése, a szociális igények kielégítése. December 28-ig kell átadni rendeltetésének az épületet. Ez Pálosi Sándor építésvezető szerint meg is lesz, ha különösebb akadály nem jön közibe. Tavasztól megkezdődhet a munka a falak között. A népművelés műhelye — Szakmai filmvetítéseket fognak rendezni a nagyteremben, amely nappal ebédlő. Ezenkívül meg tudjuk végre oldani a szakmunkás- képzést, körülbelül százötven dolgozót képezünk ki a növénytermesztés, állattenyésztés, gyümölcstermesztés és gépészet ismereteire — mondta befejezésképpen Bojtor Miklós. Balkányban Is gyarapodnak a művelődés lehetőségei. És, hogy élnek is vele arra az eddigieken túl bizonyíték, hogy a napokban alakították meg a községi értelmiségi klubot, egyelőre 30—35 részvevővel. Ez a klub lesz a népművelés műhelye a községen belül és a tanyavilágban. PG. 1964. október 30. *