Kelet-Magyarország, 1964. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-29 / 254. szám

Napló MW. október 29, csütörtök Névnap: ZÉNÓ A Nap kel 6 óra 23 perekor, nyugszik 16 óra 33 perckor, A Hold kel: — nyugszik 14 óra 32 perckor. A mezőgazdaságra és az építőiparra vonatkozó párt- határozat végrehajtásáról, az alapszervek vezetőségének újraválasztásával kapcsola­tos feladatokról és az idő­szerű munkvédelmi kérdé­sekről tárgyal november 4-i ülésén a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Nyíregyhá­zán. Felszabadulásuk 20 évfordu­lójáról emlékeznek meg no­vember 3-án este 6 órai kez­dettel a Vajda bokori művelő­dési házban a település lakói, A nőtanács ebből az alkalom­ból magyarnóta estet rendez, Tóth István népdalénekes fel­léptével. NDK vendégek Elbúcsúztatták Pásztor Józsefet Szerdán, a Farkasréti teme­tőben nagy részvéttel búcsúz­tatták el Pásztor Józsefet, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége számvizsgáló bi­zottságának elnökét, a párt­ós a munkásmozgalom régi harcosát. A kegyelet és a megemlé­kezés virágaival borított ra­vatalnál a munkásőrség tag­jai álltak díszőrséget. A ko­szorúk között elhelyezték Pásztor József kitüntetéseit* A Munkás-gyászinduló hang­jai után a Művészeti Szak- szervezetek Szövetsége nevé­ben Pécsi Antal, a Művé­szeti Szakszervezetek Szövet­ségének alelnöke búcsúzott Pásztor Józseftől, aki kora ifjúságában eljegyezte magát a munkásmozgalommal, s mindvégig hű maradt osztá­lyához. Ezután Molnár István, a II. kerületi pártbi­zottság tagja mondott búcsú­szavakat. Háromezer mázsa kender­magot vett át a Vetőmagter­meltető és Ellátó Vállalat a megye gazdaságaiból. A fel- vásárlási szezon most kezdő­dött, s összesen 200—250 va­gonra számítanak. A vállalat azáltal is könnyíteni igyekszik az átvételt, hogy a szabvá­nyosnál magasabb nevedsség- tartalmu árunál előtisztítást végeznek. Előkészíts tanfolyam az állatorvos hallgatók számára Az Állatorvostudományi Egyetem előkészítő tanfolya­mokat szervez azon vidéken la­kó érettségizők részére, akik felvételüket kérik az 1965— 1966-os tanévre. A tanfolyamra november 5-ig lehet jelentkez­ni. Az ehhez szükséges nyom­tatványokat az egyetem tanul­mányi osztálya (Budapest VII, kerület Landler Jenő ut­ca 2.) adja ki. Gödöllőn A Német Demokratikus Köztársaság Agrártudományi Egyesületének 16 tagú kül­döttsége érkezett hazánkba, hogy tanulmányozza a ma­gyar kisállattenyésztés, első­sorban a baromfitenyésztés nagyüzemi tapasztalatait, a kutatás és a gyakorlat jól bevált módszereit. A küldött­ség a következő napokban el­látogat a Gödöllői Kisállatte­nyésztési Kutató Intézetbe valamint az agárdi és a rá­koshegyi állami gazdaság ba­romfitelepéi re. Hamarosan átadják rendel­tetésének a Rakamazon épülő cukrásztermelő üzemet és eszpresszót, amely a környék ellátásában hoz majd lényeges javulást. Hamvas Endre kalocsai ér­sek vezetésével szerdán a budapesti Szent István bazili­kában ünnepélyesen felszen­telték a nemrég kinevezett katolikus püspököket. Az ün­nepségen megjelent, Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Sötét színű férfizsebkendő a divat Fontos export gyártmánya a győri textilipari vállalatnak a zsebkendő. Havonta egymil­liónál többet szállít a gyár a külkereskedelmi vállalat út­ján a világ különböző részei­be. A legutóbbi időben vál­tozott a zsebkendődivat. En­nek megfelelően a ko­rábbi hatvanas, hetvenes fonal _helyett a férfizsebken­dők 100-as finomságú, igen vékony fonalból készülnek. Az export követelményei szerint megújították a min­tákat is. A férfizsebkendők sötét tónusúak: négerbarna, bordó, sötétzöld, sötétkék szí­nűek, a széleken világos min­tázással. A női zsebkendők világos pasztellszínűek, 16 fé­le színárnyalatban készülnek; Befejezte a jonatán alma szedését a lónyai „Béke” Tsz október 27-én. A 26 vagon ter­més — melyet a kertészbrigád és a KISZ-fiatalok közösen szüreteltek — 85 százaléka ex- portminűségű —■ írja Mező Im­re. Holland exportra 18 ■ ezer fiúnadrág készíté­I sét kezdi el november 2-án bérmunkában a Vörös Október Férfiru­hagyár nyíregyházi üze­Korszerű kisvendéglőt nyit­nak még ebben az évben Nyír­telek községben, melynek a munkálatai befejezéshez köze­lednek. „Védjük meg gyermekein­ket” címmel kerekasztal-kon- fereneiára kerül sor ma dél­után 14 órai kezdettel Nyír­egyházán, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, ahol vi­taindító előadást dr. Zsögöny József, a megyei kórház igaz­gató főorvosa tart. A konfe­rencián pedagógusok, jogászok, orvosok számolnak be a gyer­mek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos tapasztalataikról* Hőmérséklet: 14-19 fok között Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, legfeljebb egy-két helyen ki­sebb eső. Többfelé reggeli köd. Mérsékelt, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Szerdán & Farkasréti teme­tőben nagy részvét mellett temették el özv. Buttkay Ákosné, Kosáry Emmi szín­művésznőt, A fővárosi tanács által adományozott díszsírhe­lyen. A ravatalnál a Magyar Állami Operaház nevében Ba­lassa Imre zenetörténész, a pályatársaik nevében pedig Makay Margit, a Nemzeti Színház művésznője búcsúzott az elhúnyttól; A sírnál a Színházművészeti Szövetség nevében Komlós Juci, a Tha­lia Színház tagja vett búcsút Kosáry Emimtől, Kedvezményes balesetbiztosítás Az új tanévben ismét ked­vezményes balesetbiztosifas- ban részesülhetnek az egye­temi és főiskolai hallgatók. A biztosítás kiterjed a spor­tolás, kísérletezés, közlekedés alkalmával és más körülmé­nyek között történt balesetek­re* Kivétel csupán az olyan eset, amikor a hallgatót SZTK-járúlék fizetésére köte­lezett munkavállalás közben éri a baleset. A biztosítás díja egy tanul­mányi félévre 10 forint* Televízióműsor Porcsalma egészséghá­zának felújítására 20 000, a tbc gondozóintézet épületének és röntgen­gépének javítására 35 000 forintot biztosí­tott a járási tanács vb. Súlyos szerencsétlenség egy kaliforniai légiparádén A kaliforniai Él Centróban a haditengerészet repülőegy­ségeinek részvételével nagy­szabású légiparádét rendeztek. Az ünnepség befejezéséhez közeledett, amikor az egyik ejtőernyősöket szállító lökhaj- tásos gép túl alacsonyra száll­va magasfeszültségű vezeték­nek ütközött, felrobbant, ki­gyulladt és lezuhant. Három főnyi személyzete életét vesz­tette, de hatan a nézők közül iis meghaltak, mert a gép égő roncsai a tömegre hullottak. » Lovasfogatával figyelmetle­nül közlekedett Németh Jó­zsef császárszállási lakos októ­ber 18-án Nyíregyháza belte­rületén. Vele szemben Tóth Miklós hajtott közepes sebes­séggel motorkerékpárján. Ami­kor a lovasfogat a motorke­rékpár féktávolságán belül ért, Németh József váratlanul elé­je kanyarodott, és a két jár­mű összeütközött Tóth Mik­lóst súlyos sérülésével a nyír­egyházi kórházba szállították, s a motorkerékpárban is jelen­tős anyagi kár keletkezett A vizsgálat során megállapítot­ták, hogy a lovasfogat figyel­metlen hajtója ittas állapotban volt Mozinfissr SZELESVASZNÜ BÉKE MOZI: Október 29-töl november 4-iS. Széles változatban! SZÖRNYETEGEK. Magyarul beszélő das* filmszatíra. Előadások kezdete: fél 5* tSl T és fél 9 órakor. SZELESVASZNO DÓZSA MOZI: Október 29-ttH 31-ig. KÜSZÖBÖD ELŐTT. Magyarul beszélő szovjet film. November 1-től 8-ig. FELELEM. Magyarul beszélő csehszlovák bűnügyi film. November 3-tól 4-ig. Széles változatban! HOMEROS FÖLDJEN. Színes nyugatnémet útirajz film. Előadások kezdete: t, e és 9 órakor. GORKIJ MOZI: me. Balesetet okozhat Vasárnap délelőtt a nyír­egyházi Vasvári Pál utcán kétségbeesett jajgatásra futot­tak össze a járókelők. Egy asz- szony az utcán lévő 4x5 méte­res gödörbe borult lovaskocsi­jával... Hétfőn este ugyanebbe a gödörbe egy zetoros hajtott bele és közel félórás munkába került, amíg sikerült kiemelni. Sérülés ugyan nem történt egyik esetben sem, de ez ko­rántsem azokon múlott, akik felelőtlenül kerítés és jelzés nélkül hagyták a kiásott göd­Ma reggel 9 óra 10 perckor a te­levízió helyszíni közvetítést ad a tokiói olimpián részt vett magyar sportolók fogadásáról, a Ferihegyi repülőtérről. 17,10: Iskola-tv. Kémia az álta­lános gimnáziumok I. oszt számá­ra. A kémiai folyamatok csopor­tosítása. (ism.) — 17,40: Hírek. — 17.45; Hol volt, hol nem volt.. . (3—6 éveseknek!* 1. Az elveszett gomb, képes mese. 2. Macska—egér háború — mesejelenet, 3. Játsza­nak az óvodások ... — 18,15: Há- zunktáia. Szüret utáni tennivalók. — 18,20: A jövő hét műsora. — 18.35: Hetedhét országban... Köz­vetítés a Palma Gumigyárból. — 18.55: Telesport. — 19,20: Esti me­se. — 19,30: Tv-hiradó. — 19,45: Na­pi jegyzetünk. — 19.50: Filmnovel­lák. 1. A pisztoly'övés, 2. Bizto­sítás szerelemre. Magyarul beszqlő francia kis játékfilm. — 20,40: Ze­nélő órák. Távoli népek muzsiká­ja. — 21,50: Tv-hiradó — a. kiadás. Október 29-től 31-ig. AZ ORDITÖ EGER. Színes angol filmvigjáték. November 1-töl 4-ig. KlSÉRTETKASTELY SPESSARTBAN. Szines nyugatnémet filmvigjáték. Előadások kezdete: 4, « és S órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Október 29. SZÜNNAP. Október 30-tól november 4-lg. Széles változatban! BLOOD KAPITÁNY FIA. Színes, kalandos olasz, spanyol film. Előadások kezdete- fél 6 és fél 8 órakor. Pénztárnyitás délután fél * óra­kor. FöSíSreng'és Ausztriában, Csehszlovákiában Budapesten is észleltek gyenge talajmozgást A kedd esti földrengés a legerősebb volt, amit Auszt­riában évtizedek óta észleltek. Tirol es Vorarlberg tartomány (tehát Nyugat-Ausztria) kivé­telével 20,47 órakor a mintegy hét másodpercig tartó erős lökések mindenütt érezhetők voltak az or­szágban. Mivel az ötös és hatos erős­ségű rengések epicentruma a bécsi medencében volt, az oszt­rák fővárosban és környékén erős nyugtalanságot váltott ki ? lakosság, különösen a magas épületek lakói körében. Egy lin­zi torony/fázból például a szabadban kerestek menedéket a lakók. A bécsi Burgtheater kedd esti előadását rövid időre megszakították. A szerda reg­geli jelentések szerint a föld­rengés Ausztriában nem oko­zott számottevő anyagi káro­kat. Kelet-Ausztriában a haj­nali órákban gyenge utórezgé­seket észleltek. Kedden este 9 óra táj­ban Prága, Pozsony, Ces- ke Budejovice, Pardubi­ce, Brno és más városok lakói is erős földlökése­ket észleltek. A földlökések — a CTK je­lentése szerint — legerősebben Caske Budejovice két torony- épületében voltak észlelhetők. A lakók a parketta erős recse­gésére és az ajtók nyikorgásá­ra lettek figyelmesek. Ugyan­csak érezhető földlökéseket je­leztek Prága központjában. Pozsonyból érkezett előzetes adatok szerint a földrengés ereje elérte a 4 ballt. Az Országos Földrengésvizs­gáló Intézet műszerei a Sashe­gyen pontosan regisztrálták a kedd esti földrengés lefolyá­sát. Feljegyzéseik szerint Budapesten a talaj este nyolc óra 46 perc 55 má­sodperckor mozdult meg először, és a rengéshul­lámok mintegy 12 percen át ismétlődtek. A talajmozgás Budapesten gyönge volt. A földrengések erősségét világszerte kétféle skála szerint minősítik. Az egyik, amely az emberi érzéke­léshez igazodik, 12 kategóriát tartalmaz. A legerősebb föld­rengés 12., a leggyengébb — amit az ember nem is vesz észre — 1. intenzitású. A teg­nap esti rengés Budapesten eb­ben a kategorizálásban körül­belül a 2„ Bécsben az 5. foko­zatot érte el. A másik kategorizálás a fel­szabaduló energiák szerint ha­tározza meg a földrengések erősségét. Az eddigi legerőseb­bek, az alaszkai és az assami 8,6, a dunaharaszti 5,6, a kedd esti viszont csak 4,5 méretű volt, mégpedig nem is Buda­pesten, hanem kirobbanási he­lyén, valószínűleg valahol Bécs környékén, mindenesetre Bu­dapesttől mintegy 240 kilomé­ternyi távolságban. Mairton László, az MTI tu­dósítója jelenti: A szerdára virradó éjszaka Zágrábnál csökkent a Száva vízállása és így kisebbedéit az újabb kiöntés közvetlen veszélye. Szlovéniában viszont néhány helyen újból eleredt az eső. A Száva védőgátjai Zág­rábnál erősen megrongá­lódtak és senki sem tud­ja biztosan, hogy meddig képesek ellenállni a víz meg-megújulő rohamai­nak. A vízzel folytatott hősi küzdelem Zágrábban kezdi éreztetni eredményeit. Két­napos kemény harc árán si­került szabaddá tenni a hor- vát főváros két fontos ütő­erét, a Proletár Brigádok ut­cáját és a Száva partjával párhuzamosan futó autóutak A kár óriási. Hivatalos adatok szerint a víz 183 000 ember lakását öntötte el és Néhány órával később,, éjsza­ka egy óra 42 perc 20 másod­perckor a sashegyi műszerek jelzései szerint Ausztriában is­mét megmozdult a föld. Ez a körülbelül 2,5 percig tartó utó­rengés azonban jóval gyengébb volt a főrengésnél. Este a ta­laj Budapesten 0,1 milliméter­re mozdult ki, az éjszakai utó­rengés viszont mindössze 0,001 milliméternyi kimozdulásokat okozott. Az intézet kéri mindazokat, akik akár a főrengést, akár az utórengést érezték, észlelései­ket postán közöljék az Országos Földrengésvizsgáló Intézettél: Budapest XI., Meredek utca 18. (MTI) ai város területének egyhar- mad része került víz. alá. Szerda délelőttig összesen 45 ezer embert sikerült elszállí­tani az elöntött körzetekből és ezek háromnegyed része rokonoknál, barátoknál és is­merősöknél talált szállásra. Tízezer lakás vált lakhatat­lanná. Szolnok alatt érdekes, meg­tévesztően hű téli képet nyújt a Tisza. A cukorgyár szenny- vizlevezetőjének kiömlő he­lyétől lefelé fehér, jégtáblá­hoz hasonló foltok úsznak a folyón. A foltokat a gyárból kikerülő különböző fenol- származékú anyagok és a cukorgyár meszes szennyvize idézi elő. A két partot övező barna erdők és a jégzajlást utánzó vegyi anyagok érdekes együttese a fotósok paradicso­mává avatta a környéket. Az elmúlt 24 órában az Ipoly vízgyűjtő területén és a Dunántúlon úgyszólván egy csepp eső sem volt, csupán a Dráva és a Mura környékén hullott egy-két milliméter csapadék. A Mura mentén — bár ki­sebb mezőgazdasági területet elöntött a víz — csak Mol­nári községben került sor két család elköltöztetésére. A Dráva Örtilos község­nél — a Mura torkolatá­nál — egy nap alatt újabb 28 centiméterrel apadt, de Barcsnál és Drávaszabolcsnál még árad a folyó. Ezért a Dráva magyarorszá­gi szakaszán továbbra is első­fokú árvízvédelmi készültsé­get tartanak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja. Szer­keszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő Ordas Nándor. Szerkesztőség Nyíregyháza* Benczúr tér a. Tel. t6—70, IS—71. IS—72. Felelős kiadó: Farkas Pái Kiadja: a Szabolcs megvet Lapkiadó Vállalat, Bethlen G. u. 1. TeL 30—00. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 05a. Kéziratokat nem őrzünk meg é nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda ipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezető: Makrai János. Űtépítők Hammel József felv. Apad a Száva, de a veszély még nem múlt el jégzajláshoz hasonló jelenség a Tiszán — Meg­szüntették a másodfokú árvízvédelmi készültséget

Next

/
Thumbnails
Contents