Kelet-Magyarország, 1964. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-25 / 251. szám

Húsz szabad év ílflűzcmmoh Sz& bölcs-Szafmórban Húsz ev régész szem­mel parányi idő. Mégis a múlt értékeinek meg­mentése, a múzeumok gazdagodása szempontjá­ból számottevő. Vessünk egy pillantást a megyére ilyen szempontból. A JÓSA ANDRÁS MÚ­ZEUM egyike az ország legré­gibb múzeumainak, 1868-ban alakult. A múzeum vezetését 1918-ig dr. Jósa András me­gyei főorvos látta el. A gyűj­temény 1912-ben még 6135 ré­gészeti tárgyból állott. A gyűjtemény 1944-ben vál­ságos helyzetbe került. Az ak­kori felsőbb hatóság elrendel­te a legértékesebb tárgyak bombabiztos helyeken való raktározását, elszállítását, ame­lyek aztán Németországba ke­rültek. Csak 1954 év végén si­került értékeinket visszahozni, de számos arany régiséget már csak megcsonkított állapotban. Az 1944. október végén az épületet bomba érte, a tető le­égett. FELSZERELÉS TEKINTE­TÉBEN a múzeum még 1954- ben is annyira gyerekcipőben járt, hogy saját írógépe sem volt, szekrénye is csak egy. A kiállítások gondot jelentettek, mert vitrinjeink egyáltalán nem voltak. íróasztalok sem voltak. A székek hiányoztak, de hiányoztak a telefon és egyéb nélkülözhetetlen búto­rok, kellékek restaurátori mű­hely, fotófelszerelések és ása­tási kellékek. A múzeum 1959-ben második épülettel bővült a Felszabadu­lás útja 6. sz. kiállító helyen. A hely és kiállítás gondját csak ideiglenesen lehetett meg­oldani. A múzeum igénye az eddig 6500 légköbméternyi fé­rőhellyel szemben arányát fi­gyelembe véve 42 000 légköb­méter. Az anyagmennyiség te­kintetében, a gyűjteményállo­mány 10 év alatt 600 szorosára nőtt A MÚZEUM MELLETT MŰ­KÖDŰ Legújabbkori Történeti Múzeumi Bizottság ez év ele­jén kezdte meg munkáját. A bizottság célul tűzte ki a Leg­újabbkori történeti emlékek gyűjtését a munkásmozgalmi visszaemlékezések hangszalag­ra vételét és a felszabadulás 20. évfordulójára tervezett jubi­leumi emlékkiállítás megszer­vezését A megyei múzeumi kultúra fejlődését sumázza, hogy szá­mos községben alakítottak mú­zeumot, mint Nyírbátorban, Kisvárdán Tiszavasváriban, Vaján, Vásárosnaményban, Mátészalkán és a Kölcsey Fe­renc Irodalmi Múzeumot Szat­zed sem. Tudomásul veszed, fiam? — Tudomásul veszem, atyám — mondta Galilei, s alig tudta elfojtani mosolyát az értelmet­len akadékoskodás hallatán. És kivonultak a hűvös, vas­tagfalú teremből, végig a szinte sírian dermesztő folyosókon, mind a tizenegyen, a kolostor boltíves kapuján át a Piazza della Minerva tágas terére. Galileit megcsapta a római nyáréjszaka fülledt, párás for­rósága. Fent a tiszta itáliai égen szikrázva ragyogtak az ő kedvelt csillagai, a Hold majd­nem pontosan a fejük felett úszott, s a Jupiter mintha egy sugarával a szemközti háztető­re támaszkodott volna. A benti borzongató hideg után tenye­rét és egész testét verejték lep­te el, őszintén örült, hogy nem nyúlhat így a távcsőhöz, de a következő pillanatban már vad rémület nyílalt belé. Szólni akart, kiáltani valamit figyel­meztetően vészesen nagyot. Az atyák egyike pedig már a Hold felé fordította a távcsövet, be­lenézett hosszan, csodálkozva, forgatta a szerszámot és a sze­mét, hümmögött egyet, aztán a Jupiter felé irányította a sár­garézcsövet, majd átadta a kö­vetkező atyának. És így foly­tatódott a kísérteties jelenet a tér kövezetén, amíg végig nem járt a távcső mind a tíz bíbo­ros kezén, s gyűrűjükben ez a hetvenéves aggastyán mind töpörödöttebbé lett. Aztán ahogy eljöttek, úgy márcsekén. Előkészület alatt áll: a Zalka Máté Emlékszoba T unyogmatolcson. A Szabolcs-Szatmár megyei Múzeumi Szervezet ma már je­lentős szerepet tölt be a kul­turális életben. Ez nemcsak a gyűjtemények gyarapodásában, a látogatók számának évről évre kimutatható emelkedésé­ben mutatkozik meg, hanem a múzeumok által kiépített kap­csolatokban is. A múzeumok egyre inkább kilépnek régi el­zártságuk köréből, a belső mú­zeumi munka mellett jelentős népművelő, idegenforgalmi te­vékenységet is folytatnak. A SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI MÚZEUMI SZER­VEZET évente 1 400 000 forin­tos költségvetésével fejleszti a megye múzeumait. Erre a fel- szabadulás előtti időben gon­dolni sem lehetett. A felszerel­ten egymagában álló nyíregy­házi múzeum, a mintegy 20 000 darabszámból álló egykori gyűjteményével, messze tűnik „ megye 8 múzeuma és 155 306 darabszámból álló gyűjtemé­nyétől. Korábban egy szakem­ber intézte mint mindenes a múzeum sorsát megyeszerte, most pedig a múzeumi szerve­zeten belül mintegy 40 ember. Az egyes múzeumok mellett — vállvetve a hivatásos szak­emberekkel, múzeumbaráti kö­rök, másutt múzeumbarátok dolgoznak. Csak társadalmi összefogással valósítható mega falu- és tájmonogrúfiák össze­Színházi est: Bernard Shaw: Sokkal több ez a Shaw darab mint romantika. Kétségtelen tény, hogy a darab cselekmé­nyében jelen vannak a roman­tika elemei, de jelen vannak a kora Angliájának embert és gondolatot gúzsba kötő jelensé­gei is; — Lizi ezért nem talál­ja helyét és apja, Doolittle is ezért vergődik mint a „közép- osztály” tagja. Kora álerkölcsé­nek bemutatása e shawi hu­morú, szatirikus hangú mű­ben módfelett jól sikerült. E shawi humor kitűnően ér­vényesül Csongrádi Mária ren­dezésében. A színészek ötlete­sen és hitelesen varázsolják a színpadra a kor miliőjét. Egy­mást és néha önmagukat felül­múlva alakítják Shaw figurá­it. Az igaz, hogy éppen ötven éve játszók hazánkban a da­rabot és sok kitűnő alakítás látott már napvilágot. De az is igaz, hogy ez este után is fe­lejthetetlen élménnyel távoz­tak a nézők a színházból. Két kitűnő alakítás koronázta az vonultak vissza sorban a bolt­íves kapu alá, végig a der­mesztő folyosókon, be a terem­be. Szófián csendben foglalta el mindenki a maga helyét, csak Galilei maradt állva előt­tük, lehorgasztott fejjel, be­esett, félig zárt szemekkel. És a bíboros — a tíz közül az egyik — megszólalt: — Arcodon látom, te is tu­dod, mit mutatott az atyáknak távcsöved. A Holdnak nem voltak hegyei és völgyei... — Atyám! — kiáltott fel az aggastyán, összeszedve utolsó erejét! — Úgy van, ahogy mon­dod, tudom mi történt! Csak egy apróság, egy jelentéktelen és természetes apróság, amit számításon kívül hagytam. A hűvös teremben lehűlt, s a hi­deg távcsőre és lencséire, ami­kor kivittük a forró nyári éj­szakába, pára csapódott le. Elég arra, hogy elhomályosítsa a képet... — Elég volt! csattant fel az egyik bíboros. íme kimondom az összegyűlt atyák nevében a döntést: a Holdnak nincsenek hegyei, a Jupiternek nincsenek holdjai! Mindez, amit állításod szerint te szemeddel láttál, csak a sá­tán incselkedése volt, Galileo Galilei. De nem volt ereje és hatalma megtéveszteni az egy­ház felkentjeit! Utoljára mon­dom tanúsíts igaz hívőhöz mél­tóan töredelmes megbánást, hogy ne legyünk kénytelenek megátalkodott eretnekként bánni veled! állítása, a régészeti lelőhelyek figyelése. Óriási muzeális érté­kek mennek veszendőbe, ha a községüket szerető, művelt Ku­tatók, múzeumbarátok nem ad­nának időben jelzéseket terüle­tük régészeti, néprajzi leletei­ről. AZ EMLÍTETT MÚZEUMI HÖNAPOK alkalmasak arra, hogy a múzeumok belső és tu­dományos munkája a dolgozók széles rétegei előtt ismeretes­sé váljon, hogy a muzeológu­sok és önkéntes kutatók egy­más munkájával kölcsönösen megismerkedjenek és egymás munkájához kölcsönös támoga­tást nyújtsanak. Terveink sze­rint az állandó kiállításokon kívül vándorkiállításokat is ké­szítünk, melyek alkaümasak lesznek arra, hogy egyik köz­ségből a másikba vándoroltas- suk, ezzel is tevékenyebben szeretnénk részt venni a megye kulturális vérkeringésében. Ha mindezekhez hozzávesszük a múzeumbaráti körök, a régé­szeti leletbejelentő hálózat, a honismereti szakkörök, az ön­kéntes néprajzi gyűjtők és tu­dományos kutatók munkáit, — melyek szintén a múzeumok­hoz kapcsolódnak, — elmond­hatjuk, hogy a múzeumok egy­re jelentősebb szerepet tölte­nek be a megyei népművelési munka színvonalának emelésé­ben. Dr. Csaüány Dezső a történettudomány kandidá­tusa, megyei múzeumi igazgató PYGMALION előadást. Az egyik tökéletesen átélt és megformált figura Higginsné volt; Bocskay Iza­bella alakításában. Kifejező arcjátékával élethűen varázsol­ta a színpadra az angol intel- lektuel alakját. A másik igen jól motivált alakítást Várad! Vali nyújtot­ta Llzi szerepében; igaz, maga a figura nyújtotta lehetőség is gazdag, sokrétű, hisz virágárus lányból kell átnőnie az úri vi­selkedés szabályait tökéletesen bíró hölggyé. ízesen adta vissza a részeges, csavaros eszű, szemetes ember beszédét a Doolittle-t, az apát alakító Nyerges Ferenc. A néző összbenyomása az volt, hogy a kitűnően összeszo­kott Állami Déryné Színház együttese tudása legjavát adva hozta szintre a darabot. A díszletek és a jelmezek a ma­guk eszközeivel jól segítették a korkép kialakítását. Sigér Imre Nem hetven, száznegyven év súlyát érezte vállán az aggas­tyán. Jöjjön hát a kínok mes­tere? Az a halált jelenti és ő fél a haláltól, nagyon fél! De még jobban fél attól, hogy töb­bé nem nézhet távcsövébe, nem hajolhat papiruszai fölé, nem fejezheti be művét, holott csak ő tudta, mennyi munka várja még! Ha most behódol, tudós barátai biztosan megvetik majd gyávaságáért, de mit számít az, ha ennek ellenében lehetőséget nyer a munka folytatására? És görnyedt dereka lassan-lassan kiegyenesedett amint kimond­ta: — Szánom tévelygésemet. Íme, ti elvezettetek engem az igazság felismeréséhez... Egy pillanatra elhallgatott, mert még sok mondanivalója lett volna, de nem tudta, ho­gyan fogalmazza meg. Amit mondani akar, annak úgy kell hangzania, hogy az ő számára jelszó legyen hátralevő életére. És lassan, tagoltan, hogy pon­tosan vehessék jegyzőkönyvbe, így folytatta: — Igen, elvezettetek engem az igazság felismeréséhez. Hi­szem és vallom: a tudós mun­kájában elég egyetlen meg­gondolatlanság, hogy tönkre silányítsa egész művét. Elis­merem, hiszem és vallom: egy hajszálnál vékonyabb, könnyű párafátyol elég ahhoz, hogy gyenge szemünk elől eltakarja a legfénylőbb igazságot is. Révész Gy. István El a kezekkel a városról! Erdeit ességek egy díjat nyert olasz Hímről 1963. Velencei filmfesztivál. A zsűri az Arany Oroszlán díjjal jutalmazta Francesco Ro- si, olasz filmrendező. Kezek a város felett című filmjét. Erre a hírre sebzetten hördült fel a szélsőjobboldali párt. Nekik egyáltalán nem volt ilyen jó véleményük erről a műről. Mi­ről is volt szó tulajdonképpen? Magyarázatul idézünk néhány napi hírt az 1963-as olasz bel­politikai életből. Milánó, szeptember 23. „Egymillió dolgozó engedel­meskedik a CGIL (kommunis­kapcsolatban meg kell említe­ni, hogy a film egyik jeleneté­ben, a városi tanácsban ugyan­azt a beszédet mondja el, mint amit a valóságban pár hónap­pal azelőtt ugyanitt tartott. Természetesen a film — fő­leg a kitüntetése után — vég nélküli vitákat robbuntott Ki. A díjkiosztás estéjén a nézők tekintélyes hányada — foglal­kozásuk talán „lakáskalóz” — annyira sértve érezte magát, hogy percekig tartó füttykon­certet rögtönzött. Ezzel szem­ben a nagyközönség alig mér­ték és szocialisták), a CISL (kereszténydemokraták), és az UIL (szociáldemokraták) felhí­vásának és általános sztrájkba lép. Tiltakoznak a lakbérek emelése ellen, és olyan kor­mánypolitikát követelnek, amely véget vet az építkezési spekulációknak”. Firenze, szeptember 26. „Az UIL, a szociáldemokra­ta szakszervezet javasolja a CGIL-nek, és a CISL-nek a fehívást egy általános lakás­sztrájkra”. Róma, október 2. „A lakosság nagy tüntetése a Piasza Mastai-n a „lakáska­lózok” ellen. „El a kezekkel a várostól!” olvasható a plaká­tok százain”. A lakáskalózok: a szélső- jobboldal emberei, akik a te­lekspekulációkat űzik. Kezük ott lebeg a város felett, s az ő művük, hogy a kezdetben 300 lírába kerülő teleknégyzetmé­terek a végén elérik a 70 ezer líra árfolyamot. Ezt a tarthatatlan állapotot ostorozza Rosi remek alkotása. Cselekménye nagyrészt politi­kai vita. Színészei közűi kettő hivatásos: a gátlástalan építési vállalkozót alakító amerikai Rod Steiger (kitűnően kelti életre a figurát), és a jobbol­dal vezére, Salvo Randone. A többiek az olasz hétköznapok, az igazi Nápoly valóságos ia- kói. A baloldali tanácsost meg­formáló Carlo Fermariello ci­vilben is a városi parlament kommunista képviselője, a munkáskamara titkára. Vele hető lelkesedéssel tapsolt a bá­tor rendezőnek és leleplező művének. A szélsőjobboldali lapok „kommunista film”-ről írtak és vérszegény humorral próbálták „elviccelni” ezt a vádiratot. Az igazság ezzel szemben az, hogy Francesco Rosi nem kommu­nista. Realista művész, aki jól látta: a kíméletlen lakásuzso­ra, a véget nem érő építkezési spekulációk rohamosan teszik tönkre a lakosság nagy több­ségét, s azt is észrevette, kik állnak a háttérben. Ezeknek a lelkiismeretlen, pénzéhes em­bereknek a fondorlatai ellen emelt szót. „Ma Engels is filmet forgat” — jegyezte meg egy jobboldali újságíró. „Élc”-nek szánta, de végül is önmagát és társait leplezte le. Az idézett mondat be nem vallott felismerése an­nak a ténynek, hogy Rosinak ez s filmje valóban életízű, és minden elferdítés nélkül mu­tatja meg az olaszországi la­káshelyzet — s ezzel összefo­nódva a szélsőjobboldali ele­mek mértéket nem ismerő spe­kulációi — tarthatatlanságát. Szólnunk kell az operatőr ki­váló munkájáról is. Gianni Di Venanzo felvételei mindvégig hangsúlyozzák a rendezői kon­cepciót. Hűen érzékelteti a ret­tenetes házomlás borzalmát, a tüntetések és a heves parla­menti viták izzó légkörét. A KEZEK A VÁROS FE- LETT-et filmszínházaink szink­ronizálva mutatják be. A szinkronrendező Vas János, hangmérnök Vargányi László, és a magyar szöveg Kálmán Éva munkája. Sartre nyilatkozata Mint már jelentettük, Jean- Paul Sartre francia írónak ítél­ték az 1964-es irodalmi Nóbel- díjat, Sartre azonban visszauta­sította a megtiszteltetést. A francia író-filozófus elha­tározása meglehetősen nagy visszhangot keltett. Nyilatkozatában elmondotta, hogy az algériai háború idején, amikor a francia művészek és értelmiségiek egy csoportja aláírta a háború befejezését követelő „százhuszonegyek nyilatkozatát” elfogadta volna a Nóbei-díjat, mert abban az időben a kitüntetés nemcsak őt, hanem a szabadságért küz­dőket tisztelte volna meg. ,Ez akkor nem történt meg, a harc­nak pedik már vége van” — mondotta Sartre. Sartre újságíróknak kijelen­tette: Nem koszorúzták meg pél­dául ezzel a díjjal Pablo Neru- dát, Amerika egyik legna­gyobb íróját. Soha komolyan szóba nem jött Louis Aragon, aki pedig teljes mértékben megérdemelné a díjat. Sajná­latos, hogy Paszternák előbb kapott Nobel-díjat, mint Solo- hov, s hogy az egyetlen szov­jet mű, amelyet a díjra érde­mesnek ítéltek, egy külföldön kiadott könyv volt... Kultúra, vagy bevétel ? Az elmúlt népművelési évad­ban hozzávetőleg másfél—két­millió ember fordult meg a megye művelődési intézmé­nyeiben, színházaiban, moziéi­ban, a művelődési otthonok rendezvényein. Hogyan birkóznak meg a művelődési otthonok a rájuk háruló feladatokkal, a sokol­dalú és tartalmas népművelés­sel. S ehhez hozzátartozik: hogyan tudják összeegyeztetni a tartalmi munkát a bevételi tervvel? Első látásra szokatlan: egy nem termelő üzemnek, egy kulturális intézménynek is van bevételi terve? És, ha van, me­lyik a fontosabb, a kultúra vagy a bevétel? Ilyen erős szembeállítással persze ritkán találkozunk a gyakorlatban. Aligha szorul magyarázatra: elsőrendű a nép­művelés és csak másodsorban a pénz, amelyből a művelődési otthon gazdálkodik, elhasznált tárgyait pótolja. Nem ritka azonban, hogy ezt egyes műve­lődési otthonok vezetői elvétik. Mindkét végletre álcád példa. Az egyik az olyan művelődési otthon, ahol egyáltalán nem gondolnak az anyagiakra, buz­gón szerveznek különböző szakköröket, az egyik község­ben szám szerint 27-et, és min­dig pénzzavarral küzdenek. Máshol viszont csak a bevételi tervek teljesítése köti le a mű­velődési otthon vezetőjének fi­gyelmét. Kétségtelen, hogy megalapo­zott bevételi források nélkül kevésbé tud eredményesen dolgozni egy-egy művelődési otthon. A megyében lévő járá­si művelődési otthonok — tíz van ilyen — egy év alatt 1 millió 120 ezer forintos állami hozzájárulással dolgoznak. A 20 függetlenített vezetővel ren­delkező otthon egymillió, a 177 tiszteletdíjas pedig 1420 ezer forint támogatást élvez. Ehhez járul a tsz-ekt vállalatok fo­rint-segítsége és a községfej­lesztési alapból a kulturális be­ruházásokra, felújításokra eső összeg. Ezek az úgynevezett fixforrások, melyeket szüksé­ges kiegészíteni a művelődési otthonok saját bevételeivel. Rakamazon olyan a kulturá­lis élet, hogy egyes vonatko­zásaiban alig különbözik a vá­rosétól. Nem szednek minde­nért pénzt, nemrég szüntették meg h klubtagsági díjat, mégis a sok színes, vonzó rendezvény nemcsak tartalmilag, hanem anyagilag is meghozza az ered­ményt, mindig több bevételt könyvelnek el, mint amennyit terveztek. A pénz nem folyik el láthatatlan csatornákon, szemlátomást szépül a művelő­dési otthon, ahol a nap bár­mely szakában található szó­rakozó ember. Az elmúlt művelődési idény­ben sajnos akadtak művelődé­si otthonok, melyek olcsó ren­dezvényekkel akarták helyre­billenteni anyagi helyzetüket. Ehhez az Országos Rendező Iroda is hozzásegítette őket, tíz helyen léptek fel pesti mű­vészek a zenés rangadó című, erősen vitatható értékű műsor­ral. Több községben a helyi művelődési vezetők jócskán alábecsülték az igényeket, és meglepődtek, mikor félház előtt kellett játszani a fővárosi művészeknek, akik ráadásul a „nagy neveket” voltak hivatva helyettesíteni. (Ugyanis a beha­rangozott neves művészek is­meretlen okból nem jöttek le.) Nem jó tehát, ha az embe­rek nem azt kapják a pénzü­kért, mint amit várnák. Sem nekik, sem a kultúra ügyének. Még akkor sem, ha néhol szo­rító bevételi tervekre hivatkoz­nak. Páll Géz/ í 1961, október 25.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents