Kelet-Magyarország, 1964. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-18 / 245. szám
Hozzászólás a Kelet-Magyarország cikkéhez Miért mennek el a művelődési otthon igazgatók ? A Kelet-Magyarország egyik szeptemberi számában cikk jelent meg a beosztásukat rövid működés után otthagyó művelődési otthon igazgatókról. Helyes és aktuális volt a cikkíró felvetése, elégedetlensége, azonban — szerintem — a ténymegállapításokon túl nem jutott el azoknak az okoknak a feltárásához, amelyek tulajdonképpeni előidézői a népművelési munkára igen káros jelenségnek. Igenis, nagyon káros jelenség ez. Ahhoz, hogy népművelési eredményeink jobbak legyenek, e munkában jártas népművelők, igazgatók sokaságára van szükség. A jó népművelőnek ismerni kell községe gazdasági, társadalmi és — még részletesebb — kulturális helyzetét. E területek megismeréséhez évekre, hosszú időre van szükség. A kellően megalapozott ismeretek nélkül a művelődési otthon igazgató nem készíthet jó tervet, nem láthatja a legfontosabb tennivalókat. S egy-két év után, amikor jártasságot szerez, a népművelési feladatokat ösz- szefüggésében látja, otthagyja népművelői beosztását, munkakört változtat. Vajon miért? Erre szeretnénk egy-két — több helyen megtalálható — okot felhozni. A népművelés társadalmi életünknek még mindig legkevésbé támogatott területe. E támogatást nem a központi, elvi irányításra, a módszertani segítségadásra, hanem konkrét feladatok megoldásánál, segítésénél hiányolom. Ne tévesszen meg bennünket, hogy sokat beszélünk a művelődésről. Ez nem segítség- adás, nem konkrét segítség- adás. Igaz, alig van összejövetel, ahol a műveltség, a szak- képzettség fontosságáról ne volna szó. Azonban a sok beszéd egyáltalán nincs arányban a feladatok megoldásához nyújtott közvetlen segítséggel. Üzemeink, vállalataink vezetői még ma is csak a gazdasági feladatok megoldásában látják feladatukat. Nem tudják, vagy nem akarják tudomásul venni, hogy a gazdasági és művelődési problémák szorosan összetartoznak, hogy a művelődési problémák gyorsabb megoldása megsokszorozza a gazdasági eredményeket is. Mátészalkán is szinte rendszeresen jelentkezik a művelődési ház igazgató cseréje. Miért? Mert a munkájához nagy lendülettel kezdő, de csak esetleg hangzatos szólamokkal támogatott igazgató az eltervezett, de el nem ért eredmények láttán, ennek többszöri megismétlődésén elkedvetlenedik, s visszakivánkozik oda, ahol munkájának eredményét látja. Említettem, hogy gazdasági vezetőink igen kevés segítséget adnak. Még igen ritka a mátészalkai ÉRDÉRT igazgatójához hasonló vezető, aki nem tudja elképzelni üzemét kulturális terv, kulturális élet nélkül. íme egy példa. A Mátészalkai Járási Művelődési Ház új igazgatója a községi tanáccsal együtt az 1964/65. évi népművelési terv megalapozott összeállításához meghívták a mátészalkai üzemek, vállalatok, intézmények vezetőit, kultúrfele- lőseit. Egyetlen vállalat nem képviseltette magát. Ezután az új igazgató elindult, összegyűjtötte vállalatonként, üzemenként, s csak úgy hamarjában rögzítette terveiket. S így mi történik? Már az első napokban rákényszerítik az igazgatót az ösztönösség- re, a felületes, a megalapozatlan tervezésre. Hasonlóan találkozunk e jelenséggel termelőszövetkezeteinkben. Sok tsz-nek nincs terve tagságának továbbképzését illetően. A nagyecsedi művelődési otthon igazgatónak például többször fel kellett keresni a tsz vezetőségét, mert a téli továbbképzéssel, szakismeretterjesztéssel kapcsolatban nem voltak rögzített, megbeszélt terveik. Helyes volna, ha az üzemek, termelőszövetkezetek éves gazdasági terveikkel párhuzamosan tervet készí- tenénék dolgozóik oktatására vonatkozóan is. A gondos tervezés mellett a másik probléma a szervező munkában nyújtandó segítség elhanyagolása. Nincs olyan ember, olyan művelődési otthon igazgató, aki egyedül képes volna a tervező, irányító és szervező feladatok ellátására. A gazdasági vezetőknek ebEgy lakos — egy könyv ben is közvetlen, vagy közvetett segítséget kell adni. Az elmúlt évben járásunk néhány termelőszövetkezetében — így Ököritófülpösön — azért voltak eredményesek a mezőgazdasági vonatkozású rendezvények, mert azoknak hallgatóit a tsz brigád- és munkacsapatvezetőinek közvetlen szervezésével biztosították, akik a rendezvények előadói és első megjelenői voltak. Lehet, hogy rosszak egy-egy községben az objektív feltételek. Lehet, hogy nem korszerű, vagy egyáltalán nincs művelődési otthon, de egyelőre egy tanteremmel megoldják a problémát. Hiába van azonban emeletes művelődési otthon, hiába van annak jó jártassággal, jó népművelési módszerekkel felvértezett igazgatója, ha csak hangoztatják a népművelés társadalmi jellegét, ha egy-egy község valamennyi feladata csak a művelődési otthon igazgató nyakába sza-í kad, akkor annak terhe alatt előbb-utóbb összeroskad, vagy felületes munkával ideig, óráig a statisztikai jelentőségre törekszik. Nekünk egyik sem jó. Segítsük a művelődési otthon igazgatókat! Segítsék a gazdasági vezetők azzal, hogy legyen egy előre átgondolt tervük dolgozóik művelődésére vonatkozóan és a tömegszervezeti vezetőkkel karöltve segítsenek annak megvalósításában is. Segítsenek a községi párt- és tanácsvezetők, hogy az általuk is elfogadott községi tervekből valóság, hogy a ma még kezdő, bizonytalanul dolgozó igazgatóból a munkában edződött, feladatait hibátlanul ellátó, s nem utolsósorban a művelődési otthon igazgatói munkakört életcélnak tartó vezető legyen. Toronicza Gyula népművelési felügyelő Mátészalka Nyolc előadás a megyében a Pygmalionból Október 15 és 25 között nyolc előadást tart megyénkben az Állami Déryné Színház. Bernart Shaw Pygmalion c. vígjátékát 17-én Záhonyban, 18-án Nyíregyházán, 19-én Mándo- kon, 20-án Hodászon, 21-én Nyírbélteken, 22-én Tiszavas- váriban, 23-án Ibrányban és 24-én Demecserben mutatják be. A Pygmalion műsorra tűzésével az Állami Déryné Színház legjobb oldaláról mutatja be Shawt, a nagy angol gúnyolódót, aki szellemesen zúzza szét a polgári világ szenteskedő elveit. A Pygmalion virágárus lányát, Elisát alakító Váradi Valit jól ismeri a megye közönsége, ebben a hónapban kapott nivódíjat művészi alakításáért. Megyénkben 362 könyvtári egység, 597 ezer kötet könyv áll az olvasók rendelkezésére. A lakosság számát tekintve — a legutóbbi népszámláláskor 586 ezer lakos élt a megyében — elértük, hogy egy lakosra egy könyv jut. Az országos átlag jelenleg egy lakosra 1,2 könyv. Szabolcs-Szatmárban ezt a második ötéves terv során kell elérni. Nyolc hely az olvasóban Az országos átlag elérése, majd felzárkózás a többi megyékhez nem jár kis erőfeszítéssel. Hogy az olvasókkal való foglalkozás ne merüljön ki csupán a kölcsönzésben sok anyagi-technikai feltétele is van. Évente több tízezer forintot költenek a megyében a könyvtárak korszerűsítésére. Egymillió forinton felüli az évi könyvtámogatás a megyei tanács, a községi szervek és intézmények alapjából. — Fokozatosan javulnak a könyvtári munka feltételei — erősítette meg beszélgetésünkkor Tripsánszki Jenő, a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár vezetője. — A napokban kapjuk meg a megyei tanácstól azt a 240 ezer forintot, melyet a községi könyvtárak állományának bővítésére használunk fel. Az év első felében 453 000 forintot kaptak a könyvtárak, a költségvetési alapból és csaknem 200 ezer forintot a községfejlesztési és egyéb helyi erőforrásokból. A támogatás megvan, kezd társadalmi üggyé' válni a könyvtári munka. Mióta főiskolánk van Egyoldalú lenne azonban a fejlesztés, ha a könyvállomány szaporodását nem követné a könyvtári helyiségek, olvasótermek bővítése. Ez különösen a megyeszékhelyen válik igen sürgetővé. Egy-egy forgalmas napon 4—500 kölcsönző fordul meg a megyei könyvtárban. Egy, másfél óráig is várni kell néha, még a lépcsőn is állnak. Az olvasószobában nyolcnál többen nem dolgozhatnak. Nagy az igény a folyóirat olvasásra, a helyben olvasásra. — Sajnos jelenleg körülbelül 1200 köbméternyi helyünk van a megyei könyvtárban — magyarázta a vezető. — A zsúfoltság óriási, szűk a kölcsönzési helyiség, az olvasóterem. Különösen mióta megnyitotta kapuját városunkban a tanárképző főiskola. Változás akkor lehetséges, ha az ifjúsági könyvtár átköltözik az úttörőházba, ez előreláthatólag január 1-re oldható meg. Ezután átalakítjuk szabadpolcossá a felnőtt kölcsönzést, hogy ne Évi egymillió forint könyvekre 4 — 500 kölcsönző egy nap Kicsi az olvasóterein Síikor készül el az új megyei könyvtár i kelljen várni az olvasóknak. Mindez azonban gyökeres változást nem hozhat. A megyeszékhelynek a következőkben szükséges lépéseket tenni egy új és korszerű megyei, városi, járási könyvtár építése ügyében. Egymillió elolvasott könyv — A minisztérium már foglalkozik az üggyel. Elkészült a tervdokumentáció vázlata az új 8,5—9 millió forintos állami beruházással létesülő egyépü- letben elhelyezendő megyei, városi, járási könyvtárnak. Befogadóképességéről annyit: a könyvtár alapterülete 3740 négyzetméter, csaknem tízszer annyi köbméter állna rendelkezésre, mint jelenleg. Modern olvasóterem,' kutató-szoba, mikroleolvasó, laboratórium és egyéb helyiségek foglalnak helyet benne. Felépítésének időszaka: a második ötéves terv. Szabolcs-Szatmárban az utóbbi két évtizedben ezrek és ezrek fogtak könyvet. A nem olvasó országrész olvasóvá vált: a megyében 68 ezer beiratkozott állandó olvasó van, fele felnőtt, köztük 12 270 mezős dasági dolgozó, 5480 ipari mu - kás, 7085 tanuló és 9655 egyéb foglalkozásbeli. A kölcsönzés grafikonja állandóan felfelé ível: 962 ezer kötet könyvet kölcsönöztek ki az év első felében, a kölcsönzők száma: 300 ezer. Minden jel arra mutat, ha továbbra ts az eddigiekhez hasonlóan támogatják a könyvtárügyet, a megyei, a járási, a községi szervek, és nem marad el az országos szervek anyagi segítsége sem, — a megye hamarosan eléri az egy olvasóra eső 1,2 könyvet, vagyis országos átlagot. Ám ettől többet kellene elérni, hogy ne maradjunk le a közben továbbfejlődő megyéktől. Páll Géza KÖNYVHETI VENDÉGÜNK K^pya Lajos költészetéről Első verseskönyvemről, diákkorom zsenge és bátor próbálkozásairól, Forgács Antal írta az első kritikai sorokat a Válasz c. folyóiratban. E néhány sort ma is szószerint tudom, akik azóta bíráltak, lényegében nem igen mondtak többet ennél a tizenkét sornál. „Még kevésbé sikerült írásain is látszik — állapította meg 1937- ben —, hogy nemes anyagból készültek. Legsikerültebb versei pedig egy fejlődésképes, nagyon őszinte költőt revelál- nak.” — Mondanom sem kell, az utóbbi megállapítás ragadott meg leginkább, mert a költői, művészi őszinteséget mindennél fontosabbnak tudtam. Ha visszatekintek negyed- százados költői utamra, úgy látom, ez az első kritika a leglényegesebbet mondta ki, jóelő- re. Mert amellett, hogy az életben mindig túlságosan is szemérmes és zárkózott voltam, a költészetben a szubjektumból talán többet mutattam fel a szokottnál. Semmi sem állt távolabb tőlem, mint a személytelen, elvont gondolatiság és az elfogulatlan tárgyilagosság. Csak arról tudtam verselni, amihez személyes közöm volt, amit közvetlenül bele tudtam kapcsolni élményvilágom áramkörébe. Még akkor is, amikor a közélet legfontosabb problémáit ragadtam meg. Mert másfelől, kora ifjúságomtól fogva, ezt tettem, híven szegénységemhez és a környezethez, amelyben felnőttem: a bányászok, földművesek, kisemberek világához. A kritika szerint erényeim és hibáim jórészt ebből a szubjektív természetből fakadnak. Nem tehetek mást, vállalnom kell továbbra is önmagamat. Heinrich Bőn ellenzéki magatartása, humanista, antifasiszta nyugat-németországi iró. Kölnben született 1917-ben. Nevét számos, fordításban megjelent könyve, elbeszélése — köztük az Írországi naplója — tette a magyar olvasók körében is ismertté. Miután befoltozták a lábam, ülő munkát adtak, meg kellett számolnom, hány ember megy át napjában az új hídon. A főnökség szereti számokban kifejezésre juttatni tevékenységét. Az értelmetlen, sőt ujjból kiszopott számok részegítően hatnak. Egész nap, egész áldott nap mozog az ajkam, mintegy óraszerkezet, hogy estére megajándékozzam a főnököket a győzelmükhöz szükséges eredménnyel. Ragyog az arcuk, amikor jelentést teszek ügye- letem eredményéről: minél nagyobb az aznapi szám, annál fényesebb a ragyogás, tehát nyugodtan hajthatják le fejüket álomra, mert ezrével haladnak át az emberek az új hídon. De a számok hazudnak. Sajnálom, de hazudnak. Túl megbízhatatlan vagyok, ha a. rendes ember álarcát öltöm is magamra. Néha titokban, önmagam kielégítésére, kihagyok egy-egy járókelőt vagy részvétből hozzászámítok egy párocskát. A főnökség üdve a kezemben van. Amikor rossz hangulatban vagyok, például nincs mit szívnom, közepes számokat mondok, vagy néha még a közepesnél is alacsonyabbat, de ha boldogság tölti el a szívemet, ha elégedett vagyok, tízezres számokban fejezem ki nagylelkűségemet. Mennyire boldogok ilyenkor! Jóformán kitépik kezemből a végeredményt, csillog a szemük, veregetik a vállamat. És mitse gyanítanak! Aztán nekilátnak szorozni, osztani, százalékot számítani és így tovább. Kiszámítják, hány ember megy át a hídon tíz év alatt. Istenítik a jövőt, ez az ő elemük, de hát — nagyon, nagyon sajnálom — a számok nem teljesen felelnek meg a valóságnak. Ha az én kis szerelmem megy ott — és naponta kétszer is láthatom — akkor megáll a szívem. Csak akkor eszmélek föl, amikor befordul a fasorba, és eltűnik a szemem elől. És aki eközben megy át a hídon, azt nem számolom. Ez a két perc az enyém, csakis az enyém, és senkinek sem engedem át. Esténként ugyanígy — amidőn visszafelé megy, s ellépdel ugyanazon a járdán, s kiszáradt ajkam csak számol, egyre számol, igen, esténként ismét megáll a szívem és az ajkam, s csak akkor számolok tovább, ha már eltűnt előlem. Mindazok, akiket a szerencséjük ezekben a percekben visz el mitsem látó tekintetem előtt, nem kerülnek be a statisztika adataiba, árny-emberkék, elkallódott egyének, akik arra ítéltettek, hogy nem masírozhatnak a statisztika országút- ján. Természetesen, imádom őt. De ő ezt nem tudja, és nem is akarom, hogy megtudja. Nem szabad rájönnie, hogy milyen szörnyű felfordulást okoz az elszámolásokban. Ne is tudjon semmiről ez a gesztenyebarna, hosszúhajú leány, apróka lábacskái vigyék csak gondtalanul a munkahelyére, a kávéházába, kapjon ott sok-sok borravalót. Imádom őt. Természetesen, imádom. Nemrégiben jöttek ellenőrizni. Időben figyelmeztetett az a fickó, aki a híd túlsó oldalán a gépkocsikat számolja. Mutattam hát az igyekezetemet: számláltam, mint egy megszállott, még a sebességmérő se jobban. Maga a főstatisztikus helyezkedett el a túloldalon és egy óra múlva ösz- szehasonlította adatait az enyémmel. Nálam mindössze egy emberrel volt kevesebb, mint nála. Éppen jött át az én kis szerelmem a hídon és én semmi pénzért nem akarom, hogy ezt a drága lényt, az én kis szerelmemet szorozzák és osszák, hogy . száraz százalékká változzon. Szívemet a kín szorította össze, hogy számolnom kell, rá se nézhetek, ám mégis nagyon hálás voltam annak a fickónak, aki a gépkocsikat számolja: hiszen az életemről volt szó. A főstatisztikus megveregette a vállamat és azt mondta, hogy pontos ember vagyok, megbízható és rendes. „Ha valaki egy óra alatt egy emberrel téved — folytatta —, ez nem is olyan szörnyű. Mi úgyis, j néha kerekítjük a százaié-1 kokat. Javasolni fogom, hogy léptessék elő — a járművekhez”. Ez már siker, ez olyan nagy ünnep, amilyen még sose volt. Naponta legfeljebb huszonöt jármű megy át a hídon, összeadni fejből félóránként őket, természetesen ünnep a számomra. Nagyszerű volna. Négytől nyolcig egyáltalán nem engednek át a hídon járművet s ezalatt sétálgathatnék, bemehetnék a kávéházba és hosszan elnézhetném, sőt talán el is kísérhetném az én kis el nem számolt szerelmemet. Pető Miklós fordítása Fétiresikerüli kabaré Félrelépni tilos! Kedves, pikáns cím. A színház előcsarnokában összemosom lyognak az emberek. Félrelépni tilos! Értjük. Igaz ez munkavédelmi kabaré lesz, dehát munka közben is tilos félrelépni. Erről győznek majd meg bennünket a népszerű művészek: Salamon Béla, Fó- nay Márta, Kibédy Ervin, Hóm Pál, Csermely Ilona, na és a konferanszié, Romhányi Rudolf. Sajnos másról győztek meg. Naiv és elcsépelt előjáték. Néhány magánszám, két agyonjátszott kabarétréfa, na és közben valami vetélkedő féle. Ez a vetélkedő szolgálta volna tulajdonképpen az est eszmei tartalmát, egy kis játékos munkavédelmi ismeretterjesztést. A játékvezető Romhányi Rudolf azonban nemcsak a műsor közben mutogatta felfújt maga- biztosságát, hanem rossz ízű megjegyzéseivel a versenyzők minősíthetetlen lekezelésével a vetélkedés közben is elrontotta mindannyiunk játékos kedvét.. Azt hiszem, a három lelkes versenyző — férfi korú és közmegbecsülésnek örvendő szakemberek — soh-í többé nem vállalkozik színpadi szereplésre. A játék után „vigaszul" az egyébként nagyon tehetséges Kibédy Érvül drasztikus vicceket ültetett át kabaréra. Persze nem feledkezett meg a munka- védelemről sem, hiszen ez volt az est célja. íme két sor az egyik kupiéból: „Most munkavédelmi állást vállalok — Én nem hiszem, hogy normális vagyok.” De mit higyjünk mi, akik jó szájízzel és várakozással ültünk be a nézőtérrel Munkavédelmi szerveink sok balesettől óvják meg dolgozóinkat, de ki óv meg bennünket az ilyen műsoroktól? Talán az ŐRI? 1964. október 18, 7 Heinrich Böll:
