Kelet-Magyarország, 1964. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1964-09-15 / 216. szám

Tito elnök Dunaújvárosban (Folytatás az 1. oldalról.) rétközt életben olyan súly- lyal esik latba, amilyen eredményeket tel tudunk mutatni országunk építé­sében. Joszip Broz Tito magyaror­szági látogatásának jelentősé­gét méltatva Kádár János rá­mutatott: e látogatásban is kifejezésre jut az a meggyő­ződés, hogy a magyar és a jugoszláv népnek jó egyetér­tésben kell élnie, hiszen mind­két nép a haladás oldalán áll és a szocializmust építi. Be­szélt a magyar—jugoszláv tár­gyalásokról is, s kiemelte, hogy az eszmecserét jó elv­társi szellem jellemzi, a tár­gyaló felek véleménye vala­mennyi döntő kérdésben azo­nos, vagy nagyon közelálló. Kölcsönösen tájékoztatják egy­mást a szocializmus építésének tapasztalatairól. Ma már nincs szó arról, hogy még a haj­szálakat is megpróbálnánk összeegyeztetni — a döntő az, hogy a szocialista társadalom épüljön és a haladás erőit egyesítsük. Jugoszláv vendé­geink meggyőződhettek róla: népünk érti, helyesli és tá­mogatja törekvésünket, hogy őszinte elvtársi módon jól dolgozzunk és harcoljunk együtt jugoszláv elvtársaink­kal, barátainkkal. Nagy taps fogadta a Köz­ponti Bizottság első titkárá­nak szavait, amikor arról be­szélt: nekünk az a véleményünk, hogy nagy nehézségek árán egyedül is lehet ered­ményeket elérni, ha azon­ban összefogunk, könnyebb az élet, eredményesebb a munka, gyorsabb az előre­haladás. Ezért úgy véljük, a jelenlegi világhelyzetben elsősorban a szocialista országok erejét kell tömöríteni, hogy ezt a hatal­mas erőt szegezhessünk szembe a háborús provokációkkal, az imperialista törekvésekkel. Népünk akarja ezt az egysé­get, s a magyar dolgozók kö­telességüknek tartják, hogy híven szolgálják az erők egye­sítésének, a testvéri népek összefogásának eszméjét^ Ju­goszláv elvtársainkkaí, bará­tainkkal jó a viszonyunk, s megvannak a feltételek ahhoz, hogy továbbfejlesszük együtt­működésünket a nemzetközi élet síkján is. Kádár János beszéde vé­gén hangoztatta, hogy Ti­T/TO ELV TÁRS: to elnök és a többi ju­goszláv vendég magyaror­szági látogatása, találko­zásaik a magyar dolgozók képviselőivel tovább erő­sítik pi két nép barátságát, elősegítik közös ügyünk, a szocializmus és a béke győzelmét. Szavait nagy taps közepette a magyar és a jugoszláv nép barátságának, valamint a bé­ke és a szocializmus éltetésé­vel fejezte be. Nagy taps köszöntötte a párt első titkárának beszédét, s majd Joszip Broz Tito lépett a mikrofonhoz. A kooperáció szélesítése rendkívül fontos Hosszan zúgott a taps, ami­kor Joszip Broz Tito a mikro­fonhoz lépett. A jugoszláv ál­lamfő meleg szavakkal kö­szönte meg a baráti fogadta­tást és sok sikert kívánt a du­naújvárosiaknak további mun­ka jukho?. Utalt arra, hogy a két or­szág vezetőinek mostani tárgyalásain sok szó esik Jugoszlávia és Magyaror­szág gazdasági együttmű­ködéséről. Kiemelte: a ko- operácó szélesítése rend­kívül fontos, hiszen egyes termékek előállítására Ma­gyarországon, másokéra Jugoszláviában jobbak a feltételek. Tito elnök ezután rámuta­tott, hogy Jugoszlávia dolgo­zói a felszabadulás óta sok új gyárat, üzemet építettek, fej­lesztették a közlekedést, javí­tották a dolgozók életszínvo­nalát, s sok új otthont emel­tek. Az eredményekkel azon­ban nincsenek megelégedve, s tudják, hogy még sokat kell tenniük az élet- és munkakö­rülmények javításáért. A ju­goszláv munkások tudatában vannak az előttük álló felada­tok nagyságának, s készek az áldozatvállalásra, a nehézsé­gek leküzdésére, mert meggyő» ződésük, hogy fáradozásuk meghozza gyümölcsét. A pél­daadásban élen járnak a kom­munisták, akik átérzik fele­lősségüket, s helyt állnak az élet minden területén. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének tagjai arra törekszenek, hogy messze­menően segítsék a szoci­alista építés céljainak va­lóra váltását, a jobb, gaz­dagabb élet feltételeinek biztosítását. Megjegyezte, hogy mély be­nyomást gyakoroltak rá azok az eredmények, amelyeket a magyar kommunisták a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt vezetésével ezen a téren elér­tek. A továbbiakban hangsúlyoz­ta, hogy a béke megőrzése el­engedhetetlen feltétele a két ország fejlődésének is. A bé­ke biztosításáért, megőrzésé­ért Jugoszlávia és Magyaror­szág nemzetközi síkon is együttműködik, s mindent megtesz, hogy a gyakorlatban megvalósuljon a békés egy­más mellett élés, a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttműködése. Egy új háború rendkívüli pusztí­tásokat okozna, minden eddi­ginél nagyobb véráldozatot kö­vetelne és mérhetetlen szenve­dést zúdítana az emberiségre. Az atomháború mindenek­előtt a munkás- és paraszt- emberek millióit pusztítaná el, rombadöntené mindazt, amit az emberiség hosszú év­századokon, évezredeken épí­tett, megsemmisítené a kul­túra minden kincsét. Ezért kell mindenképpen megakadályoznunk a háború kitörését, együtt harcolnunk a lefegyverzésért. Megszületne a fegyverek nélküli világ, gyor­sabban emelkedhetne a dol­gozók életszínvonala, gazda­gabb, boldogabb lenne az élet a földön, s az egész emberi­ség élvezhetné a lefegyverzés előnyeit. A jugoszláv államfő hoz­záfűzte: fontos feladat a háborús erők elleni egysé­ges fellépés, a munkás- mozgalmon belüli szaka­dás megakadályozása. Ezen a téren is azonos a véleményünk, hiszen a ju­goszláv és a magyar nép egyaránt feladatának te­kinti az egység megszilár­dítását. Joszip Broz Tito végül to­vábbi sikereket kívánt a ma­gyar dolgozóknak országépí­tő munkájukhoz, szocialista fejlődésükhöz, s szavait a ma­gyar és a jugoszláv dolgozók barátságának éltetésével zár­ta. A jugoszláv államelnök sza­vai után hosszan zúgott a taps, a gyűlés részvevői mele­gen ünnepelték a vendégeket, éltették a magyar—jugoszláv barátságot. A gyűlés Takács Imre zárszava után az Inter- nacionálé hangjaival ért vé­get. A Fejér megyei pártbizott­ság és a megyei tanács a du­naújvárosi Arany Csillag Szál­ló nagytermében díszebédet adott Tito elnök és a többi vendég tiszteletére. Dunaújvárosból a jugoszláv vendégek — a magyar vezetők társaságában — Fejér megye egyik kiváló termelőszövetke­zetébe, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett besnyói Sallai Tsz-be látogat tak. Á vendégek a késő délutáni órákban érkeztek vissza Buda­pestre. Az Elnöki Tanács fogadási adott Tito elnök tiszteletére A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa hétfőn este az Ország- házban fogadást adott Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetsége főtitkára és felesége, Jovanka Broz tiszte­letére. Részt vettek a fogadá­son az elnök kíséretében levő jugoszláv személyiségek is. A fogadáson megjelent Dobi István, a Népköztársaság Elnö­ki Tanácsának elnöke és fele­sége, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke és felesége, Apró Antal, a kor­mány elnökhelyettese, Biszku Béla, a Központi Bizottság tit­kára, Fehér Lajos és Fock Je­nő, a kormány elnökhelyettesei, Gáspár Sándor, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke, Kállai Gyula, a kormány elnökhelyet­tese, Komócsin Zoltán, a Nép- szabadság főszerkesztője, Ne­mes Dezső, a Központi Bizott­ság titkára, Szirmai István, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, továbbá a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai. A fogadáson Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke pohárköszöntőt mondott. KGST- | értekezlet Romániában Constanta A KGST vegyipari állandó bizottságának cellulóz vegy­ipari munkacsoportja a ro­mániai Constantában szep­tember 3-tól 10-ig megtartot­ta hatodik értekezletét. Az értekezleten megvizsgál­ták a KGST-tagállamok 1960 •—1970 évi cellulózszükségle­tének biztosítására vonatkozó előzetes ajánlásokat, s megfe­lelő határozatokat hoztak. Fellftlték a Kozmosz-45-ö! Vasárnap újabb mesterséges holdat bocsátottak fel a Szov­jetunióban, a Kozmosz—45-öt. A szputnyikon felszerelt tu­dományos műszerek annak az űrkutatási programnak a folytatását szolgálják, ame­lyet az 1962 március 16-1 TASZSZ-nyilatkozat jelentett be. A szputnyik műszerei ki­fogástalanul működnek. A beérkező adatokat koordiná­ciós számítóközpont dolgozza fel. Súlyos provokáció az NDK berlini államhatárán Az NDK berlini államhatá­rán vasárnap a kora reggeli órákban súlyos provokációra került sor, amikor az NDK ha­tárőreire, miközben szolgála­tukat látták el, nyugatnémet rendőrök és az amerikai meg­szálló csapatok tagjai, az NDK területét megsértve, gyorstüze­lő fegyverekkel lőttek. Nyu- gat-Berlinből több mint száz lövést adtak le az NDK terü­letére. Az NDK határőrei meg- gondoltságának és körültekin­tésének köszönhető, hogy a provokáció nem fajult tovább. Az NDK illetékes hatóságai közölték az ADN-nel, hogy ez a súlyos provokáció nem se­gíti az NDK fővárosa és Nyu- gat-Berlin közötti kapcsolatok rendezését, ami pedig különö­sen a nyugat-berlini lakosság­nak áll érdekében. Az ilyen incidensek előidézőinek visel­niük kell a teljes felelősséget az esetleges következmények­ért. Elvetélt puccskísérlet Oél-VIefnamben Vasárnap hajnalban a Khahn tábornokkal szemben­álló erők katonai államcsínyt hajtottak végre a dél-vietna­mi fővárosban. Saigon lakos­sága arra ébredt, hogy tankok dübörögtek végig Saigon déli külvárosa, Cholon utcián, rr/ijd nyomukban a Mekong folyó torkolatánál állomásozó 7. hadosztály négy zászlóalja és a dél-vietnami hadsereg IV. hadtestének más alakulatai nyomultak be minden ellenál­lás nélkül. A katonai puccs azonban hétfő reggelre összeomlott. Khahn tábornok vasárnap este visszatért Saigonba, a kormánycsapatok a fővárt» felé vonultak, a légierők va­dászgépei ellenőrzésük alá vonták a puccsisták fegyveres erőit, s hétfőn reggel megkez­dődött a Saigonba vezényelt katonák kivonása. Az amerikai külügyminisz­térium megismételt nyilatko­zatban foglalt állást Khahn tá­bornok mellett. Az Egyesült Államokban nagy izgalmat keltett az államcsínykísérlet, a közvélemény türelmetlenséggel fogadja a Vietnamból érkező híreket. Megkezdte munkáját a vatikáni zsinat harmadik ülésszaka VI. Pál pápa hétfőn a Szent Péter Bazilika főoltáránál mondott miséjével megnyitot­ta a vatikáni zsinat harmadik ülésszakát, amely előrelátható­lag 10 hétig tart. A zsinat 1962. október 11-én kezdte meg munkáját XXIII. János pápa kezdeményezésé­re. A pápa miséjén hétfőn több mint 2500 püspök és mó* egyházi méltóság vett részt. Számos vendég is jelen volt a Szent Péter Bazilikában, töb­bek között diplomaták és nők is. A nem katolikus keresz­tény egyházak mintegy 60 megfigyelővel képviseltetik magukat. SZŰTS ISTVÁN: A VÖRÖS Dokumentum regény (2) — Szabadságon?... Honnan?... Olasz front?... Maga zászlós?... Mit keresett itt?... Na, tűnjön gyorsan el! Balás szédülten botorkált át a Lánchídon. A Duna-parti lépcsőkön füzetlen bakancsú, piszkos ruhájü emberek bá­multák a vizet. Az olagút feiőtt, foszlott katonaköpeny­ben, karja alatt mankóval, vi­lágtalan könyörgött krajcárért. A vár felől katonacsapat jött, százados vezette őket kivont karddal. Nem énekeltek. Mit is ajánlott Pruzsanyik.?.. Va­lamit nekik is tenni kellene. De jrríit? Otthon, a megérkezés öröme, izgalma feledtette az utcán lá­tottakat. A hazaérkezett fel­kapta a kisfiát. Bertikét és bo­rostás áliához szorította. A szo­bában végigment a bútorok közötti kis folyókon, mindent végig tapogatott, nézegette a képeket, leült, aztán kezébe te­metett arccal a szőnyeg rojt­jaira meredt. — Készítek ebédet — kelt 1964. szeptember 15. fel mellőle felesége és kiment a konyhába. — Mosdjál meg addig! No... Csak nem szomor- kodsz, amikor itthon lehetsz? Balás megrázta magát, fel­állt, az előszobába hajigálta szennyesét és közben át-átkiál- tott az ajtón. — Szomorkodni?! Nem! Hi­szen lehet, hogy nemsokára végleg hazajövök. A katonák szökdösnek. Ha az ember be­legondol, hogy a monarchiáért, a Habsburgokért... — De Jenő, hogy mondhatsz ilyet? Éjjel égette, nyomta, gyö­törte a puha párna, a rugós ágy. Kibotorkált a konyhába, cigarettát sodort és kibámult a sikátorszerű utcácskára. A szemben lévő ház ablakában világosság volt, egy nő engedte le haját, kombinéban, a tükör előtt. Mindegy mi lesz — szippantott a levegőből, és a li­la felhőrongyokba emelte sze­mét. Az a fontos, hogy él. Másnap első dolga volt Ab- zinger Gyulához, kollégájához, régi barátjához menni. A kis budai villa kerítésénél két férfi állt, az egyik szemetet kapott fel lapátra. — Büdös, rohadt világ! — köpött Balás cipője felé, el sem kapva tekintetét. A mér­nök nagy ívben kerülve nyitot­ta ki a kaput. Barátját ágyban találta. A szobában régóta nem takaríthattak, a bútorokra új- nyi por rakódott. — Elbocsátottak a miniszté­riumból — ült fel ágyában Gyula és barátja kezét szoron­gatva panaszkodott: — Katoná­nak szerencsére alkalmatlan vagyok, de jól összeszedtem egy mellhártyagyulladást. Me­sélj, végleg hazajöttél? — Sajnos nem. Vissza kell... A beteg izgatottan közbevá­gott: .— Ne menj vissza, Jenő. Itt vannak nálam dr. Traeger breslaui geológus térképei a Vértesről és megvan György Albert tanulmánya is. Tudom, hogy téged mindig izgatott az ásványkincsek kutatása. Em­lékszel. Már az egyetemen is mindig erről faggattad az öre­get. A Vértesben kell lenni bauxitnak. Akinek eddig mondtam, csak mosolygott. Tárd fel, kutass! — Hol élsz, Gyulám?... Há­ború van. Katona vagyok... — Azt hiszed, minden be­döglik, ha Károly őfelsége el­veszti a háborút? Csodát! Meg kell teremteni a magyar ipart. Ehhez pedig nyersanyag, érc kell. Én nem vagyok kutató... Minden kötelezettség nélkül vedd át az anyagot. Ha nem kell, visszahozod. Balás Jenő otthon íróasztalá­ra dobta a térképet, de másnap mégiscsak belekukkantott. Az­tán bezárkózott a kis szobába, nem' lehetett zavarni. Miután átnézte a tanulmányokat, ki­merültségtől sápadtan, a sok cigarettától szédülten, de pa­rázsló szemmel állt felesége elé. — Nem megyek vissza a frontra, Ilonka! — fogta át az asszony vállát. — Ez a háború már nélkülem befejeződik. — És mit mondasz a feljebb­valóidnak? — Majd kitalálok valamit... — De az csalás? — Na és? Amit ők kitalál­tak, — meghalni Ferenc Józse­fért, meghalni Károly királyért — az se volt csalás?... III. A VÉRTESBEN özvegy Bokomé arra ébredt, hogy a szél kikapja a konyha­ablakot és esőnyalábot vág pokrócára. Az esőből arcára is jutott. Felkelt, becsukta az ab­lakot. A szobából az ajtó hasa- dékán át, világosság szűrődött ki. Odasompolygott, fülét a fá­hoz simította. Nem hallott neszt. Lenyomta a kilincset. — Még mindig fenn van, Balás úr? — nézett szinte kö­nyörgöm az asztal mellett gör­nyedő férfire. Hónapok óta lakott már nála ez a pesti ember, és mindig a hegyet, az erdőt járta. Amikor idejött, örült, hogy nem kell már mindig egyedül lennie. Amióta férje meghalt... nehéz az élet. Az idegen pénzt is ígért, de nemigen adott. És gyakran napokig nem látta. Ha meg itthon maradt, éjjeleken át égette a petróleumot. Most is. Ha szólna az elöljárósá­gon?... — Ne türelmetlenkedjen, Bo­kor néni! — pillantott fel Balás. — Mindenért kárpóto­lom. Tíz hold földet kap tő­lem. Menjen csak, szépen fe­küdjön le. A férfi újra jegyzeteibe me­rült. — Az alumínium tartal­mú szilikátok, illetve az erup­tív kőzetek, a gránit, a bazalt mállása, anyagot szolgáltat — mormolta fennhangon. — A trópusokon a hidrolízis követ­keztében fémhidroxidok kelet­keznek. Magyarországon vi­szont mészkövek, dolomitok mélyedéseiben oldódás útján visszamaradt agyagból kell, hogy keletkezzen. A krétaidő­szak elején... málással alakult gélek formálódnak át bauxit- tá... -r- Ha egy kibúvást sike­rülne elkapni — villant az agyába. — Másképp csak fú­rással megy. de ahhoz tenger pénz kell. Emberek kellenek, sok ember. Fizetni kell nekik, de miből?... ...Akár a géppuska ropogása, úgy verte az eső a tetőt. Balás lehajolt, megfogta lábszárát. Fájt a térde, a dereka, megfá­zott. Ránézett az ágyra, foga összekoccant. Nem szabad meg­betegednie. Nem szabad! Ha ágynak dől, vége mindennek. Ha megtalálná a bauxitot. minden más volna. Elvinné egy gyároshoz, vagy bankárhoz és ezreket kapna érte. Jaj!... csak ne fázna ennyire. Legug­golt, felkelt. Mint a katona­ságnál a gyakorlaton. Azt hit­te, összetörnek a csontjai, any» nyira fájtak, de nemsokára ve­rejték lepte homlokát. — öt- venszer — suttogta maga elé. — ötvenszer... előbb nem sza­bad abbahagyni, összeszorított foggal csuklózott, aztán bezu­hant az ágyba. Másnap elment a gánti árok­hoz és elindult benne. Kala­páccsal a kezében, hátizsákkal a vállán. Egy húszméteres víz­mosáshoz érkezett. Fent sűrű bozót volt, a tüskés ágak ösz- sze-vissza karmolták kezét, ar­cát. Ha itt le tudna ereszked­ni... Ám a part meredeken, ko­paszon szakadt le, nem tudott semmiben sem megkapaszkod­ni. Ha jobb állapotban lenne ruhája és a bakancsában sze­gek lennének...?! Keserűen elmosolyodott. A Piave folyóra gondolt, a ro­hamra, s arra, hogy ott meny­nyire örültek volna ilyen bú­vóhelynek. Csak nem ijed meg ettől a mélységtől?... Viszont holnap hozhatna kötelet magá­val. Kikötné ehhez a vastag tölgyfához és szépen leereszked­ne... Nem, most kell lemenni... Csak így tud fúrás nélkül vizs­gálatot végezni. A föld itt ki­tárult, szétnyitotta bíbor mé- hét. Arca elé tolta a kezét és ugrott. Igyekezett egyensúlyát tartani és talpon maradni. A mohás föld, amelyet az előbb még óriási szőnyegnek érzett, kicsúszott alóla. Hirtelen hatal­mas ütést érzett a fején és egyszerre minden könnyű é* álomszerű lett. Elájult. (Folytatjuk} S

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents