Kelet-Magyarország, 1964. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1964-09-13 / 215. szám

A mai találkozók elé Mi várható a labdarúgó-mérkőzéseken ? Röplabda és asztalitenisz torna eseményei A mai sportesemények min- denike érdekes és kellemes időtöltést ígér a sportkedve­lőknek. S mindezek mellett az események jelentősége, fo­kozottabb, mint az előbbi hetekben volt, hiszen egyre inkább közelednek a bajnok­ságok hajrái. Kell a két pont-Nyíregyházán igen sokan kiváncsiak az NB I B-s Nyír­egyházi Spartacus mai játé­kára, a sereghajtó Láng SK ellen, s reménykednek, hogy a Miskolc elleni hazai játék csak kisiklás volt a hazaiak­tól. A találkozó két pontjára szükségé van a szabolcsi csa­patnak, mert jelenleg a baj­noki táblázaton elfoglalt he­lye nem túlságosan megnyug­tató. Vágó, Seres, Vajda, Balogh, Tordai, Karácsony, Mező, Ve­res, Szabó. A Kisvárdai Vasas mérkő­zése ugyancsak jelentős, hi­szen hazai, környezetben le­győzheti a D. Honvéd együt­tesét, s ezzel jelentős segítsé­get nyújthat a nagykállóiak- nak. A Nyíregyházi VSC ma dél­után újabb két pontot szerez­het, ugyancsak hazai pályán legyőzheti a táblázat utolsó helyén álló Hajdúszoboszlói Spartacus! Színvonalas események A labdarúgó bajnoki mér­kőzések mellett a többi ese­mények is színvonalt, szép sportot ígérnek. A Nyíregyhá­zi Spartacus NB I-es férfi röplabdacsapatának hazai mérkőzése az - EVTK ellen, véglegesen eldönti a csapat bentmaradását abban az eset­ben, ha a hazai együttes győz. Ezt tudják a Spartacus já­tékosai, s gyözniakar ássál lépnek pályára. E mérkőzéssel párhuzamo­san a délelőtt folyamán a stadionban az érdeklődők az NB Il-es női csapatok osztá­lyozó mérkőzésein is bizonyá­ra izgalmas küzdelmeket lát­hatnak. S szintén kcipoly figyelmet érdemel a Nyíregyházán folyó hat város asztali tenisztorná­ja, melyen serdülő és ifjúsági csapatok vetélkednek egymás­sal. Azok, akik feltámasztották haló poraiból a klasszikus Az olimpiai láng japán földön A találkozó látszólag ígér­kezik „simának” — hiszen az NB I B-ben oly sok váratlan eredmény születik, s az ed­digi gyakorlat azt mutatja, hogy a Spartacusnak a Láng ellen eddig még egyszer sem ment igazán a játék. Az együt­tes az afibbi kerettel készül a ma délutáni találkozóra: Pilcsuk, _ Ignéczi, Divinyi, Kaskötő — Siska, Csürke — Harcsa, Széles, Kovacsics, Papp, Aranyi, Tóbiás. A közvélemény, bár . tisztá­ban van vele, hogy nem lesz könnyű mérkőzés — hazai győzelmet vár a csapattól. Nem lehetetlen Az NB Il-es Nyíregyházi Munkás újabb komoly feladat előtt áll a mai napón, hiszen délután Szolnokon, a Szolnoki MÁV ellen kell pályára lép­nie. A szolnoki csapat a baj­nokság kezdete .után hetekig bajnokjelöltnek látszott,, majd hülláhivölgybé' került, s jelen­leg jó középcsapat benyomását kelti. Papírforma szerint a nyíregyháziaknak nem lehet­nek esélyei. Azonban a papír­forma nem jelent túlságosan sokat, s ha a Munkás múlt heti játékát tudja nyújtani, úgy nem lehetetlen, hogy „el­csípik az egyik pontot mai, idegenbeli' mérkőzésükön. Az együttes a találkozóra az alábbi kerettel utazott el: Bus Rácz, Papp, Fodor, Varga, Szász, Gajdos, Héri, Pál, Mit- zi, Eszenyi, Gelics, Szilágyi. Új Európa-csúcs a magyar­francia úszó viadalon ► Mm sportműsor Nagy érdeklődés mellett kezdődött meg szombaton délután a margitszigeti sport- úszodában a Magyarország— Franciország válogatott úszó­viadal. A küzdelem nagyszerű ösz- szecsapásokat, ragyogó ered­ményeket hozott. Már az el­ső számban a 100 méteres férfi gyorsúszásban a fran­ciák csillaga Alain Gottval- les Európa-csúcsbeállítással szerezte meg a győzelmet. Mögötte Dobay új magyar rekorddal lett a második. Eredmények: 100 m. férfi gyors: 1. Gottvallé’s (ír) 53,9 mp. Eu- röpa-csűcsbeállítáS,. . , ' frá^Cia csúcs, 2. Dobay ’’ (mii 5.4,5 ihp., országos csúcs, régi 54,8 Do­bay. 400 m. női gyors: 1. Wanacker (fr) 5 perc, 2. Takács (m) 5:03,7 p. országos csúcs. 4Q0 m. férfi vegyesúszás: 1. Kosztolánczi (m) 4:57,9 p., országos csúcs, régi 5:03,d p. 2. Ali 4:59,9 p. 200 m női mell: ' 1. Kármán (m) 2:56.4 p, 2. Kovács Zs. (m) 2:57.6 p. 400 m férfi gyors: 1. Katona (m) 4:22 p, orszá­gos csúcs, 2. Canavese (fr) 4:23.3 p, francia csúcs. Az első öt szám után Ma­gyarország a pontversenyben 31:24 arányban vezetett. 100 m női pillangó: 1. Egervári (m) 1:10.3 p, 2. Turóczi (m) 1:11,3 p, ifj, csúcs­beállítás. 200 m férfi hát: 1. Csikány (m) 2:16.9 p, or­szágos csúcs, régi Csikány 2:17 p. 200 m férfi, mell: , 1. Lenkei (m) 2:35,3 p or­szágos csúcs, régi 2:38.3 p Lenkei.­4x100 m női vegyesváltó: 1. Magyarország (háton Bal­ia 1:11.4, mellen: Kovács Zs 1:21.4- p, * pillangón:'-Egervári 1:11.1 p, gyorson: Madarász 1:03.6 p). 4x200 m. férfi gyorsváltó: 1. Franciaország (Christophe 2:02,4 p, francia csúcs, Curtil- lef 2:04 p, Canavese 2:03.4 p, Gottvalles 2:11 p) 8:20,8 p. 2. Magyarország (Katona 2:06.8 p, Dobay 2:03.4 p, Lantos 2:05.8 p, Száll 2:7.5 p,) 8:23.5 p országos csúcs, régi 8:29.4 p. Az első nap után a pontver­seny állása 69:51 Magyaror­szág javára. Asztalitenisz: Hat város tor­nája reggel 8 órától az Iroda­ház nagytermében, a Il-es ál­talános iskolában és az úttörő­házban. Atlétika: Megyei ifjúsági egyesületi bajnokság délelőtt 10 órától a Diák-pályán. Labdarúgás, NB I B: Nyír­egyházi Spartacus—Láng SK, stadion, 16 órakor, vezeti: Al- mási. NB II: Szolnoki MÁV— ■Nyíregyházi Munkás, Szol­nok 16 órákorvezeti: Soós X. NB III: Nagykállói MEDOSZ—Miskolci ÉMTE, 'Nagykálló 15 órá 45 perckor, vezeti: Mihályi. Kisvárdai Va­sas—D. Honvéd, Kisvárda 15 óra 30 perckor, vezeti: Szvi- til. Nyíregyházi VSC—Hajdú­szoboszlói Spartacus, . NYVSC pálya 10 órakor, vezeti: Jákó. Megyei I. osztály: Mátészal­kai MEDOSZ—Verhovina Ungvár, Mátészalka, 16 órakor, előtte 14 óra 30 perckor Már Véget ért a kűlöuverseny Az NB Ill-ban megváltozott a tavaszi helyzet, amikor az élvonalban Nagykálló, D. Hon­véd és Kazincbarcika még kü- lönversenyt vívott az elsősé­gért. Most mögöttük erősen feljövőben vannak azok a csapatok, melyek egy hónappal korábban még a jó középme­zőnyben tanyáztak. A Nagykállói MEDOSZ ha­zai pályán fogadja a Miskolci ÉMTE csapatát, mely az el­múlt négy mérkőzésen hét pontot szerzett. A kállóiak együttese az alább* keretből alakul ki ma délután: Tisza, Somogyi, Tóth, Ács, Lipők, Sporthírek Megkezdődött a női vasutas­röplabda Európa-bajnokság. Magyarország együttese rosz- szul rajtolt 3:0-ra kikapott Lengyelországtól. A Reuter jelentése szerint Murry Halberg a római olim­pia ötezer méteres bajnoka a válogató versenyen nem tudta magát beküzdeni az olimpiai együttesbe. Halberg 14:08.6 percet futott* Kötöttfogású nemzetközi bir­kózó verseny kezdődött Zella Mehlisban, svéd, szovjet, cseh­Megkezdődött a hat város asztalitenisz tornája Tegnap délután az úttörő­házban került sor a hat város asztalitenisz csapatverseny ün­nepélyes megnyitójára, melyen részt vett Gyetvai Elemér, a Magyar Asztalitenisz Szövetség szakfelügyelője is. A felsorako­zott csapatokat a városi és a megyei TS képviselői üdvözöl­ték, majd az együttesek zász­lót cseréltek egymással. Tegnap, a verseny első nap­ján, a lejátszott találkozók szinte mindenike színvonalas, szép játékot hozott s bizonyos, hogy az érdeklődők a mai ösz­szecsapásokon is nagyszerű mérkőzéseket láthatnak. La­punk zártáig az alábbi ered­mények születtek: Eger—Deb­recen 10:5, Nyíregyháza—Kecs­kemét 10:8, Miskolc—Szombat­hely 10:6, Eger—Nyíregyháza 10:7 (ifjúsági fiú mérkőzések), Miskolc—Szombathely 9:9, Eger—Debrecen 10:4, Nyíregy­háza—Kecskemét 10:3, Debre­cen—Kecskemét 10:6 (ifjúsági fiúk.) A további mérkőzésekről s a torna végeredményéről, la­punk keddi: számában adunk hírt. szlovák, lengyel, magyar és NDK sportolók részvételével. Az első napon szorosak vol­tak a küzdelmek és mind­össze egyetlen kétvállas si­ker született. A félnehézsúlyú Kiss tussolta NDK-beli ellen­felét, Wütet Befejeződött a 3. motoros műrepülő világbajnokság. A világbajnoki elsőséget a spa­nyol-- Tomas Castanos szerez­te meg 30.431 ponttal, 2. Bo- za K. (csehszlovák) 30.138 pont, 3. Trebaticki (csehszlo­vák) 29.645 pont. A 4—7. he­lyen a szovjet versenyzők vé­geztek, míg a magyar Fejes Péter 14. lett 28.288 ponttal. A tokiói olimpiai játékok szervező bizottsága bejelentet­te, hogy Indonézia nem vehet részt az úszó, a vízilabda és a gyeplabda küzdelmekben, mivel Indonézia nem tagja a Nemzetközi Úszó Szövetségnek (ismeretes ugyanis, hogy a Ganefo játékok miatt kerültek kizárásra). Gyeplabdában már azért nem léphetnek pá­lyára, mert a selejtezőmérkő­zések befejeződtek. Bejelentet­te a bizottság azt is, hogy an­nak semmi akadálya, hogy az indonéz sportolók ott legye­nek az _ atlétikai, birkózó, ví­vó, súlyemelő, kerékpáros, cselgáncs, ökölvívó, sportlövő és vitorlázó küzdelmekben, tészalkai MEDOSZ ifi—Me­gyei ifjúsági válogatott elő- mérközés. Balkány—Tiszalök, Fehérgyarmat—Nyíregyházi Spartacus II, Tiszavasvári- Nyírbátori Dózsa, Mátészal­kai VSE—Záhony, Ibrány— Dombrád, Nyírmada—Nagyha­lász, Nyírbátori Spartacus— Nyírbogdány. Megyei II. osztály: Űjfehér- tó—Nyírtass, Nyírteleki Tsz— Rakamaz, Tiszabercel—Ajak, Pap—Nagykálló II, Nyíregy­házi MEDOSZ—Vencsellő, Nyíregyházi Honvéd—Keme- cse, Kótaj—Honvéd ASE, Anarcs—Demecser, Csenger— Nábrád, Baktalórántháza— Nagydobos, Apagy—Ópályi, Tuzsér—Vásárosnamény, Mán- dok—Kocsord, Jánkmajtis— Vaja, Tyúkod—Cégénydányád, Tornyospálca—Mátészalkai Vö­rös Meteor. Röplabda: Nyíregyházi Spar­tacus—EVTK, NB I-es bajnoki férfi mérkőzés 9 óra 30 perc­kor a stadionban. Reggel 8 órától a stadion­ban NB I-be jutásért való osztályozó mérkőzések, NB Il-es női csapatok részvételé­vel. Teke: A nyíregyházi járás kisgolyós egyéni bajnoksága Tiszabercelen, délelőtt 10 óra- * kor. görög olimpia játékait, a modern ifjúság legszebb törek­véseit karolták fel. Ezek a nemes vetélkedések, a népek barátságát és testvériségét szolgálták minden alkalommal. Nem a különböző időszakok sportoló ifjúságán múlott soha, hogy a népek barátságát és testvériségét két világ­égés szörnyűségeiben súlyos károk érték. Az idén, 1964- ben, amidőn Athénből megérkezett a2 olimpiai láng a távol-keleti Tokióba, az új olimpiai vetélkedés minden ed­diginél eredményesebben szolgálhatja a nagy célt: a világ fiataljainak olyan vetélkedését, amely nem soviniszta* nem nacionalista, nem nagyhatalmi érdekeket szolgál, ha­nem a szépséget, erőt, egészséget, a népek barátkozását éa kölcsönös megbecsülését, a — békét! Az olimpiai láng im­már Japánban, a nagyszerűnek Ígérkező ifjúi erőpróba új szinterén lobog. Tiszta lángjai világítsanak messzire, ér­tessék meg minden jóakatú emberrel, hogy az élet célja nem a pusztulás, hanem a föld, valamennyi nemzedéké­nek összefogása az ember boldogulása érdekében. APRÓHIRDETÉSEK Kétméteres Filo- dendron eladó. Szil­fa u. 12. (39211 Építkezésekből ki­maradt új hajópadló el­adó. Nyíregyháza, Rá­kóczi u. 32/B. • (16482) 1101-es jó karban lé­vő négyajtós Skoda eladó. 4—5 ezret fu­tott Jawa, Simson, Pannónia nagyin otort beszámítok. Oros, Deák Ferenc u. 9. (39221 Kitűnő angolmecha­nikés, koncert pianínó és rövid kereszthúros körpáncélos fekete zongo-i eladó. Debre­cen, Varga utca 34. Szücsék. 06489) Készpénzfizetés. Há­romszobás családi há­zat beköltözhetően megvételre keresek. Ajánlatokat „Kész- pénzfizetés” jeligére Hirdetőbe kérek. (16483) Kétszoba konyhás speizos lakásomat el­cserélném bérházi egyszobásért. Cím a Kiadóban. (3918) ÜJ világos hálószo­babútor eladó. Széc­henyi u. 45. X. emelet 4. Udvarban. (3923) Nyíregyháza belterü­letén telek eladó. Ér­deklődni: Üjfehértó, Hámán Kató u. 33. (16452) Rózsát most rendel­jen. Kérje újdonsá­gaim díjmentes fajta- jegyzékét. Székely Rozsakért, Budapest ÜL Vörösvári u. 18. (422) Gyakorló zongora olcsón eladó. Rá­kóczi u. 1. L em. 19. (3909) MIA motor, Simson kismotorkenékpár, há­romlépcsős vüszivaty- tyú, féderes teherto- lókocsi eladó. Rákócal U. 36. (39tS) Családi ház beköl­tözhetően eladó. Gólya u. *3. 17,30-tól l«,30 óráig naponta. 064(7) Nyereményszüret az Iparcikk Kisker férfi és női kon­fekció, cipő, kötött divatboltjaiban. (Nyíregyházán, Kisvárdán, Mátészalkán.) Aki szeptember 15 és 25 között 500 Ft-on felül vásárol Őrizze meg a blokkot, mert padlókefélő gépet, Centrifugát, olajfestményt, értékes porcelán disztár ©mkat NYERHET

Next

/
Thumbnails
Contents