Kelet-Magyarország, 1964. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-27 / 200. szám

Buszon a brigáddal — Júlika, „Gitáros”, Anna, Márta, „öcsi”, Kati, „Lenke”, „Gyuri”, Anikó — mutatja be brigádja tagjait Mészáros Ka­ti kit becenevén, kit kereszt­nevén. — Még egy hiányzik. Ó — mutat rá a barna hajú kislány fényképére a nyitott brigádnaplóban. Az autóbusz megtelt, fél kettő, indul a délutáni mű­szak a cipőgyárba. Az utolsó pillanatban csukódik a kocsi ajtaja a hiányzó brigádtag mögött. Együtt a szocialista brigád. Mindannyian fiatalok, a legidősebb is alig több húsz­évesnél. Szőke, barna, fekete hajú lányok, mind-mind kü­lön egyéniség, de így együtt mégis egyek: a Jókai brigád. A buszban, útban a cipőgyár felé, sokmindent .megtudok ró­luk. Egymástól veszik át a szót, életükről, munkájukról mesélnek... Mészárosék tradíciója — Alig néhány hónapja ala­kult — kezdi Mészáros Kati — pontosabban április 30-án. Tizenegyen kezdtük, most is annyian vagyunk, de nemso­kára lesz két új tagunk. — Miért épp Kati lett a bri­gádvezető? — kíváncsiskodom. — Kati mindent el tud in­tézni — válaszol Ica, s a többiekre néz, mintha vá­lasza igazolását tűlük várná. Mészáros Kati rátermett bri­gádvezető, talpraesett lány. Náluk családi hagyomány a szocialista brigád. Akármilyen különösen hangzik, így van. Jfidesapja az AKÖV-nél szoci­,,Kati mindent elintéz" Esküvé előtt Tíz regény alista brigádvezető, édesanyja pedig itt, a cipőgyárban tagja egy másik szocialista brigád­nak. Boda Éva és Boda Kati, a „martfűi testvérek” együtt jöt­tek, ide a Nyíregyházi Cipő­gyárba dolgozni, egy évvel ez­előtt. A magas, fiúfrizurás Éva a gitár szerelmese, a brigád muzsikusa. — Kölcsönhanigszerrel tanu­lok, de ősszel veszek magam­nak gitárt — mondja. — Ha rossz a hangulat, va­lami bánt ben.nüket, „Gi­táros” segít a bajon, felvidítja a brigádot — mondja Mészá­ros Kati. — Ezt én szavak­kal nem tudom elérni, de a zene más. Testvére, Kati elsején férjhez megy. A brigádot most a pénzgyűjtés tartja lázban: nászajándékot vesznek. — Mit vesznek Katinak? — Titok. Ezt még magának sem áruljuk eL Kati is olvas újságot. — Azt azért megmondjuk, hogy az egész brigád elmegy az esküvőre. A szülei messze laknak, nem lesznek itt. Beszélgetünk, közben a bri­gádnaplót lapozgatjuk. Fény­képek a brigád tagjairól, a társadalmi munkáról. Bejegy­zések, felajánlások. A tizedik lapon különös kis gyűjtemény van: tizenegy mozijegy, bera­gasztva. Az együtt megnézett filmről tanúskodik. A papír magában nem segít A könnyelműség rossz tanácsadó — Mankó az ágy mellett „Bár ne feledné életében ” A következő lapon a válla­lások: száz százalékos minő- [ ség, munkafegyelem, harminc ; óra társadalmi munka, az üze- j mi rendezvények segítése és i sok más. Mindent együtt — És tíz Jókai-regény elol­vasása — egészíti ki a bri- gádvezető. — Illik megismer­nünk névadónkat, ezért vet­tük be azt is vállalásainkba. A paszabi szőttessel bekö­tött brigádnapló lapjai mind egy-egy érdekes eseményről, a hétköznapok, az együtt töltött idő örömeiről, terveiről, ered­ményeiről beszélnek: nemrég közösen ünnepelték meg a Márta, Olga, Ilona, Anna na­pot, brigádjuk egy-egy tagjá­nak névnapját... Közösen vé­geztek háromszáz forint érté­kű társadalmi munkát. A pénzt az üzem labdarúgó-csa­patának ajándékozták ban­kettre ... Most tapasztalatcse­re kirándulást terveznek a Vencsellői Cipész Ktsz-be. Kapcsolatot keresnek egy ot­tani ifjúsági brigáddal. Talán a jövő héten elmennek ... Nagyot zökken az Ikarusz, megérkeztünk a cipőgyárba. Kati becsukja a nap jót, vissza­teszi nylon tokjába. A lányok egyenként leszállnak a busz­ról. A Jókai-brigád műszakba álL Szilágyi Szabolcs Épül az almacsomagoló — de nem „Ipari kombinát” alakul Mátészalkán Hetek óta gipszben van az egyik lábfeje Pecséri Balázs­nak, a Mátészalkai Állami Gaz­daság párttitkárának. Nehezen jár, s nem tudja, mikor dolgoz­hat újra. — Szerencsétlen baleset — mondja. — Hogy történt? — Lendkereket vettünk le az egyik gépről. A munka gyorsí­tása miatt türelmetlenkedtem. Egyik óvatlan pillanatban rá­zuhant a teher a lábamra, el­törte benne a csontot. Javul a statisztika, de... A gazdaság júliusban 512 ál­landó dolgozót foglalkoztatott; időszakonként 700-as létszáma is van. Gépesítése az utóbbi öt évben megduplázódott, s ez fokozott óvatosságot követel. Beteg, balesetet szenvedett em­ber nem tud dolgozni. Mit tesz a gazdaság az ilyen esetek csökkentésére, megelőzésére? — A korábbi évekhez viszo­nyítva, idén javul a baleseti statisztikánk, de mégse mond­hatjuk, minden rendben van. Pecséri elvtárs maga is nem egy balesetelhárítási előadást tartott már, mégis... Rendsze­rint minden hónapban tartunk ilyen előadási, új dolgozónál pedig egyenesen követelmény, hogy elsőnek a munkájával kapcsolatos óvó rendszabályo­kat ismerje meg. Ez év első jelében 11 balesetünk volt 138 munkanap kieséssel, a tavalyi első hat hónap 16 balesetével és 351 munkanap veszteséggel szemben. Mindenről pontos nyilvántartásunk van. Hogy mégis fordulnak elő szerencsét­lenségek, sajnos, a figyelmet­lenség, könnyelműsködés rossz tanácsadó — magyarázza Mesz- lényi Tibor, a gazdaság biz­tonsági megbízottja. Ha tudtam volna... lást, távolabbra ment. A trak­toros ezt látva, előre hajolt, a gépet indítani, így nem vehet­te észre, hogy Pétervári me­gint visszatért, levenni a geren­dáról egy dróthuzalt. Közben megindult a gép, a rántástól a nagysúlyú gerenda hirtelen a másik oldalra dőlt, a közvet­len mellette álló ember lábára. Különösen egyes fiatalok haj­lamosak könnyelmű virtusko­dásra, a veszély lebecsülésére. Az ilyen virtuskodás neto­vábbját bizonyítja a következő eset. A gazdaság zuhogói üzem­egységében áramzavar keletke­zett. Fiatal villanyszerelő má­szott fel az egyik oszlopra, anélkül, hogy előbb áramtala- nította volna a vezetéket. Pet- rik József, üzemegységvezető figyelmeztette erre a szerelőt, mert már többször észrevette, hogy áram alatt dolgozott. A fiatal szerelő vállát rántva ne. vetett le az oszlopról; ez az ő szakmája. Ki se mondta jó­formán az utolsó szót, az áram­ütéstől hátrahanyatlott. A má­szóvasba akadt lába eltört. Puszta szerencse, hogy életben maradt. Létra segítségével tud­ták levenni. — Gyógyulása után, hogy kellően okuljon a történtekből, fegyelmivel más brigádba ke­rült. Ezután nemsokára itt­hagyta a gazdaságot. Azóta is sajnálkozunk rajta: bárcsak ne feledné életében a veszedelmes intőpéldát — mondja Meszlé- nyi Tibor. A Munka Törvénykönyve előírja, hogy a munkáltató fe­lelősségét meg kell állapítani, ha ,.a sérelem munka közbeni bekövetkezésében a munkálta­tót a dolgozó egészsége védel­mét szolgáló valamilyen mu­lasztás terheli.” E törvény ér­telmében ez idő szerint hat dolgozónak köteles a gazdaság balesetért jövedelemcsökkenés miatt kártérítést fizetni. Nem lépett volna az almatárolóban meztelen talppal rozsdás szeg­be Pintye Margit, ha a munka­hely terét tisztán tartják, s őt kötelezik cipőhasználatra. Nem zúzta volna össze a letört végű betongerenda Markos József ujját, ha az építésvezető előző­leg megvizsgálja a gerenda használhatóságát. Tehát a javu­ló statisztika ellenére is van még tennivalója a gazdaság vezetőségének, az egyes üzem­részek felelőseinek Intézkedések papíron A szakszervezet megyei munkavédelmi felügyelősége legutóbbi vizsgálatakor tucat­nyi olyan, még mindig megle­vő hiányosságot tárt fel, ame­lyek veszélyeztetik a dolgozók egészségét, testi épségét. — A hiányosságok megszün­tetésére az intézkedést megtet­tük, a teendőket írásban adtuk ki az üzemrészek vezetőinek — közli a biztonsági megbízott. Az intézkedéseknek az a módja, hogy „írásban kiadtuk” még nem minden. Mint ahogy egymagában a legpontosabb papírmunka sem „váltja” meg lényegesen a helyzetet. Asztalos Bálint Űj öntözőrendszert építenek Tiszanagytaluban Az úttest jobboldalán láda­hegyek, új épületek vonják magukra az utazók figyelmét, A bejárattól távolabb áll a tábla: Mátészalka. A kiala­kulóban lévő ipartelep kissé távol esik a község központ­jától, de itt szinte korlátlan a lehetőség a terjeszkedésre. És ez igen lényeges. A raktár már késs A levegőben kátrányszag terjeng, arrébb kis csoport ne­héz munkával egyengeti az iparvágány útját. Hangos ko- pácsolás hallatszik egy 16 méter magas épület felső szintjeirőL Mindenhol szor­gos munka folyik, s az alkotó kezek nyomán lassan kialakul az új létesítmény körvonala. Az építésvezetőség egy ideiglenes barakkban székel, innen irányítják a munka minden mozzanatát. — A telepet joggal nevez­hetjük ipari kombinátnak — tájékoztat Kovács Géza mű­szaki ellenőr. — Itt jól meg­fér egymás szomszédságában az almatároló és egy hatalmas takarmánykeverő. amelyhez 800 vagonos kapacitású ta­karmányraktár kapcsolódik. A raktár műszaki átadása már megtörtént, a 16 méter magas keverőtoronyban a technológiai szereléseket vég­zik. Szomszédságban az ÉRDÉRT Vállalat, onnan kígyózik ide az iparvágány. Anyaghiány miatt elhúzódott az építke­zés, még nem átadásra kész. Az építők abban reményked­nek. hogy november végén, de legkésőbb december ele­jén már megkezdheti mun­káját a keverőüzem. Válogatás emberi kés érintése nélkül ( Alig néhány lépésre húzó­dik a mintegy 6—7_ évvel ez­előtt épített almatároló. A Zetor könnyedén halad a ha­talmas csarnokban, de a rno- toros ládaszállító targoncák­nak nem kedvez a talaj. Az almatároló annak idején szülé­ségmego'dás volt, de ma már egy korszerű gépsor Igényét nem tudja kielégíteni. •— Most új köntösbe öltöz­tetjük az épületet, — mondja Kovács elvtárs, — tatarozzuk, betonozzuk. Elsősorban táro­lásra készül. Ha szállítási ne­hézségeink lesznek, néhány hétig itt állhat az alma. A közelben már épül 1,7 millió forintos költséggel az új almacsomagoló. Formája és berendezése megfelel a leg­korszerűbb követelményeknek. Az új épület első része telje­sen nyitott. Ide kerül a ter­melőszövetkezetekből, állami gazdaságokból érkező szállít­mány. A következő rész tel­jesen gépesített. A gépek em­beri kéz érintése nélkül válo­gatják, osztályozzák az al­mát. A gyümölcs innen az utótárolóba kerül. Határidő! Az üres ládákat futószala­gon továbbítják; a folyamat nagyrésze teljesen automati­zált. Az elgondolás dicséretes, csupán a határidőkkel van íj lök a kávéházban, a sa- rokban, feketémet ka­var gatva. Innen mindent és mindenkit látni, Kifeszítem kíváncsiságom pókhálóját, hátha beleakad valami. Oda­kint perzselő forróság zuhog emberre, kőre, az aszfalt fe­kete gyöngyöket izzad, a fák tikkadtan legyezik magukat fáradt lombjaikkal. A lehú­zott műanyagredőnyök ál- mosító félhomályában ciga­rettafüst párázik, s csendes beszélgetés. A megbontott sörös üvegek hidegén har­matnak csapódik le a testek és feketék gőze. Igazi kánikulai hangulat lengi be a kávéházat Alig múlt dél. Két férfi inog be a sarkig tárt ajtón. Mindkettő poca­kos és mindkettő részeg, igenbizony, részeg, mint a csap. Az egyik, akinek nem­csak pocakja, hanem válla is van, tartja még magát, s azon fáradozik, hogy a test ingását egyensúlyállapotba merevítse. Értem szándékát — ki szeretné játszani a pincé­rek éberségét, hogy ő nem részeg, tehát joga van leülni, feketét, esetleg sört ren­delni. A pincérek azonban résen vannak, s máris terelik ki őket a kávéház enyhet adó félhomályából, a táblára mu­togatnak, melyen öklömnyi betűkkel a tilalom: „Ittas egyént nem szolgálunk ki!” A részegebb, akinek csak a baj. A tervek szerint augusz­tus végén át kellene adni ren­deltetésének az épületet, hogy a szezon indulása után zök­kenőmentes legyen a terme­lés. Viszont halvány remény sincs arra, hogy határidőre készen lesz. Bár dolgoznak a villanyszerelők, nincs blokk­tégla, amelyet a válaszfalak építéséhez használnának. A gépeknek egyelőre csak a helye van meg, de a gépek még sehol! Pedig a beépítés legjobb esetben is több hetet vesz igénybe. Az új almacsomagoló és tároló több, mint 100 embert tud foglalkoztatni. Hogy mi­kor készül el, az nem közöm­bös a környező termelőszövet­kezetek, állami gazdaságok szempontjából, de népgazda­sági szempontból sem. B. F. Pétervári Miklós Öpályiból jár a gazdaságba dolgozni, j Azaz, most otthon fekszik. Meglátogatjuk. Ágya előtt a széken dobozban cigaretta, hamutálca, újság, a szék mel­lett mankó. — Két hónapja is elmúlt már, hogy történt, még mindig az ágyat kell nyomnia — könnyezik a fekvő ember fele­sége. — Ha előre tudtam volna, nem megyek vissza a gerendá­hoz. Attól a szál dróttól húz­hatta volna a traktor. Az egészben az a legrosszabb, \ azelőtt pár nappal is hallgat­tam: vigyázni kell a munká­nál, kerülni a bajt — sóhajto­zik a beteg. Az történt ugyanis, hogy 14 mázsás betongerendát kellett géppel vontatni. Pétervári Mik­lós, mikor elvégezte a kapcso­A paprikatábla mellett pa­radicsom piroslik. A Tisza partján a káposztaföldet áz­tatja az aranyat érő víz. Már 1961-ben, amikor megalakult a tiszanagyfalui Üj Élet Tsz, rögtön hozzákezdtek a ker­tészkedéshez. Az idén 60 hold­ról száz holdra növelték a zöldségtermelő területet. A tavasszal 25 új taggal gyarapo­dott a szövetkezet, Az új ra­gok többsége a kertészetben dolgozik. A MÉK-kel kötöt­tek szerződést. Ebben az évben a zöld­ség- és a gyümölcster­mesztés lesz a tsz egyik fő jövedelemforrása. Erre az évre 780 ezer forint be­vételt terveztek zöldség­félékből. Eddig 340 ezer forint került a tsz kasszájába. Jó termett SZOMORÚ VAGVOK hasa nagy, de a válla csene- vész legénykére vall, megma­kacsolja magát. Adjanak ne­ki sört, mert eltikkad a szom­júságtól, és micsoda dolog, hogy őt részegnek nézik! Nem részeg, csöppet sem részeg. A pincérek nem azt bizonygat­ják, hogy részeg, csupán a tilalmi rendeletet hajtogatják. Nem, még leülni sem enge­dik, másutt rúgtak be, és ők isszák meg a levét, ha beté­ved egy rendőr. A múltkor is háromszáz forintjába ke­rült az egyik pincérnek, mert a gondjaira bízott asztaloknál egy részeget találtak. Nem és nem, ők nem vállalják érte a felelősséget. — Az én felelősségemre ad­janak! — döngeti meg a mel­lét öklével a részeg. — Az ön felelősségére?! — neveti el magát az egyik pin­cér gúnyosan. — Hát van magában egy csöppnyi fele­lősségérzet. hát lehet egy ré­szegtől felelősségtudatot vár­ni!... No, kifele, nincs mese, ki innen, ha az atyaisten is... Megkapják a két embert és cipelik ki, enyhe lökéssel be­lependerítik őket az emberfo­lyamba, mely az utcán tova­sodorja a két szomjas cimbo­rát, hadd menjenek, próbál­janak másutt szerencsét. Bennem tovább rezegnek a részeg erőszakos, hetyke öntu­datossággal kimondott sza­vai: „az én felelősségemre...” A mosoly, mely bennem is ki­virult a szavak hallatán, fá­radtan. szomorúan hull le, mint egy meglőtt madár. Egyik kedves Ismerősöm jut eszembe. Kezembe ejtett fej­jel gondolok vissza rá. Látom mosolygós arcát, hallom derűs kötekedését, csattanós rögtön­zéseit, melyeknek ő nagy mes­tere volt. Nincs többé: „tra­gikus hirtelenséggel el­hunyt...” Szomszédaim ko­nyakot isznak, s nevetős köny- nyedséggel éltetik, aki kita­lálta a jóhangulat eme nedű­jét. O is konyakot ivott a víg cimborákkal, és sort is utána, a maga és a társaság kedvéért. Egy kör, két kör, három kör, s mert hatan vol­tak és mindegyik jólnevelt, hat kört ittak, sört konyak­kal. A nóta is kerülgette már őket, amikor neki eszébeju­tott, hogy valahol, húsz kilo­méterrel odább várnak rá. — Szevasztok! — lengette meg a kezét, és nekiindult az ajtónak. A többiek utána tódultak, megnézni, boldogul-e motor­jával. Hát nem boldogult. Neki­ment a fainak, utána bedőlt az árokba. A cimborák se­gítettek kitolni a motort a kátyúból. Valamelyiküknek talán eszébe is jutott, hogy nem lenne szabad ilyen álla­potban útjára engedni, baja eshet, de ő hetyke és akara­tos lett az italtól, a barátok pedig már nem álltak felelős­ségtudatuk magosán, és hagy­ták, hadd menjen. És az egyik kanyarban ott várta a sorsa, egy szelíd, ár­nyékot terítő eperfa képében. Akik látták holtában, azt mondják, nem lehetett felis­merni az arcát. És most legszívesebben fel­ugranék a kávéházi asztaltól, és kiáltanék, hogy meghallja mindenki: Emberek, ne igya­tok! No, de kiálthatnék, sza­vam pusztába kiáltott szó lenne, és ami még elkeserí­tőbb, hogy magam se ve­szem elég komolyan. Hány­szor, de hányszor magamra parancsoltam már: többet egy kortyot se, fiú, rontod az egészségedet, egyszer még megjárod. Eszünk még mindig nem ura akaratunknak, ha ígér az egy katasztrális hold heterózis paradicsom is, ame­lyet a Vetőmagtermeltető és Ellátó Központtal szerződtek magfogásra. Előreláthatólag egy mázsa mag várható, ami rekorderedménynek számit. Felkészültek a paradicsom­szüretre. Házilag készítettek egy passzírozógépet: az Üj fe­hértói Állami Gazdaság gépé­ről vették a mintát. A bonyo­lultabb alkatrészeket az álla­mi gazdaság szakemberei ké­szítették el, g a tsz-nek aján­dékozták. A jövő évben to- vább bővítik a kertészetet. A tiszanagyfaluiak sokat viaskodtak a Tiszával. A folyót lassan megszelidí- tik és jövőre már 400 holdra juttatják el vizét. A Debreceni Vízügyi Igazga­tóság készíti az új öntözőrend­szert. úgy hozza a sors, bánatunk vagy örömünk adódik és egy jókedvű társaság is hoz­zá, asztalhoz telepszünk, s mire észbe kapnánk, már nincs mihez kapni... Olykor elgondolom, milyen jól megvoltunk gyemrek ko­runkban ital és nikotin nél­kül. Aztán, amikor nagyob­bacskák lettünk és igen-igen akartuk, hogy felnőttnek látszódjunk, ráerőszakoltuk egészséges gyerekszerveze­tünkre a felnőttséget jelentő mérgeket. Szervezetünk tilta­kozott, gyomrunk felfordult az első slukktól, kiszaladt be­lőlünk az első féldeci, de addig erőltettük a dolgot, míg szer­vezetünk beadta a derekát — és most hekihajtunk a fának, kótyagos fejjel lelépünk a járdáról, megfeledkezünk a közlekedési szabályokról, öz­vegyek, árvák sírnak utá­nunk, bánkódnak barátaink- aztán elfelejtik figyelmeztető példánkat — és a szesz újabb áldozatok után néz. Emberek! mikor fogunk már okulni mások kárán? Szomorú vagyok. Egyik is­merősöm tragikus hirtelenség­gel elhunyt. Gulyás Mihály 3 1964. augusztus 27,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents