Kelet-Magyarország, 1964. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-22 / 196. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK l üzem áruival méltó versenytárs lehessen a világpiacon. Engedjék meg, hegy ez ünnepi ■ alkalommal köszönetét mondják a gyár építőinek, tervezőinek. Köszöntőm a gyár munkásgárdáját, s mindenkit A megye vezetői ezután is aki részt vett a nagyszerű mindent elkövetnek, hogy mind uZem megteremtésének szép a termeltetés, mind a gyártás munkájában És végül hadd zökkenőmentes maradjon, s a mondjak köszönetét megyénk most felavatásra kerülő új dolgozói nevében az MSZMP Nincs kétségünk aziránt, hogy a Nyíregyházi Konzervgyár rövid időn belül méltó társa lesz nagynevű elődeinek: a budapesti, nagykőrösi, kecskeméti konzervgyáraknak. Központi Bizottságának, kormányunknak, hogy lehetővé tették számúnkra ezt a kettős ünnepet; hogy létrejöhetett a megyénk arculatát lényegesen megváltoztató, nagyjelentőségű ipari létesítmény. Orosz Ferenc elvtárs nagy tetszéssel fogadott szavai után dr. Korom Mihály elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. ték: a társadalmi és tömegszervezetek, a községek lakossága találkozókat, gyűléseket rendeztek, vidéki létesítmények avatására került sor. Méltán rótt kettős ünnep az alkotmány napja Nyíregyháza és a megye dolgozóinak: augusztus 20-án avatták fel ünnepi nagygyűlésén a Nyíregyházi Konzervgyárat, szocialista fejlődésünk egyik szép alkotását, a megyében az utóbbi évek legnagyobb ipari üzemét. A Konzervgyári nagygyűlésen több mint kétezren vettek részt: a testvérvállalatok, az építőipar, a ny/regynázi üzemek, a konzervgyár dolgozói, a termelőszövetkezetek és a társadalmi szervek képviselői. Megjelent és az ünnepség elnökségében helyet foglalt dr. Korom Mihály elvtárs az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Orosz Ferenc elv társ, az MSZMP Szabolcs megyei biDr. Korom Mihály elvtárs ünneni heszéilr Orosz Ferenc elvtárs megnyitó beszéde Tisztelt nagygyűlés! Kedves elvtarsak! Nagy ünnepet ül ma népünk, alkotmányunk megszületésének 15. évfordulóját. Ma tizenöt esztendeje annak, hogy a munkáshatalom eltörölte az úgynevezett ezeréves alkotmányt, és törvénybe iktatta a saját alkotmányát, létrehozta a népi hatalom szerveit Népünk törekvéseit 1949 óta a Magyar Népköztársaság törvényei szentesítik. A törekvések lényegét egyetlen mondat világítja meg tömören: „A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé!” Ezen a szép augusztusi ünnepen jóleső érzéssel gondolunk vissza az eltelt munkásesztendők harcaira, eredményeire. Hálával és szeretettel köszöntjük nagy barátunkat, testvérünket a Szovjetuniót, amelynek felszabadító harca, nagy áldozata megteremtette szabadságunk alapját. Köszöntjük ezen a napon szorgalmas és dolgos munkásainkat, parasztságunkat, az értelmiséget, mesénk dolgozó népét amely napról napra kemény, küzdelmes munkával valósítja meg alkotmányunk célkitűzéseit. A néphatalom tizenöt esztendeje alatt sok minden történt, változott hazánkban és megyénkben, Sza- bolcs-Szatmárban is. A párt irányításával szebbé, gazdagabbá vált megyénkben az élet, fejlődött a mezőgazdaság, az ipar, s mind több új létesítmény bizonyítja: a helyes törekvések, népünk alkotó erejével párosulva, meghozzák gyümölcsüket — a szocializmus teljes felépítését. A mostani alkotmány ünnep., nek különös fényt és jelentőséget ad az, hogy szocialista építésünk új vívmányait avathatjuk megyénkben. Tegnap adtuk át rendeltetésének megyénk egyik nagyszerű létesítményét, a nyíregyházi tüdőszanatóriumunkálkodunk országunk építésén. A politikai hatalom birtokában kezdtük meg és folytatjuk hazánkban a gazdasági építés nagy feladatát. Ma szocialista iparunk ötszörösét termeli a háború előttinek. Olyan létesítményeket hoztunk létre, amelyekre méltán vagyunk büszkék mindannyian. E létesítmények sorában szép helyet foglal el a ma itt átadásra kerülő Nyíregyházi Konzervgyár. Érdemes a gyár mai átadásával összefüggésben emlékeztetni néhány dologra. Szabolcs megyének ipara úgyszólván nem volt. Már nagyüzemnek számított a nyír- bogdányi petroleumgyár 160, a kisvárdai Vulkán 110, a deme- cseri keményítőgyár 175 munkással. 1946-ban a megye egész iparában 1800 munkás dolgozott. Az első 3 éves és 5 éves terv idején építettünk oiyan üzemeket mint a Dohányfermentáló, á Tiszalöki Vizierőmű, . a Mezőgazdasági Gépjavító, a Mátészalkai Tej- feldolgozó. Ezek mellett épült még sok kisebb létesítmény és bővítésre, korszerűsítésre kerültek korábbi üzemek. 1950—1958 között több mint 2 milliárd forintos ipari beruházás történt a megyében. 1963-ra az iparban foglalkoztatottak száma meghaladta a 14 ezret. A képen balról jobbra: Selley Jenő, a konzervgyár főmérnöke, Porteleki Sándorné, az üzem párttitkára, Antal Pál, Murczkó Károly a megyei párt vb. tagjai, Kállai Sándor, a megyei pártbizottság titkára, dr. Korom Mihály, az MSZMP KB titkára. Orosz Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, Köves János élelmezésügyi miniszterhelyettes és Beretvás Dezső, a konzerv gyár igazgatója. i XXL ÉVFOLYAM, 196. SZÁM ÁRA: 50 fillér 1964. AUGUSZTUS 22, SZOMBAT ÜNNEPELT A INEGYE Mkotnsánynapi nagygyűlés Nyíregyházán Felavatták a konzervgyárat zoítságának első titkára, Köves János elvtárs, az élelmezésügyi miniszter helyettese^ dr. Fek- szi István elvtárs, a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács VB elnöke, Kállai Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, Murczkó Karola eivtárs, a megyei párt vb tagja, a városi párt- b'zottság titkára, Antal Pál elvtárs, a megyei part vb tagja, Nemes Imre eifrtárs a megyei tanács vb elnökhelyettese, Koncz Károly elv- társ, a Hazafias Népfront megyei bizottságánál titkára, Kovács László elvtárs, a Konzervipar: Tröszt igazgatója, Szacski János elvtárs, az ÉM Építőipari Főigazgatóságának helyettes vezetője. Részt vett a gyáravatáson vendégként J. Maczeli, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság konzervipari igazgatója. Az ünnepi nagygyűlést Orosz Ferenc elvtárs. nak, az MSZMP megyei bizottsága első titkára üdvözlő és az alkotmány napját méltató sza- nvitották meg. Tisztelt elvtársak! Ma ünnepeljük hazánkban alkotmányunk törvénybe iktatásának 15. évfordulóját. Tizenöt esztendő nem hosszú idő egy ország történelmében, de elegendő ahhoz, hogy a társadalmi, gazdasági és kulturális életben alapvető változások meliessenek végbe. A nálunk végbement átalakulás kezdő dátuma nem 1949. augusztus 20-a ugyan, hanem hazánk fel- szabadulása jelentette mostani történelmünk legfontosabb mérföldkövét, mégis 1949-re jöttek Tétre azok a feltételek, amelyek végérvényesen a szocialista társadalom építésének vágányaira állították országunkat.- Tiszta szívvel és nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk — folytatta az előadó —, hogy az eltelt tizenöt esztendő alatt alkotmányunk célkitűzéseit megvalósítottuk. Amikor visszatekintünk' a megtett útra, az emlékezés egyben számadás is. Számba vesz- szük, mennyit mentünk előre, hol tartunk kitűzött céljaink valóraváltásában. Fontos áttekinteni elért eredményeinket többek között azért is mert a sikerek a jól végzett munka tudatát adva, újabb és újabb erőfeszítésekre ösztönöznek bennünket, és még nagyobb odaadással Az elmondottak számottevő fejlődéséről tanúskodnak, de a megye iparfejlesztése még. sem tartott lépést az országos átlagfejlődéssel. Ezért is jelentős a 239 millió forint beruházással létesített konzervgyár, amely újabb 1500, szezonban 2000—2200 fővel növeli az iparban foglalkoztatottak számát. Fontos, hogy a gyár jó munkaalkalmat biztosít a nőknek és azoknak is, akik szakképzettséggel még nem rendelkeznek. A gyár belépése a termelésbe tovább serkenti a mezőgazdaságot a belterjesség irányába, A konzervgyár kapacitása évi 3250 vagon áru, ehhez 7800 vagon zöldséget és gyümölcsöt kell feldolgozni. Az MSZMP Központi Bizottságának elismerését tolmácsolom — folytatta az előadó — az építőknek a gyér kollektívájának. Meggyőződésünk* hogy ezután is mindent elkövetnek majd a gyár teljes kapacitással való működtetése érdekében, és ezzel hozzásegítik népgazdaságunkat ahhoz, hogy a szocialista táboron belüli nemzetközi munkamegosztásból ránk háruló feladatoknak a konzervtermelésben is eieget tudjunk tenni. A másirányú fejlődésben számottevő a most avatott tüdőszanatórium, az alrratároló. a gumigyár első lépcsője, s az eddig átadott 1200 állami lakás. A III. ötéves tervben további létesítményekkel gazdagodik a város. Elég utalni azokra a tervekre, amelyek a kenyérgyár, a bútorgyár, a tanárképző főiskola, a 600 személyes mozi és több mint 3000 új állami lakás felépítését irányozzák elő. Mindez a néphatalom logikus következménye és velejárója. Alkotmányunk ünnepén beszélnünk kell népgazdaságunk másik nagy ágáról, a mezőgazdaság helyzetéről is — mondotta Korom elvtárs. majd méltatta a szocialista nagyüzemek átszervezésének történelmi jelentőségét. A tsz-parasztság szorgalmával, mind hozzáértőbb gazdálkodással járul hozzá egész népünk jobb életéhez, és ha az időjárás nem is nagyon kényeztet ei bennünket — különösen Szabolcs megyét ebben az évben —. mégis lényegesen többet termelnek mint egyéni korukban. A tsz-ek Szabolcs megyében is rohamosan fejlődnek, szerveződnek nagyüzemekké. 1960—1964 között a megye tsz-ei mintegy másfél milliárd állami beruházási hitelt kaptak épületekre, gépekre, öntözésre, gyü- mölcstclepítési és más célokra. Saját erőből is számottevő beruházást eszközöltek. fFnlvtatás a 3. oldalonJI Megyénk új kincse a Nyíregyházi Konzervgyár. Üzembe állítása mintegy tizenötezer embert érint: ezer és ezer dolgozónak oldódik meg az állandó ipari foglalkoztatása, a termelőszövetkezetek tucatjainak, a szövetkezeti tagok ezreinek biztosít jó jövedelmet a konzervnövények termesztése. 1962. április elsején helyezték el a gyár alapkövét. Két év telt el azóta és a szemünk előtt áll, termel ez a hatalmas korszerű üzem, amelyet tervezői és építői derekas munkával határidőre elkészítettek. mot, s ma újabb fontos állomáshoz érkezett Szabolcs-Szatmár fejlődése. A Nyíregyházi Konzervgyár ünnepélyes avatásában testet ölt az MSZMP VIII. kongreászusának az iparilag elmaradott területek fejlesztését célzó határozata. E gyárral folytatódik a komoly szabolcsi élelmiszeripari bázis megteremtése. Jelentős ez az üzem azért is, mert rátérhetünk újabb ezer holdakon a belterjes nagyüzemi zöldség- és gyümölcstermesztésre.