Kelet-Magyarország, 1964. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-15 / 164. szám
XXL ÉVFOLYAM, uw. gZAM ÁRA.* 50 fillér 1984. JULIUS A3., SZERDA Hazai hírek A Magyar Hajé- és Darugyár angyalföldi gyáregységében kedden vízrefoocsá- tották az új 1300 tonnás Székesfehérvár nevű áruszállító hajót. Az új hajó még korszerűbb és biztonságosabb mint elődei. A hagyományos egyenáram helyett váltóáramú víllamos- beréndéssel szerelik fel, ez feleslegessé teszi külön egyenirányító alkalmazását, kisebb helyet foglal el. így növekszik a hajó szabadtere. Vtüy Scbugens a belga dolgozók általános szövetségének országos titkára, tíznapos magyarországi tartózkodás után hazautazott* A magyar—jugoszláv kulturális egyezmény alapján kedden jugoszláv íróküldöttség érkezett Budapestre kéthetes tanulmányútra. ^ Tizedik évfordulója érkezett el a szigetközi nagy árvíznek. A megáradt Duna 1954 július 15-én Ásványrárónál és Kisbodaknál. július 16-én pedig Dunakili- tinél áttörte a gátat. A víz elárasztotta az egész Szigetközt. Szigetköz dolgos népe, mely elsősorban a saját szorgalmából kiheverte a pusztulás minden nyomát, ezekben a napokban több községben rendkívüli tanács-, ülésen emlékezik meg az árvízkatasztrófa évfordulójáról. Kedden Debrecenben. a Kossuth Lajos Tudományegyetem aulájában megkezdődött a geodéziai és kartográfiai egyesület négynapos vándorgyűlése. Több, mint százötven geodéta, kartográfus, térképező, városrendezési szakember, műszaki tervező és birtók- nvilvántartó jelent meg a megnyitón. A tanácskozás első napján a Technika Házában térkép- kiállítás nyilt. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Végrehajtó Bizottsága kedden a ME- MOSZ székházban befejezte az általános vitát az ifjúsági világszervezet tevékenységéről és további feladatairól.. A végrehajtó bizottság ezután megkezdte a különféle határozati javaslatok megvitatását. Az ülés a késő esti órákig folytatódott. Az idei Országos Mezőgazdasági Kiállítás állattenyésztési érdekessége között minden bizonnyal nagy érdeklődésre tar+hat számot az angol rendszerű ketreces tyúktartás bemutatása. A londoni Thorober cégtől vásárolt berendezések megérkeztek.-s mint a kiállítási iroda közölte — az egvik, már az elmúlt években bemutatott tojóházban szerelik fel. Az angol rendszerű ketreces tyúktartás bemutatója „túléli” a kiállítást is. Ezt a bemutatót még további 10 hónapig látogathatják és tanulmányozhatják a szakemberek. Ugyanezt az időt használják fel arra is, hogy hazai viszonyok között tanulmányozzák és ellenő ázzék a berendezéseket. Jelentős Aratási pillanatkép uszovásárlási kedvezni ény a háztáji tenyésztőknek Megállapították a jövő évi gabona- és állatszerződés teltételeit A földművesszövetkezetek tevékenységéről tárgyalt a Mátészalkai Járási Tanács VB A Mátészalkai Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának keddi ülésén többek között megvizsgálták a földművesszövetkezetek értékesítési, fel- vásárlási és szolgáltatói tevékenységét. Az előterjesztés szerint a közös gazdaságokban megfelelő mennyiségű zöldség, burgonya és téli alma értékesítésére kötöttek szerződést. Nem mondható ugyanez a háztáji gazdaságok- ra. A baromfi és tojás szerződéskötésekben ugyancsak ió eredményeket értek el. Az első fél évben a felvásárlás is ezekből volt a legjobb. A zöldség és a burgonya felvásárlásánál az aszályos időjárás következtében lemaradás tapasztalható. A földművesszövetkezetek már készülnek a gyümölcs felvásárlására. A göngyölegnek háromnegyed részét leszállították. Egyes közös gazdaságban megállapodtak az exportalma önálló csomagolására és szállítására is. Ez jelentős többletbevételt eredményez a termelőszövetkezeteknek. Az elmúlt években nagymértékben kifejlesztették a szolgáltatói tevékenységet. Minden községben van felvevőhely, ahol a javításra váró háztartási gépeket, televíziót, rádiót, vagy faipari javításokat összegyűjtik és elszállítják. Tavaly a kölcsönzésből eredő összeg majdnem félmillió volt. Előfordul azonban, hogy egyes községekben nincs elegendő háztartási gép, ezért a lehetőségekhez képest bővítik ezek számát. Különösen nagy gondot fordítanak a földművesszövetkezetek a növényvédelemre. A járásban 235 kis hátipermetező és 5 magasnyomású permetezőgép áll rendelkezésre, s 12 000 termőfa növényvédelmi munkáira szerződtek. A nyíregyházi konzervgyár részére szedik a szép, szálkamentes zöldbabot Titndl% bon, a Táncsies Tsz-ben. Hammel József felvételt Gépünk Vass Mihályt, a nyírkátai Rákóczi Tsz tagját örökítette meg kaszafenés közben. Elek Emil felvétele ■ A kormány gazdasági bizottsága jóváhagyta az 1965. évj gabonafelvásárlási szerződések, valamint a szerződéses állattenyésztési, nevelési és hízlalási akciók feltételeit. Az ország ellátásához szükséges vágó- és tenyészállatom kát a termelőszövetkezetek, valamint a háztáji és egyéni gazdaságok ma már döntő többségében a különböző szerződéses akciók keretében adják át az állatiorgalmi vállalatnak. Az egyénileg és népgaz- daságiiag egyaránt előnyös és jól bevált akciókat lényegében az 1984- ben érvényes feltételekkel tartják fenn. A sertéshizlalási, a baconser- tés-nevelési, a süldőnevelési, a kocatartással egybekötött süldőnevelési, valamint a hároméves kocatartási és süldőnevelési akciók, mind az átvételi árak, mind az egyéb feltételek tekintetében változatlanul folytatódnak a következő évben. Ugyanígy változatlan feltételekkel folytatják a vemhesüsző nevelési szerződések kötését is. A háztáji és egyéni gazdaságok tehéntartásának elősegítésére a gazdasági bizottság kedvezményes akciókat hagyott jóvá. Azok a háztáji és egyéb termelők, akik kiselejtezett. I.vagy II. osztályú selejt tehenük helyett saját tenyésztésből származó, vagy vásárolt üszőt állítanak tenyésztésbe — s azt vemhesítik — az állatforgalmi vállalatnak átadott selejt tehenükért a szabadfelvásárlási áron felül kilónként 3 forint üszőbeállítási prémiumot kapnak. Azok a háztáji és egyéni gazdaságok, amelyek nem rendelkeznek a pótláshoz szükséges tenyészüszővel, selejt tehenük szabadfelvásárlási áron történő értékesítésével egyidejűleg 3000, 3600 illetve 5800 forintos kedvezményes áron üszőt vásárolhatnak az állatforgalmi vállalattól. Ugyanilyen kedvezményes áron vásárolhatnak tenyészüszőt azok a háztáji és egyéni gazdaságok is, amelyek igazolják, hogy legalább egy év óta nem rendelkeznek nőivarú szarvasmarhával. Az utóbbi akciókkal — mint rámutattak — az állam jelentős anyagi áldozatot vállal. A tenyészüszőt vásárló gazdaságok részére nyújtott kedvezményt mi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy a 3000, 3600, illetve 5800 forintos áron vásárolható szűz és vemhes üszőket az állatforgalmi vállalatok a tenyésztési szerződések alapján 5000, 6000, illetve 8500 forintért veszik. A gazdaságok Dye» módon a vásárolt üsző minőségétől és állapotától függően 2000, 2100 forint értékű kedvezményben részesülnek. A kormány nagy jelentőséget tulajdonít a hároméves kocatartási és süldőnevelési, valamint a több éves borjúsza- •pprulát értékesítési szerződéseknek. Ezek több évre előre szavatolják a háztáji és egyéni gazdaságoknak a biztonságos és megfelelő áron történő értékesítést. A több éves szerződésben megállapított — szavatolt — árak érvényben maradnak akkor is, ha később, a piaci helyzetből adódóan annál alacsonyabb fel- vásárlási árak kerülnének megállapításra. Ha viszont az állami 'felvásárlási árakat és egyéb juttatásom kát a több évre szóló szerződésekben szavatoltnál magasabban állapítanák meg, ügy ezeket a magasabb árakat és nagyobb kedvezményeket automatikusan alkalmazzák a több éves szerződéses rendszerben is. . , Az 1965. évi gabonaértékesítési szerződéskötés már augusztusban országszerte megkezdődik. A szerződés feltételei teljesen azonosak az 1964. évivel.