Kelet-Magyarország, 1964. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-14 / 163. szám
II üisss rekonstrukció Tiszavasvárftao A Tiszavasvári Alkaloidában a régi, elavult épületek helyén új, modern üzemrészekkel találkozunk. Néhány héttel ezelőtt még különös izgalom fogta el vezetőket, munkásokat egyaránt. A rekonstrukciós terv első szakaszának határideje veszélyben forgott. Ifersonyfutás Előbb az építők, majd később a szerelők munkája volt a legkritikusabb. A rendkívül kényes berendezések szerelése sok időt vett igénybe. Már, már úgy látszott, nem sikerül a határidő megtartása, amikor mindenki megmozdult... Az üzem szerelőbrigádja is bekapcsolódott a munkába. Kiss Ferencék éjt nappallá tévé segédkeztek. A kollektíva összefogása meghozta az eredményt. Sikeresen befejezték a rekonstrukció első szakaszát, — amelyre tízmillió forintot fordítottak. A kitűzött határidőre megkezdhette termelését az új extrakciós üzem. Jó összhang a felek között — Az első csatát megnyertük — mondja Varga János igazgató. — A műszaki fejlesztés során sikerült a munkát úgy megszervezni, hogy Találkozó 1964. július 11. „Már megint az a gép...!“ Négy éven át műhely a szobában — Jelentős kereset javulás, megtakarítás — „Az igazgató még nem látta“ És dolgozik a gép. Háromhárom és fél órai üzemeltetéssel ellátja az üzemet, sajtolt vaslemezekkel, s 4—4,5 órányi szabad kapacitása marad. Dolgozhatnának más üzemeknek is. Ez sokat jövedelmezne az építőipari vállalatnak. Debreceni vállalatok már érdeklődtek. Dolgoztak a megyei Építő és Szerelő Vállalatnak és a VAGÉP-nek is a gépen. De bővíteni kellene. Ha már volt olyan ember, aki éjszakákat töprengett, alkotott és dolgozott négy éven keresztül munkatársaival, akkor annyi megbecsülést érdemel ez az aranykezű lakatosból lett üzemvezető és a munkásközösség, hogy érdemben foglalkoztassák a gépet. Használják ki a közösség javára. Zajácz Pál csak ennyit kíván. Otthon az asszonyok pedig joggal várják az újítási pénzt. Farkas Kálmán — Több mint hatvan rajzot csináltam. — Az a lényeg, hogy elkészültünk, s már április elseje óta üzemel — mondja Zajácz Pál. Hol a megbecsülés? — Aztán, hozott-e már valamit a konyhára a gép? — Nekem ugyan még nem, de a munkásoknak igen. Javította az átlagkeresetet a lakatosüzemben, s a vállalat szempontjából több százezer forint a megtakarítás. — Látták-e már a vezetők? — Járt itt az igazgató elvtárs áprilisban, kérdezte is, hogy kész van-e a gép, de nem nézte meg. — Mennyiben van a gép? — Nekem nem sokba. Négy esztendei munka fekszik benne. Zajácz Pálra nem lehet azt mondani, hogy hobbyja lenne a gépkonstruálás. Az építőipari vállalat lakatosüzemének vezetője mégis négy esztendőt áldozott idejéből, nappalaiból és éjszakáiból, nem sajnálva az energiát sem, hogy saját elképzelései alpján elkészítsen egy élhajlító gépet. Egyszerűen szükség volt a gépre. Hűséges segítőtársa Palumbi István, a veje volt, aki az Üzemben technikusi Töprengtem és megcsináltam Ez a lakatosüzem legnagyobb gépe. Magassága 2,5 méter, hasonló a szélessége, mélysége 1,37 méter, s egy 15 lóerős motor hajtja. Szerszámcserével és átállításokkal mindenféle vaslemez idom hajlítható rajta. Gyárilag már készítettek ilyet, de kézzel ez az első. S ez adja majd fel a leckét az illetékeseknek, hogyan is érté-- keljék. Újítástól több, találmánynál viszont kevesebb. — De ez engem a legkevésbé izgat — mondja Zajácz Pál. — Az a lényeg, hogy bevált. Három hónapja semmi baj vele. Most készítem a gép műszaki leírását, teljesítményének adatait. Ebben a hónapban készlesz, aztán beadom az újítási előadónknak. Hogyan került sor ennek a gépnek a megalkotására? — Láttam, hogy üzemünknek százezrekbe kerül a vaslemezek hajlítása. Mert ezt itt nem tudtuk elvégezni. Miskolcra küldtük, s rengetegbe került a fuvar is. Töprengtem a dolgon, s elhatároztam csinálok egyet magam — magyarázza Zajácz Pál. — No azért volt ennek előzménye is — szól közbe a vő, Palumbi' István technikus. — Elképzelheti, ha innen hazamentünk, folytattuk otthon. Egész éjszakába nyúló viták, beszélgetések, s rajzok... — Ha mi ketten Pistával külön vonultunk, a feleségem meg a lányom már mondták: „már megint az a nyavalyás gép-” Tánc- és fiimkluh, divatbenmíató dották meg. A példának máris vannak követői: Balsán és Napkoron is hasonló megoldást akarnak. Túl a szórakozáson, elsősorban a hasznos időtöltésre kívánják felhasználni a művelődési házak klubhelyiségeit. Ennek érdekében már most, a nyári munkák okozta holtszezonban tervezik: mielőbb szakosítják a klubmozgalmat. Ez azt jelenti majd, hogy a foglalkozásokat 6101.« megtervezik a kor, s az érdeklődési kör figyelembe vétele mellett. Arra törekednek, hogy a Népművelési Intézet segítségével jól működő társasági tánc, valamint filmklubokat is létrehozzanak. A foglalkozásokat divatbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, öregek találkozójával színesítik. fás) Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a községi művelődési otthonokban lévő klubok — állapította meg legutóbbi ülésén a Nyíregyházi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. Jól mutatja ezr, hogy az elmúlt évben a járás területén harmincezren vettek részt a mintegy 600 klubnapon. Rakamazon félezernél is '"több állandó klubtagot. tartanak nyilván, de Nyírbogdányban, Demecser- ben és Ibrányban is több százan járnak el a foglalkozásokra. Virányoson, ahol a tsz. kulturális alapjából támogatják a klubot, szánté az egész település igénybe veszi a szórakozásnak, a művelődésnek ezt a formáját. Néhány helyen azonban az okcz nehézséget, hogy nem tudnak kialakítani külön helyiséget a klub számára. A kótajiak ezt hozzáépítéssel oL Több korszerűsítést is megvalósítanak a Tiszavasvári A1 kaloida rekonstrukciós muss- káiatai közben. Képen: a lepárló üzem. Hammel József egy napot sem estünk ki a termelésből. Féléves termelési tervünket 124 százalékra, exporttervünket pedig 126,7 százalékra teljesítettük. — Ezt azért tudtuk megvalósítani — veszi át a szót Mackó Gábor, a termelési osztály vezetője —, mert a tervező, beruházó, kivitelező vállalatok és a mi vállalatunk, a legnagyobb összhangot teremtette meg. Sőt, ez időszakban nyugati exportkötelezettségünknek is eleget tettünk. Az alkaloida termékeit jelenleg ötvenhat országba exportálják. Ahhoz, hogy termékei továbbra is világszínvonalon álljanak és versenyképesek legyenek ,a világpiacon, jobb, korszerűbb műszaki feltételek szükségesek. Mackó Gábor mondja: — Az új extrakciós üzem termelésbe való bekapcsolása jobb minőséget, szélesebb választékú gyógyszeralapanyag gyártását teszi lehetővé. Aztán a növényi nyersanyagok feldolgozása mellett lehetővé válik a szintetikus úton előállított alapanyagok termelése is. Ez óriási előnyt jelent az üzemnek és a népgazdaságnak is. — Még egy kicsit nehezen igazodunk el a bonyolult berendezések kezelésében — mondja Zsoldos János, az egyik legrégibb szakmunkás —, de a meghatározott programot teljesítjük. Az új berendezésnek a sok jó mellett az a legnagyobb előnye, hogy folyamatossá teszi a termelést. ÚJ tízem, magasabb követelmény Aztán az is kiderül, hogy nemcsak a műszaki feltételek megteremtéséről van szó, hanem az új, korszerű „vegyikonyha” munkásainak megfelelő kiképzéséről is. Már az üzemi próbák megindulása előtt alkalmuk nyílott gyakorolni azokat a mozdulatokat és bepillanthattak azokba a „rejtélyekbe”, amelyek a berendezések kezeléséhez szükségesek. Az üzem vezetői a gyakorlati foglalkozások mellett vegyipari szakmunkásképző tanfolyamokat is szerveztek, ahol elméletileg is felkészítették a dolgozókat. — fim üzemben egy pillanatig sem szünetelhet a továbbképzés — mondja Mackó Gábor. — Az iparitanuló-intézet- ben jelenleg két osztály gyógyszergyártó szakiskolaként működik, ahol az üzem részére képeznek ki fiatalokat. Ezenkívül több ösztöndíjasunk felsőbb iskolákban tanul. A munkások közül is sokan járnak technikumba, hogy jobb szakmai felkészültséggel segítsék célkitűzéseink megvalósítását. A versenyfutás az idővel még koránt sem ért véget. Sőt, csak ezután keződik. Az üzem méltóan meg akarja állni helyét a világversenyben. Bálint Lajos Aki felépíttette az országban a hatodik tbc-gondozót — Házi sebészet, ingyen gyógykezelés 44 év emlékei bolyong tovább az évek vilá gában. — Elég messze vannak sajnos ritkán tudok kimenni Hiába, 71 éves vagyok... Páll Géza dozónak. Bálok, műsoros estek, a szórakozás, az öröm filléres bevételeiből. Kérvényeket fogalmazott a falusi cipész fia, Bella doktor, felrajzolva a tüdővész okozta borzalmakat a nép között. — Tizenkilenc évig ingyen vezettem a gondozót. Rengeteg volt a beteg. De sokan gyógyultan búcsúztak. És ez biztatást, kedvet adott az embernek... Hiányos felszereléssel, kevéske anyagi ellátással, de tudása minden csepjével nézett farkasszemet a veszedelmes kórral. Sok száz tbc-s beteg egészségét adta vissza. 1955-ig vezette a gondozót, melyet a nép állama ellátott korszerű felszerelésekkel, gyógyszerekkel. — Az én időmben még a tüdőtöltés volt a leggyakoribb módja a gyógyításnak. Még ötvenkettőben is 67 töltésem és 970 utántöltésem volt. Borzasztó volt ez a betegnek fizikailag és lelkileg. De akkor nem voltak meg a mostani gyógyszerek melyek feleslegessé teszik a töltést... Barnuló tablókat mutat, melyen fiatal, erőben, elhatározásokban gazdag. Megmutatja az udvari épületet is, ahol házisebészetet rendezett be. „Meri nem akarta eltemetni az ötéves sebészeti tudását sem. A rendelőből hiányzik néhány bútordarab, de a műszerek egy része ott pihen a fiókokban. Előkerülnek a húsz, harminc év« lebonyolított nehéz műtétel emlékei. — 39 évesek a fák, amike a gondozó udvarán ültettem — Egy volt betege mondta róla, hogy „nem mindennapi orvos volt.” Január 1-én ment nyugdíjba, 44 év után. Olyan orvosi múlt áll mögötte, amely- lyel kevesen dicsekedhetnek. A régi szűkös években nemcsak ingyen gyógyított sok falusi embert, de még pénzt is adott a rászorulóknak. A tüdőbetegeknek, báli jövedelmekből, adakozásból felépíttette az országban a hatodik tbc-gondo- zót Nyírbátorban. Dr. Bella Imre rendelőjének ajtaján szűkszavú mondat adja tudtul „a rendelés megszűnt.” A 71 éves ember, aki tíz évvel túlment a nyugdíjkorhatáron, pihen. Erre kényszeríti öregkori betegsége... — Tizenkilencben, február 22-én a születésnapomon avatlak orvossá — emlékezik. — Ekkor már mint medikus megjártam a galíciai frontot... Fiatal orvosnövendék korában szembetalálta magát a mindenkori betegségeknél is pusztítóbb erővel, a háborúval. Az aknatölcsérek mellett egy soha véget nem érő műtétnek tűnt a háború. Ilyen előgya- korlat után folytatta a tanulmányokat. Három évig a debreceni tüdőkórház osztályos orvosa, majd öt évig a sebészet köti le, a debreceni 1. sz. sebészeti klinikán. — Huszonötben jöttem haza Nyírbátorba. Nem akartam eltemetni a tudásom. Es annyi tüdőbeteg volt akkoriban ezen a vidéken... Egy év múlva lerakták az alapjait a nyírbátori tüdőgongyarapodott diákjainak száma. Kis csoportok alakulnak, s megindul a beszélgetés. Az egyik csoport közepén alacsony, szőke hajú férfi áll: Lábossá László. — Az osztály viccmestere volt — tájékoztatnak. — Énekórán a tanár sokszor hátrament, s olyankor az első padban ülő Lábossá leengedte a hegedűjének a húrjait. Nagyokat ’ mulattunk, amikor Pista bácsi a tanulandó ének dallamát a hangolatlan hegedűvel kezdte játszani. ■— Emlékeztek gyerekek — veszi át a szót dr. Bartha István — egyszer hetedikben, mindenszentek napján ellóg- tunk az egész tanítási napról. Egy srác se maradt az osztályban. Lábossá ötlete volt az is. Bezzeg sunyított, amikor mindannyian fegyelmit kaptunk. Peregnek az események, az öregdiákok előtt megelevenedik minden diákcsiny története. Azóta valamennyien megkomolyódtak. Nem ritka köztük az ősz hajú, a kopaszoF ajszínű Skoda fordul be a Kossuth gimnázium udvarára. A barackfa árnyékában álldogáló vidám férficsoport érdeklődve nézi, hogy ki jöhet Csehszlovákiából a diáktalálkozóra. A jármű még meg sem áll, sofőrje máris kihajol az ablakon: szevasztok — kiabálja. — Ä, a kis Fábián Zoli — mondják. Az alacsony kopaszodó férfi sorba kezet fog mindenkivel, megölelik, megcsókolják egymást. Először találkoznak tizenöt év óta. Nézegetik egymást, találgatják, ki, ki lehet. — 1949-ben végeztünk itt, a Kossuthban — hallom Köd- mön Ferenctől, a találkozó szervezőjétől. Tízéves találkozót nem sikerült szerveznünk, igy már eléggé elfelejtettük egymás arcát, nevét. Megérkezik a volt osztályfőnök is; Adriányi László. Szinte valamennyinek mondja a nevét, amikor kezet fog volt tanítványaival. Pedig az eltelt idő óta néhányszázzal dó férfi. Most felejtve van minden gond, baj, valameny- nyien vidámak, olyan jóízűen nevetnek, mint másfél évtizeddel ezelőtt. Fábián Zoltánt kérdezi!: sorsa felől. — Tudjátok, hogy én csel származású vagyok, s az érett, ségi után hazakerültem. Otl végeztem el a pedagógiai főiskolát. Aztán Ide, a magyal határ mellé kerültem tanítani, Borsiba. A gyerekekei nem hoztuk, csak a feleségemmel jöttem. Elég körülményes volt az utunk, meri későn tudtuk meg, hogy mos1 lesz a találkozó. Üj Wartburg gurul be < kapun. Gazdájának, dr. Ja- nóczky Lászlónak gipszbe var az egyik lába. — Na Laci, te Is rossz helyen jártál — kezdik a viccelődést. Aztán komolyra fordul a szó. — Kétszázötven kilométer vezettem ilyen lábbal, bizonj nem volt könnyű... Focizom í csanádapácai csapatban, aztár volt egy szerencsétlen esésem Ködmön Ferenctől kapói néhány statisztikai adatot 47-en érettségiztek, egy meghalt, 22-en diplomát szereztek, ketten kandidátusok lettek. A doktorátust szerzettek közül dr. Kecskés Mihállyal beszélgetünk: — Érettségi után Debrecenbe kerültem, a tudományi egyetem biológia, kémia szakára, majd két év múlva átmentem a Budapesti Tudományos Kutatóképzőre. Kedvet- kaptam a mikrobiológiához, előbb okleveles biológus, majd aspiráns lettem. A kandidátusi disszertációm 1960-ban volt. Dr. Kecskés Mihály most a világon egyedül nyerte el a Szidnei Egyetem tudományos kutatói ösztöndíját. — Elég nehéz körülmények között tanultam, mivel nem volt édesapám. Sokat kellett nélkülöznöm, de most már kárpótolva érzem roagarn. M egszólal a- csengő, mintegy harmincöt diái; indul a feldíszített terembe, amelyikben tizenöt évvel ezelőtt még diákként ültek. Román Dénes 3