Kelet-Magyarország, 1964. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-11 / 161. szám

Nem kirakatbabák Uj jelenséget figyelhet meg az, aki sok gyárban for­dul meg és az üzem élete iránt érdeklődik. Az új jelenség az, hogy bármi érdekli a vendéget (gondok, nehézségek, tervtel- jesítési akadályok) a gazda­sági és gyakran a politikai vezetők is, előveszik a meg­váltó pozitívumot. — Viszont — mondják, — (bármi előzte Is meg ezt a ,,viszont”-ot) — van tizenhét, szocialista cí­mért küzdő brigádunk... s aztán zúdulnak az adatok. A brigádok tagságáról, szak­mai, képzettségi, korosztály­beli összetételéről és arról, melyik milyen felajánlást tett. Az ember győzze je­gyezni. Vagy elhárítani. De- hát ez nehéz eset. Mert a vendégnek nem ildomos „le­állítania” olyan elbeszélést, amely végül is a munkások kitűnő kezdeményezéseiről, új formák iránti érdeklődé­séről, tudásának növekedésé­ről szól... így. hát mindenki udvaria­san hallgatja a szocialista brigádok élettörténetét. Ami még egymagában nem volna baj. A baj ott kezdődik, ami­kor ezek a történetek nem is teljesen igazak, látszik: az egész, a brigádokról szóló muzsika csak azért hangzott fel, hogy feledtesse a munka gépezetének egyéb, sajnos disszonáns zörejeit. Mert a nagyszerű lehető­ségek — amelyeket ez a hár­mas célkitűzésű mozgalom magában rejt — gyakran je­lentkeznek a fonákjukról is. Egyáltalán nem támadható az a természetes szándék, hogy eredményeit mindenki a lehető legjobb köntösben vigye az üzem, a város, a ke­rület, vagy akár az ország nyilvánossága elé. De baj van, ha csupán köntöst lát­ni, eredményt keveset. Itt van a brigádnapló rokon­szenves kezdeményezése. Öröm végiglapozni azokat, amelyek nem akarnak egye­bet, mint regisztrálni egy tartalmas, érdekes közös te­vékenységet. Helyenként azonban a brigádnapló elő­lép, öncéllá válik, az ember­nek az a benyomása támad, hogy ami történik, főképp azért történik, hogy bekerül­hessen a brigádnaplóba. Nem jó dolog, ha önkén­tes, szabad emberi társulások minden tevékenységüket „be- léggel” igazolják. Az ilyen apró jelenségek mögött a formák, a külsőségek túl­értékelése rejlik. Máig bosz- szant egy megyei értekezle­ten hallott apróság: egy sokgyermekes családanyát azért nem akart soraiban tartani egy brigád, mert az egyedülálló asszony otthoni elfoglaltsága miatt képtelen volt lépést tartani a közös „rendezvények” tempójával. Ezerszer többet ért volna, ha csak egyetlen „rendez­vény” helyett megnézik: mi­lyen segítséget vár az a ne­héz körülmények közt élő brigádtak társaitól — jogo­san. Teljes joggal — hiszen a szocialista jelző és a kollek­tív érzés elsősorban az embe­ri segítség megnyilakozásai- ban kell hogy jelentkezzen, nem a kötelező számú esti szórakozásban. Van értelme riadót fújni néhány ilyen jelenség miatt? Riadalomra aligha van ok. De meggondolt gyomlálásá- ra mindennek, ami ebben a szép_és értékes mozgalomban külsőségekre, formákra, üres csillogásra törekszik — na gyón is van okunk. Mert e cél: a szocialista ember for­málása. Nem kirakatbabáké. B. F. Csárdás és polonéz Két éve jutott eszébe elő­ször Németh Lajos tanárnak: vegyék fel a kapcsolatot egy lengyel testvériskola tanárai­val, diákjaival. Aztán meg­kezdődött a baráti levelezés a Nyíregyházi Mezőgazdasági Technikum és a Pulvaí Me­zőgazdasági Üzemszervezési Technikum között. Egyre gyakrabban és mind mele­gebb hangú levelek jöttek- mentek és az idén nyáron megszületett a levélváltások első eredménye, a cseréláto- gatás. Csütörtökön fiatalok vidám nevetése törte meg a vakációsf" csendet, benépesültek a kollé­gium termei. A társalgóban lengyel és magyar szó keve­redik. Kis asztaloknál beszél­getnek, s bár egyikőjük sem tud a másik nyelvén, mégis jól megiértik egymást. Egyik asztalnál két szőke lengyel kislány, Jagoda Szymanek és Marta Komsta három magyar fiúnak „kézzel-lábbal” magya­ráz. A szomszéd asztalnál fiúk ültek össze egy kis sportvi­tára. A lengyelek Papp Lacit és a magyar futballt, a nyír­egyháziak pedig Piatkowskit, Sidlót és a vívókat emlege­tik. Fő témájuk az olimpia: papírra kerülnek az arany­érem-jóslatok. Aztán előkerül három gi­tár, itt is ott is elcsitul a vi­ta. a beszélgetés. A sarokban csárdást és polonczt tanít egymásnak egy magyar és egy lengyel fiú. A kilenc lengyel pedagógus a nyíregyházi tanárokkal az Ilona-tanyai tapasztalatok­ról, töipe törzsii gyümölcs­fákról és a lengyeleknél ritka­ságszámba menő szőlőter­mesztésről beszélgetnek. Lvd- wik Halicki igazgató a len­gyel technikumok oktatási rendszeréről beszél magyar kollégáinak. Később szó esik a magyar ételekről, a papri­kás levesekről, no és a vi- szontlátogatásról. (Szilágyi) Ez a korszerű autódaru 30—25 rakodómunkás teljesítményét végzi. telepen 5 darab van belőle. A tuzséri ÉRDÉRT Foto: Hammel József Beszámoló a buliaresli nőkoníereneiáról A Szakszervezetek Szabolcs- Szatmár Megyei Tanácsa nőbi­zottságának rendezésében aktí­vaértekezletet tartottak pénte­ken Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Az értekezleten részt vett Szűcs Lajos, az SZMT vezető titkára. Kovács Károlyné, a megyei és Hajdú Sándor né a városi notarises titkára. A szakszervezeti nöbizotíségok vezetői és nő aktivistái e'őtt Orbán József né, az MSZMP Központi Bizottságának mun­katársa számolt be a Buka­restben lezajlott Szakszervezeti Világszövetség nőkonferenciá­jának munkájáról. Többek kö­zött elmondotta, hogy a tanács- kozás célja volt, hogy össze­gezzék az első konferencia óta elért eredményekét, tapaszta­latokat és meghatározzák a to­vábbi feladatokat. valamint olyan alapokmányt készítse­nek, amelynek alapján vala­mennyi szakszervezet végezhe­ti munkáját. Orbán Józsefné nagy érdeklődéssel fogadott élménybeszámolója után az aktívaértekezlet részvevői táv­iratot küldtek a Vietnami De­mokratikus Köztársaság nagy- követségének, amelyben az Indokínávai kapcsolatos genfi egyezmény aláírásának 10. év­fordulója alkalmából szolidari­tásukat fejezik ki Dél-Vietnam hős népe iránt. — Fárasztó a munka? — Fárasztó, de nem annyira, mint a nappali műszak — így Pataki Gusztáv. — Nappal a nagy hőségben eltikkad az em­ber. Hogy reggel kerékpárral hazajárni? Muszáj! Család van otthon, meg sok a munka a földeken. Délelőtt alszunk, délután meg vágjuk a rendet a tsz tábláin. Míg az új falrész megérke­zik, jut egy kis szünet a be­szélgetésre. Pehely Sándor, a brigád vezetője mondja: — Szeretnénk a „Szocialista brigád” címet. Az éjszakai műszakot is azért vállaltuk, hogy eleget tehessünk a köve­telményeknek. No, meg az a tíz százalék éjszakai pótlék sem jön rosszul. Kell most a pénz, öt gyerek van odahaza, s ősszel mindegyiket új ruhá­ban szeretném az évnyitóra küldeni. Ismét berregés. Mikulás Jó­zsef akasztja a kétmázsás be­tonlapokat a daru hörögj aura. — Jól akaszd rá. Mikulás — kiáltják neki fentről — nehogy rádessen, mert gyászba borul­nak a szabolcsi lányok. (Neve­tés). AZ AGGLEGÉNY ÉS AZ AUTÓ — Ez a mi agglegényünk — mosolyogja Takács István. Az istennek se akar megnősülni. 1964. július 11. Hófehérke az emelefröl K* Irta: D. Tabacu „Jól akaszd rá. Mikulás !“ Tíz sényői — Jól jön a pótlék — Pehelyék ueliéz muokája Éjszaka az óriásdaru fülkéjében Befutott az éjféli gyors. A; állomásról érkezők kíváncsiar állnak meg a Petőfi utcár épülő új lakástömb előtt. Négy reflektor fényénél az építőipari vállalat dolgozói emelik be az elemeket. — Tízen vagyunk egy bri­gádban — hallom Auxi Ist­vántól — mind a tizen sé- nyőiek. DÉLELŐTT ALSZUNK... — Nem is keresi — hallat­szik viccesen a fal mögül. — Minek nősüljek még — hárítja el az incselkedést Mi­kulás József. Még csali hu­szonhét vagyok. Nem ráérek? Majd ha lesz egy kocsi, vagy egy motor. Még néhány hónap, s a ma­gas barna fiatalembernek már nem kell autóbusszal bejárnia Sényőről. — Elfogyott a beton szak­társak, gyerünk keverni újat, mert már költöznének be az új lakók. A Pehely-brigádot sürgeti az átadási határidő, s ők megértik ezt. — A határidővel nincs baj, még talán egy műszakban is felépíthetnénk addig a lakást. Csak a darut időre kaptuk. Drága a kölcsönzési díj. Villany világítja meg a da- rukezelő fülkét. Lentről egé­szen picinek látszik a fülkében ülő darus. Harmincöt métert kell létrán megtenni, míg fel­érünk. VAJON KIT VISZNEK? A város minden pontját lát­juk. Nyíregyháza alszik. A Dózsa György útról pici, fehér pont látszik közeledni, mentő­autó. — Vajon kit visznek? — te­sz; fel magának a kérdést Ste- fán János, a daru kezelője. — Csak oda ne kerüljek. Erre vi­gyázok. Közel a villanyveze­ték, s egy pillanat elég, hogy a horony hozzáérjen, — Veszélyes szakma. — Nyolc éve csinálom. Nincs olyan város az országban, ahol egy-két épületnél, ne emeltem volna elemeket. Stefán József a Budapesti Építőipari Vállalat dolgozója. Egyébként szabolcsi. — Tiszadobi vagyok, ott a családom is. Jól jött ez a kis nyíregyházi munka, mert néha hazaugorhatök. — Néha?— — Sajnos nem tudok min­dennap hazajárni. A műszak lejárta után még gépkarban­tartást kell végezni, s az órák­ba kerül. Kevés lenne az ott­hon töltött idő. EGY ÉJSZAKA EGY EMELET Megindul a gép előre, s mi­kor kiérünk a sin szélére, Ste­fán leengedi az óriásdaru hor­nyát. Néhány pillanat és egy kéttonnás betonlap emelkedik a magasba. Hetven elemet raknak a h©< lyére az éjszaka folyamán. Mi­re feljön a Nap, egy emelettel gyarapodott a Petőfi úti új la­kótömb egyik szekciója. Végül elhatároztuk, hogy tömbgyűlést hívunk össze az emeleti állatsereglet ügyében, így is történt. Hófehérke teljes kísérettel jött el a gyűlésre és mialatt a tömbbizalmi megtet­te jelentését a kutya oly he­vesen tiltakozott, hogy a bi­zalmi képtelen volt az ugatást túlharsogni. Erre rákezdték a cicák is és a fülrepesztő nyávo­gás szétkergette a gyűlést. Mit lehet itt tenni? Ekkor az egyik 8. emeleti lakos azzal a boldog hírrel örvendeztetett meg bennünket, hogy Hófehér­ke két órával ezelőtt elment a városba. A macskák bemász­tak a frizsiderbe és az ajtó rájuk csapódott. Mire hazajön, megfagyva találja őket. Hozzá­tette, hogy éppen tegnap jár­tak Hófehérke lakásán a frizsi­derjavító szövetkezet szerelői és a hűtőszekrényt, amely fel­mondta a szolgálatot, kijavítot­ták. Es mi történt? Hófehérke hazajött. Ismét megkezdődött a hangverseny. A kutya kezdi és a cicák folytatják. A frizsider, amit tegnap megjavítottak, mára ismét elromlott! kicsike, akik így besurrannák a lakásba minden bejelentés nélkül? Néhány ijesztő nyávo­gás mindent megmagyarázott, hét pufók cicáról van szó, amelyeket Hófehérke számok­kal látott el. Talán valami­lyen illúzióban csalódott sze­gény Hófehérke és eltékozolt ábrándjait ölte be a négylá­búak vigasztaló nyávogásának élvezetébe. Nyomban elnevez- . tem „Hófehérke és a hét macská”-nak. Szívesebben ru­háztam volna reá a mesebeli ■ hét törpe elnevezést, de a té­nyékhez ragaszkodni kell. Nap­hosszat hallgattuk a miákolást. Ha találkoztunk a ház előcsar­nokában, a tiszteletteljes „jó napot” helyet nyávogtunk egy­. másra. Egyszer csak éles uga­■ tás kerekedett a nyávogás kö­zé és ebből megtudtuk, hogy ! Hófehérke egy fehér spicc ku­■ tyussal megnövelte az állatse- l regletét. És Hófehérke meg a • hét macska szüntelenül ádáz módon vitatkozott a kutyuská- I val. , Néha esténként mégis csend : volt náluk: ilyenkor a hét ci­■ ca és az öleb a televíziót néz­: ti. rödtek ki, amelyek éjfélig nem hallgattak cl. Olyan volt, mint egy rekedt magnetofon hörgé- se. Azt hittem, hogy valamilyen buli van nála (elvégre embe­rek vagyunk) és nem törődtem vele. De a zaj folyton megis­métlődött reggel, este és az ék­telen lárma folyton erősödött. Miféle titok rejlik itt? Mi tör­ténik Hófehérke lakásában? Az első híreket Hófehérke szomszédja hozta, aki elmond­ta, hogy az új lakó körülbelül így szokott valakikkel beszél­getni. Első számú kicsikém, légy okos; második számú kicsikém, maradj nyugton; harmadik számú kicsikém ne dugd az or­rod a tejbe. Ki lehet az a sok Egy házi perpatvar után, amelynek során több ablak be­tört, a rokonszenves Popindau család végre elköltözött a ház­ból. Megkönnyebbülten léle­geztünk fel. Az idillikus gar­zonlakásba, amely összetört ki­lincseivel és zúzott ajtófélfái­val Trója ostromát juttatta az eszünkbe, új lakó költözött. Egy magányos nő. örömmel fogadtuk. Az eme­let kellemes megjelenésű új lakója mindjárt megnyerte a tetszésünket. Szolid, tapintatos fellépése kedvünkre való volt. Szeplőtlen fehér arcbőre miatt, no meg azért is, mert egy reggel az erkélyről két doboz fehér pudert ejtett le a járókelők fejére, Hófehérkének neveztük. Jól megfértünk ve­le, míg egy este a kilencedik emeletről különös hangok szű­3

Next

/
Thumbnails
Contents