Kelet-Magyarország, 1964. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-24 / 172. szám
Jó szóval és anyagi megbecsüléssel ÉRDEKES és megszívlelendő véleményt mondott nemrégiben egy elégedetlen fiatalember a szövetkezetükben szokásos bánásmódról. Elmondotta, hogy meglehetősen jól élnek, munkájuk van bőven, s egy-egy munkaegység az idén is többet ér majd 40 forintnál. Ezenkívül sem szűkmarkú a vezetőség. Ha valaki tisztességesen teljesíti mindennapi kötelességét, elvégzi a váratlan és sürgős munkát is, elégedett lehet a prémiummal. Egyszóval, ami az anyagiakat illeti, neki nem volna semmi panasza. Valahogy mégis Elégedetlen és nem érzi igazán otthonának a szövetkezetei; Elégedetlen, mert amint mondja, ő az ember és a szövetkezeti családtag rangjára vágyik, akinek kevés az, ha egyszerűen csak megfizetik. Ö is örül a jó jövedelemnek, őt is jobb munkára ösztönzi minden elérhető forint, s mégis, egy-egy erőfeszítést követelő tett után úgy érzi, hogy jóval kevesebbet kapott, mint ameny- nyit megérdemelt volna. Szövetkezetükben ugyanis ismeretlen a’ dicsérő, az elismerő szó: vezetőik szájából még nem hallotta senki, hogy „köszönjük, ezt jól csináltátok, ez derék munka volt** NEM CSUPÁN az említett fiatalember gondolkodik így, hanem általában mindenki, akinek fejlett önérzete és önbecsülése van. S ha már így nézzük a dolgot, akkor a becsületesen dolgozó munkásban nem csupán azt a valakit kell látni, aki munkájával csak önmagának szerez, hanem azt is, aki, miközben önmaga boldogul, másokért is fáradozik. Ezért pedig mindenképpen kijár a köszönet, az elismerés. Különös dolog, hogy néhány vezető ember még ma sem gondol arra, hogy nálunk már nemcsak a társadalom szerkezete változott meg az utóbbi években, hanem az emberek is napról-nápra változnak, fejlődnek. S ennek a változó, öntudatosodó embernek egyik legsajátosabb vonása éppen a közösségért vállalt felelősség, az a szép és magasértékű tudat, hogy miközben fárad, verejtékezik, a közösséget és annak jövőjét is szolgálja. Ezért nincs abban semmi meglepő, hogy a dolgozók többségét már nem lehet csak pénzzel kifizetni. A MI EMBEREINK részt kérnek a jó szóból, az együttérzés melegéből, az elismerésből is, hiszen mindezt a szocialista társadalom ismérvének tartják. Ezért téved az a szövetkezeti elnök, gyárigazgató és minden más felelős vezető, aki csak pénzzel akarja ösztönözni beosztottjait. Az anyagi megbecsülés ugyan nagyon fontos, de nem elég ösztönző, ha nem párosul az erkölcsi elismeréssel. Csak a kettő együtt elégítheti ki a dolgozó ember természetes igényét. Mert az is rossz úton jár, aki csak az öntudatra apellál. Aki csupán áldozatvállalásokra, lemondásokra kész csodalénynek szeretné látni az embereket, olyanoknak, akiknek nem kell a pénz, akiket csupán önzetlen lelkesedés sarkall jó munkára. Ilyen emberek leginkább csak a mesében élnek, s a mi társadalmunk nem is kívánja senkitől sem a felesleges lemondást, sem az ok nélküli önzetlenséget, sem az aszké- tizmust. Ami valakinek jár, ami őt megilleti, attól ne fossza meg semmiféle okoskodás. Szép és nagy dolog a fejlett öntudat, . de amint mondani szokás, a boltban mindig kiderül, hogy pénzre is szükség van, még a mi társadalmunkban is... A KÖZÖSEN VÄLLALT nagy erőfeszítések is csak akkor megalapozottak, ha figyelembe veszik az egyéni érdekeket is. Ha a közösség minden tagja azt érzi és azt tapasztalja, hogy ő is jól jár, ha a közös ügyet segíti sikerre vinni. Barátunk, akinek panasza e gondolatsort elindította, azzal érvel, hogy sokszor lemondana egy-egy célprémiumról, ha ehelyett kezet szorítanának vele, és azt mondanák neki: „Derék ember vagy, büszkék vagyunk rád!” TELJESEN ÉRTHETŐ ez a magatartás, hiszen ember nem élhet az emberi szó melege nélkül. De az is igaz, hogy fiatal barátunk akkor is elégedetlen volna, ha szorgalmas munkáját csupán dicséretekkel, szavakkal jutalmaznák. Ha csupán a fényképp díszelegne a faliújságon, az önzetlenségét magasztaló újságcikkek közepén, de anyagi megbecsülés hiányában mindennapi .gondok kínoznák. JÖ SZÓRA, a jó munkának kijáró tiszteletre és a lét megalapozott biztonságára, tehát anyagi és erkölcsi megbecsülésre van szükség; mert a kettő együtt jár. Jó munkára, helytállásra, a jövendőért vívott kemény küzdelemre a kettő csak együtt ösztönöz. Kékesül Gynla Megtalálták a vízadó réteget a nyírtass! „sivatagban” Nagymérvű kutatás egy tudós elképzelése szerint Homoktenger. Sivatagi a hőség. Zúg az égbenyúló hatalmas fúrótorony motorja a nyírtassi határban. Oiajbarna bőrű munkások figyelik, hogyan húzza kifelé a föld gyomrából a vascsöveket a gép. Csiga viszi a magasba, aztán visszaengedik, s következik a másik. A gép mellett Brukner Kálmán műszakvezető, a torony alatt Hevesi András, Tóth Miklós és Un- gai Imre. A fabarakk élőt áll Magéra András vezető fúrómester. — Most 250 méter mélyen vagyunk. Olyan mint egy oázis ez a kis fabarakkokból épült telep. Itt élnek, itt laknak az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat debreceni kirendeltségének munkásai. Víz szempontjából eddig fehér folt volt a Nyírség az ország térképén. Dr. Simon László kutató azonban megállapította, hogy Szabolcs homokja alatt húzódik olyan réteg, amelyből vizet lehet nyerni. — Mi vállalkoztunk elsőnek — mondja a gazdaság igazgatója Péter István. — Evek óta szenvedünk az aszály, a vízhiány miatt. Víz, kell, víz, víz! Minden liter kincs. Amerre a szem ellát, itt a Nyírtassi Állami Gazdaságban gyümölcsös. Száradnak, sárgulnak a fák levelei. Kétszáz hold jonatán és más gyümölcs szomjazik. Eddig emberi erővel, nagy küzdelemmel lajtokkal hordták ide az életet adó vizet. — Tpvaly kaptunk egy öntözőberendezést, s csak ezzel az aszály ellenére 40 milliméteres öntözéssel 60 holdon 100 vagon almát termeltünk — magyarázza a főkertész. Hát még ha kutak is lesznek! Itt van a műszerkocsi, geodéziai szakemberek, műszerekkel vizsgálják a talaj- szelvényeket. Már megtalálták a vízadó réteget a „sivatagban”. — Most elektromos szelvényezéseket végzünk 50—250 méterig a földben — mondja a fúrómester, s figyeli, hányadik vascsövet húzzák ki a földből. — A talajvizsgálatok alapján percenként 1000 —1200 liter vízre számítunk. De lehet, hogy több is lesz. Irtózatos a hőség. Valósággal süt a nyíri homok. Cső fut ki a mélyből,, s félbugy- gyan a víz. örülünk. — Ez még csak a kezdet — mondja a fúrómester. Né* hány nap és kezdjük a kompresszorozást. — A napokban kapunk egy nagyobb gépet is. amely- lyel 600 méter mélységig hatolhatunk a föld gyomrá- ba — jegyzi meg a fúrómester. így hát igazolódik dr. Simon László elképzelése. Van víz a Nyírség homokja alatt, csak ki kell aknázni. Farkas Kálmán „Hívtak, de maradtam../' Szépen haladtak az éjjel —- A kompresszor története Bodnár László, az „univerzális ember Már messziről vakítóan fényük a hegesztőpisztoly lángja. A Bodnár László lakatos balkezében tartott hegesztőpálca szemlátomást rövidül, s narancssárga színben köti össze varratával a féltonnányi vasgerendákat. Amikor a csengő az éjszakai műszak végét jelzi feláll, leteszi pisztolyát, fáradt, meredt izmait meg-megmozgat- ja. MOST RAJTUNK A SOR A nappali műszakba jövő Urgyán Antal brigádvezető elégedetten szemléli a végzett munkát. Az idősebb szakmunkáshoz lépve, a vállára teszi a kezét. — Szépen haladtak az éjjel. — Amit lehetett, megtettünk. — Akkor most rajtunk a sor. Rövid tanácskozás, újból felvillan, a hegesztőpisztoly kékes fénye. A munka sürget A negyven tonnányi hatalmas keverőállvány elkészítését már várják a szegedi gumigyárban, hogy a gépeket rászerelve megkezdhessék a termelést. Az egyik vasgerendán Bodnár Lászlóval beszélgetünk. — Az éjjeli műszák nehezebb mint a nappali — mondja a többiekre mutatva —, de mi szívesen vállaltuk, mert tudjuk, hogy munkánkat várják más üzemek is. Meg aztán a mi üzemünk hírnevéről is szó van. Amit vállaltunk, azt teljesíteni is akarjuk. TIZENKÉT ÉV EGY HELYEN Úgy él, gondolkodik és tervez, mintha az üzemen kívül más gondja nem ig volna. Pedig van. Lakást szeretne építeni, mert a jelenlegi szűk, kicsi. Legutóbb amikor a gázutalványí megkapta, ő lepődött meg a legjobban. Nem mintha nem lenne rá szüksége, hanem szerény. — Az üzem munkájával, problémájával viszont annál jobban törődik — mondja Markovitó Gyula igazgató. — Olyan munkás ő, aki együtt nőtt jel az üzemmel, a kezdeti gondokkal, nehézségekkel. Épül a kisaii Tisza-híd hátat A Dunán épülő Erzsébet hid után következő legnagyobb szabású híd épül a Tiszán Kisarnál- Az Erdő- Bereggel összekötő létesítmény munkálatai jól haladnak. Hamme, József fclv. Bodnár László több mint tizenkét év.e dolgozik a nyíregyházi VAGÉP-nél. Nyolcán voltak lakatosom kezdetben, de azokból már alig vannak néhányan. A többiek a jobb kereset reményében máshová pártoltak. — Nem szeretek vándorolni. Igaz, már engem is hívtak nem egyszer, de nem menteni. Hisz itt is megtalálom a számításomat. Meg azt tartom: mindenhol dolgozni kell. Miért ne ott dolgozzak, ahol ismernek és megbecsülnek. MINDIG SZABAD ÉG ALATT Az üzemben olyan szakembernek tartják, akit mindenhol lehet alkalmazni. „Univerzális”. Ha szükség vart rá, a forgácsolóműhelyben esztergál, vagy a marógépen dolgozik, s ha a munka úgy kívánja, akkor hegeszt, mint jelenleg is. — Legtöbbször a szabad ég alatt dolgozunk. Nyáron a nagy hőségben, télen pedig a mínusz 20—25 jokos hidegben. Látja ezt a szűrőberendezést — mutat e hatalmas építményre — húsz fokos hidegben készítettük el a télen. Csak azt nem tudom, akkor miért sürgették, most pedig itt áll kihasználatlanul. Nem tudom, a vízügyi szervek hogyan gondolkodnak... Szívesen dolgozik olyan feladatokon, amelyeken problémázni kell. Nemrég történt, hogy az üzemben elromlott a kompresszor. Senki sem vállalkozott javítására _ mondván, csak újjal lehet helyettesíteni. LAKÄS a GYÁR tövében — Von itt olyan ember — jelentette ki az igazgató — aki meg tudja csinálni. S rá esett a választás. Nem sok ideje volt a gondolkodásra. Leöntötte ai kompresszor fejét, esztergálta, maratta a fogaskerekeket és három nap múlva már üzemképes állapotban adta át rendeltetésének, amivel több ezer forintot megtakarított és a munka folyamatosságát tette lehetővé az üzemben. Egy évtized alatt jelentős üzemmé fejlődött a VAGEP. Több terméke ismert külföldön is. S ezekkel a nehéz feladatokkal nőtt együtt a harmincnyolc éves lakatos. Az üzemet magáénak vallja és második otthonának érzi. Hisz az újonnan épülő lakását is az üzem környékére tervezi. — így sem lakom messze, de azt szeretném, ha még közelebb kerülnék. Bálint Lajos MEGJEGYZÉS Február óta.Két fontos esemény zajlott le megyénk építőiparában a februári párthatározat megjelenése óta. Csak az időpont különböző, az események jellege azonos volt: a lehetőségek maximális kihasználásával javítsa meg munkáját Szabolcs-Szatmár megye építőipara is. Különösen a szakma- szocialista brigád vezetőinek tanácskozásán lehetett tapasztalni azt az egészséges nyugtalanságot, amely a jobb eredményekért — s a kisebb nagyobb hibák láttán — eltölti az egyszerű dolgozókat. A felszólalók nem leplezték a hiányosságokat, nem lakkoztak, hanem részleteiben vetették fel a folyamatos munka gátló tényezőit, . szenvedéllyel vitatkoztak, érveltek; Egyikük azt sürgette: hangolják egybe a lakatosüzem termelését az építkezésekkel, másikuk a műszakiakra neheztelt, amiért vonakodnak a szocialista brigádok támogatásától. Szóba hozták itt a hét eleji munkakezdés visszásságait és rendszeresebb ellenőrzést, hatékonyabb fegyelmezést kértek. Nem volt hasztalan az as emlékezetes tanácskozás. Éppen a napokban tudtuk meg, hogy a megyei építőipari vállalat például első féléves tervét — a nehézségek és a kiemelt létesítmények építésének rendkívüli meggyorsítása ellenére — egy százalékkal túlteljesítette. Több létesítménynél meg tudták tartani az átadási határidőt s az első hat hónapra tervezett 145 lakás helyett 146-ot készítettek el. A korábbinál valamivel jobb munkaszervezés hozta azt is, hogy az egy főre jutó termelési érték 0,9 százalékkal nőtt 1964 első felében. Amint 1964 hátralévő hat hónapja hoz már a másik eseményhez kapcsolódik. Július elején műszaki értekezleten és termelési tanácskozásokon csatlakoztak a megyei építőipari válVar. dolgozói a Budapest, V. kerületi pártbizott. ság versenyfelhívásához azzal az elhatározással, hogy hazánk felszabadulásának 20. évfordulója tiszteletére adósság nélkül zárják az idei gazdasági évet. Sőt: tervüket december 28-ra teljesítik. Különösen az érzi ennek az elhatározásnak a súlyát, aki közelebbről ismeri az építőipar sajátos gondjait: az akadozó anyagszállítást, a munkaerőhiányt, a munkahelyek szétszórtságát. Ellentétben a korábbi vállalásokkal, most inkább a népgazdaság szempontjából sürgős építkezések gyorsítására irányul az ígéret. Így nem aprózzák szét erejüket az építők, hanem figyelmüket, anyagi és technikai adottságaikat a nélkülözhetetlen létesítményekre összpontosítják. Leginkább mégis az kínálkozik a nyilvánosság figyelmébe, hogy jobb gépkihasználással s a veszteségidő csökkentésével 1964-ben 6 százalékos termelékenységnövelést szeretnének felmutatni a megelőző esztendőkhöz képest. Ha a szocialista brigádvezetők tanácskozását idézzük, merész vállalkozásnak találjuk ezt. Hiszen az akkor ostorozott hibák, hiányosságok még csak részilen szűntek meg. Túlzás lenne azt állítani, hogy a féléves termelni terv 1 százalékos túlteljesítése mögött tökéletes munkaszervezés, zökkenők nélküli tevékenység húzódik meg. Elég, ha mindössze az egy főre jutó termelési érték vállalt és eddig teljesített arányát tekintjük: az ígért 6 százalékból még 5,1 van hátra! Nyilván, a vállalást alapos felmérés előzte meg, amely újból kimutatta: bőven van még tartalék a vállalatnál az eredmények fokozására; Angyal Sándor
