Kelet-Magyarország, 1964. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-21 / 169. szám

Disszonáns hangok az afrikai csúcsértekezleten Madagaszkár és Csád elnökei Csőmbe mellett szólaltak fel Az afrikai csúcsértekezlet vasárnap délutáni ülésén hal­latszottak az első disszonnáns hangok, amelyek teljesen el­ütöttek az eddigi felszólalá­soktól­Philibert Tsiranana mada- gaszkári elnök beszédében vé­delmébe vette Csőmbe kongói miniszterelnököt és helytele­nítette az afrikai államfők vele szemben tanúsított ma­gatartását, nevezetesen azt, hogy tiltakoztak kairói jelen­léte ellen. Tsiranana, akinek hazájá­ban még mindig nagy létszá­mú francia csapategysé­gek tartózkodnak, elisme­rő szavakkal emlékezett meg az angol kelet-afri­kai katonai beavatkozás­ról. „Helyeslem Nagy-Bri- tannia kelet-afrikai el­járását”, *- mondotta. A továbbiakban lekicsinylő­én beszélt a még gyarmati sorban élő afrikaiak felszabadí­tását célul tűző tervekről, mondván, hogy „nem szabad csalfa reményeket ébreszteni gyarmati sorban élő afrikai testvéreink szívében”. Tsiranana azzal vádolta az értekezlet részt vevőit, hogy v,túl sokat fecsegnek a gyar­matosításról és a neokolonia- liamusról, pedig hát”, mint mondotta, „még ha nem ic szeretjük a gyarmatosítókat, nekik köszönhetjük, hogy van hazánk”. Tombalbaye. a Csád Köz­társaság elnöke szintén kifogásolta, hogy az afri­kai államfők Csőm bét „elriasztották” az értekez­lettől. Nkrumah ganai elnök más­félórás beszédben igyekezett meggyőzni az értekezlét részt vevőit egy afrikai egységkor­mány létrehozásának történel­mi szükségességéről- Élesen bírálta az afrikai egységszer­vezet úgynevezett felszabadí­tás! bizottságát, amely nem segíti kellően az afrikai né­pek felszabadító mozgalmát. Végül felhívta azokat akik ké­szek az afrikai egységkor- mány megalakítására, hogy bármilyen kevesen van­nak Is, teremtsék meg ezt a kormányt. Ben Bella nagy érdeklődés­sel várt beszédében inkább csak Izrael kérdésével és Al­géria saját belső problémájá­val foglalkozott. Izraelt Dél- Afrikához hasonlította és han­goztatta: Izrael a neokolo- nializmus eszköze az arab vi­lágban. Ben Bella a továb­biakban hangoztatta, az afri­kai országoknak tanulmányoz- niok keli az egységkormány gondolatát még akkor is, ha e gondolat megvalósításának akadályai vannak. Az afrikai egységkormány a végső cél és nincs jo­gunk ahhoz, hogy egysze­rűen félretegyük ezt a kérdést — mutatott rá az algériai el­nök­Apithy dahomeyi elnök indítványozta, létesítsenek gazdasági testületet az afrikai országok gazdasági elszigetelt­ségének megszüntetésére és együttműködésük fokozására. Libia küldötte bejelentette az értekezleten, kormánya tárgyalásokat kezdett az an­golokkal és amerikaiakkal a Libia területén lévő katonai támaszpontok felszámolására, ö is felhívta az afrikai vezetők figyelmét az izra­eli militarizmus veszélyé­re. A kairói értekezlet ma fe­jezi be munkáját. E második afrikai csúcsér­tekezlet idején Afrika össz­területének már 83,3 százalé­kán (azaz 25,3 millió négyzet- kilométeren), a kontinens összlakosságának több mint kilenctized (249 millió em­ber) él az államjogilag füg­getlen afrikai országokban. A Dél-Afrikai Köztársaság (térképünkön I számmal je­lölve) is a szuverén afrikai államok közé tartozik, azon­ban az uralmon lévő európai származású fehér kisebbség az ország 13,5 millió néger és színesbőrű lakosságát politi­kai jogaik gyakorlásától meg­fosztja és gyakorlatilag gyar­mati sorban tartja. Papandreu Londonba érkezett Äz AÁSZ ésr!©te@zl©fre ül össze Mexikó nem küldte el külügyminiszterét Jelmagyarázat: 1- Szuverén afrikai területek a második világháborút közvetlenül követő években: 3,56 millió négyzetkilomé­ter, 66,6 millió lakos. 2. 1950—1954 között felszaba­dult terület: 1,75 millió négyzetkilométer, 1,2 millió lakos. 3. 1955—1959 között , függet* lenné vált területek: 3,6 millió négyzetkilométer, 40,2 millió lakos. A híres „Afrika Éve” (160) előtt a kontinens területének 29 százaléka szakadt ki a gyar­mati rendszerből. Eb idő­ben az afrikai szuverén or­szágok területének a föld­rész összlakosságának 39) százaléka. 4. 1960-tól napjainkig felsza­badult területek: 16,4 mil­lió négyzetkilométer, 14® millió lakossal (1960-ban „Afrika Évében” 12,6 millió négyzetkilométer terület, 95 millió lakossal szabadult fel.) 5. Gyarmati (függő) területek Afrikában 1964 júliusában 5 millió négyzetkilométer, 22 millió lakossaL Ha kezdődik az amerikai fővárosában az Amerikai Ál­lamok Szervezetének külügy­miniszteri értekezlete — első­nek Gorges Venezuela kül­ügyminisztere érkezett a hely­színre, hiszen a tanácskozást Venezuela kezdeményezte. A Kuba-ellenes gyülekezet szervezői azt remélték, hogy különösebb nehézség nélkül megszervezhetik majd a dip­lomáciai és gazdasági szank­ciók elfogadásához szükséges kétharmados szavazattöbbsé­get- Bizonyos jelek azonban most arra utalnak, hogy az amerikai és venezuelai diplo­matáknak igencsak meg kell izzadniuk, ha latin-amerikai kollégáikat meg akarják győz­ni Kubával fenntartott diplo­máciai és gazdasági kapcso­lataik megszakításának szük­ségességéről. „Első csapás­ként“ Mexikó jelentette be, hogy nem küldi el külügymi­niszterét Washingtonba, amit az amerikai lapok joggal ér­tékelnek tiltakozásként az értekezlet céljai ellen. Ameri­kai sajtójelentésekből kidev- rül továbbá, hogy Chile, Ar­gentina és Uruguay sem óhajtja támogatni a Kuba- ellenes szankciókat. A Washingtoni Post szerint a felsorolt országokon kívül Bolívia, Brazília és Haiti is azon tanakodik, ne helyezked­jék-e hasonló negatív állás­pontra, az amerikai—venezue­lai tervekkel szemben. Események sorokban Újabb összecsapások Harlemben New York, (UPI, AP>: A 123. utcai rendőrőrs épü­lete előtt vasárnap éjféltájban ismét összegyűlt egy 150 főnyi tömeg. A néger tüntetőket a képpel. Amint kikerülök in­nen, nekilátok és megépítem a Mukátor Il-őt. A kapcsolási vázlata már régóta itt van a fejemben. — Együtt csináljuk — lel­kendezett Ditró. — Majd én is segítek. Csikord ült a kilincs, de mi­re az ápolónő belépett, Muki már behúzta fejét rejtekhe­lyébe. — Tessék a betegszobát el­hagyni! Az engedélyezett be­szélgetési idő letelt. Ditró Géza felállt, vállára akasztotta a szatyrát. — Holnap is jöjjön be — nyújtott kezet az öregúr. — A tarisznyát is hozza. Az új készülékhez hozzákezdünk, amint hazaengednek. Hiszen én már tökéletesen egészséges 1964. július 21. — Hogy mit veszek a szí- vagyok. Miért is tartanak itt vemre, és mit nem, az az én egyáltalán? Miért gátolnak sza- prívát ügyem. Ezt például bad mozgásomban? Felháborí- nem veszem. Tudja, kérem, tó! Tűrhetetlen állapot! A kezdetleges, kísérleti példány felelőtlenség teteje! volt, kis hatósugárral, életlen _ VÉGE! Hanoiban nagygyűlésen em­lékeztek meg az indokínai kérdésben kötött genfi egyez­mények aláírásának 10. év­fordulójáról. A gyűlésen Hoang Quoc Viet, a Haza­fias Arcvonal elnökségének tagja, az általános munkás­szövetség elnöke kijelentette, hogy az 1954. évi genfi egyez­mények az indokínai népek, a nemzeti felszabadító moz­galom és a nemzetközi béke­mozgalom nagy győzelmét je­lezték. A Tomomi Narita vezette japán szocialista párti dele­gáció a Román Munkáspárt Központi Bizottságának meg­hívására vasárnap Bukarest­be érkezett. A Brit-Guayanai Népi Hala­dó Párt njdlatkozatot lett a párt georgetovni székháza el­len elkövetett merénylet miatt. Sem bombatámadá­sokkal, sem gyilkosságokkal nem kényszeríthetik pártun­kat, hogy mondjon le céljairól, a Guayana előtt álló problé­mák békés megoldásának ke­reséséről — hangoztatja a nyilatkozat. Titokzatos sürgés-forgáa kezdődött szombaton Jack Ruby dallasi börtönében. Mint kiszivárgott, a Kennedy merénylettel gyanúsított Oswald gyilkosa előzőleg szinte könyörgött azért, hogy vessék alá az úgynevezett ha­zugságvizsgáló gép ellenőrzé­sének. A UPI hírügynökség arra következtet, hogy a ha­zugságvizsgáló géppel folyta­tott kísérletet végrehajtották, ennek eredményét azonban nem hozták nyilvánosságra, csak később illesztik be a bi­zottsági jelentés dossziéjába. Kitűnik a jelentésekből, hogy Jack Ruby ügyvédei ellenez­ték a kísérletet, egyedül Ru­by volt az, aki ragaszkodott hozzá. Az EAK katonai szóvivőjé­nek bejelentése szerint va­sárnap délután négy Mirago- tipusú izraeli repülőgép fel­derítés céljából egyiptomi te­rület fölé akart behatolni — jelenti a MEN hírügynökség. Az EAK vadászrepülőgépei ötperces légicsatábán rakéták­kal egyet lelőttek közülük, egy másikat pedig megron­gáltak. A berepülés színhelye Alexandria abukiri körzete volt, A Német Demokratikus Köztársaságban július 20-án egyes közszükségleti árucikkek új árleszállítása lépett élet­be. így például a dederonból készült harisnyák ára átlago­san 37 százalékkal, a papla­noké pedig 20 százalékkal csökkent. Jugoszláv gazdasági küldött­ség érkezett Londonba, hogy tárgyalásokat folytasson a két ország árucsereforgalmá­ból eredő kérdések szabályt*- zásáról és más gazdasági kér­désekről — jelenti a Tanjug. Alaposan megnövekedtek az amerikai délen Barry Gold- water választási esélyei, mi­után Wallace alabamai kor­mányzó bejelentette, hogy nem indul az elnökválasztá­son. George Wallace, a déli fajüldözők eszményképe, akit — egyébként esélytelenül — déli és középnyugati államok és kisebb pártocskák konven­ciói akartak az elnökválaszta» harcba küldeni, vasárnapi te­levíziós beszédében jelentette be visszalépését. Ülést tartott a CDU—CSU vezetősége nem tartják valószínűnek, hogy Home a ciprusi válság valamiféle „londoni megoldá­sát” javasolná. Lehetségesnek tartják, hogy U Thant ENSZ-főtitkár, aki kedden — útban Moszkva fe­lé — Londonon átutazik fi­gyelmeztetni fogja Papandreut: a görögök ne bojkottálják a genfi megbeszéléseket Papandreu görög miniszterel­nök hétfőn a brit kormány meghívására Londonba érke­zett kétnapos látogatásra, hogy megbeszéléseket folytasson Home miniszterelnökkel és Butler külügyminiszterrel a ciprusi helyzetről. Jól értesült angol sajtókörök nem várnak jelentős eredményt a megbeszélésektől,, s főként !~a rQGsnitu AFRIKAI Az algériai kormány intéz­kedése most arra kényszeríti a külföldi társaságokat, hogy jö­vedelmük egy részét Algériá­ban ruházzák be. Ez elősegíti äz ország iparosodását és ja­vítja Algéria devizakereskedel­mét A kormány további célja az, bogy az olajkitermelést a leuta­lástól az értékesítésig ellenőr­zése alá vonja. Az algériai kormány közölte a külföldi olajtársaságokkal, hogy a jövőben a szaharai olaj­ból származó brutto jövedel­müknek legalább a felét Algé­riában kell felhasználniok. A tőke- és a devizakivitel korlátozásáról hozott korábbi rendszabályokat eddig az olaj- űrietekre nem alkalmazták, mert az eviani egyezmény ki­váltságos helyzetet biztosított a külföldi olajtársaságoknak. Az algériai kormány korlátozza a külföldi olajvállalatok kiváltságait rendőrök verték vissza. Lövé­sek is dördültek. Hétfőn hajnalban az össze­csapások ismét kiújulnak Har­lemben. Hírügynökségi jelen­tések szerint két néger tüntetőt lőtt sebbel kórházba szállítot­tak, egy harmadik pedig sú­lyosan megsebesült a gumibot- ütlegek következtében. Előzőleg — mint jelentettük — azon a haláleseten kívül, amely a né­ger tüntetéseket eredetileg ki­váltotta, vasárnap hajnalban is agyonlőttek egy néger fiatalem­bert, 32 embert pedig megse­besítettek a rendőrgolyók. Karlem utcáin megerősített, tíz főnyi rendőrjárőrök cirkál­nak. Szemtanuk szerint a 123. utcai rendőrőrs előtt egy teher­autóról gépfegyvereket, puská­kat és nagymennyiségű főszert rakodtak ki. James Farmer néger vezető sajtónyilatkozatában közölte, hogy a rendőri brutalitás min­den képzeletet felülmúl; a New York-i rendőrök, akik megret­tentek a tömegfelháborodástól, válogatás nélkül nyitnak tüzet New York néger negyedére. Mississippi állam vasárnap különös jubileumhoz érkezett. Az állam székhelyén, Jackson- ban fehér fajvédők felgyújtot­tak egy néger templomot, amely porig leégett. Ez volt a tizedik elpusztított néger templom Mississippiben. kidugta okos pofácskáját, és boldogan nézett gazdájára. — Ne ijedjen meg, amiért nem ugat. Nem némult meg. Egész vasárnap tanítottam, hogy amíg ebben a tarisznyá­ban van, egy kukkot se szól­jon. Másképpen mindketten lebukunk. — Ki viseli gondját? — Én. Nálam lakik. Illetve én lakom nála. Amíg haza tetszik jönni, Együtt őrizzük a lal-ást. — Azt a gazembert elfog­ták? — kérdezte a beteg és gyengéden simogatta végig a daxli nyakát. — Még nem. De már szorul körülötte a hurok. _ Skandalum! — sóhajtott az öreg. — Az a pemahajder fejbevágja az embert, meg akarja gyilkolni, a rendőrség meg bottal üti a nyomát. Hallatlan,! Nem találnak még egy ilyen jellegzetes alvilági alakot. — A teste dromedár, a feje meg akkora, mint az öklöm. Megáll az ész! — A Veréb! — ütött hom­lokára a nyomozó. — Így is felismerte? — tamáskodott Hókai. — Anél­kül, hogy a Mukátorba bemu­tatnám? 19. ■— Hm — vonta ráncba homlokát az orvos. — Való­színűleg Bolner kollégámmal tárgyalt. Hát rendben van, de ne fárassza ki, ne izgassa fel, és tíz percnél hosszabb ideig ne tartózkodjék nála. Csak két napja jutott túl a krízisen. Egyébként éppen eb­ben az egyágyas szobában ta­lálja. — Nagyon szépen köszönöm — hajolt meg a látogató, és miközben hálát adott az egek urának, hogy ezen az osztá­lyon két alorvos is van, benyi­tott. — Megismer? — nézett megilletődötten az ágyban fekvő öreg úrra. — Hogyne, — fordította ke­servesen o liláira bepólyázott fejét a kérdezett. — Mukival mi van? Él? Válasz helyett a nyomozó megoldotta a kötést a sport­szatyor nyílásánál, A tacskó 2 — Hol van az már? — sza­kadt ki az önkéntelen sóhaj a köpcös melléből. — Mi hol van? A Mukátor? Mi történt vele? ■— támasz­kodott nehézkesen félkönyök­re az öregúr. — Hát... hát az a csibéss széttörte. Kérem, ne vegye a szívére! Bonn, (MTI): A nyugatnémet kormánypárt a CDU—CSU vezetősége hét­főn Erhard kancellár elnökle­tével négyórás ülést tartott, amelyen időszerű külpolitikai kérdéseket vitattak meg. Az ülésen részt vett Adenauer, a CDU elnöke és Strauss, volt hadügyminiszter is, aki a párt bajorországi ágazatának, a CSU-nak elnöke, továbbá Schröder külügyminiszter- A megbeszélés után kiadott szűkszavú közleményből nem derül ki, hogy mennyire sike­rült áthidalni az Erhard és Schröder által képviselt „atlan­ti irányzat* valamint az Aden­auer és Strauss által támoga. tott „gaulleista” irányzat köz­ti ellentéteket.

Next

/
Thumbnails
Contents