Kelet-Magyarország, 1964. június (24. évfolyam, 127-150. szám)
1964-06-17 / 140. szám
Kerékpár: Stámusz vezet a magyar körversenyen A magyar kerékpáros körverseny mezőnye kedden, a 2. versenynapon Miskolcról—Debrecenbe hajtott. A 136 km-es táv győztese Schick László, a Vasas versenyzője lett. Eredmények: 2. nap: Miskolc—Nyíregyhá- *á^-Debrecen (136 km): 1. Schick (Vasas) 3:27:10, 2. Takács (Bp. Előre) 3:27:40 6, 3. Juszkó (BVSC) 3:28:10 ó, 4. Mahó (Csepel) 3:28:16 ó. Schick az első helyért egy perc jóváírást kapott. Az első két nap után a verseny állása: 1. Stámusz (U. Dózsa) 8:41:04 ó, 2—3. Holtversenyben Pola- neczky (U. Dózsa) és Juhász (Bp. Építők) 8:41:04 ó, 4. Balas- kó (Tipográfia) 8:42:16 ó. A mezőny ma Debrecenből Szolnokon át Kecskemétre hajt. Jelentés a teke EB-röl: Magyarország női csapata Európa-bajnok! Jugoszlávia nyerte a férfi csapatbajnokságot, a magyar csapat az ötödik helyen végzett A KELETMAGYARORSZÁG TOTÓ TANÁCSADÓJA 25. játékhét NBI B 1. Székesfehérvár—Szombathely. A vendégcsapat idegenben sem teljesen esélytelen, hiszen jobb játékerőt képvisel. Tipp: x, 2. 2. Egyetértés—Láng SK. Hazai környezetben a soroksári csapat mindkét pontot meg fogja szerezni. Tipp: 1. 3. Győri MÄV-DAC— Ganz-MÁVAG. A győriek hazai pályán mindkét pontot meg fogják szerezni. Tipp: 1. 4. Oroszlány—Dunaújváros. Nagy küzdelem várható, s minimális arányú hazai győzelem. Tipp: 1, x. 5. Budafok—Borsodi Bányász. Az utóbbi hetekben erősen formába lendült a budafoki csapat. Tipp: 1. 6. Salgótarján—Miskolci VSC. A miskolci csapat pontszerzése meglepetésnek számítana. Tipp: 1; 7. Ózd—Nyíregyháza. A jó formában lévő ózdiak ellen a nyíregyházi csapat pontszerzése nem valószínű. Tipp: L NB n. KELETI-CSOPORT 8. Nyíregyházi Munkás— Békéscsaba. A tavaszi jó helyezés érdekében a nyíregyházi együttes győzni akar. Tipp: 1; 9. Baglyasalja—Jászberény. Valamivel jobb a vendégcsapat, de Baglyasalján nehéz dolga lesz. Tipp: x, 1. 10. Kisterenye—Szolnoki MTE. A szolnoki csapat képes meglepetésekre, annak ellenére, hogy a hazai csapat papírforma szerint esélyesebb, Tipp: 1, x, 2. NB II. NYUGATI-CSOPORT 11. Traktorgyár—EVTK. A hazai csapat nem csak esélyesebb, de jobb is valamivel. Tipp: 1. OLASZ I. OSZTÁLY, B-CSOPORT 12. Napoli—Padova. A jobb helyen álló vendégek nem kereshetnek túlságosan sokat Nápolyban. Tipp: x, 1. 13. Triestina—Varese. A vendégek a bajnoki cím megszerzésére törnek, s e cél még a döntetlent sem nagyon engedi meg. Tipp: 2. 13+1-es pótmérkőzés 14. Cosensa—Monza. Kiesési rangadó jellegű a találkozó, melyen a döntetlen látszik legvalószínűbbnek. Tipp: x, 1 PÖTMÉRKÖZESEK 15. Verona—Udinese. A hazai csapat nagy esélyese a találkozónak. Tipp: 1. 16. Lecco—Brescia. Egyenlő játékerejű a két csapat, a hazai környezet sokat jelent, Tipp: L OLASZ I. OSZTÁLY, B-CSOPORT Kedden kora délután a Gorkij fasorban befejeződött a női tekecsapatok küzdelme az Európa bajnoki címért. Az aranyérmet Magyarország csapata nyerte eL A bajnokság végeredménye: Európa-bajnok: Magyarország 2425 fa, 2. NDK 2397 fa, 3. Csehszlovákia 2366 fa 4. Románia 2361 fa; 5. Jugoszlávia 2285 fa. A versenyen a magyar Schrettné 451 fával új világrekordot állított fel. A régi világcsúcsot a jugoszláv Erski tartotta 449 fával. Az 1964. évi férfi csapat teke Európa-bajnokság végeredménye: 1. Jugoszlávia 5410 fa, világcsúcs! 2. NDK 5323 fa, 3. NSZK 5250 fa, 4. Románia 5202 fa, 5. Magyarország 5179 fa 6. Csehszlovákia 5155 fa, 7. Ausztria 4992 fa, 8. Franciaország 4801 fa, 9. Svájc 4640 fa. Versenyen kívül Olaszország 4754 fa. A csapatküzdelmek befejezése után a Lejtői úton került sor mindkét szám ünnepélyes eredményhirdetésére. Ma az Európa-bajnokság harmadik napján a férfi és női párosokat rendezik meg a Lejtő úton, illetve a Gorkij fasorban. 1. Varese 37 17 16 4 43:18 50 2. Cagliari 37 15 17 5 41:22 47 3. Foggia 37 15 16 6 42:26 46 4. Padova 37 15 13 9 42:27 43 5. Verona 37 14 14 9 40:29 42 6. Lecco 37 14 14 9 35:29 42 7. Brescia* 37 18 11 8 55:27 40 8. Napoli 37 12 15 10 39:34 39 9. Catanzaro 37 13 11 13 38:45 37 10. Potenza 37 9 18 10 29:28 36 11. Triestina 37 11 14 12 27:32 36 12. Palermo 37 9 17 11 25:26 35 13. Pro Patria 37 9 15 13 34:39 33 14. Parma 37 8 15 14 31:43 31 15. Venezia 37 9 13 15 31:44 31 16. Alessandria 37 9 13 15 27:48 31 17. Monza 37 7 16 14 30:46 30 18. Udinesc 37 9 11 17 26:36 29 19. Prato 37 7 15 15 29:44 29 20. Cosensa 37 8 10 19 23:44 26 * 7 büntetőpont levonva. IP RÓ H IR D ÉTÉ S EK Háromszobás családi ház beköltözhetően eladó, két családnak is megosztható. Árpád u. •1. (3300) Kétszoba, összkomfortos kertes családi ház eladó, beköltözhetően Bukarest u. ' 30. (76298) Kemecse községben a Bájcsy-Zsilinszky út 14 alatt, kétszoba kony- hás családi ház melléképületekkel 1600 négyszögöl kerttel (betelepített szőlővel) eladó. Érdeklődni: ugyanezen a címen Kenderes Tamásnál. (76301) B tenor szakszofon Zelmer fejjel sürgősen eladó. Kéz u. 22. (76297) Kis Bálint féle permetezőgépet és mosógépet keresek megvételre. Komoró, Úttörő u. 2. Béres. (3298) Antikvár könyveit megvásárolja június 23-án az Állami Könyvesbolt. (3296) Irhabundák, bőrkabátok javítását, tisztítását, festését vállalom. Sőrés Zsigmond; szűcs. Nyírfa tér 1. (3211) Lakat Károly mintaedzést tartott Nagykállóban Olimpiai labdarúgó-csapatunk júliusban a helyi csapat vendége lesz Harmonika hangolást, javítást vállalok. Kör- mendy hangszerkészítő mester. Oszőlő u. 35. (3118) Szép sötét diófa hálószobák kombinált- szekrény, rekamié garnitúrával kicsi és nagyméretű konyhák, olcsó barna háló ruhásszekrény, német konyha, toalett tükör I eladó. Használt bútoro-, kát veszek. Soltész Mihály utca 20. Telefon: 38—25. Hétfőn délután nevezetes sportvendége volt a Nagykál- lói MEDOSZ NB III-as labdarúgó-csapatának. Lakat Károly, az olimpiai labdarúgó-csapat edzője látogatott el Nagykál- lóba, s tartott mintaedzést a Nagykállói MEDOSZ és a Bál- kányi MEDOSZ labdarúgói számára. A fél hatkor megkezdett mintaedzést népes szurkolótábor nézte végig, s annak időtartama alatt Pokrovenszky Pál, a Nyíregyházi Munkás NB 11-es labdarugó-csapatának edzője, Jakab András a nagykállói együttes edzője, valamint Bárt* fai Gyula ifjúsági edző is ugyancsak sokat jegyzetelt. A mintaedzés különböző alapelemek gyakorlásával kezdődött, majd az egyes csapatrészek feladatait gyakorolták, végül a csapatok a helyes támadásindítást, valamint a végrehajtás megakadályozásának módszereit tanulták. Befejezésül a kapusok voltak próbára téve, gyors egymásutánban leadott lövések hárításával. A játékosok nagy kedvvel és fegyelmezetten hajtották végre a gyakorlatokat, bár nem egyszer felharsant Lakat Károly hangja egy-egy sikertelenebb gyakorlat után, de nem fukarkodott a dicsérettel sem a jól végrehajtott feladatoknál. A mintaedzés befejeztével Acs János nagykállói és Pásztor Sándor balkányi csapatkapitány köszönte meg az olimpiai csapat edzőjének az oktatást. Ezután Jakab András nagykállói edző vezetésével a két csapat negyven perces könnyű, kétkapus edzést tartott, melynek során az NB III-as csapat győzött; A mintaedzés után Lakat Károly tárgyalást folytatott a nagykállói sportkör vezetőivel, a magyar olimpiai labdarúg& válogatott nagykállói vendég- szerepléséről. Végleges megállapodás született a beszélgetés folyamán, hogy az olimpiai labdarúgó válogatott július végén, vagy augusztus első napjaiban ellátogat Nagykállóba egy barátságos labdarúgó-mérkőzés lejátszására. Dr. Miski László Nagy kalló 006) Figyelem! Az ÉM. 25; sz. Állami Építőipari Vállalat, Budapest. XXX. kér. (Csepel) Kiss János altábornagy U; 19—21. azonnal felvesz budapesti és Pest megyei munkahelyeire kőműves, ács és vasbetonszerelő szakmunkásokat, valamint ezek mellé férfi • segédmunkásokat Továbbá kubikus munkaerőket Szentendre, Csepel és gödöllői munkahelyekre. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (Bp, 4904) A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat felvesz állandó jelleggel anyagmozgató segédmunkásokat azonnali belépéssel. Jelentkezés a munkaügyi osztályon Nyíregyháza Acél utca 2. sz. Kőműves, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat azonnal felveszünk. Építő és Szerelő Vállalat Nyíregyháza, Káliói út. 4. sz. (76286) Szaboles-Szatmár megyei Húsipari Vállalat vizsgával rendelkező hűtőgépkezelőket keres azonnali belépésre, állandó munkára. Jelentkezés a Húsipari Vállalat munkaügyi osztályán, Bethlen Gábor u. 86. (299) Felveszünk kőműveseket, vasbetonszerelőket, segédmunkásokat, kubikusokat, betonozókat Tiszavasvári, Tiszadob Ibrány Sárospatak körzetébe, kőműveseket, segédmunkásokat Nyíregyháza és Vásá- rosnamény körzetébe. lelentkezés a munka- helyeken, vagy az ÉM. Szabolcs-megyei Állami Építőipari Váll. központjában Nyíregyháza, Széchenyi út 43. (76292) Gyermekszerető és megbízható háztartási alkalmazottat felveszek, esetleg bentlakással. Cím a kiadóban. (3299) Értesítjük moziba járó közönségünket, hogy a Párduc című filmből a nyíregyházi Béke moziban kedden és szerdán csak egy-egy előadást tartunk fél 6 órai kezdettel. Moziüzemi Vállalat Nyíregyháza (76299) Értesítjük üzletfeleinket, hogy leltározás miatt július 1-től 6-ig az árukiadás fióktelepünkön szünetel. Kelet-Magyarországi Vegyianyag Vállalat 2. telepén. Nyíregyháza, Guszev tér 6. (76277) Meghívó az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 8. sz. nyíregyházi Zrínyi Ilona utcai cipőboltjába n folyó hó 18-án, csütörtökön délelőtt 9—12-ig tartó modern nyári cipőbemutatóra és kezelési tanácsadásra Minden érdeklődőt szívesen lát az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. (76302) HÁZTÁJI I I BIZTOSÍTÁS Tűz, vihar, állatelhullás baleset, betöréses lopás, szavatossági károk esetére! Évi díj: 180 Ff. szerződéses hizlalással! SERTÉSHIZLALÁSI SZERZŐDÉST . 0 na Állat forgalmi Vállalattal (759U* (30ÍJ