Kelet-Magyarország, 1964. június (24. évfolyam, 127-150. szám)

1964-06-16 / 139. szám

Napló 1964. június 16. kedd Névnap: JUSZTIN A Nap kel 3 óra 46 perckor, nyugszik 19 óra 43 perckor. A Hold kel 10 óra 51 perckor, nyugszik 0 óra 01 perckor. Megkezdődött az új elsőosztályosok beiratása Hétfőn reggel országszerte megkezdődött az új elsőosztá­lyosok beiratása az általános- és a középiskolákban. Nem végleges adatok szerint az ál­talános iskolákban előrelátha- tóiag 170 ezren, a különböző tí­pusú középiskolákban pedig mintegy 70 ezren kezdik meg szeptemberben tanulmányaikat nappali tagozaton az első év­folyamban. Illetékes helyen fel­hívják a diákok figyelmét, hogy a felsőbb osztályokba a beirat­kozás formális elmaradása nem mentesít attól, hogy az iskola által megadott időpontban bi­zonyítványukat beadják. A javító és pótvizsgákra az oktatási intézmény vezetője ré­széről megjelölt időpontban kell az érdekelteknek jelent­kezniük. Kettőszázötven szemléltető eszköze van a 10 éves jubile­umát ez évben ünneplő ti sza­vas vári ipari-tanulóintézetnek. Az eszközöket a tanárok és tanulók maguk készítetlek. Játékszoba nyílik a gyer­mekeknek július elején az iskolai szünidő idejére a nagykáHói járási művelődési házban. Tanári felügyelet mellett reggel 9 órától este 8-ig szórakozhatnak, játszhat­nak majd a gyermekek. Tízezer holdon irtották ki eddig az arankát a tiszalöki járásban. A többi növényápo­lási munkákban sinos lema­radás — a burgonyabogár el­leni első permetezést teljes egészében elvégezték, 1600 hold burgonyát kapáltak meg másodszorra is. A többi ka­pásnövény első kapálása is megtörtént. 4 Saját vállalkozásban üzemházat épít a Má­tészalkai Vegyes Ktsz. Egy 200 000 forint költ­séggel vásárolt épüle­tet alakítanak át kor­szerű üzemmé, amely­ben hét műhely mellett iroda, raktár és külön­féle szociális létesítmé­nyek is helyet kapnak. Egyedül álló iskolázott, idő­sebb nyugdíjas nőt keresek háztartás vezetésére. Cím a kiadóban. . (3297) Két hét múlva államkölcsön-soreolás 544000 kötvényre 119 millió forint Az Országos Takarékpénz­tár két hét múlva, június 29- en és 30-án rendezi a II. a III., és a IV. Békekölcsön 1964. első félévi húzását. A II. Békekölcsönből 227 000 kötvényre 55,7 millió Ft, a III. Békekölcsönből 166 000 Vasárnap valóságos kirán­dulóáradat özönlötte el a ma­gyar tenger vidékét. Hozzá­vetőleges becslések szerint a tó több mint 60 fizető és szabad strandján mintegy 200 000 ember keresett mene­déket. Nemzetközi eszperantó-tábor Szegeden A Magyar Eszperantó Szö­vetség pedagógus csoportja nagyszabású nemzetközi esz­perantótábort szervez Szege­den a Tisza partján 1964. au­gusztus 10. és 20. között. A táborban — főleg a pedagó­gusok — kellemes szórakozás­sal és nyaralással egybeköt­ve tanulhatják a nemzetközi nyelvet. A tábor után vizs­gát tesznek, melynek alap­ián sz jptembertől országszer­te elkezdik az eszperantó nyelv oktatását. Erre az al­kalomra a szabadtéri játé­kok igazgatósága eszperantó nyelven is megjelentette a játéknaptárt, az Idegenfor­galmi Hivatal pedig külön programot dolgozott ki a tá­bor részt vevőinek; Eddig több ország eszperantistái jelentették be részvételi szán­dékukat í F, héten kezdik meg és fe­jezik be a megye középisko­láiban az esti és levelező hallgatóik érettségijét és osz­tályvizsgáját. Három négyes találat a megyében A tizenkettediki sorsolás alkalmával három négyes ta­lálat született a megyében. A szelvények száma: 9 620 331, 9 630 176, 9 678 861. A nyer­tesek még ismeretlenek, a szelvények közül egyet Bak- talórántháaa környékén, ket­tőt Nyíregyházán vásároltak; A nyeremény összege 19 867 forint Tizenkét találatas totószel­vény is akadt a megyében. Medgyesi Zoltán és Zrupkó János nyírbátori lakosok a buszonharmadik héten Y 020 751 számú hathasábos szelvényükön 12 találatot ér­tek el. Nyereményük 36 ezer 537 forint Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló Rajzolta: Kovács Sándor kötvényre 34 millió forint, a IV. Békekölcsönből pedig 151 000 kötvényre 29,3 millió forintot sorsolnak ki. így a kétnapos húzáson a három békekölcsönből összesen 544 ezer kötvényre 115 millió fo­rint jut nyeremény és tör­lesztés formájában. 262 felnőtt dolgozó tanul a Kisvárdai Bessenyei Gimná­zium levelező tagozatán. Az osztály- és érettségi vizsgák a napokban fejeződnek be. A meleg mérséklődik Várható időjárás kedd es­tig: felhőátvonulások, főként nyugaton esők, zivatarok. Mér­sékelt, időnként élénk északi szél. A meleg mérséklődik. Várható legmagasabb hőmér­séklet keleten 27—30, nyuga­ton 23—26 fok között. Tavaly 202, az idén 55 dohánypajtát épít a Szabolcs-Szatmár me­gyei Építő és Szerelő Vállalat. A pajtákat még a dohányszüret előtt átadják. KRESZ-vetélkedőt tartot­tak vasárnap a nagykállói járási művelődési házban. A vetélkedő után az fmses di­vatbemutatót tartott, este pe­dig KRESZ-bál volt a stran­don. Ötven mázsa baromfit szer­ződött le erre az évre a jánkmajtisi Dózsa Tsz. Eb­ből 25 mázsát már átadott a felvásárló vállalatnak, s a közeljövőben ugyanennyit szállít. Év végéig tehát mint­egy 20 mázsával teljesíti túl a tsz előirányzott baromfiér­tékesítési tervét. Felhívás Értesítjük a Szabolcs- Szatmár megye üzemeinek dolgozóit, hogy a Miskolci „Bláthy Ottó" Villamosener­giaipari Technikum Nyíregyhá­zára a Kossuth Lajos Girnná ziumba kihelyezett esti tago­zatának I. évfolyama az 1964—1965-ös tanévre újból beindul. ’ Felvételt nyerhetnek azok a dolgozók, akik nyolc ált iskolai bizonyítvánnyal rendel­keznek. kétéves villanyszerelői szakmái gyakorlatuk van, és sikeres felvételi vizsgát tesz nek Jelentkezés legkésőbb 1964. június hó 30-ig, Nyíregyházán a Kossuth Lajos Gimnázium­ban Németh István tanárnál aki mindenre részletes felvi­lágosítást ad. (297) T eleviziómOsor — 17,20: Tapasztalatok, tanulságok Hogyan készüljenek fel a mezőgaz­dasági nagyüzemek az aratásra? — 17,30: Teke EB. A férfi csapatver­seny közvetítése a L’ejtő utcai sporttelepről. — 19,00: Helyszíni közvetítés a Budafoki Kábelgyár­ból. —• 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-hírádó. — 19,45: Napi jegyze­tünk. — 19.50: A Televízió olvasó­terme. — 21,20: Azr I. Magyar Rö­vidfilm és Tv-film Fesztivál kis- filmjeiből. — 22,00: Tv-híradó. — 2. kiadás. 35 fok! Hétezer fürdőző vasárnap Sóstón Vasárnap Nyíregyházán 32— 35 Celsius fokot mértek! Meg­teltek a strandok, mindenki a vizet, a felüdülést kereste. Sós­tón a strandokon több mint 7000 fürdőző vendég volt. Ez az eddigi legnagyobb csúcs. Akadt munkája a strandon ügyeletet teljesítő orvosnak, dr. Karasz Györgynek is. Csaknem ezren csónakáztak. A nagy forróság fokozottabb gondot követel az emberektől. Az Élelmiszer Kiskereskedel­mi Vállalat vezetői elmondták, hogy minden boltjukban gon­doskodnak jégbehűtött gyü- mölcslevekről. Különösen a Sóstón, ahol 6 helyen árusíta­nak üdítő italokat. Az egész­ségügyi követelményeket meg­tartva, gondoskodtak arról, hogy a nagy meleg idejére a tejboltokból kivonták a hentes­árukat, fokozottabban ellenőr­zik a tejet, a húsárukat, hogy így még a lehetőségét is elke­rüljék az ételmérgezésnek. Erdélyi János állomásfőnök- helyettes elmondta, hogy a nagy meleg ellenére a vasuta­sok pontosan helyt állnak, a személyvonatok pontosan köz­lekednek. Felhívták a dolgozók figyelmét, hogy szolgálatba pi­henten jelentkezzenek, mert a meleg jobban igénybe veszi az ember figyelőképességét, mely különösen a mozdonyvezetők­nél szükséges. Az elmúlt 10 nap alatt a kocsipark kihasz­nálási tervüket 109 százalékra teljesítették. Hétfőn Ujfehértóra és Nagy­dobosra kellett kiszállnia a tűz­oltóságnak, ahol lakóház tüzek voltak. Vasárnap Nyírbátorban gyulladt ki gondatlanság miatt egy pajta, s ennek következté­ben a két szomszédos épület mellékhelyiségei is tüzet fog­tak. Oka: egy ittas ember e|J garettázása. Ebben az időszak, ban szaporodik a gyermekek- okozta tüzek is. Fontos, hogy a községi tűzrendészen bizottsá­gok fokozottabb ellenőrzést vé­gezzenek a lakóházaknál, vizs­gálják meg, hogy a szabályokat betartják-e a tsz-ek, van-e ele­gendő víz, s megfelelő felszere­lés tűzoltáshoz. (f. kJ A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja. Szer­keszti a Szerkesztő Bizottság, Főszerkesztő Ordas Nándor. Szerkesztőség Nyíregyháza. Benczúr tér 21. Tel. 1«—70, !6—TI. 16—72. Felelős kiadó: Farkas Pál. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. I. Tel. 30—09. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda ipari Vállalat. Nyíregyháza. Felelős vezető: Makrai János. Megyei tűzoltóverseny Nyírbogdányban Véget értek a járási önkéntes tüzoltóversenyek, s a győzte­sek: vasárnap délelőtt a me­gyei verseny keretében mér­ték össze tudásukat Nyírbog­dányban. 72 önkéntes tűzoltócsapat küzdött az első helyért. Köz­ben az állami tűzoltók bemu­tató gyakorlatokat tartottak; hogyan kell embert menteni több emelet magasságú égő házból, milyen módon lehet megközelíteni akadályokon keresztül a tűzfészket; mi sm olajtűz oltásának módja. A verseny értékelése alap* ján a legjobb eredményt a Tiszavasvári GépálldthsS, Beszterec, Üjfehértó, Nagy- varsány, tuzséri fatelep, Érpa­tak, Nyirkércs, Kemecse, Pap, Kisvárdai Vulkán önkéntes csapatai érték el. ök képvi­selik megyénket a Szolnokon megrendezésre kerülő ország­részi versenyen. VasvillévcsI verekedtek Nagy József és Hegyes And­rás már több ízben álltak bíró­ság előtt. Hegyes Andrást két­szer súlyos testi sértésért, Nagy Józsefet pedig háromszor — ve­rekedés és lopás miatt — bün­tette meg a bíróság. Mindketten Nyírteleken, az állami gazdaságban dolgoz­tak, mint tehenészek. Május kilencedikén együtt, ittak a faluban lévő italboltban. He­gyes András kissé be is rúgott. Záróra után az egyik vendég — B. J. — kért még az italbolt vezetőjétől. Emiatt kötött bele Nagy Józséf és Hegyes András BJ.-be. Tettlegességre azonban itt nem került sor, mert a ha­zafelé tartó vendégek azt. meg­akadályozták. Ezután Nagy és Hegyes az állami gazdaság istállója felé igyekezett, mert tudták mind­ketten, hogy BJ. arrafelé fog hazamenni. Az istállóban villá­kat vettek magukhoz, kiálltak a2 útra, és úgy várták B.J.-t. Ö rövidesen meg is érkezett kerékpáron. Amikor Nagy és Hegyes közelébe ért, azok meg­támadták, s leütötték. Az üté­sek következtében BJ. a vál­lán fején és a hátán súlyosan megsérült. A két iszákos verekedőt a rendőrség letartóztatta, és rö­videsen a bíróság előtt felelnek majd tetteikért.

Next

/
Thumbnails
Contents