Kelet-Magyarország, 1964. június (24. évfolyam, 127-150. szám)
1964-06-12 / 136. szám
Megértették szavát Rózsa Richárd születésének 60. évfordulója IVagy Bercsényi Miklós 1 sirdogál magába. Elfogyott szegénynek minden katonája... — játszotta a fuvolás fiú és az idős munkások közül még ma is sokan emlékeznek rá. Ha élne, már ő is hatvanéves lenne. Járta a munkásotthonokat, rövid fuvolája sírt mint a tárogató. A kuruc dalokba fojtott népi fájdalom nem volt ismeretlen a későbbi korokban sem: a szegények hol bánatosan megukba roskadtan, hol kitörő szenvedéllyel vágytak a szabadságra, az emberibb életére. Rózsa Richárd már gyermekkorában az iskolai szünetekben megemelte odalent Csongrádban a kubikostalicskát. Édesapja vasútépítő munkálatokat vezetett, fia korán megismerte a szentesi, a kiskunhalasi, a kalocsai és vásárhelyi kubikosok sorsát, egész szivével melléjük szegődött. Évekkel később, pártszervező munkája közben gyakran megfordult otthonaikban, bízott bennük, s azok szerették őt, hallgattak rá. Előbb gimnáziumba került, aztán átiratkozott a technológiára, vegyész lett, s magán- szorgalomból zenét tanult, később már tanított is. Tanárai figyelemre méltó tehetségnek tartották. De minden rátermettsége ellenére sem teremtett magának úgynevezett biztos egzisztenciát: a szenvedőkért, a nyomorgókért való kiállást érezte a legnagyobb és legméltóbb tettnek. Az ország mind mélyebbre zuhant a válságba, így történt, hogy a budapesti munkások körében már nemcsak fuvolájának szavát ismerték, egyre inkább megértették szavait, tanításait is, amelyekkel a dolgok, az események, a viszonyok rejtettebb összefüggéseire hívta fel figyelmüket. Az Újlaki Téglagyárba ment dolgozni: akkor már az illegális ifjúmunkás mozgalom egyik vezetője volt. Azon a télen — 1929- ben — került először börtönbe ötvened magával, s hogy milyen edzett, mennyire elszánt volt, arról maga Schweinitzer József főkapitányhelyettes, a politikai osz- ■ tály főnöke állított ki bizonyítványt, amikor a belügyminiszterhez küldött jelentésében azt írta róla és társairól: finden eddigi tapasztalatot felülmúló konoksággal hallgatnak... Egy évvel később három és fél esztendei börtönre ítélték. Míg raboskodott, helyébe állt az öccse, Ferenc, a magyar munkásosztály másik Az ezredik avatása nagy harcosa és mártirja. Mert végül is mindketten életüket áldozták azért, hogy a ma élő emberek boldogabbak lehessenek, békében éljenek, jövőjüket képességeik szerint formálhassák. Amikor Richárd kijött, öccsét ott találta maga mellett az illegális munkában, ö volt Feri mestere, elindítója, s példaképe is: Richárd, vagy ahogy a mozgalomban hívták, Diki. Ma is mintha itt állna előttünk, derűsen, fiatalosan mondják a régi harcosok Újpesten, Óbudán, Kalocsán, Baján és mindenütt ahol megfordult. Sok helyütt járt — ez idő tájt főleg vidéken — építette a KMP üzemi és falusi sejtjeit, sztrájkharcokra vezette a kisemmizetteket. Harmincöt tavaszán újra letartóztatták. Ezúttal hetve- nüket fogták el, többségük földmunkás volt. Az előző fogságot még ki sem pihente, újabb négy és fél esztendőt szabtak ki rá. Ez sem tudta megtörni. Éppen huszonöt éve: harminckilenc tavaszán indult Moszkvába, tele harci kedvvel, tudásvággyal, elszántsággal. Tanult, dolgozott a háború kitörésének napjáig. Akkor katonának jelentkezett. Híradó alakulatba osztották be, majd rádiós, ejtőernyős lett. Várta a pillanatot, amikor fegyverét a magyar nép elnyomóira szegezheti. Negyvenháromban, úgy érezte, közeledik e pillanat. A Volgái nagy győzelem óta egyre magasabbra csapott a partizánháború lángja, a frontokon támadásba lendültek a szovjet seregek. Horthy-Ma- gyarország továbbra is híven kitartott Hitler mellett, jóllehet a náciknak a történelemben páratlan rémtettei világszerte mélységes megvetést és gyűlöletet váltottak ki a becsületes emberekből, akik mind szilárdabban hitték: a fasiszta haramiáknak el kell bukniuk. A szovjet hadvezetőség el-* fogadta Rózsa Richárd jelentkezését, hogy ossza be őt is partizánesoprotba, küldje az ellenség hátába, haza Magyarországra. 1943. június 2-án került sor erre: Rózsa Richárd és két társa a lengyel erdők fölött, valahol Varsó közelében kiugrottak a szállító repülőgépből. Társaik sokáig keresték, de nem találtak rá. Elesett a fasizmus elleni harcban, mint lestvéröccse, Rózsa Ferenc, s népünk sok más felejthetetlen hőse. Vadász Ferenc Kábái Dezső útja a tenqeriq — Katonatiszt, tanácselnök, technikus, egykor ipari tanuló — Az VE—28-as és az SZ—100-as múzeumba került Üdülőnek nézné az ember az épületet. Virágos, füves kert, rózsalugas, vórtölgy, mint ritkaság. Tizenötholdas park, ötven szoba. A hall klubterem, a fésülködóterem nevelőszoba, az egykori kápolna tornaterem. Kombájnok, traktorok hevernek az udvaron a szerelő- színek előtt, „műtétre” várakozva. A Mü. M. II07ÖS számú Vasvári Pál Iparitanuló Intézetben vizsgáznak a gépszerelők. Három év kitartó munkájáról adnak számot a borsodi, hevesi, nógrádi és szabolcsi fiatalok. Tiszavasváriban tíz évvel ezelőtt alapították az intézetet, a volt Dessewffy kastélyban. Nem mindennapi jubileumhoz érkeztek ebben az évben: e napokban adják át a szakmunkás-bizonyítványt az ezredik végzősnek... Szabadtéri színpad, klub — Elhanyagolt épületet vettünk át — emlékezik a tíz évvel ezelőtti állapotokra az igazgatóhelyettes, Kató Károly. — Nem voltak tantermek, gépszínek, szemléltető eszközök. A vaságyakat magunk festegettük. Négyen ütöttek Vasváriban a főiskola utón tanyát. Agócs Lajos, Szabó Márton, Kató Károly és Bojtor István. Hárman azóta is itt élnek, Bojtor Nyíregyházán. — Nehezünkre esett volna itthagyni az intézetet — mondja hármójuk nevében Agócs Lajos. — Az alapot lerakni, majd tíz évig építgetni, hogyanis mehettünk volna új helyre? Együtt rakták az alapot a tíz éve itt dolgozó szakoktatók is, Kábái Dezső, K. Szabó Sándor és Bóz István. — Elsőnek egy gépszínt, utána a központi szerelőműhelyt, azután a kovácsmü- hoíyt építettük fel a fiúkkal. Így következett a többi. Közben csinálgattuk az oktatáshoz a metszeteket, a szemléltetőeszközöket. Ma már olyan monstrumokat is készítünk, hogy szinte nincs hová tenni... — magyarázza az egyik törzstag, Kábái Dezső, aki jutalomképpen a Fekete-tengert keresi fel a nyáron. Kétszázötven szemléltetőeszközt fabrikáltak a tanulók a szakoktatók. Kialakultak £ tanműhelyek, otthonossá vái az élet a kastélyban. Klubszoba, játékterem várja t tanulás után az ipari tanulókat. Építettek egy szabadtér színpadot is, szerepelt mái Palásti László: Zenei ügy felkeresett a zenész és * számon kérte tőlem, hogy cikkemben a csendes, zenementes kávéházak után vágyakoztam. — A zene üdít, szórakoztat. A zene élet, erő, egészség — mondta szenvedélyesen. — Még hogy sok a zenés hely? Kevés! Most írtam egy tanulmányt arról, hogy miképpen lehetne a zene valóban mindenkié. . Felolvasta a tanulmányai, amelynek lényege az volt, hogy nagy hiba a zenét a vendéglátóipari üzemekre korlátozni. — A helyzet ugyanis az — irta dolgozatában —, bogy nem mindenki jár vendéglőbe, eszpresszóba. Egyesek hideg felvágottat vesznek a közértben, vagy tojást a piacon Miéit leli az illetőket megfosztani a zene élvezetétől? Hiszen ha hazamennek, gyakran hiába kapcsolják be a rádiójukat, azon talán éppen 0 gyorshegesztést sugározzák. Mi a teendő? A közértek szerződtessenek zenekart, és csekély zenedíj hozzáadásával adják el a pari- zert. A piacokon is hangulatosabb lenne a vásárlás, ha ördöngös Pepi dobolna, vagy Terembura Tóni és népi zenekara muzsikálna a káposzta mellé. Tovább olvasott: — Azután itt vdn a reggeli. Megállapítottam, hogy egyetlen kávéházban, eszpresszóban sincs reggel muzsika. Miért csak este legyen? Be kell vezetni a komplett zenés reggelit. Kávé, vaj, dzsem Marinával vagy Melo. die d’ amourral. Esetleg tea rummal és „Nem én lettem hűtlen hozzád”-dal. — Kérem, én megértem önt — válaszoltam —, de mégiscsak kell egy olyan hely, ahol legalább reggelizni lehet, csendben, nyugodtan, zene nélkül. Elgondolkozott. — Igaza van. Tudok is ilyen helyet. Nem is egyet sokat. Azt tudja, hogy egészségügyi hálózatunk egyre fej lődik. Napról napra szapo rodnak a körzeti rendelőintézetek. Ezeken a helyeken mindenki kaphatna a legnagyobb csendben, zene nélkül reggelit. Próbareggelit... 1000000 kilométer után Meudek István hosszú utazási szolgálata fegyelmi nélkül Ötven fillér büntetés szolidaritásért ott az Állami Népi Együttes, a Déryné Színház, és a Moszkvai Nagyszínház balettkarának egy csoportja. Négy megyének Négy megye tsz-einek, gazdaságainak képez gépszerelő szakmunkásokat a tiszavasvá- ri intézet. Az első szakmunkásbizonyítványt Aszalós Antal kapta kézhez, 4-es eredménnyel.- Azóta 999 fiatal és idősebb tanuló szerzett képe-; sítést, köztük űrén János, aki később technikusi oklevéllel jött vissza szakoktatónak • — A végzettek között van katonatiszt, tanácselnök, több technikus, gépkocsivezető... — folytatja az igazgatóhelyettes. — ötévenként találkozóra hívjuk meg a volt tanulókat, és mindig akad meglepetés, A legtöbben magasabb képesítést szereztek az eltelt évek óta... Sok száz remekmunka került ki a tanulók keze alól. Számos kiállításon nyertek díjakat. Két évvel ezelőtt az UE—28-as modelljét, hatvanháromban pedig az SZ—100-as kicsinyített mását vásárolta meg az intézettől a Mezőgazdasági Múzeum. A szakoktatók és a tanulók sok száz órája öltött testet a modellekben. — Minden évben akad egykét tanulónk, aki lefarag ® tanulóidőből két hónapot Ugyanis az országos, vetélkedőn első és második helyen végeznek, s ennek juraimául 2 hónappal megrövidül a tanulóidejük. Hatvankettőben Himer József országos első, hatvanháromban pedig ketten lettek másodikok: Nagy Sándor és Pocsai János. Ok az iskola történelmébe is bevonultak ezzel. Elragadt a G—35-ös Egy év leforgása alatt 15 ezer forintot költ az állam egy-egy ipari tanuló képzésére, ellátására. Az iskola átlaga felül van a 3 egészen, korábban 2—3-as végzettségűek jelentkeztek gépszerelő tanulónak, az utóbbi években egyre több négyes, sőt jeles eioine- netelű falusi fiatal kéri fel-: vételét. Elvétve érettségizett is akad. — Egy éve nemcsak gépszerelőket, hanem gyógyszer- készítő szakmunkásokat is képzünk — beszél a legutóbbi év változásairól Kató Károly. — Az Alkaloida szakmunkáshiánnyal küzd, ezért vállaltuk a tanítást. Pedig elég nagy a zsúfoltság, kevés a tanterem, kicsik a gépszínek, nevelőnk is hiányzik, melynek oka, nem kapnak lakást... Épp a gondokról esik szó, amikor Kábái Dezső elénk hozza az ezredik szakmunkást, A statisztika kimutatta, hogy az ezredik: Fazekas Lajo*. Kicsit elfogultan kezdi: — Mire emlékszem majd öregkoromban is. Hát, amikor elragadt velem a G—35-ös ts majd elvittem a kapusszobat. 18-éves vagyok, a szakmun- kásbizonyitvány mellé . meg akarom szerezni a gépkocsivezető-jogosítványt is. Később? Négyes voltam tavaly, az idén közepes... Va’ószinű, neki vágok majd a mezőgazdasági technikumnak... Van jövőjük Szerény és szorgalmas munka folyik a volt Dessewfy kastélyban, semmi jele a jubileumi mozgolódásnak, egyelőre ünnepséget sem terveznek, évkönyvet sem adnak ki. Az udvaron folyik a tanítás, a vizsga, együtt izzadnak tanulók, tanárok. A vizsgák drukkja után mindenkit vár a munkahelye, a gépállomás, az állami gazdaság, a tsz. — S az intézet jövője? — gondolkodik el a fiatal igazgatóhelyettes. — Talán átalakulunk szakközépiskolává, majd később. Van jövője a gépszerelő szakmának és a gyógyszerkészítő szakmának is. Ezért is van jövője az intézetnek! A tízéves iskolában az ezredik szakmunkást avatják. Ki tudja hogyan alakul a „második ezer” sorsa. Annyi bizonyos, az iparitanuló-iskola nem a gyenge, középiskolából kimaradt tanulók, rostája többé. Nem is a kezdet és a vég. Innen is ívelhetnek felfelé pályák, egészen a mérnöki, feltalálói posztig.,, Páll Géza Mendekné. — S utána került a vasúthoz. — Hogyan? — A feleségem segítségével, q járt protekciót szerezni. Akkoriban nem köszöntek semmit így lett 24 filléres órabéres vasúti 'munkás Mendek István 1934-ben. Mendekné megörült. Az utolsó fillérekből vásárolt ócska vasutasruhát férjének, hogy jelentkezzen munkára. — Akkor még nem úgy volt mint most. Évekig kellett szolgálni, hogy az embert rendszeresítsék. Nem adtak ruhát, csak a kedvezmény járt. De az sem úgy mint most. öt esztendeig dolgoztam 24 filléres órabérrel. Voltam bárcázó, málházó, ruhatáros, gyors átmenesztő... A legcsekélyebb dolog miatt is büntették az embert. Emlékszem, egyszer ötven fillérre büntetett a főnök azért, mert a raktári munkásoknak megengedtem, hogy a mállvako- csira üljenek egy kicsit pihenni. El kellett volna zavarnom őket peront takarítani — ered meg a szó hirtelen Mendek Istvánból. — öt esztendeig a huszonnégy filléreket kellett beosztanom, úgy hogy mindenre jusson —. folytatja Mendekné. — Aztán rendes állományba vették a férjem. Mátészalkára kerültünk. S ha látta volna azt az örömöt, amikor hazahozta az első havi fizetést, s letette az asztalra. Sírtam, Ezután nem kell fjlléreznem. mindig így lesz Pistukám?1 Mendek István igazi vasutas lett. Vigyázott arra, hogy hibát el ne kövessen. Vonatokat irányított Nyíregyháza, Debrecen, Zajta, Szatmárnémeti és Nagykároly között Havonta 4500 kilométert utazott. Többet volt úton, mint otthon. Élménye bőven volt. Hogy melyik a legmegrázóbb? —■ Talán az, amikor a negyvenes évek elején Szalka és Szatmárnémeti között menet közben kigyulladt a motoros- kocsi. Ketten, tartózkodtunk benn a vezetővel. Belül, már lángolt a kapcsolószekrény, meg a benzintartály. Másiél órai munkával sikerült eloltani, s megmenteni a motors- koesit. Csak az eleje égett le. — Kaptak-e valami jutalmat? — Semmit. Meg se köszönték. Abban a világban nem nagyon köszöntek meg semmit, nem úgy mint most. Születésnapig — Még csak tüzelőt sera adtak, mikor elvitték a férjemet SAS behívóval a frontra — szól közbe Mendekné. Mendek Istvánnak több mint egymillió kilométeres utazási szolgálata van, Pontosan ellátta, fegyelmi nélkül. Ez év november 16-án lesz ötvenöt esztendős. Rangja fő- ellenőr, de beosztása, korára való tekintettel vonatkezelő, — Én kértem, hegy mentsenek feL Innen megyek nyugdíjba is ez évben a születésem napján. — Fizetése? — Amit a kezemhez adsz, azt mondd — néz férjére Mendekné. — Haza adja ő egy fillérig. Igazán jó férj és jó apa volt mindig. Ha néhány forintja van virágot hoz nekem. Harmincöt esztendei házasság után — mondja és megsimogatja férje fejét. — A kilométerpénzzel együtt, amely változik, úgy kétezer forintot kapok — mondja rövid számolgatás után. Ez után kapom majd a nyugdíjat is. De hosszú és küzdelmes Út vezetett idáig. Farkas lí iltnáB Az olyan . emberről mondják, hogy rossz riportalany, mint Mendek István, Nem kenyere a szó, inkább cselekszik. Szerény munkás volt mindig, s az is maradt, A régi szegénység és kilátástalan- ság ellen is csak csendben tudott lázongni. Jól tudja és érezte családja, felesége. Harminc esztendeje szolgál a MÁV-nál, s mint magáról vallja, ez idő alatt semmi említésre méltó nem történt vele. Csak dolgozott. Kitüntetése nincs, fegyelmije sem volt. A munkából soha nem hiányzott, s mint a vasutasok mondjak: még csak vonat indulást sem aludt el soha. Mindig pontos volt, mint az óra. Az első évtized — Mit is mondhatnék ezek után? — néz rám kérdőleg, S széttárja karjait. Arra egy pillanatra sem gőnclo*, hogy ez a példás kötelességteljesí' tés az igazi tanulság. Feleségével harmincöt esz- tendeje élnek szóváltás nélkül. Három lányt' neveltek. Sokat nélkülöztek és szenvedtek, míg Mendek István prabéresből MÁV főellenőr lett. Küzdelmes volt az első évtized. — Erről sokat beszélhetnénk — szólal meg a beteges ásszony. — Ugyan mama, az rég volt — vigasztalja. Még a harmincas évek elején. Négy ‘középiskolával, zsebében gépkocsivezetői jogosítvánnyal, feleségével, s két gyerekkel nézett szembe ; Mendek István a kegyetlen 1 munkanélküliséggel. A családot a fiatalasszony Szülei támogatták, — Csak rövid időre alkal- - mazfa a férjemet gépkocsive- . zeiőjének az egyik földbirto- : kos. Elküldte, s következett a kilátástalanság — sorolja
