Kelet-Magyarország, 1964. június (24. évfolyam, 127-150. szám)

1964-06-11 / 135. szám

Bizonyítvány - tanulságokkal Néhány szó a KISZ-oktatásról Hol ünnepélyesen, hol észre- vételenül ért véget megyénk­ben a KISZ oktatási év. Joggal kérhetjük számon a „bizonyít­ványt”, hiszen a fiatalok mű­velődése — ezenbelül politikai műveltségük emelése — fontos része a felnövő nemzedék for­málásának. Bár sikeresebb volt ez az év főleg az oktatás tar­talmát tekintve, ez a legújabb bizonyítvány azért olyan hiá­nyosságokra is fényt derít, amelyeket sürgősen pótolni kell. Az még nem lenne nagy baj, hogy az elmúlt évivel szemben csökkent a hallgatók létszáma. Ezt a szervezési mulasztást azonban helyre lehetett vol­na billenteni az oktatásért fe­lelős szervek munkájának ösz- ezehangolásával, menet közbeni állandó ellenőrzéssel és gyakor­lati segítségadással. Ezek azon­ban jórészt csak kívánalmak maradtak. Már az indulásnál botlás történt: a járási. KISZ- bizottságok nem törekedtek a fiatalok differenciált beiskolá­zására. A gépies, sablonos mun­ka, az állami, a szakmai és a politikai oktatás egy kalap alá vevése megbosszulta magát. Járásonként 2—3 helyen meg­indult ugyan a KISZ politikai oktatás, de abba is maradt. Így volt ez a kisvárdai vasön­tödébe, Dögén, Gégényben, Hermánszegen, Nagydoboson és másutt. Kimutatható ezeken a helyeken a település tanács-, tsz-, és KISZ-vezetőségének kö­zömbössége az oktatás iránt. Nem segítették a fiatalokat a tárgyi feltételek — fűtött tan­terem, szemléltető eszközök — előteremtésében, nem gondos­kodtak kellően felkészült pro­pagandistákról. Ahol ennek az ellenkezőjét tették Papon, Ti- szavasváriban, Tiszadadán, Ti- szalökön, stb — lemorzsolódás helyett év közben gyarapodott a hallgatótábor. Esetleges és formális volt ezentúl a járási KlSZ-bizottsá- gok ellenőrző segítségadó te­vékenysége. Az oktatási állan­dó bizottságok munkája leg­több helyen a terv elkészítésé­vel véget is ért. Érthető, így hogy a teljesen magukra ma­radt fiatalok kedve év közben megcsappant a sokszor szokvá­nyos és monoton foglalkozások iránt. Pedig a kezdő propagan­disták ugyancsak rászorultak volna a támogatásra, a bátorí­tásra. Nem véletlen, hogy kisvárdai, a mátészalkai, a tiszalöki és et vásárosnaményi járásban hozta a legjobb ered­ményt az elmúlt oktatási év: itt a járási pártbizottságok, a tanácsok ha kellett, gépkocsi­val is segítették az ellenőrzést és tanácsadást végző aktívákat. Hoz-e változást a jövő esz­tendő? Igen. Megyénk vezető­propagandistáit Csillebércen már felkészítették az új tanév­re. Tapasztalataikat, módszerü­ket éppen most adják át a hé­ten megnyitott sóstói KISZ-to- vábbképző táborban. Egész pontosan: adnák, mert jó né­hány fiatal nem érkezett meg, értesülések szerint azért, mert a tsz, a munkahely nem tartja „kifizetődőnek” egy hétig tarló nélkülözésüket. Pedig azoknak van igazuk, akik a másik utat járják s nem sajnálják a napi munkaegységet, átlagkeresetet. Jó befektetés ez a jelentéktelen összeg, mert a termelőszövet­kezetbe, üzembe visszatérő fia­talok értékes szellemi, mód­szertani segítséget kapnak, me­lyet továbbadhatnak társaik­nak. S tagadni ennek érzékeny hatását á termelésre, az együtt- j élésre, hiába való próbálkozás. Ángyai Sándor Emberek és gépek A gépesítés 700000 forint megtakarítást jelent Vasmegveren Három generáció nevében Ősz András: „Fizetésem három kemény esztendő volt“ Szepesi Emil: „Bandi bácsi tanított. Érettségiztem. Oktatok“ Márián János: „300 kötetes könyvtárain van“ Ifjú honfoglalók. A holnap vasemberei. Lakatos, esztergá­lyos, szerelő tanulók. Vannak vagy százan. Egyik a vízcsa­pot vizsgálgatja, a másik, a fürdőt, zuhanyozót próbálgatja. Bámulják a modern oktató­szobát, a bemutatótermet, a tágas, világos, friss mész illa­tú tanműhelyeket, s közben hurcolkodnak az új fészekbe. Csaknem két és fél millió fo­rintba került az új tanműhely. Olyan mint egy iparitanuló­város kicsiben. Hordják a gé­peket, szerszámokat a fiúk. Püfög a traktor. Fenn a vas­nyeregben Szabolcsi Viktor az esztergályosok és Szepesi Emil a lakatosok oktatója váltották egymást. Tanulóváros kicsiben Szepesi most odakormányoz­za a gépet a bejárat elé. Va­lóságos ifihad kíséri. A Mező- gazdasági Gépjavító Vállalat legidősebb szakmunkása Ősz András, főművezető csípőre 1 tett kézzel figyeli a honfog­lalókat. Száz meg száz kar emeli hó rukkra az eszterga­gépet, kezek markolják s lenn van. Cipelik be. Hordják a szerszámokat, ruhásszekrénye­ket. „Itt lesz az enyém." A sarokba rakják a szappant, a mosószereket, beállítják he­lyükre a gépeket, aztán meg­pihennek. Egy nyúlánk fiú szétnéz a nagy teremben. — No halljátok, ezt aztan takaríthatjuk! ősz András bemegy az okta­tók szobájába. Itt már sakkoz­nak. A két oktató, Szabolcsi meg Szepesi vív nagy csatát. Várják a fiúkat vissza. s megkezdődig a szappanki­osztás. Ősz András letelepszik az asztal mellé, s szétnéz. Bólogat. Az első generáció... — Nekünk kellett volna Ilyen valamikor — jegyzi meg. Ó még az első munkásgene­rációhoz tartozik. Abban az időben tanulta a szakmát, tunikor irgalmatlan nehéz sor­sa volt a munkásfiataloknak. — 1922-ben kezdtem. Nyírtéten Voltam kovácsinas. Fizetés? Bárom erős év volt. Meg kosz- tot kaptam. Slussz. Nem kap­tunk mi pénzt mint a mosta­niak. Reggel 5-től este 9-ig meló. Később, 1928-ban kerül­tem Nyíregyházára, a Májersz- ki gépgyárába. Az akkori tech­nika — néz rám, s mosolyog. — Egy 20 milliméteres le­mezt 1 hétig ütöttünk nagy-, kalapáccsal míg el tudtuk vágni. Most? Autogénpisztoly- lyal egy óra. Az akkori fel­szerelés meg a mai... össze sem lehet hasonlítani. Meg a tanítás. Hát bennünket így tanítottak? Fenét. Amit ello­pott az ember a mestertől. Most egy egész sereg oktató van — mutat körül. — őt is én tanítottam — néz Szepesi Emilre. ... a második... Szepesi a második munkás­generáció tagja. — Most meg ő neveli a többit — jegyzi meg Ősz András. — Ej de sokat bajlód­tam velük. Emlékszel még? Mikor a gépjavító a Széche­nyi utcán volt Minden szom­baton — fordul hozzám — vezetni tanítottam őket. Volt egy rossz Fordunk... De akkor még én is fiatalabb voilam.. Volt kedvem a fiatalokhoz. Most már elfogyott a türe­lem kérem... Rajtuk a sor... Szepesi Emil büszke a óbes­terére. — Mikor Bandi bácsi keze alatt voltam, akkor még ne­künk sem volt külön meste­rünk. Be voltunk osztva egy- egy brigádhoz, mint tanulók. Így lettem szakmunkás. De két év alatt megtanultam a kovács munkát, az esztergá­lyos szakmát, szerelést, min­dent. Nem úgy mint most. A mai tanulóképzés már szako­sítva van. Ka most egy szak­mái valaki megtanul, azt ala­posan érti is — magyarázza. — Nekem már jó dolgom volt. Nem úgy mint Bandi bácsi­nak. Teljes ellátást kaptunk. Nem tudom emlékszik-e rá, mi voltunk azok a fekete egyenruhás ipari tanulók 1953- ban. Lakást, ruhát is kaptunk, Szepesi már a munka mel­lett esti tagozaton elvégezte a középiskolát. Érettségi után pedig a gépipari technikumba iratkozott be. ... és a mai... — A mai fiatalok ellátása még jobb — mondja. — Az én időmben még csak kezdő üzem volt a gépjavító. Fürdő, zuhanyozó, öltöző? Nem is álmodhattuk. Még szerszám sem volt elég. Nem beszélve gépekről. Akkor az egész üzemnek 2 villanyfúrója volt. Most a tanműhelyben minden csoportnak van. S 11 oktató tanítja a fiatalokat. ők már a harmadik generá­cióhoz tartoznak. Mit sem is­mernek a regi munkáséletből, a kezdeti nehézségekből. Má­rián János 17 éves, I. éves géplakatos tanuló mondja: — Hallottam, hogy régen a tanulóknak nem volt fizeté­sük, meg hogy csak szolgái voltak a mestereknek, s po­fozták őket,.. És amit el tu­dott lopni, azt tanulhatta meg — úgy hangzik a szájából mintha a történelemkönyvből olvasná. Neki már ez idegen. Horváth János az oktatója mondta el, hogy Márián Já­nosnak 300 kötetes szakkönyv­tára van, s tőle is szokott kér. ni könyvet. O már a holnap szakmunká­sa. Farkas Kálmán Nevezetes dátum maradt Vasmegyeren 1957 tavasza,. Traktort vett a kis tszi Kö­rülállták, simogatták. Sose hitték azelőtt, hogy valami­kor ilyen vagyonuk is lehet. Könnyebbeden a munka, növe­kedett a jövedelem. 1961-re szövetkezetbe állt az egész falu. HÁROM­MILLIÓ GÉPEKRE — így kezdődött — emlé­kezik Makara Imre elnök. — De azután nehezebben ment, a megsokasodott tagság közt sok ellentétes gondolat csatázott. A boldogulást együtt reméltük, de már a hogyan elképzelése megosz­lott. Egyes idős tagok híresz- telni kezdték: elveszik a munkát, a kenyeret. Kik, vagy mik? — Hát a gépek. Nőttek a követelmények, • új gépeket vettünk. De nem veszett el a munka, csak elviselhetőbbé kezdett válni. A kenyér is megmaradt. -Annyira men­tünk. hogy mostanra, a csép- lés kivételével, szinte teljes a gépesítésünk. . A 2430 holdas tsz-nek mely­nek nem egésaen kétezer hold a szántója, 16 traktora van a legszükségesebb munkagépek­kel. A különféle gépek érté­ké meghaladja a hárommil^ó forintot. MEG SEGÍTÉSRE IS FUTOTTA Ha ennyi gépe van a két­ezer holdas vasmegyeri Mi­csurin Tsz-nek, mire képes vele? Megéri-e a befektetést? A fiatal gépcsoport vezető, Mincsik József — aki egyéb­ként gépészmérnöki vizsga előtt áll —, szintén kérdés­sel válaszol: — Hogyan lehet többet és mégis olcsóbban termelni? Megfelelő gépesítéssel. Énei­kül nincs nagyüzemi gaz­dálkodás. Feltéve: ne hagy­juk feleslegesen heverni a a nagy L-t a ki® e-vel. — Mosolyogva teszi hozzá: — Már úgy értem, a gépi lő­erőt. Ha kell, nyújtott mű­szakot tartunk. Van elég trak­torosunk. Tavasszal — bár a tsz-nek több mélyen fekvő területe van — április harmadik he­tében minden szántási, veté­si munkát befejeztek. A ház­táji kukoricát is géppel vetet­ték el, géppel ültették a do­hányt. — Sőt, még segítségre is futotta erőnkből. A nyírtu­rai, nyírbogdányi, tiszarádi szomszédoknak segítettünk a szántásban, vetésben — jegy­zi meg az elnök. KAPÁLÁS - NYEREGBŐL Még pár évvel ezelőtt is, hosszú kilométereket gyalo­goltak naponta a fogatos eke- kapázók. Most a hidrauliku­san működő sorközművelő munkagépek kezelését a „nyeregben” ülő traktoros végzi. A sorok kézi kapálása ;gy gyorsabban halad. — A dohány kivételével már június legelején végez­tünk az első kapálással, s kezdjük a másodszorit mandja a gépcsoport vezető­je. — Emellett végezzük a többi munkát is. Már négy­szer permeteztük a gyümöl­csösünket. silózást végzünk, a kaszálással nem fáradtak n tagok. Nincs fennakadás szál­lításnál, takarmányhordásnál. A MEG TAKARÍTÁS: 5-6 TRAKTOR ÁRA Közben készülnek az ara­tásra, cséplésre. Két kévekötő aratógépük már rendben, be­szerezték hozzá a szükséges kötözőanyagot. Javítják a pótkocsik deszkázatát, nehogy elfolyjon az ömlesztett ter­mény; készítik a rudakat, kö­teleket a hordáshoz, az eké­ket a tarlóhántáshoz. A gép­állomástól két kombájnt igé­nyeltek, s — tekintettel a sürgős munkára — 50 kézi aratópár is kiáll a gépek mel­lett. ( — Ügy tervezzük, hogy hét- százötven hold kalászosunk aratásával nyolc nap alatt végzünk — állapítja meg a* elnök. A gépek szervezett irányí­tása és kihasználása nem ment máról holnapra. De már megszűntek a „rejtett” fuva­rok, a traktorosok nem sa­ját udvarukon tartják a gé­peket, mindjobban a közös érdek jut előtérbe. A gépcsoport vezető Kop­pányi György töagrómussal két-három napra előre meg­beszéli a teendőket, s eligazí­tás miatt nem az irodában, hanem a műhelyben várja a traktorosokat. Piros „Fanni­jával” — ami szintén t tss gépesítéséhez tartozik — oa- ponta többször berobogja a határt, felkeresi a dolgozó traktorosokat, akikkel a hely­színen tudatja a következő feladatokat. — De nemcsak bírvivésrőt van szó, gépsaemlét, munka- ellenőrzést is tartok. A do­hányültetésnél Bíró Árpád gé­pénél eltörött a nyomjelző, bajosan tudott dolgozni. Azonnal leszereltük a törött darabot, motoron hoztam be a műhelybe javításra. Fél óra múlva tovább indulhatott Bí­ró a géppel. Tavaly a tsz tizenhárom erőgépe 14 ezer normálhold­nak megfelelő munkát vég­zett. A teljesítmény önmagá­ért beszél. Idén egy normál­hold termelési költségét 55 forintba számítják, s ez jóval kevesebb a megyei átlagnál. A könyvelés szerint a gépe­sítés ebben az évben 700 ezer forint megtakarítást je­lent a közösnek. Érthető, hogy a gépekkel szembeni korábbi bizalmatlanságot mindinkább feledik a falu­ban. Asztalos Bálint Gondoskodás a nyugdíjasokról Egy vállalati társadalombiztosítási tanács ülése Kis jó: Halacska és kulcsocska C semegés boltokban ottho­nos halandó figyelmét sűrűn vonja magára kis dobo­zok tömege, mely halnemű ét­ket tartalmaz és közönségesen szardíniának neveztetik. Néze­geti hát, nézegeti és választ végül közülök, de kiköti, hogy olyat adjanak, amelyhez kulcs is van. Szép ábrázolatokkal ékített papirusz borítja, kék, sárga, piros, tengeri képek, csataha­jók, sellök és najádok. Lebontod a burkot és lelsz bévül egy csinos iskátulyát, mely pléhből való. Megcsilla­nó szemekkel gusztálod külze- tét és szájadban nedvek már készülnek befogadni a csemege olajos zamatát — sőt, afféléket is tervezel, hogy utána ser­itallal permetezed meg nyelő­csöved — ám, hogy hol vagy még ettől, nem is gondolnád a te elmédben. Beakasztod a kulcsocskát és kezded csavarni. Nehezen in­dul kissé, te azonban férfias eréllyel gyűröd le az ellenál­lást és máris megy könnyedén. Sőt túl könnyedén. A harma­dik csavarintás után gyanú kél a te szűdben. Entengelye körül forog a kulcsocska és hogy fedőlapot göngyölítené, arról egyelőre szó sincs. Erőteljesebb kezelést alkal­mazol hát és ennek rögtön megvan az eredménye. Rop­pan a kulcsocska, feje levált a nyakáról. Törzse viszont? Be­lecsavarodott a pléhből való iskátulya leffentyüjébe és hogy onnan kiráncigáld, an­nak egyre haloványabb a re­ménye. Vihar előtti csend honol kebled belsejében, ám ural­kodsz magadon. Előveszed kis- bicsakod, óh, bár ne tennéd. Féltett penecilusa, mely mél­tán volt büszkesége a honi ké­sesiparnak, középütt elpattan. Sápadó orcával meredsz rá és bár tudod, hogy a kockázat súlyos, megnyitod a nagy pen­gét, mely szintén damaszku­szi acél. Most már óvatosan feszegeted és ennek köszönhe tő, hogy csak a végéről törik le egy félcentis darabka. Zúgó tengerhez hasonlatos immár a te lelked, háborgá­sainak közepette. Csipőfogót, harapófogót, vagy más effélét kutatsz a tisztelt ház fiókjai­ban, de csak egy srófhúzót lelsz. Azt, amit tegnap oly­annyira kerestél eredményte­lenül. Ezüstnyelű kést ragadsz hát és azzal esel neki. Botor el­gondolás. Pengéje kicsorbul, nyélben elcsavarodik és több- rendbéli sebeknek miatta, mindkét kacsodból szivárog a piros vér. Hidegvágót ragadsz hát, tompa végét balta fokával ka lapálod, s pléhből való iskátu­lya mélyén kicsiny halak csen­desen összemosolyognak. Ok már tudják, mi lesz a csatta­nó. Az, hogy amikor végre ki­harcolsz egy kicsinyke nyí­lást, vadonatúj ruhád világos szövetén nyolcforintos pecsé­tet ejt a kifreccsenő olaj. Egy egyforintos, egy kétforintos és , egy ötforintos nagyságút. sítik, higiénikusabbakká ’.eszile a szállásokat. Szó esett a nyugdíjba menő dolgozók helyzetéről. A víz­ügyi igazgatóságnál immár ha­gyományos forma, hogy a munkából kiöregedett embe­rek általában két heti fizetés­nek megfelelő jutalmat és vég­zett munkájuk elismerését bi­zonyító oklevelet kapnak. S akik huzamosabb ideig álltak alkalmazásban, főigazgatósági l kitüntetésben is részesülnek. A jövőben gondoskodnak arról is, hogy a szolgálati lakást elhagyó nyugdíjas család meg­felelő otthont kapjon. Ezen a tanácskozáson határozták el, hogy ezentúl rendszeresen megtartják a nyugdíjasok ta­lálkozóját. A nyugdíjelőkészítő albizottság a szolgálati idő letelte előtt, jóelőre beszerzi, elrendezi a nyugdíjjogosultak iratait. így nem kell majd a nyugdíjasoknak hónapokat várni, hogy megkezdjék a já­randóság rendszeres folyósítá­sát. A tanácskozás részt vevői nagy jelentőséget tulajdonítot­tak a beteglátogatásoknak. A beteglátogatásokat kiterjesztik a külső munkahelyeken dolgo­zókra is. A szakszervezeti bi­zalmiak feladata elsősorban, hogy ebből a szempontból azonos bánásmódban részesül­jön a Milotán, Tiszabezdéden vagy Nyíregyházán lakó dol­gozó. — tá -* 3 Kibővített tanácskozást tar tott a Felső-Tiszavidéki Víz ügyi Igazgatóság vállalati- tár sadalombiztosítási tanácsa. Megállapították: a rendsze rés egészségügyi vizsgálatol eredményeként az igazgatóséi területén lévő munkásszálláso­kon a szalmazsák helyet matrac került az ágyakba. 1 pokrócokat is fokozatosan pap lanokra cserélik ki. Korszerű 1961. iiinim JLL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents