Kelet-Magyarország, 1964. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-09 / 107. szám
Vízügyi tanfolyam Ebédidő hosszabbítás — pincérhiány miatt? Újítási kálvária A Kelet-Magyarországban április 16-án cikk jelent meg „Újítási kálvária — huzavonával” címmel. A cikk foglalkozik a Nyírmadai Állami Gazdaságban az újítások ügyintézése körül tapasztalható lazasággal. A cikkben foglaltak a valóságnak megfelelnek. Az igazgatóság többször megpróbálta, hogy a nyírmadai gazdaságban felszámolja az újítási mozgalomban meglévő hiányosságokat. Legutóbb április 1-én szóban és írásban utasítottuk a gazdaságot az újítások rendezésére. A gazdaság vezetőivel megbeszéltük, hogy Czigler elvtárs „műtrágya poritó” és „répadaráló" tárgyú újítását jóváhagyás végett az igazgatósághoz küldjék be, mivel vezető beosztású dolgozó az újító. A többi újítást a gazdaság saját hatáskörében tárgyalja meg minél sürgősebben. A gazdasággal közöltük, ameny- nyiben valamelyik újítás elbírálásánál probléma merülne fel, úgy az igazgatóság szívesen rendelkezésükre áll. Véleményünk szerint á hiba az, hogy a gazdaság vezetői félnek a felelősség vállalástól amikor egy újítást el kell bírálniuk. Sok vezető beosztású dolgozó lebecsüli az újitómozgalmat éselfe'edkezik arról, hogy azt a termelő munkától külön választani nem lehet. Állami Gazdaságok Igazgatósága Schuster Pál ig. h. A szerkesztőség és a lap olvasói — de különösen a nyir- madai gazdaság dolgozói — e válasz után joggal várnak hathatós Intézkedést a helyzet javítására. Nem zavarják este a tv-t Az elmúlt hetekben lapunk több ízben foglalkozott a város területén a tv-műsorok vételét zavaró URH-s „beszélgetésekkel.” Az URH adóvevő berendezés tulajdonosa az 5. sz. AKÖV, ahonnan csütörtökön telefonon közölték szerkesztőségünkkel, hogy a további intézkedésig este 6 órától a tv adás idején szüneteltetik az URH állomások üzemeltetését. — pincértanuló lány igyekezett segédkezni, kenyérkihordással Azonban a terem végéhez nem jutottak el. Ebédet egyáltalán nem, de a panaszkönyvet is csak többszöri felszólításra hozták. Végül többen is bosz- szankodva, éhes gyomorral távoztunk Kiss László Nyíregyháza, Bocskai u. 46. Az Anna-presszó éttermében előfizetéses ebédet fogyasztunk három munkatársammal már több mint egy éve. Eddig is csak nehezen tudtunk a fél órás ebédidő alatt megebédelni, de most, hogy átalakították az éttermet, több asztalt helyeztek el, a forgalom megnövekedett. A felszolgálók létszáma a régi maradt. A kisszámú személyzet a legjobb akarattal sem tudja ellátni feladatát, ezért időnként egy órát is igénybe vesz az étkezésünk. Javasoljuk, legalább ebédidőben állítsanak kisegítő alkaJ mazottakat munkába, hogy gördülékenyebben és gyorsabban follyon a kiszolgálás. Benkö Zoltán Nyíregyháza Árpád u. 28. Hasonló értelmű panaszt juttattak el szerkesztőségünkhöz Sárkány Árpád, Lő- rincz István és Lőrincz Bertalan kántorjánosi lakosok, akik szintén egy órai várakozás után sem tudtak meg ebédelni. „Bezzeg követelőzni tudtok..." Tanulságos párbeszéd Komlődtótfalun Szerkesztői üzenetek „Búj község fiataljai:” Kérjük közöljék nevüket és címüket, névtelen levelek alapján nem intézkedhetünk. Nagy Józscfné Ujfehértó: Az újíehértói TÜZEP-telepen lévő készletek jelenleg megengedik, hogy a készpénzes vásárlókat 5—10 mázsás tételekben kiszolgálják. Közölte szerkesztőségünkkel a MÉSZÖV titkársága azt is, hogy intézkedtek, amíg a községben nem nyitják meg a tejboltot, addig az fmsz 1. számú önkiszolgáló boltjában rendszeresen árusítanak tejet, Péter Gyula Eperjeske: Szakmunkásvizsgára jelentkezhetnek azok a dolgozók, akik az általános iskola VIII. osztályát elvégezték, ipari tanuló viszonyban nem állnak, és hiteltérdemlően munkáltatói igazolással, SZTK igazolással legalább 3 évi szakmai gyakorlatot igazolnak. A kérelmet a megyei tanács vb ipari osztályához keli címezni, csatolva a szükséges igazolásokat és 10 forintos illeték bélyeget. Vaskó János Nyíregyháza: Szerkesztőségünkhöz küldött levélre — mivel a konkrét esetet nem írta meg — csak általános választ adhatunk: munkabér csak munkáért jár. Helyszín: a komlódtótfalui Két Vadas testvér Tsz irodája. — Nem segítenek bennünket kellően. A fiatalok nagy része más faluba jár szórakozni. Nem kaptunk pénzt a táncruhákra...' — indítja a beszélgetést Péter Gábor KISZ-titkár. TI MIT TETTETEK? — Vajon ki kapja a 15 ezer forintot? A zenekar nem fiatalokból áll? — veti ellen Gál Zsigmond tsz-elnök. — És a sportpálya, amit a tsz földjéből hasítottunk ki? A sportfelszerelés...? — Persze, a sportot jobban,, pártolják — érvel a KISZ- titkár. — A kultúra sokkal kevesebbet kap. — Kevesebbet? Jól tudjátok, hogy százhatvannyolc idős tagunk van, a szociális és kulturális alap hetven százalékát ők kapják. Nem igazságos? — Nem azt kifogásolom. — Kétszáz embert akarunk elküldeni az ipari, és a mezőgazdasági vásárra, ez 30 ezer forintba kerül. Az úttörők üdülésére is adunk 6 ezer forintot. Ne adjunk...? — De a táncruha! — Háromezer forintért vettünk mezőgazdasági szakkönyvet, háromezerért szépirodalmit a helyi könyvtárnak... De mi tettetek a magatok erejéből...? ÉS AZ OLYÁSÁS? — Megműveltük az egy hold földet. — Két mázsa bab termett rajta, egyharmada, negyede a kelleténél... Egyszer kapáltátok meg.. — Én beteg voltam. De a húgom, mindig ott volt helyettem... — A tsz olyan rossz volt hozzátok, hogy kifizette az egy hold után az átlagtermés értékét, holott a termés jóval kevesebb volt. Van lemezjátszó... — Rossz. — Arról is ti tehettek. Nem tudjátok megbecsülni... — Azért fel tudunk mutatni egyet, s mást a kultúrmun- kában. Legutóbb is jól szerepeltünk a táncversenyen Csengerben a tangóval, keringővei... — Nohisz, azt értitek... De mondjuk az olvasás? — Nyolcadik helyre költözött a könyvtár, ez nem kedvez az olvasásnak, alig szoknak oda az olvasók, már kereshetik is hová költözött újra. — És a szereptanulás? — Meg akartuk tanulni a Hamletnek nincs igaza cím>S darabot, de nincs, aki be.amt- sa. A nevelők nem nagyon jönnek közénk... FIA TALÖSABBAN — Abban igazatok van, hogy felférne a több segítség. De nektek sem szabad annyira várni a segítséget Sokkal önállóban, fiatalosan kellene munkálkodni a földeken is. a kultúrteremben is... S így folyik tovább Mindkét fél tud felhozni érveket saját igazának, persze mindkét félnek vannak adósságai is. Hogy meddig, rajtuk múlik! F. G. Napfény a sikátorban Foto: Steiner Sándor Tiszavasvári Kopka János: Finnország —- szabolcsi szemmel 5. Állunk az utcán, mögöttünk, a kivilágított kirakatok fényétől színes esti forgatagban ismerős hangok ütik meg fülünket. Közelebb megyünk, belehallgatunk, s csalódottan vész- szük észre, hogy akik beszélgetne!», nem magyarok, hanem finnek. — Dehiszen rokon a nyelvünk — fejtegetjük — mégsem értünk belőle semmit. Mi hát a magyarázata a finnugor nyelvek rokonságának? Új ismerősünk, a már nem fiatal, de hazánkat annál jobban ismerő és szerető helsinki tanárt kérdezzük erről. — Pedig számos egyezést találni közös szókincsünkben — magyarázza. — A finnugor nyclvcsaiádba tartozik a magyaron és a finnen kívül a cseremisz, a vogul és osztyák, a vötják, a zűrjén, a mordvin, az észt, végül a lapp. A magyar nyelv legközelebbi rokonai a vogul és az osztyák. Milyen szavink egyeznek? — Teljesen jóformán egy gém. De nagy a hasonlóság. A magyar saem például sziime, a kéz keszi, a vér veri, a négy neljá, a holló kala, lőni luo. De ezeken kívül a nyelvek szerkezete is bizonyítja a közös eredetet. Legfontosabbak e területen a ragok és a képzők. A tárgyak, cselekvések tulajdonságai, nevei sok száz év után is megmaradnak, némi változással. A finnugor nyelvek körében a testrészek, számnevek csoportjában például valósággal feltűnő ez az egyezőség. Csodálkozva hallgatjuk távoli barátunk fejtegetéseit e rokonság bizonyításáról. És önmagunkban bevalljuk: bizony meg kell ismerkedni alaposabban a nyelvészettel. Kicsit szégyenkezve látjuk, hogy tolmácsunk — bár régebben járt már hazánkban, sokat tud rólunk, s kitűnően beszéli nyelvünket is... — 1771-ben Finnországban, a turkui egyetemen jelent meg először nyomtatásban a magyar Sajnovits Sándor tanulmánya a magyar és a finn nyelvek rokonságáról — menti egyikünk a menthetőt. — De azt is tudni kell — válaszolja —, hogy akkoriban ez a tanulmány csak nagyon kevés emberhez juthatott el mind nálunk, mind az önök hazájában. Tudósok barátságáról lehetett ezért csak szó. Örömmel állapítjuk meg, hogy az eltelt kétszáz esztendő után már írók, művészek, egyszerű munkások is ismerik a rokonság szerepét. Elénk villan egy kép, régebbről, még a fesztiválról. A magyar delegáció tagjai finn népdalokat énekeltek. És az egyszerű emberek tízezrei ott, a hideg északon, Helsinki sugár- útján énekeltél» velük a dalokat. Még ma js előttem van az idős házaspár, amint végigkísérte az olimpiai stadionig a magyarokat. Csillogó szemmel mondták mindenkinek, hogy ez a világoskék egyenruhás csoport magyar... Ismernek, szeretnek bennünket északon. S ha még nem is túlságosan jó a propagandánk, ha még sok a javítanivaló például idegenforgalmi ismertető, inken, m:l:is sokat értünk el, hogy ne a délibábos rónák csikósait lá:>ák bennünk, ne a ferenejózsefi temperamentumos magyar huszár, a mézeskalácsszívek hazug romantikája mutassa be népünket. A mai életünket kell megismerniük. Egy beszélgetésen elmondták, hogy most már egyre többet hallanak a népi Magyarországról, de még mindig keveset. Pedig a rokonságot nálunk mindenki ismeri, s emlegeti, bárhol jár az ember. A szűk nyelvrokonság tartalmas barátsággá alakul. Nálunk nem sok finn könyvet fordítottak le és adtak ki, náluk még kebesebb magyart. — De mostanában jobban megy. Ez a hét év nagyon sokat pótolt — mondják ismerőseink. Hosszan dicsérik a magyar balettet. Sajtójuk oldalas dicshimnuszokat írt a Rajkó együttes teljesítményéről, sikeréről végig az országban. És a magyar filmek. Vajon hogyan fogadták a Két félidő a po- kolban-t, a Két vallomás-t, a Vörös tintá-t, a Dani-t és a többieket, amelyek itt is vetítésre kerültek? — Ügy, hogy megvásároltuk a filmeket — hangzik a vádasz. Az Uusi Suomen című iap kritikusa például e,zt írja: Magyarország és a magyarok mindig közelebb jutnak hozzánk, ezekkel a filmekkel is. És írják: gyümölcsöző, hogy például finn ösztöndíjasok, mérnökök, csillagászok, zenei szakértők jönnek hozzánk, magyarok mennek oda. Bartók és Kodály zenéje eljutott hozzájuk. Ennek köszönhető, hogy a finnek átvették a magyar szolfézs rendszert. A mindennapi életbe megy át ez a testvériség. Bizonyára segít abban, hogy az egyszerű ember is megértse: az ottani jobboldali propaganda állításai nem mindig mondanak rólunk igazat. Említenek egy esetet. Az egyik szakszervezeti küldöttséggel egy jobboldali szociáldemokrata vezető is érkezett Budapestre. És furcsa módon nem a Mária Valéria nyomortelepe helyén megépült új városrész, munkáslakásait fényképezte, hanem olyan épületet keresett, amin még látszott a háború nyoma. Nem elégelte meg, hogy a gyárakban megmutatták munkájukat, életüket az emberek. Éjjel végigjárta a talponállókat, részegeket fényképezett. „Ilyen Magyarország” — mutatta aztán otthon. Mégsem ez a jellemző. A nálunk járt finnek meghatot- tan beszélneb a kedves, szeretetteljes fogadtatásról, az eltöltött napokról, a baráti, rokoni ragaszkodásról. Hányszor hallottuk rövid ottartózkodá- sunk idején: — Magyarország gyönyörű! A magyarok nagyon barátságos, rokonszenves emberek! De olyat is kérdeztek — természetesen azok, akik nem győződhettek meg eddig saját szemükkel a helyzetünkről — tényleg igaz az, hogy itt senkinek sem lehet háza, személyautója? Az ottani kommunisták mondtak el egy friss történetet: az egyik finn turistatérképet akart hozni Magyarországra, de ismerősei lebeszélték, „A térképet nem szabad bevinni — a magyarok letartóztatják azokat, akiknél térképet találnak.. — Csak ott, magúknál jött rá, mikor nagynehezen megvallotta, mit szeretett volna, hogy az itthoni beállítás nem volt más, mint a reakciós propaganda egyik fogása... Gondolkodtunk rajta, bizony elég keveset tettünk még, , hogy a finneknek magmutassuk Magyarország mai, igazi arcát. Nemrég, Urho Kekkonen finn elnök látogatásakor is láthattuk, csodálkoztak rajta a kedvei vendégek, hogy a Hortobágy már nem az, mint akár harminc évvel ezelőtt Elkelne, hogy az ott ismert magyar virtus, „déli temperamentumunk” más eredményeit mutassuk be. Mondjuk híradástechnikai iparunk gyártmányait, sok készítményünk világszínvonalat elért azóta — ezt is meg kellene ismerniük. És nem utolsósorban társadalmi rendszerünket, munkásjóléti intézményeinket, azok hatását.. Ez lesz a következő évek egyik fontos tennivalója. A Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság az elmúlt héten tartotta meg tanfolyama záróvizsgáit. A gát- és a csatornaőrök részére rendezett tanfolyamot 98 dolgozó hallgatta, 86-an vizsgáztak le eredménnyel, közülük 20-an kitünően. A tanfolyam során, valamint a vizsgán kiváló eredményt elért dolgozókat igazgatóságunk értékes könyvjutalomban részesítette. S, F Vízügyi Igazgatóság Szerdán elsőként ültünk be az eddig „Tisza” étterem néven ismert vendéglátóipari helyiségbe. Sürgős hivatali teendőnk miatt rövid időn belül szerettünk volna megebédelni. De közel fél óráig nem mutatkozott kiszolgáló. Ezután a söntéshez legközelebb eső asztaloknál megkezdődött a közben beözönlő vendégek között a kiszolgálás. Ezt egyetlen fiatal pincér végezte, rajtakí- vül még két — feltételezhetően A lap megírta -— az illetékes válaszol s 1964. május 9.
