Kelet-Magyarország, 1964. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-12 / 85. szám

Egy nagy életpálya tanulsága

Gondolatok az Ybl évfordulóhoz

Negyedik tanulság:

A divat veszélye ma is kísért az építőiparban. Épületeink homlokzatai gyakran keltenek olyan hatást, mintha panelekből építették volna, holott csak téglából falazták őket. Újabban előszeretettel utánozzuk a külföldi fém és üveg szerkezetű függönyfalakat, mivel azonban iparunk ilyen szerkezeteket csak kísérleti célokra gyárt, meghamisítva betonból. Ha igaz az, hogy az építészet a kor társadalmi viszonyainak egyik vetülete és kifejezője, akkor elvárhatjuk, hogy elsősorban őszinte legyen, továbbá, hogy ameddig nem állnak rendelkezésünkre a -funkcionalista és formalista szemlélet anyagi feltételei, homlokzati trükkök helyett energiánkat célszerűbb lenne az alaprajzok helyes ki- érlelésére, részletmegoldások, szerelvények, hő és hangszigetelések jó és precíz megoldására és szakszerű kivitelezésére fordítanunk. A kis feladatok szakszerű teljesítésével lehet megfelelő gyakorlatot szerezni és lehet felkészülni a nehezebb erőpróbákra.

Ybl Miklós mindig a haladás élén járt, művészete állandóan fejlődött. Alkotásai hosszú érlelés után születtek és gyakran későbbi tervvázlatai nyújtották a jobb megoldásokat és eredményeket, melyek ma is igazi értékei a magyar építészetnek. Sikerei még nem tették különccé, szerény maradt, véleményét nem erőltette másokra, őszintén elismerte munkatársai érdemeit, segítette a fiatal építésznemzedéket, sőt tanácsukat is elfogadta, szavak helyett a tettek embere volt, könyvtárát is az építész egyletre hagyományozta, nem zárkózott elefántcsont toronyba. Közéleti tevékenységet is folytatott. Alelnöke volt a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek. O alapította az Építőipar című folyóiratot. Művészete féltékenység nélkül pályatársai osztatlan csodálatát váltotta ki. Embersége pedig közmegbecsülést szerzett nevének. Tagja volt a bécsi Képzőművészeti Akadémiának és a Budapesti Városi Tanácsnak is. Emlékét a legmagasabb építőmüvészeti díj elnevezése örökíti meg.

Zárótanulság:

Minden maradandó építészeti alkotás előfeltétele a környezet, a kor, a társadalom megértése és törekvésének hű kifejezése.

Kalocsai István

a kezébe, menjen a Hangyába, hozza el a bort.

Jóskának nagy kő esett le a szívéről, hogy ilyen könnyen megúszta a dolgot, és úgy szaladt, de úgy...

Amikor a jegyző visszafordult az ablaktól, felesége, aki a szobaajtóból hallgatta végig az egyoldalúan kemény társalgást, nekiállt hites urának:

Mikor fog mér benőni a fejed?! Itt az orosz a nyakunkon, te meg haragítod magadra a falut? Már megbeszéltük, hogy nem megyünk nyugatra.

— Csendesebben, drágám, még meghallják — pisszegett a jegyző.

A jegyzőné halkabbra fogta a hangját.

— Azt akarod, hogy ne tudj megmaradni a faluban? Tudod jól, hogy a kódisfajzat les? az úr. Vagy nem tudod?

— Tudom, kedves, mindent tudok, csak...

— Semmi csak — pattogott az asszony — vágj barátságos arcot, ha paraszttal beszélsz. Megértetted?

— Megértettem, kedves, megértettem.

— Ha megjön az a tak- nyos, kínáld meg borral, adj neki bőven, hadd lássa, nem vagy te olyan rossz ember. Tudod, ezek lesznek az urak...

— Jó, jó, mindent tudok, csak gyerünk már. Van még egy kis bor, igyunk inkább, igyunk, kedves.

Jóska megkapta a bort, és a szenderedö alkonyatba visszafelé indult. Nehéz volt a de- mizson, gyakran cserélgette, rakta az egyik kezéből a másikba. Kilométernyire a kocsmától megkísértette ördög: könnyebb lenne a demizson, ha egy részét odabent cipelné, a kabát alatt.

Szétnézett. Sehol senki. Valahol nagymessze részeg kor- nyikált, kísértve a sorsot, mely majd elébe áll, hogy a nóta ne maradjon parlagon: „Elesett katonák teste lesz a vánkosom...” Jóska hallgatta kicsit a szomorú nótát, aztán fellökte a hasas demizsont az egyik kerítésre és szájához bakkantotta. — Jó — mondta hangosan, aztán még hozzágondolta, hogy tudják az urak, mitől döglik a légy, nem ! olyan vacak lőrével csalogatják a kedvüket, mint ők. Várta, hogy a jófajta nedű átal- járja simogató melegével a testét, s • mert keveselte a meleget, húzott még egyet.

Ha nem lett volna olyan messze a községháza, Jóska megelégelte volna azt a kétA jegyző belekönyököit az ablakba, lesett, jön-e arra valaki. Jött. Három legény, összekapaszkodva. A nagyját elvitte a háború, az apraja már kölyökkorban legényt játszik. Tizenhat évesek lehettek.

A jegyző méregette őket, melyikre lehet rábízni tíz liter bort. Messze a kocsma, lehúzza a vállát. Kiszemelte magának a középsőt. Köpcös, csupaváll fiú volt középen, fél fejjel magasabb a többinél. Csak a nevét tudná. Sebaj.

— Hé, mit ordíttok? Most volt eső.

— Dalolunk.

No, nézd csak, miből lesz a cserebogár! — gondolta a jegyző. A középső legényke válaszolt, s hangjában méltatlankodás berzenkedett. *

— Gyere csak ide, te nagyszájú!

A legényke megszeppent, tétovázott, menjen-e.

— Menj — nógatták a többiek — még majd leken neked egy pofont. Tudod, köny- nyen eljár a keze.

— Mit mondtam, fiam?! — A jegyző hangja türelmetlen volt.

A legényke lekapta a le- ventesapkáját, hóna alá szorította. Amikor az ablak alá ‘ért, őszintén zavarba jött. Most tisztelegnie kellene és a sapka nincs a fején.

— Mért vagy úgy berezel- ve, nem harapom le az orrod

— nevetett a jegyző. — És máskor ne kellessen kétszer szólni. Megértetted?

— Megértettem, jegyző úr!

— kapta össze magát a fiú.

— Megérdemelnéd, hogy kapjál egy nyaklevest. Megértetted?

— Igenis, jegyő úr, megértettem.

A másik kettő észrevétle- nül eloldalgott. Amikor elérték az' utcasarkot, nyakukba kapták a lábukat és futás. Hogy Jóskával mi -lesz, hát istenkém, csak nem eszi meg, nem tettek ők semmi rosszat. Daloltak. Öntözködni voltak, bort adtak hímes tojás helyett, s aki bort iszik, megjön

a kedve akár

_akarja, akár

nem. Odabentről, a jegyzőék lakásából is kihallatszott a danászás, ha az uraknak szabad, nekik se tilthatják meg, hogy megeresszék a hangjukat,

A jegyző abriktolta még kicsit a legényt, hogy máskor ne válaszoljon olyan fanyalogva, ha a felettese szól hozzá, aztán egy cédulát nyomott

OlyífeQjyJtázi képtdap

Sottéw Albert

HM. április 12.

A napokban zajlottak le azok az emlékünnepségek, amelyeket az Európa hírű építészünk, Ybl Miklós születésének 150. évfordulója alkalmából rendeztek Budapesten és szülővárosában Székesfehérváron.

Az Ybl Miklós emlékbizottság előzetesen felkérte a Hazafias Népfront vidéki szerveit, hogy mind azon városokban, amelyeket Ybl alkotásai gazdagítanak, emlékezzenek meg munkásságáról.

Városunkat és megyénket elkerülte a múlt század kapitalista fejlődésének rohanó hulláma. Míg Budapesten a gazdagodó polgárság igényeinek kielégítésére gombamódra emelkedtek a középületek és bérházak, míg a dunántúli városokban és a főváros környéki falvakban is egymás után épültek a hivalkodó arisztokrácia megbízásából az új kastélyok és paloták, addig Szabolcs megye még a feudalizmus mély álmát aludta. Nem véletlen tehát, hogy egyetlen Ybl építménnyel sem büszkélkedhetünk.

Lemondhat-e ezért megyénk fiatal építész generációja a nagy magyar mester életművéből meríthető tanulságokról?

Nem hiszem. Főbb munkáit a tanuló ifjúságon és a szakembereken kívül az újságolvasók széles tábora is megismerhette, hiszen 1964 április

2-án a Népszabadságban Gerő László műtörténész adott kimerítő tájékoztatást leghíresebb monumentális épületeiről: a romantikus stílusú fóti templomról és a budapesti Unger házról, melyek még a történeti stiluskeresés időszakában fogantak, a Budai Takarékpénztár épületéről, melyen már felismerhetők a reneszánsz forma jegyei, a Dunaparti Vámházról, mely nemes egyszerűségével, finom részleteivel és oszlopos előcsarnokával már teljes értékű neo-reneszánsz alkotás, a budai Várkert-bazárról, mely árkádjainak, fülkéinek, lejtőinek, lépcsőinek, pergoláinak és pavilonjainak szintézisével Ybl legszebb és legbarátságosabb csoportkompoziciójaként tűnik ki, az Operaházról, mely külső és belső harmóniájával nemcsak a zene, dal és táncművészet, hanem az építészet, szobrászat, festészet templomát is jelenti számunkra és amely építése idején, a kiegyezés korszakában a függetlenség szimbóluma is yolt.

Azt már kevesebben tudják, hogy Ybl építész egyénisége, önzetlen jelleme, küzdelmes szakmai életpálya és egy igazságosabb társadalomba vetett hit eredményeként fejlődött ki benne.

Itt mindjárt le is szűrhetjük az első tanulságot:

A legnagyobb tehetségek sem nélkülözhetik szakmájuk gyakorlati megismerését. a

megvalósítás műhelytitkait és jól végzett fizikai munka örömét. Valószínűleg ez az oka annak, hogy később valamennyi épületének művezetését saját maga látta el. pedig a szakirodalom 285 alkotását tartja számon, melyekből 200 meg is valósult és melyek között az istálló épülettől kezdve a kerítésen, kiállítási pavilonon, díszpecséten, bérházak sokaságán, templomokon, főúri palotákon, középületeken keresztül a királyi várig mindenféle egyházi és profán építmény megtalálható.

Csak a kivitelezői gyakorlat után végzi el a müncheni 2 éves művészeti akadémiát, ahol alkalma van megismerkedni az. új stílusirányzatokkal és csak ezután indul első olaszországi tanulmányi útjára.

Második tanulság:

Megfelelő elméleti és gyakorlati előképzettség szüksége: sírhoz hogy valaki külföld: . szakmai tanulmányút tanulságait gyakorlatilag is hasznosítani tudja.

Ybl Miklósnál a sorrendise* «erencsés vtflt.

7

Látó és értő szemmel eredetben tanulmányozta és rajzolta le Veronában a reneszánsz emlékeket, Vicenzában Palladio mesterműveit. Velencében pedig az olasz művészet gazdagsága bűvölte el, ahol egyidejűleg tanulmányozhatta a bizánci stílusú csipkés palotákat, a dekoratív gótikát, a pompás reneszánsz középületeket és barokk templomokat. Firenzében, a reneszánsz szülőhelyén megismerkedik az épülettömegek, síkok és nyílások harmonikus arányával, a tagolások nemességével, a félkörívek ritmusával, Genovában az árkádos palotaudvarokkal, Milánóban Bramante tér kompozícióival.

Benyomásait későbbi alkotásai visszhangozzák.

Alkotó kedvét még az sem tudta megtörni, hogy a Pesti Építő Céh megtagadja tőle az építő mesteri cím használatát, melyet csak 49 éves korában kap meg, továbbá, hogy a Debreceni Nagytemplom átalakítására készített javaslatát nem fogadják el.

Harmadik tanukig:

Mai társadalmunkban műszaki értelmiségünk tagjai közül sokan kapnak fiatalon fontos műszaki megbízásokat és irányító pozíciókat. Mégis gyakran előfordul, hogy kezdeti sikertelenség vagy meg nem értés következményeként gyorsan kedvüket vesztik.

Ybl 31 éves, amikor a Károlyiak irodalmi építésze lesz, csak ettől kezdve kap fontosabb tervezési megbízásokat. Az akkori divatos stílusirányzatok között biztos érzékkel jegyzi el magát a neo-rene- száíjsz stílussal, amely alkalmasnak látszik arra, hogy a polgáriasodásnak. a városok rohamos fejlődésének és a felszabadult értelemnek méltó es a későbbi korokban is maradandó építészeti érték kifejezője legyen. Mindig mértéktartó és egyszerű maradt, abban az időben amikor kortársai őszinteség hiányában válogatás nélkül raktak bérházakra palotahomlokzatokat annak érdekében, hogy túlharsogják a szomszédos épületeket és így meggondolatlanul előidézték a budapesti épületek stílusából kiérezhető hangzavart. Ybl az álgazdaságot, az anyagszerűség és a tiszta formanyelv összhangjával és a tagozati elemek szeretettel végzett megtervezésével mellőzte.

GULYÁS MIHÁLY:

Boros história

három kortyot, de hát messze volt, és a korsó veszettül húzta á karját, csudamód húzta. Űjra és újra rriegbakkantotta a bütyköst, hogy ne legyen olyan irgalmatlanul nehéz.

M

ár közel volt a jegyzőlaki amikor Jóska lelkifurdalást kezdett érezni. A jegyző észreveszi, hogy hiányzik a borból, s a pofon, ami az imént elmaradt, minden bizonnyal kijár neki. Jóska nem szerette a pofont, és törte a fejét, hogyan háríthatná el a készülő csapást. Nehezére esett a gondolkozás, a bor nemcsak jó, erős is volt, ő meg még keveset birkózott a borral, nem rendelkezett a kívánatos ellenálló erővel. Leült, kifújni magát, s egyúttal kieszelte a hadi cselt. Amint szétnézett, egy hordón akadt még a tekintete. — Megvan! — világosodott meg az agya. Emlékezett rá, hogy ez a betonhordó tegnap is itt állt és víz volt benne, kapitányvíz, ha netántán tűz ütne Id, legyen mivel nyakon loccsantani. Fogta a mi Jóskánk g demizsont és belenyomta a hordóba; A demizson kedves* zsörtölődő hangon kortyolta a vizet. Amikor teleszaladt, mintha kicserélték volna Jóskát, felkapta a bütyköst és hetyként, szapora léptekkel vitte.

— Megjöttél, kedves fiam? —• nyájaskodott a jegyző úr. — Derék fiú vagy, bocsánat, dehogy fiú! legény! valódi legény. Hogy hívják édesapádat? Kovács Miklós? Nagy- szerű! Ismerem én az öreget. Rendes, becsületes cselédember. Te már biztos többre viszed — mondta sokat sejte- tően. — Ne siess, fiam. várj, megkínállak belőle, igazán megérdemled, hogy kisegítettél.

Jóska meghökkent a szívélyes fogadtatástól. Lába elé eresztette a demizsont, és peckesre húzva magát nézett a jegyző úr után, aki már ugyancsak kaszált a lábával. Kisvártatva egy findzsával tért vissza.

— No, Öntsd, tele öntsd, fiam.

J

óska nem kérette magát. Amikor szájához emelte a findzsát, megrökönyödve látta, hogy... borzasztóan nagy baj van, ha ezt megússza, mintha másodszor született volna. Úristen, tégy csodát, soha többet ne, csak most az egyszer, változtasd borrá a kapitányvizet, benne ezeket a zöld vackokat...

A legény behunyta a szemét, éltette a jegyző úr egészségét és felhajtotta a findzsa bort. A jegyző úr azonban nagyon barátkozó kedvében ■ volt. Beugrott a szobába, .magának is hozott egy findzsát, és tetszett, nem tetszett, Jóskának megint innia kellett. Ügy csinálta, hogy a második öntés is neki jusson, hátha elfogy belőle az a... De bizony még a jegyző úrnak is szaladt a sok zöldségből jócskán.

— Éltessen, téged is éltessen sokáig a Teremtő, magyar hazánk oltalmára. Sok ilyen becsületes embert adjon a honnak;

Jóskával forgott a világ, amikor a második findzsa bornak is a nyakára hágott, és figyelte a jegyző árat, nem veszi-e észre a turpisságot. Nem' vette észre. Éltette a hazát, istenadta népével, egyetemben. és Jóska leikére kötötte, vigye szét hírét, milyen rendes ember a jegyző.

Jóska már . régen nem Jóska, hanem Józsi, s akik most olyan idősek, mint ő volt akkortájt, bácsinak- mondják, és nagyot nevetnek azon a boros histórián. Különösen tetszik a fiúknak, hogy egyetlen egy húsvétoló úr sem vette észre, hogy az a mihaszna Jóska kapitányvízzel hígította a bon*« kát.