Kelet-Magyarország, 1964. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-29 / 99. szám

Mesejáték — 140 gyermek­szereplővel A mátészalkai Zalka Máté általános iskola zenei tagoza­ta nagy sikerrel mutatta be egész estét betöltő zenés, tán­cos mesejátékát. A közönség sok tapssal jutalmazta és el­ismeréssel szólt a színvona­las műsorról. De elismerés és köszönet illeti a pedagógusok mun­káját is; Király Miklósné, Ka- lavé Antalné, Bakos Ernő- né és Tóth László nevelök munkáját, akik nagy türelem­mel, szabad idejük feláldozá­sával készítették elő a 140 gyereket. Része volt az előa­dás sikerében Tőkés János szülőnek is, aki több napot töltött el szabadságából a színpadi diszlelek festésével. Szántó Géza levelező Úttörőhöz méltóan Minden héten, keddi, csü­törtöki, szombati napokon megjelenik a Bocskai u. 33 szám alatt 7 szorgalmas és ügyeskezű úttörő, a nyíregy* házi V. sz. általános Iskola VI/b osztályos tanulói. Kezük alatt ég a munka. Tudják mit kell tenni, mind­egyiküknek megvan a ma­ga feladata. Bogdán Andris hozza a friss ivóvizet, Dózsa Margit máris hozzákezd az ablaktisztításhoz. Beke Klári egy-kettőre kisépri a szeme­tet. Tassi Lilla, Balázs Jut­ka ügyesen, gyakorlott kép­zel mossa fel a konyhát, Rá- di Gyuszi mesteri kézzel ja­vítja a vízesdézsát. Nem fe­ledkeznek meg a járda sep­réséről, de az udvar virágai­ról sem. Sürögneik. forognak, s pil­lanatok alatt rend van min­denütt. Kipirult arccal, bol­dogan indulnak haza; úttörő-' höz méltóan cselekedtek. Az örég néni. akit minden második napon meglátogat­nak, hálás tekintettel búcsú­zik kedves „gyerekeitől”. Józsa István A Fóti Gyermekváros művészegyüttese Nyírbogdányban Eredményes oktatói munka Községünkben évről évre többen érzik az alapfokú mű­veltség hiányát, egyre többen értik meg a tanulás jelentő­ségét. Harminchét dolgozó tett eredményes vizsgát a dolgo­zók: esti iskolája VII.—VIII. osztályának anyagából. Eny- nyien végezték el a szakmun­kásképző tanfolyamot is. A mezőgazdasági továbbképző iskolában 15 tanuló gyara­pította tudását és igen saép eredményt ért él. Hajnaltól későig Hatvanhárman vettek részt külön szakképzésben, kerté­szeti és gyümölcstermesztési szakim, és 35 hallgató jár a Nyíregyházi Mezőgazdasági Technikum kihelyezett osztá­lyába. A tanulók főként ter­melőszövetkezeti tagok. Ebben az évben a község pedagógusai 21 analfabétát tanítottak meg írni és olvas­ni. Maróiba Imre Aranyosápáti Kedves vendégek szerepel­tek szombaton a Nyírbogdá- nyi Kőolajipari Vállalat kul­túrtermében. Országjáró út­juk során a Fóti -Gyermek- város művészegyüttese zsú­folt nézőtér előtt mutatta be gazdag műsorát. Az igazgató elmondta, hogy a gyerekek ezzel, a műsorral köszönetéi hoztak a gyermekvárosért. Mi többet kaptunk ennél. Játé­kot, vidámságot, gyerekmo­Az országos hír fele A kisvárdai 60 tagú pe­dagógus kórus Sopronban, az Országos Pedagógus Kó­rusfesztiválon aratott sike­rének tapasztalatait tárgyal­ta meg a napokban. A megbeszélésen Vass János karnagy, zenetörténeti elő­adást tartott, melyett a kis- várdai zenei általános is­kola kamarakórusa tett szí­nessé, az egyes korok jel­legzetes zenei műveinek bemutatásával. Ezután Bo­ros Ferenc elvtárs, a Pe­dagógus Szakszervezet veze­tőségének tagja köszöntötte az énekkart a fesztiválon felmutatott kiváló eredmé­nyeiért. Hangsúlyozta, hogy a soproni szereplés kitün­tetés volt az énekkar szá­mára, hiszen azon csak az Ország legjobb 14 együtte­sé Vett részt. Kilátásba he­lyezte. hogy a következő évi országos fesztivált Nyíregyházán rendezik meg, s arra meghívják a kisvár­áéi kórust is. A kórus a következő fesz­tiváron ünnepli fenrtá'IáSá- hlk 15 evés jubileumát. solyt, művészetet. Kértük, jöjjenek el máskor is. Aki egyszer látta és meg­hallgatta a Fóti Gyermekvá­ros lakóinak műsorát, aki egyszer érzi szavaik döbben­tő erejét, az szeretettel zár­ja szívébe kedves, mosoly­gó arcocskáik emlékét. Tolnai Zsuzsa levelező. Nyirbogdónyí Kő­olajipari Vállalat Fásítás, legelőjavílás A baktai járás csaknem minden községében lapát­ol, ásóval, gereblyével fel­szerelt fiatalok mentek ki a határba, hogy segítséget nyújtsanak a legelők gyom­talanításában, a műtrágyá­zásban, a fásításban. A szé- lcelyi fiatalok 15. a levelekiek 40, az ófehértóiak 270, a vajaiak 150, a pefcne- háziak 50 holdon végeztek gyomtalanítást, t»lajegyen- getést műtrágyázást. A las- kodi úttörők 1500 fát ül­tettek el. Nyírtéten 29 KlSZ-ista és 52 úttörő a vízelvezetésben serényke­dett. A nyíribronyi fiatalok 650 forint értékű társadal­mi munkával járultak hoz­zá a legelő fásításához. Az Ifjúság egy nap alatt hntszáz holdon tette rend­be a legelőket. Úgy tervez­ték, hogy — ha az Időjárás mégengedi —, még a kö­vetkező ünnepnapokon is segítik ennek a fontos mun­kának a mielőbbi befejezé­sét. Várakozás helyett — levél Sándor (j-ézief tündéid nők elnfdriunli, Tiszteit Sándor József elv­társi Pár nappal ezelőtt a ház­táji áruértékesítésről beszél­gettünk a gégényi tanácsház elnöki szobájában. Eredet; elképzelésem, hogy újságcikk alapjául szolgáljon látogatá­som, mm sikerült. Nagyon furcsa volt az, hogy amit egyszer leírtam a jegyzetfü­zetbe, a következő percben át kellett húzni, mert „ta­lán másképp van, más szám lenne megfelelőbb.” Elnök elvtárs végül is arra kért: másfél-két hét múlva térjek vissza, akkorra megpróbálja a tényállást tisztázni. Túlha­ladtuk a hivatalos időt, nem akartjain hát tovább alkal­matlankodni. Megvallom őszintén, talál­kozásunk óta nyugtalaníta­nak a történtek. Remélem, türelmetlenségemet nem veszi rossz néven Sándor elvtárs és azt, hogy levélben köz­löm nyugtalanságom okát Mielőtt a fent jelzett kér­déssel kapcsolatban nyilat­kozott volna, bizonytalansága csökkentésére elővett asztala fiókjából egy terjedelmes ak­tát. Később más szobából ho­zott be vagy fél tucatnyit. Aztán a rögtönzött számok bonyolódtak össze. Itt a hí­zósertés esete — mondta az elnök elvtárs. — Az éves terv és a járási értékelés két szá­ma egyenesen nem stimmel. Hasszámot nem akarok be­vágni. ,fi, hogy mi módon se­gíti a tsz a háztáji áruiért mékek előállításának lehető­ségét, azt. felelte, megkapják a tagok a táztáji területet. Jól emlékszem a bábról mondottakra: „A földműves­szövetkezet foglalkozik ■ az üggyel Múlt héten -.zámolt be a felvásárló, vagy tárom mázsát említett, hogy innyit szerződtek még le eladásra Majd erről is be fogok szá­molni. Ne nehezteljen meg rám, Sándor elvtárs, de én arra gondolok, mégsem lett volna talán boszorkányság április 24-én tudni, mennyi Gégérjy 1964. évi háztáji áruértékesí­tési terve, mik az elért ered­mények. gátló nehézségek és a felmért lehetőségek, tudo­másom szerint., a terveket év elején megkapták a helyi ta­nácsok, lett volna azóta ele­gendő idő megvitatásukra, részletes tisztázásukra. Per­sze, ha kikapcsoljuk az ese­mények szabad menete és a véletlenek vak szerűsége el­vét. Egyébként a terv úgy értékes, ha megismerik aa illetékesek, adott esetben a falu szövetkezeti gazdái, ta­nácstagjai. És, hogy tegyenek érte, minél előbb kell meg­ismerniük. Április végét, vagy májust — szerény véleményem szerint — későnek tartom er­re. Ennek ellenére még most sem ártana jobban támasa- kodul, a kollektív segítségre, Távol áll tőlem kétségbe vonni Sándor elvlárs igyeke­zetét a falu, a köz érdeké­ben. Tudom nem ok nőikül szólt a tanácsok sokirányú feladatairól. Dehát tatnál jobban végezzük el a felada­tokat, annál jóbb lesz a saját életünk. Üdvözlettel Asztalos Bálint Válasz cikkünkre Pilcsák Elemér tudósító Krirsfalussy Béla Baktalórántháza A Kélét-MágyarofsZág áp­rilis 23-i száma riportban fog­lalkozott a baktalórántházi gimnázium építését akadályo­zó tervszolgáltatásokról. Az észrevétellel kapcsolatosan a következőket állapítottam meg: A központi fűtés kéményé­nek alapozására vonatkozó módosítási intézkedésünket az építési napló 52 163 számú oldalén, 1964 február 10-én megtettük. Ennek alapján az alapozási munkálatokat zavar­talanul végezhették. A föld­szintet és az első emeletet érintő tervmódosítást tartal­mazó terveket a beruházó­nak április 17-én, á kivitele­ző vállalat részére való to­vábbítás végett ugyancsak, megküldtük. Előbbi intézkedé­seink szerint a kivitelezési munka zavartalan végzésé­nek nincs akadálya. A tárgyilagosság kedvéért el kell mondanunk azt is, hogy az építésvezető szemé­lyes kérésére a változtatott tervet korábban elkészítettük. Annak reményében, hogy Ígé­retének megfelelően szemé­lyesen jön érte. Ez nem tör­tént meg és pár napi vára­kozás után, a fent közölt idő­pontban, megküldtük a beru­házónak további intézkedés végett. Soltész Béla igazgató Megyei Tervező Iroda Saerkeaztőség megjegyzé­se. E válasz után már csak az a kérdés; vajon ki, vagy kik késleltetik hál, a módosított tervek megvalósítását?! RELATIVITÁS A koiélgiflárió Hátrafelé halad, kék kö­kényéből kenderszösz cso­mókat „ragaszt” a sodródva hosszabbodó kötélvéghez. Előrébb, a faállvány közt forgó jókora kereket asz- szony hajtja. Figyeli az emher mozgásúit, aszerint diktálja a forgatás ütemét — Berényi Béla téesz- kötélgyártó mester — így mutakozik bé. Még azt is mondja még: — Most a fe­leségem segít. Máskor meg Laci fiam. — Mióta csinálja? — Itt negyedik éve. Ha pedig az irtás évekét ■ is számolom. fél évszázada. ..Csak, tudja, ma már a gyár, a szalagrendszer az atyaisten mindenbén. Do­hát én mit, kezdjek hatvan­nyolc éves létemre! Ismert a község, bevetek ide— — Megéri? — Ahogy dolgozóm. Nincs tán még egy olyan nagy téesz a megyében, mini ez a nagyécsedi; Sok kötél, istráng, kötőfék használó­dik. Én itt vagyok, ha kell. Jó hónapban kijön félszáz egység. — Mindig szabadban dol­gozik? — Eddig itt úgy. Ez a sajnos. A télen is, amilyen idők voltak... A többi ipa­rosnak mindnek van mű­hely, fedett hely. Csak ne- kém ném jutott eddig egy kis sarok, színféle. Hallóm, most majd tesznek mái róla. Megtudom én azt még hálálni!... újabb kenderszösz cso­móért nyúl, feleség? .‘in­dítja a kereket. (ab) •— Nézd csak drágám, milyen Msítu értekezletünk volt legnap. BekUidte: Szilágyi Sándor Nagyar Példásan dolgoznak a tiszamogyorósi fiatalok Tirzamogyorósra került leg­utóbb — az elmúlt esztendő eredménye alapján —, a me­gyei KISZ-bizottság a mező­gazdasági munkában legjobb eredményt elért KlSZ-sxerve- zétnek járó vándorzászlaja és égy „Kékes” televízió jutalom­ként.. A .tsz-tól 5000 forint cél­prémiumot és lemezjátszót kaptak a szorgalmas fiatalok. Érré az évre 30 hold burgo­nya, 10 hold zöldség és 5 hóid dohány kollektív termelését vállalták. A tsz-ben elsőnek kezdtek a csírás vetőburgonya ültetéséhez, gyönyörű a maguk gondozta zöldség- és dohány­palánta. Burgonyájuk szépen, egyenletesen kelt. Ott vannak a közös egyéb munkájában, mindenütt, ahol dolgos kézre Van szükség. Most legfontosabbnak tartják a nemrég levonuló tiszai ár által elhagyott területek mielőbbi bevetését. Fáradhatatlan segít­ségükkel a tsz máris elülte­tett az ártérben 50 höld burgo­nyát, ahol, sikerült biztosítani szövetkezet burgonyavetgsi ter­vét, Kétszázezer házi kerti gyümölcsfát gondoznak a növényvédő brigádok Kötelező a védekezős a meggy-körzetekben Kisgépek kölcsönzése a termelőknek Április elején megkezdődtek megyénk falvaiban — a nagy­üzemi gyümölcsösökkel párhu­zamosan — a házikertek és szórványgyümölcsösök termő­fáinak védómunkálatai. — Továbbfejlesztettük a né­hány év előtti kezdeményezést — mondja erről Éles Sándor, a MÉSZÖV növényvédelmi szakirányitója —, és az idén 95 földművesszövetkezeti nö­vényvédő brigád járja a kerte­két a tavalyi 72-vel szemben. A brigádokat tavasszal 192 ezer termő gyümölcsfa ke­zelésével bízták meg. Ez a szám ötvenezerrel több a tavalyinál. A brigádok mun­káját 1893 kisgép, kilenc Ra- pldtöx permetező és három Agrösztroj segíti. Ezenkívül rendelkezésünkre áll az összes használatos növényvédőszer, amelyekből a fogyasztás jóval nagyobb lesz a tavalyi 6 és fél millió forintos értéknél a ház­táji területeken. — Különösen Fehérgyarma­ton Végeznek kitűnő munkát a növényvédő brigádok. A múlt évben országosan második he­lyezést értek el, ezért a SZŐVOS2 és a Földművelés- ügyi Minisztérium kétezer fo­rintos pénzjutalmat utalt ét számukra. A megyék földmű­vesszövetkezeteinek versenyé­ben Szabolcs második lett or­szágosan. — A gyümölcsfák védelme érdekében — javaslatunkra — a megyei tanács 15 szilva-, és 11 cseresznye, meggy termelő községét jelolt ki, ahöl általános növényvé­delem van. Ez azt jelenti, hogy a község: tanácsok a védelmezést elmu­lasztó termelőkkel szemben kényszervédekezést rendelhet el, amit a földmúvesszövetkc- zeti brigádjaink hajtanak vég­re. Szükség volt erre az intéz­kedésre, mert ezeken a terü­leteken nem hajtottak Vcgre megfelelően a növényvédő munkákat. A felvásárolt szllvameny nyiségnek ezért csupán 26 százaléka volt exportképes az elmúlt évben. — A házikertek és szórvány­gyümölcsösük további részén a termelőszövetkezetek és maguk a termelők végzik a növényvé­dő munkát. A termelőszövet­kezetek néhány községben — például Lányán —> megfelelő segítséget nyúj­tanak, másutt brigádókat is szerveztek erre a cclra. Egészében azonban helyesebb ezt a feladatot a földművesszö­vetkezetekre bízni, mert a tíz-ek eddigi gyakorlata sze­rint a nagy munkák idején elő­ször a közös gyümölcsösöket mű vélik meg, érthetően, s csak azután a háztájiakat. —• A földmüvésszüvetkezetek hathatósan segítik azokat a termelőket is, akik maguk vál­lalták gyümölcsfáik védelmét. É cél érdekében kisgép köl­csönzési akciót szerveztünk — összesen 1247 kisgép áll a me­gye termelőinek rendelkezésé­re, — és kész permétlevet is biztosítunk számukra. k. L 1964. április 29.

Next

/
Thumbnails
Contents