Kelet-Magyarország, 1964. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-29 / 99. szám

Közös haszon l"’ yakran beszélünk arról, ^ hogy hazánk természe­ti kincsekben, nyersanyagok­ban s energiahordozókban szegény. És ez igaz is. Kevés és drága például az idehaza kitermelhető szén. A 3300 át- lagkalóriás hazai szén 94 szá­zalékát mélyművelésű bá­nyákból, rossz geológiai kö­rülmények között termeljük. Bár jelentősen fokozzuk a hazai energiahordozók terme­lését (a kőolajtermelés 1,8-ról 3,3 millió tonnára, a földgáz 0,6-ról 4 milliárd köbméterre emelkedik 1980-ig), mégis a 30 éves terv végén a hazai szükségletnek több mint a fe­lét import útján kell kielé­gítenünk. Vajon e természeti adott­ságok meghatározhatják-e az ország gazdasági helyzetét, fejlettségét? A felszabadulás előtti propaganda a termé­szeti kincsek hiányával és a „csonka Magyarországgal” magyarázta a nemzeti nyo­morúságot, és nacionalista mederbe terelte a társadal­mi feszültségeket. Ezt az ér­velést már akkoriban is egy­értelműen cáfolta a tőkés Svájc példája, amely még hazánknál is több anyagból szorul behozatalra, iparilag pedig köztudottan igen fej­lett. A szocialista világrend- szer kialakulása és a hazánk­ban x’égbe ment mélyreható társadalmi változások nyomán eddig ismeretlen lehetőségek tárultak fel. Szerény nyers- anyaghelyzetünk ellenére fej­lett népgazdaságot teremthe­tünk, ha számolunk hazai adottságunkkal és jól beil­leszkedve a baráti országok gazdasági közösségébe, fej­lesztjük a munkaigényes fel­dolgozó iparágakat. Szórt fordítunk megkülönböztetett ügyeimet a műszer, a hír­adástechnikai ipar, a szer­számgépgyártás és a vegy­ipar fejlesztésére. A magyar ipar e kívánatos szerkezeti átalakulását, a munkaigé^ nyesség növekedését jelzi az a tény, hogy amig 1933-ban egy tonna magyar exportáru -körülbelül másfél tonna im* port fedezésére volt elegendő, jelenleg egy tonna áruexpor­tért több mint három tonna súlyú importárut szerzünk be. Pedig a lehetőségeink, ki­használásának még csak az elején tartunk. Tulajdonképpen az or- szág lehetőségeit ma már nem is ítélhetjük meg elszigetelten, függetlenül a szocialista országok közös erőfeszítésétől. A szocialista országok ugyanis együttesen már gazdagok természeti kincsekben. A különböző ér­cek és energiahordozók terü­letileg persze egyenlőtlenül oszlanak meg, végeredmény­ben azonban jól kiegészítik egymást. A közelmúltban el­készült a KGST-országok első geológiai térképe és ugyan­csak elsőízben összeállították a részvevő országok hosszú távlatú energetikai mérlegét A felmérésből kiderül, hogy a kőszénkiészletek legnagyobb része Lengyelországban és Cseihszíovákáában találhatók, az NDK-ban viszont a barna­széntelepek számottevőek. Az európai népi demokratikus országok rézérc kincseinek 35 százaléka Lengyelországban, az ólomérc készletek 76 szá­zaléka és a cinkérc készletek 82 százaléka Bulgáriában és Lengyelországban van. Az aluminium alapanyaga a bauxit. A népi demokratikus országok bauxifcvagyonának 95 százaléka hazánkban ta­lálható. A világ legnagyobb vasérckészletei a Szovjetunió­ban vannak: csupán a felku­tatott mennyiség mintegy 90 milliárd tonna. Természetes tehát, hogy a szocialista nemzetközi mun­kamegosztás elsőként és fej­lettebb formájában éppen a nyersanyag és energetikai iparban alakult ki. Az egyes országok ötéves és hosszabb tfcvü terveinek megalapozá­sában létfontosságú a folya­matos nyersanyag és energia- ékláías. Mint ismeretes, az ©í, és fél ezer kilométer hosz- saú Barátság távvezeték köti gssze a Szovjetunió Volgán túli olajban gazdag területeit négy, folyékony fűtőanyagok­ban szegény népi demokrati­kus országgal. A Barátság vezetéken érkező szovjet olajra épül nálunk Szászára lombattán a 600 megawattos hőerőmű, amelynek első gép­egységét máris a volgai olaj melléktermékével, pakurával üzemeltetik. A szovjet kőolaj feldolgozására épült a Dunai Kőolajfeldolgozó Vállalat, amely egymaga annyit ter­mel, mint a ma meglevő finomítók. Egyébként a ve­zetéken olajszállítás igen gaz­daságos: a nemzetközi táv­vezeték 138 kilométeres ma­gyarországi szakaszának be­ruházásai már az első évben 1 millió tonna kőolaj szállí­tása után megtérültek. A Béke nemzetközi villa­mos távvezeték, amely hét KGST ország hálózatát kap­csolja egységes rendszerbe, valamennyi részvevő állam javát szolgálja. Az egyéges szocialista villamos energia rendszer összteljesítménye a2 idén már eléri a 40 ezer me­gawattot. A sokféle kölcsönös előnyből említsünk meg csu­pán egyet. A csúcsfogyasztás és az üzemzavarok esetére minden ország bizonyos tel­jesítmény-tartalékokkal ren­delkezik. Az egységes energe­tikai rendszer megteremtése olyan nagyságú teljesítmény­tartalék csökkentést tesz le­hetővé a részt vevő orszá­gok számára, ami szerényen számolva egy 400 megawatt teljesítményű erőmű megépí­tését teszi feleslegessé. (Gon­doljuk el, hogy két tiszapal- konyai erőmű mintegy 4 mil­liárd forintos beruházását ta­karítja meg.) Számunkra pe­dig különösen előnyös ez a villamos energia kooperáció. Hazánk közvetlen vil­lamos áram importja a Bé­ke távvezetéken keresztül I960 és 1980 között 14,5-szere- sére növekszik. A különböző nyersanyag és energiaforrások ésszerű hasznosítására a szo­cialista nemzetközi munka- megosztás keretében sokféle lehetőség nyílik. A ..közös va­gyon” azonban közös erőfeszí­téseket Is igényel a geológiai kutatásokban, bányák, kohó­művek, stb. építésében. Csehszlovákia hitelt nyújt például Bulgáriának Mendet nevű rézérclcombinát és a Damjanov rézkohómü építé­séhez és Lengyelországnak rézérc lelőhelyek feltárásá­hoz. A hitel keretében Cseh­szlovákia gépeket szállít és a hitelt, valamint kamatait érc és fém formájában kapja vissza. Az NDK, Lengyelor­szág és Csehszlovákia óriás hőerőművet épít a közös ha­tármenti területek barnasz®n mezőinek gazdaságos kiakná­zására. A tervek között meg­említhetjük a több mint 12 milliárd forintos magyar- csehszlovák beruházással épü­lő Gabcslkovo — Nagymaros vizilépcsőt. A Duna-vizierő- mű beruházási költségeit Ma­gyarország és Csehszlovákia 50—50 százalékos arányoan fedezi, később pedig a ter­melt 900 megawatt villamos energián is ugyanilyen arány­ban osztoznak. A vizj erőmű nagy befektetése kilenc év alatt megtérül. A természetadta kincs, amely néhány évtizede még — az akkori uralkodó osztályod „.jóvoltából” — or­szágaink között a gyűlölkö­dés forrása volt, ma nemze­teket forraszt egybe, baráti gazdasági közösségekbe. A közös célért, a közös érdek alapján együttes erőfeszítése­ket teszünk. Az összefogás meghatványozza alkotó ener­giáinkat. Hazánknak, amely nem dúskál természeti kin­csekben, különösem javára vá­lik ez a nemzetközi együtt­működés. A fejlődő nemzet­közi munkamegosztás bizto­sítja népgazdaságunk további gyors ütemű fejlesztéséhe? múlhatatlanul fontos nyers­anyagokat és energiát. Játszótér? Pihenőhely? — Sajnos, egyik sem. Mert a nyír­egyházi, MÁV állomás melletti Petőfi parkot az átutazók pa­pírhulladék és más szeméttároló helynek tartják. Ehhez az állapothoz köze van annak is, hogy az érdekeit szervek nem lépnek fel kellő eréilyel a szemetelők ellen. Hammel J. felvétele. Bódé Béla: Hát nem. 00 Az orvos azt mondta: több cigaretta nincs. Vagy­is. máris tegyem ki zsebem­ből a fél doboz cigarettát, a szipkát, az öngyújtót; a dohányzást be kell szün­tetnem. Előbb-utóbb — vigasztal az orvos — mindenkinek abba kell hagynia a niko­tin élvezetét, jobb előbb, mint utóbb. Mindenkinek? Mielőtt felsiettem volna o doktorhoz, trafikban vol­tam, bélyeget vettem egy rég esedékes levél boríték­jára. Négyen voltak rajtam kívül a trafikban, négyen cigarettát vásároltak. Tehát nem kell mindenkinek ab­bahagynia a dohányzást, csak nekem. Eltelik egy nap és rájöhetek: a bará­tokat, az ismerősöket, az emberiséget mindenen túl még így is lehet osztályozni: szívók és nem szívók. Év a kisebbség oldalára ke­rültem.. — Ma a baj? Semmi- Eddig naponta vettem egy doboz cigarettái, egy doboz gyu­fát — most majd nem veszek, ez egy honnp'oart ennyi spórolás, egy évben ennyi. Nagyszerű. Regge- lenkint nem köhögök majd — dohányos emberek fel­kelés után mindig köhög­nek; nagyszerű. A cigaret­ta ezentúl nem veszi el az étvágyamat, nagyobb kedv­vel ebédelek, vacsorázom majd. Nagyszerű. A niko­tin árt az érrendszernek, árt az idegeknek, az agyon- cigarettázott ember rosszul alszik, szédül. Hurrá: nem szédülök majd, jól alszom, nem leszek ideges, kímélem az érrendszeremet. Közben minduntalan a bal zsebembe nyúlok: ott szoktam tartani a cigaret­tát. Persze ez csak az első napokban lesz így, csak au első napokban kapom fel minden pillanatban a' fe­jemet: na, hol egy ciga­retta. Csak az első napok­ban kell fegyelmeznem magam, a többi csak gye­rekjáték: az ember nem vesz cigarettát, nem fo­gadja el, ha megkínálják. Zenés ébresztő, felvonulás, gazdag kultúr- és sportműsor A legtöbb községben munkával ünnepük 1-et KOSZORÚZÁS A NYÍREGYHÁZI HARM A$DOM BON Megyénk legtöbb községé­ben munkával ünnepük má­jus elsejét és az esti órák­ban rendeznek ünnepségeket. Szép program várja az ünne­pet a járási székhelyeken is. Vásárosnamónyban az ün­nep napján felvonulás lesz, majd a Hősök terén rendezen­dő nagygyűlésen Siket Gyula, a Vörös Csillag Tsz elnöke méltatja az ünnep jelentősé­gét. Délután sportműsor kez­dődik a sportpályán. Tarpán is nagyszabású ün­nepséget rendez az MHS Me­gyei _ Elnöksége és a Nyír­egyházi Tanárképző Főiskola. Műrepiilő bemutatót, ejtő­ernyős ugrást és motor- kerékpár versenyt rendez­nek, a főiskolások pedig kultúrműsort adnak. Zenés ébresztő köszönti reggel 6 órakor a mátészal­kaiakat. A felvonulás 9 óra­kor kezdődik, s az ünnepi nagygyűlésen Jobbágy Berta­lan, a községi párt vb. tagja mond beszédet. A járási szék­hely és Válfaj kivételével minden községben munkával ünnepelnek a dolgozók. A bak túlórán iházi járás több községében ünnepük munkával május elsejét- azonban a legtöbb községben 10 órakor ünnepség, felvo­nulás kezdődik. A bakta- iórántháziak az erdő fái között töltik az ünnep napját. Nagykállóban ezen a napon rendezik meg a járási kul­turális szemle döntőjét Ének­karok, szavalok és tánccso­portok vetélkednek. Délután sportműsor, este pedig hagyo­mányos májusi bál lesz. Nyírbátorban 9-től 11 óráig rendezik a felvonu­lást, majd a főtéren felállított sza­badtéri színpadon kultúrmű­sor, a sportpályán pedig sport- rendezvény szórakoztatja a nyírbátoriakat. A járás 8-—9 községében rendeznek felvo­nulást, a többi községben mindkét napon dolgoznak a földeken. Május elseje nyíregyházi eseménysorozata az ünnep­nap előtti délutánon kezdődik, A sóstói erdőben lévő bármasdouibi emlékműnél megemlékezi) ünnepélyt rendez a KISZ városi végrehajtó bizottsága áp­rilis 39-án 17 órakor. Murvai Mihály, a KISZ váro­si bizottságának titkára mond ünnepi beszédet A megem­lékezést rövid műsor fejezi be. Május elsején délelőtt vál­tozatos sportműsor szórakoz­tatja a nyíregyháziakat a tadionban. Sóstón ideiglenes szabad­téri színpadot állítanak fel az állomással szemben lévő füves térségen. Itt délután 3-tól 6-ig sport- és kultúrműsor lesz. A Nyíregyházi Honvéd ököl­vívói és a tornászcsapat biz­tosítja a sportprogramot. A kultúrműsort, a Móricz Zsig- mond Művelődési Ház lánc­együttese, tánczenekara és kultúresoportja adja A vállalatok sátrai ban lát­ják vendégül dolgozóikat. Boi um uw sBiitoswplioii, ti llSSiáJI« itailOBR? Hiába kér a vevő L, — Gyár van, tie labda nincs Csak sajnálkozik a NAGYMER? — Kérek egy AUTGSY- PHON-t — mondja a vevő, de az eladó sajnálkozva mondja: — Sajnos nincs. A vevő végigjárja a nyír­egyházi boltokat, de AUTO- SYPHON-t sehol sem kap, hó­napok óta hiányzó cikk. Az Állami Áruházban Lcndvai János-, áruforgalmi vezető egy sor hiányzó cikk­re hívja fel a figyelmet. Mag­nószalag már három hónap­ja nincs a műszaki osztályon. Egy hete vitték el az utolsó villamos kávéfőzőt, a közked­velt, 135 forintos AUTO- PRESS-ből már egy hónapja nem kaptak. Ugyancsak hi­ányzó cikk a negyed, fél és háromnegyed literes ter­mosz. Már keresik a 290 fo­rintos szoba ventillátort, de egy darab sincs raktáron. Hiába kérik a vevők a gyer­mek fürösztő-kádat is. A TUR- MlX-keverőhöz egy éve nem kapnak kávédarálót, állító­lag megszűnt a gyártása. Ki­kiiktatja agyi nyilvántartó­jából a dohány fogalmát, a cigaretták neveit, igyekszik elfelejteni a füst, a parázs színét, a hamu szürkeségét és főleg a dohányzás izét, zamatét, nagyszerű zama­tét, felséges izét, mind azt a jót, ami a cigaretta szí­vásban van, azokat a re­mek szippantásokat, a fiisterégetést, a rágzgíjlás örömét. — Volt — nincs, ki tö­rődik vele; vagy férfiak vagyunk, vagy sem. Ha egy­szer elhatároztuk: nem do­hányzunk, akkor ne is fog- lallcozzunk tovább a dolog­gal. Hallgassunk a tapasz­taltakra: igen, ilyenkor legjobb cukorkát venni és rágyújtás helyett cukorkát szopogatni, egy kis ide gcsil­lapító sem árt, mert az em­ber ideges lesz attól, hogy hiányzik a megszokott mér­ge, a nikotin- A szervezet ugyanis követeli a mérget. mert a sok szívással hozzá­szoktattuk. követeli — úgy látszik én is a szervezetem­hez tartozom, mert én is... No de ezt csak egészen titokban, mert rágyújtani úgy sem fogok, az ember legyen ura a szavának. Csak elmerengek, milyen jó lenne... Az ember meg­ropogtatja a cigarettát, megpuhitja, előveszi a gyu­fát, már ég a láng... Hát nem. A dohányosok esi a választék a zománco­zott edényekből. Sorozatot hosszú ideje egyáltalán nem tudnak összeállítani belőle. 125-ös Danuvia motorkerék­párból jelenleg egy sincs az áruházban. «* Állandó a panasz Kötött felsőnél szinte állan­dó jellegű a panasz; nem tud­ják kielégíteni az igényeket. Hiányzik a pulóver, a gyapjú és szintetikus kötöttáru. — A ballonkabátnak most van a szezonja, de ebből sem tudják kellően kielégíteni a vásárlókat. Jelenleg som leány­ka, sem bakfis méretben nem tudnak adni. Hiányzik a 14-es fiú méret, férfi méretben nincs színválaszték. Orkán kabátból csak minimális mennyiséget kapunk. Rengetegen keresték húsvét előtt a mintás gyermek- kamgarn öltönyöket, de sóik ve­rest hideg, részvétlen pa­rancs; belenyugszom. Er­ről beszélgetünk feleségem­mel. Egyszerre azt mond­ja: — Hogy kedvet ne kapj rá, mikor előtted szívnék — vedd tudomásul: én is le­mondok a dohányzásról. Persze, ilyen áldozatot nem fogad el az ember. Biztosítom: dohányozzék csak, ha kedve tartja, ere­gesse akár felém a füstöt, bármennyire Tantalusnak érzem majd magam, nem fogok megtántorodni; mi­nek venné magára ez t a hiábavaló terhel. A szoli­daritás gyönyörű, de itt nem helyénvaló. Tehát tel­jes felmentést adok neki, vonja vissza a szavát, tes­sék, itt a cigaretta, ez az egy maradt a tartóban, les­sék rágyújtani, tűzzel is szolgálhatok — piár rán­tom a gyufát. A gyufa a körmömre ég, mert nem nyújtja a láng­hoz a cigarettát, sőt, össze­töri, balahajitja a hamutar­tóba: — Ha te m egálod, hogy nem gyújtasz rá, én is megállóm. Vagyis velem jön ónként a számkivetésbe. Ülünk csendesen, szótla­nul, majdnem mérgesen, végül nagyon mérgesen, Mégse fogunk rágyújtani. vöt el kellett utasítanunk. Most sincs belőle elegendő. Hiába kér a vevő krepp-nylon boka- fixet sima színben: nincs. Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Zrínyi Ilona utcai já­tékboltjában keresett cikk a gumilabda. Az áru gyorsan fogy, de az utánpótlás akado­zik. Különösen hiányzik a kö­zepes méretű és a négyes nagy- síig. Ezekből már egy hónapja elfogyott a készlet. Ami éppen keltene — Kevés a második negyed­év’re visszaigazolt mennyiség — mondja Bányai István bolt­vezető — hiszen még ezután lesz nagyobb keletje. Külön megrendelést nem fogadnak el. Kértük már a debreceni nagy­kereskedelmi vállalatot, tegyék lehetővé, hogy a helybeli gyárból szerezzük be a szük­ségletet. Nem engedélyezték..! Gyerek sportkocsiból is nagy most a kereslet. Van is, de csak 950 forintért. A kaposabb 453, 590, és 595 forintosokból csak annyit szállítottak, amit napok alatt elkapkodtak. A polcon egymás mellett so­rakoznak a műanyagbabák. — Az a baj, hogy a legol­csóbb is 23 forintba kerül sajnálkozik a boltvezető. A járműboltban is sok a hiánycikk. Kerékpár kormányt már fél éve nem kapott a bolt. Egy éve szerepel a kétheten­kénti megrendelésben több al­katrész is, de nem kapnak. Kár is rendelni ? — A napokban itt járt a Bel­kereskedelmi Minisztérium vas- műszaki főosztályának képviselője. Csak azt tudta mondani, hogy országosan hiányzó cikk — jegyzi meg Hajnal Zoltán eladó. Nincs elegendő alkatrész a varrógépekhez sem. Nyolc-tíz fajta hiányzik hónapok óta. A háromszori rendelésre is csak egy fajtát; szálfeszítő rugót szállítottak. Az orsózó gumi­gyűrűből olyan méretű van raktáron, amelyet az új gépek' hez nem tudnak használni. A boltok hiába rendelnek, a nagykereskedelmi vállalatod nem tudnak szállítani, meri nincs utánpótlás. A tervszerű munkában valahol összekuszál lódik a szál, amit sürgősen M kell bogozni! Tóth Árpa# táborából száműzött az or-

Next

/
Thumbnails
Contents