Kelet-Magyarország, 1964. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-26 / 97. szám

ÍRÓK ÉS EMLÉKEK

TUég 1939-ben volt...

A Fészekben a Nyírségről beszélgettek, Móricz Zsigmond aranysárga, sivó akácos homokjáról, ahol a legnagyobb téli zúzmarák és a legszebb virágos fehér május terem. Az ötödik mondatnál már Krúdynál tartott az emlékezés és Hunyady Sándor szokása szerint a még égő szivarról rágyújtva az újra, betette a garast és mindig fátyolozott, rekedtes hangján beszélni kezdett elvarázsolt világok Szindbádjáról. Kedves, derűs, jellemző történeteket buggyantott fel az emlékezés:

— Erről jut eszembe — kezdte — hogy valaha régen, együtt mentünk ki Krúdy Gyulával Megyerre, a lóversenyre. Nagy művésze volt a kényelemnek, hogy elkerüljük a tolongást, még délben kimentünk, s ott ebédeltünk a versenytér vendéglőjében. Sütött a nap, káposztapille szállt a söröskrigli szélére. Friss volt a borjúpörkölt. A pálya üres, a pázsiton nyergeletlen telivéreket sétáltattak. Mire az első vonattal megérkezett a sokaság, mi már a feketén is túl voltunk.

Feltűnt, hogy a pincér, aki kiszolgált bennünket, olyan buzgalommal sürgött- forgott körülöttünk, olyan rajongással nézett Krúdyra, hogy elkezdtem gyanakodni, van közöttük • valami régi, különös kapcsolat. Talán egy régi nagy mulatság emléke.

A pincér fürge öreg ember volt, himlős, a balszeme kan- csitott, de barátságos, kedves, meleg, jókedvű lélek ült az arcán. Krúdy laposakat pis- lantott rá, a levestől a pörköltig, végre a körözött liptóinál megkérdezte:

— Mondja csak fiam, nem találkoztunk mi már valahol?

Az öreg pincér megállott az asztalnál, sugárzott az arca.

— De igen, nagyságos úr, egyetlen egyszer. Egy éjszaka. Tizenöt évvel ezelőtt, Nagy- kállóban.

— Kezdek már emlékezni — dörmögte Krúdy mély gordonka hangján. — Mondja csak fiam, nem maradtam én akkor adós magának?

— Igenis, nagyságos uram. Fel tetszett íratni a számlát, aztán el tetszett utazni másnap

Krúdy megdörzsölte a homlokát, mintha vissza akarna emlékezni rá, hogy mit fogyasztott tizenöt évvel ezelőtt a kallói, étteremben.

P s vissza is emlékezett.

Elkezdte csöndesen bemondani a cehhet:

Vámosi: 1956 óta több ízben jártunk Csehszlovákiában, Lengyelországban, a Szovjetunióban, a Német Demokratikus Köztársaságban és Jugoszláviában.

Záray: Moszkvában például találkoztunk az űrhajósokkal. A szovjet televízióban egy műsorban léptem fel Tyitov- val, aki másnap este eljött az Esztrád Színházban rendezett előadásunkra, s egy nagy csokor virágot és egy dedikált fényképet hozott.

Vámosi: Énekesi pályafutásom 15. évfordulóját március

19-én Jugoszláviában értem meg. Este az előadás után a helyi tanács vezetői bankettet rögtönöztek ennek megünneplésére. Kiderült, hogy rendszeresen hallgatják a Kossuth rádió adásait, s a Könnyűzenei Híradóból értesültek a jubileumról.

Záray: Eddig már háromszor jártunk a Szovjetunióban, s a legutóbbi turnénk alkalmával Is 14 városban léptünk fel. Ezalatt a másfél hónap alatt 14 000 kilométert tettünk meg, a Balti-tengertől egészen a Fekete-lengprig. Már egészen otthonosan érezzük magunkat, hiszen hét évből összesen hét hónapot töltöttünk a Szovjetunióban.

Vámosi: Meghívásunk van Jugoszláviába, ahol Belgrád- ban és az Adriai-tenger partján lévő üdülőhelyeken lépünk fel.

Megszólal a csengő, a művészek színpadra lépnek, t Záray Márta máris énekli Hajdú Júlia egyik legújabb számát, melynek címe: „Várj egy ici-picit’“.

Miközben a közönség ütemes tapsát hallgdtom, arra gondolok, jó, hogy a magyar tánczenének is vannak már „utazó nagykövetei”.

Doszlop Miklós

Egy vonás a Krúdy-portréhoz

A számlán 3 korona 50 fillér volt. Krúdy ietetle az ötpengőst a kenyérmorzsái, abroszra. A pincér meghatott tréfával szabadkozott, hogy azóta drágább lett az autogram, öt pengőért nem adja oda.

— Tartsa meg a pénzt is, a cédulát is — mondta Krúdy.

A pincér nem nyúlt a pénzhez. A kabalára hivatkozott, hogy játék előtt nem jó fizetni.

Krúdy mutatóujjával felé tolta az ezüstöt.

— Tegye el öreg. Ha le’.ö- rök, visszakérem kölcsön az utolsó futam után.

Az öreg végre eltelte a pénzt ’S eldöcögött ferdesarkú szomorú pincércipőjében.

1/ rúdy utána nézett. és csendesen magyarázni kezdte a pincérsorsot. Melyikből lesz vendéglő». melyik csúszik le, hogy szivaros „gyerek” legyen belőle 70 éves korában, amikor már nem tudja cipelni a sok tányért. A keményebb boldogul, a lá- gyabb alulmarad.

— Ez nagyon puhalelkü lehet, szegény boldogtalan — iörmögte. — Milyen nehezen fogadta el a pénzt. El kell pusztulni az ilyennek. De ennek az öregnek én kezembe részéin a dolgát. Ebből én vocsmárost csinálok, valahol Budán. Elég ennek egy egészen kicsi üzlet, ahol nincs más csak bor, a vendégnek magának kell hozni a kolbászt meg a kenyeret.

— Azt hiszem meg is tette — fejezte be Hunyady újra rágyújtva. — Sok ilyen eltört sorsú barátja volt Krúdy gyulának.

Kiss István

— Várjon csak: volt két kemény tojásom, egy skatulya szardíniám. Egy üveg söröm... na mi még, mert valamim még volt, úgy emlékszem.

— Egy koronát tetszett adni a cigánynak.

Krúdy bólintott, oldalt billent ezüst fejével:

— Jól van fiam, adja csak össze.

— Már meg is van, nagyságos uram — mondta ragyogva a pincér, azzal belső zsebéből kivette nagy. fekete pincértárcáját, kotorászott

benne egy kicsit, "aztán egy időtől sárgult, régi számolócédulát tett az asztalra. Rajta volt tételenként a kallói cehh, a végösszeg, keresztbe- irva az egészen Krúdy neve, mint az adós elismerése. Eltette a pincér a számolócédulát és őrizte tizenöt éven át, mint egy hajfürtöt, vagy szerelmes levelet. Mert ebben a dologban nem a hitelezői ko- nokság nyilvánult meg, hanem az emberi érzés. A pincér megszerette az első percben Krúdyt. Olyan megmagyarázhatatlan érzés ez, mist a szerelem. A pincér vagy szívébe fogadja a vendéget, vagy elutasítja. Az egyiknek odaadná hitelbe a kabátját, a másiknak nem ír föl egy ka- pucinert sem.

És milyen nagy dolgot árult el ez az ereklyeként őrzött számolócédula. Szinte többet ér, mint egy középfajtájú bronzszobor egy kisebb téren. Micsoda személyes varázsa lehetett Krúdy Gyulának, hogy a cédulát, amin rajta volt a neve, nem dobta el a pincér tizenöt éven keresztül, hanem a tárcájában hordta kedves emléknek.

•

A magyar íánczenc külföldön

Beszélgetés Záray Mártával és Vámosi Jánossal

Néhány napra megyénkbe i látogatott az OKISZ mértékutáni szalonja, hogy zenés divatbemutató keretében ismertesse meg megyénk lakossá- . gát a legújabb tavaszi és nyári divattal. Amíg a csinos . manekenek a Bécsi Magyar i Heteken Is sikerrel szerepelt . modelleket mutatják be, a

■ tiszalöki művelődési ház Öltözőjében beszélgetek Zárai Mártával és Vámosi Jánossal, a népszerű énekes házaspár■ ral, akik közül az utóbbi szabolcsi, nyírteleki születésűi

3059-en tanultak a dolgozó általános iskoláiban, a 63- 64-es tanévben 7504-eri. Ke népiskolákba 1965—Cl -be

1979 járt, jelenleg 4329. Rá juk is erősen számítani kel az iskolahálózat fejlesztésé

nél.

Nem kevés nehézséget okc a nevelőhiány. A megye álta lános iskoláiban 4041 tanítc tanár és képesítés nélküli pi dagógus tanít. A tanári képe sítés 1001 nevelőnél hiányzil 581-en jelenleg szerezne

szakot. Óriási erőkifejtést k várt a rendkívül sok tanú! nevelő "szabadságának, vizsgc idejének biztosítása.

A megye középiskoláiba 56 tanár a hiány. Amint nő középiskolai hálózat, létesít nek • kollégiumok, úgy növel szik a tanárszükséglet is. Fi leg idegennyelv-, maternal

ka-kémia szakos tanárokr

lenne nagy szükség, a szál: középiskolában pedig mérnöi technikus tanerőre.

A szabolcsi közoktatása; szorosan összefügg a pedagc gusok lakásgondjának enyhí tése. Az elmúlt évben 3 mi! lió forint értékben 35 neveli lakást vásároltak, az idén 2. millió jut erre a célra. Sok ban enyhítené a lakásgondé kát, ha a Művelődésügyi Mi nisztérium jobban támogatn a pedagógusok lakásépítő: terveit. Az idén tizenhat 6 ezer forintos M. M. hozzája rulásos lakásépítési igén} terjesztett fel a megye, mely bői 11-hez járultak hozzá, te rölve a nagy pedagógus la kásgondokkal küzdő Nyíregy háza kérelmét.

A beruházások végesek ezt tudjuk — nem nyújtóz kodhatunk a takarón túl. D más megyék és Szabolcs-Szat már megye közoktatási beru házasainál feltétlenül iráni mutató a statisztika.

Páll Géz;

A Kisvárdai Pedagógus Kórus Sopronban

diákotthon létesült a megyében, az újfehértói és a tyu- kodi, a következőkben a meglévők bővítésén kívül 80 férőhelyes diákotthont kap Kál- lósemjén, . hatvan férőhelyest Nyírszőlős. 1970-ig nyolc iskolabuszra és 660 diákotthoni férőhelyre Van szükség.

Szemre nagyot javult a megye óvodahálózatának alakulása. Ez ugyanis a szabolcsi nevelési problémák másik gordiusi csomója. 1960—63. között 35 új óvoda nyílt a községekben főleg helyi erőforrásokból. 30 százalékkal nőtt az óvodai férőhelyek száma, 9200 gyerek részesül óvodai oktatásban.. Ám ebben is a legrosszabb a helyset nálunk. Különösen szükséges a megoldás útját keresni Nyíregyházán, ahol a konzervgyár, az almatároló, a gumi- és cipőgyár többszáz nőj

munkaerőt foglalkoztat a közeljövőben.

És milyen a középiskolai hálózat térképe?

25 középiskolája van a megyének, az utóbbi három évben 9 létesült. Három évvel ezelőtt 5977 középiskolai tanulónk volt, jelenleg 10 636. A középiskolai tantermek száma 216, ebből 18 szükségtanterem. Még mindig a megye rendelkezik a legkevesebb középiskolával.

1970-ig 316 középiskolai tanterem építését írják elő a tervek. Elsősorban az általános iskolákkal közös igazgatás alatt működő gimnáziumok önállósítása a feladat.

Mind több felnőtt dolgozó tanul az általános- és középiskolák esti és levelező tagozatán. A megyében élő 15 évnél idősebb lakosság * *0 százalékának van nyolc általánosa, a 18 évnél idősebbek 4 százalékának érettségije. A tanulási kedv rohamosan nő: ez 1960—61-es oktatási évben

Szabolcs-Szatmár megye: 588 ezer lakos, országosan legmagasabb népszaporulat, a lakosság egyharmada tizenöt éven aluli,

A megye 234 községének lakói 65 százalékban a mező- gazdaságban dolgoznak; Külterületen él a lakosság 14,3 százaléka. Voltak evek, amikor a nagyfokú elmaradottság ellenére sem fejlődött a szabolcsi közoktatás, bár ezt minden indokolta volna.

Mit mutat a jelen közokta tási térképe?

Az általános iskoláknak az 1960—61-es iskolai évben száz- négyezer tanulójuk volt. A mostani iskolai évben 110 196 tanulót oktatnak. A 2039 tanteremből 19,4 százalék szükség tanterem. A váltakozva — délelőtt és délután — használt tantermek aránya 58,7 százalék, — 17 százalékkal több az országos átlagnál. De ami a legkifejezőbb: nálunk jut a legtöbb — 54,3 — tanuló egy osztályteremre, míg az országos átlag 46,6.

Eddig segített lefaragni a megyei és az országos állag különbözőségéből az a több tucat tanterem, amely az utóbbi években készült. — 1970-ig a tervek szerint 398 általános iskolai tanterem épül a megj-ében. Ez örvendetes, de elgondolkoztató is. Hisz épphogy fedezi a szükségtantermek számát. De mi lesz az évenként szaporodc tanuló létszámmal?

Naponta fejtörést okozó gond a körzetesítés, amely megannyi anyagi, s nem kevés más akadályokkal jár. A megye települési jellegéből ered, hogy az iskolák egyharmada kislétszámú és mintegy egyötöde részben osztott. Igaz, Rogy a megye húszéves terve megrajzolja a modern településkultúra főbb vonalait, de ez önmagában nem képes megoldani a körzetesítés gondját.

Minden gyerek, éljen akár a legeldugottabb, tanyán, meg kell, hogy kapja a szakrendszerű oktatást, mint a további tanulás kötelező alapját. Ez a művelődéspolitika egyik leglényegesebb követelménye. Egyben továbbtanulási lehetősége a fizikai dolgozó szülők gyermekeinek. Az elmúlt évben a tanulók 85,6 százaléka részesült szakrendszerű oktatásban, az idén ez 83,2 százalékra emelkedett, csaknem megközelítve az országos átlagot. Figyelemre méltó aránytalanságok vannak azonban a járások között. Míg a mátészalkai járásban 100, a bakta- lórántháziban 96,3, a nyíregyháziban 95.7, addig a csenge- riben csupán a tanulók 70,7 százaléka részesül szakrendszerű oktatásban.

De újra előtérbe kerül az anyagi eszközök előteremtése, a gyerekek utazgatása, diákotthoni elhelyezése. Eddig két

Közoktatásunk gondjairól

Az értékes kórusmuzsika terjesztésével Bartók és Ko- 1 dály művészetének megismertetésével, az orosz és szovjet zene, s a baráti népek muzsikájának tolmácsolásával jól szolgálja á kórus a zenei népművelést.

A kórus a helyi, járási és megyei szerepléseken és zenei népművelési munkáján kívül több országos szintű szereplésen is részt vett. Debreceni, tokaji, székesfehérvári és legutóbbi sproni fellépésük alkalmával is szép sikerrel szerepel- . tek.

i: • .

t . Pilcsuk Elemér

szakfelügyelő

^

________________________________i

A Soproni Liszt Ferenc Pedagógus Kórus • jubileumi díszhangversenyét tartotta 15 éves fennállása alkalmából április hónapban és mint megyénk eddig is nagy sikerrel szerepelt pedagógus énekkara, a Kisvárdai Pedagógus Kórus is részt vett az ünnepségen Vass János karnagy vezetésével.

A pedagógus énekkarok fesztiválján az ország legkiválóbb pedagógus kórusai léptek fel.

A Kisvárdai Pedagógus Kórus 1950-ben alakult 24 taggal, 1954-ben létszáma 40-re nőtt, 1957-től 60 tagú vegyeskarként működik. Fenntartója a Pedagógus Szakszervezet járási bizottsága.

Szembefordultam vele és ránéztem:

— Egyszerűen nem.

Mereven nézett rám, s lassan leereszkedett egy fotelbe. Es ismét sírt. Forrásvíz-tiszta könnyei hullottak.

Veszett düh fogott el, s azt hittem, összerombolom az egész szobát, a csillárnyugalmat, az üveghűvösséggel, ezt a mesecsarnokot, kéj-helyet, mindent. Menekülni! — ez volt a második gondolatom. Azonnal csomagoláshoz fogtam Nem szóltam Edithez.

Felugrott. Két kezébe szorította a csokoládényulat. Halkan pukkant a földön, és kl- szóródott barna belseje.f Taposott rajta.

— Azt hittem, hogy szeretsz! — szipogta az úton.

— Utálom a nyugalmadat! — feleltem összeszoritott fogakkal. — Utálom az egész életedet! Megörülnék a szobádban, előbb-utóbb megőrülnék. Érted? Nem, ezt te nem értheted!

A vonat elindult. Egyik kezével zsebkendőjét riyomkód- ta a szemére, másikkal integetett. Lassanként elhomályosodott képe a nehéz, tavaszi köd vattájában.

tottam fel újra magamban Ügy néz ki, mint kétszáa ágas üvegcsillár, amelyel nem lehet meglengetni, meri összetörne. Ez az állandóság egy ókori diadaloszlop fön- séges mozdulatlansága.

— Utazol — szólt Edit. — Mennyire kettős ünnep voll nekem ez a húsvét! Vártalak s beteltem a rádvárással. Csak két napig simogattál és vége... Három hét múlva, ha lefekvés után rádgondolok nem leszek egészen bizonyos benne, hogy itt voltál. Akkorra hihetetlenné válik. Mi van veled? — kérdezte rémülten.

— Semmi.

Forróság öntötte el az arcom. Nyilván elvörösödtem Felkeltem és megálltam az ablak előtt.

— Lassan csomagolok — mondtam.

Hátulról átkarolt, szorosan melengetőn.

— Látod, ilyen életre vágyódom, amilyen e két nap volt. Csendesre, boldogra nyugalmasra, mint egy kert Látlak még?

— Nem — feleltem határozottan.

— Nem’ Miért nem? —

Erre még idegesebb lettem nem ügyeltem Edit szavaira Ügy látszik, nem tudok hu szonnégy órát veszteg maradni.

— És mégis!... — hallottan meg Edit hangját. — Olyar az életem, mint képnélküli ke rét. A lényeg hiányzik. í bosszantó, hogy nem is tudón mi lehet az.

— Nem gyerek kellene ne ked? — vágtam közbe, d< rögtön megbántam, mert fél reérthető volt.

— Nem hinném. Tanítok mégsem lelkesedem értük Pont elegem van belőlük a. iskolában...

— És egy férj?... — szóltan újra közbe.

— Férj? — nézett rám ku tató tekintettel. Aztán legyin tett.

Nem beszélgettünk tovább

Ebéd után már nem bír lám magammal. Szerencsén elfogyott a cigarettám, ét így kibaktathattam egy közel kocsmába. Kisfröccsöt is kér tem, lassan szopogattam, fél órába került, míg visszatér

tem.

Edit betakart a heverőn.

— Te egy keleti varázslc vagy — mondtam neki, vágj inkább önmagam megnyugta tására. — A gondolataimat 1) kitalálod. S én meg valam beglerbég.

Micsoda harmónia — kiál

r boldogságra, mégis csupán a , megfoghatóyá vált mozdulat- , lanság perceiben gondolok. Kissé remegett a kezem. Körülpillafttottam a szobán. Homály volt és sejtelmesség, amihez ő is szorosan hozzá- i tartozott. Az ablak támlái i mögül szürke fény bújt be, köd lehetett kinn, vagy eső. . Ügy rémlett, mintha nem ün- , nép, hanem egy szürke, hét- • közi nap ébredezne velem. ; Amikor mellette élek.

> Eloltottam a cigarettámat. 1 Határozottan ideges voltam.

1 Felnézett. Álmosan mosolygott. — Miért nem csókolsz már meg? — kérdezte.

— Te nem írsz sohasem az életedről — mondtam később.

' — Az iskolákról, kollégákról, ’ a városról...- — Mit írjak? — vágott a- szavamba. — Jók hozzám, . nem bántanak soha, a szo- . bám megfelelő... Kényelmesen i élek, nem igaz?

— Igaz, — feleltem bizony- i tálán hangon. Éreztem, hogy- egyre fokozódik a nyugtalan- ságom, akár egy akkumulá- : toré, ha feltöltik. És nem- tudtam megmagyarázni ma- i gamnak. Itt van az alkalom- — mérgelődtem, — hogy oldd i fel magad! Egy húsvéti dél- , előttön, egy csendes ünne- pen... — hát lehet más vágya i, az embernek, mint a nyuga- i lom?

elhagyta őt. Más lányra, vagy

más életre vágyott. Zenész, akinek ritmus, nyugtalanság, rohanás kell, üvöltő trombiták, ropogó nagybőgők, sejtelmes dobok.

— Lehet.

— Éjfél van — mondta a bemondó. Edit lekattintotta • a rádiót

— Már ma van — szólt. Éppen mosolyogni akartam, de egyszerre makacsság tükröződött a szemén. Most is előttem van. — Állítsuk meg az időt! — kiáltotta. Azután last an potyogni kezdtek a könnyei.

★

Reggel én ébredtem hamarabb. Óvatosan rágyújtottam. Szelíden aludt. Az álom, mint valami szék összekócolta a haját. Ekkor az elmúlt napra gondoltam. Egy mámor volt betelhetetlen csókolózásban, gondolattalan szerelemben. Kiszolgáltak, akár egy őrgrófot. S nyugalom vett körül, mihez hasonlót csak téli délelőttökön tapasztaltam addig, ha sütött a nap és pokrócot csavarva magam köré kifeküdtem a kollégium napozóján egy nyugágyba. Micsoda boldogság a nyugalom! — kiáltottam fel magamban. Lám én, a mozgás megszállottja, aki semmi másban nem találok kielégülést és képtelen, vagyok pihenni... — lám a