Kelet-Magyarország, 1964. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-23 / 94. szám

A klub, vagy kártyaszobí és táncterem? — címen indí­tott vita hasznosságát az ad­ta fneg. hogy lehetőségei nyújtott a népművelés szak­embereinek a széles körű nyílt vitára, lehetőséget nyúj­tott arra, hogy megvitassál a népművelés régi és új for­máinak korszerűségét és al­kalmazhatóságát. A vitaindí­tó cikk felvetette az öntevé­keny színjátszó csoportúit megszüntetésének szükségessé­gét, és bírálta a művelődés: klubok egysikű, csak a ltöny- nyed szórakoztatásra szorít­kozó munkáját. Az öntevé­keny színjátszó csoportom he­lyett javasolta az irodaim: színpadok beállítását. A vita részt vevői közű Seres Imre, a Postás Kultúr­otthon, Veress Sándor, í dembrádi kultúrotthon igaz gatója és Toronicza Gyula mátészalkai járási népmüveié si felügyelő egyetértett í cikkben foglaltakkal, vízőrt Kalydy Jenő, tunyogmalolcs és Vincze Sándor nyírbogáé nyi kultúrotthon igazgatói vitatták a színjátszó csupor tok korszerűtlenségét. Ka’.ydj elvtárs szerint azért vat szükség még ezekre a csopcr tokra, mert ezek révén javít hatják a közösségi szellemet, a csoporttagok elsajátíthatja!, az illemtan, a helyes és szép magyar beszédet. Viszont i-ö- dalmi színpadot — és ez is az öntevékeny együttesek működtetése mellett szól — azokban a községekben, ame­lyekben kevés középiskolás van, nem lehet szervezni. Vincze Sándor a színjátszó asoportok szükségességéről szólva két fontos érvet han­goztat: A színjátszó csopor­tokat mindaddig nem lehet megszüntetni, amíg minden községben nem lesz olyan kultúrotthon. amely fogad­hatja a hivatásos színészek, színházak nagy színpadot igénylő darabjait. A másik érv pedig az, hogy a kultúr- otthonok bevétele jobbára ezeknek a csoportoknak a munkájára épül. A klubok munkájáról szól­va a hozzászólók nagyon he­lyesen állapították meg — s a vitaindító cikk is ezt hang­súlyozta —, hogy a klubok­nak nem szabad csak kár- tyaszobákká, csak táncter­Az ÉLETÜNK című felszabadulási pályázatunkra érkezett írás Szergej visszajött Késő ősz volt, 1941 ok­tóbere. Szakadatlanul esett ■ az eső, mintha az ég is sír­na, sajnálná a háború ál­dozatait, az éhező és ret-í tegő embereket, a felhaso­gatott anyaföldet. Arra éb­redtem. hogy nagyapám tüzet rakott a kemencébe. A nedves rozsé sistergett, füstölgőit, nehezen kapott lángra. Nagyapám hirtelen felkapta nehéz, foltos ka­bátját, megkereste kopott, fekete szőrkucsmáját, elin­tik de az ajtóból még visszaszólt, hogy az erdőbe megy fáért. Úgy szerettem volna, ha magával visz. Oly szomorúak, egyhangúak vol­tak a napok: Édesanyám nem engedett el az erdő­be. Napok óta több irány­ból lövöldözés ■ hallatszott. De nagyapó nyugodtan ment. Az erdő messze volt, a Tisza partján. A mi kis Tisza menti falunkat a né­metek tartották megszállva, de mikor a szovjet csapa­tok közeledtek, a túlsó part­ra menekültek. Anyám és nagyanyám a konyhában foglalatoskod­tak, készült a szegényes ebéd. Láttam, hogy milyen nyugtalanul várják nagy­apót. Arról vettük észre nagyapám megérkezését, hogy az istálló ajtaja nyi- korgott. Nagyapa ide gurí­totta be a rőasével megra­kott kocsiját. Izgatottan dobálta le a kocsiról a vékony gallya­kat, s ijedten pillantottunk meg a kocsi alján nagyapa kabátjával betakarva egy ismeretlen férfit. Nagyapám elmondta, hogy a szovjet katona ejtőernyő­vel ugrott ki egy lelőtt re­pülőgépből, ő ott talált rá, sebesülten, az erdőben. Anyámék ellátták élelem­mel, sebeit bekötötték. Nagyapám elbeszélgetett ve­le. Ö ugyanis az első világ­háború idején orosz fogság­ban volt, ott tanult meg oroszul. Nagyon megbarátkoztunk. Szergej sokat beszélt hazá­járól, családjáról. Különö­sen sokat emlegette három­éves kislányát, Másenykát. Megmutatta fényképeit is. Mikor már lábadozott, fá­ból kis bölcsőt faragott a babámnak. Nagyapám sok­szor megsimogatta Szergej szőke haját, s ilyenkor min­dig könnyezett. Katona fia jutott eszébe, aki ki tudja hol van, tálán nem is él. Teltek a napok. A szov­jet csapatok mindjobban előrenyomultak, a németek pedig sokszor éjszaka tör­tek a falura, behatoltak a lakásokba. Egy szovjet ka­tonát kerestek. De nagy­apám Szergejt hol a verem­ben, hol a fészerben bujtat­ta el. A németek fenyege­tőztök, felverték az egész fa!üt, de Szergejt nem talál­ták meg. Mikor elmentek megkönnyebültem. de so­káig úgy dobogott a szívem, hogy nem tudtam elaludni. Szergej egy napon hálál­kodva búcsúzott el tőlünk. Nagyanyám zokogott, én TO pityeregve nyújtottam át ajándékomat, egy rózsás vödröcskét, amelyet kislá­nyának küldtem. . Egy hét múlva újra vi­szontláthattuk. • Mennyire örültünk, amikor belépett a kapun! Hogy szaladtunk elébe! Meghívtuk ebédre, ami most az ő hátizsákjá­ból került ki. Saalontna volt és kenyér. Most értem meg igazán ennek a kis történetnek a jelentőségét. Esze Mária Nyíregyháza, Kulcsár u. 11. Ilyen még nem voll! Több mint 750 000 forint a 17. hét Jutalomalapja! 13+1 találattal szerencsés esetben million felüli nye­reményhez juthat! A 17. hoti 12 taláJatos tetőszelvények között tokiói utazást sorsolnak. KERÉKASZTALNÁL Kevés a t nagy a 32 nyíregyházi iskola gondjai Vélemények az alsótagozatos politechnikáról — Sajnos kicsi a műhelyter­münk — veti közbe a XV-ös iskola gondját Jaczkó Pál igazgató. — Nincs minden gyereknek hely a gyalupadnál, nehéz beszerezni a szükséges anyagokat. Ez a nevelőknek is többletmunkát okoz... Saljai Sándorné, a XIIl-as iskola igazgatója a baleseti ve­szélyre hívja fel a figyelmet: A gyerekek éles szerszá- m°kkal dolgoznak, természe­tüknél fogva kapkodnak is néha egymáshoz. Vajon fele­lőssé lehet-e tenni a balese­tért a nevelőt. Jó lenne meg­vizsgálni az iskolákban a munkavédelem problémáit... Kevés a tanműhely, a .vá­ros 32 iskolája közül mintegy 15—16 tudja megoldani átren­dezéssel a műhely létrehozá­sát, a többieknek egyelőre nincs erre lehetőség. A szer­számokkal is baj van, nem a gyerekek termetéhez szabták, — erről mielőbb szükséges gondoskodni. Megoldható gondok A nevelők részére politech­nikai lanfolyamot szervez­tünk — folytatja a beszél­getést Kövér Endre. — Jó a javaslata Horváth László me­gyei szakfelügyelőnek, hogy rendezzünk be egy tanmű­helyt az alsótagozalos osztá­lyoknak, ahol „forgószínpad- szerüen lehetne foglalkoztatni a gyerekeket. A nevelők tovább képző klubhelyisége ügyében is intézkedünk... Így sorakoznak a politech­nikai képzéssel járó gondok, melyek nagyobbrésze megold­ható. Új tantárgyról van szó, amellyel most ismerkednek ta­nulók, szülök, nevelők. Ha az iskolák kisegítik egymást, résát kérnek ebből az üzemek, a tsz-ek, a kultúrotthonok kü­lönböző szakkörei, többet be­szélnek a politechnika hasz­náról a nevelők a szülőkkel, jól vizsgázhatnak ebből is a város és a megye alsótagoza- tas tanulói. P. G. módszer, amelyet úgy fogal­maztunk meg: gyerünk ásni, vagy kukoricát törni... Ez így nem tudatos és nem nevelői munka. Milyen is legyen a gyerekek munkája? — A kukoricatörést, alma­szedést nem szabad összeté­veszteni a politechnikai kép­zéssel — mondja Kövér End­re, a művelődési osztály Ve­zetője. — Mindkettőre szük­ség van. A gyakorlati munka közelebb hozza a gyereket az élethez, kitartásra neveli, míg a politechnika a műhe­lyekben zajlik, az alapvető termelési fogások, kézi műve­letek megtanítását szolgálja, hogy azok készségekké fejlőd­jenek a gyerekeknél. Mi legyen a tárgy? — Persze előfordul még, hogy az egyik helyettesíti a másikat — veti közbe Kéri Józsefné, tanulmányi felügye­lő. — Különösen a külterüle­ti iskolákban, ahol a tanító­nak tört kukorica, kiásott trumpli a politechnika „tár­gya”. Szerencsére egyre keve­sebb az ilyen eset... Már a beszélgetés elején ki­rajzolódik, hogy a politechni­ka sikere azon áll vagy bu­kik, hogy a nevelők hogyan értelmezik ezt az újszerű kép­zést Az idei tanévben vezették be az aisótagozatos gyerekek­nek a politechnikai oktatást. Nyíregyháza 32 iskolájában. Az indulás azonban sok gon­dot okoz nevelőknek, szülők nek, gyerekeknek egyaránt. Nem volt-e korai? Megvan­nak-e a feltételek? Helyes irányban fejlődnek-e a gyere­kek? Nem rejt-c balesetve­szélyt a politechnika? Felké­szültek-e a nevelők? Ilyen és hasonló kérdések kerültek te­rítékre a városi tanács mű­velődési osztályán, ahol ke- rekasztal-beszélgetésre hívták meg a város néhány iskola igazgatóját, szakfelügyelőket, nevelőket. A munka szerepe A jelenlévők megállapítot­ták: az iskolárefórm helyesen intézkedett. Hubicsák Béla. a IV-es iskola helyettes igazga­tója mondta el: — A politechnikai képzés nagyon fontos. A munkárane- velés szellemi, testi és erköl­csi nevelés is egyben. Ez a megjegyzés azzal egé­szült ki, hogy sok tantárgy még nem eléggé gyakorlatias Ezért Is jut nagyobb szerep a munkának, amellyel sok gyakorlati ismeretet szerezhet­nek a gyerekek. — De nem lenne célraveze­tő, — folytatta — a régebbi Üj módszerek a szőlőszaporításban Elmélet és gyakorlat a szakemberképzésben lően végzik azzal a különb­séggel, hogy a metszési lapot az oltócsapon a rügy felőli ol­dalon készítik és a rügy fe­lelt csupán 1—1.5 centiméte­res csonkot hagynak. Lényeges eltérés az oltá­sok további kezelésében mutatkozik. Az elkészített oltásokat' gumi­szalaggal kötözik, így az oltó­csap ládázáskor nem mozdul­hat ki, a kalluszképződés fel­tételei a gumiszalag alatt biz- tosítottabbak, azonkívül védi a metszési felületeket a szeny- nyeződések ellen. A kötözött oltásokat mint­egy fele hosszúságban 75—78 Celsius fokos olvasztott para- finba mártják, így az oltvá­nyokat vékony parafinréteg borítja, ami tökéletes védel­met nyújt a kiszáradás ellen és feleslegessé teszi az iskolá­zás utáni bakhát készítését. Az oltványok ládázásánál ágyazó anyagként csak rostált és nedvesített fű­részport használnak, vagyis teljesen mellőzik a faszénpor­nak és kénpornak fertőtlenítő­szerként való alkalmazását. A Tolcsvai Állami Gazda­ságban kísérleti célból ágyazó anyagként pcrlltet használnak. Az ilyen gyakorlatok érté­kelésekor mindinkább erősö­dik' bennünk az a meggyőző­dés, hogy a gyakorlati oktatás területén helyes úton járunk és az egészségesen és gyorsan fejlődő mezőgazdaság részére elméletileg és gyakor- . latilag jól, képzett szakembe­reket nevelünk. Gergely László — Kada János Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum A Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum a gyakorlati oktatás színvonalá­nak emelése érdekében min­den lehetőséget megragad. Ezt nagymértékben elősegíti a Földművelésügyi Minisztérium szakoktatási főigazgatósági által az intézetünk részére jut­tatott autóbusz. így vált le­hetővé, hogy hallgatóink a szőlő oltásának legkorszerűbb módszereit tanulmányozhatták a tolcsvai és tolvaj hegyaljai állami gazdaságokban. A nappali és a levelező ta­gozat hallgatói nemcsak szemlélői voltak az itt folyó munkáknak, hanem tevőlegesen is részt vettek azok végzésé­ben. Hallgatóink olyan új módsze­reket sajátíthattak el, ame­lyek a klasszikus oltványké­szítési eljárástól nagymérték­ben eltérnek. Érdemes ezekkel az új mód­szerekkel közelebbről megis­merkedni. Az alanyvesszők begyűjté­sét, az úgynevezett vesszőhú­zást, közvetlenül a felhaszná­lás előtt végzik. Előnye: nincs szükség a szabvány- méretre vágott vesszők vcrmelésére, mentesül a vesszőanyag aver- melésben gyakran előforduló és komoly kárt okozó gomba­betegségtől. A vesszőanyag természetes nedvesség tartal­ma a vermelt vesszőével szem­ben megmarad, ami a meg- eredés biztonságát nagymér­tékben elősegíti. Elmarad i vessző „talpalása” Is, mindé; lényeges önköltségcsökkenés eredményez. Az oltás készítését a hagyó ■lányos módszernek megfele Színvonalas falusi kultúrmunkát A klub, vagy kárlyasioba és táncterem vitáról ségvotésc nem épülhet a szint játszó csoportok munkájára. Véleményünk szerint az irodalmi színpadok munkája épp úgy szolgálja a közösségi szellem, a helyes, szép ma* gyár beszéd, az illendő vi­selkedés kialakítását, mini az öntevékeny együttesek mű­ködtetése. Nem érint.fink egyet Kalydy Jenő ama ér­velésével sem: mely szerint középiskolások nélkül nem lehet irodalmi színpadot szer­vezni. Lehet, sőt — kell is. Hiszen az irodalom nemesük a diákokéi Tehát — ahogy azt a má­tészalkai járásban már meg­kezdték — mindenütt, alul már magasabb igény vár kie­légítésre, meg kell kezdeni a színjátszó csoportok irodalmi színpadokká alakítását. S « munka mellett természetesen keresni és alkalmazni kell a népművelés régi tonnáival együtt az újakat is — magas színvonalú, érdekes klubfog­lalkozásokkal, ifjúsági film- szemináriumokkal, szakkörök­kel kell szüntelenül emelni és kielégíteni a megye iakoa* ságának kulturális igényeit. mekké válniuk, de a rend­szeres és szervezett játékos ismeretterjesztés mellett le­hetőséget kell teremteni a táncestékre, a kártyázásra is. Egyetértünk Vincze Sán­dornak azzal az érvelésével, hogy a színjátszó csoportokat nem lehet mindenütt azonnal megszüntetni. Erről a vitain­dító cikkben nem is volt szó — abban mindössze azt hangsúlyoztuk, hogy „ideje lenne a színjátszó csoportok" munkájának hasznosságát elemezni, gondolkodni atról, nem irreális-e a tv, a rádió, a faluszínház korában ezek­nek a működtetése. össze­foglaló véleményünk sem lehet más' ott, ahol a közön­ség igénye megklváija, fel­tétlenül működtetni kell eze­ket a csoportokat, de ahol — talán éppen az öntevékeny csoportok munkájának kö- vetktzzlfeben — magasabbat* a művelődési igények, ott nem szabad a színjátszó cso­portok alacsony nívójú elő­adásaival rontani ezt az igényt. Másik megjegyzésünk Vincze elvtárs érveléséhez az. hogy a kultúrotthonok költ­63 mű — Irodalmi előadások Az ünnepi könyvilét eseményeiből A művelődési otthonokban* üzemekben, könyvtárakban , a TIT helyi csoportjainak közre­működésével szervezik meg au olvasó megbeszéléseket, iro­dalmi előadásokat. A könyvhét alatt a könyves­boltok a szükségletnek meg­felelően meghosszabbítják a nyitvatartási időt. A városi nagyobb sátrakban egész hé­ten árusítanak. A művelődési autók a 'köl­csönzésen kívül könyvárusítás­sal is foglalkoznak a könyv­héten. A rendező szervek a könyvárusítást nagyszabású könyvtombolával kapcsolják össze. Minden 20 forintos könyvvásárlás után egy egy tombolajegyet adnak. Az el­ső díj egy 10 000 forint érté­kű, szabadon kiválasztható könyvtár és egy háromajtós könyvszekrény. ...................................Z-iZ* A május 23-tól 31-ig meg­rendezendő ünnepi könyvhét előkészületei már előrehala­dott állapotban vannak, a program egyre konkrétabb formát ölt a városokban, köz­ségekben. A könyvhétre 63 mű jele­nik meg 1,1 millió pél­dányban. A kiadványok általában nagy példányszámban látnak napvilágot. A verseskötetek átlagosan 7—8000 példányban, a regények 20—30 000 példány­ban, a klasszikusok között pe­dig akad százezren felüli pél­dányszámú kiadás is. A megyei és helyi rende­ző bizottságok már meg­kezdték az író-olvasó ta­lálkozók, irodalmi estek, irodalmi ismeretterjesztő előadások előkészítését.-«--------—■ i-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents