Kelet-Magyarország, 1964. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-17 / 64. szám
Nagyobb felelősséggel Hekman László párttitkár •zinuszgörbét rajzolt egy papírlapra. Ezzel jellemezte Demeter Péter fiatal géplakatos, volt tagjelölt munkáját, magatartását. Ha egy hullámvonallal nem is lehet hűen tükrözni egy embert a maga bonyolultságát ban. lényegét mégis ki lehet fejezni. Különösen altkor. ha több esztendős gyakorlati tapasztalat is bizonyítja. Két esztendeig csaknem minden taggyűlésen szó esett Demeter Péterről, a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál. Kétszer hosz- szabbították meg tagjelölt- ségi idejét. Remélték megváltozik, s tagja lehet a pártnak. Lehetőséget adott erre harmadszorra a párt városi bizottsága is. Végül mégis törölni kellett a tagjelöltek sorából Nem az egyetlen eset. amely azit bizonyítja, hogy pártalapezervezeteinknél non folyik alapos és gondos munka a tagjelöltek kiválogatásában. A pórtépítő munka e fontos területén sincsenek ma már sablonok. Nem követelik meg a párt felső szervei, hogy mikor és hány tagjelöltet vegyenek fel az alapszervezeteik. Ez a körülménytől függ, az élet dönti el. egyáltalán az, hogy kit látnak alkalmasnak arra, hogy a párt sorai közé kerüljön. Kétségtelen ez több felelősséget kíván minden kommunistától, pártvezetőtől. . Mindenekelőtt azt, hogy a hosszas együttlét, munka, magatartás alapján döntsenek: ki az az ember, akivel nyer a párt, aki világnézetében, szemléletében, emberi jellemvonásaiban a tagjelöltségi idő alatt fel tud emelkelni arra a szintre, hogy kommunistává váljon. Ez természetesen nem egy aktus, nem olyan dolog, amit máról holnapra mérni lehet. Vannak a fejlődésnek bonyolult jelenségei, mint aa emberi tudat is, melyek mérése körülményes, nehéz. S csak rendszeres és kitartó kommunista szenvedélyességgel győződhetünk meg arról, hogy egyik, vagy másik ember több-e mint egyszerű állampolgár, megvannak-e benne azok a vonások, melyeket fejlesztve, tulajdonságokká, olyan értékmérőkké válnak, amelyekkel mi a kommunistákat mérjük. Ezekről feledkeznek meg sok helyen. Mit, ha nem ezt bizonyít az is. hogy jelenleg a megye pártszervezeteiben 239 olyan tagjelöltet tartanak számon, akiknek már rég lejárt az az egy- esztendős tagjelöltségi ideje, melyet pártunk kongresszusa hagyott jóvá a szervezeti szabályzatban. Régen dönteni kellett volna ügyükben az alapszervezeteknek. Ezek sorsát nem bízhatjuk a véletlenre. Nem feltevés, hanem tény, hogy pártbizottságaink egy része nem fordít kellő gondot erre a fontos pártépitő munkára. Laza a pártfegyelem e területen a kisvárdaá és a tiszalöiki járási pártbizottságoknál, de a nyíregyháza városi pártbizottságon is. E három helyen összesen több mint 100 olyan tagjelölt van, akik arra várnak, mi lesz a sorsuk. A múlt évben a pártból történt kizárások és törlések aránya is azt mutatja, hogy minőségileg szükséges javítani a pártépítő munkát, de elsősorban a- tagjelöltekkel való foglalkozást. A tagjelöltségi idő egy esztendő. Ezi elegendő arra, hogy az embert alaposan megismerjék, s döntsenek felvétele, vagy elutasítása ügyében. Ha nem tudnak megnyugtatóan ítélkezni próbatételre lehetőségük van. De csak egyszer. Hat hónapi hosszabbítást kérhetnek. Többet nem. S utána ki kell mondani az igent, vagy a nemet. Több pártszervezetünkben még ez/t az időt is túllépik, megtoldják. Vajon miért? Farkas Kálmán Egy levél és ami mögötte van Csak őszintén — Mást mond az aktahalmaz — Fegyelmi és betegség Naponta keresik fel szerkesztőségünket problémáikkal az olvasók. Igyekszünk-is segíteni az embereknek. Az csak köny- nyíti helyzetünket, ha őszintén tárják fel gondjaikat, sérelmeiket, problémáikat. Ha őszintén tárják fel! Mert ez a ha esetenként hiányzik! Ezt igazolja az alábbi történet is. Megható sorok „Tisztelt Szerkesztőség! Huszadik éves vagyok. Szüleimmel lakom, édesapám 65 éves rokkant, édesanyám 58 éves, szintén beteg, dolgozni nem tud. Rám hárul a két szülő eltartása. — Még iskolás koromban sérvet kaptam, meg is műtötték 1953-ban, de négy év múltán sérvem kiújult. Azóta is betegeskedem. Kitanultam Szériában készül a „Szabolcs” motoros szállító a Nyíregyházi Vas- és Fémipari KTSZ üzemében. Havonta 28—30 készül cl és kerül elszállításra. Foto: Hammel József. Határidőre termelni kell! A konzervgyár épül. Kavicshegyek, zsaluzó deszkahalmazok, ásító meszesgödrök, cementes zsákok és cipőt marasztaló sártenger közepette egyre közelebb van a cél, hogy termelésre alkalmasak legyenek az épületek Az eredményeket elkönyveljük, a régi problémák megszűntek, az új problémák leküzdése viszont most van folyamatban. A MÁV BETARTOTTA SZAVÁT A televízió legutóbbi műsorával kapcsolatban kérdezzük, kikövezik-e határidőre, június 1-re a gyár udvarát? — azt a választ kaptuk! — A MÁV betartotta ígéretét, biztosította és biztosítja a vagonokat a kőszállítás- hoz. A Tarcali Kőbánya Vállalat már útnak indította az elfő rakományt, s a jövőben folyamatosan szállítja a köveket. A sor most már az £M Szabolcs-Szatmár megyei Építőipari Vállalaton van. Ha elegendő rakodó, útburkoló munkást biztosítanak, nem lesz probléma. Elkészülnek-e határidőre a villámcsberendezések? Ez volt * tv riportnak a második kérdése. Négy kapcsolótábláról van szó. Kettő ebből már a napokban megérkezik Nyíregyházára, a másik kettőnél a konzervgyár azt kéri, hogy részszállítást eszközöljenek, hogy a szerelést folyamatosan el tudják végezni. amit vártak, ami nagyobb jövedelmet biztosított volna részükre. Mi ebben is segítséget adunk. Március 16-án és 17-én 120 termelőszövetkezeti megbízottnak a legjobb szakemberek ismertetik a korszerű, jó termést biztosító agrotechnikai eljárást, vetéstől a betakarításig. Meggyőződésem, hogy a termelőszövetkezeteknek sem az áruátvétellel kapcsolatban, sem egyéb okokból ngm lesz panaszuk. A beszélgetés a várható munkaerőszükségletre is kiterjedt. A nyíregyházi konzervgyárnak most már szinte naponta több és több munkásra, szakmunkásra van szüksége. Megkezdték és erősebb ütemben folytatják a feldolgozó üzemek technikai berendezésének szerelését, növekszik a szállítási, a raktározási és előkészületi munka. Ehhez pedig a jelenlegi létszámnál már több emberre van szükség. ELŐKÉPZÉS MUNKÁS FELVÉTELRE — A szakmunkásgárdánk részben már megvan. Az elmúlt években 42 műszaki ipari tanulót képeztünk ki, jelenleg is 63 ipari tanulót oktatónk. Tizennyolc karbantartó heti három órás továbbképzésre jár és a munkásállományban lévő fizikai munkások egy részét áprilistól szintén szakoktatásban részesítjük. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincs több munkásra szükségünk, 6Ő1 néhány hónap múlva több száz embert veszünk fel. Elhatároztuk, hogy ezeket a ziumot én nem megyek olyan messzire. Itt is találok majd magamnak munkát, különben is védőnő szeretnék lenni. A 25 fiatal délután fürödni ment a Sóstóra. Tavaszi napsütés helyett hó esett, de ez nem zavarta boldogságukat. Móricz Zsigmondra gondoltam. ö írta egyik riportjában egy szabolcsi falusi iskolában tett látogatás után! „Mire nőnek fel ezek a gyerekek.” Majd azon kesergett az iró, hogy az országban a falusi gyerekek számára ninct továbbtanulási lehetőség, munkaalkalom, hiába vannak meg az okos gyermekfejek, az okosságuk csak elkallódik. Móricz Zsigmond riportja régen íródott, 35 évvel ezelőtt. Ma 1964-ben 25 pusztadobosi fiatal természetest hogy tovább tanul. s. & 1961. március 17, újabb két fegyelmire kerüli sor alig 5 hónap alatt, a hanyag munkájáért. Ez is elegendő indok lenne az elbocsátáshoz. De ezen kívül még több esetben maradt távol munkahelyéről igazolatlanul, ismételten kért és fogadott el borravalót a megrendelőktől, jogtalanul számolt el olyan utazási költséget, ami nem illette meg, nem a valóságnak megfelelően tüntette fel a munkalapokon a beépített kályhák méreteit, s így igazoltatta a megrendelővel. Vagjr több munkabért akart bevasalni a vállalattól, vagy a csempéket kezelte gondatlanul és sok volt a törés. Ezek képezték a fegyelmi eljárások hátterét. A műtétről'és a kiújúlt sérvről csak annyit tudnak a vállalatnál, hogy egy ízben — még tanuló korában — hozott orvosi javaslatot meghatározott időre könnyebb munkára helyezéshez. Ezt meg is kapta. Azóta nem adott be orvosi igazolást. Mint ahogy á január végi, február eleji 7 napos táppénzes betegségéről sem láttak igazoló okmányokat. A bérjegyzék szerint is ledolgozta a január hónapot. Tehát nem vonhattak le a végelszámolásnál táppénzt, hiszen ki sem fizették. Válasz a bizalomra Vajon nem lett volna helyesebb, ha. Fejes Károly őszintén elmond mindent. A levélből előlegezett bizalmat éreztünk. Őszinteséget kértünk, és félrevezetést kaptunk. Hiszen olyan dolgokat hallgatott el, amelyek nem jogosíthattak fel bennünket arra, hogy kiálljunk Fejes Károly mellett. Mégis segítettünk volna, sőt hisszük, hogy a vállalat is. S, ha a történtek után érthetően, nem is foglalkozhatunk tovább Fejes Károly ügyével, azt azért szeretnénk remélni, hogy új munkahelyén magatartásával, munkájával . visszaszerzi az elvesztett bizalmat. Nem ő lesz az első ebben az országban, aki megkapja ezt a lehetőséget. Éljen is vele! Kádár Edil számára munkát? Erre nem adott választ a levél. írójával szerettünk volna személyesen is megismerkedni. Irtunk; jöjjön be. Amikor felkereste szerkesztőségünket arra kértük, őszintén mondja el panaszát, mert csak ez esetben tudunk érdemlegesen foglalkozni ügyével. Erre a következőket mondta el. Fegyelmileg elbocsátva „A Építőanyagipari Vall.-nál tanultam ki a cserépkályhás szakmát. 1963 nyarán szabadultam fel, s utána is a vállalatnál dolgoztam. Ősz folyamán kétezer kaptam írásbeli figyelmeztetést nem kielégítő munkámért, pedig tudták, hogy sérves vagyok, nem tudok úgy dolgozni, mint a többiek. Január utolsó napjaiban táppénzes állományba kerültem tüdőgyulladással és sérvvel. Hét napig voltam beteg. Otthon kaptam meg a vállalat értesítését február 5-én, hogy fegyelmileg, azonnali hatállyal elbocsátanak. A végelszámolásnál a hét napra járó táppénzemet is levonták, mert állítólag kint voltak ellenőrizni egyszer és nem találtak otthon.” Elkértük a munkakönyvét Valóban az áll benne: „azonnali hatállyal elbocsátva”. Érthetetlen! őszintén elmondott mindent? Nincs még valami...? — Nincs. így volt — állította határozottan. Az igazság tudatában kerestük fel az Építőanyagipari Vállalat munkaügyi csoportvezetőjét, Csapó Imrét. Az érem másik oldala Fejes Károlytól megtudtuk az igazság egyik felét, a másikat mi derítettük ki, (szó szerint!) abból az aktahalmazból, amelyben jegyzőkönyvek, munkatársak és mások vallomásai sorakoztak. Mert amit Fejes Károly mondott igaz, csak kiegészítésre szorul a következőképpen: A három írásbeli figyelmeztetés; három szabályos fegyelmi határozat. Első esetben a vállalat társadalmi bírósága foglalkozott ügyével. Szerettek volna segíteni Fejes Károlyon, tekintettel fiatal korára. Mégis a cserépkályhás szakmát. Az a sérelmem, hogy már hatodik hónapja nem tudok elhelyezkedni. Vajon miért? Sérves vagyok, de egyébként egészséges, könnyebb munkát el tudnék végézni. De ilyet nem kapok sehol. Kérem segítsenek, hogy munkát vállalhassak, így két beteg szülőm eltartását is biztosíthassam”. Aláírás: Fejes Károly, Sóstóhegy. Kit ne hatnának meg e sorok? íme, egy fiatalember, aki érzi felelősségét, kötelességét öreg szülei iránt! Melyik lehet az a vállalat, amelyik kineveit egy szakmunkást és aztán nem biztosít dolgozókat is előképzésben részesítjük. Kibéreltük a Móricz Zsigmond Művelődési Ház mozátermét és április 6-tól május 15-ig azoknak, akik a konzervgyárban akarnak dolgozni és a Bercsényi utcai irodánál jelentkeznek, egyhetes turnusokban általános ismeretet adó előképzést tartunk. Eredmények, gondok és problémák közepette épül a konzervgyár. Három év után az építkezés már a „finisnél? tart. Reméljük, időben megindulhat a termelés. Seres Ernő — A konzervgyárnak ménképpen termelni kell a kitűzött határidőre — mondja 1 Beretvás Dezső igazgató. 1 4000 HOLDON ; ZÖLDSÉG i De most térjünk át a szia- i bölcs-szatmári termelőszővet- 1 kezeti dolgozókat érintő kérdésekre. Az építésjellegű 1 problémákon túl komoly gondot okozott a zöldség és ■ gyümölcs termeltetési szerző- • déskötés. A termelőszövetkezetele a korábbi évek rossz 1 tapasztalatai után idén nem 1 szívesen kötötték a gyárral sí^rződést. Fenntartásuknak 1 oka az volt, hogy a MÉK ga- ramtáltább árufelvásárló : partnernek bizonyult. — A termelőszövetkezetek- i nek idén nincs mitől tartan — monja Beretvás Dezső. Amit a konzervgyárral leszerződitek, azt az árumeny- nyiséget bármi is adódjon, átvesszük. Különben a szerződéskötések már befejeződtek. 603 hold zöldborsóra, 453 hold zöldbabra, 872 hold uborkára, 1700 hold paradicsomra és 500 hold paprikára kötöttünk szerződést a tsz-ekkel. TERMELTETÉSI SZAKTANÁCSADÁS Szerintem az idei szerződéskötéstől való tartózkodásnak más okai is voltak. A termelőszövetkezetek nem ismerik eléggé a zöldségtermesztéssel kapcsolatos agrotechnikát, így közel sem érték el azt a termésátlagot, Hármas probléma a nyíregyházikonzervgyárban „Természetesen tovább tanulunk" — Mi a szándékuk, ha levizsgáznak? ilyet kérdezni? — csodálkoztak a nagy kerek, barna szemek. — Természetesen tovább tanulunk. Az egész osztály, a fiúk is tovább tanulnak. Én meg a testvérem Marika — ott ül a másik asztalnál, ikrek vagyunk — gimnáziumba járunk majd. — Én meg gyors- és gépírást akarok tanulni. Algács Anna a barátnőm is. Ö cigány. Nagyon jól tanul és nagyon rendes kislány. Természetesen tovább tanulnak. Hogy nem gondoltam én ezt előre. Az alig 1000 lakosú Pusztadobos huszonöt fiataljának jelenleg mi más is lehetne a célja. Csobai - Ilonka édesapja a tsz-ben dolgozik és édesanyja szorgalmából már a kelengyéje is megvan. Tizennégy éves kislány. Molnár Irénke édesapja Ózdra jár dolgozni. —- Ha elvégzem a gimnáT íz kislány, 15 fiú március 15-én vasárnap Pusztadobosról, Nyíregyházára látogatott. Az általános iskola nyolcadik osztályos tanulói, és tablót csináltattak. A lányokról már elkészült a fénykép és amíg a fiúkról is meglesz, addig tanáruk Asztalos János irányításával az Anna eszpresszó asztalainál telepedtek meg. A tíz kislány, csinosan, szépen öltözve fagylaltozott, beszélgettek, nevetgéltek gondtalanul. " És hát, vajon mi lehetett más a beszélgetés té- ’ mája, ha nem az: „jaj mi- ’ lyen lesz a kép, ha elkészül." — Anyu a lelkemre kötötte, ■ hogy ne nevessek, csak mo- ■ solyogjak. Mintha én nem . tudnám? I A lányok nevettek ezen mint ahogy azon is, hogy a „tanító bácsi” kijelentette, ő 1 róla egy egész tájkép ké- i szült. t Kevés volt az üres asztal, a tíz közül mellettem is * ült két kislány. Molnár 'Irén- ■ ke és Csobai Ilona. Beszélget- \ tünk.