Kelet-Magyarország, 1964. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-04 / 53. szám

N a p 1 6 1964. március 4. szerda Névnap: Kúzmér A Nap kel: 6 óra 20 perckor, nyugszik: 17 óra 33 perckor. A Hold kel: 23 óra 59 perckor, nyugszik: 9 óra 09 perckor. NŐNAPI KÖSZÖNTŐ A Nemzetközi Nőnap alkal­mából március 8-án, vasár­nap ünnepi köszöntőt sugá­roz a rádió és a televízió. Somogyi Miklós, a Szakszer­vezeteik Országos Tanácsának elnöke 9 óra 5 perckor a Kos- sutfi-adón, este 19 óra 50 per­ces kezdettel pedig a televí­zióban köszönti az ország asz- szonyait és lányait. Ugyancsak a nemzetközi nőnapról emlékezik meg va­sárnapi adásában a rádió „Családi, körben” című mű­sora, amelyet 14 órától 15 óra 30 percig közvetít a Kos- suth-adó. Szabaddá vált a forgalom a Duna felső szakaszán. Linzből elindultak, sőt már meg U ér­keztek az első, műtrágyával megrakott uszályok. Német kikötőkből tengerentúlról ér­kezett búzát hoz tizenkét uszály, s úton van a Rug- gyantaárugyár részére gázko­rom, a textilgyáraknak gya­pot és juta, az erőtakarmány gyártásához pedig pálmamag és tejpor. Párás, ködös idd Várható időjárás szerda es­tig; változó mennyiségű felhő­zet, helyenként kisebb hava­zással. Reggel párásság, né­hány helyen köd, mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 4 fok között. A nőnap] ünnepségeket Nyíregyházán március 4-én kezdik meg. Negyedikén a III. kerületben, 5-én a II. ke­rületben, 7-én a Ságvári és Vörös Csillag Termelőszövet­kezetekben, 8-án Felsősimán és a Vajda bokorban tartanak nőnapi ünnepséget. A tojás felvásárlási tervet 147 százalékra teljesítették a nvírmadai asszonyok, így a járás­ban a tojás és baromfi értékesítésben az elsők lettek, írja Pintér Ár­pád nyírmadad tudósí­tónk. MINDENRE VAN MEGOLDÁS Kulturális seregszem­lére készülnek a bakta- lórántházi járás KISZ- fiataljai. Az ezzel kap­csolatos teendőket a já­rási KISZ bizottság ki­bővített titkári értekez­leten beszélte meg ahol szó volt a termelési ver­senymozgalom szervezé­séről is. Jelenleg a Já­rás öt termelőszövetke­zetében kezdeményeztek versenymozgalmat az ifjúsági munkacsapatok. Delikatesz bolt nyílik Nyíregyházán Neonvilágííás az élelmiszer üzleteken — Huszonöt új hűtőgép — Kávéőrlők a peremboltokban Bővül a szolgáltatás A TIT megyei és országos nagygyűlésére március 8-én Mátészalkán, Nyírbátorban és a nyíregyházi járásban kül­döttválasztó gyűléseket tarta­nak. Kihelyezett kertészeti tech­nikumokban 160 dolgozó ta­nul a nyíregyházi járásban. Ebben az évben 24 községben szervezetek felnőtt szakmun­kásképző tanfolyamot. Pincér:.. És hol tetszett még piszkosnak látni? Dicséretet és pénzjutalmat kapott öt szabolcsi építőipari szakember az elmúlt évben végzett tudományos munká­jáért. A jutalmakat az EM. Tudományos Egyesület köz­pontjában adták át. Mocsárjáró traktorok gyár« tásáí kezdték meg a cselja- binszki traktorgyárban. A T —130 B típusú lánctalpas traktor különleges változata széles hernyótalppal készül, s ez lehetővé teszi, hogy süppe­dő. mocsaras talajon is kivá­lóan dolgozhasson. Szakmunkásképzés a termelőszövetkezetekben címen tart előadást Do­bos Zoltán, a Földműve­lésügyi Minisztérium ok­tatási főigazgatóságának szakfelügyelője március 6-án, Tisza eszi áron. AZ VJ AUSZTRÁLIAI vá­lási törvény válóolcnak fo­gadja el, ha a házasfelek egyike túlzott mértékben gyógyszereket fogyaszt. A Sydney-i bíróság most első ízben mondta ki egy házas­ság felbontását amiatt, hogy a feleség túl sok nyugtató, illetve stimuláló tablettát szedett Ráadásul férje, aki megindította ellene a váló­keresetet, közegészségügyi ellenőr. A televízió mai műsora 8.03—8,35: Iskola-tv. Orosznyelv. — 3,03—9,25: Iskola-tv. Környezetis­meret. — 9,30: Mezőgazdasági film- műsor. Hizlaljunk olcsóbban több sertést! — 10,00: Tv híradó (isin.). — 10.15: Ablaktaian ház. Magyarul beszélő lengyel film. (ism.) — 11,45: Az utak Homsba vezetnek. Cseh­szlovák kisfilm. — 15,28—15,50: Is- kola-tv. Környezetismeret, (ism.) — 16,28—16,50: Iskola-tv. Orosznyelv, (ism.) — 17,08—17,40: Iskola-ty. Fi­zika. — 13,20: Hírek. — 18,25: Komá­méban jártunk... Filmösszeálll- tás. — 18,40: Csak egy kicsivel jobban. Közvetítés a Technika Há­zából. Riporter: Megyeri Károly. — 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-hír- adó. — 19.45: Napi hírmagyarázat. — 19,50: Töltsön egy estét Mark Twainnel! (Ismétlés képfelvétel­ről.) — 22,25—22,45: Tv-híradó. 2. kiadás. Nyíregyháza anyakönyvi hírei: SZÜLETÉS: Mosolygó Ferenc és Gál Juliánná fia Csaba György, Pazsák Miklós és pintér Anna fia Miklós, Bus István és Jászai Ilona fia István József, Szabó Antal és Lakatos Jo­lán fia Antal János, Barkóc 2i Jó­zsef és Cselószki Agnes fia József László, Hankóczki Pál és Szuhár Anna leánya Gyöngyike Csilla, La­katos Ignác és Botos Julianna fia Tibor, Kovács László és Lukács Julianna leánya Éva Katalin, Suták István és Győrösi Julianna fia Já­nos, Botos József és Csonka Mar­git leánya Gyöngyike Margit, El­lák Zoltán és Hr;vnyák Mária leá­nya Gabriella, Juharos Dezső és Orosz Erzsébet fia Gábor Dezső, Vasas Péter és Orosz Anna leánya Mária Éva, Pristyák István és Andrejkovlcs Erzsébet leánya Edit, Bacsóké Árpád és Kaczur Éva leá­nya Katalin Zsuzsanna, Tóth Zol­án és Budai Erzsébet fia Zoltán, Qabulya Mihály és Séra Ilona leá­nya Teodóra, ősze László és Sza­kács Veronika leánya Erzsébet, Suller Károly és Szemengyák Ilo­na fia Károly, Sinka János és Krik Ilona fia György. Terdik István és Nagy Irén leánya Irén. HÁZASSÁG: Szabó Lajos és Cserepes Ida. • Kóka Zoltán és Németh Dianna, HALÁLESET: Franczel András 80 éves, Petro- nyák József 86 éves, PazonyJ József 65 éves. Márföldi Andrásné 87 éves, Hrivnyák Erzsébet 32 éves, Turcsán Mihály né 9a éves. 1963. rekord éve lett a ma­gyar méhészetnek. Mézexpor- lunk mennyiségileg utólérte, 5 deviza értékben is megköze­lítette az olyan hagyományos ás fontos exportcikkünket, mint például a fűszerpaprika. (K tapasztalat szerint megnö­vekedett a tenyésztési kedv. A szervezett méhészek — 630 szakcsoport és 15 méhész szö­vetkezet tagjai — már ez ideig a tervezettnél kereken 15 szá­zalékkal több méz értékesíté­sére kötöttek szerződést. 5 új postahivatal Átalakítják a nyíregyházi t, postahivatalt A posta ez évbon komoly összegeket fordít új hivatali helyiségek építésére, tataro­zásra, felújításra. A részle­tes programról kérdeztük dr. Deák Ignác elvtársat, a Deb­receni Postaigazgatóság ve­zetőjének forgalmi helyette­sét. — Szabolcsban öt község­ben építünk új hivatali he­lyiséget Ezek közül legjelentősebb lesz a bak­talórántházi posta épülete. A régi ugyanis elavulj nem' felel meg a követelmények­nek. Átmenő építkezés lesz, csak 1965-ben adják át ren­deltetésének. Ugyancsak át­húzódó építkezés lesz Válla- jón. Még az idén szeretnénk befejezni Ajakon a postahi­vatalt Típústerv szerint ké­szül kétszobás lakással együtt A lakást a mindenkori hiva­talvezető kapja meg. Hasonló hivatali helyiség építésére kerül sor Ibrány- ban és Apagyon is. — Közei hétszázezer fo­rintot tesz ki az az összeg, amelyet a már meglévő pos­tahivatalok felújítására, ta­tarozására fordítunk. íviandokon, Demecserben, Nyírtelken, Nagyhalászban végzünk felújítást. 100 000 forintba kerül a nyír­egyházi I. postahivatal fel­újítása. A földszinti helyisé­geket hozzuk rendbe, átala­kítjuk őket. és csúcs,forgalmi időben j«s lantős mértékben tehermen­tesítik majd a többi boltot Farost és vaslemez kombiná­cióval ilyen, pavilont építünk a pályaudvar előtti térségi bén és vegyibolt részlegei helyezünk el a Szabadsáj téren felépülő pavilonunk­ban. — Több boltunkat felújít­juk. Átalakítjuk a Kossuth téri édességbolt profilját, Iti teát, Itávét és déli gyümöl­csöt árusító, úgynevezett de­likatesz boltot nyitunk. A Zrínyi Ilona utcai édesség­bolt portálját és berendezé­sét 70 ezer forintos költség­gel újítjuk fel. Kisvárdár három élelmiszer, egy édes­ség és egy trafik árudankai alakítjuk át, látjuk el szín­vonalas berendezéssel. I — Az idei beruházásból 68 boltot festünk ki, 25- ben végzünk be’síi tat;Ta­rozást és 40 üzlet cégtáb­láját korszerűs'tjük. A vá­ros belső területén lévő valamennyi boltot neon­felirattal látunk el. — A lakosság-szolgáitatáí tevékenységünket is növelj® az idén. A peremboltckbar 10 darab kávéőrlőgépet he­lyezünk el. A nyári idényber minden hűtőgéppel rendelke- ző boltunk vállal majd bér­tárolást. Az idén 839 erei forint értékben újabb 25 hű­tőgépet vásárolunk — fejez­te be nyilatkozatát Kenyere: Lászlóné. Összefüggés a koraszülések és a művi vetélések között Érdekes statisztikai vizsgálatok országosan Az ezredik Megtartotta mérlegzáró köz­gyűlését március 2-án a Fény­képész KTSz. Tervüket az 1962-es évhez viszonyítva idén 117 százalékra teljesítették. Az elmúlt évben több tízezer fényképet készítettek és több mint ezer fiatal házaspárt örökítettek meg. Az ezredik menyasszonynak a ktsz azon­túl, hogy ingyen készítették el az esküvői képet, értékes ajándékot adott. A Sóstón megrendezett ünnepélyes mér­legzáró közgyűlésen a FÉNV- SZÖV nyolc részlegének dol­gozói közül hatot jutalmaztak kiváló dolgozó jelvénnyel és oklevéllel A ktsz tagjainak az, eredményes munka után háromheti fizetésnek megfe­lelő nyereségrészesedést fizet­tek ki. 3 évre ítélték a verekedő férjet Regényes körülmények kö­zött kötött házasságot 1958- ben K. András. Mivel akkor még fiatalkorú menyasszo­nyát nem akarták hozzáadni, egyszerűen megszöktette, és Borsodba vitte. A házasság hamarosan holtvágányra fu­tott, a fiatalasszony vissza­költözött szüleihez Nyíregy­házára. 1963 júniusában meg­érkezett a férj is, kileste fe­leségét és megtámadta. Mo­torkerékpárjának sluszkulcsá- val annyira bántalmazta, hogy kórházba kellett szállí­tani­K. András ekkor elutazott, de néhány hónap múlva is­mét visszatért sógorával együtt. Hosszas utánjárással sikerült kiderítenie, hogy ki udvarol feleségének. Felke­II MOZIMŰSOR MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLESVASZNÜ MOZIJA: Március 2—4-ig (hétfőtől—szer­dáig) széles változatban: ROBINSON CSALAD Walt Disney színes amerikai filmje,' Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakori A Magyar Szocialista Muiikáspái Szabolcs-Szgtmár Megyei Blzottsí ga és a Megyei Tanács lapja. Szei kesztl a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő Ordas Nándor. Szerkesztőség Nyíregyháza. Benczúr tér 21. Tel. 16—70, 16—71. 16—72. Felelős kiadó: Farkas PáL Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Bethlen G. u. i. Tel. 30—00. Terjeszti a Magyar Posta, Index szám: 25 059. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda ipari Vállalat. Nyíregyháza. ebben az évben átadjuk ren­deltetésének. Hasonló perein boltot épí­tünk 600 ezer forin'os be­ruházással Kisvárdán is. A nyíregyházi üzleteket augusztus 20-ig, megnyit­juk, a kisvárdai boltot pe­dig a jövő év elején. — Érdekes színfoltjai lesz­nek Nyíregyházának az idén felállítandó téliesített élel­miszerárusító pavilonok, amelyek a szezonidőszakban Milyen új beruházásokkal, építkezésekkel, korszerűsíté­sekkel fejlesztik az 1964-es évben az Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat boltháló­zatát és a lakosság szolgál­tatási tevékenységét? — ez­zel a kérdéssel . fordultunk Kenyeres Lászlónéhoz, a vál­lalat tervosztály vezetőjéhez. *— A múlt évben megkezd­tük a peremboltok építését Nyíregyháza két elég távoii városrészén. — A Derkovita utcában és a Pazonyi úton. A két élelmiszerboltot még resték, s néhány pohár bol után rábeszélték, hogy men­jen el az asszonyhoz, A fia­talember ráállt az alkura, i hármasban elindultak K András feleségének lakása fe­lé. Útközben elváltak, s a fér fi egyedül folytatta útját- K Andrásék azonban került úton eléje vágtak és a laká előtt megtámadták. Hat ütés mértek rá, ebből egy különö sen súlyos volt. A megyei bíróság ember ölés kísérlete és könnyű tes ti sértés bűntette miatt - évi szabadságvesztésre ítél­te K- Andrást és 3 évre elül tc-tta a közügyek gyakorlása tói. Az ügyész, vádlott és vé dője 3 nap gondolkodási idő tartott fenn. a fokozódó városiasodás i egyáltalán nem, vagy pe­i dig- csak egészen csekély mértékben játszik közre e jelenségben. A felmérés egyik érdekes eredménye volt, ‘hogy az el­sőszülötteknél a koraszülések aránya lényegesen alacso­nyabb, mint a másod-, har­mad- stb. szülötteknél. To­vábbi vizsgálódások alkalmá­val azonban kitűnt, hogy eb­ben is végső foikon a művi c vetélések „ludasak”, mert i, megközelítő pontosságú becs- t lések szerint az első gyer- i mek -születése előtt a nők e 18 százaléka esik át művi - vetélésen, ez az arány azon- * ban a második, illegve a ’ harmadik gyermek születése t előtt 47, illetve 74 százalóK- : ra emelkedik. éretlen születésűek növekvő gyakoriságát alapvetően a korábbi nagy számú művi vetélés okozza. A statisztikusok következ­tetései között szerepel pél­dául, hogy a koraszülések gyakorisá­gának növekedésében alá­rendelt szerepet játszik az a tény, hogy az elmúlt , években az anyák átlagos életkora csökkent. Az orvosok és a laikusok körében felvetődött az is hogy esetleg az úgynevezett urbanizációs ártalmak, a nagyvárosi élet egészségre káros behatásai is okozói le­hetnek a koraszülések szá­ma emelkedésénekj t% statisz­tikai vizsgálat cáfolja ezt a nézetet, s külföldi adatokai js felsorakoztatva bizonyítja: A terhesgondozó intézetek és a kórházi szülészeti osztá­lyok krónikái arról tanús­kodnak, hogy az elmúlt évek­ben nagyon megnőtt a kora­szülések számaránya. A kö- aelmúltban statisztikusok u> behatóan foglalkoztak e je­lenség okaival, s országos és budapesti adatok alapján ele­mezték: milyen összefüggés állapítható meg a koraszülé­sek és a művi vetélések kö­zött. A kiterjedt vizsgálat ered­ményeit összegezve megálla­pították, hogy statisztikailag igazolható kapcsolat található előze­tes művi vetélések és a koraszülések arányának emelkedése között. A számokból, adatokból ugvanis világosan kiderül, hogy a kora-, főleg pedig az

Next

/
Thumbnails
Contents